Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-21 / 29. szám
R agyolctól (Radzovce) öt kilométerre, a csehszlovák-magyar országhatárnál magasodó, erdő borította hegyek karéjában, távol a világ zajától festői szépségű helyen fekszik Abroncsospuszta (Obrucná). Szlovák ajkú lakosai egykori uradalmi cselédek és leszármazottjaik. Az őstelepesek - hasonlóan, mint a szomszédos Monosza- pusztára és Csörepusztára - jó hatvan évvel ezelőtt a biztosabb megélhetés reményében szinte egyszerre költöztek oda Szlovákia több, északra eső községéből.- Engem nem egészen tizenöt évesen, hat testvéremmel együtt, Látkyból hoztak magukkal Abroncsra a szüleim - kezdi a pusztai sajátosságok és az elmúlt évtizedek helyi történéseinek ismertetését a legidősebbek közé tartozó Ján Albert hetvenöt éves nyugdíjas. Rajtunk kívül még tizenhárom cselédcsaládnak adott kenyeret az uradalom abroncsosi határa. Bár nagyon is meg kellett dolgoznunk mindenért, kezdettől fogva jobban boldogultunk itt, mint a szülőföldünkön, ahol akkor nagyon nyomorúságos volt a magunkfajta nincstelenek sorsa. A mezei munkák mellett a ház körüli kertben ki-ki megtermelhette családjának a gyümölcsöt, a konyhára legfontosabb zöldséget, tarthattunk baromfit, juhokat, később sertést, szarvasmarhát is. Mindez a járandóságokkal együtt a nyomorúságosnál jobb élet- körülményeket biztosított valamennyiünknek. Telenként és amikor a mezőkön, réteken nem volt mit tenni, az állatok ellátásán kívül fakitermeléssel is foglalkoztunk. Erre nagyszerű alkalmat kínáltak az erdők, hiA ragyolci temetőben nyugszik Bandur Árpád, a tizennyolc évet élt partizán szén a házaktól pár száz lépésnyire már a fák sűrűjében járhatott az ember. Ján Albert évek óta egyedül él takaros portáján. A felesége meghalt, a gyermekei pedig, amint családot alapítottak, egymás után más vidékre költöztek. Ezért magányában örül annak, ha valaki bekopogtat az ajtón. Ideje is mindig bőven van az emlékezésre.- Régebben elég sokan jöttek hozzám az 1944-es abroncsospusztai események részleteinek megismerése végett vagy az ellenállásban való részvétel, még gyakrabban a partizánmozgalom támogatásának tanúsítása ügyében - ad számot régebbi látogatóiról. - Amíg élt, addig egykori bírónkat, Ján Palíceket keresték fel az érdeklődők, mert negyvennégy decemberében az ö házában volt Nógrádi Sándor partizánegységének törzsparancsnoksága, de amikor lakók nélkül maradt a szomszédos porta, már csak nálam kérdezősködhetnek az érdeklődők. Szívesen elmondom, ami még megmaradt az emlékezetemben. A második világháború kitörése előtti évtől a felszabadulásig Magyarországhoz tartozott a Losonci (Luőenec) járás déli része is. Az abroncsospusztaiak az északabbra került országhatáron át útlevéllel járhattak szülőföldjükre. Szlovák nemzetiségűek lévén sokáig még munkaszolgálatos behívót sem kaptak a hadseregtől. A megváltozott körülmények között tovább végezték a szokásos munkájukat, s a rossz utak miatt alig érintkeztek a külvilággal. Később, az ellenállási mozgalom kiszélesedésekor, mind gyakrabban tértek be hozzájuk a partizánok. Sokszor a katonaszökevények útja is a pusztán keresztül vezetett, mert élelmet, éjszakai szállást és civil ruhát ott kaphattak legkönnyebben mindazok, akik nem mutatkozhattak a hatóságok által ellenőrzött helységekben.- Néhányszor megesett, hogy éppen akkor tévedt ide egy-egy őrjárat, amikor éppen bújtatni készültünk valakit - idézi fel a rossz emlékű meglepetéseket Ján Albert. - Ha történetesen még magyar vagy később német egyenruhában találták meg nálunk a fasizmus szolgálatát megtagadó katonaszökevényt, bennünket rendszerint csak kihallgatással és szigorú figyelmeztetésekkel zaklattak a csendőrök, de a már átöltözött, érvényes civil iratok nélküli egyén elfogása esetén sokkal keményebb lett az elszámoltatás. A puszta fölötti Monosza-hegy oldalán a szlovák nemzeti felkelés idején már jó előre elkészített titkos bunkere volt a ragyolci kommunista bányászokból szerveződött ellenálló csoportnak. Idősebb Bandur Gyula bányász, alapító párttag vezetésével Bandur József, az ifjúkommunista Bandúr Árpád, Bodnár Lajos, Bodnár László, Somoskői Sándor, György Béla, Novák Béla, Szó- kontor Ferenc, György Lajos, a Benyus testvérek és elvtársaik, akiket ezernyi szál kötött össze Somoskó, Somoskőújfalu, Ka- rancsalja, Lapujtő, Salgóbánya, Salgótarján és Csákányháza (Őakanovce) bányászaival, a konspiráció szabályait szigorúan megtartva a CSKP betiltásakor illegalitásban folytatták az eredményesnek bizonyult politikai munkát, majd az egyre aktívabb ellenállásra összpontosították erejüket.- A szlovák nemzeti felkelés harcainak második szakaszában a karancsberényi erdőből indították mind újabb akcióikat Nógrádi Sándor partizánjai - kapcsolódik be a történelmi események összefüggéseit taglaló emlékezésbe Bandur István, a Ragyolci Helyi Nemzeti Bizottság elnöke. Salgótarjántól Losoncig gyorsan híre ment a jelenlétüknek. A ragyolci ellenállók csoportjának tagjai, természetesen más úton, az elsők kö* <* ifi* Fm ?&&*** t v n4t c, ' htcÁ -*»***, M*«. % u íW *■**«?<* " ** /T*d -V v: : Nógrádi Sándor egységparancsnok saját kézzel írt igazolványt Bandur Józsefnek a partizánmozgalom újabb feladatainak teljesítése végett. A törzsparancsnokságot a helyi bíró, Ján Palícek házában rendezték be, ahonnan rádióval tartottak állandó kapcsolatot a többi egységgel.- A pusztára többnyire csak éjszakázni jártak be a partizánok - mondja Ján Albert. - A nappalokat az erdőkben töltötték, rendszeres támadásokat intézve a már nyugat felé menekülő német egységek ellen. Októberben mintegy kilencven partizán volt együtt a monoszai erdőben, akikkel az egységparancsnok ismertette a Magyarország helyzetében beállt fordulatot. Amint este egy mm zött szereztek tudomást Nógrádi elvtársék hazaérkezéséről. Azonnal felvették velük a kapcsolatot, mert elérkezettnek látták az időt ahhoz, hogy a Szovjetunióban jól kiképezett és a közép-szlovákiai harcokban kellő tapasztalatokat szerzett hírneves partizánparancsnok irányítása alatt közösen folytassák küzdelmüket a fasiszták ellen. A csatlakozásra negyvennégy decemberének közepén került sor. Addigra már a ragyolci ellenállók mindegyike megszerezte a szükséges fegyvereket. Puskákat, néhány géppisztolyt, töltényeket, tárakat és kézigránátokat életük kockáztatásával a falut megszállva tartó németek teherautóiról zsákmányoltak, dinamitot pedig még korábban a bányák készletéből „spóroltak meg“ maguknak a harci cselekményekhez. Az effajta zsákmányolások veszélyességét igazolja György Béla és Novák Béla esete is: rajtakapták őket, amint a teherautóról szedték le a fegyvereket. A vallatások megkezdésekor senki sem kételkedett abban, hogy csakis halál várhat rájuk. Megmozdult értük szinte az egész falu. Egy emberként bizonygatták a németeknek, hogy a fiatal fiúk csupán csínytevésből másztak fel az autóra, a fegyverek pedig nem másért érdekelték őket, mint a katonákat meg-megcso- dáló többi suhancot. Végül nagy könyörgésekre elengedték őket. Pedig, ha tudták volna, hová indultak volna a puskákkal... A helybeliek közül sokaknak pontos tudomásuk volt az igazi célról, de Ragyolcon soha nem akadt áruló! A nagyon is kockázatos fegyverszerzésekre azért vállalkoztak a fiatalok, mert Nógrádi Sándorról azt is tudták, hogy csakis a kellő hadi felszereléssel rendelkezők jelentkezését fogadta el az egyesülésekkel hamar partizánegységgé terebélyesedett csoportjába. A tűzkeresztségen már 1944 decemberében átesett ragyolci ellenállók első feladatául a németek által a tárnákban elhelyezett aknák felszedését jelölte meg az új parancsnok, akinél idősebb Bandur Gyula mint alegységvezetó felelt az utasítások teljesítéséért. Természetesen folytatniuk kellett a politikai munkát is. Amikor a németek kidoboltatták a 16-20 évesek korosztályának mozgósítását, a ragyolciak mindenhová eljuttatták a jelszót: „Senki se vonuljon be, mindenki menjen az erdőkbe, a távol eső tanyákra, a lábasjószágot hajtsák az erdőkbe!- Csakhamar megszaporodott a Mono- sza -hegy oldalába mélyített bunker népessége - folytatja a helyi nemzeti bizottság elnöke, akinek édesapja a ragyolci partizánok egyike volt. - Nálunk is németek voltak elszállásolva az első szobában. Soha nem felejtem el, hogyan kérdezgették édesanyámat apám hollétéről. „Fáért ment az erdőbe, hogy legyen mivel fűteni a nektek lefoglalt szobát“, válaszolta anyám magyarul, miközben mutogatva is magyarázta a tüzelő fontosságát. Mivel esténként legtöbbször egy szálfával jött meg apánk, a németek elhitték a magyarázatot. Talán eszükbe sem jutott, hogy a tüzelöhordás csak ürügy az értesülések és más küldemények rendszeres továbbítására. Karácsonyberényből a karácsony előtti napokban Nógrádi Sándor egysége a többszörös túlerő elől vonult Abroncsospusztára megtudtuk, óriási volt a partizánok lelkesedése. A pusztán, mint mindig, jó vacsorával vártuk őket. Az asszonyoknak, Rozália Al- bertovának, Mária Kurtiniakovának, Anna Belkovának, Katarina Muránskovának, Katarina Sojkovának, Anna Púpalovának, Magdaléna Kurtiniakovának, Anna Palőíko- vának és Rozália Krupovának akkoriban a sütés-főzés, a laktató finom falatok készítése volt a legfőbb gondjuk. Valamennyi fóznivalót hoztak magukkal a partizánok, de itt a pusztán senki sem fukarkodott a sajátja kínálgatásával sem. A németek nagy tömegekben vonultak vissza Salgótarjántól Ragyolcon, Csákányházán, Pilisen (Pleé) keresztül Fülek (Fira- kovo) és Losonc felé. Nógrádiék felderítői elvagdosták a tüzérségi megfigyelők telefonvezetékeit és Csákányháza-Somoskö térségében készültek a németeken való újabb rajtaütésre. A támadás tervezett időpontja előtti napon foglyul ejtettek egy három főből álló lovas járőrt. Ma már nem állapítható meg teljes bizonysággal, hogy a hiába várt felderítók keresésére indult-e Abroncsospusztára egy erős SS-alakulat, vagy pedig az időközben felrobbantott országúti hidak miatt kerestek-e egy más, Ragyolc-Csákányháza felé vezető, még járható utat.- December 28-án hajnalban a nemrég elhunyt ragyolci Novák Béla teljesített őrszolgálatot a Palíöek-ház feletti erdöszélen - közli sokéves saját kutatásai alapján Bandur István. - Körülbelül két és három óra között lépések súlya alatt ropogó hóra lett figyelmes az őr. Fokozatosan erősödött a ropogás, és nemsokára már az iramot sürgető „Los! Los! Los!“ vezényszavakat is meghallotta az éjszakai sötétségből. Akkor még azt hitte, hogy a pusztát talán elkerülve vonulnak tovább a németek. Újabb néhány perc múltán azonban már a legelöl haladók alakja is kibontakozót a fák közül. Az őr célozva tüzelni kezdett. Lövéseivel egyben riasztotta az abroncsosi családoknál pihenő partizánokat is. Az SS-osztagok katonái, akik mintegy 80-100-an lehettek, előőrsei voltak egy sokkal nagyobb alakulatnak, természetesen azonnal viszonozták a tüzet. A harc így kezdődött el. A fegyverropogást meghallva mindjárt talpon voltak a partizánok. Elsőnek Jevge- nyij Lapsov szovjet partizán és Nógrádi Sándor egységparancsnok ugrott ki a Palíöek-ház tornácára és vette géppisztolytúz alá már az udvarig eljutott németeket. Pillanatokon belül a törzskar többi tagja és a rádiósok is megkezdték a tüzelést. Ember ember elleni csata alakult ki az udvaron és a tornácon. A partizánok az idő rövidsége miatt még nem érhettek oda a távolabbi házakból, ezért a törzskar emberei erős ellenséges túz közepette vonultak vissza a szemközti erdőbe. A harc alig fél órával később ott folytatódott.- Utólag bebizonyosodott, hogy a partizánok akkor éjjel nem voltak valamennyien teljes harckészültségben - folytatja szomorúan a helyi nemzeti bizottság elnöke. - A lefekvéskor sokan kemencéhez, kályhához tették száradni a hótól átázott csizmájukat vagy bakancsukat. Az ágyból ki- ugorva sorsdöntő percek vesztek el a lábbeli felhúzása miatt. Addigra a németek elérték azt a házat is, amelyben tizennyolc éves fiával, Bandur Árpáddal együtt kapkodta fel a ruhát, a csizmát, idősebb Bandur Gyula is. Árpád még az ágyon ülve próbálta a csizma szárába dugni a lábát, amikor a feltört bejáratból egy sorozat végigpásztázta a szobát. Az édesapja szeme láttára halt meg, akit a géppisztolyos német katona elöl eltakart a kicsapott ajtó. Ugyancsak a pusztán esett el Valasek József somos- kői, Alekszandr Bapin szovjet és Jozef Hónig szlovák partizán. Az SS-ek végül a puszta mögötti emelkedőn újrarendezték soraikat és tüzelőállásaikból heves géppuska- és golyószóró tüzet zúdítottak Abroncsospusztára. A partizánoknak vissza kellett húzódniuk a Monosza-hegy oldalára, ahol körös-körül délelőtt tíz óráig tartott a tűzharc. A németek sok embert vesztettek, de megritkultak a partizánok sorai is. A mucsényi (Muőin) Barnabás Svetlík szlovák, Alekszandr Bapin szovjet, Kalló Gyula magyar ellenálló és több olyan harcos, aki a frontról jövet éppen ott csatlakozott az egységhez, a Monosza- hegy erdejében áldozta életét a szabadságért. Másnap, amikor a felszabadító csapatok elsőként érkezett alakulata már maga mögött hagyta Abroncsospusztát, a hegy lábánál egyszerre temették el valamennyiü- ket. Díszsírhelyet csak később készíthettek a hősöknek.- Negyvenöt évvel ezelőtt, a szlovák nemzeti felkelésben 27 nemzet legjobb fiai, közülük oroszok és magyarok harcoltak nagy elszántsággal együtt a fasizmus legyőzéséért - hangsúlyozza a ragyolci temetőben Bandur Árpád sírjánál Bandur István hnb-elnök. - Sohasem szabad elfelejteni a felkelés internacionalista jellegét, meg kell őriznünk e nagy történelmi esemény forradalmi hagyatékát. LALO KÁROLY ÚJ szí A Ragyolci Helyi Nemzeti Bizottság szolgáltatóüzemének dolgozói - Princz András, Kovács István és Nagy Ferenc - hamarosan teljesen felújítják a múzeumnak szánt házat (A szerző felvételei) 1989. VII. mam■
