Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-14 / 28. szám
I szú 9 0 Tokár Erik éjszakai zápor után korán reggel kisütött a nap, de a táborozó fiúk még mélyen alszanak. A tegnapi foglalkozás kifárasztotta őket. Lehet, hogy csak dél felé ébrednének fel, ha Tokár Erik és Lubo- mír Stickner, a két ügyeletes pontosan hét órakor nem kiáltanának be minden szobába: Ébresztő! A gyerekek, akik az idén fejezték be az alapiskola hetedik osztályát, fürgén melegítőt öltenek, s a lehető leggyorsabban az udvaron teremnek! Vikisály Róbert hadnagy, a Rozsnyói (Roznava) Járási Katonaf Parancsnokság munkatársa is hamarosan megjelenik közöttük. Körülnéz, majd vezényel. Két kilométernyit tesznek meg futva, majd kifújják magukat, aztán az oszolj után a tisztálkodás, a szobák rendbe tétele következik.- Járásunkban az idén ötödször rendezzük meg az ifjú honvédők táborát - mondja Ján Lipták, a járási pionír- és ifjúsági ház igazgatóhelyettese, majd így folytatja. - Már harmadszor a dobsinai jégbarlang mellett, az ifjú turisták központjában. Azokat a fiatalokat hívtuk meg, akik tanulmányaikat jövőre a katonai középiskolák valamelyikében akarják majd folytatni.-A pályaválasztás nem könnyű dolog. Ezért az alapiskolákban hatodikos koruktól foglalkozunk azon tanulókkal, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt. A jó együttműködés és a pedagógusok érdeme, hogy járásunkból az idén is huszonöt tanulót vettek fel katonai középiskolába, tízzel többet a tervezettnél. Nem érdektelen megemlíteni, hogy kétharmaduk részt vett a múlt évi táborozáson. Az elmúlt öt év alatt kialakult egy jól bevált rendszer. A táborozáson csak azok a hetedikes tanulók vesznek részt, akiknek szülei egyetértenek nemcsak a táborban való részvétellel, hanem azzal is, hogy fiuk a katonai életpályát válassza. Hogy a család nyári programját ne zavarjuk meg, a táborozást a tanév utolsó két hetében szervezzük. Közben megtelik az étterem. A bőséges reggeliből mindenkinek jut, sőt még marad is az asztalon. A szőke, vékony körösi (Kruzná) Tuza István gyorsan befejezte a reggelizést, így beszélgethetünk. Igen határozottan állítja:- Én már korábban úgy határoztam, hogy az alapiskola elvégzése után katonai szakközépiskolába, ha lehetséges a Lip- tovsky Mikuláé-iban folytatom tanulmányaimat. Szüleimnek nincs ellenvetése, noha tudom, hogy édesanyámnak nem volt köny- nyü igent mondania. Megfogadtam, hogy nem hozok szégyent rájuk. Tetszik a tábori élet, érdekesek a foglalkozások. Már az első este megtanultuk a néphadsereg rangjelzéseit és esténként egy-egy katonai iskolával ismerkedünk meg közelebbről. Észre sem vettük, hogy magunkra maradtunk. Hirtelen arra figyeltünk fel, hogy az udvaron vezényszavak hallatszanak. Tábor... sorakozó... jobbra igazodj... A rozs- nyói Vass Borisz, az egyik szobaparancsnok vezényel. Egykorú a többiekkel, csak izmosabb és egy kicsit magasabb. Ahogy kiérünk, máris felhangzik további vezényszava: Zászlófelvonáshoz tisztelegj! A tábor lakói számára egy újabb nap kezdődött a fenyvesekkel övezett völgyben. Ezúttal a tájékozódást gyakorolják, mert amint mondják, a táborozás végén egyénileg és rajok szerint is összemérik majd tudásukat a tájékozódási terepfutásban. Ehhez pedig ismerni kell a térképet, tájékozódni az iránytű segítségével. Borisznak ezzel sincs különösebb gondja. Azt is meg• Tuza István (A szerző felvételei) tudtam, hogy nem egy lövészversenyen képviselte már az iskolájukat. Amikor megszólal, büszkeség érződik ki szavaiból.-Az egyik bátyám hivatásos katona. Ő katonai gimnáziumot végzett, én a preso- vi szakközépiskolába szeretnék bejutni, aztán ha jól megy, folytatni tanulmányaimat valamelyik katonai főiskolán. Nem félek a rendtől, a fegyelemtől, hozzászoktam, hiszen öten vagyunk testvérek, örülök, hogy eddig a reggeli pontozás alapján a mi szobánk vezet. Elújságolják, hogy jártak náluk tűzoltók, és tábori feltételek között megismerkedtek az elsősegélynyújtás alapjaival, megtanulták a géppisztoly szétszedését és összerakását, sőt lőhettek is belőle. Mindez játékos formában történt, a rendezők ügyeltek arra, hogy ne terheljék túl a gyerekeket, mindent úgy szerveztek meg, hogy a kedvükbe járjanak. Bemutatót a Honvédelmi Szövetség, eljöttek közéjük a Népi Milícia tagjai. A gyerekek ellátogattak az egyik szovjet és az egyik csehszlovák helyőrséghez, beleültek harci jármüveikbe. Szemrevételezték a fedélzeti fegyvereket, keményen szorították a botkormányt. A környék harci hagyományaival is megismerkedtek. Sok szórakoztató és katonai témájú filmet néztek meg, s ha maradt még idejük, vidáman kergették a bőrlabdát. Tokár Erik, a tábor egyik ügyeletese sem unatkozik. Mindig ott van, ahol történik valami. Ő is katonai iskolában akar továbbtanulni. Elhatározását így magyarázza:- A bátyám bányász lesz, én pedig a katonai hivatást választottam. Sokat hallottam, hogy a haza védelme éppen olyan fontos, mint az építése. Mi tagadás, odahaza nem ment minden simán. Bár szüleim beleegyeztek, édesanyám még most is nemegyszer megjegyzi: gondold meg fiam. Gyorsan telik az idő, delet mutat az óra. A két ügyeletes ügyesen, úgy is mondhatnánk, hogy katonásan megterit az étteremben. A kis ablakon Mária Kalhausová szakácsnő máris kiadja a párolgó húslevest. Sült sertésszelet, párolt káposzta és gombóc a főétel. Mindenkinek bőven méri, de van, aki kétszer is kér. Az ebédnél egymás mellett ül az almágyi (Jablonov) Szabó Szilárd és Tokár Erik. Ismerkednek, barátkoznak, hiszen ha terveik sikerülnek, mindketten a presovi katonai szakközépiskolában tanulnak majd. Egyiküknek sem okoz gondot a szlovák nyelv, és bíznak abban, hogy a felvételi sem lesz nehéz.- A két hét alatt sok-sok élményben volt részünk - jegyzi meg Szilárd. - Csaknem mindenki megszerezte a rátermettségi A gyártóknak ugyanis most már nem kötelességük a gazdasági szerződések megkötése, mint korábban. Ezáltal a kereskedelem, s vele együtt természetesen a vásárlók is, még az előzőnél is rosszabb helyzetbe kerülnek. A gyártók diktálják a feltételeket: szállítunk, ha a kereskedelemnek járó árkülönbözetet felezzük, vagy egészében megkapjuk. De akkor-a kereskedelem miből él majd? A kútyi Kovotvar - mely többek között cínezett fazekakat, vödröket gyárt - csupán azzal a feltétellel szállít, ha devizát adnak neki az alapanyag-beszerzésre. De honnan vegye ezt a háztartási cikkeket forgalmazó vállalat? A tachovi Strojplast - műanyag konyhai kellékeket gyárt - szintén feltételeket szab, a füleki (Firakovo) Kovosmalt továbbra sem szállítja a kívánt mennyiségben a fürdőkádakat, a húsdarálókat, a gyümölcspréseket.- A monopolgyártókkal kapcsolatban a legrosszabb a helyzetünk - folytatta Mar- gita Guliková. - Hiába adott a szállítóválasztás lehetősége, ha nincs akik közül válasszunk. Néha az is előfordul, hogy a szállító az év végén kialkudja: ne fizettessük meg vele a büntetést a késedelmes szállításért, s ennek fejében hajlandó valamennyivel több árut adni. Hát kénytelenek vagyunk ilyen módon is kereskedni! ígéretek és gondok Együtt lapozzuk az osztályvezetők jegyzetfüzeteit, melyekbe az érdeklődőkkel kapcsolatos feljegyzések kerültek. A Gottwal- dovi Egységes Földműves-szövetkezet radiátorok gyártását ígérte, a letovicei és a 2iar nad Hronom-i szövetkezetek pedig létrát gyártanának. Egy magánvállalkozó kerámiatányér-tartót készítene, de volt, aki kapanyelet, kutyapórázt, szájkosarat szeretne gyártani. És voltak, akik megkérdezték: ha vállalom a készítést, anyagot is adnak hozzá? Nem, az ilyesmire nem vállalkoznak a kereskedők. Hisz az ő feladatuk merőben más.- Sajnos, sok esetben - elsősorban a magánvállalkozóknak - kedvét szegik a bonyolult árrendeletek - magyarázta Göndör Ilona. - Például az egyik partnerünk hólapátot készit(ene), ez is hiánycikk, de nem vagyunk képesek megállapítani, mit fizessünk neki és mennyiért árusítsuk. Hasonló a teflonedényekhez használható villa készítőjének esete is. Bosszantó apróságok ezek, és mi tehetetlenek vagyunk. Úgy tűnik, hiánycikkügyben nemcsak a kereskedelem tehetetlen. Mert ha felvetődik egy árufajta készítésének kérdése, további problémákat is meg kell oldani: miből gyártani, mivel gyártani, mibe csomagolni, meg az ezekhez hasonló apróságok. A fogyasztó pedig várhat... Azokat a gondokat, melyekről a kiállításon jelenlévő osztályvezetők szóltak, mindenképpen meg kell oldani. S hogy hogyan? Csakis a hiánycikkek gyártásával. Ehhez viszont a termelővállalatok, az ipari szövetkezetek, a helyi gazdálkodási vállalatok nagyobb aktivitására és érdekeltségére van szükség, hogy ne azt várják, ki mivel, hogyan támogatja őket a gyártásban, hanem ők maguk kínálják termékeiket. A háztartási cikkeket forgalmazó vállalatnál egy jegyzéket is készítettek: az egyes cikkek mellett az esetleges gyártót, az árat és a kért mennyiséget is feltüntették. És várnak. XXX Arról már szóltunk, hogy a kiállítás iránt várakozáson felüli volt az érdeklődés. A háztartási cikkeket forgalmazó vállalaton kívül a Drogéria és a Vegyes Iparcikkek Vállalat is részt vett a rendezvényen, elhozta a hiánycikkei egy részét. A gyártók képviselői mérlegeltek, de csak később döntik el végleg, mire vállalkoznak, mit szállítanak. Egy főiskolás fiatalember viszont különös ötlettel állt a rendezők elé: mi volna, ha a legközelebbi akciót a malomvölgyi diákvároska Elán klubjában szerveznék! Igaz, gyártók ott nem laknak, de az ország különböző pontjairól érkező érdeklődők ugyanúgy odatalálnának, mint a lakótelepi művelődési házba és talán a jövő szakembereinek is hasznos volna a rendezvény. És az sem elvetendő, ha valóban mindannyiunknak nagyobb hasznot, illetve több árut, bővebb választékot hoznának az ilyen kiállítások. DEÁK TERÉZ • Vass Borisz sportjelvényt. Olyan volt az egész, mint egy pionirtábor, csak egy kicsit érdekesebb. Sokan közülünk először voltak a jégbarlangban, jóllehet mindnyájan ebben a járásban lakunk. Megismertük azt a pályát, amit választani akarunk. Megérte, hogy eljöttem, az itt eltöltött napok megerősítettek elhatározásomban. Amikor a nap elbújik a hegyek mögött, elérkezik a takarodó. A fiúk ágyba bújva még néhány percig vitatkoznak, majd egymás után nyomja el őket az álom. Hogy mit álmodnak? Ki tudja. Talán repülőt javítanak, harci járművet vezetnek. Fáradtak, reggelig úgy alszanak, mint a bunda. Holnap ismét élményekben gazdag nap kezdődik számukra. Ha hazamennek, lesz miről mesélniük. "" NÉMETH JÁNOS Néhány hete történt, fél négy tájban, azaz a legnagyobb zsúfoltság idején, a 215-ös trolibuszon. Gyakran utazom ezen a járaton, s épp ez idő tájt, így nem lepett meg, hogy nincs szabad ülőhely. A székeket többnyire a középső generáció tagjai,,birtokolták“. Régi szokásomhoz híven utastársaim a •le- és felszállók arcát fürkésztem. A Jégcsarnoknál felszállt fiatalasszony arcáról rögtön tovaszállt a tekintetem. Arckifejezése egy volt a szokásos, fél négy körüli, gondterhelt arckifejezések közül. Karján négyévesnek látszó, kicsattanó arcú kisfiú ült, aki, miközben az anyja szabad ülőhelyet keresett nyugtalanul repeső tekintetével, egy rámvetett gyanakvó-ismerkebő pillantás után elmosolyodott. Helyet szorítottam a mellettem megállapodott fiatalasszonynak. Egyetlen szabad kezével kapaszkodva elég labilisán állt, a tömeg azonban a nagyobb zökkenőknél - fékezéseknél megmentette a hanyattvágódástól. A mellettünk levő ülésén egy ötven év körüli, szemüveges férfi ült. Újdonsült útitársának érkezésére ő is felfigyelt, a rájuk vetett első pillantás után azonban elfordította a fejét. Az elkövetkező néhány percben ez párszor megismétlődött, majd hirtelen a férfi rosszindulatúan süvöltő hangját hallottam:- Hiába állt ilyen provokatívan mellém fiatalasszony, nem állok fel! Az a gyerek elég nagy ahhoz, hogy a saját lábán álljon! Az éles hangra az utasok közül többen is felénk pillantottak. A fiatalasz- szony zavartan nézett körül. Nem tudom, mit olvasott ki a ráirányuló tekintetekből, de hirtelen elengedte a kapaszkodót és letette a gyerekét. Néhány másodpercnyi - talán kettő se volt - kétségbeesett egyensúlyozás után a kisfiú lábai megroggyantak, ha az anyja el nem kapja, elvágódott volna a piszkos padlón.- A kisfiam beteg. Egyedül még nem tud járni és állni se - mondta könnyes szemmel a fiatalasszony és szótlanul leszállt az éppen megálló buszról. Az utasok zavartan nyitottak neki utat az ajtóig.- De hát miért nem szólt hamarabb? - kérdezte később hangosan a szemüveges férfi. Senki sem válaszolt. Azóta láttam párszor a kisfiút és az anyját, ugyanazon a járaton, ugyanabban az időben. Mindig akadt, aki átadta a helyét. S mivel senki mást nem láttam viszont azok közül, akik azon a bizonyos napon utaztak velünk, azt hiszem, közülük egyedül én tudom a fiatalasszony és gyermeke nem ott laknak, ahol akkor leszálltak, hanem néhány megállóval tovább. KLUKA JÓZSEF VII. 14.
