Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-10 / 8. szám, szerda
Forró hangulatban... Elnökválasztáson Perbetén Mozgalmas napokat élt át az elmúlt héten a Perbetei Efsz tagsága. Egymást követő eszmecserék, majd a gazdaság tagjainak a Nyilvánosság az Erőszak Ellen helyi csoportja .kezdeményezésére egybegyűlt csoportjával folytatott párbeszéd után, 1990. január 3-án lemondott dr. Nagy Ferenc, a szövetkezet elnöke. Negyed évszázada állt a közös élén, s a legnagyobb rosszakarója sem mondhatná, hogy irányítása alatt a szövetkezet rosszul gazdálkodott. A hír hallatára másnap sötétedés után érkeztünk a faluba, az elnökválasztó közgyűlésnek helyet adó sportcsarnokot mégis kérdezés nélkül megtaláltuk. Gyalogosan és kerékpárral egy irányba tartó kisebb-nagyobb csoportok mutatták az utat. Már jóval a kezdési időpont, hat óra előtt minden szék gazdára talált, így a pontosan érkezőknek csak állóhely jutott, mégis mindenki maradt. A várakozással teli, túlfűtött hangulatot csak fokozta, hogy a jelenlévők olyan egyéneket is felfedeztek körükben, akik nem tagjai a szövetkezetnek, de csak a meglehetősen élés véleménycsere után voltak hajlandók elhagyni a termet. - Elnököt választunk, olyat, akit erre a tisztségre méltónak tartunk, és ez nagyszerű dolog. Tegnap tudtuk meg, hogy ma gyűlés lesz, mégis mennyien eljöttek - mondta Vrzala Éva állatgondozó percekkel a gyűlés megkezdése előtt. Horváth Leonid zootechnikus folytatta: - A jövőben nagyobb megértést várok a feletteseimtől, de ezt ne úgy értse, hogy a fegyelem lazulása mellett szavazok. Es azt is tudom, hogy hiába választjuk ma azt elnökké, akit mi javasoltunk, pénzt tőle is csak a teljestményekért kaphatunk. Zahorcsek Zoltán alelnök csendet kért, s megnyitotta a gyűlést. Bejelentette az elnök lemondását, aki elnézést kér a tagságtól, hogy halaszthatatlan elfoglaltsága miatt nem lehet jelen. Néhány túlbuzgó közbekiáltása (így a jó... stb.) után a gyűlést vezető elé egy cédulát tettek, amely Amit nem ír(hat)tam meg... Ügy vélem, minden valamirevaló újságíró súlyos dolgokat tudna írni a fenti amen. Emlékeim között akadnak úgynevezett apró vagy látszólag nem nagy ügyek is, amelyek ugyancsak jól jellemzik egy kor légkörét, diktatórikus módszerelt. Ilyenekből válogattam néhányat. JÁTÉK A SZÁMOKKAL Az elmúlt időszak bürokratikus irányítási módszereinek egyik éltető elemét jelentették a különféle jelentések. Voltak, melyeket naponta, hetente, havonta követeltek meg a felettes szervek, voltak, melyeket negyed- vagy félévente. S hogy mi mindenről, azt bizony képtelenség lenne felsorolni. Akárcsak arra válaszolni, mi volt a jelentések értelme. Hiszen többnyire nem a valós helyzetet tükrözték. Vagyis félrevezettek, becsaptak, ha egyáltalán olvasta"Őket valaki. Ugyan kinek lett volna fontos, hányan hiányoztak ilyen vagy olyan gyűlésről, hányan szólaltak fel, ki hányszor kért szót a pártoktatáson; hány órát dolgoztak le ebben vagy abban a községben a járdaépítésnél? Akik a jelentésekből akarták megismerni az életet, azok úgysem sokat tudtak meg róla. A jelentéseket írók előbb-utóbb rájöttek, hogy az adatok „kiigazításával" olyanra retusálható a kép, amilyet az illetékesek látni szeretnének. Ahhoz például, hogy egy formálisan létező ifjúsági szervezet „élenjáróvá" váljék, elég volt a papír- és vasgyűjtés eredményeit beszorozni kettővel, hárommal. Az érsekújvári járási pártbizottság egyik munkatársa mesélte néhány évvel ezelőtt, hogyan írták a jelentéseket arról, hányan vettek részt a május elsejei felvonulásokon. Csupán arra ügyeltek: nehogy a számok kisebbek legyenek, mint az előző esztendőben. Ez az emberek csökkenő öntudatosságáról árulkodott volna. Ezért minden évben hozzáadtak a számokhoz. De nemcsak ők, hanem a községek, a városok illetékesei is. Egy alkalommal az adatokat gyűjtő és továbbító bizottság tagjai közül valaki ijedten megjegyezte: lassan már azért válnak gyanússá a kerületen, mert több lesz a felvonuló, mint a járás lakosainak a száma. EST(ÉLY)I EGYETEM Az elmúlt évtizedekben pártsajtónk elkerülhetetlen feladatai közé tartozott a pártoktatás népszerűsítése. Persze erről is, mint a pártmunkáról általában, csak pozitív példákat dukált ismertetni. A bírálat semmilyen területen sem volt oly elképzelhetetlen, mint éppen a pártmunkáról szóló írásokban. Egy alkalommal a központi bizottság illetékes munkatársa őszintén válaszolt kérdéseimre, amikor az éppen véget ért oktatási év tapasztalatairól faggattam. Ám miután közöltem vele, hogy tájékoztatása alapján megírom a pártoktatás fogyatékosságait, elképedve tiltakozott. Kerek perec megmondta: a hibák feltárásáért ő pártbüntetést kapna. Neki is meg nekem is az a feladatunk, hogy olyan pozitív példákat találjunk, melyek publikálásával a rosszak segítséget kapnak. E szemlélet érvényesítése az írásokat unalmassá tette, s azzal járt. hogy a pártoktatás nem javult. Pedig ugyancsak ráfért volna a színvonal emelése. Az ugyanis, hogy kötelező volt, még semmit sem garantált. Sőt, mint a nem önkéntes dolgok általában, formálissá vált. Voltak párttagok, akik évek hosszú során alapfokú oktatásra jártak. Ez pedig magas iskolai végzettségű emberek esetében kimondottan nevetséges volt. Igaz, a középfokú oktatás és a marxizmus-leninizmus esti egyetemei sem okvetlenül garantálták a megfelelő színvonalat, hiszen az előadók közt jócskán akadtak szakmailag felkészületlenek, szerény tudásúak. Pártoktatókról írva, illetve velük beszélgetve ez csakhamar kiderült. Egyik ilyen előadó, aki a járási pártbizottság dolgozójaként végezte munkaját, örömmel vette tudomásul, hogy őt javasolták az újságban való bemutatásra. Pedig miután elbeszélgettem vele, nem írtam meg a cikket. Sehogy sem értettem, hogyan adhat elő nálánál sokkal műveltebb hallgatóknak az, aki még az esti egyetem nevét sem képes megjegyezni. Magyar anyanyelve és többszöri helyesbítésem ellenére minduntalan estélyi egyetemet emlegetett. A végén tréfásan megkérdeztem tőle: kis- vagy nagyestélyi-e az az egyetem? HOLDIG ÉRŐ OSTOBASÁG Jó két évtizeddel ezelőtt tévénézők milliárdjai kísérték semmihez sem hasonlítható izgalommal és szurkolva, amint először lépett ember a Holdra. Olyan óriási eredménye volt ez az emberiségnek, amelynek jelentőségéről még unokáink unokái is beszélni fognak. Érthető volt tehát az izgalom, amely eltöltötte az embereket a világ minden táján. Jómagam is úgy éreztem, olyan teljesítményről van szó, melyre az egész emberiség büszke lehet. Nem is tudtam megállni, hogy ezt ki ne fejezzem. Tüstént írtam egy vezércikket, melyben a gigantikus tettet méltattam, rámutatva arra, milyen hosszú út vezetett eléréséhez. írásom valóban ihletből született. Siettem is leadni, hogy a másnapi újságban benne legyen. Mégsem jelent meg. Akkori főszerkesztő-helyettesem visszaadta. Nem a megírás színvonalát kifogásolta, sőt, elismeréssel nyilatkozott róla. Hogy miért nem egyezett bele közlésébe? Ma már igencsak nevetséges okra hivatkozva. Azért, mert bár szerinte is nagy dolog, hogy az ember eljutott a Holdra, ám cikkem az amerikaiak sikerének a dicsőítése lenne. Vagyis szerinte akarva-akaratlanul az ellenségnek csináltam volna propagandát. Hiába vitatkoztam, írásom a papírkosárban kötött ki. Be kellett látnom: olyan korban élek, melyben nemcsak a tudomány ér fel a Holdig, hanem egyesek ostobasága is. FÜLÖP IMRE szerint 350-en voltak jelen. Mivel a tagok száma 747, a gyűlést félbeszakították. Ez lehetetlen, érveltek néhány perces tanácstalanság után többen, hiszen ilyen sokan talán még sosem vettek részt taggyűlésen. A részletes utánszámolás kiderítette, a jelenlévők száma 492, csak egyesek „elfelejtették" aláírni a jelenléti ívet. (Vajon miért?) Pótolták a hiányt, s vagy félórás késéssel (tovább forrósodott hangulat közepette) folytatódott az elnökválasztó taggyűlés, amelynek eseményei ezt követően már gyorsan peregtek. Akik ültek felállással, akik álltak kézfelemeléssel szavaztak igent az elnökjelöltre. - Ellene, tartózkodott? - kérdezte a szavazást vezető, s mivel az ülök mindegyike ülve maradt, az állók közül pedig senki sem emelte fel kezét, az egyértelmű választás után már az új elnök, Benyč György mérnök, a szövetkezet volt agronómusa lépett a mikrofonhoz. Megköszönte a bizalmat, de (talán sokak meglepetésére) nem ígért könnyű életet. Sőt olyanokat is mondott, hogy a felelőtlenek bizalmára nem tart igényt, ahogy rossz vezetőre, úgy rossz dolgozóra sincs szüksége a szövetkezetnek. Mindenkit szigorúan a munkája után és az eredményei alapján fognak értékelni, s aki vét a munkafegyelem ellen, azt elmarasztalják. Viszont kifejezte az óhaját, hogy a szövetkezetben érvényesüljön a széles körű demokrácia, s már a részlegek soron következő munkaértekezletein mindenki nyíltan és kritikusan mondja el a nézeteit, észrevételeit. De - figyelmeztetett - mielőtt valaki bírálni kezd, előbb a saját munkáját és az eredményeit tegye nagyító alá. Végezetül - amint arról a Nagy Ferencnek eljuttatott levél is tanúskodik - a tagság nevében megköszönte a volt elnöknek a huszonötéves irányítómunkát, amellyel hozzájárult a kiváló eredmények eléréséhez. Az elnök szavait a tagság nagy tapssal helyeselte, ami bíztató a további eredményes gazdálkodás szempontjából. A késői órában vitatkozni már senkinek nem volt kedve. Talán azért, mert a többség úgy érezte, január 4-én este az történt, amit a köz akart. EGRI FERENC Párbeszédet - mielőbb A Kommunisták Demokratikus Fóruma Koordinációs Bizottságának nyilatkozata A tömegtájékoztató eszközök beszámoltak arról, hogy az elmúlt hét végén Prágában mintegy 2500-zan vettek részt a Kommunisták Demokratikus Fórumának országos eszmecseréjén. A tanácskozásról nyilatkozat jelent meg, amely többek között megállapítja: éles vita bontakozott ki arról, hogy a KDF azonnal alakítson-e új baloldali pártot, vagy továbbra is a CSKP keretében tevékenykedjék. Végső megállapodás ebben a kérdésben nem született. Javasolták viszont a reformkommunistáknak, hogy a CSKP soron következő járási konferenciáin és a kongresszuson tegyenek meg mindent a múlt csökevényeinek, sok súlyos hiba leküzdése, a KDF eszmei platformjának felülkerekedése érdekében. A dokumentum olyan alapszervezetek létrehozását javasolja, amelyben kellő számban részt vesznek a CSKP reformkommunistái, akik e kereten belül ugyancsak létrehozhatják alapszervezetüket. A nyilatkozat arra ösztönzi a KDF tagjait, elsősorban a helyi közösségeket, hogy vegyék föl a kapcsolatot az alakuló baloldali tömörülésekkel, s a polgári kezdeményezések képviselőivel. Egyetértenek azzal, hogy Morvaországban és Sziléziában, mint a cseh országrész jelentős történelmi és szellemi hagyományaival rendelkező részében a KDF regionális koordinációs központot hozzon létre. A Kommunisták Demokratikus Fóruma követeli, hogy mielőbb kezdődjék párbeszéd a CSKP Központi Bizottságával és más szerveivel. Tiltakoznak az olyan törekvések ellen, amelyek egyoldalú bocsánatkérést sugalmaznak a szudétanémetektől, kitelepítésük miatt, viszont nem zárkóznak el a vitatott kérdések megtárgyalását és megoldását célzó párbeszéd elől. A KDF síkraszáll a lakosság szociális biztonságának megte 1 remtéséért, s nagy figyelmet szentel a szociálisan gyengébb rétegek, valamint a tartósan beteg állampolgárok életkörülményeinek. A KDF elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a CSKP rendkívüli kongresszusa nem mondott köszönetet a fiataloknak állhatatosságukért, s hangsúlyozzák: erkölcsi és politikai kötelességüknek tartják megköszönni a tanulóifjúságnak és a művészeknek bátor és eltökélt magatartásukat. A dokumentum hangsúlyozza azt is, hogy a KDF tagsága nemcsak a közelmúlt eseményei, hanem a CSKP KB mai vezetésének és apparátusának magatartása miatt bizalmatlan a kommunista párt iránt. Éppen ezért tartja napjaink egyik legidőszerűbb feladatának azt, hogy mielőbb tisztázzák a CSKP iránti bizalom kérdését. A KDF országos koordinációs bizottsága javasolja, hogy mindenhol alakítsák meg a Kommunisták Demokratikus Fórumának helyi szervezeteit. Jóváhagyták a KDF szervezeti szabályát is, amely szerint a mozgalom tagja lehet minden felnőtt csehszlovák állampolgár és külföldi is, aki egyet ért a programmal és anyagilag is rendszeresen támogatja a szervezetet. A helyi szervezetek feladata az írásbeli jelentkezési kérvény elbírálása. Elsősorban itt kell ügyelni arra, hogy ne csatlakozhassanak a mozgalomhoz olyan egyének, akik a múltban kompromittálták magukat, s elvesztették a közvélemény bizalmát. A szervezeti szabály rendelkezik a tagsági díjakról és felhasználásuk módjairól is. -y-fSzlovákiában megmaradnak •••? A mezőgazdasági minisztérium júniusban dönt kerületi szerveinek sorsáróf Ján Vodehnal, a CSSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere a napokban bejelentette, hogy Csehországban január végén megszűnnek a tárca kerületi osztályai. A hír hallatán sokan feltették a kérdést, mi lesz a minisztérium kerületi osztályaival Szlovákiában? A várható változásokról Emil Hasoňt, az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának osztályvezetőjét kérdeztük. - A Csehországban bejelentett változásokat az ottani feltétekből kiindulva kell értelmezni. A múlt év januárja óta érvényes szervezeti felépítés értelmében Csehországban a minisztérium kerületi és járási osztályai között alá- és fölérendeltségi viszony alakult ki. Ezt a járások nagyobb számával, illetve a nagyobb területi hatáskörrel magyarázták. Nálunk szintén léteznek kerületi osztályok, de ezek nem fölérendeltjei a járási osztályoknak. Szlovákiában a minisztérium kerületi és járási osztályainak együttműködését a partnerkapcsolatok és a kölcsönös munkamegosztás jellemzi. Ebből kiindulva az ágazat vezetése úgy döntött, hogy Szlovákiában legfeljebb az év második felében kerülhet sor bizonyos változásokra. Ezt megelőzően június végéig értékelni fogjuk a minisztérium kerületi osztályainak tevékenységét, s a kapott eredmények ismeretében mérlegeljük majd, megtartsuk-e vagy felszámoljuk ezeket az osztályokat. Ha történetesen megszüntetjük is őket, . az itt foglalkoztatott szakembereket továbbra is szeretnénk kihasználni a mezőgazdaság fejlesztése érdekében, hisz rengeteg égető problémát kell mielőbb megoldanunk, hogy továbbléphessünk. Gondolok itt egyebek között a mezőgazdasági élelmiszeripari komplexum vállalatainak és üzemeinek kölcsönös kapcsolatára, a szervezési kérdések módszertani vizsgálatára, az egyre nagyobb érdeklődést kiváltó, új társulási és szövetkezési formák kutatására és kimunkálására. Általános vélemény, hogy a minisztérium járási osztályait egyelőre mindenképpen fenn kell tartani, a kerületi osztályok sorsáról pedig a tapasztalatok alapján fogunk dönteni. Ami pedig a létszámcsökkentést illeti, az érvényes irányelvek értelmében 30 százalékkal kellett mérsékelni az apparátusban dolgozók számát. Nálunk a tárca feltételei között csaknem 40 százalékos volt a létszámcsökkentés, s úgy véljük, az irányító dolgozók számának további csökkentése már a munka minőségének rovására menne. (tszl) YM4>šHih»Yi>M metínt Torlasz a demokrácia útján Még két-három hete is csupán derűs, szívet-lelket megrendítő hírt kaptunk Bulgáriából. Megtudtuk, hogy népi nyomásra ott is sikerült megrendíteni, majd leépíteni az évtizedek óta országlók egyeduralmát. Ma már tudjuk, hogy balkáni barátainkat is ugyanolyan kaliberű vezetők szerencséltették, mint bennünket. Hasonló viszonyok, hasonló embereket produkálnak. Hidegzuhanyként hatott, amikor a minap megérkezett a hír: 10 ezres tüntetés volt Szófiában. A török kisebbség újbóli egyenjogúsítása ellen. Előbb nem hittem a szememnek. Gondoltam, reméltem, a sajtó ördöge incselkedik velem. Újból elolvastam a tudósítást, és újból csak ezt olvastam ki belőle: több mint 10 ezren vannak Bulgáriában, akik sokalják a török kisebbség jogait, helytelenítik, hogy a tavaly, tavalyelőtt az országból ki kényszerítettek akár vissza is térhetnek ősi szülőföldjükre, mert így intézkedett a kormány. Ha kedvük tartja, akár vissza is „keresztelkedhetnek" eredeti török nevükre. Mi történhetett ebben a számomra oly rokonszenves országban? Valóban oly oldhatatlan gyűlölet él a bolgárokban a török anyanyelvűekkel szemben? Hiszen én valahány bolgárt ismerek, az mind tisztességes, szorgalmas, udvarias, mások értékeit becsülni tudó ember. A napokban elbeszélgettem egykori kertszomszédommal Hrisztov úrral, akivel korábban rengeteget politizáltam, és aki nagyra tartott mint beszélgetni szerető partnert, de a legkisebb mértékben sem ismert el kertészként. Mindig azt mondta: maga, szomszéd, akkor permetezik, amikor öntözni kellene, és akkor kapál, amikor a piacozásnak van itt az ideje. Mindig ilyen talányosan beszélt a kertészkedés tudományáról. Tegnapelőtt azonban, amikor a bulgáriai eseményekről tájékoztatott, nagyon is egyértelműen mondott véleményt: -Azok tiltakoznak, akik megkaparintották a törökök házát, földjét, tehenét, és elfoglalták a munkahelyét. Most nehezükre esik az egészet visszacsinálni. Még más dolgokat is megtudtam tőle. Hogy vannak még törökök Bulgáriában, és hogy egyes bolgárok már alig várják, hogy szedjék sátorfájukat, és kövessék azokat, akik már távoztak. Vannak községek, ahol már listát is készítettek arról, hogy melyik portát ki foglalja el. Ami tegnap még Juszufé volt, az holnaptól így átmehetne Joszif családja tulajdonába. Mehmedék vagyona pedig Matvejéké lesz és így tovább. Ilyen áldatlan viszonyok között köszöntött rá Bulgáriára a demokrácia hajnala. Ilyen feltételek között hirdette meg a Mladenov-kormány, hogy a török is ember, és hogy nem árt az országnak, ha két szomszéd közül az egyik Allahot dicséri, a másik pedig a pópa előimádkozásávai áldja az urat, a harmadik pedig netán ateista. És most tegyük fel a kérdést: mi történt volna, ha a nemrég megbuktatott hatalom képviselői türelmesebben viseltetnek a törökökkel szemben? Mi történt volna, ha nem heccelik fel ellenük a többségi nemzetet, ha azt az állítólag már több százezernyi törököt nem szorítják ki a határon túlra? Erre sokféleképpen lehet válaszolni. Egy valamit azonban teljes biztonsággal kijelenthetünk: sokkal könnyebb dolga lenne azoknak, akik ma a demokráciára esküsznek, és az ország simábban eljutna Európába. Egyesek most azt a következtetést vonják le mindebből, hogy a balkáni ország nem érett még meg a demokráciára. Pedig megérett, mert e kontinensen a demokrácia a természetes állapot. Persze, ha a kútmérgezők magatartását és törekvéseit vesszük alapul, úgy tűnik, valóban nem érett még meg. Az a 10 ezer vagy 15 ezer ember azonban csak egy töredéke a millióknak, azoknak, akik áhítják a demokráciát és érettek a demokráciára. Le kell bontani a demokrácia elé emelt torlaszt, és véleményem szerint ezt meg is teszi a nép józan többsége. TÓTH MIHÁLY ÚJ SZÚ 4« 1990. I. 10. r