Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-15 / 50. szám
Ho U Minh végrendelete A vietnami sajtó az utóbbi hónapokban többször foglalkozott azzal, hogy Ho Si Minh végrendeletét megmásították, nem teljesítették, halálának időpontját is meghamisították. A Francia KP lapjában, a L’Huma- nité október 19-i számában Madelaine Rif- faud foglalkozott e témával. A cikk első részében a tényeket, adatokat és előzményeket vázolja fel. A második és a harmadik részben szó szerint idézi a legendás Ho apó végrendeleteit, mi ezeket - terjedelmi okokból - rövidítve ismertetjük. 1 A Vietnami KP Központi Bizottsága a legutóbbi ülésén úgy döntött, elérkezett az ideje annak, hogy nyilvánosságra hozzák azoknak a kéziratoknak a fotókópiáit, amelyek Ho Si Minh végakaratát tartalmazzák. A dokumentumgyűjtemény azoknak a szövegeknek a gyorsírásos feljegyzéseit vagy kéziratait tartalmazza, amelyeket Ho Si Minh 1965-ben, 1968-ban és 1969-ben írt, továbbá a hivatalosan közzétett végrendelet nem teljes szövegét, amelyet a halála után hoztak nyilvánosságra (Vietnam abban az időben az amerikai agresszor ellen harcolt, s a hadban álló országban minden államtitoknak számított). A gyűjteményt az 1969 szeptemberében megtartott temetési szertartáson mondott gyászbeszéd zárja. Az előszó azt a nyilatkozatot tartalmazza, amelyet a VKP KB Elnöksége nevében Nguyen Van Linh főtitkár írt alá. Amikor Ho apó tollat fogott, egyszerű szavakkal fordult mindenkihez. A főtitkár is gyakran ezt teszi. Már az is eseményszámba megy, hogy ez a gyűjtemény megjelent. Az a tény, hogy az államfő kéziratát néhány dongért bárki megvásárolhatja, teljesen ellentétes a személyi kultusszal. Kétségkívül el kellett érkeznie a VKP VI. kongresszusának, a „megújulás“ kongresszusának ahhoz, hogy a pecsétek lehulljanak. Ez a publikáció ajándék azoknak a történészeknek is, akik Ho Si Minh születésének 100. évfordulójára (1990. május 19.) készülnek. A hagyaték korábban említett hivatalos változata az 1965-ben íródott legteljesebb végrendeletre épül (ezt Ho Si Minh írta alá és tanúként Le Duan, az akkori főtitkár), kiegészítve annak a kéziratnak az utolsó oldalával, amelyet Ho Si Minh sajátkezúleg írt négy hónappal az halála előtt. Az egészet a központi bizottság 1969. szeptember 3-i ülésén hagyták jóvá. Ho Si Minh 1969. szeptember 2-án, 9 óra 47 perckor halt meg, nem pedig 3-án, ahogy azt hivatalosan közölték. Az időpontot azért változtatták meg, hogy ne essen egybe a gyász napja az ország nemzeti ünnepével. Ho apó egyik utolsó kívánságát az akkori központi bizottság nem teljesítette, ö azt kérte, hogy égessék el, hamvait három agyagedénybe rakják, az egyiket az északi, a másikat a déli, a harmadikat pedig a középső országrészben helyezzék el. Nguyen Van Linh magyarázata: „Nem volt szabad megengedni, hogy Ho apó olyan gyorsan elhagyjon bennünket, nyilvánvalóan déli honfitársaink miatt, akik olyannyira szerették volna öt látni. Ezért olyan helyen kellett örök nyugalomra helyezni, ahol - az amerikai agresszorok legyőzése után - minden vietnami, barátai a világ minden részéből felkereshetik. “ Ezért építtettek számára.piauzóleumot. 1968-ban írott végrendelete tükrözi a gondolkodásmódját, odafigyelve a nép szavára csak futtában említi a vietnami apokalipszist, s arra összpontosítja figyelmét, milyen hatalmas feladatők várnak az országra a háború után. (Erre még hat-hét évig várni kellett - a szerkesztő megjegyzése.) A jövőnek szólóan tanácsolja, hogy a párt mindenekelőtt jó tervet dolgozzon ki, s teljesítése érdekében a pártban magában is javításokat kell eszközölni. „Első számú kötelessége: gondoskodni a népről“ - vallotta, s ajánlotta, hogy a háború után egy évig mentesítsék a parasztokat az adó alól. (Nem így történt - a szerk.) 2 Szigorúan bizalmas. 75. születésnapom alkalmából. Tu Fu, a tiszteletre méltó kínai költő ezt írta: „Ritka érték az az emberi lény, aki megéri hetvenedik életévét. “ Más szavakkal: kevesen vannak, akik megérik hetvenedik születésnapjukat. Az idén én már 75 éves vagyok. Elmém tiszta, testem jó egészségnek örvend... Ki tudja, hogy még évekig-e, vagy már csak hónapokig szolgálhatom hazámat, a forradalmat. Először a pártról szólok. Az egység pártunk és népünk rendkívül értékes hagyománya. Minden elvtársnak, a központi bizottságtól egészen az alapszervezetekig úgy kell vigyáznia erre az egységre, mint a szeme világára. A pártban a demokrácia mélyítése, a rendszeres és becsületes bírálat és önbírálat a legjobb módszer a párt tevékenységének konszolidálására, egységének erősítésére. (Ho Si Minh itt tollal közbeszúrta a következő mondatot: „Fontos, hogy minden elvtársat a barátság és a testvéri szeretet forrasszon össze:“) Hatalmon lévő párt vagyunk. Minden párttagnak, minden vezetőnek mély forradalmi erkölcsiséggel kell bírnia, jól kell gazdálkodnia, az egyenesség, a közügyek iránti odaadás és a teljes elfogulatlanság kell, hogy jellemezze. A pártnak abszolút tisztának kell maradnia, hogy kiérdemelje a vezető szerepet a nép hűséges szolgálatában. Rendkívül fontos feladat a forradalmi ifjú nemzedék tanítása és nevelése. Népünk - a síkságokon és hegyekben egyaránt - évszázadokon át tűrte a nyomort. Túlélte a feudális és gyarmati kizsákmányolást és elnyomást. Mégis mindig hős volt, bátor, lelkes és szorgalmas. A pártot annak megalakulásától fogva támogatta, hű maradt hozzá. A pártnak ki kell dolgoznia a gazdasági és kulturális fejlődés nagyon jó tervét a nép életszínvonalának állandó emelése érdekében. Az amerikai agresszióval még néhány évig szembe tudunk szállni. (Ho apó halála után a KB azt, hogy „még néhány évig“ törölte. Azokat a részeket hagyták meg, amelyekben a végső győzelemről beszél, megjósolva az amerikai imperialisták vereségét, Észak- és Dél-Vietnam újraegyesítését.) Ami a világ kommunista mozgalmát illeti: tekintettel arra, hogy egész életemben a forradalmat szolgáltam, mindinkább hiszem, a nemzetközi kommunista mozgalom fejlődni fog. Ezért most különösen fájdalmasan érintenek a testvérpártok közötti nézeteltérések. Szeretném, ha pártunk minden igyekezetével hatékonyan hozzájárulna az egység erősítéséhez a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus alapján, úgy, miként azt eszünk és szívünk diktálja. Szilárd meggyőződésem, hogy a testvérpártok és -országok ismét egyesülnek. Személyes dolgaimról. Nem kívánok magamnak nagy temetést, hogy ne pazarolják a nép idejét és pénzét. Testemet égessék el. Szeretném, ha ez a módszer általános gyakorlattá válna, mivel megfelel a higiénia követelményeinek és mezőgazdasági földterületet takarítunk meg. Ha lesz elég villamos energiánk, akkor sokkal gazdaságosabb módszert is bevezethetünk: a villanyárammal történő hamvasztást. A hamvaimat illetően: keressenek egy dombot, ahol eltemetnek. Úgy vélem, szép dombok vannak a Tam Daon vagy a Ba Vin (hegyvonulat Hanoitól nem messze, számos vietnami legenda fűződik hozzájuk). A sírom fölött egy egyszerű, tágas és szellős házat lehetne építeni, hogy megpihenhessenek azok, akik eljönnek engem meglátogatni ... Ha nem érném meg az ország újraegyesítését, jó lenne hamvaim egy részét Délen eltemetni. Ho Si Minh, Hanoi, 1965. V. 15. Tanú: Le Duan, a VKP KB főtitkára 3 Ho Si Minh 1968 májusában sajátkezúleg írta az alábbi oldalakat, több mondatot piros ceruzával alá is húzott. Vietnami Demokratikus Köztársaság. Függetlenség, szabadság, boldogság. (szigorúan bizalmas) Az idén voltam 78 éves. Elmém ép, de egészségem már nem szolgál úgy, mint a korábbi években. Az öregedéssel együtt minden ember egészsége romlik, ez teljesen normális dolog. Senki sem tudhatja, meddig élek, még meddig szolgálhatom a hazát és a forradalmat. Ezért csak néhány sort vetek papírra. Nem kívánok magamnak nagy temetést, hogy ne pazarolják a nép idejét és pénzét. Azt akarom, testemet égessék el. Hamvaimat osszák három részre, helyezzék el három égetett anyagedénybe. Az egyiket az északi, a másikat a középső, a harmadikat a déli országrész számára. Mindhárom országrészben a lakosság válasszon ki egy dombot, ahol az edényt eltemetik. Nem akarok magamnak sem bronzszobrot, sem sírkövet. De jó lenne sírom fölött tágas, levegős házat építeni, ahol a látogatók megpihenhetnek. A dombon és környékén fákat lehetne ültetni. Azok, akik látogatóba jönnek, elültethetnének egy vagy több facsemetét. Idővel erdő lesz belőlük, az ország szépülni fog, s hasznos lesz a mező- gazdaság számára is. A fákat az idős emberek gondozhatnák. Most, 1968 májusában .újraolvasva azt, amit korábban írtam, szükségesnek tartom azt néhány mondattal kiegészíteni. A teljes győzelem után ... gondosan kimunkált világos tervre van szükségünk, hogy ne érjenek meglepetések, ne kövessünk el hibákat. A pártban olyan rendet kell teremteni, hogy minden tagja, minden sejtje a párt által megfogalmazott feladatok teljesítésére törekedjen, testével és leikével a népet szolgálja. Véleményem szerint a legfontosabb: törődni a néppel. (A továbbiakban Ho Si Minh azzal foglalkozik, miként kell törődni azokkal, akik életük jelentős részét harcokkal töltötték, lakást és szakmát kívánt adni nekik. Külön kiemelte az özvegyekről, árvákról és hadirokkantakról való gondoskodást. Hangsúlyozottan szólt a nők szerepéről, arról, hogy tényleges egyenjogúságot kell nekik adni a társadalmi és gazdasági élet minden terén. Síkraszállt azért, hogy a „régi rendszer áldozatait“, vagyis a tolvajokat, prostituáltakat, csempészeket becsületes dolgozókká kell átnevélni. Itt ismét kiemelte, hogy a háború befejezése után egy évig fel kell függeszteni a mezőgazdasági adókat, s szólt a városok és falvak újjáépítéséről.) 1969 qájusában, négy hónappal a halála előtt még néhány mondatot csatolt végrendeltéhez: „1969. május 10. az amerikai agresszió elleni harcunk - bár hatalmas nehézségekkel küzdünk és további áldozatokat kell hoznunk - kétségkívül meghozza a teljes győzelmet. Ez egészen bizonyos. Ha eljön ez a nap, szívesen bejárnám az egész országot, Északot és Délt... Aztán népünk nevében felkeresem a szocialista tábor baráti országait, az egész világon a baráti országokat, hogy köszönetét mondjak nekik, amiért szívből támogatták népünk hazafias küzdelmét és segítséget nyújtottak nekünk...“ November utolsó napjaiban, amikor a nemzetközi közvélemény figyelme a kelet-európai eseményekre, köztük a csehszlovákiai helyzetre és Gorbacsov római tárgyalásaira, valamint a szovjet-amerikai csúcs előkészületeire irányult, a hír- özönben teljesen elveszett az alábbi rövid tudósítás: November 26-án, vasárnap népszavazást tartottak Svájcban arról a törvényjavaslatról, hogy felszámolják-e az ország 625 ezer fős hadseregét. A végeredmény: a szavazók 64,1 százaléka elvetette a javaslatot, 35,9 százaléka mellette voksolt. Furcsa fintora a történelemnek, vagy kevesebb pátosszal: a pillanatnyi nemzetközi helyzetnek, hogy nem teljesülhetett azok titkos vágya, akik azt remélték, Svájc ezzel a népszavazással az érdeklődés középpontjába került. Pedig megérdemelte volna, hiszen még sosem fordult elő egyetlen nyugati demokráciában sem, hogy valakik a hadsereg teljes felszámolását követeljék, s erről népszavazást is lehessen tartani. Bár ez utóbbi nem megy Svájcban ritkaságszámba, orszá-, gosan vagy a kantonok szintjén mindenről népszavaznak, nincs olyan esztendő, hogy valamiért az urnákhoz ne szólítanák a polgárokat. A népnek itt mindenről van véleménye, mindenbe beleszólhat, még azt is urnáknál döntheti el, hogy mennyi legyen a közutakon a megengedett legnagyobb sebesség, hogy a biztonsági öv használata nem korlátozza-e szabadságjogait. A mostani referendum témája azonban nagyobb horderejű volt, ezt az előtte folytatott kéthónapos vita is igazolta. Hiszen Svájcban - annak ellenére, hogy már 1815- ben deklarálta örökös semlegességét - a hadsereg a mélyen gyökerező hagyományok közé tartozik. E kis közép-európai ország hadserege korszerű, a hadikiadások egy lakosra számítva csaknem akkorák, mint az NSZK-ban. Gyakran elhangzott, hogy az országnak nincs külön hadserege, mert egész Svájc egy nagy hadsereg, minden férfi köteles évente néhány hetes katonai szolgálatot tartani. A békés polgár - természetesen ha beleesik a korcsoportba - előveszi tehát a szekrényből az uniformist és a fegyvert és bevonul. Csaknem minden falunak van gyakorlótere. Azt mondják, a hadsereg itt nem pusztán a függetlenség garantálója, hanem a négynyelvú nép valamilyen összekovácsoló ereje is. Hivatalos neve: Svájci Államszövetség. Területe: 41 288 négyzetkilométer, tehát háromszor kisebb, mint hazánk. Lakosainak száma hozzávetőleg 6,5 millió. Fővárosa Bern. A lakosság 75 százaléka német, 20 százaléka francia, 4 százaléka olasz, 1 százaléka rétoromán. Mind a négy nyelv hivatalos nyelv! Államfajtája: szövetségi köztársaság, vagyis 25 önkormányzattal rendelkező kanton (tagállam) államszövetsége. A kantonok önállóságát az alkotmány biztosítja. Az államszövetség törvényhozó szerve a Szövetségi Gyűlés, amely két kamarából áll: Államtanács és Nemzeti Tanács. A Szövetségi Gyűlés (parlament) végrehajtó Amire a svájciak büszkék: Teli Vilmos és a népszavazás szerve, vagyis a kormány a Szövetségi Tanács, amelynek tagjai maguk választanak elnököt és alelnököt. Az elnök tulajdonképpen állam- és kormányfő egy személyben. E lexikális adatokat csupán azért másoltam ki, mert bizonyítják: e bonyolultnak tűnő mechanizmus nagyon is életképes, a kölcsönös tolerancia segítségével biztosítani tudja a demokráciát, s ami korántsem elhanyagolható: a magas életszínvonalat. Svájc a második világháborúban is deklarálta semlegességét, 1940-ben lezárta határait, s a világégést nagyobb veszteségek nélkül élte át. Visszatérve témánkhoz: az elmondottak bizonyítják, hogy a legutóbbi népszavazás tárgyáról miért folytak rendkívül heves viták. Egyébként a különböző baloldali, pacifista és környezetvédő csoportok kezdeményezték, sikerült százezernél több aláírást gyújteniük, s az alkotmány értelmében ki kellett írni a referendumot. A kezdeményezők jelszava:,,Hadsereg nélküli, széles körű békepolitikát folytató Svájcot!“ A másik oldalé: „A szabadságnak is megvan az ára - ez a hadsereg. “ A vita tényleg tárgyszerű volt. Villiger védelmi miniszter utasítása értelmében a katonatisztek egyenruhában nem, csak civilben vehettek részt a gyűléseken, nem agitálhattak, csupán szakértőként léphettek fel. Szeptember végén a Frankfurter Allgemeine Zeitung című nyugatnémet lap ezt írta: „A kelet-nyugati enyhülés következtében a hadsereg Svájcban is úgy érzi, igazolnia kell létének szükségességét, annak ellenére, hogy a népszavazás kezdeményezői is elismerik: hadseregük kizárólag a védelem eszköze... A 20-30 éves fiatalok közül állítólag minden második a hadsereg feloszlatását akarja. Az újoncok kiképzése 17 hétig tart, nagyon kemény, s az állandó gyakorlatok sem a mindennapi munka helyetti hőn óhajtott változatosságot jelentik számukra. “ Egyébként a szabadgondolkodóként ismert Villiger ez év februárjában vette át a hadügyi tárcát, s most érvekkel próbálta meggyőzni a polgárokat, hogy egy semleges államnak is szüksége van hadseregre, hozzátéve: az sem hazaáruló, aki ezt megkérdőjelezi. ,,A hadsereg a nemzet támasza marad. A fiatalok meg akarják előzni a kort, amelyben élünk. “ Felber külügyminiszter:,, Tisztán védelmi hadseregünk van, ezzel szemben az államok többségének támadó jellegű a hadserege. A svájci katonák sosem mennek idegen területet elfoglalni. Ha a többiek leszerelnek, mi is ezt fogjuk tenni. Azt a kezdeményezést viszont támogatom, hogy harcban álló országba tilos legyen fegyvert szállítani. “ Mindkét miniszter elismeri: a svájciak, s főleg a fiatalok manapság jobban félnek az ökológiai kataszrófától, mint a külső katonai fenyegetéstől. Az a tény, hogy a többség a hadsereg megmaradására voksolt, nem feltétlenül a militáns gondolkodás jele. A svájciak szerint inkább ragaszkodás a hagyományokhoz, mindahhoz, amire a polgárok büszkék. Büszkék a semlegességükre, a szabadságukra, Teli Vilmosra, s esetleg karóráikra. Tegyük hozzá: ezentúl büszkék lehetnek a példa nélkül álló kezdeményezésre, a legutóbbi népszavazásra is, függetlenül annak eredményétől. MAI INAK ISTVÁN
