Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-12-08 / 49. szám

V asárnap van, az év júliusának utolsó, napfényben tündöklő, forró vasárnapja. Fekszem a puha pázsi­ton, körülöttem gyerekek játszanak önfeledten. A helyszín Párizs, pontosabban a metropolis egyik legújabb büszke­sége, a La Viliette nevet viselő modern tudományos­műszaki központ, egyben ipari múzeum. A srácok már jó fél órája kergetik a labdát. Senki nem szól rájuk, az itteni felfogás szerint ugyanis ez a természetes. Mint mondják, a természet azért van, hogy örömünket leljük benne, ha úgy tetszik, akkor játsszunk az üde, puha pázsiton. A ker­tésznek pedig az a dolga, hogy ápolja, rendben tartsa. Nem messze tőlünk most is öntöz, kaszál, tesz-vesz. Munkája pedig akad bőven, hiszen ez a hatalmas zöld övezettel, vízzel körülvett épületkomplexum 155 hektáron terül el. Közben a fiúk csomagolnak, összegyűjtik az édesség­ből, tízóraiból szétszórt szemetet, majd hangosat köszön­ve továbbállnak. Számomra ez sem mindennapi élmény. Elindulok vissza a főépülethez, hogy még egyszer megcsodáljam a letűnt idők leleményes tárgyi emlékeit, de még inkább a ma, Illetve a jövő technikai csodáit. UTAZÁS AZ IDŐBEN Amikor Patric Lambert úr, az itteni gazdasági igazgató arról beszélt, hogy a terület, ahol vagyunk - beleértve az épületeket is - egykor Párizs egyik legnagyobb vágóhídja volt, csak hitetlenkedve nézelődtem. Nehéz azt ebben a szupermodern környezetben elképzelni. A látogatót mindenhol üveg, krómozott acél, puha, hangelnyelő padló- burkolatok és főleg műszaki csodák veszik körül. Állunk a hatalmas, bravúrosan tagolt csarnok első emeleti össze­kötő hídján. A tárgyak és a képzelet segítségével elöre- hátra utazunk az időben. Jobbról egy valódi korabeli léggömb lebeg mellettünk. Kosarában egyenruhás, éber francia hazafi figyeli messzelátón át a veszélyesen közele­dő porosz csapatokat. A bábu élethű gesztusát Lambert úr magyarázata teszi még érthetőbbé. Mint mondja, a lég­A bravúrosan tagolt csarnok a léggömbbel gömbök eredetileg a gazdagok szórakozását szolgálták, csak később vetették be őket a harci felderítés eszközei­ként. ötven méter magasra is felszálltak, a katonák onnan figyelték az ellenséges egységek mozgását. Valamikor a tizennyolcadik század végén vetették be őket először ilyen határozott céllal. Akkor már arra is rájöttek, hidrogén­nel is tölthetők. A hadiipar csak a repülés elterjedése után mondott le róluk. Ma újra fénykorukat élik a léghajók, igaz, most ismét a szórakozást szolgálják. TALÁLKOZÁS a nautilusszal Annak bizonyítására, hogy efféle tárlatokon milyen könnyen találkozhat a múlt a jelennel és a jövővel, álljon itt a következő példa. Az imént említett léggömb alatt, amely ugye a magasságok meghódítását szolgálta, a ma már világhírű tengeralattjáró, a Nautilus élethű mása található. Ez viszont a mélységek elérésének bajnoka. Talán nem mindenki emlékszik még rá, hogy paramétereinek köszön­hetően általa a tengerfenék 97 százaléka deríthető fel. Három főnyi legénységével hatezer méteres mélységig merülhet. S mert az elmés szerkezet metszetben is látható, azt is meg lehet figyelni milyen csaknem merev pózokban helyezkedhettek el a miniatűr tengeralattjáróban az ismeretekre szomjazó bátor felderítók. A látvány, gon­dolom, minden kényelmetlenségért kárpótolta őket. PÁRBESZÉD A KÉPERNYŐVEL Aki még több információra vágyik, az számítógép és video segítségével sok-sok tudnivalóra tehet szert, akár a tengerészetről is. Hozzám hasonlóan esetleg zavarba jön, amikor hiába keresi a képernyő mellett a számítógép hagyományos nyomógombos-billentyűs vezérlőegységét. Ha azonban jobban odafigyel a képernyőn villogó szöveg­re, megérti, hogy ezt a szerepet itt maga a képernyő üvegfelülete tölti be. A rendszerrel való párbeszéd beindí­tásához elég a felület megfelelő helyen való érintése, s már sorjáznak is a kérdések. Miután tisztázódik a „két fél“ között, hogy mi az, amiről szó essék, indulhat az ismeretterjesztő és oktató jellegű bejátszás videofilm, Patric Lambert úr Szökőkutak a főépületet övező vizesárokban táblázatok vagy egyéb formában. Mindezt francia vagy angol kommentárral követheti, hallgathatja az érdeklődő. A KÍNÁLAT VÉGTELEN Csupán ezen az egyetlen helyen órákat, napokat lehet­ne eltölteni. Mint mondják, sokan élnek is a lehetőséggel, s ha tehetik, máris itt vannak. Leginkább a hétvégeken tapasztalható tumultus. Ezt nemcsak az emberek rendel­kezésére álló, egyre több szabadidő magyarázza, hanem az ilyenkor ingyenes belépő is. La Viliette a gyermekek paradicsoma lett. A játékos, vonzó oktatás ezreket vonz a franciák nem kis örömére. Lambert úr segítségével „belelapozunk“ a kínálatba. A számítástechnika mellett a zene, a színház és a filmmű­vészet tökéletes megismerésére is alkalmas ez a hely. Ezt szolgálja többek között az az 5 ezer férőhelyes koncertte­rem is, amelynek egyedülálló az akusztikája. Aki viszont nemcsak az események passzív élvezője, hanem aktív résztvevője is kíván lenni, annak rendelkezésére áll egy nagyszerűen berendezett hang- és videostúdió, ahol bárki kipróbálhatja képességeit mint rendező, operatőr, hang­mérnök, de úgy is, mint színész, zenész, vagy ha úgy tetszik, mint bemondó. Az elkészült felvételt pedig meg­tarthatja magának emlékbe. Említésre érdemes, hogy az állandó tárlat mellett tema­tikus, konkrét eseményekhez kötött kiállításokat is rendez­nek. Például az idén nyáron a francia forradalom korának műszaki emlékeiből kínáltak a látogatóknak gazdag válo­gatást. Mint mondjuk, ez esetben nem volt nehéz dolguk, hiszen a forradalom 10 évéből nyolc alatt külső és belső háború dúlt. Azt pedig jól tudjuk, hogy a háború - minden rosszban van valami jó? - mindig is nagyban elősegítette a műszaki fejlődést. MIKRO ZOO Ugyanabban a csarnokban paravánokkal leválasztva van egy egészen más világ is. Ahogy a találó cím is jelzi, itt nxttro: K'íieityxxrxvtt , tmHgt - ­;m.irhi íéften&űf íl ?8. ?8.0ß I jj Imf* I j 4 Y>Oméifiátb.s réirxte(SEYÍi36.14.91.6ő I Cl V * * » v vw A La Viliette látogatásra csábitó plakátja az élővilág legparányibb képviselőivel ismerkedhet meg a látogató: a sejtekkel és egyéb mikroorganizmusokkal. Betekinthetünk a felépítésükbe, megismerhetjük szerepü­ket a szervezetben, hallhatunk bonyolult, még nem egé­szen ismert működési elvükről. Mindez ismét egyszerűen, érthetően tálalva felnőttnek, gyermeknek egyaránt. Megtekinthető az élővilág egy másik titokzatos birodaf- ma is. Egy üvegházban az ember olyasmit láthat, ami ugyancsak nem mindennapos. A szabad térségben növé­nyek lebegnek, a levegőben gyökereznek, ott bontják ki leveleiket, virágaikat, a „semmiből“ táplálkoznak, érlelnek gyümölcsöt. Utópia? Nem, dehogy, valóság ez, méghozzá nem is a legfrissebbek közül való. Egy távlati űrhajózási- táplálkozási program keretében kifejlesztett módszerekről van szó. A növények a levegőbe fecskendezett víz és tápanyagok ködfelhöjéből szívják föl az élethez szükséges anyagokat. Ml VAN MÉG? Sok minden, ezért befejezésül már csak a lehetőségek felsorolására szorítkozom. A főépület tőszomszédságában áll egy hatalmas, csillogó-villogó fémgolyó, ami belül tulajdonképpen szélesvásznú moziterem. Most éppen a telegráf történetéről vetítenek benne filmet. A központi csarnokban van a planetárium és a hatalmas könyvtár, a pincében az 1500 férőhelyes, műszakilag tökéletesen felszerelt tanácsterem. A kínálatban szerepel még az automatizáció, a robotika és még sok-sok más, modern tudományos és ipari ágazat, amelyeket szintén közérthe­tően mutatnak be a látogatóknak. Ám még nem épült fel minden, amit ide terveztek. Befejezés előtt áll még egy nagy csarnok, ahol a művé­szek világa kap otthont. Egy szálloda is épül, s mindezt játszóterek és apró játékos épületek egészítik ki. Irigylésre méltó, lenyűgöző központ a párizsi La Viliette. De jó lenne „lekoppintani“! Azt hiszem, ilyen esetekben csak dicsére­tes lehet az ötletlopás. KESZELI BÉLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom