Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-29 / 52. szám
# : I : ... a családi háttérről A szilárd, megbízható családi hátteret nagyon fontosnak tartom. Úgy érzem, enélkül nem lehetnék eredményes a beosztásomban. Amíg a fiam felnőtt, a szüleim segítettek a háztartásban, a nagymama hathatós támogatása nélkül aligha maradhattam volna a munkahelyemen - ha a szükség úgy hozta - a nyolc és fél órán túl. És tulajdonképpen „kivártam“, amíg önállóvá vált á gyerek... Amikor vállaltam ezt a megbízatást már elvégezte a főiskolát, családot alapított. Idő, sok-sok idő kell ahhoz, hogy valaki egy tisztségben helyt- állhason. A továbbképzés, a szolgálati utak időrablók, s ezért ne csodákozzunk, hogy kevés nő vállalja a vezetői szerepet. Azt is lényegesnek tartom, hogy a nő, bármilyen magas poszton legyen is, ne veszítse el nőiességét, ne próbáljon férfimód irányítani. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne legyen következetes, határozott. A férjem volna a megmondhatója, mennyiben alkalmazom otthon az irányítási elveimet, de úgy érzem, a családi döntésekben meghagyom neki a főszerepet. Szerencsére mindketten olyan típusok vagyunk, hogy szeretünk a közösségnek minél többet adni, nem tartjuk számon, mit mennyiért teszünk. Ó is nagy fába vágta a fejszét, amikor a Csehszlovák Rádió impozáns épületének befejezését igazgatóhelyettesként vállalta. Akkoriban ugyanúgy biztattam őt, mint ő engem a nehéz napokban, az igazgatóválasztás idején. Nekem szükségem van a biztonságra, a nyugalomra. Az ilyen felelősségteljes munkát nem lehetne otthoni feszültségek mellett végezni. Ezért is tartottam a vállalaton belül az emberi kapcsolatok kialakítását, a jó munkahelyi légkör megteremtését elsőrendű feladatomnak. ... a gyökerekről Friss diplomásként Kelet-Szlo- vákiába, férjem szülőhelyére kerültem. A bardejovi JAS vállalat volt az első munkahelyem. Az értékesítési osztályon előadói beosztásban nagy felelősséggel kellett szembenéznem. Tapasztalataim ugyan még nem voltak, de egyet tudtam: mindenképp helyt kell állnom. Akkoriban az egész vállalatnál csupán hárman végeztünk főiskolát. Az ott eltöltött évek kemény diót jelentettek számomra, de a kollektívának köszönhetően nem voltak különösebb nehézségeim. Szívesen emlékszem vissza erre az időszakra, még ma is erőt tudok meríteni azokból a tapasztalatokból, melyeket akkortájt szereztem. 1970-ben jöttünk visz- sza szülővárosomba, Bratislavá- ba. Tulajdonképpen továbbra is kapcsolatban maradtam a kereskedelemmel. A minisztérium üzlet- politikai osztályán dolgoztam, az irányítás egyik láncszeme voltam. Tudatosítottam: az általam nyújtott információk mennyire fontosak. Ezt a munkámat elsősorban a segítségnyújtás jellemezte, de szívesen végeztem. Nem vagyok karrierista, azt viszont bevallom - szerintem sokan vannak hozzám hasonlók, csak épp az őszinteség hiányzik belőlük - vágytam arra, hogy kipróbálhassam, tulajdonképpen mire vagyok képes. Ez az alkalom is megadatott. Két és fél évvel ezelőtt megbíztak a Klenoty ékszerértékesító vállalat irányításával. Felmerült ugyan bennem, nem volna-e jobb a háttérben maradni, hisz a vállalat élén a figyelem középpontjába kerülök. De végül úgy döntöttem, élek a felkínált lehetőséggel. A tétlenséget nem bírom elviselni, úgy éreztem, talán már elegendő tudást, tapasztalatot gyűjtöttem, hogy egy nagyobb kollektíva munkáját eredményesen irányítsam, szervezzem. ... a munkahelyről A „birodalmamban“, pózaiab- ban szólva a vállalatunk nagyraktárában nem volna könnyű karácsonyi ajándékot választanom. Annyi szép található ott - hisz erről a vásárlóink is meggyőződhetnek -, hogy kiragadni a legvonzóbbat szinte lehetetlen. Szívesen összeválogatnék egy alpaka-garnitúrát, amellyel megteríteném a karácsonyi ünnepi asztalt. Nagyon esztétikusak, célszerűek ezek a használati és egyben dísztárgyak. De szívesen elfogadnék ajándékba egy selyemszőnyeget is. Szeretem a régmúltat idéző tárgyakat, csodálom az ókori görög művészetet, az egyiptomi mesterek munkáit. Azt hiszem, kissé más szemmel néztem a bratislavai várban kiállított régi ékszereket is, mint a többi látogató, hisz szüntelen az a gondolat foglalkoztatott: mennyi inspiráció rejlik egy-egy darabban, mi mindent leshetnének el a mai ékszerek készítői a régi elődöktől. Általában úgy ítélem meg a körülöttem levő tárgyakat, hogy a készítésükre fordított munka igényességét tartom a fő szempontnak. A világ szinte minden részéről származó emlék- és műtárgyak nagy értékét éppen abban látom, hogy az ott éíők üzenetét hozzák el nekünk, távoli országok kézműveseinek ügyességéről tanúskodnak. Legyenek azok szőttesek, színes hímzéssel díszített kimo- -nók, porcelántárgyak, bőrdíszművek, vagy akár nemesfémekből készült ékszerek. Mint minden nő, én is szeretem az ékszereket, de igen konzervatív vagyok ezen a téren. Körültekintően választom ki, mit viselek. Az elvem az, hogy a egyéniségemnek megfelelően kell eldöntenem, mikor milyen kiegészítők után nyúlok. ... a munkáról Két és fél évvel ezelőtt problémákkal terhes időszakban vettem át az irányítást. A több ezer korona értékű tárgyakkal, áruval való mindennapi munka becsületességet, szilárd etikai magatartást kíván meg minden alkalmazottól. Az arany csillogásának, a nagy értéknek igen erős a csábítása. A köny- nyú meggazdagodás reménye már sokakat megtévesztett. Ezen a téren nem ismerek kompromisz- szumot, kemény kezű vagyok, és továbbra is az leszek. Nem voltam könnyű helyzetben, amikor az igazgatóválasztásra került sor, hisz azt megelőzően néhány népszerűnek alig nevezhető gazdasági és személyi változtatáshoz folyamodtam. A becsületes dolgozók - ők vannak túlynomó többségben a vállalatnál - megértették az okokat. Bizonyára azt is értékelték, hogy az alacsony fizetéseikké! is foglalkoztam, mindjárt a belépésem után. A műszaki alap kiépítésére is nagy gondot fordítottam - az idén például 1 millió 200 ezer koronáért vásároltunk gépeket, berendezéseket, elsősorban az órajavító műhelyekbe - de a vezetőknek is pohtosan elmondtam a velük kapcsolatos elvárásaimat. Nyíltan felléptem a munkafegyelem megszegése ellen, de bíráltam egyesek munkastílusát is. S tulajdonképpen ezek után következett az igazgatóválasztás. Az ellenfelem férfi volt. Hogy miért győztem? Azt hiszem, a legtöbben azt értékelték, amit a vállalatért, a dolgozók érdekében már addig megtettem. A munkahelyi kollektívákban érezték a változásokat, s azt is látták, hogy az eredményességre való törekvésen túl - mellesleg a forgalmi tervet 110-114 százalékra teljesítjük - az emberekről sohasem feledkezem meg. S talán még egy momentum közrejátszik. Négy évtizeddel ezelőtt szintén nő állt a Klenoty vállalat élén és sikeresen irányított. Az ünnepi összejövetelünkre eljöttek azok, akik emlékeznek erre az időszakra. Jóleső érzéssel könyvelhéttem el, hogy dolgozóink mintegy kétharmada hosszú évekig, mondhatnám évtizedekig kitartott nálunk. Azt szeretném, ha ez a hagyomány folytatódna az új utakat, lehetőségeket kereső állami vállalatnál is. Órák, arany- és ezüstékszerek. Ausztrálián kívül valamennyi földrész szemet gyönyörködtető dísztárgyai. Múltat idéző régiségek, használt autók, leértékelt áruk. Mindezek nagy választéka megtalálható a Klenoty állami vállalat 314 kereskedelmi egységében. Az ezekben dolgozó 1714 beosztott élén áll Milly Irma igazgatónő. DEÁK TERÉZ (Borzi László felvétele) A harmadokra vágott, 1851-ben kibocsátott, 3 krajcáros osztrák bélyeget nevezik a filatelisták Fanni bélyegnek. Ám csak akkor, ha korabeli, Nagytapolcsány feliratú bélyegzővel pecsételték le, vagy ha olyan korabeli borítékon található, amelynek a címzése bizonyítja: helyben adták fel a levelet, helyben kézbesítették. Rendkívül értékes bélyegritkaság a Fanni bélyeg. Az eredeti, 3 krajcáros osztrák bélyeg harmadokra való szélvágásának és postázásának, s az elnevezésnek is, érdekes a története. Utánajártam. Ladislav Lupták, Topol'őany (Nagytapolcsány) postahivatalának mai vezetője, régi évkönyvekből, krónikákból ugyan, de jól ismeri az akkori I viszonyokat.- Képzelje el - magyarázza - egy álmos, poros, vidéki kisvárost, amelynek csak a neve nagy, ipara, gyára még nincs, de postahivatala már van. Nyitra (Nitra) felé háromszor hetente indítják a postakocsit, Bojna felé négyszer. Kétlovas, kétkerekű bricska, könnyű, rugókra épített jármű a postakocsi. Elől, a kocsist is beleértve, ketten ülnek. Hátul is ülhetnek ketten, de azt a részt a küldemények elhelyezésére használják. A kocsis rendszerint maga a postás. Mellé azonban csak a csendőr ülhet fel, ha pénzküldeményt is visznek... Akkor, vagyis 1851 -ben, Maurer Ádám volt a postamester. Nyitra felé Streichhammer Antal, Bojna felé Altmann József hordta a postát. Mendl Í Pollak volt a helyi kézbesítő és a hivatal mindenese.-Szóval, az akkori postamester-folytatja magyarázatát - ugyancsak elcsodálkozott, amikor azzal állt eléje a városka legtekintélyesebb textilkereskedője, LővJ Beer, hogy helyi címekre mintegy hatvan levelet kíván küldeni. Nem volt szokásban addig, hogy a lakosok levelet, vagy ■ lapot küldtek volna egymásnak. A legnagyobb probléma az volt, hogy helyi portómentesítésre szolgáló, 1 krajcáros bélyeget a postamester nem is tartott. Ilyeneket Bécsböl rendelni és megkapni legalább három hétbe tellett volna. Addig viszont Beer úr nem várhatott, mert a levelekben Fanni lánya szeptember 12-én tartandó lakodalmára hívta meg a címzetteket. Sajátos, textilkereskedö gondolkodásához illő megoldást javasolt hát a postamesternek... • Az egykori 3 krajcáros bélyeg egyharmada a nevezetes Fanni bélyeg (Hajdú Endre felvétele) így történt tehát, hogy 1851. augusztus 30-án mintegy hatvan levelet egyharmadára vágott krajcáros bélyegszeletkékkel portómentesítettek. A felszabdalt bélyegdarabkákat még saját aláírásával is hitelesítette a postamester. Mendl Pollak pedig annak rendje, módja szerint kikézbesítette a meghívókat. Megtarthatták Fannika lakodalmát. Dr. Vladimír Uhlár, a honismereti múzeum munkatársa, a város akkori életéről, Fannika lakodalmáról, még többet tud.- Csak háromezer lakosa volt a városnak - kezdi a tájékoztatást -, de virágzott a kereskedelem. Minden kedden hetivásárt tartottak. Nagyvásárt évente kilencszer. Harminc csizmadiának és cipésznek, tíz vászon- és textilkereskedőnek saját üzlete is volt. A főtéren, szemközt a Flórián- szoborral, ahol a mai Otex-üzlet található, a ház és az üzlet Beer úr tulajdona volt akkor.... Pontosabban: ő vásárolta meg, miután hitelt és kölcsönt kapott rá Henrich Strousberg berlini bankártól, aki később a vasútépítéshez is kölcsönt adott a vármegyének.- Jól sáfárkodott Beer úr a kölcsönnel - viszi tovább a szót -, ügyes kereskedő volt, és még faluzó vándorkereskedöket is alkalmazott. Az akkori értelmezés szerint Fannit is jól adta férjhez, mert hiszen az a fiatalember lett a veje, aki a város szélén, az egyik házban ecetgyárat létesített és az ecet árusítását, szállítását is megszervezte. A város krónikása fel is jegyezte, hogy a fiatalok jegyességének idején Beer úr jelmondatként hangoztatta: „Azt akarom, hogy emlékezetes legyen Fanni lányom lakodalma“.- Meg is tett érte mindent - közli a múzeum munkatársa, és sorolja: - Meghívót nyomtatott, amilyet akkor még senki sem látott a városban, postán küldte szét azokat, két zenekarral szórakoztatta a lakodalmas népet, cigánybandával és a tűzoltók fúvószenekarával. A tűzoltókat, mert jól emlékezett még az 1838. évi tűzvészre, amikor egyetlen éjszaka a város ötven háza leégett és saját vagyonának védelmére is gondolt, külön megjutalmazta. Ő is hozzájárult ötven koronával, hogy védőszentjüknek, Flóriánnak a szobrát magasabbra emeltessék.- Egyetlen bánata csak az volt - fejezi be tájékoztatását dr. Uhlár -, hogy sógora, lányának nagybácsija, a brünni Arnold Links nem jött el a lakodalomba. Tartotta is vele a haragot, élete végéig. A történet folytatását a filatelisták szövetségének szakértője, Jifí Nováőek mérnök mondja el:- Okkal haragudott a ''brünni sógor, mert a neki küldött meghívó borítékjára is csak olyan bélyegszeletke került, mint a többire. Ami miatt viszont portóbélyeget ragasztottak mellé, és ö, a címzett, büntetésként még külön illetéket fizetett. Nem ment el a lakodalomba, a borítékot viszont gondosan megőrizte, az alkalomra várt, hogy sógora elé csaphassa. A halála után, hagyatékából a század elején került bélyegszakértő kezébe a boríték, aki elsőként járt utána a történetnek és a bélyegszelet- két Fanni bélyegnek nevezte el. ázóval, nem olyan formában, mint ahogy azt Beer úr elképzelte, de valóban emlékezetes maradt az a lakodalom. Kiegészítő tájékoztatásként hozzáfűzi még, hogy Európában tizenegy hasonló esetről tudnak a filatelisták, de a legrégibb a Fanni bélyeg, és ebből eddig még csak nyolc került elő. Csak nyolc, aláírással, kis bélyegzővel hitelesített, valódi Fanni bélyeg. HAJDÚ ANDRÁS Egy igazgatónő vallomásai
