Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-10-27 / 43. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ffffi mäMüfii 1989. október 27. XXII. évfolyam Ára 1 korona Prágai csendélet (ŐTK-felvótel) ________ Tö rténelmi tisztánlátást akaró időket élünk. Lázas önvizsgálat, szenvedélyes igazságkeresés hatja át napjainkat. Or- szágnyi népek, egyazon eszmék tüzével meggyújtott, tévedhetetlennek hitt meggyőződés lobogásával égő nemzedékek elmélkednek és vitatkoznak, hogy a kijelölt távlatok közül melyik az elérhető, elméleti kategóriák és erkölcsi normák közül melyik a tartós, a helyes, az időtálló, melyiket kell újragondolni, újraértelmezni. Szélcsendesebb tájainkon higgadtabban folyik a készülődés az átalakítás programjának megvalósítására. A belső forradalmak, az új fogalmak és hagyományok értékrendjében való eligazodásra törekvés sem zajlik látványosan. De - ha a nyíltságot tűztük hajtókánkra névjegyül, akkor valljuk be, ez foglalkoztat bennünket is itthoni feladatainkra és a világra, a határainkon túli fejleményekre is figyelve, s szeretnénk pontosan tudni, látni, eddigi küzdelmeinkből mi vitte előbbre ügyünket, s most hol a helyünk, milyen a felelősségünk e forradalmi átalakításban, e bonyolult, de reménykedtető, az újra, jobbra ösztönző folyamatban. Az ország hármas ünnepe kínálja az alkalmat, hogy csehszlovákiai magyarként is eltűnődjünk ezen. Nemzetiségi létünk és felelősségünk nem gondolható végig most sem Fábry Zoltán idézése nélkül, aki éppen az első köztársaság megalakulása - e hármas ünnep egyike - kapcsán írta le: ,,A hagyománynélküliség tájainkon valamikor dacos tiltakozást, gyökérig ható tagadást és mindent próbálást jelentett. Ma hagyomány nélkül élni: gyökértelenséget jelent, elsodródást, megfutamodást és beolvadást. Ma a múlt erkölcsi öröké tanít, véd és biztat. És ez nem könnyítés, de nehezítés, mert a példa erkölcsi többlet, és ebből a tőkéből nem szabad élősködni, kamatot élvezni, de - szaporítani, hozzátenni, mert utánunk is élnek és jönnek majd újabb nemzedékek. Nyelvhüségre és emberséggerincre vagyunk kötelezve mindenképpen.“ És ugyanakkor még aláhúzva a megszívlelendő útravaló: ,,Csak az a hagyomány, ami útmutató erkölcsi többlet.“ Az új társadalom alapjainak lerakásával egyidőben került sor nemzetiségi létünk legalizálására. „A gyár a dolgozóké" „Aföld azé, aki megműveli“ a csehszlovákiai magyar dolgozó emberek számára egyet jelentett a nyelvhűség és az emberséggerinc bizonyításával. A hazában és a hazának végzett munkát, az anyanyelven megszerzett tudás szülőföldön való kamatoztatását jelentette és jelenti mindmáig. Példák hosz- szú sorát kínálják a CSKP jubileuma alkalmából felidézett emlékezések, s a mostaniak, amikor a földműves-szövetkezetek a nagyüzemi mezőgazdaság sikereinek négy évtizedéről adnak számot. E szívós bizonyítani akarásban, fáradhatatlan és becsületes munkában szinte - úgy véltük - megváltottuk a helyünket a hazában, ahová kötődünk, ahová tartozni akarunk. Mi is alkotó részei vagyunk az államnak, elődeink küzdelmei, saját harcunk és érte végzett munkánk által. Mégis, társadalomkutatók figyelmeztetnek, felmérések jelzik, nem ismerjük eléggé saját jogainkat, bizonytalanok vagyunk, amikor lehetőségeinket kellene számba venni. Vajon mennyiben múlik ez rajtunk, újságírókon? Fábry hozzánk is szólt, nekünk is üzen: „A publicisztika a legtöbb emberben a vezércikket asszociálja. A frázis és a séma kerítő lehetőségét és kényelmes kényszerét. .. Az a publicisztika, mely a sematizmus melegágya és megtestesítője volt, előre- és visszahatón rontotta a közírás hitelét. A publicisztika közírás, de épp e széles körű funkció követeli kategorikusan az íróban az egész embert, a felelősség realizmusát; a szellem erkölcsi teljességét, és ezzel az egyéni és egyszeri hangot. Csak így, csak ezzel hat. A publicisztikában az egyéni hang, az egyéni felelősség a döntő: ez biztosítja a frázismentességet, és zárja ki a sematizmus kaptafáját. A publicista a legmagasabb fokon az erkölcsi zsenit adja... A publicisztikán múlik, hogy ezt be is bizonyítsa!“ így kellene, így kell írnunk, ha azt akarjuk, hogy a csehszlovákiai magyar olvasó pontosabban eligazodhasson egyetemes emberi gondjainkba, hogy biztosabban érezze és tudja, mi az útmutató erkölcsi többlet, amely hétköznapi munkájában önbecsülését erősíti, mit jelent nyelvhasználati joga gyakorlatában és azon túl a nemzetiségi alkotmánytörvény, s milyen felelősséget ró rá, hogy gyermeke anyanyelvén tanulhat. Az ország gazdasági gondjai kölcsönös - az újságíró és az olvasó - kapcsolatainkat is érintik majd. Sokan fölteszik a kérdést, vajon, ha többet kell érte fizetni, kitart-e e történelmi létét és körülményeit velünk, általunk felismert és átélt olvasónemzedék továbbra is mellettünk, vagy elszakad lapjától? Egymásrautaltságunk nyilvánvaló. Mi nem mondhatunk le küldetésünkről, hivatásunkról. És az olvasó sem mondhat le rólunk. Számtalanszor végig kell még lapoznunk történelmünk lapjait, hogy elődeink küzdelmeit a nagy október eszméjének győzelméért, a Magyar Tanácsköztársaságért, majd a CSKP megalakulásáért azzal az internacionalista tudattal tudjuk nézni, ahogyan ők nézték egykor. S hogy nemzetiségi kultúránk értékeit az egész magyar kultúra, egyúttal a cseh és a szlovák kultúra értékeihez viszonyítva is szemléljük és becsüljük. S azért is, hogy újra meg újra tudatosítsák, a nyelvhűség nem ellentéte, hanem feltétele és része a szülőföld- és hazaszeretetnek, s egyben a többi nyelv elsajátításának is alapja. Erőt merítve hagyományainkból, hazánkért végzett munkánkból és e több nemzet kultúrája által nyújtott szellemi értékekből valóban olyan erkölcsi többletet mondhatunk a magunkénak, amely nemcsak megmutatja s kijelöli további utunkat, hanem segít azon előrehaladni is. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET flU im tiff mull m uhuiéi UIIMJ EIBI1B LIII1UUJI IHUIIUI ■ I
