Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-10 / 45. szám
Ik I szú 3 I lég nemrég is gyakran így sóhajtottak IVI fel sokan: ha ez magánkézben lenne, másképpen nézne ki. Az emberek gondolkodásában lassan megerősödött az az elképzelés, hogy csak a magántulajdon, a közvetlen kereset, a haszon tudja kialakítani az embernek a munkához fűződő pozitív viszonyát. Olyan egyoldalú szemlélet alakult így ki a magánvállalkozásokról, amely mint a jéghegy csúcsát, úgy mutatta azt a felsznín fölött, de semmi sem volt látható a mélyben rejtőző lényegből. A magánvállakozók száma növekszik, a lakosok tömegesen kérnek engedélyt különböző szolgáltatások nyújtására. Vajon milyen sikerre)? Tudták egyáltalán, mibe fogtak? Teljeául-e az elképzelésük és milyen mértékben? Ezekre a kérdésekre csupán komoly szociológiai felmérés adhat kimerítő választ. Próbáljuk meg szemügyre venni a vállalkozások másik oldalát, a mélyben rejtózöt, a kecsegtető kilátások fonákját. Mi a célja társadalmunknak a lakosságnak nyújtott szolgáltatások magánvállalkozók általi bővítésével? Hiszen a szolgáltatások nyújtásának ezt a módját a legutóbbi időkig nagyon korlátozott mértékben engedélyezték, vagy legalábbis nem számíthatott támogatásra. Inkább a magánvállalkozásoknak a gazdálkodás perifériájára szorítása érvényesült. Mára mintha megfordult volna a szél, s ezt megerősíti a lakosság széles köreinek érdeklődése is. Semmilyen esélyük sem volna azonban, ha a társadalom részéről nem mutatkozna támogatás, és nem volnának meg vállalkozásukhoz a feltételek. 1988. február 1-jétől hatályba lépett az SZSZK Kormányának 2/1987. számú rendeleté az árusítás és egyéb lakossági szolgáltatások a nemzeti bizottság általi engedélyezéséről, amely lényegesen bővítette a magántevékenységek lehetőségét. Jelenleg olyan törvény van előkészületben, amely átfogóan szabályozza majd ennek az egész skáláját. Egyrészt jogbiztonságot nyújt az állampolgároknak, akik a nemzeti bizottság engedélyével tevékenykednek, másrészt határt szab a lakosság gazdasági aktivitásának, a szocialista társadalom érdekeit tartja szem előtt. Elsődleges kérdés marad, miért változott meg a társadalom szemlélete a magánvállalkozásokról, és milyen célt szolgál ezek viszonylag széles körű engedélyezése. Egyértelműen kifejezi ezt a kormányrendelet, még ha a gyakorlatban ez az alapelv olykor sántít is. Az állampolgár tárgyi vagy .teljesítményszolgáltatást nyújthat más állampolgárok anyagi szükségleteinek kielégítésére. A szolgáltatások elégtelen volta egyes területeken kétségbeejtő helyzetet idézett elő. Az ún. harmadik szféra mind anyagi, mind káderszempontból lemaradt, a megoldásokat elodázták, az ezzel kapcsolatos határozatokat nem teljesítették. Kivezető útnak a zsákutcából az egyének által nyújtott szolgáltatások mutatkoztak. Naiv- ság lenne azonban azt hinni, hogy ezek minden igényt kielégítenek. Vagyis, hogy a kínálat összes hiányosságát képesek kiegyenlíteni. Inkább arról van szó, hogy a leginkáb hiányzó szolgáltatások pótlására lehetőség ez, olyanokra, amelyeket az állami, a szövetkezeti, illetve a helyi gazdálkodási üzemek nem tudnak nyújtani. A nemzeti bizottságok kezdeti tapasztalata az egyéni vállalkozásokból az, hogy ez a tevékenységi forma problémákat vet föl, amelyekkel nem számoltak. Megoldásukat az illetékes szervek elsősorban a nemzeti bizottságok egyes osztályaitól várják. Ennek következtében a gyakorlatban eltérő, sót ellentétes döntések születnek. A nemzeti bizottság bármilyen szolgáltatás végzésére adhat ki magánszemélynek engedélyt, ha az nem mond ellent a magánvállalkozásokról szóló előírásoknak. Ezeknek ma már valóban széles, sokszor szokatlan a skálája. Erről tanúskodnak a lakossági kérvények, amelyek között a magánszállókban nyújtható étkeztetés és elszállásolás éppúgy szerepel, mint például az utcaszínház működtetése. Az állampolgároknak nyújtott egyéni jogsegélyszolgálat iránti kérelmek például a tiltakozás hullámait indították el. Az ellenkezők azzal érvelnek, hogy a jogse- gélyszojgálat ellátására specializált intézmény alakult - az ügyvédség. Közismert, hogy más szolgáltatások biztosítására is léteznek állami vagy szövetkezeti szervezetek, s mégis adnak engedélyt egyéneknek is. Nyilván az egyéni jogsegélyszolgálat engedélyezése esetén pontosan körül kellene határolni, mely területekre irányulhat, illetve milyen esetekben kizárt. A Szovjetunióban, ahol az orvosok és az ápolók is folytathatnak magántevékenységet, a jogi előírások pontosan megszabják ennek határát, tiltanak bizonyos gyógyászati eljárásokat, és kizárják a személyek egy bizonyos körét a magánrendelést folytató orvosok páciensei közül. Mi legyen a jogszolgálattal? A magánvállalkozásként nyújtott jogi szolgáltatásnak semmi esetre sem szabadna vonatkozni a bűnvádi eljárásban való jogi képviseletre. Másrészt viszont nagyon alkalmasnak tűnik lakás- és egyéb ingatlan- jogi, öröklési ügyek megoldásában, melyek gyakran annyira szövevényesek, hogy az állampolgárok megoldásukra irányuló törekvésükben olyan bonyodalmakat idéznek elő, amelyek már a törvényesség határait súrolják. Az a bizonytalanság, amely akörül keletkezett, hogy bevegyék-e a jogi szolgáltatás nyújtását az engedélyezett magántevékenységek körébe, a nemzeti bizottságok eltérő eljárásmódjához vezetett e kérdésben. Egyes nemzeti bizottságok már adtak ki ilyen engedélyt jogsegélyszolgáltatásra, mások a kérvényeket kategorikusan elutasították. Eddig elutasították a magángépkocsival folytatott taxiszolgálat engedélyezését is. Nem titok azonban, hogy a „feketetaxik“ futnak. És szolgáltatásárkai a lakosok elégedettek, főleg ha a késő éjszakai órákban akarnak valahová eljutni. Számukra teljesen mindegy, kinek fizetnek, az a fontos, hogy eljussanak, ahová akarnak. Nem volna szabad azonban, hogy az illetékes szerveknek is mindegy legyen ez, mivel az érintett nemzeti bizottság így jelentős összegű adótól esik el. Ha a taxiszolgálatot legalizálnák, ezzel védelmet nyújtanának az állampolgároknak e szolgáltatás igénybe vételekor, ez ugyanis hiányzik a feketefuvarok esetén. Minden igénybevételük ugyanis azzal a kockázattal jár, hogy baleset következhet be, amelynek súlyosabb következménye is lehet. E tevékenység engedélyezésével a vele járó felelősséget is vállalnia kellene a magántaxisnak. Előre nem látott nehézségek az eddig nem alkalmazott szolgáltatások engedélyezése körül merültek föl. Aránylag sok állampolgár kér engedélyt számítógépprogramok összeállítására és értékesítésére. Ezt a szolgáltatást csaknem kizárólag szervezetek megrendelésére végzik. Célt téveszt így a magántevékenység értelme - az állampolgároknak nyújtott szolgáltatás. Másrészt, akinek a nemzeti bizottság által kiadott engedélye vonatkozik közületek számára nyújtott szolgáltatásokra is (árusítás, étel és ital elkészítésén kívül), a nemzeti bizottságnak meg kell határoznia, hogy az illető állampolgár melyik szervezeteknek jogosult szolgáltatást nyújtani. Egyes nemzeti bizottságok név szerint fölsorolták, mások körzetükhöz tartozókat jelöltek meg, s a fejlesztéséről való gondoskodásukkal indokolták, akadtak olyanok is, amelyek ezzel a kérdéssel nem foglalkoztak. Nos, ez a követelmény több, mint furcsa. Az intézés időszakában még maga a kérelmező sem tudja, hogy mely szervezetek tanúsítanak érdeklődést az általa nyújtott szolgáltatás iránt. Ha a nemzeti bizottság jóváhagyása konkrét szervezeteknek nyújtott szolgáltatásra vonatkozik, akkor az azt igénylő további szervezetet újra kell a vállalkozónak kérvényeznie. Sok időt kell így elpocsékolnia a nemzeti bizottságra járkálással, a bürokráciával. Ez nyilván a legkitartóbbakat is elkedvetleníti. Előfordul az engedéllyel való visszaélés is. Például, amikor az egyik vállalkozónak engedélye volt videokazetták kölcsönzésére, s ö a filmkölcsönzö vállalattól kölcsönvett videokazettákat másoknak sajátjaiként kölcsönözte. A büntetőtörvénykönyv az ilyen cselekedetet úgy minősíti, mint a szerzői jog védelme alá eső mű jogtalan föl- használását, vagyis a szerzői jog megsértését. Ilyen esetekben különösen át kell gondolni az efféle szolgáltatások jogi feltételeit. Az állampolgár korlátozott ideig végezhet szolgáltatást olyan helyiségekben, amelyeket szocialista szervezet engedett át számára. Ilyen esetekben általában az engedélyezés is meghatározott időre szól. A meghatározott idő eltelte után a szervezet követelheti a helyiség kiürítését, s ezzel a szolgáltatás nyújtásának befejezését. Főleg az olyan vállalkozók, akik szerződés alapján nekik átengedett helyiségekben a nemzeti bizottság engedélyével fodrász- vagy kozmetikai szalont, eszpresszót vagy vendéglőt nyitottak, amelyeknek megnyitási költségei tetemesek, s okkal panaszkodnak bizonytalan jogi helyzetükre. Hiszen ha az épület, amelyben a vállalkozó helyiségeket kapott (s azokat megfelelően átalakította) fölújítás alá esik, és ő nem kap póthelyiségeket, illetve költségmegtérítést, nem méltányos eljárás az állampolgárral szemben. Figyelembe kell venni, hogy ezek a vállalkozók nem rövid időre szóló szolgáltatásra szánták el magukat. Számukra ez a tevékenységi forma megélhetési forrás. Ennek sokoldalú szempontjait és jogi fedezetét meg kell teremteniük. Fehér foltok A magánszolgáltatások terén sok még a fehér folt, melyekkel kapcsolatban gyakran a nemzeti bizottságok sem képesek egyértelműen állást foglalni. Érinti ez az engedély kiadásával összefüggő részkérdéseket is. A jogszabály ugyanis nem mindig szabja meg világosan a föltételeket. Az engedélyt kérvényező állampolgárnak feddhetetlennek kell lennie. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a nemzeti bizottság megköveteli a bűnügyi nyilvántartó kivonatát. Fölmerül a kérdés, vajon az az ember, akinek van valami a rovásán, dolgozhat-e a nemzeti bizottság engedélye alapján. A nézetek különbözőek. Egyes nemzeti bizottságokban megvolt a bátorság engedélyt adni olyanoknak, akiknek neve már szerepelt a bűnügyi nyilvántartóban. A méltányosság és az igazságosság végett nyilván minden kérelem konkrét körülményeit vizsgálni kell. Nem egységesek a nemzeti bizottságok az egyes szolgáltatások végzéséhez szükséges szaktudás megítélésében sem. Követelményeik különbözőek, ami, természetesen, befolyásolja a szolgáltatások színvonalát. Következésképpen ez módot ad spekulációra is abban a tekintetben, hogy hol lehet könnyebben engedélyhez jutni. Például az egyik nemzeti bizottságon elegendő, ha a géplakatos kérelmező három személy aláírásával igazolja, hogy tud ablakot mázolni, vannak olyan tapasztalatok is, hogy más nemzeti bizottság nem hisz a szakképzettséget igazoló okmányoknak sem. Egyébként nem hagyható említés nélkül, hány kitanult szakember, főleg főiskolai képzettséggel rendelkezq próbált szerencsét olyan területen, amelyen nem hasznosíthatja szerzett tudását. Egyenesen hihetetlen, milyen könnyelmű pazarlás folyik nálunk a szakképzettséggel. A közgazdász mérnök fagylaltot árul, vegyészmérnök falatozót vezet, a jogász virágot termeszt és árusít. A nemzeti bizottságok engedélye alapján magántevékenységet végző lakosokkal kapcsolatban nagy gondot okoznak a pénzügyi kérdések. A különböző kérdőíveken oszlop van a tiszta jövedelemre, amelyet a munkaadónak kell igazolnia. A nemzeti bizottság, amely a munkáltató helyébe lép, még nem tudja, milyen bevételre tesz szert az illető. Végső soron ezt maga a kérelmező sem tudja. így nem tölthető ki gyermeke óvodai elhelyezését kérelmező nyomtatvány vagy a bírósági eljárásnál megkövetelt, a jövedelmet igazoló okmány sem. Ráadásul az adót, amelyet az évi jövedelem alapján állapítanak meg, csak a következő évben, sokszor annak felében vethetik ki rá. Nehéz gondokkal küzdenek a magántevékenységet folytatók az általuk nyújtott szolgáltatás anyagi, műszaki biztosítása terén. A belföldi piac hiányos áruellátása létükben érinti őket. Még nehezebb helyzetben vannak azok, akik szolgáltatásuk végzéséhez külföldi termékeket, pótalkatrészeket használnak: pl. olyan gépek és készülékek javítói, amelyeket nálunk nem gyártanak. Ezek nem mindig holmi specifikus, a közhasználatDan ritkán előforduló gépek. Példaként hozhatjuk föl a varrógépeket, amelyek megtalálhatók manapság minden második háztartásban. Valamennyi varrógéptípust Külföldről hozzuk be, szükségünk lenne tehát pótalkatrészekre is. Hiányukkal küszködnek állami üzemek is, mit tehetnek tehát a magánjavítók. így azután megindul az alkatrészek haj- hászása országszerte a raktárakban. Ezéavagy A vállalkozások színe és fonákja két a kapcsolatokat jobbára még a személyes ismeretségekre építik. A kiutat a legtöbb magánvállalkozó számára a deviza- számla jelentheti, amelyet nyithatnak, s amellyel devizaaukcióba kezdhetnek. Számításba jöhet még az önálló vállalkozó számára a kapcsolatteremtés a kereskedelmi-értékesítési szervezettel, azonban a piacon uralkodó siralmas helyzet nem sok esélyt ad a sikerre. Ráadásul az illető állampolgár megrendelése, tekintettel a kis tételre, nem lesz annyira érdekes, mint a javításra szakosodott szevezeteké. Ellenőrzésnek lennie kell Ha az állampolgár szolgáltatás nyújtására kap engedélyt, olyan terjedelemben és olyan feltételekkel kellene azt használnia, amelyeket meghatároz. Az ellenőrzést az engedélyt kiadó nemzeti bizottság végzi. Fogyatékosságok észlelése esetén (a szolgáltatás elutasítása, nyerészkedő árusítás) bírságot róhat ki, vagy bevonhatja az illető engedélyét. Az engedély bevonásának veszélye különbözőképpen érinti az egyes szolgáltatások végzőit. Árusítás esetén ez aránylag egyszerű, az üzletet egyszerűen bezárják. Megrendelések teljesítőinek az engedély bevonása nem feltétlenül jelent súlyos csapást, hiszen aki kialakította saját klientúráját, annál nagy a valószínűsége annak, hogy a szolgáltatásait folytatni fogja. A szolgáltatást végző magánvállalkozóra benyújtott panaszt az engedélyt kiadó nemzeti bizottság vizsgálja ki. Az állampolgár azonban az egész ország területén végezheti szolgáltatásait. Ésszerűtlennek tűnik, hogy a Prágában benyújtott panaszt a brati- slavai nemzeti bizottság orvosolja csak azért, mert olyan emberre vonatkozik, aki tőle kapott engedélyt. Legjobban az a nemzeti bizottság ítélhetné meg a szolgáltatás ellen fölmerült kifogást, amelynek területén végezték. Ennek ellenére a panaszt továbbítják elintézés végett ahhoz a nemzeti bizottsághoz, amelyik az engedélyt kiadta. Nehézséget okoz azonban neki a panaszte- vó távolléte és a közben eltelt idő. A nemzeti bizottságok ezért védekeznek a panaszok ilyen továbbítása ellen. Azonban az illetékesség körül dúló viták sem mozdítják elő az elégedettséget. A fölvázoltak korántsem ölelik föl mindazokat a problémákat, amelyekkel a magántevékenységet folytató állampolgárok találkoznak. Sajnos, a társadalmi légkör sem olyan, hogy a magánvállalkozásokat mindennapi gazdasági tevékenységként elfogadná. Még mindig a szokatlanság mázát viseli magán, és aszerint is ítélik meg. Az egyéni vállalkozásnak helye van a szocialista társadalomban is. Vannak szolgáltatások, amelyeknél mesteri szaktudásra, személyes ügyességre, gazdag fantáziára van szükség. Erre leginkább az az egyén képes, aki a teljesítés minden mozzanatát a kezdetétől a végéig végzi, figyelemmel kíséri és ad hozzá mindig valami újat, sajátosat, mert személyes felelősséget vállal érte a szolgáltatást igénylő előtt. Az egyéni vállalkozások pozitívumai már mutatkoznak. A szolgáltatások bővítése, köztük a specifikusaké is, minőségük javulása megmutatkozik a lakosság elégedettségében is. Része van ebben az egyéni vállalkozók és szervezetek természetes versengésének, amely ez ideig inkább az előbbieket ösztönzi. A tisztázatlan koncepció és a következetlen jogi szabályozás teret enged a magántevékenység céljának különböző magyarázatához, és homályban hagyja azokat a feltételeket, amelyek közepette sor kerül megvalósítására. Ahhoz, hogy az állampolgárok magán- vállalkozása meghozza a kívánt eredményeket, ki kell tűzni további fejlesztésének világos irányvonalát. Világosan látni kell e tevékenységi forma összefüggéseit a maguk bonyolultságában és áttételességében, és e szerint kell hozzálátni az egész problematika komplex megoldásához. Befejező megjegyzés: Hány magánvállalkozót ismerünk? Talán azt a párat akik környezetünkben tevékenykednek! De van-e egyáltalán áttekintésünk arról, milyen szolgáltatásokat nyújtanak? Bizonyára meglepne bennünket, mi mindennel akarnak szolgálni nekünk. Ilyen jegyzék azonban (kivéve a nemzeti bizottságok Bratislavában kiadott jegyzékét az engedélyezett lakossági szolgáltatásokról) nem létezik. így minden állampolgárnak, aki a nemzeti bizottság engedélye alapján vállalkozik, magának kell gondoskodnia szolgáltatásának reklámozásáról. Kár, hogy nincsenek tájékoztató kiadványok a magánvállalkozók által kínált szolgáltatásokról. Megtakaríthatnánk azt az időt, amelyet annak földkutatására fordítunk, hogy hol keressünk ilyen vagy olyan szerelőt, szolgáltatást. Vagy akadna talán egy kezdeményező egyén, aki a nemzeti bizottság engedélye alapján összegyüjtené és kiadná ezeket?... Dr. ALENA ŐERNEJOVÁ
