Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-24 / 47. szám, szombat

Egymás kölcsönös tisztelete Beszélgetés Duka Zólyomi Árpáddal, a Csemadok Pozsonyi Városi Bizottságának elnökével A Csemadok pozsonyi városi konferénciáján a küldöttek élénk vitája volt a bizonyíték arra, hogy tudatosították a társadalmunkban végbemenő gyökeres változásokat. Kitárult az út egy demokratikus, parlamenti alapokon nyugvó jogállam megalakításához. A konferenciát megelőző viták és a konferencián elhangzó felszólalások eredményeként született meg a Csemadok pozsonyi városi konferenciájának programnyilatkozata. Főleg erről, illetve a városi konferencián elhangzottakról beszélgettem Duka Zólyomi Árpáddal, a városi bizottság új elnökével. • Mit tekint vezérlő eszméjének az elkövetkező időszakban a városi szervezet? -Az új,. demokratikus struktúra feltétele, miként sikerül leküzdeni az évtizedek óta burjánzó nacionalista előítéleteket, hogy így eljussunk a nemzetek, nemzeti kisebbségek és etnikumok egyenjogú, egymás tiszteletén alapuló társadalmába. Ebben az új szerkezetben a Csemadoknak is^ mint önálló, szabad érdekvédelmi és társadalmi szövetségnek meg kell találnia a helyét. Legyen vezérlő eszméje a demokrácia, a nemzeti kisebbségek szuverenitása, a nemzetek és nemzeti kisebbségek jogegyenlősége. Ezen társadalmi és politikai célkitűzések keretében síkra szállunk az emberi jogok sérthetetlenségéért, a nézetek pluralizmusáért, az ember alapvető jogainak tiszteletben tartásáért, valamint az egyéni és kollektív jogok szavatolásáért. A programnyilatkozat kiemeli a nemzeti kisebbségek nyelvi, kulturális és vallási identitáshoz való jogai alkotmányos elismerésének elkerülhetetlenségét. A Csemadok pozsonyi városi szervezete a demokratizálódás keretében együttműködésre törekszik minden olyan politikai és társadalmi szervezettel, amely nem sérti meg ezen folyamat alapelveit és elismeri magyar kisebbségünk jogait, szabad, alkotó tevékenységét. Az alapszervezeteknek reális jogi személyekké kell válniuk. Tevékenységük, kapcsolataik és az állami struktúrában való állandó helyük határozza meg szövetségünk profilját. Ami jó volt, azt őrizzük meg, tegyük még jobbá! Bővítsük ki alapszervezeteink hatásterületét az érdekvédelemre is. Ehhez okvetlen szükséges a kapcsolat városunk területén működő más tömegszervezetekkel, pártokkal, polgári mozgalmakkal, s nem utolsósorban a városkerületi és városi szervekkel. A városi szervezet ki akarja építeni a kapcsolatot az FMKval, a CSMPSZ-szel, a CSMF-fel, stb. és az újonnan alákuló politikai mozgalmakkal. Csehszlovákia pluralista rendszerében küzdeni fogunk magyarságunk részarányos, illetve kollektív politikai képviseletéért az államigazgatási struktúrában - városkerülettől a városi képviseleten keresztül az államigazgatásig (nemzeti kisebbségekkel foglalkozó tanácsok létrehozását szorgalmazzuk). Az egység megőrzéséért küzdünk, a szellemi és politikai szétforgácsolódás ellen. Síkra szállunk a vallásszabadság szabad gyakorlása mellett, mégpedig mindenkinek a saját anyanyelvén. A hívők is megtalálják érdeklődésük szerinti otthonukat szervezetünkben. • Mi volt a konferencia véleménye az anyanyelvi oktatás kérdéseiről? - Az oktatás, a közművelődés és a kultúra területén az önigazgatás szükségességének elvét valljuk. Csakis a nemzeti kisebbségek dönthetik f ', hogy milyen intézményekre van szükségük. Az elemitől a felsőfokú oktatásig biztosítani kell az anyanyelvi képzést. A programnyilatkozat támogatja egy egyetemi szintű magyar intézmény létrehozását Komáromban. Pozsonyban a városkerületi és városi bizottságokon magyar megbízottakat kell kinevezni az óvodák, alapiskolák és középiskolák. problémáinak megoldására. Anyanemzetünkhöz való kapcsolódás elemi jogunk. Ezért szorgalmazzuk, hogy a Magyarországon való tanulás természetes joggá váljon. Nemcsak a világtörténelmet, hanem magyar történelmünket is őszintén és reálisan kell megismerni ifjúságunknak, diákjainknak új tan-" könyveket kell a kezükbe adni! Ezzel párhuzamosan Pozsony valós múltjának a megismerése is elengedhetetlen kötelességünk. Meg kell szüntetni a városunkkal kapcsolatos tévhitet, hogy Pozsonynak csak szlovák múltja van. A két nemzet történelme közös volt. Szükségesnek tartjuk az iskolákban az anyanyelvű hitoktatás felelevenítését. • Mennyiben sajátos a helyzete a szervezetnek azáltal, hogy Pozsony a székhelye? - Itt összpontosul szellemi és társadalmi-politikai életünk színe-java. Élni kell ezzel a lehetőséggel! Párbeszédet, vitákat tervezünk a városunkban élő, s különböző intézményekben, területeken dolgozó magyar képviselőkkel, legyen az az oktatás, a kultúra, az irodalom és nyelvápolás, a politika és társadalomtudomány, az ifjúsági mozgalom, a tudományos élet, a környezetvédelem és a vallás területe. Égető problémaként kezeljük a magyar könyvesboltok és könyvtárak siralmas ellátottságát. Nyilatkozatunk javasolja egy nyugat-szlovákiai magyar lap létrehozását. Ezen a területen kb. 400 ezer magyar él és Pozsony nemcsak Szlovákia fővárosa, hanem a kerület székhelye is. Leszögezzük, hogy magyar nemzeti kisebbségünk kultúráját csakis az egyetemes magyar kultúra részeként ismerjük el. Ebből kiindulva akarjuk irányítani szervezetünk kulturális, művészeti tevékenységét is, természetesen az alulról jövő kezdeményezés alapján. Szorgalmazzuk a magyarországi intézményekkel való együttműködést. A helyiségproblémát is meg kell oldanunk városunk területén. Ki akarjuk használni az új lakónegyedek művelődési házait, az állandó működési lehetőségek biztosításáért fogunk küzdeni. Az alapszervezetek mellett működő különböző klubok munkája eddig is sikeres volt, s ezért további klubok, társaságok megalakítását tervezzük. Két újdonság is szerepel programtervezetünkben: egy pluralista klub létrehozása, amely arra a Pozsony nyújtotta lehetőségre épül, hogy itt számos magyar polgári és politikai kezdeményezés, mozgalom keletkezett. Váljék ez vita- vagy párbeszédklubbá, ahol különböző nézetek ütköznek, találkoznak. El kell érnünk, hogy városunk szlovák és magyar lakossága kölcsönösen tisztelje egymást. Ezt a célt szolgálja majd egy magyar-szlovák (közép-európai) klub kiépítése, amelynek tagja lehet minden olyan pozsonyi lakos, aki érdeklődik a magyar kisebbség, illetve a magyar nemzet élete iránt, s célja a békés együttélés, a demokrácián alapuló közös Európa létrehozása. • • Mit emelne ki a konferencia határozatából? - A városi konferencia támogatja az Együttélés politikai mozgalmat. Tiltakozunk a Matica slovenská kiváltságos helyzetének alkotmányos rögzítése ellen, illetve követeljük a Csemadok integráló szerepének alkotmányos rögzítését. A határozat elítéli a reciprocitás elvét és a konferencia résztvevői tiltakoznak az oktatásügyi miniszter kijelentése ellen, aki a csehszlovákiai magyar oktatásügyet magyarországi tárgyalásainak eredményétől teszi függővé. A konferencia küldöttei felhívással fordulnak a csehszlovákiai magyar közvéleményhez az itteni magyar sajtó megmentésének ügyében. Kérjük és aláírásgyűjtéssel támogassuk kulturális, társadalmi, ifjúsági és politikai sajtónk további megjelenését a jelenlegi szinten, annak anyagi biztosításával. Célunk magyarságtudatunk ápolása, kisebbségi magyarságunk fejlődése. így akarunk az egyetemes magyar nemzet aktív és szilárd összetevőjévé válni, szem előtt tartva a környező nemzetekkel való kölcsönös tiszteleten és tolerancián alapuló békés együttélést. Nem lehet demokrácia társadalmunkban a nemzeti kisebbség gondjainak teljes értékű orvoslása nélkül. FÜLÖP IMRE ValaKI valaMIT TUD?! ÚJ SZÚ 1990. II. 17. A cím válasz is a benne rejtett kérdésre... Mert, hogy valaki valamit tud, sőt valakik valamit tudnak, az egyértelműen kiderült Zselizen, ez év februárjának 3. napján a Városi Művelődési Központ kezdeményezte Ki mit tud vetélkedőn! Nyolc kategóriában több mint ötven versenyző-előadó szórakoztatta a zsúfolt művelődési ház közönségét, köztük e sorok íróját is, aki külön örömét lelte abban, hogy máris igazolva látta az első pozsonyi Nyílt Fórum bevezetőjében elmondottakat: nem igaz, hogy nincsenek tehetségeink. Csak évtizedek óta nem látnak semmilyen lehetőséget a szárnyalásra. Nincsenek vonzó példák. Nincsenek biztató pályasanszok: Többször dolgoztam fiatalokkal, gyerekekkel. Meglepett, milyen sok ügyes és tehetséges van közöttük. Akikről ezt korábban a tanáraik, vagy néha ők maguk sem sejtették. Állítom, hogy csak végig kellene járni középiskoláinkat, és felkutatni a tehetségeket. Elhibázott dolog föladni egy hirdetést, aztán fölényesen beülni a zsöllyébe és várni a zseniket. A mi helyzetünkben, ebben a mesterségesen tenyésztett tespedésben meg kell mozdulni, meg kell mozdítani a fiatalokat is, hogy lehulljon róluk az elevefeladás, az önbizalomhiány, ami évek alatt, szinte kötelezően rájukkövült." Nagyon jó, hogy a zseliziek - talán nem is „véletlenül" - mozdultak és mozdítottak. Lehetőséget teremtettek mindazoknak, magyaroknak, de szlovákoknak is, akik úgy érezték, hogy valami „motoszkál" bennük. Mert ugye, nem csak versmondók és táncosok teremnek ezen az ugaron. Ugyanis rendszereséggel csak ők kaptak eddig megmérettetési alkalmat. (Más kérdés, hogy egyegy verseny után nem sokat tudott velük kezdeni a CSEMADOK, úgyhogy a többségük szép csendesen el is kallódott, mint ahogy az általában nálunk lenni szokott.) Miért nem jutott eszébe azoknak, akik intézményesen „tartották (egy) kézben" a kultúrát, hogy vajon mihez kezdjen az, aki érzi, hogy jól gitározik, parodizál, kígyót bűvöl, kést (vagy epét...) nyel? Az elismerés ezúttal Kákorov Szilviának és kollégáinak dukál, akik sikerre vitték elképzelésüket! A több mint ötórás vetélkedő a közönségnek kellemes szórakozást, a fellépőknek igazi sikerélményt jelentett. Farkasdi Zsanett, Trnavszky Csaba, (a Minaton együttes), a Hrnčiar-Szakál duó, Chmelina Csaba, Gulyás Györgyi, Juhász Sándor, a Mészáros Lajos vezette citerazenekar és nem utolsósorban a fődíjat nyert Török Mária igazán TUDNAK VALAMIT! És nem is keveset: magukkal ragadni a nézőket. Persze, a felsoroltakon kívül a többiek is sikerrel szerepeltek.' Nagyon sokan vannak közöttük, akik egy következő lehetőség alkai.nával, szerencsésebb műsorválasztással, több bátorsággal még eredményesebbek lehetnek. Végezetül egy felhívás! A helyi és járási művelődési központok szervezzék, hirdessék meg a zseliziek kezdeményezésének sikere után másutt is a vetélkedőket. Itt megjegyezném, hogy talán nem is kötelező átvenni a Magyar Televízió által már „foglalt" Ki mit tud címet. Lehet az, akár ez írás címe is, vagy teljesen új megnevezés... A SZABADtéri SZÍNHÁZ támogatná és figyelemmel kísérné ezeket a vetélkedőket, majd nyári műsorában országos döntőt rendezne a legjobbaknak, a remélhetőleg ismét többezres közönség nem kis örömére! GÁLÁN GÉZA Áldozat lett volna vagy bíró? Kísérlet JAN ŠVERMA hagyatékának rehabilitására Figyelmet érdemlő érdekes cikket közölt a fenti címmel a Rudé právo február 14-í száma Zdenék Hradilák tollából. Fejtegetésének eleje kérdésként megfogalmazott gondolat: Vajon a sors kegyetlen, vagy kegyes volt-e Ján Švermához, a kommunista politikushoz és újságíróhoz, aki 1944 novemberében életét vesztette a Chabenec hegyen, a szlovák nemzeti felkelés harcosainak visszavonulása során? Ez a kérdés csak addig tűnik furcsának és érhetetlennek, amíg nem tudatosítjuk, mi várt volna Jan Švermára, ha életét nem vesztette volna el a nemzeti szabadságért vívott harcban - a szerző így vezeti be válaszát előbbi kérdésére. Okfejtését ezzel folytatja: A korabeli kommunista vezérekre csak két lehetőség várt. A sztálini monstreperekben áldozatokká vagy bírákká válhattak. Az a sors, amely főleg az illegalitásban működő és Moszkvában külföldi centrummal rendelkező kommunista pártok tucatjainak vezetőit már a harmincas évek második felében sújtotta, s amelynek végrehajtója a sztálini biztonsági szolgálat volt, a CSKP vezetői esetében csak később teljesedett ki. Nem akkor, amikor törvényesen működtek a parlamentáris polgári demokratikus köztársaságban, hanem azt követően, hogy teljhatalomra tettek szert, s így önerejükből, noha a sztálini szakértők segítségével, bűntetteket követhettek el másokkal és a saját soraikban levőkkel Szemben is. Végül is az lett a helyzet, hogy a Švermánál néhány évvel idősebb Klement Gottwald csakúgy bíró lett, mint Šverma nemzedéktársaként Václav Kopecký és Bruno Köhler, s az egy nemzedékkel idősebb Antonín Zápotocký. Az első áldozatok közé tartozott Šverma felesége. S a leginkább vádolt áldozat (eleinte ugyan a bírák közé tartozott), Rudolf Slánský, 1935-ben Šverma legközelebbi munka-, majd a szlovák nemzeti felkelés idején harcostársa volt. Švermát már nem vádolhatták meg azzal, amivel Slánskýt. Egyebek között azzal, hogy már 1935ben szövetkezett Eduard Benešsef, az imperializmus ügynökével. Élete árán nemzeti hősként élhetett a nép emlékezetében... A háttérhez hozzátartozik, hogy a kommunista mozgalom 1934 derekától végérvényesen kezdte feladni 1924 óta képviselt szektás politikai irányvonalát, amely a fasizmus németországi térhódítása idején teljesen lejáratta magát. A cikkíró megállapítása szerint a fasizmus fenyegette közös létérdekek, az állami függetlenség, a demokratikus politikai rendszer és a béke megvédésének érdeke „megteremtette az ideológiai szempontból eltérő és ellenlábas erők, a demokraták, és a szocialisták és a kommunisták akcióegységének objektív előfeltételeit. Ennek szubjektív elófeltéte pedig az ellenfeleknek az a képessége volt, hogy szövetségesekként lépjenek fel és egyeztessék taktikájukat." Zdenék Hradilák ezután így folytatja: A CSKP-t illetően e tekintetben Šverma kapott szerepet, mivel 1934 őszétől - Gottwald és Kopecký moszkvai tartózkodása idején tizenhat hónapon át a CSKP hazai vezetőségének élén állt. Az említett év novemberének elején ő fogalmazta meg a kommunista párt, a szocialista pártok és a kisparaszti szervezetek szocialista együttműködésének koncepcióját. A fasizmussal szembeni ellenállásnak, a szocializmusért folytatott harcnak koncepcióját. Ez nem zárta ki a parlament felhasználásának lehetőségét, csakúgy, mint az „utca" felhasználását a jobboldal előretörésének meggátolására. A szerző tényekkel bizonyítja, hogy ez a koncepció a forradalmi és a reformista erők párbeszédéhez vezetett, ami együttélésük és együttműködésük lehetőségéről tanúskodott. Csakhogy minden túl korainak bizonyult. A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa csak 1935 nyarán ,,hagyta jóvá tagozatai - a kommunista párt - számára a népfront politikáját. Ez a politika - a szocialista együttműködés švermai koncepciójától eltérően, amely forradalmi folyamattal számolt, de azt nem osztotta meg demokratikus és szocialista jellegűre, s feltételként nem támasztotta sem a kommunista párt vezető szerepének, sem a proletárdiktatúrának meghirdetését - egészen világosan különbséget tett a népi demokratikus és a szocialista forradalom között." A szerző hozzáteszi, hogy a CSKP-nak Šverma által a KI VII. kongresszusa előtt gyakorolt politikája kiváltotta a Kommunista Internacionálé doktrinér erőinek rosszallását... Az újító szándékú politika fölött függő damoklészi kard 1935 december végén csapott le. Šverma vezetőségének politikája a távoli Moszkvában nyugtalanságot, megütközést és^tiltakozást váltott ki. Onnét úgy tűnt, hogy a CSKP kiegyezik a csehszlovák állammal és túlságosan a szociáldemokrácia malmára hajtja a vizet. A Kommunista Internacionálé vezetőségében 1935 december végén és 1936 január elején megtárgyalták a CSKP politikáját. Šverma és Slánský igyekeztek azt megvédeni. Eleinte sikeresen, de a remények csakhamar szertefoszlottak. A „bírák" már nem jószándékú hibákról beszélték, hanem a KI vezetőségével szembeni lojális magatartásról, a „világforradalom vezérkara" félrevezetésének kísérletéről. Gottwald is félrevezetettnek tekinthette magát, hiszen tagja volt ennek a vezérkarnak. Sverma és Slánský e vádakat követő önbírálata teljes volt, s mai szemszögből nem minősíthető másnak, csak megalázónak. Viharfelhőként tornyosult föléje a Kirov elleni merényletet követő megtorlási hullámot kísérő bizalmatlanság, gyanakvás és félelem. Már lázas ütemben folyt a volt bolsevik vezérek, Zinovjév, Kamenyev és mások ellen az első nagy politikai per előkészítése. S mindezt berámázta az óriási méretű sztálini személyi kultusz. A CSKP KB 1936 februárjában megtartott kibővített ülése teljesen azonosult a Šverma-vezetóség politikájának bírálatával, s a korábbi szemrehányásokat számos továbbival tetézte. A cikkíró rámutat ennek párton kívüli következményeire is: a csehszlovákiai szocialista pártok élesen bírálták a CSKP-t. Kifejezték bizalmatlanságukat és aggodalmukat főleg afölött, hogy nem küzdte le politikájának nem demokratikus és hegemonista megnyilvánulásait és a valós politikával szemben ismét előnyben részesítette a forradalmi romantizmust. Ezzel szemben Gottwald, amint a szerző idézettel is dokumentálja, bűnbakká tette meg Švermát. „Hibáit" levezette egészen 1934 őszétől, amikor is šverma szerinte túllépett a Komintern által megszabott politikai határokon ... Aligha lehpt kétséges tehát, hogy a chabeneci tragédia elejét vette a későbbi leszámolásnak. S a cikkíró nem marad adósunk tényismertetése zárókövetkeztetésével sem: a CSKP vezető képviselői nemegyszer kijelentették, hogy a pártnak szüksége van története hiteles megismerésére. Sok volt az ilyen nyilatkozat és a CSKP negyven éven át ennek minden előfeltételével rendelkezett. Tudományos intézkedésekkel, levél- és könyvtárakkal, történészekkel. De a hatalom monopóliumával is. És saját története tükrébe tekintve ez gátolta meg abban, hogy ettől a tükörtől mást óhajtson, s nem utolérhetetlen szépségének igazolását. A nyitott, konkrét és tárgyszerű, és demokratikus politikának rehabilitása és a szentté nyilvánított doktrínáknak, a cenzoroknak és a bíráknak kirekesztése egyet fog jelenteni Jan Švermának a történelmi igazsággal összecsendülő rehabilitásával. (g. i.)