Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-28 / 30. szám
3 SZ6‘ Vajon 0®neá elnök vott-e ^ e, mély, akinekl937Z^n a TuhacsevszK^ Sztálinhoz 1937 Den vezetők marsall és más ^^küvésrői; szóáital szervezett ,, ® lgáltatott mtorma súlyban, hogy ‘9enA Novoje Vremja című szovjet külpolitikai hetilap idei 13. számában jelent meg Nyikolaj Abramov cikke (A Tuhacsevsz- kij-ügy: új változat), amely a szovjet levéltárak nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumaiból kiindulva új megközelítéseket tartalmaz. A lap mindenekelőtt arra emlékeztet, hogy 1936 végén és 1937 elején Berlinben és Prágában titkos német-csehszlovák tárgyalások folytak. Persze nem a szó igazi értelmében vett tárgyalásokról volt szó, hanem amolyan félhivatalos puhatolózásról, amelyet Prága Albrecht Hausho- ferrel és Trauttmannsdorff gróffal, a hitleri diplomácia két képviselőjével folytatott. A cél a német-csehszlovák viszony javítása volt. A németek azonban 1937 elején hirtelen megszakították a megbeszéléseket. Daladier „baráti információja“ Vojtéch Mastny, Csehszlovákia berlini nagykövete ezért utasítást kap arra, hogy ismét találkozzon Trauttmannsdorff gróffal. A találkozó után Mastny nagykövet - 1937. február 9-én - azt írja Benes elnöknek, hogy Hitler döntésének, illetve a tárgyalások elhalasztásának a valódi oka állítólag az Oroszországból kapott bizonyos információk alapján kialakult feltételezés. Ott állítólag rövid időn belül váratlan fordulat állhat be, amely Sztálin, valamint Litvinov külügyi népbiztos félreállítá- sához, majd katonai diktatúrához vezethet. Amint azt a Novoje Vremja írja, Benes elnöknek már voltak információi a készülő „moszkvai összeesküvésről“, de nem tett semmilyen lépéseket, hanem kivárt. A szovjet folyóirat szerint abban az időben a hitleri titkosszolgálat Párizson keresztül juttatta el ezeket a félrevezető információkat. Nyikolaj Abramov cikkében kitér rá, hogy Vlagyimir Potyemkin, a Szovjetunió meghatalmazott franciaországi képviselője 1937. március 16-án táviratozik Moszkvába Sztálinnak, Molotovnak és Litvinovnak, s tájékoztatást ad az akkori francia hadügyminiszterrel, Edouard Daladier-va\ folytatott megbeszéléséről. Üzenetében egyebek között ezt írja: „Daladier állítólag megbízható francia forrásból nemrég tudta meg a német körök azon szándékát, hogy a Szovjetunióban a Vörös Hadsereg azon parancsnokainak a segítségével készítsenek elő államcsínyt, akik ellenségesek a jelenlegi szovjethatalommal szemben... Daladier hozzáfűzte, ugyanilyen információkat szerzett a hadügyminisztérium az orosz emigráns körökből... A miniszter értésre adta, hogy egyelőre konkrétabb információi nincsenek, de baráti kötelességének tartotta, hogy megossza velünk, amit tud, s ami számunkra hasznos lehet. Természetesen Daladier-nak köszönetét mondtam, de erősen kétségbe vontam forrásának a megbízhatóságát... Ugyanakkor rámutattam, hogy a megszerzett információk nem eléggé konkrét volta csak kétségeimet erősíti meg. Daladier azt válaszolta, ha pontosabb adatok birtokába jut, azokat haladéktalanul közli velem. Ó maga állítólag nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a Vörös Hadseregben még mindig tevékenykednek a trockisták maradványai. Beszélgetésünknek ez a része kétféle benyomást keltett bennem. Először, Daladier-nak nyilván érdeke, hogy ún. baráti információival nagyobb bizalmat vívjon ki nálunk. Másodszor: leplezetlenül elárulta Franciaországnak azokat a kétségeit, nehogy Németországgal ellene szövetkezzünk.“ Moszkvai cáfolat A Novoje Vremja-cikke megjegyzi, hogy a szovjet megbízott rendkívül tartózkodóan fogadta a francia információkat, persze Potyemkin táviratának legfőbb címzettje - Sztálin - aligha tartott igényt valamilyen kommentárra. Daladier azt ígérte, hogy később néhány részletet pontosít, de ennek a beszélgetésnek már nem volt folytatása. Párizs, Prága és más európai fővárosok diplomáciai köreiben 1937 márciusában és áprilisábán elterjedtek a hírek a készülő szovjet-német közeledésről. Ezeknek az értelmetlen mendemondáknak a valóságban nem volt semmilyen alapjuk. Ezért Makszim Litvinov külügyi népbiztos április 17-én kénytelen volt táviratot küldeni Párizsba és Prágába, és ebben arról biztosítja mindkét ország külügyminisztériumát, hogy megalapozatlanok a szovjet-német közeledésről közszájon forgó híresztelések. „Számunkra nem egészen világos okokból valószínűleg szándékosan terjesztik ezeket a híreket a németek vagy a lengyelek“ - írta Litvinov. Edvard Beneé elnököt tájékoztatták erről a cáfolatról, de nem biztos, hogy hitt is neki. Hiszen - mint már szó volt róla - más titkos információk is a birtokában voltak, amelyeket Mastny nagykövettől Berlinből kapott. Ezek azonban, mint az ma már teljesen világos, szándékosan megtévesztóek voltak, és Beneá, de mindenekelőtt Moszkva félrevezetését szolgálták. Az elnök 1937. április 22-én magához rendeli SzergejAlekszandrovszkij szovjet nagykövetet, aki a következő bizalmas tájékoztatást küldi Moszkvába erről a beszélgetésről: JSZÚ 5 „Beneá ugyan tudhatott a hivatalos cáfolatról, de helyesnek tartottam megismételni, hogy a Szovjetunió és Németország közeledéséről szóló hírek nem felelnek meg a valóságnak. Beneá erre elég élénken reagált, azt kérdezte, tulajdonképpen miért ne közeledhetne egymáshoz a Szovjetunió és Németország. Csehszlovákia ezt csak üdvözölhetné... Beismerem, meglepődtem, s azt mondtam, nem értem, az így feltett kérdést. Benes igen terjengősen kezdett arról beszélni, hogy bármilyen változások történnek is a Szovjetunió külpolitikájában, Csehszlovákia feltétlenül hú marad hozzá és a vele szemben vállalt kötelezettségeit betartja. Csodálkozó kérdésemre, vajon milyen változások történhetnének a Szovjetunió külpolitikájában, Benes azt mondta, hogy a Szovjetunió nemcsak nagy, hanem egyenesen grandiózus ország, amelynek rendkívül széles körű és sokoldalú érdekei vannak Európában és Ázsiában egyaránt. Beneá szerint elméletileg lehetséges, hogy ezeknek az érdekeknek a sokszínűsége külpolitikájának a megváltoztatására ösztönözheti a Szovjetuniót, mondjuk a már említett Németországgal vagy Angliával szemben. Nem gondol semmi konkrétumra, csak azt akarja mondani, hogy Csehszlovákia minden körülmények között barátságban marad a Szovjetunióval.“ Tudatos megtévesztés Szergej Alekszandrovszkij - amint az a Moszkvába küldött táviratból is kiderül - ellentmondott Beneánek: „A Szovjetunió politikája változatlan, mert ez mindig a béke megőrzésének a politikája... Politikánk módosulása csak abban az értelemben elképzelhető, hogy valamely partnerünk őszintén a béke oldalára áll vagy ellenkezőleg, a háborús uszítok táborába megy át. Ezen múlhat kölcsönös kapcsolataink javulása vagy romlása.“ • T uhacsevszkij marsall (Archív felvétel) A beszélgetésből kitűnik, hogy az esetleges „összeesküvés“ miatti „változás“ a szovjet külpolitikában Benest valóban aggasztotta. De magáról az „összeesküvésről“ kimondottan nem beszélt Alekszandrovszkijjal. A szovjet nagykövet nemsokára ismét találkozott Benes elnökkel. Beszélgetésükre 1937. július 3-án került sor - ekkor már kivégeztek számos szovjet katonai vezetőt (1937 júniusában voltak a kivégzések). Alekszandrovszkij erről a beszélgetésről a következő tájékoztatást adta a külügyi népbiztosnak: „Két és fél órát beszélgettünk Benessel a Szovjetunió belső helyzetéről és a Tuhacsevszkij-perről. Számított valami hasonlóra és ezért nem volt meglepve s nem is aggódott. Azt állítja, hogy április 22-én azért beszélt velem a német-szovjet közeledés lehetőségéről, mert Berlinből jelzéseket kapott a szovjet hadsereggel fenntartott igen szoros kapcsolatokról.“ Maga Edvard Benes is említi a Tuhacsevszkij-ügyet emlékirataiban, amelyeket nem sokkal az események után írt. Az 1947-ben megjelent visszaemlékezéseiben épp azon a kérdésen gondolkozik el, vajon Hitler 1937 elején miért függesztette fel a csehszlovák-német titkos tárgyalásokat? Mintegy mellékesen, csak úgy megjegyezve próbálta tisztázni az okokat. Azt írta: „Amint azt Trauttmannsdorff akaratlanul elárulta, Tuha- csevszkij marsallal, Rikowal és más szovjet Sztálin-ellenes összeesküvőkkel folytak a tárgyalások; Hitler azt várta, hogy ezek sikerrel járnak, tehát egyelőre nem fűződött érdeke ahhoz, hogy gyorsan befejezze a mi ügyeink tárgyalását. Valóban megváltoztatta volna az egész európai helyzetet, ha a Szovjetunióban tényleg sikerült volna módosítani az erőviszonyokat. Sztálin azonban mindezt időben megelőzte. A prágai szovjet nagykövetet, Alekszandrövszkijt azonnal értesítettem arról, amit Berlinből Mastny és Trauttmannsdorff tárgyalásairól megtudtam.“ Ma már világos, hogy Trauttmannsdorff nem „akaratán kívül“ szólta el magát, hanem ellenkezőleg, teljesen tudatosan akarta eljuttatni Prágán keresztül Moszkvába a félrevezető információt. A „Tuhacsevszkij-üggyel“ foglalkozó számos külföldi munkában szó esik valamilyen írásos anyagról is, amely azonban mindeddig nem került elő. Alekszandrovszkij szovjet nagykövet és Benes elnök találkozójára állítólag 1937. május 7-8-án került volna sor. Épp ezen a találkozón kellett volna átadni valamilyen dokumentumokat, amelyeket aztán Sztálin kapott volna kézhez - írja a Novoje Vremja. Ez az állítás azonban nem bizonyított, s a Benes-Tuhacsevszkij esetet továbbra is nyitva hagyja. Ezzel összefüggésben ismételten emlékeztetünk rá, hogy a szovjet külügyi archívumban nem találtak semmiféle olyan nyomot, amely valamilyen dokumentumok átadását bizonyítaná. Léteztek egyáltalán? A Tuhacsevszkij-per során, 1937 júniusában nem esett róluk szó. Megnyílnak az archívumok Nyilvánvaló, hogy.a szovjet külügyminisztérium levéltára és Szergej Alekszandrovszkij eddig nyilvánosságra nem hozott diplomáciai üzenetei új, értékes adatokkal szolgálnak. Lubor Kazda, a Rudé právo moszkvai tudóstója ezért felkérte Feliksz Kovaljovot, a külügyminisztérium történelmi-diplomáciai főosztályányak vezetőjét, hogy kommentálja ezeket az új tényeket. Alább ebből az interjúból idézünk:- Milyen következtetéseket lehet levonni a Be- nesre és Tuhacsevszkijre vonatkozó, most nyilvánosságra hozott szovjet dokumentumokból? • A diplomáciai dokumentumokból kiderül, hogy az állítólagos katonai összeesküvésről szóló információt Benes Mastny berlini csehszlovák nagyköveten keresztül a náci Németország katonai köreitől kapta. A Benes emlékirataiban említett dolgot, miszerint Mastny jelentéséről azonnal tájékoztatta Alekszandrovszkij nagykövetet, a dokumentumok nem erősítik meg, pontosabban - cáfolják. A Tuhacsevszkij-ügyben hozott ítélet kihirdetéséig Benes erről a dologról nem beszélt Alekszandrovszkijjal. Biztonsággal vonhatjuk le a következtetést, hogy nem a prágai szovjet képviselet közvetítésével jutott el Moszkvába az „összeesküvésről“ szóló információ.- Beneé elnök azonban hitt az összeesküvés hírének és aggódott. Vajon a prágai diplomáciai dokumentumok nem jelzik-e, hogy egy ilyen hír Sztálinhoz való eljuttatásában Beneé érdekelt volt-e? • Csak közvetve. A nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján leszögezhető, hogy Benes tartott attól: ha Sztálint félreállítják, a Németországgal szembeni szovjet politika esetleg megváltozik. A közeledéstől félt, amely nyomán Csehszlovákia számára bonyolulttá vált volna a helyzet. Benes tehát aggódott, de hogy ezek alapján egyáltalán tett-e valamit, azt már biztonsággal nem mondhatjuk el. Inkább az a benyomás keletkezik, hogy várakozott. Bár emlékirataiban mást mond, és mást mondott Churchillnek is 1944-ben Marakeshben. Miért? Vagy már elfelejtette, hogy miként követték egymást az események, vagy visszamenőleg másként akarta beállítani lépéseit. Tény azonban, hogy Tuhacsevszkij kivégzése előtt Benes elnök nem tájékoztatta Alekszandrovszkij nagykövetet az „összeesküvésről".- Nem adhatta át Beneé az információt Sztálinnak más úton? • Ezt a lehetőséget tulajdonképpen nem zárhatjuk ki. A hír például eljuthatott a moszkvai csehszlovák nagykövetség közvetítésével is. Annak idején azzal a kéréssel fordultam csehszlovákiai kollégáimhoz, hogy tájékoztassanak, ha esetleg az önök archívumaiban ezzel kapcsolatban valami előkerül. Egyelőre azonban egyetlen ilyen tényről sem tudunk.- Mi a sorsa azoknak a levéltári anyagokanak, amelyekhez most hozzá lehet jutni? • Vagy előkészítjük őket a tudományos kutatók számára, vagy különböző folyóiratokban hozzuk nyilvánosságra őket. Mellesleg az utóbbi időben sokat foglalkoztunk a Csehszlovákiával összefüggő dokumentumokkal, konkrétan a müncheni diktátummal kapcsolatos dokumentumokat készítettük elő közlésre. Az 1937-ből származó, illetve a Münchenre vonatkozó dokumentumok másolatai iránt önöknél nagy érdeklődés mutatkozott, s mi ezeket megküldtük a prágai külügyminisztériumnak. Feltételezhető tehát, hogy önöknél is nyilvánosságra hozzák ezeket az iratokat.- Létezik-e a Szovjetunióban olyan törvény, amely szerint csak egy bizonyos idő elteltével hozzák nyilvánosságra a dokumentumokat? • Nem létezik. De tudom, hogy a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő levéltári főigazgatóság keretében jelenleg dolgoznak az archívumokról szóló törvénytervezeten, ebben már szerepel egy bizonyos időhatár. Ennek elteltével minden dokumentumot automatikusan nyilvánosságra kell hozni, kivéve azokat, amelyek az ország védelme és biztonsága szempontjából fontos titkokat tartalmaznak. Ugyanakkor feltételezhető, hogy bizonyos idő - mondjuk öt év - elteltével megvizsgálják, hogy ezeket a dokumentumokat továbbra is titokban kell-e tartani, vagy már megszűntek a közlésüket akadályozó okok. Megjegyzem, egyelőre a törvénytervezet előkészítéséről van szó.- Jelenleg tehát hogyan dolgoznak? • Ahogy erőnk engedi, s igyekszünk olyan fontos történelmi momentumokra és problémákra összpontosítani, amelyek ma is időszerűek. Ha ezt az időszerű témát kiválasztottuk, minden dokumentumot nyilvánosságra hozunk. A külügyminisztérium vezetésének az a véleménye, hogy a mi feladatunk valamennyi anyag közlése, függetlenül attól, hogy milyen megvilágításba kerül valamely politikus vagy a Szovjetunió valamely lépése. Természetesen van kivétel is, erről már beszéltünk -- a diplomáciában, akárcsak más területeken, természetesen szintén vannak titkok.- Azt mondta, elvben minden anyagot nyilvánosságra hoznak, legyen az kedvező vagy annak az ellenkezője. Nem tartanak-e attól, hogy a Szovjetunió tekitélye külföldön csorbát szenved? • Az ország tekintélyét az károsítja, ha a szépítgetésre törekszünk. Legyen szó bármiről. A politikára, főleg a külpolitikára, ez hatványozottan érvényes. Rudé právo ). VII. 28. #
