Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-16 / 13. szám, kedd

ELSOKENT A SZILAGYSAGBAN Tőkés László köszöni a segélyadományokat A diktátort megdöntő és szabadságát kivívó ro­mániai népnek nyújtandó segítségről az elmúlt he­tekben a rádióból, televízióból és az újságokból gyakran értesülhettünk. Temesvár, Kolozsvár és Arad szinte a segélyszállítmányokkal érkezők „za­rándokhelyévé vált". Nagykaposról az első segély­szállítmány december 22-én az elsők között érkezett Temesvárra. A második szállítmányt január 4-én indították, amelyet a magyar tanítási nyelvű alapis­kola, a református és katolikus gyülekezet gyűjtött. te uVvlrt ifrXl JFU Jjuzilv­c-^St^. -Ua. l^h. Uv Ax-vi j v Ur iiiľ .v c^ífŕ --tust 6 wtui: ty..­ič/^iK t \VU uv L , „ , A mai napon, 1989. december 28~an, a Szentl ele k spontán k e z d [e m é n^ jg.ZJlfiJlüJ_ r--a. - jö v ó 4—jege r ő k edv ező körűimen y e k [^XsarfäT<~er^gedve , a szilágysági lelkészek és n v/ í n Tőkés Lászlónak a nagykaposi református és római katolikus gyülekezethez küldött üdvözlete: Tisztelendő Atyám! Az új idők jeleként tisztelettel elküldöm megújulási törekvéseink eme (FELHÍVÁS) dokumentumát. Megköszönve erkölcsi és anyagi támogatásukat, áldott új esztendőt kívánok - tisztelő szeretettel Tőkés L. 1990. 1.5. indítására^ kihi­l/nn«n cd 1 nl. A ruhaneművel, élelemmel, gyógyszerrel megrakott Liaz típusú tehergépkocsi vezetője a Csehszlo­vák Autóforgalmi Vállalat nagykapo­si üzemének két dolgozója, Sziránka István és Demjén Sándor volt, akik a Szilágyság még mindig segítségre szoruló népéhez juttatták el a szállít­mányt, nem éppen zökkenőmentes körülmények között, amelyről ekép­pen vallanak: - Úgy tűnik, hogy a bürokratikus fékek még mindig működnek, mert először a töketerebesi főnökség az­zal érvelt, hogy nincs szolgálati útle­velünk, majd azzal, hogy erre az útra megfelelőbb a kamion, mint a Liaz gépkocsi. A szervezők nem fogad­ták el az ajánlatot, mondván, hogy nekik nincs annyi árujuk, hogy egy kamiont megtölthessenek és külön­ben is az említett gépkocsira fizet­tek be. Röviden, nem akarták, hogy idegenek vigyék a szállítmányt. Ezt követően a Csehszlovák Vöröske­reszt járási bizottságának megbí­zottja akadékoskodott azzal, hogy még xiincs engedély a szállítások morjjnrlítására, rakjuk le az árut. Az Új Szóban megjelent tájékoztatással igazoltuk, hogy január 4-én igen is megindult a segélyszállítás. Végül is január 4-én délután a sok huzavona utá elindulhattunk. - Milyen úticéllal? - Oda visszük a szállítmányt, ahol leginkább segítségre szorulnak az emberek. - Honnan tudták, hogy hol igény­lik a segítséget? Hisz a határmenti városok, települések január elején már nem igényelték a segítséget. - Kolozsvárra mentünk, ahol tájé­koztattak, hogy ha vállaljuk az utat - mert a Kárpátokban elég nagy havazás volt - a Szilágyság még nem kapott segítséget. Bár ilyen útra nem voltunk felkészülve, mégis vál­laltuk. Elindultunk Tőkés Lászlóék­hoz Menyértre. - Az ottani helyzetet ismerve nem volt túlságosan merész ez a vállal­kozás? - Eléggé. Erre már útközben is rájöttünk. Aki ismeri a Szilágyság felé vezető úttalan utakat igazolhat­ja, hogy nem örömkirándulás az ar­Segítség nélkül nem megy A Galántai Jnb-szociális és munkaügyi osztályának ajtaja előtt még a múlt hét végén is több ember várakozott. A köztár­sasági elnök amnesztiarendelete nyomán a büntetésvégrehajtási intézetből szaba­dulók szociális segélyért, munkahelyért jöttek ide. A sókszelőcei 31 éves fiatalem­ber arra panaszkodik, hogy gyermeke és felesége van, akik eddig a szülőknél lak­tak, ő lakást szeretne. A farkasdi 28 éves férfi azt állítja, hogy nem végezhet nehéz fizikai munkát, járt a Duslóban, de az ottani bűzt nem bírja elviselni. A szlovák fővárosban szeretne dolgozni, de onnan hatóságilag ki van tiltva. -Járásunkban 450 megüresedett ál­lás van, - állítja Valéria Marchalinová, a munkaügyi osztály előadója. - A Dusló­nak és a magasépítő vállalatnak mun­kásszállója is van. Eddig mintegy hatva­nan fordultak meg nálunk. Az igazsághoz tartozik, hogy a többszörösen büntetett embereket a legtöbb munkahelyen nem szívesen fogadják. A szociális ügyosztályon Mária Stán­ková szociális kurátor egy négygyerme­kes farkasdi fiatalasszony adatait veszi fel, majd átnyújtja neki a 200 koronás szociális segélyt. Nem nagy összeg ez, de arra elég lesz, hogy átmeneti lakóhe­lyére, Prágába utazzon, ahol gyermekei élnek. Férje még a büntetését tölti. Mun­kaviszonyban sohasem volt. -Több mint 110-en jöttek ide, hogy eleget tegyenek kötelességüknek, no meg hogy felvegyék a szociális segélyt Új feltételek között Arról, hogy az SZLKP Rimaszombati Járási Szervezete hogyan alkalmazko­dik az új feltételekhez, JAROSLAV VREDÍK vezető titkár számolt be Hele­na Navrátilovának, a Csehszlovák Saj­tóiroda tudósítójának. -Arra törekszünk, hogy ott, ahol ez lehetséges, a pártaiapszervezetek febru­ár végéig maradjanak a munkahelyeken. Ez nagyon fontos, a helyi, utcai és falusi pártszervezetekbe való fokozatos átme­net idején. A tagkönyvet több mint 400-an adták vissza, legtöbben mezőgazdasági dolgozók. Bár egészen pontos adataink még nincsenek. A munkahelyeken eddig mintegy ötven alapszervezet szűnt meg. A járási apparátus dolgozóinak száma január 1-jéig 27 személlyel csökkent. Je­lenleg összesen 18-an dolgoznak az ap­parátusban, amely a napokban átköltözik a Politikai Nevelés Házába és a pártbi­zottság épületét a városi nemzeti bizott­ság rendelkezésére bocsátjuk. Feltételez­zük, hogy kisebb átalakítás után majd iskolaépületként szolgálhat. - mondja. - A visszatértek kétharmada már a korábbi munkahelyén dolgozik, csupán az egyharmadával van probléma. Mivel egy részük rendőri felügyelet alatt áll, csak ebben a járásban léphetnek munkavi­szonyba. A munkábalépés után újabb segélyt folyósítunk. Néhány településen átmeneti lakhe­lyet biztosítottak a számukra, többek kö­zött Sereden, Nagyfödémesen, a járási székhelyen. Kétségtelen, időre van szük­ség ahhoz, hogy a nemrég szabadultak beilleszkedjenek, munkába álljanak. A társadalom megértése és türelme nél­kül azonban ez aligha sikerül, (németh) rafelé autózás. Egyes és kettes se­bességfokozattal tettünk meg mint­egy harmincöt kilométert, óránként 8-10 kilométeres sebességgel, a ki­halt és behavazott hegyes-dombos vidéken. Néhány órás zötykölődés - és valljuk be őszintén, némi féle­lem - után elértük az első magyar falut. A református lelkészhez ko­pogtattunk be, aki értesítette a híve­ket a szállítmányról. Ugyanis azon­nal megkezdtük a küldemény egy részének szétosztását. Az emberek sírtak örömükben. Nem győztek há­lálkodni. Tovább indultunk. Közben több útbaeső községben leadtunk a rakományból, majd nemsokára megérkeztünk Menyért községbe. Nem volt szükség útbaigazításra, mert a templom és a mellette lévő lelkészlak kalauz nélkül is megtalál­ható. Az utóbbit katonák őrzik, a még bujkáló szekusok esetleges támadásai ellen. - Tőkés László nagyon kedvesen fogadott, örült a segélyszállítmány­nak, mert az itt élők nagyon rászo­rulnak a segítségre, főleg a szom­szédos községben és az ott lévő árvaházban. Bár vendégei voltak az újvidéki televíziótól, azért a velünk való beszélgetésre is szakított egy kis időt. A rászorulók nevében meg­köszönte a segítséget, amely áldás­ként érte a téli időszakban a világtól elzárt embereket, áldott új esztendőt kívánt Ung-vidék népének. -Tehát a korábbi híresztelések, miszerint már nincs szükség a segít­ségre nem helytálló? n - Megcáfoljuk. A városokban, ahova a kamionok eljutnak már nincs szükség, de a Szilágyságnak ezen a részén, ahova a kamionok nem tudnak eljutni, ott még igen is szükség van a segítségre. Küldje­nek mások is! Lejegyezte: KATÓCS GYULA Az új demokratikus államrendben a nemzeti kisebbségeket, így minket, csehszlovákiai magyarokat is megillet a jog, mely szerint megteremthetjük kulturális önigazgatásunkat. E jogok közé tartozik az óvoda- és iskolahálózat eddigi rendszerének, szervezeti felépíté­sének megváltoztatása is. Mivel az elmúlt évtizedek során városunkban, Párkányban is sor került bizonyos deformációkra, szükségesnek tartjuk a jelenlegi vegyes óvodák átszervezését szlovák, illetve magyar nevelési nyelvű óvodákra. A magyar szülődnek, ha gyermekük szlovák nyelvű óvodai cso­portba jár is, jogában áll kérni a gyermek magyar csoportba való áthelyezését, - hogy ez mielőbb megtörténhessen, szükséges minden jelenlegi óvodás gyermeket újra beíratni az óvodába. A beíratási lapon tüntessék fel a szülők, milyen nevelési nyelvű csoportba kívánják besorolni gyermeküket, - az érdekelt szülők új beíratási lapokat az óvodák igazgatónőitől kapnak 1990. január 15-től s e lapok kitöltése után nem az óvónőknek adják át 1990. február 15-ig, hanem a városi nemzeti bizottság iskolaügyi osztályánál, mivel az óvodák átszervezését a szülők igényeinek megfelelően a vnb nevezett osztálya fogja végrehajtani. Kérjük, hogy a szülők ne hagyják magukat illetéktelen személyek által befolyásolni, akik esetleg a gyermek majdani érvényesülése miatt aggódnak. A magyar iskolákban is megtanul a gyermek szlovákul és bizonyított tény, hogy elsősorban anyanyelvén szerezheti meg a legtöbb és legmaradandóbb tudást. A párkányi magyar szülők 1990. jan. 10. és pedagógusok fóruma A Csemadok losonci alapszervezete évzáró taggyűlésének határozata 1. Minden eszközzel oda kell hatnunk, hogy a magyar nemzetiséget minden ve­zető és irányító testületben józan gondol­kodású, a nemzetiségi jogokért kiálló em­berek képviseljék. Ennek megfelelően igényeljük, hogy az SZNT mellett létrejött nemzetiségi bizottsághoz hasonlóan jöj­jön létre ez a szerv járásunk szintjén is. Ennek legyen beleszólási joga minden nemzetiségünket érintő kérdésbe. 2. Nemzetiségi kisebbségek orszá­gunk egész területén élnek. Ezért jogaik betartását elsődlegesen a federáció szint­jén kell biztosítani. Ezért követeljük, hogy a lehető leghamarabb tárgyalják újra a fó­rumok azon javaslatát, hogy a szövetségi kormányba nevezzenek ki nemzetiségi minisztert. 3. Az 1968-69-es események újraér­tékelésével teljes mértékben egyetértünk. Hibásnak ítéljük meg akkori vezetésünk, a Csemadok Jb elnökségének 1970-ben hozott, az aktív, szervezetünkért igen so­kat tevő tagjai kizárásáról hozott dönté­sét. Rehabilitáljuk Varga Ervint, s javasol­juk, hogy legyen tagja az alapszervezet vezetőségének. 4. A nézetek sokszínűsége nemzeti­ségi körünkben már eddig is sok kezde­ményezést, fórumot hozott létre. Fontos­nak tartjuk azt, hogy ezek a Csemadokkal együtt az alapvető nemzetiségi 1 jogok kér­désében egységesen lépjenek fel, s ne egymással szemben állva. 5. Igényeljük, hogy az Ipeľ c. járási lap eddigi magyar melléklete önállóan, ma­gyar címmel jelenjen meg, s elsősorban járásunk magyar nemzetiségének igé­nyeivel, problémáival foglalkozzon. 6. Felhívjuk a város és a járás vezető szerveinek figyelmét arra, hogy az eddigi­nél lényegesen jobban tudatosítsák a tör­ténelmi emlékek jelentőségét, s védjék meg a még meglévőket a további pusztu­lástól, meggondolatlan megsemisíté­süktől. 7. Igényeljük városunk vezető szervei­től, hogy a) a magyar óvodába való jelentke­zést a tömegkommunikáció valamennyi eszközén keresztül propagálják. Az óvo­da fenntartását, további osztályok nyitá­sát ne kössék létszámhoz: b) javasoljuk, hogy a pedagógiai is­kola keretében egy gyakorló óvoda léte­süljön; 8. Üdvözöljük a Csemadok KB-ban bekövetkezett változásokat, egyetértünk a programnyilatkozattal, a további mun­kánkat azzal összhangban kívánjuk vé­gezni. Az ülést követő napon a gyűlés hatá­rozatát eljuttattuk a városi nemzeti bizott­v ság elnökéhez, aki azokat igen pozitívan fogadta, s támogatásáról biztosította az alapszervezetet. ígéretet tett arra, hogy az alapszerve­zet, a fenti témákat megvitató fórumain részt vesznek a felelős vezetők és szak­emberek. PUNTIGÁN JÓZSEF AjII ég nem is olyan régen, ha IVI egymás között bizalmasan beszélgettünk az eltelt évtizedek fej­lődéséről, eredményeiről, hibáiról, kudarcairól, sokszor elmondtuk, hogy a táboron belül viszonylag ná­lunk a legjobb. Aztán igyekeztünk nyomatékosan azt is megjegyezni: mégsincs úgy, ahogyan lenni kelle­ne. Pedig amúgy látszólag minden rendben van. Sokan már akkor is tudtuk, hogy a viszonylagos eredmények jelenté­keny része csupán a propaganda nagyítólencséjén keresztül vetült elénk. Az emberek többsége már akkor sem a múlthoz mérte helyze­tét, a társadalomban betöltött szere­pét, elfoglalt helyét, hanem a lehet­séges elérhető maximumhoz. Voltaképpen megszoktuk a ködö­sítést, az ostoba, felfoghatatlan ide­ológiai okoskodásokat. Dohogva, morgolódva beletörődtünk a képte­len, természetellenes dolgokba. Mérhetetlenül nagy volt körülöttünk az álnok képmutatás. Más volt a vágyálomkép, amit a pártállam látni és láttatni szeretett volna és más a valóság. Itt van például a szellemi munka s a tudás leértékelésének kérdése. Sajnos, még ma sem érvényesül az a felis­merés, hogy a javak megtermelésé­ben a szellemi munka az, amely a termelési folyamatokat megterve­zi, felépíti és működteti. A szellemi munkának leértékelő kezelésmódja a régi beidegződések vadhajtása. Hiszen a totalitárius rendszer lényege, mint Vaszilij Grosszman írja az Élet és sors című regényében: „A pártállam és intéz­ményei egy bizonyos ideológiai doktrína nevében totális ellenőrzést gyakorolnak a társadalom minden tagjának viselkedése és gondolatai fölött. Az ellenőrzés magában foglal­ja a doktrína helyességéről való meggyőződés kísérletét épp úgy, mint a megtorlás alkalmazását az egyet nem értőkkel szemben." Ez volt az a kórszak, amikor az emberek mást gondoltak és mást mondtak. Az adminisztratív-pa­rancsuralmi rendszerben sok minden eltorzult, leértékelődött, így a szelle­mi munka is. A központosított állam­párt nem tűrte meg a kreatív, más­Joggal felvethető például, hogy az erkölcsi, anyagi elismerést min­dig azok kapják-e, akik arra a legin­kább érdemesek? Aligha. Beszélhe­tünk-e a szellemi munka, a tudás megbecsüléséről, amikor még ma is olyan a bérpolitikánk, amely nem tükrözi a tudás, a jobb teljesítmény elismerését? Ettől függetlenül értel­miségünk döntő többsége becsüle­tesen végzi a maga dolgát: alkot, értékeket termel. Korunkra általában jellemző a szellemi feladatok bősége. Olyan RANGOT A TUDASNAK ként gondolkodó embereket. Nem véletlen tehát, hogy monopolizálta, teljességgel hatalmi céljainak ren­delte alá a sajtót és más hírközlő eszközöket. Mindebből következett, hogy a hatalom megfosztotta magát az önkontrolltól, s elburjánozhatott mindenféle kóros szövődménye: a hatalommal való visszaélés, a kor­rupció, a rossz társadalmi közérzet, a fásultság, az értékzavar stb. Nem volnánk tárgyilagosak, ha azt állítanánk, hogy e téren most már minden rendben van. A régi rend hívei több helyen még mindig őrzik pozícióikat: kivált vidéken. Al­kalmazkodni próbálnak az új hely­zethez. Ha efölött szemet hunyunk, és nem teszünk ellene semmit, elve­szíthetjük a lehetőséget a demokra­tikus jogállam megteremtésére. A ci­vil társadalom pozícióinak meg­erősítéséhez elengedhetetlen a tu­dás, a szellemi munka újra felérté­kelése. E kérdésről nyíltan kell végre beszélni, már csak azért is, mert a társadalom közérzete szempontjá­ból rendkívüli jelentősége van. korban élünk, amikor a gazdasági, társadalmi struktúrák - következés­képpen - a régi klisék változóban vannak. Kezdjük a dolgokat nevén nevezni. Valahol talán meg is lehet érteni, hogy a szokatlanul új hang­vétel megdöbbenti azokat, akik még mindig a régi beidegződések rabjai. Hiszen egész életükön át máshoz voltak szokva: a dicsőítéshez, a kö­dösítéshez, a 100 százalékon felüli tervteljesítés, a 60-70 mázsás hek­tárhozamok meséjéhez, melyeknek valódiságát soha senki nem ellen­őrizte. Ez a rendszer törvényesítette a hazudozást, az önámító nagyot mondást. Fennen hirdette az úgyne­vezett szocialista demokrácia maga­sabb rendűségét. Valójában mégis a félelem, a rettegés, a jogtalanság, a nemzetiségi elnyomás, a kiszol­gáltatottság elviselhetetlen állapotát kényszerítette a társadalomra. A megújulási folyamat tehát a to­talitárius rendszer ellen irányul, a jog­állam felépítéséhez, pozícióinak erősítéséhez, olyan értékek meg­erősítéséhez vezet, mint a szabad­ság, a humanizmus, a demokrácia. Éppen ezért fontos követélmény, hogy a különböző posztokra olyan emberek kerüljenek, akik kellő kvali­tásokkal rendelkeznek, s megvan bennük az elemző készség áz önál­ló gondolkodásra, véleményalakí­tásra és döntéshozatalra. Korparancs a tudás nagyobb megbecsülése anyagi és erkölcsi té­ren egyaránt. Ehhez persze szilárd, megbízható értékrendre van szük­ség. A jó munkahelyi légkör sem alakulhat ki ott, ahol a magasabb szintű munkának nincs becsülete. Fordítsunk az eddigieknél sokkal nagyobb figyelmet e kérdésekre. Hi­szen a holnapunkról van szó, s nem lehet senki számára közömbös, hogy milyen lesz ez a holnap. Mint ahogyan az is nagyon kétséges, hogy a kellő képességgel és szaktu-., dással nem rendelkező vezető alkal­mas-e mások vezetésére, s lehet-e igazi tekintélye? Abban ma már szinte mindenki egyetért, hogy a gazdasági, társa­dalmi fejlődés elképzelhetetlen gyö­keres politikai reformok nélkül. Eh­hez pedig állandóan ható szellemi húzóerőre van szükség, a hozzáér­tés, a tudás gyakoribb megmérette­tésére. Egy biztos: differenciálni kell a szakképzettség, a tudás, a teljesít­mény kiemelt anyagi elismerésében is. T udatosítanunk kell, hogy a tu­dás, a szakértelem, a valós értékeket teremtő munka a legbizto­sabb, semmivel sem pótolható erő­forrásunk. Becsüljük hát meg, s ad­juk vissza igazi rangját. TÖRÖK ELEMÉR ÚJ szú 4 1990. I. 11.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom