Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-10-06 / 40. szám
■ m ' m 4 1 ■ ■ Hä: mm ' ■ EAhhan íra|| mmWMftfCI■ ■ Imwmm Iwl ■ ■ mBP■ ■ IMi ■ ■ Vm ALKOTMÁNYOS JOGAINKAT :::::: ~ t ~ ~\T ~ ~ ~ * ttl Társadalomkutatók felmérése a nemzetiségi kapcsolatokról •! ' • " I • • • • *íHr. ** * ü * * ■ • • . . r Á llamunk nemzetiségi politikája valamennyi nemzet és nemzetiség egyenlősége és egyenjogúsága, valamint a szocialista hazafiság és internacionalizmus eszméiből indul ki. Ezeket az általános eszméket a nálunk élő magyar, ukrán, lén- gyel és német nemzetiségi kisebbségek viszonylatában A nemzetiségek helyzete Csehszlovákiában című alkotmánytörvény rögzíti, hogy azután a politikai és társadalmi-gazdasági szférában, a kultúra, oktatásügy, stb. területén konkrét folyamatokban öltsenek testet. Itt a nemzetiségi kisebbségek jogainak intézményes szintű biztosításáról és a nemzetiségi viszonyok szabályozásáról van szó. Az, hogy a konkrét egyének lakó- és munkahelyükön miképpen érzékelik önnön helyzetüket, jogaikat és az etnikumok közötti viszonyukat, nemcsak az intézményes előírásoktól és eljárásoktól függ, hanem attól is, hogy ezeket az intézmények által megadott alapelveket és normákat hogyan dolgozta fel az emberek hétköznapi tudata. Tehát mit tartanak kívánatosnak a nemzetek és nemzetiségek közti viszonyokban; mit lehet és mit nem a legáltalánosabb szinttől egészen addig, milyen viselkedés várható el egy pontosan leírható helyzetben. Az interetni- kus viszonyok szociális normái, amelyek a hétköznapi tudat szintjén mint arról vallott elképzelések vannak jelen, hogy mit lehet és mit nem a nemzetiségi viszonyokban, azt a légkört fejezik ki, amely uralja ezeket a viszonyokat. Egyúttal segítségükkel megállapíthatjuk, hogy az emberek miként fogadják el és teszik magukévá az össztársadalmi, ezen belül az intézményes - pl. jogi - normákat. Kutatás 1987 második felétől » Ezek megállapítását tűzte ki célul a mi kiterjedt kutatásunk is. Szlovákia nemzetiségileg vegyes területein megpróbáltunk felderíteni a hétköznapi tudat szintjén működő néhány szociális normát, amely a különböző nemzetiségű emberek viszonyait szabályozza. Abból indultunk ki, hogy ahol különböző etnikumok képviselői élnek együtt, ott az emberi kapcsolatokra általánosan érvényes normák mellett specifikusabb elképzelések is léteznek arról, hogy milyenek a követendő tevékenység- és viselkedésmódok az etnikumok közti viszonyokat illetően. Az említett kutatás, amelyet az SZTA kassai (Koáice) Társadalomtudományi Intézetének dolgozói végeztek az állami alap- kutatási terv keretén belül, Szlovákia vegyes nemzetiségű - szlovák-magyar és szlovák-ukrán - területei lakosságának szellemi kultúráját és nemzetiségi tudatát vizsgálta. Az adatokat járási szinten a politikai és kulturális élet képviselőivel folytatott, irányított beszélgetések és a problémakörrel kapcsolatos hozzáférhető anyagok elemzése szolgáltatta, de a legnagyobb hangsúlyt az említett területek kiválasztott lakosainak szánt aránylag terjedelmes kérdőívre fektettük. A szlovák-magyar vegyes nemzetiségű vidékekről 500 szlovák és 500 magyar nemzetiségű lakost kérdeztünk meg a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda), Galántai (Galanta), Nagykürtösi (Verky Krtíá) és Rozsnyói (Rozőava) járásokból. A megkérdezetteket a gazdaságilag aktív lakosság köréből válogattuk. A minta kor- összetétele 15-60 év, miközben a 25-44 évesek kategóriája volt a legnépesebb. A válogatásnál a nemzetiségen kívül figyelembe vettük a szociális hovatartozást, úgyhogy ebből a szempontból a minta megfelel a vizsgált járások szociális összetételének, ám nem felel meg a valós műveltségi struktúrának, ugyanis a mi mintánkban ez magasabb szintű. Az adatgyűjtésre 1987 második felében került sor. A nemzetiségi problémakörhöz kapcsolódó szociális normák vizsgálatával tíz pontban foglalkozott a kérdőív. A megkérdezetteket olypn konkrét helyzetek elé állítottuk, amelyek a hazához és a nemzethez való viszonyra, a nálunk élő nemzetiségi kisebbségek fejlődésére, az e nemzetiségekhez tartozók érvényesülésére és jogaira, a vegyes családok gyermekeinek nemzetiségi orientációjára vonatkoztak. A szlovák-magyar vidékek számára készült változatban a magyar nemzetiségi kisebbséggel, valamint a szlovákok és magyarok érintkezésével kapcsolatban tettük fel a kérdéseket. Minden egyes pont tartalmazta a leirt szituációt, majd a lehetséges válaszokat, amelyek egy része összhangban volt az össztársadalmi (némely esetekben jogilag is kodifikált) normákkal, másik részük viszont épp ellentétes volt ezekkel. Azokban a kérdésekben, amelyek megválaszolásánál nem létezik össztársadalmilag elvárt viselkedésminta (pl. milyen nemzetiségű legyen a gyermek, ha az egyik szülő szlovák, a másik magyar) az érdekelt bennünket, hogy a lakosság spontán módon kialakít-e bizonyos normákat. Pozitív megállapításként könyvelhető el, hogy szinte valamennyi megkérdezett - a szlovákok és a magyarok is - kívánatosnak tartják a csehszlovák haza, valamint a saját nemzetük iránti szeretetet és tiszteletet. Ugyancsak általános az egyetértés az emberek nemzetiségtől független egyenlősége elvét illetően is. Megállapíthatjuk tehát, hogy a társadalom által kinyilatkoztatott, a hazához és nemzethez való pozitív viszony normája és a különböző nemzetiségű emberek egyenlőségének normája szerves részét képezi a nemzetiségi szempontból vegyes területeken élő szlovákok és magyarok hétköznapi tudatának. Érzékeny pont: a nyelvhasználat A szlovákok és magyarok közti nézetkülönbségek a nemzetiségi kisebbségek fejlődéséről és némely jogaik érvényesítéséről vallottakban nyilvánultak meg. A különbségek iránya jelzi a nálunk élő kisebbségek nyelvi és kulturális sajátosságaikhoz való hozzáállást. Amíg a magyarok szerint a nemzetiségi kisebbségeknek tovább kellene fejleszteniük nyelvük és kultúrájuk színvonalát, a szlovákok szerint inkább az lenne a kívánatos, ha ezek megmaradnának a jelenlegi szinten. A megkérdezett szlovákok több mint egy tizede szerint a nemzetiségeknek ezektől a sajátosságaiktól lassacskán meg kellene válniuk. Mindezt jól példázzák a nyelvhasználattal kapcsolatos szociális normák. A nyelv az etnikai identitás egyik meghatározó jellemzője, s egyben az etnikai különbözőség jele is, amit a nálunk élő magyarok esetében még jobban kihangsúlyoz a magyar és szlovák nyelv közti jelentős eltérés. Már előző kutatásainkból kiderült, hogy a vegyes nemzetiségű területeken a nyelvhasználat kérdése a legérzékenyebb pontok közé tartozik. Ezért most arra kerestünk választ, hogy a megkérdezettek mit tartanak kívánatosnak a magyarok nyelvi orientációjával és az adott területen a szlovák és magyar nyelv érvényesítésével kapcsolatban. Azt próbáltuk tehát megtudni, hogy az emberek hétköznapi tudata milyen mértékben dolgozta fel azt a tényt, hogy a nemzetiségek által lakott vidékeken alkotmány által szavatolt jog az anyanyelv hivatalokban és intézményekben való használata, a középületek kétnyelvű megjelölése, hogy kívánatosnak tartják-e járásukban az üzletekben és a szolgáltatásokban dolgozók kétnyelvűségét, hogy szerintük milyen nyelvi beállítottságúak legyenek a szlovák-magyar házaspárok gyermekei. A kérdésre „Ha járásukban egy magyar nemzetiségű lakos felkeresi valamelyik hivatalt, a következő nyelven kellene beszélnie“, a szlovákok 62 százaléka azt válaszolta „szlovákul“. 28 százalékuk szerint azon a nyelven, amelyet a hivatalnok kezdettől fogva használ, és csak nem egész 7 százalékuk szerint „magyarul“. A magyar nemzetiségű megkérdezettek feleletei nem egyértelműek - egyforma arányban (41 -41 százalék) választják a „magyarul“ alternatívát, de a kompromisszumot is, hogy „olyan nyelven, ahogy a hivatalnok szól az ügyfélhez“. Szlovákul a magyarok 15 százaléka szerint kellene beszélni. Vitatható, hogy a válaszok ekkénti megoszlásának oka milyen mértékben ered abból, hogy a megkérdezettek közül sokan nincsenek tisztában ,a jogszabállyal. Vagyis, hogy a magyarlakta vidékeken a hivatalokban is alkotmányos jog a magyar nyelv használata. Mivel kutatásunk során megállapítást nyert A nemzetiségek helyzete Csehszlovákiában alkotmánytörvény ismeretének mértéke, összehasonlíthattuk a jogi norma ismeretének fokát annak konkrét helyzetben való alkalmazásának elterjedtségével. Ebből az összehasonlításból kiderült, hogy az intézményesített norma ismerete és a hétköznapi tudatban élő szociális norma relatíve függetlenek egymástól, de az is, hogy a jógi normákat nem ismerik kellőképpen. Ugyanis akár ismerik az alkotmányos jogot, akár nem, a szlovákok többsége szerint a járás hivataljaiban a magyarok beszéljenek szlovákul. Hasonlóképpen a magyaroknál sem különbözik azoknak a válasza, akik tudnak a nyelvhasználat jogáról azokétól, akik ezt nem ismerik. Hozzá kell azonban tenni, hogy a magyarok ismeretei e téren eléggé hézagosak - 46 százalékuk szerint a nemzetiségeknek nálunk szabad nyelv- használati joga van, ám 49 százalékuk szerint ilyen jog nem létezik. A vegyes lakosú községekben nem mindenütt és nem egységesen használják az üzleteken és a középületeken a kétnyelvű feliratokat, és nincs előírás, amely e téren pontosan megszabná a teendőket. A megkérdezettek véleménye ennek ellenére egyértelmű. Kétharmaduk a kétnyelvű feliratok mellett foglalt állást. Saját járásán belül ezt a magyar válaszadók 93 százaléka és a szlovákok 40 százaléka tartja kívánatosnak. Létezik íratlan szabály Arról, hogy a nemzetiségileg vegyes területeken az üzletek és a szolgáltatások dolgozói tudjanak szlovákul, s ugyanakkor az adott kisebbség nyelvén is, nem létezik konkrét, hivatalos rendelet. Adott esetben - felvétel, a dolgozók átcsoportosítása - figyelembe veszik a nyelvtudást, de ez esetben szó lehet íratlan - az alkotmányból eredő - szabályról is. Hogy a szlovákok és magyarok által vegyesen lakott területeken az emberek tudatában létezik ez az íratlan szabály, azt az is bizonyítja, hogy a megkérdezettek 86 százaléka kívánatosnak tartja, hogy az üzletek és szolgáltatások dolgozói járási viszonylatban szlovákul is és magyarul is tudjanak. Ezt a nézetet vallja a magyarok 96 százaléka, és a szlovákoknak is mintegy 76 százaléka. Tehát ez esetben az elterjedés szempontjából is beszélhetünk szociális normáról. De: a szlovákoknál némely esetben más értelmet nyer. Nem azon van a hangsúly, hogy „szlovákul és magyarul is“ beszéljenek, hanem azon, hogy „szlovákul is“, például egy olyan elárusítónővel való találkozás eredményeként, aki nem beszélt szlovákul. A vizsgált járásokból kapott válaszokat összehasonlítva kiderül, hogy azokban a járásokban, ahol a magyar lakosság aránya magasabb, a megkérdezettek - szlovák és magyar nemzetiségűek egyaránt - gyakrabban tartják megengedhetőnek a magyar nyelv használatát a hivatalokban, nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy az üzletekben és a középületeken kétnyelvű feliratok legyenek, valamint hogy az üzleti és szol- gáltatásokbeli alkalmazottak mindkét nyelvet beszéljék. Hasonlóképpen hat az időtényező is, tehát hogy a megkérdezett mennyi ideje lakik a járásban - minél régebben, annál inkább híve a fentebb ismertetett nézeteknek. Milyen nyelvű legyen a gyerek? Míg a felsorolt esetekben a szociális normák legalább részben intézményes befolyás hatására alakultak ki és léteznek ma is, a magyar-szlovák szülők gyermekeinek nyelvi beállítottsága teljes mértékben a családon múlik, hisz még csak íratlan szabály sem létezik, amely jelezné, mi a helyes. Ezért az iránt érdeklődtünk, hogy léteznek-e legalább valamiféle uralkodónak mondható elképzelések. Megállapítottuk, hogy igen. A magyaroknak és a szlovákoknak is vannak elképzeléseik, s ezek kölcsönösen ellentétesek. A szlovákok 75 százaléka szerint ezek a gyerekek tanuljanak meg jól szlovákul, egyötödük szerint arra is oda kell figyelni, hogy a magyar nyelvet legalább megöl izzék. A megkérdezett magyarok valamivel több mint egynegyede tartja elsődlegesen fontosnak a szlovák nyelv jó elsajátítását, kétharmaduk szerint elsősorban magyarul kell jól megtanulnia a gyermeknek, vagy legalábbis meg kell őriznie á magyar nyelvet. Ugyanakkor azok a szlovákok, akiknek magyar a házastársa, .nagyobb mértékben állnak ki a gyerekek magyar nyelvtudása mellett a vegyes házasságokban, mint a többi szlovák állampolgár, s a szlovák férjú-feleségú magyarok is gyakrabban tartják fontosnak, hogy a gyerekek jól beszéljenek szlovákul, mjnt a többi magyar ember. *' Tehát amíg a vegyes lakosságú területeken megkérdezett szlovákok és magyarok körében a legáltalánosabb szinten azonos hazaszeretetet, saját nemzetük azonos tiszteletét és az emberek nemzetiségre való tekintet nélküli egyenlőségéről vallott hasonló nézeteket állapítottunk meg, azok az elképzelések, hogy miképp fejlődjenek tovább a nemzetiségi kisebbségek, s hogy milyen legyen lakóhelyükön a két nyelv használata, már különböznek. Ezek a különbségek potenciális kútforrásai lehetnek a nézeteltéréseknek és problémáknak. Arra gondolok, hogy míg a szlovákok szerint a járás területén a magyaroknak is a szlovák nyelvet kellene használniuk az ügyintézéseknél, az üzletek és középületek felirata elég, ha csak szlovák, s hogy a vegyes családok gyermekeinek főleg szlovákul kellene jól megtanulniuk, a magyarok épp az ellenkezőjét tartják kívánatosnak, ók a magyar nyelvet részesítik előnyben a hivatalokban történő nyelvhasználat kivételével, ahol is nem egyértelmű az álláspontjuk. Nem kielégítő a magyarok eme jogának ismerete - a magyar nemzetiségűek közül kevesebben tudtak róla, mint a szlovákok közül. Ez a tény, valamint a válaszok határozatlansága és annak az alternatívának a gyakori választása, mely szerint a megkérdezett az ügyintéző nyelvéhez alkalmazkodik, konkrét tapasztalat következménye is lehet. Például előfordulhatott, hogy az ügyintéző nem tudott magyarul, főleg olyan vidékeken, ahol kisebb a magyar lakosság aránya. Bizonyos problémák és különbözőségek valószínűleg abból adódnak, hogy az általános alkotmányjog a nyelv viszonylatában nincs pontosítva. így pl. a kétnyelvű feliratok használatában jelentős eltérések vannak az egyes járások, községek és intézmények között. Kölcsönös tolerancia Azokon a területeken, ahol a magyar lakosság koncentrációja magasabb, a magyarok és a szlovákok is gyakrabban tartják kívánatosnak a magyarok anyanyelvre való beállítottságát, mint azokon a területeken, ahol ez a koncentráció alacsonyabb. A szlovák-magyar vegyes házasságok hatása pozitív, ami a nézőpontok közeledését illeti, örömmel állapíthatjuk meg, hogy az idősebbekhez képest a 15-29 éves válaszadóknál kölcsönösen nagyobb türelem van kialakulóban, mind a szlovák és magyar nyelv használatát, mind a vegyes családok- beli gyermekek nemzetiségi-nyelvi beállítottságát illetően. A bevezetőben elmondtam, hogy a nemzetiségi viszonyok valós helyzete nem csupán az intézményes szabályozástól függ, hanem attól is, hogy az emberek hétköznapi tudata mennyire ismeri és milyen mértékben fogadja el az össztársadalmilag fontosnak tartott elveket és törvényeket. Kutatásunk eredményei arról tanúskodnak, hogy a szlovák-magyar vegyes lakosú területeken a hétköznapi tudatban fellelhetőek bizonyos hiányosságok a nemzetiségi politika alapvető elveinek és a nemzetiségi kisebbségek jogainak ismerete (ez infcább a magyarokra jellemző) és elfogadása (ez inkább a szlovákokra) terén. Ezeknek a hiányosságoknak a kiküszöbölésénél segítséget nyújthatnak a tömegtájékoztatási eszközök, a politikai-nevelő munka, valamint a kulturális-felvilágosító tevékenység. A döntő azonban a szocialista állam koncepciózus nemzetiségi politikájának következetes megvalósítása a hétköznapi élet során. Dr. ALENA ZELOVÁ, a tudományok kandidátusa
