Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-10 / 45. szám
Karel úr erdőszéli kiskertjében feküdt, az erdő mentén patak folydogált, fűzfák, fekete ribizli és egresbokorsorok, elhagyatott méhes. Az oldalán feküdt, és hatalmas pocakja hordóként nyugodott mellette, egyik keze párnaként a feje alatt, a másikkal a petre- zselyemágyást gyomlálta. Amikor elfogadta a tekintetemet, a foghíjas kerítésre és kiskapura mutatott, és azt mondta: Ezen a kapun szökik- el szép lassan munkában és főleg inyenckedésben eltöltött életem... én mindig szerettem jól... és sokat enni! BOHUMIL HRABAL Mondta elégedetten, és elégedetten tovább gyomlált; amikor a sor végére ért, megemelte roppant pocakját, odébb tolta, lefeküdt mellé, és folytatta a gyomlálást és a beszédet .. Jesszusom, bennem még mostanában is olyan gyönyörűséges éhség van... micsoda hatalmas étvággyal falok be még ma is egy egész rúd turistaszalámit, amit otthon a vécében, a szellőzőnyílásban érlelek, de megérlelnem sohasem sikerült azt a szalámit, mert ahogy megveszem az érlelni való rudat hát még aznap éjjel befalom, életemben egyetlenegyszer ettem saját érlelésű szalámit, a protektorátus alatt egy rúd téliszalámit érleltem, és egyszer megyek hazafelé, és látom, hogy a prágai lakásunk pincéjében egy nagy darab szalámi van befogva a satupadba, és a házmester vasfürésszel darabolja, rögtön láttam a színéből, hogy téliszalámi darabolódik ott, így hát nyomás lefelé, és mondom neki, összefutott szájamban a nyál, mennyit kér ezért a szalámiért, és mondta, hogy kétezret, és én odaadtam neki, de a szalámi tényleg olyan kemény volt, hogy csak vas- fűrésszel lehetett felszeletelni, így hát hozzácsaptam még kétszáz koronát, és a házmester felvágta nekem karikákra azzal a fűrésszel, és én elfeledkeztem magamról, és ahogy szelte azokat a karikákat, hát mindet sikerült ott helyben befalnom, és a végén még a zsineget is befaltam... mondta Karel úr, és újra megemelte azt a hatalmas pocakját, és erőlködnie kellett és arrébb lódította, és áthengeredett a túloldalra és átfordította a hátgerincét az után a pocak után, átvetette a karját, és a feje alá ismét egy hatalmas izomköteget csúsztatott, olyan vastagot, mint a lábam, és szabad kezével a petrezselyemágyást gyomlálta, ráérősen és odaadással, és folytatta csöndes, álmodozó elbeszélését... Csak egy hét múlva esett le a tantusz! És nyomban irány a spájz, és nyomban megszorongattam az asszonyt és utána a cselédlányt, és az zokogva mondta, hogy amikor takarítottak, hát lógott ott egy olyan csupa penész, tisztára romlott szalámi, és ő kidobta a szemétbe lenn az udvaron, így hát kétszer fizettem azért a téliszalámiért... még szerencse, hogy mostanában már nincs benIW nem olyan éhség, még szerencse... de tudja-e, barátom, hogy amit most mondok, az nem igaz, én minden áldott héten, mielőtt lejövök Kerskóba, nekifogok a szalámiérlelésnek, a szellőzőnyílásban érlelt szaláminak különleges zamata van, ott húz felfelé a központi fűtés meleg levegője, és nekem azt a szalámit egyszer meg kell érlelnem, ez óriási erkölcsi erő számomra, megérlelni azt a szalámit, de én egyszer diadalmaskodni fogok magamon, és egyszer megérlelem azt a szalámit, egyszer lehozom magának ide, hogy kóstolja meg, hogy micsoda csemege az a két hétig érlelt szalámi, amilyent Morvaországban ettem valamikor... külön a maga számára veszek harmincöt koronáért egy rúd szalámit, külön a maga számára fellógatom a központi fűtés szellözónyílásá- ba, nálam otthon a vécében van egy olyan kis ajtó, egy ajtócska, mint a falusi füstölőkben, és ott érlelem a szalámit, csakhogy alig fekszem le, pedig dugig vagyok, munkából hazamenet egy álló óráig csak vásárolok, teli szatyrot cipelek, tíz deka ebből a szalámiból és tíz deka abból és tizenöt deka sziléziai disznósajt és húsz deka közönséges, és egy kis majonéz és pár doboz pácolt hal, ez az én életem, amikor meglátom a kirakatban, hát rögtön olyan gusztusom támad rá és úgy elgyengülök, hogy nyomás be a boltba, és ott először tányéron kérek egy adagot, de utána még összevásárolok mindenféle sajtot, és megyek haza, nem is megyek, hanem rohanok, és otthon az egészet befaljuk, nézzük a tévét, és én csak nyúlkálok és nyúlkálok, míg végül az asztalon nincs semmi, hát felfaltam az egészet, mondom, és aztán aludni megyünk, és én úgy éjféltájt felébredek, és előttem a plafonról mintha egy rúd aranyszalámi lógna le, az a szalámi, ami ott lóg a vécében, a léghuzatban, az a szalámi csillog-villog, mint a koronaékszerek, és én eltakarom a szemem, de az a szalámi úgy csábít a szépségével, hogy mondogatni kezdem magamban, a haveroknak érleled, a haveroknak érleled, de egyszerre csak kipattanok az ágyból, és mondom, túrót! és kimegyek a vécébe, lenyisszantom a felét, és zabálom azt a szalámit, és az utolsó falatokat az ágyban tömöm magamba, és az asszony félálomban csak annyit mond, össze ne kend nekem a dunyhát... és alszik tovább, én is elalszom, de egy óra múlva ismét megjelenik nekem az az érlelni való szalámi, az a szalámi, ami első napja érlelődik, és én nem állom meg és felkelek, aztán újra lefekszem, és így már-már diádalmasko- dom önmagámon, még egy perc, és legyűröm magamban azt a hatalmas gusztust arra a szalámira, arra a maradékra, de végül, amikor már azt hiszem, hogy győztem, hát mélyet sóhajtok, és az asszony felemeli a fejét, és azt mondja nekem, ne gyötörd magad, Karel, menj és edd meg azt a szalámit... és én minden nap, minden éjjel csak erre várok, és befalom azt a szalámimaradékot, és aztán alszom, mint a bunda... Karel úr fektében gondosan tovább gyomlálta a petrezselyemágyást, a nap a fenyőfák csúcsa fölé szökkent, kora déli hőséggel, a júliusi délelőtt forróságával árasztva el a kiskertet... Ne gondolja, mondta lágyan Karel úr, volt már, hogy vettem még egy rúddal, hogy egyszerre két szalámit érleltem, de az egyiket mindig felfaltam éjjel, anélkül, hogy megérleltem volna, de az a másik rúd már kétszer is kitartott két hétig, már jó érettnek kellett lennie, a barátaimnak tartogattam, hogy kóstolják meg, milyen is az a jól érlelt turistaszalámi, aminek az íze, akár a téliszalámié, és már kétszer bepakoltam az autóba, hogy lehozom ide, de ahogy elhagytam Pocernicét, hát megjelent nekem az a szalámi, ott lógott a hűtő előtt, zsinegen csüngött alá az égből az az aranyszínű, saját érlelésű szalámi, és Poéernicén túl kénytelen voltam lefékezni és felordítani, hogy túrót! és az asszony kénytelen volt az mondani, ne gyötörd magad, Karel, végül még karambolozol... és én felemeltem a csomagtartó tetejét, és fogtam a kést és leültem az árokpartra, arra az undorító árokpartra ott a pocernicei vágóhíd mögött, a szőrgubancok és ócska fazekak közé, és hatalmas gusztussal befaltam azt a téliszalámi ízűvé érlelt turistaszalámit, és csak aztán ment igazán jól a vezetés, múlt el a szemkáprázásom, így aztán megint egy álló hétig fogadkoztam magamban, hogy azt a másik rúd megérlelt szalámit elhozom magának, csak magának, de azzal tovább jutottam, már majdnem diadalmaskodtam, de Mochovnál olyan éhség tört rám, és úgy elgyengültem és olyan gusztusom támadt rá, hogy megint látomásom volt tőle, a hűtő- ház előtt aranyzsinegen megint ott csüngött alá az égből a megérlelt szalámi, és megint azt mondta az asszony, amikor cikcakkozni kezdtem az országúton, ne gyötörd magad, Karel! És én megálltam, és rögtön zsupsz le az árokpartra a szalámival, és felfaltam azt a megérlelt szalámit, azt a két hétig érlelt, csakis a haveroknak tartogatott szalámit... de majd egyszer, ha felfalom azt a szalámit, ha azzal a megérlelt szalámival eljutok egészen Semicéig, és csak ott zabálom föl kenyér nélkül, csak ott zabálom föl a templomtéren, majd azután, hogy Így szép lassan és fokozatosan diadalmaskodom önmagámon, elhozom magának azt a szalámit egészen ide, mert Semicétöl Kerskóig már csak egy ugrás, de amint megérkezem, hát nem kezeskedem magamért, amint meghozom azt a szalámit, hát rögtön az erdőnél, a Plébánia útnál dudálni kezdek, és maga otthagy csapot-papot és rohan hozzám, mert én nem kezeskedem maga- mért, hogy amint előveszem azt a két hétig érlelt szalámit, hogy nem vetem rá magam, és ott helyben, mielőtt még elvenné tőlem, fel nem falom, mert nekem ugyan már nincsenek olyan éhségrohamaim, mint azelőtt, nekem már csak gusztusaim vannak, de azok talán még az igazi éhségnél is veszedelmesebbek... mondta Karel úr, és féltérdre emelkedett, a pocakját a térdére helyezte, és aztán felegyenesedett. És hátulról karcsúnak látszott Karel úr, olyan peckesen és büszkén tolta maga előtt azt a hihetetlenül nagy, roppant pocakot, és százharminc kilós, klottgatyás alakja egyre távolodott, ahhoz a gatyához három méter klott kellett, és átment a patak fölött, és a palló meghajolt, és Karel úr visszafordult, és örvendezve mondta: Na most megyek és mielőtt nekifognék a répaágyásnak, hát befalom azt a rúd turistaszalámit, amit tegnap vettem Semicében, hogy megérleljem... Mondom, minek Is kínlódna, Karel úr... És Karel úr elégedetten lépegetett a gyümölcsfák alatti zöldben, és aztán az aranytörzsú fenyőfák sorfala között a zöld zsalugáteres kis háza felé... Most, hogy három méter klottból varrt gatyájában elvonult, most döbbentem rá, hogy Karel úrnak szép a haja, és olyan sűrű és bodros, mint a négereké, göndörödő drótszálak tömkelegé, szorosan rásimulva a fejre, mint egy fürtös sisak. Hogy tulajdonképpen Karel úr még azokkal az éhségrohamaival és gusztusaival is igazi dalia és az élet királya. V. DETRE ZSUZSA fordítása ZALABA ZSUZSA Börtöneink kihajol a csöndből múltat árverez könnyedén elindul mozdul a gyászruha semmiség olcsó jelen kárba nem vesző lépések megbocsájthatók hátramenők falba zárt sorrendben Egyedül ablakot nyitok: kopogtatás nélkül jöhetnek fecskék (villanypóznára ülök helyettük) jöhetnek falevelek (helyettük fa ágára kötöm fel magam) egy napon amikor anyám keresni fog s a szobámba lép - világot lát s az ablakon túl engem mindenütt Viszonzás v K. P-nek álomszöglet és megtért pillangó kis herceg bolygó-szí vemben egy madár az égről a tenger felett SZABÓNÉ JOZEFIK EDIT íme megérkezett Kinyílt bennem a tavasz. A már nem várt, nem sejtett bolondos április íme megérkezett. Szeles, fázós, félénk vágyakat bontó kései tavasz. Megsemmisülve állok gyötrő tüze előtt, s ámulva lesem, hogyan borzolja arcomba játékos, könnyed nevetését a csúfolódó áprilisi szél. Kinyílt szívem, a zár lepattant, most már beléphetsz szerelem. ) labirin- szemét, olt. ergódött melyben zsibon- lek, meg akadt az Ivekben, idén. „De jó »pékét... rül, hogy n időben ■ndolatait vonatok ig söpörin anyja likat. hangja. jillantott. mondta. Felegye: szobája lost nem íny, mint omlókon imasztott somagot, a a nevé- nne. myestére , keserű 3 mohón 3 mindig 1. kor nála- at vízzé, gértesz? . Látnom pék után irgást. Itt lek majd í a mun- xíik, eljá- itot meg irácsonyi g édesól mond- 3het csaI dörzsöl- önnyeit. Sose jön
