Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-16 / 13. szám, kedd

ĽUBOMÍR ŠTROUGAL: Elegge csalódott vagyok (ČSTK) - Ľubomír Štrougal egykori szövetségi miniszterelnök interjút adott Jiŕí Tomešnek és Roman Proroknak, a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársainak. Az alábbiakban ismertetjük a volt kormányfő válaszait: ÚJ SZÚ 1990, L 16. - Az utóbbi 20 évben On bizonyos mértékben részt vett a csehszlovák történelem alakításában. A békés forradalom után ezt az időszakot nagyon kritikusan felülvizsgáltuk. Hogyan vélekedik ön erről? • Ezt az időszakot nem értékelhetjük másképp csak kritikusan. Éspedig azért, mivel azt az eredeti ígéretet, hogy a szovjet csapatok bevonulása után folytatódni fog a kommunista párt 1968 áprilisában jóváhagyott akcióprogramjának végrehajtása, nem tartották meg. A párt vezetőségében 1969 és 1971 között erről ellentétesek voltak a vélemények. Két áramlat alakult ki. Sajnos, a haladó nem aratott győzelmet. Fokozatosan eltávolodtak a politikai reformoknak a CSKP akcióprogramjában lefektetett alapgondolataitól, illetve a gazdasági reform alapelveitől, amelyek véleményem szerint abban az időben elég progresszívek voltak. A demokratikus szocializmus helyett a neosztálinista modellt fogadták el. Az utóbbi 20 év sikertelenségeinek oka a politikai rendszerben, a kommunista párt vezető szerepének direktív érvényesítésében keresendő. Amikor 1970-ben kormányfővé neveztek ki, arra törekedtünk, hogy valamiképpen felszínen tartsuk a gazdasági reformokat, mivel a kabinet tevékenysége az akkori hatalommegosztásban mindenekelőtt a gazdasági és szociális kérdésekre irányult. A kormány a belügyi, a külügyi és a védelmi tárcát abban az időben nem. irányította. A tényleges hatalom a CSKP KB kezében volt. * Bizonyos időszakokban kísérletet tettünk a gazdasági reform megújítására. Azonban tudatában voltunk annak is, hogy a gazdaságfejlesztés alapfeltétele a politikai reform. Ez azonban alapjában nem volt véghezvihető, így a gazdasági reformon keresztül szerettünk volna eljutni a politikai rendszer reformjához. Á fejlődés legreményteljesebb szakasza Mihail Gorbacsov hatalomra kerülésével kezdődött. Sajnos a párt vezetőségi tagjainak többsége még ekkor sem - amikor már arra kényszerült, hogy határozatokat hagyjon jóvá a gazdasági és részben a poiitikai reformra vonatkozóan is - gondolta komolyan a változtatásokat. Ezért a gazdasági reform terén kompromisszumokat kellett kötnünk. Véleményem szerint ezeket most az új kormány a helyes irányba tereli. Abban az időben a politikai reformot illetően lényegében nem tettünk semmit. Láttam, hogy a párt vezetőségének több tagja nincs őszintén meggyőződve a demokratizálás fontosságáról. Ezért 1988 őszén felmentésemet kértem a kormányfői tisztségből, de továbbra is a Szövetségi Gyűlés képviselője és a CSKP KB tagja maradtam. A CSKP Központi Bizottságának 1989. november 24-i ülésén megállapíthattam, hogy a KB-tagok túlnyomó többsége nem volt képes megfelelően reagálni a november 17-i események utáni valós helyzetre. Ekkor úgy döntöttem, távozom a CSKP Központi Bizottságából, s lemondtam képviselői tisztségemről is, mivel arra a következtetésre jutottam, hogy nem lehetséges, hogy a Szövetségi Gyűlésben a kommunisták legyenek többségben, amikor a reális helyzet más politikai erőviszonyokat mutat. - Az elmondottakból kitűnik, hogy a kormány alá volt rendelve a központi bizottságnak. Ez 1968 előtt is így volt? • Igen, de párbeszédet folytattunk, s a gazdasági és szociális kérdések tekintetében a kommunista párt vezetősége tiszteletben tartotta a kabinet tagjainak alkotmányos jogait. 1972 után a CSKP még inkább beavatkozott a kabinet munkájába. Azonban hazudnék, ha azt mondanám, hogy miniszterelnökként nem volt lehetőségem a szociális és gazdasági problémák megoldására. De a javaslatokat mindig a pártszerveknek kellett előterjesztenem. - Választhatott minisztereket elképzelései szerint? • Tehettem javaslatot, viszont az más kérdés, hogy a CSKP KB mit hagyott jóvá. Az egyik ok, hogy távoztam a kormány éléről az volt, hogy Jakeš akkori főtitkár elutasította az általam előterjesztett kormánymegújítási javaslatokat. - Hogyan értékeli a Prágai Tavaszt? • Abban az időben két tisztséget láttam el - 1968 áprilisáig a CSKP KB titkáráét, utána pedig a miniszterelnök-helyettesét. El kell mondanom, hogy személy szerint meglepett Dubček első titkárrá történt megválasztása, mivel úgy gondoltam, hogy a központi bizottság élére felkészültebb elvtárs kerülhetett volI na. Ezt a véleményemet nem rejtetI tem véka alá, s azt hiszem, hogy ez volt egyik oka annak, amiért lemondtam KB-titkári tisztségemről. Az áprilisi akcióprogrammal egyetértettem, ekkor még progreszszív volt, de ma már nem állná meg a helyét. A kormányban több kérdésen dolgoztunk, lehetőségeink voltak, de a szocialista országokkal fenntartott kapcsolatokban tapasztalt feszült légkör idegességet szült. Jóval többet tehettünk volna, még 1968 augusztusa után is. - Mi törte meg ezeket az erőfeszítéseket? • Mihelyt szóba került a Tanulságok című dokumentum és elkezdődtek az átigazolások, a reformirányvonal fokozatosan gyengülni kezdett. Ehhez jöttek még a három kormány 1969 januárjában történt kinevezésével összefüggő kádercserék. A párt vezetőségében végrehajtott változtatások a reformellenes vonal malmára hajtották a vizet. - Mi a véleménye az 1969 utáni átigazolásokról? • Úgy gondoltam, hogy demokratikus párbeszédet kell folytatni. Nem voltam a tömegtisztogatások pártfogója. Ennek az lett a következménye, hogy számos reformkommunistának távoznia kellett, s ez jelentősen meggyengítette a pártbeli reformirányvonalat. - Engedjen meg még egy kérdést az 1989. november 17-i események kapcsán. Vannak olyan vélemények, hogy a beavatkozást az akkori vezetőség hatalmának megdöntésére készítették elő. Hogyan vélekedik erről? • Úgy gondolom, hogy ez spekuláció. A rendőri fellépések a hatalmi rendszerből adódtak. Az akkori politika abból indult ki, hogy a tömegtüntetések nem az emberek elégedetlenségét tükrözik, hanem szocialistaellenes megnyilvánulások, valamint hogy az emberek túlnyomó többsége a CSKP mellett áll. - Miképp értékeli a jelenlegi társadalmi változásokat? • Ezek olyan változások, amelyeknek köszönhetően az ország nemcsak politikai, hanem gazdasági téren is gyorsabban fejlődhet. Havel elnöknek ezerszer is igaza van, amikor toleranciára szólít fel. Az a cél, hogy az ellentéteket a kerekasztaltárgyalásokon tisztázzák. Úgy vélem, hogy már ráléptünk az optimális fejlődés útjára, de haladni rajta nem lesz könnyű, mivel ez a folyamat konkrét lépéseket követel meg. Nemcsak a szabad választásokról van szó, noha ez kulcsfontosságú teendő. Rendkívüli politikai és társadalmi megújulás tanúi vagyunk, és arra kell törekedni, hogy ez minden területen így legyen. Nemcsak a politikai vitákban, hanem a munkában és a közéletben is. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi folyamatok jó feltételeket teremtenek az emberek aktivizálódásához. A továbbiakban cáfolta, hogy túl sok vadat lőtt volna a különféle vadászatokon. Magánéletéről elárulta, hogy nős, felnőtt lánya, fia és öt unokája van. Hobbija a síelés és a tenisz. Villája van Prágában, valamint egy-egy hétvégi háza a Jizeraihegységben, illetve Dél-Csehországban. Azt is közölte, hogy valószínűleg megírja emlékiratait. Az utolsó kérdésre, hogyan értékeli életpályáját, a következőket válaszolta: „Elég csalódott vagyok. Az utóbbi 40 évben másképp kellett volna csinálnunk. A hibák már 1948ban megkezdődtek, amikor elkezdődött az egypárturalom." NDK: a kerekasztal-tárgyalások újabb fordulója KOMMUNISTAELLENES TÜNTETÉSEK VOLTAK TÖBB VAROSBAN (ČSTK) - Berlinben tegnap meg- a kerekasztal előestéjén az NDK kezdődött a kormány és az ellenzéki számos városában tartottak tüntetépártok, csoportok képviselőinek Seket, követelve a kommunisták harészvételével folyó kerekasztal-tárgyalások újabb fordulója. A tanácskozást, mint ismeretes, a múlt hét elején idő előtt félbeszakították, mivel a nemzetbiztonsági hivatal feloszlatása kérdésében és az új állambiztonsági szolgálat kialakítása ügyében nem jutottak közös nevezőre. Időközben a parlament múlt heti ülésén Hans Modrow kormányfő közölte, a májusi választásokig semmiféle új nemzetbiztonsági szolgálatot nem hoznak létre. Ezzel tulajdonképpen elhárult a koalíciós kormány széthullásának közvetlen veszélye. A belbiztonsági helyzet ennek ellenére továbbra is a legfőbb témája a kerekasztal-tárgyalásoknak. A résztvevők tegnap hallgathatták meg Lothar Ahrendt belügyminiszter tájékoztatóját. Még az előtt azonban megjelent a tanácskozáson Hans Modrow, s csaknem egy órát töltött a kerekasztal mellett (a hét végén még azt írta levelében, csak a jövő héten vesz részt közvetlenül a tárgyalásokon). Modrow beszédet intézett a jelenlevőkhöz, s hangoztatta, a legfontosabb teendő a me^ zőgazdaság működőképességének a biztosítása. Felszólította a résztvevőket, segítsék elő a sztrájkok megakadályozását. Az ellenzéki pártok és csoportok vezetőinek felajánlotta a széles körű kormányzati együttműködést. A kerekasztal-tárgyalások résztvevői egyébként valószínűleg elkísérik a kormányfőt Bonnba, ahol Helmut Kohl-kancellárral folytat rövidesen megbeszélést. talmának a további korlátozását. Berlinben néhány százezres megmozdulást szervezett a NDK-beli szociáldemokraták pártja, amely a hét végén vette fel a Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) nevet, miután tevékenységét már tavaly októberben felújította. Ez a párt volt az, amely a Német Kommunista Párttal egyesülve 1946-ban létrehozta a Német Szocialista Egységpártot. A Német KP újjáalakítására egyébként szintén bizottság alakult, amely elhatárolja magát az NSZEP sztálinista múltjától. Visszatérve a szociáldemokratákra, hét végi berlini konferenciájukon az egységes Németország mellett foglaltak állást, hozzátéve, ennek az európai egyesülési folyamattal összhangban kell lezajlania. A szomszédok határai sérthetetlenek - szögezi le a párt. Németország újraegyesítéséről fejtette ki véleményét Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter is. A Washington Post című lap hasábjain megjelent cikkében rámutatott, hogy a szövetséges államoknak le kellene küzdeniük a német egységgel szembeni fenntartásaikat. Kissinger javasolja, hogy első lépésként dolgozzanak ki egy kétéves menetrendet a német konföderáció kialakítására, amely közös külpolitikát folytatna. Varsó után Budapesten tárgyal Kaifu japán kormányfő (ČSTK) - Kaifu Tosiki japán kormányfő Varsóban tegnap Wojciech Jaruzelski államfővel és a parlamenti frakciók vezetőivel tárgyalt, majd zárómegbeszélést folytatott Mazowiecki miniszterelnökkel. Programja kimerítése után Budapestre repült. A japán miniszterelnök több mint egymilliárd dolláros segítséget ígért Varsónak. A vasárnap aláírt gazdasági együttműködési dokumentumok értelmében Varsó 150 millió dollár hitelt kap a zloty stabilizálására, 25 millió dolláros élelmiszer-segélyt és 15 millió dollárt a menedzserképzésre. További 850 millió dollár folyósítása a világbank egyetértésétől és hozzájárulásától függ. Ebből finanszíroznák Lengyelország áttérését a piacgazdálkodásra. Az összegből 500 millió dollárnyi hitelt a japán külkereskedelmi bank PANAMAVÁROS Újabb amerikai-kubai incidens Kábítószer-ellenes offenzíva (ČSTK) - Panamavárosban vasárnap amerikai katonák letartóztatták Lazar Moro kubai nagykövetet és három munkatársát, s 90 percen át hallgatták ki őket - közölte a Prensa Latina hírügynökség. Az EFE spanyol hírügynökség hozzáfűzte, a kubai nagykövet nem engedte meg, hogy az amerikai katonák átkutassák gépkocsiját, s ez okozta a nézeteltérést. A hírügynökség közölte továbbá, hogy Noriega megbuktatott panamai tábornok több híve, felesége és három lánya még mindig a kubai nagykövetség épületében tartózkodik. Panama 700 millió dollárt kért az Egyesült Államoktól, hogy felújíthassa a nemrégi amerikai invázió során kirabolt, illetve megrongált üzleteket és vállalatokat. Ezt Guillermo Endara panamai elnök közölte vasárnap újságírók előtt. Az államfő elmondta, további 35 millió dollárra is szükség lenne ahhoz, hogy új épületeket építhessenek a szétbombázott Chorrillo negyedben, Manuel Noriega egykori székházának környékén. Endara arról is tájékoztatta az újságírókat, hogy országa még további 200 millió dollárt kért az Egyesült Államoktól a munkanélküliség csökkentését célzó kétéves terv megvalósításához. Az USA, Bolívia, Kolumbia és Peru kábítószer-ellenes tervet dolgozott ki, amelyet az említett országok legfelsőbb képviselőinek csúcsértekezletén terjesztenek elő jóváhagyásra. A csúcsra várhatóan február 15-én a kolumbiai Carteganóban kerül sor. Carlos lturralde bolíviai külügyminiszter elmondta, a latin-amerikai országok offenzívát indítanak a kábítószergyártók és csempészek ellen, s mint mondotta, az Egyesült Államok elismeri, hogy az említett országoknak nagyobb amerikai gazdasági segítségre van szükségük. Egyébként Kolumbia, Bolívia és Peru elutasította azt az amerikai javaslatot, mely szerint az Egyesült Államok radarok segítségével kísérné figyelemmel a három ország légterét és felségvizeit azzal a céllal, hogy hatékonyabban léphessenek fel a drogkereskedők ellen. folyósítana három éven át, a fennmaradó 350 millió dollárból finanszíroznák - a tokiói kormány garanciáival - a lengyel importot Japánból. Japán eddig nem nagyon szerepelt a lengyel piacon, még egyetlen vegyesvállalatban sem vesz részt. Ugyanakkor a lengyeleknek meggyőződésük, hogy a japán partnereknek szakképzett és olcsó munkaerőt tudnak felkínálni, s további lehetőségeket a nyugati és szovjet piacon. A varsói külügyi szóvivő szerint a japán kormányfő hivatalosan is támogatta a Daihatsu autógyár együttműködését a lengyel partnerekkel. Kaifu a lengyel kormányfővel és Lech Walesával, a Szolidaritás elnökével is mindenekelőtt gazdasági kérdésekről tárgyalt. Mazowiecki kijelentette: tekintve, hogy a gazdasági reform széles körű társadalmi támogatást élvez, Lengyelország megbízható gazdasági partner. Walesa szerint eredményesek voltak a tárgyalások a vegyesvállalatok alakításáról, s kifejezte meggyőződését, hogy Lengyelország lehet a „második Japán". Kaifu támogatta a lengyelországi változásokat, s hozzájárult ahhoz, hogy kezdődjenek tárgyalások a lengyelországi japán beruházások védelméről. Zavargások Kasmírban (ČSTK) - Az észak-indiai Kasmír szövetségi állam fővárosában, Srinagarban vasárnap összetűzések voltak a rendőrség és a muzulmán szeparatisták között. Egy személy életét vesztette, több épület megrongálódott. Annak ellenére, hogy a kasmíri városokban éjszakai kijárási tilalom van érvényben, szabotázsokat, bombatámadásokat követnek el. A tettesek azok a szélsőségesek, akik a túlnyomó többségben muzulmánok lakta térség Pakisztánhoz való csatolásáért harcolnak. A pakisztáni külügyi szóvivő aggodalmát fejezte ki a kasmíri zavargások miatt és cáfolta, hogy Pakisztánban kiképzett diverzánsok szerveznék az erőszakos akciókat. E AH/ kő megint leeshet a szívünkről: a cseh^y/ szlovák-magyar kapcsolatokban véget ér egy korszak, s új kezdődik. Megszűnt ugyanis egy feszültségforrás, ami abból táplálkozott, hogy még akár hét hónapja is más volt az „időszámítás" Prágában és más Budapesten. A magyarországi demokratizálási folyamat egy jó utcahosszal előbbre járt, ami miatt a csehszlovák vezetők igencsak aggódtak, féltve pozícióikat (és nem a szocializmus sorsát). Ennek pedig a hazai magyar nemzeti kisebbség gyakran megitta a levét. Kénytelen (?) volt ugyanis Belügyek, külügyek a hivatalos politikát támogatni (lásd Panoráma-kampány és Bős-Nagymaros ügye), ugyanakkor a sajátjaként érezte-élte át mindazt, ami Magyarországon történt. Ez a skizofrén állapot elmúlt. Dienstbier külügyminiszter hétvégi budapesti látogatása is bizonyította, hogy a nemzetiségi problémák felvetése már nem számít a másik ország belügyeibe való „durva" beavatkozásnak - ahogy az a múltban volt, amikor Prágában és Pozsonyban felhördültek egy-egy tévéadáson, újságcikken, nyilatkozaton, ha az a nemzetiségi lét gyötrelmeire hívta fel a figyelmet és nem az „internacionalizmus gyümölcseire". Ha pedig meghallották, hogy „híd" (mármint a nemzetiségek hidat alkotnak a két ország között), akkor talán a hajuk is égnek állt. Ugyanakkor vajmi keveset tettek a (cseh)szlovák politikusok és intézmények a magyarországi (romániai, jugoszláviai, tengerentúli stb.) szlovákokért, nehogy esetleg megsértsék az ottani kormányokat. Ez volt tehát a múlt, amikor egyfajta rosszul értelmezett internacionalizmus miatt valahogy félresiklott az egész kérdéskör kezelése. A jövőt felvázolták a mostani külügyminiszteri tárgyalásokon, azt hangsúlyozva, hogy az állam minden anyagi és politikai támogatása mellett a nemzeti kisebbségek képviselőin múlik, hogy demokratikus módszerekkel, például különböző klubok létrehozásával oldják meg problémáikat. Jirí Dienstbier a látogatás előtt és után tett nyilatkozatában is azt hangoztatta, hogy a nemzeti kisebbségek problémaköre az átfogó demokratizálással függ össze. És itt megállhatunk egy pillanatra, ugyanis az a benyomása támadhat az embernek, hogy a demokratizálás automatikusan megteremti a nemzetiségek élet- és mozgásterét, a jogaik érvényesítéséhez szükséges feltételeket. De biztosíték-e ehhez önmagában a demokratizálás, s nem lenne-e szükség más garanciákra is (pl. a nemzetiségi minisztérium felállítására)? Mert itt a legfrissebb példa, amikor is egy pozsonyi tévédialógus miatt felháborodott reagálásokat lehet olvasni a szlovák újságokban, nagyjából ezzel a tartalommal: mit akarnak még a magyarok, ukránok stb.? Persze ugyanúgy elfogadhatatlan a magyarországi szlovákság problémáinak elintézése egy kézlegyintéssel, hogy nincs is igény a részükről. A közhangulat ilyen, s ezt nem lehet megváltoztatni állami szintű deklarációkkal, ez a többségi nemzet tudatának a módosulását, főleg azonban a demokrácia egyik alapszabályának - a toleranciának - a betartását követeli meg. Igen, sokat beszélünk arról, hogy fel kívánunk zárkózni Európához, s verjük a mellünket, hogy már fel is szálltunk erre a vonatra. Poggyászunkat azonban vissza-viszszahúzzák a nemzetiségek szó hallatán szinte rögtön működő régi (önvédelmi?) reflexek, az egykori görcsök és előítéletek. Márpedig ezek feloldása se nem belügy, se nem külügy, hanem egyszerűen közös ügy... (papucsek m. g.)