Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-08 / 49. szám
N evetve lépnek be a kerti kapun, és sietve búcsúznak kísérőiktől. Az óvodában szekrénybe helyezik ruhájukat, és még mielőtt felvennék a tiszta fehérneműt, inget, nadrágot, élvezettel zuhanyoznak, s békésen tűrik a hajmosást is. Sietve igyekeznek a játszóterembe, ahol babáznak, rajzolnak, építenek. Az alkotás öröme mosolyt csal arcukra, s míg jászának, megszűnik számukra a külvilág. Elfelejtik, honnan jöttek az óvodába, s nem gondolnak arra sem, délután hova térnek vissza. Talán... A KÉZMOSÁSSAL KEZDŐDIK A komáromi (Komárno) „cigányóvodában" hiába szólítom meg a kicsiket, barátságosan mosolyognak rám, de nem szólnak. - Szeptembertől tanulják az oktatási nyelvet, sokat értenek, ám beszélni csak cigányul tudnak. Megfigyelte, hogy a kicsik hangját még kézmosás közben sem lehet hallani? - mondta Bende Istvánná, a jubiláló óvoda igazgatónője. - Valamennyien elsajátítottuk a cigány nyelv alapszókincsét, ám ha mégsem értjük meg a kicsiket, a nagycsoportosok szívesen vállalják a tolmács szerepét. Az óvodát tíz évvel ezelőtt nyitottuk meg - emlékezett az igazgatónő. - Számoltunk azzal, nem lesz könnyű a dolgunk, ám arra nem gondoltunk, hogy ez ennyire nehéz lesz. A cigánygyerekek kedvesek, szófogadóak, de háromévesen szinte semmit sem tudnak. Ismeretlenek számukra az alapvető higiéniai szokások, nem tudnak játszani, nem önállóak. Ezért csupán két csoportban foglalkozunk velük, a kicsikkel Kútna Izabella kolléganőmmel én, a nagyobbakkal, az 5-6 évesekkel, viszont Faragó Jolán és Pastorális Éva. Az óvoda megnyitását hosszú meggyőző munka előzte meg. A cigány anyákat rá kellett venni, engedjék óvodába gyermeküket, ahol nem lesz bántódásuk, ahol csak jót tanulnak, ahol többet kapnak, mint odahaza. Az óvodába 40 apróság járhatna, de csak 30-at írattak be, s közülük (többé-kevésbé) rendszeresen 24-25-en látogatják az óvodát. A tíz év alatt megszokták a szülők, hogy van óvoda, s akinek egyik gyereke már járt oda, a többit is beíratja. Megfigyeltem, az óvoda ragyog a tisztaságtól. A játékok szinte újaknak tűntek, pedig mint megtudtam, nem azok. - A gyerekek nagyon vigyáznak mindenre. Nem törnek, nem zúznak, számukra a játék maga a csoda. Az ok egyszerű. Otthon nincs játékuk, s ha netán mégis akad, azt meg kell osztani a testvérekkel. Nem titok, egy-egy cigánycsaládban még mindig 5-6 gyerek van. Az óvodai tanítónők munkaköri feladataihoz tartozik a családlátogatás. Havonta járják a cigánytelepeket, de még ma is gyakran előfordul, hogy kopogtatásukra nem nyitnak ajtót. Főleg akkor, ha a gyerek huzamosabb ideig igazolatlanul hiányzik. - Nem jönnek tanácsért, a szülői értekezletre sem járnak. Az indok: ,, takarítani kell", „az uramnak fáj a keze" stb. Nehéz velük a kapcsolatteremtés, pedig a napi gondokról szólni kell. Csak hát az anyák tudják, gyermekük számára nem kötelező az óvodalátogatás, ezért gyakran zsarolni próbálnak, például azzal, ha nem kapnak nagyobb lakást stb., nem hozzák a gyereket. Mintha nem a csöppség érdeke volna, hogy néhány órára kikerüljön megszokott környezetéből, ahol nem sok jót tanulhat - mondta kissé szomorúan. Az óvodás gyerekekért fejenként napi 2 koronát fizetnek a család- fenntartók, az apák, akik többnyire munkaviszonyban vannak. A cigányóvodában az ellátás nem csupán napi háromszori étkezésből áll. A gyerekek ruházatukat, a szandáltól a pulóvereken, alsónemün, szvettereken, kesztyűkön keresztül a csizmákig, illetve a télikabátig, az óvodában kapják. - Mint már említettem - folytatta Bende Istvánná -, a kicsik óvják a játékokat. Ugyanez vonatkozik, s talán még fokozottabb mértékben a ruházatukra is. Azt nem mondhatnám, hogy a szülők piszkosan járatnák őket, hiszen többségük fürdőszobás lakásokban él. Ennek ellenére nem hagyhatjuk ki a napi fürösztést, hajmosást, „sűrűfésúzést". A hajtetü gyakori előfordulása nemcsak a cigányóvoda gondja, mégis, ha a tanítónő figyelmezteti az anyát erre a kellemetlenségre, mindig „ezt a szégyent" felkiáltással az óvodai körülményeket szidja. Kíváncsi voltam a nagyobb gyerekek foglalkozására. Megtudtam, az órák csak néhány percesek, többségük huzamosabb ideig nem képes összpontosítani. Játszani, igaz, órákig tudnak, viszont egy-egy vers, dal betanítása nagy erőpróba - főleg a tanítónő számára. A kézmosás kötelező- Szeretsz tanulni? - kérdeztem az egyik kislánytól. - Nem.- válaszolta gyermeki őszinteséggel, s a beszélgetést ezzel befejezettnek tekintette. Csak amikor a nevükre voltam kíváncsi, élénkültek fel egy kissé, majd sorolták: Orgonya, Mardzsina, Piros, Veso, Kami, Rizsa, Szőni. - Ez a cigány ragadványnevük - tájékoztatott Faragó Jolán tanítónő. - Idő kell ahhoz, hogy Renátává, Natáliává, Ferivé, Norberttá váljanak. Az óvodások iskolaérettségét pszichológus vizsgálja, s gyakran előfordul, hogy a hatéves gyerek még egy évig óvodás marad. - Ami tulajdonképpen előnyös számukra, mert minél később kezdenek iskolába járni, annál könnyebben boldogulnak. Főleg akkor, ha a cigányosztályba kerülnek - magyarázta a helyzetet Bende Istvánná.- A Béke utcai alapiskolában létesített cigányosztályokban - amelyek A játék köti le őket a legjobban (Lőrincz János felvételei) felszámolása a gyermekek elleni vétek volna - a tanítónő lassabban haladhat a tananyag átvételével, tehát a tanuló felkészültebben kerül a negyedik (már nem cigány) osztályba. Ha az elsős (főleg akkor, ha nincs beiskolázva) nem beszéli az oktatási nyelvet, s többnyire nem beszéli, elöbb-utóbb kisegítő iskolába helyezik, ahová viszont nem jár szívesen. A következményt valamennyien ismerjük: iskolakerülés, osztályismétlés stb Mert a tanítónők nem tehetik meg, hogy az 5-6 cigánygyerek miatt lassabban haladjanak. Nem titok, óvodásainkkal kevesebb a gond az iskolákban. A tanítónőket többéves tapasztalatukról faggattam, sorra vettem a takarítónőket is, akik segítik nem könnyű munkájukat. Szavaikból kiderült, a tíz esztendő alatt belefáradtak a temérdek tennivalóba. Sikerélményük szinte nincs, pedig az évek során jó pár cigánygyereket neveltek fel. Mi akkor a baj? - kérdeztem rá.- A gyerek 6-7 évesen elszakad tőlünk, visszakerül oda, ahonnan 3-4 éven át napi néhány órára kimenekítettük. Nem vagyunk biztosak abban, (sót!) hogy az itt tanultakat otthon hasznosítani tudja, hasznosít- hatja-e. Környezetének hatása, s valljuk be nyíltan, többnyire rossz hatása, alkalmazkodásra kényszeríti. Az is előfordulhat, csak mi hisszük, hogy jobb nekik az óvodában! Lehet, hogy az ismert közegben jobban érzik magukat! Mert látni kellene hogyan, hol élnek. NEM PÉRÓ, MÉGIS AZ? Látni akartam, s ezért Faragó Jolán tanítónő elkísért a cigánytelepre. A valaha új (talán 15 éves) lakóházak lepusztultak, a bejárati ajtók, ablakok eltűntek, sót az ablakkeretek, ajtófélfák is. A lépcsóház ragad a mocsoktól, ki tudja, mikor és kit zavart a vaskorlát, miért rongálta meg. A házaktól 10—20 méternyire összetákolt disznóólak, (ott lennének az ajtó-, ablakkeretek?), beillenek az összképbe, az udvaron rongy, papír, temérdek fémkacat. A kerítésen és az erkélyeken száradó ruhák jelzik, sokan laknak a házakban. A leselkedő lakók ismerősként köszöntötték a tanítónőt. Aki megszólított, azt meglátogattuk, igaz, volt ahol becsukták orrunk előtt az ajtót. Mit láttam tehát? Piszkos padlót és még piszkosabb tapétát a falon. A tűzhelyen melegedő moslékot, disznóeledelt. A műanyagtálba kiszedett, megdermedt tésztafélét. Kupacokban, a lakás legkülönbözőbb sarkaiban, a családtagok ruháját. Fürdőkádban ázó ruhaneműt, kamrában száradó kukoricát. Közös családi ágyat a konyha mellett, s azonnal megértettem, miéri élvezik a kicsik a délutáni pihenést, amikor illatos ágynemű közé fekhetnek, s fekhelyüket sem kell megosztani senkivel. A háromszobás lakásokban egy félig-meddig berendezett lakószobát, amelyet a család nem használ, csak mutogat. Sok kiszökített hajú.szülésektöl korán megöregedett asszonyt, akik gyakran megjárták a börtönt, s akik közül többen a lakásban uralkodó általános felfordulást „betegséggel" magyarázták.- Jaj meghalok, két hete nem is takarítottam, most jövök a doktortól- siránkozott az egyik, bekötött lábfejére mutatva. Azokban a lakásokban, ahol nem működött valami, ott a lakáshivatalt szidták bőszen. Én a gyerekek játékait, az iskolások tanszereit kerestem. - Jaj panyikám, minek a játék, nincs pénzünk rá - rázta meg a fejét az egyik anya, miközben súlyos aranyfülbevalói csőmentek egyet. - Tanítókinya, mondja meg neki, hiszen tudja, mennyi nálunk a gyerek - kért segítséget Faragó Jolántól a másik. - Jön a karácsony, megkapják a segélyt, lehet venni a gyerekeknek ezt-azt- adott tanácsot kísérőm. Megtudtam, amíg nem működött az óvoda, a cigányszülők nem ülték meg karácsony ünnepét, lakásukat nem díszítette karácsonyfa. Az óvodások,,erőszakolták rá" a szülőkre az ünnepet, az ajándékozást.- Ilyen házakban kell laknunk - fogta siránkozóra a következő. - És csupa cigány között - kapcsolódott a beszélgetésbe éppen hazatérő férje. - Nem mi tettük tönkre a lakásokat, a bejárati ajtókat, ablakokat. A lakás hatodik bérlője vagyok- panaszolták egy emberként a meglá- togatottak. - Miért nem élhetnek a cigányok a,,parasztok“ között? Miért kell minket elkülöníteni? - méltatlankodtak a hirtelen előbukkanó férfiak, akiket láthatóan nem zavart a rendetlenség. - Én takarítsak?- nézett hitetlenül hol az egyik, hol a másik, mondván, nem ö szórta szét a szemetet az udvaron. - Mások után?-szegezte nekem a kérdést, s hiába győzködtem, ha ma ő takarít, holnap talán a szomszédja is észbe kap. Meddő vita után, bevallom, feladtam a győzködést, hiszen érvelésem, hogy mivé lesz, mit tanulhat tőlük saját gyermekük-feleslegesnek bizonyult. Szemükben szinte mindenki rossz, a szomszéd, atársadalom, a város tisztségviselői. Mindenki lenézi a cigányt, nem veszi emberszámba. A beilleszkedni akaró és tudó cigányok ellen ma már senki sem emeli fel szavát. Ám a randalírozó, normális körülmények között élni nem tudó, a jót tönkretevő cigányokat nem csoda, hogy megszólják, nagy ívben elkerülik. Mert változni nekik kell. A társadalmi segítséget megkapják hozzá. PÉTERFI SZONYA jainkban egyre többen veszik komolyan apai küldetésüket és ezért megérdemlik az elismerést, azonban a nagy többség még nem követi példájukat. Milyen hatással van mindez a jövő anyáira és apáira? Elgondolkoztató, hogy a mai tízéveseknek csak 65 százaléka akar a jövőben apa, 85,2 százaléka pedig anya lenni. Megint egy szembetűnő különbség az anyák javára, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy napjainkban a családi szerepek nincsenek egyensúlyban. A szülők iránti bizalom és tisztelet csökkenésének, elsősorban az apák esetében, természetesen szintén több oka van. Á legfőbb talán az, hogy ritka a családtagok, a szülők és a gyerekek közös tevékenysége, amely pedig a gyermek biztonságérzetének és pozitív érzelmeinek egyik jelentős forrása. Azonban nemcsak a gyerekkel töltött idő tartama a fontos, hanem az is, hogy a közösen eltöltött idő valóban hozzájárult-e a szülő iránti bizalom elmélyüléséhez. Azt, hogy kevés a közösen végzett tevékenység, a felmérés adatai is alátámasztják. A gyerekek 40 százalékának csak egyszer egy héten van lehetősége arra, hogy a szabadidejét az édesapjával töltse. Az édesanyák esetében a helyzet sokkal kedvezőbb, hiszen az anya nemcsak hogy gyakrabban indítja el a gyermeket az iskolába, hanem a gyerekek több, mint 70 százalékánál hetente legalább három alkalommal - ha sok esetben nem is mindig aktívan -, de részt vesz a szabadidőben végzett tevékenységükben. A fenti adatok természetesen a teljes családban élő, nevelkedő gyermekekről készültek, mégis talán meglepőek az adatok. A gyermek bizalmának a kiérdemlésében nagy szerep jut a dicséretnek is. Az anyák ezen a téren is megelőzik az apákat, és talán ez is hozzájárul, hogy a gyermekek jobban bíznak meg bennük, mint az apjukban. A bizalomhiányban része van annak is, hogy a házastársak egyre fiatalabb korban válnak szülőkké, más szóval, nem elég érettek arra, hogy a szülői hivatásnak eleget tudjanak tenni. A tízéves gyerekek bizalmával kapcsolatos felmérés során kiderült, hogy sokkal kisebb a bizalom azokban az esetekben, ha a szülők még a huszadik életévük betöltése előtt lettek apák vagy anyák. Ók ugyanis érzelmileg még nincsenek felkészülve a felelősségteljes szülői feladatra, a gyereket sokszor tehernek tartják, ezért érthető, hogy nem alakul ki a szülő és gyermek között bizalom. A CSALÁD PÓTOLHATATLAN Napjainkban elég sokszor találkozhatunk azzal a nézettel, hogy a gyerekek nevelésében a szülőket nagymértékben helyettesíti az iskola, a pionírszervezet, a sportegyesületek stb. A gyerekek otthon tulajdonképpen csak esznek, alszanak, és elkészítik házi feladataikat, készülnek az iskolába. Elgondolkoztató, hogy a megkérdezett gyerekek 14 százaléka valóban azt válaszolta, hogy nincs szüksége szülőkre. Természetes, hogy ebben az esetben a tízéves gyerekek sajátságos hozzáállásáról van szó, de az mégis több kérdést von maga után. Vajon milyen családi légkörben nevelik őket szüleik? És főleg milyen szülők lesznek majd ezekből a gyerekekből? Arról nem is beszélve, hogy a bizalomhiánynak több nem- kívánatos következménye van. Az olyan családban, ahol hiányzik a biztonságos családi légkör, elképzelhetetlen a gyermek egészséges, harmonikus testi és lelki fejlődése. Az a gyermek, aki feszült légkörben él, nem képes a kívánt mértékben összpontosítani az iskolai feladatokra, ami által romlik a tanulmányi eredménye. A meg nem értett gyereken más tünetek is megfigyelhetők, mint pl. nincs étvágya, későn jár haza, izomzata feszült, rosszul alszik, s így reggel fáradtan ébred. Az említetteken kívül számolni kell egy különösen veszélyes dologgal. Fia a gyermeknek komoly gondja van és nincs lehetősége arra, hogy ezt megossza a szüleivel, jóformán másra nem is tud gondolni. Egyrészt nagyfokú bizalmatlanságot érez a szülei iránt, másrészt viszont szüksége van valakinek a megértésére, s ezért fennáll annak a veszélyé, hogy ez a valaki a gyermek számára idegen egyén is lehet. A hosszan tartó bizalomhiány következtében a gyermek ugyanis nem képes arra, hogy az új helyzetekben a korábbi tapasztalataira is támaszkodjon. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az első kedvező benyomás hatására bárkinek - egy rossz barátnak, egy idegennek - a befolyása alá kerülhet, aki aztán visszaélhet a gyermek bizalmával. Azt, hogy a gyermek és a szülő közti bizalom csökkenésével párhuzamosan nő az idegenek iránti bizalom, a gyerekek is megerősítették a felmérés során. A megkérdezettek 13 százaléka úgy vélte, hogy egy idegen, aki különböző, kisebb ajándékokkal lepi meg őket, nem csinálhat neki semmi rosszat, és bizonyos körülmények között bizalommal fordulhatnak hozzá. Azok a gyerekek, akik bíznak szüléikben, már korántsem ilyen naivak a hasonló helyzetekben. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy bizalom legyen a gyermek és a szülő között, hogy minél kevesebb legyen a említett, nem kívánatos következmény? A családtagok közötti bizalom és barátság kialakítása széles körű és hosszan tartó folyamat, amely sok problémát, kérdést és feladatot foglal magába. Lényeges azonban,’'hogy a szülő mindig kellő türelemmel, meg’enessel legyen a gyermeke iránt, hogy a szülő és a gyermek közötti bizalom megerősítse a gyermek biztonságérzetét, hiszen ez a fiatal nemzedék egészséges, harmonikus fejlődésének egyik alapvető feltétele. ____________ * K UBÁN ÉVA
