Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-15 / 50. szám
S űrű ködös időben indultunk, de a gyapjas ködnyájakat a szél a közeli hegyekre terelte. így, az ősz bíbor színeinek tüzében kitárult előttünk az alacsony hegyek ko- szorúzta Ipoly völgye. Szép idilli táj. Tekintetem pillangói szabadon szálltak, semmi más nem állta az útjukat, csak néha a jegenyék, melyek megannyi felkiáltójelként magasodnak a kéklö ég felé. Rőt színű leveleket röpített a szél az Ipoly felé, mely alig negyedszázada még gyakran változtatta tengerré a kis völgykatlant. Ma már gátak közé szorított medrében csendesen folydogál. Észre sem vettem, hogy megérkeztünk Ipolybalogra (Balog nad Ip- l'om), a járás egyik kisközségébe. A falu 850 lakosának döntő többsége magyar nemzetiségű. Megállunk egy tágas porta előtt. Az alig négyárnyi kertben hatvan év körüli, pirospozsgás arcú férfi ás. Tőle kérdem:- Merre van a nemzeti bizottság épülete?- Ott ni, a kocsma mögött - mutatja az irányt. Közelebb jön a drótkerítéshez.- Kit keresnek?- A nemzeti bizottság elnökét.- Szóval a Boros elvtársat. Aztán a kerítéshez lép és bemutatkozik.- Varga József vagyok. Váltunk néhány szót.- Szép új háza van.- Nemrégen építettem. Ebben az utcában minden ház új, most is épül kettő. Az udvaron tucatnyi liba legelészik. A szomszéd portákról is libagágogást hallani.- Sok a liba a faluban.- Van hál istennek.-Hány tanulója van az iskolának?- Ebben az iskolai évben 275, de volt már 320 is. A legtöbb tanulónk ipolybalogi. Sajnos, a környező aprófalvakból egyre kevesebb gyereket kapunk. Ezekben a falvakban már 15 éve nincs iskola, s lassan kiöregszenek, elnéptelenednek. A körzetesítés óta eltelt másfél évtized bebizonyította: ahol nincs iskola, ott a fiatalok sem látnak biztos jövőt. Az iskola hiánya a felnőtt lakosság közérzetét is rontja.-Tehát, mivel Ipolybalogon van iskola, a fiatalok derűlátóbban néznek a jövőbe?- Határozottan - válaszolja a hnb elnöke. - Egyébként is a mi jól felszerelt, korszerű iskolánkban, ahol - el kell vele dicsekednem - fürdőmedence is van, képzett, odaadó pedagógusok tanítanak. A tanulók jó alapokkal indulnak a gimnáziumba, illetve a különböző szakiskolákba. Ugyanakkor a fiatalokat a munkával létrehozott javak megbecsülésére, megőrzésére és nem utolsósorban a szülőfalu szere- tetére nevelik. Nem véletlen, hogy nálunk a fiatalok ragaszkodnak a falujukhoz. Sőt, aki ide nősül vagy jön férjhez, szintén jól érzi itt magát, nem vágyik máshová. Pedig Ipoly- balog nem nagy falu.- Akkor nem félnek, hogy Ipoíy- balog elnéptelenedik?- Itt ez a veszély nem fenyeget. Én 1972-töl vagyok a helyi nemzeti bizottság elnöke, akkor 900 lakosa volt a községnek. De mindjárt hozzáteszem, harminc határőr és rendőr is lakott Balogon. Ók azóta a járási székhelyre költöztek, s még így is 850 a lakosság száma, s 276 család él a faluban. Közben megérkezik Molnár Barna, az iskola igazgatóhelyettese is. Ő mondja:- Ipolybalogon átlagosan 3 gyerek születik egy családban, ami az országos átlagot is figyelembe véve - igen jó arány.- Amióta elnök vagyok, itt még tíz gyereknél kevesebb nem született egy naptári évben - szól közbe a hnb elnöke. Általában 14-16 gyerek születik évente.- Volt már a faluból húsznál több elsősünk is.- És most?- Ebben az iskolai évben 27 az elsős, de öt kisközség tartozik hozzánk. Balogról 11 elsősünk van. Úgy tudom, hogy az idén már eddig több mint tíz gyerek születeti, a jövőnk tehát biztosított.- S lesz-e, aki majd tanítsa a most születőket?- Ha úgy elhanyagolják a pedagógus-utánpótlást, mint jelenleg, akkor bizony hat év múlva a nyugdíjas tanítókat kell majd visszahívni tanítani - válaszolja komor arccal az igazgató.- Hány tanerős az iskola?- Még nincs probléma, 19-en vagyunk, de 1995-ig a pedagógusok fele eléri a nyugdíjkorhatárt. Elmondják azt is, hogy a falu népe szenvedélyes megszállottsággal segített a korszerű iskola felépítésében. Mikor megkérdezem, hogy milyen a továbbtanulási lehetőség, az igazgató így válaszol:- A szülőkben megvan az igény arra, hogy gyerekeiket tovább taníttassák, s mi ezért meg is teszünk minden tőlünk telhetőt, bár ez nem mindig könnyű. Ugyanis mi a Nagy- kürtösi (Vefky Krtís), járáshoz tartozunk, s magyar tanítási nyelvű gimnázium csak Ipolyságon (Sahy) van, ami közelebb is esik hozzánk, mint Nagykürtös. Jó lenne, ha az Ipolysági gimnáziumba a jövőben több tanulót vehetnének fel ebből a járásból. Persze, tudjuk, hogy ez nem csupán rajtuk múlik.- Növeli gondjainkat az is, hogy a mi járásunkban nincs magyar szakmunkásképző intézet sem. Márpedig a tanulók többsége szakmát szeretne tanulni, ha lenne hol. Nálunk így merül fel a „lenni vagy nem lenni“ hamletti kérdése. Hát így állunk - tárja szét a karját Molnár Barna igazgatóhelyettes. Ipolybalog azért a gondok ellenére is igyekszik lépést tartani az idővel. Mai állapotáról azt is merném mondani, hogy ez a falu talán éppen most lel rá a leginkább arra a konstruktív folytonosságra, amely régi önmagát a jelenével, de még inkább a jövőjével összeköti. Nem véletlen, hogy a falu több évtizedes óhaja is csak mostanában teljesülhetett: végre állami költségen rendbe hozták az emlékművé nyilvánított Árpád-korabeli templomot, amelynek a tornyát kereszt helyett István király koronája díszíti. Az elnök megkér, hogy ezt okvetlenül írjam meg, mert a falu népe büszke erre. Elmondja még azt is, hogy az első írásos följegyzés a faluról 1232-ből való. Az ősi település a templom körül jött létre, mert ez a község legmagasabban fekvő része, ide a gyakran kiáradó Ipoly vize nem ért el. Ä nagy árvizekre még ő is emlékszik.- Az én gyerekkoromban is gyakran kiöntött az Ipoly. Ilyenkor méternél magasabb víz borította a falu határát, az ár sokszor a szénát is elvitte. Az itt élő emberek szinte a víz foglyai voltak, örökös küzdelmet vívtak vele, de már ez is a múlté, mint sok minden egyéb. Elhallgat. Talán itt be kellene fejezni, de tovább beszélgetünk.- E témához érve, hadd mondjak valami haogulatrontót is. Árvíz ugyan nincs már, de sajnos, ivóvizünk sincs. A kutak vize csak mosásra és mosakodásra alkalmas. Víz kell! - hangzik el majdnem minden falugyűlésen, de ígéreten kívül mást eddig még nem kaptunk. Egyre szennyezettebb a környezet is. A határban már madárdalt és tü- csökcirregést alig hallani. S most kanyarodjunk még vissza példaértékű tényekre, amelyek már a jövő felé mutatnak. Hallgassuk tovább az elnököt.- Ipolybalogon az utóbbi 15 évben - jóllehet nem vagyunk központi község - 75 új ház épült. A szövetkezettől tavaly kaptunk ingyen hat hektárnyi területet, ahová 57 új ház felépítését tervezzük. Az idén már kimértünk 16 telket, s minden igénylő fiatal házas. Van a faluban a Lip- tovsky Hrádok-i Tesla vállalatnak egy kisebb fióküzeme, ebben jelenleg hatvan nő dolgozik. Szeretnénk bővíteni az üzemet, hogy minél több fiatalnak helyben biztosítsunk egész éven át munkalehetőséget. Szinte láncszemként kapcsolódik ide az a gondolat, hogy Ipolybalog határozottan mezőgazdasági jellegű, de a jól gazdálkodó szövetkezet nem tud minden fiatalnak megfelelő munkát biztosítani. Ám a község vezetői minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a fiatalokat megtartsák. Sikerül-e? Most még ne bocsátkozzunk elhamarkodott következtetésekbe. Egyelőre csak ennyit: Egy valóban emelkedő falu jövőképe rajzolódik ki e néhány adatból is TÖRÖK ELEMÉR Mosolyog. Majd elkomolyodik.- Ritka az olyan család, ahol ne lenne legalább egy fészekalja liba. Nekünk 16 van, négy már hízik. Karácsonyig szeretnénk még ötöt meghizlalni.- Saját fogyasztásra?-Arra is, meg eladásra is. Van egy másik kertem is, az 12 ár, nemrégen örököltük a feleségem édesanyjától. Abban kukorica termett, azzal hizlaljuk a libákat. Itt most paprikát, paradicsomot, káposztát és sárgarépát termesztettünk.- Hol értékesítik a zöldséget?- A Zeleninával kötöttünk szerződést, itt helyben veszik át. Jobb így, nem kell piacolni vele. Igaz, kevesebbet kapunk érte, de így is megéri bajlódni vele. Én már nyugdíjas vagyok, s időmilliomos, meg aztán szeretek is kertészkedni. Ipolybalogon mindenki fóliázik. Erről híres a környéken. Azt viszont már a hnb elnökétől, Ján Boroától tudtam meg, hogy az ipolybalogiak az idén kétmillió korona értékű zöldséget termeltek piacra. Jómódról árulkodnak a takaros, szép egy-kétszintes családi házak. Némelyiken már parabolaantenna látható. Személygépkocsija minden családnak van, több helyen kettő, sőt három is.- Szó, ami szó - mondja az 58 éves Ján Boros - ebben a faluban hihetetlen nagy akarat és szorgalom hajtja az embereket az anyagi javak gyarapítására.- De a tudás megszerzésére is - szól közbe az imént értkezö Cseri Antal, a nyolcéves alapiskola igazgatója. - Bizonyítja ezt az is, hogy iskolánk tanulói közül eddig 73-an szereztek diplomát főiskolán, illetve egyetemen. Jelenleg 18 volt diákunk a felsőoktatási intézmények hallgatója. Hála az utóbbi években megindult változásoknak, manapság számos írás elemzi a hatalom monopolizálásának és a vele való visz- szaélésnek a konkrétumait s általános vonásait. De az effajta írások, előadások az egyszerű ember számára elvontak. Ók a maguk módján élték meg az eszmék torzulását, a humánum frázisaiba göngyölt embertelenséget. Mennyi esztelen áldozat, megaláztatás, szenvedés! Tanúsítja ezt Nagy Gyula, királyrévi (Kráfov Brod) nyugdíjas története is, amelyet így mondott el:- Három és fél hektár földemet, melyet feleségemmel szüléinktől örököltük, magam műveltem. Ez a föld bőven megtermetté családom szükségletét, sót még azon felül is. Értettem az állatokhoz is, olyan tehenei nem mindenkinek voltak a faluban, mint nekem. Engem nem lehetett meggyőzni arról, hogy ennek a szorgalommal és hozzáértéssel végzett munkának nincs jövője. Erőm, munkabírásom megvolt, s azt is tudtam, hogyan kell mozogni a világban. Természetes, hogy nem voltam hajlandó a szövetkezetbe belépni, mindattól megválni, ami életem értelme, büszkesége volt. Hasztalan jártak naponta győzködni és emelték hétről hétre beadási kötelezettségemet. Mikor már mindennek eleget tettem, megjelent a helyi nemzeti bizottság embere, s azt mondta, hogy még miből hány mázsát kell beszolgáltatnom. Ha arra hivatkoztam, hogy mit adok majd az állataimnak, nevetett, s azt ajánlotta, vigyem őket a szövetkezetbe. Meghurcoltak, fenyegettek, s végül a földemet is elvették, de a belépési nyilatkozat aláírására nem tudtak rákényszeríteni. Ezerkilencszázötvenhárom után, mikor kissé megengedték a gyeplőt, s lehetővé vált ismét az egyéni gazdálkodás, a falu határának leggyengébb földjeiből megkaptam a magam három és fél hektárját. Ekkor minden ház udvarán garmadával állt a ganéj, nemhogy fizetni nem kellett érte, hálásak voltak, ha elhordtám. Lovam s magam is jó erőben voltunk, a kapott sovány földeket jól megganéjoztam. Olyan termést takarítottam be, hogy csak. A következő évben aztán ezeket a földeket is elvették. Még ezzel sem tudtak rákényszeríteni a belépésre. Inkább Csehországba mentem. Öesky Krűmlov mellett egy erdőgazdaságban nyáron szénát kaszáltam, télen favágóként dolgoztam. Az akkori viszonyokhoz képest nagyon jól kerestem. Amikor a gazdálkodásra képtelen szövetkezetét a szomszédos állami gazdasághoz csapták, hála az állami segítségnek, ez már valamirevaló bért is tudott fizetni dolgozóinak. Visszatértem tehát, s fizetésért dolgoztam egykori földjeimen. Innen mentem nyugdíjba 1200 koronával. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rosszul megy sorunk. Kertészkedünk, fóliázunk, amit megtermelünk, piacra visszük. Számításainkat megtaláljuk. Minden jó, ha jó a vége - gondolhatnánk. De ezután a feleség, Nagy Gyuláné vette át a szót, s az igazságában megsértett ember indulatával mesélte tovább:- A múlt évig a kert mellett 48 ár földünk is volt, amely törvény szerint járt azoknak, akik nem vitték jószántukból földjüket be a szövetkezetbe. Ezt elvették. De csak szóban értesítettek bennünket, semmilyen írást nem kaptunk. Nehezen nyugodtam bele, de másoktól hallottam, hogy ebben az ügyben sehová sem mehetünk panasszal. Bérbe vettük hát egyik ismerősünk, Mazuch Ilona 40 ár földjét, ő ugyanis már nem bírta megművelni, s nem mondták neki, hogy elveszik tőle ezt a földdarabkát. Ezután beültettük május elején ezt a földet dinnyével. Gondos munkánknak hála, szépen fejlődött mindaddig, mígnem május végén megjelent a helyi állami gazdaság traktora. Nekiment a földnek, elkezdte kiszántani a diny- nyét. Fejvesztve rohantam oda. Letérdeltem a traktoros előtt, kezemet összetettem, úgy könyörögtem, ne szántsa ki. Megsajnált, abbahagyta. De nemsokára odajött a helyi nemzeti bizottság elnöke, az állami gazdaság mérnöke, majd gépkocsiján a körzeti rendőr is. Rimánkodtam én mindenkinek, tízezer koronát ígértem, csak hagyják meg a dinnyét, hiszen már félméteres futása volt. Nem könyörültek, kiszántották. És tudja, mi termett az állami gazdaságnak rajta? Derékig érő gyom... Igazságérzete és a több mint tízezer koronás kár nem hagyta nyugton ezt a munkában meggörnyedt, de energikus egyszerű falusi asszonyt. Elment a községházára, s követelte a helyi nemzeti bizottság akkori elnökétől, Nagy Lászlótól, aki beltelek címén 80 ár földet művelt továbbra is zavartalanul, hogy adjon írást a kisajátításról. Mire ó azt válaszolta: „Ha én magának erről írást adok, engem a Lipovsky fölakaszt“. Mindez nem az ötvenes évek elején esett meg, hanem 1988. május 24-én. Vajon milyen törvény, milyen rendelet alapján? Az állampolgár annyi tiszteletet megérdemelt volna, hogy háztáji földjének kisajátításáról időben értesítsék írásban, a végzésben utalva a törvényekre is, melyek alapján intézkedtek. De nem így történt. Az egyszerű emberek kiszolgáltatottsága az ellenőrizhetetlen hatalomnak napjainkig tart. Ma már okunk van remélni, hogy a hasonló esetek hamarosan a múlt rossz emlékei lesznek. MORVAY GÁBOR ÚJ SZÚ 1989. Xl£1
