Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-09-22 / 38. szám

L f föl álmából e is, ünne­Hány óra? ínyt. Látja, te nem tud égül meg­t? m! - feleli íródni, sőt, íz asszony < elrontaná neki olyan it szólsz? közben fél , ilyen bár­nevet! logy kalap i elhinnéd is monda­íves - szól roma sincs ikedve na- em vált ki logorvasá­snek. Leg- ekrényből. lyugtázza, inek tartja ;kék inget az öltöny­ímet. lom. Még cipót húzni ge is tartja 3het mást, yon régen t tett ilyesmit utoljára, de majd csak bol­dogul valahogy. Először a cipőkrémet kell felkutatnia. Sejtelme sincs, hol le­het. Tudja, hogy a felesége földühödik, ha megkérdi, hol tartják. De meg kell kérdeznie. Legnagyobb meglepetésére, az asszony nyugodtan válaszol:- Az előszobában, a szekrény legal­só fiókjában. Lám, máskor hosszú előadást tart, ha ilyesmit kérdez, most meg hogy türtőz­teti magát! Na igen, ez is hozzátartozik a mai naphoz. Mégiscsak ünnep van ma, legalábbis a felesége számára. Végre elindulnak. Az asszonynak he­vesen dobogott a szíve, mint annak idején, amikor az esküvőre mentek...- Beléd karolok, jó? - szólt kedves­kedve.-Ugyan, minek"az a nagy felhajtás! - De a nő erőszakosan belékapaszko- dott a karjába, s azon igyekezett, hogy megállja szó nélkül. A vendéglő bejáratánál sokan ácso- rogtak, gyanúsan nagy volt a tumultus. Kiderült, éppen diszkó van, az étterem zsúfolt, a zene bömböl...- Hát, itt aligha vacsorázunk ma.- Akkor menjünk át a túloldalra, a Kék Hajnalba. A Kék Hajnal zárva volt - átépítési munkák miatt... Az asszony kétségbeesetten nézett a férjére, tőle várta a megoldást. De az csak ennyit szólt:- Akkor hát, itt is jól bevacsoráztunk! Irány haza! Hiába kérlelte, menjenek tovább, fe­lesleges volt. Hazamentek. Levetették az ünneplő ruhát. Közben az asszony felmelegítette az előző napi gulyást. Két kanállal sem tudott lenyelni belőle, foly­ton a könnyeivel küszködött. A férje jóízűen nyelte a falatokat.-Jobb is, hogy itthon vacsorázunk, legalább tudjuk, mit eszünk.- Azért egy csokor virágot igazán vehettél volna! - szólt a nő. Még mindig sikerült visszafojtania a sírást. Akkor jutott a férfi eszébe, hogy vett virágot, még reggel, csak a táskájában felejtette. Előkotorta.- Itt a virág. Csak hát, reggel óta elhervadt.- Jellemző rád. - Csak ennyit mon­dott az asszony, és maga is meglepő­dött, milyen nyugodt a hangja. Nos, igen, az ünnephez tartozik, hogy rheg- örizzük a méltóságunkat - mondta, csak úgy, magának, miközben leszedte az asztalt. Mire bement a hálószobába, a férje már javában aludt. N éhány éven át koptattam a tévé küszöbét, s rimánkodtam, fogadják el a gyermekeknek írt darabomat. Végül már nem tudtám türtőztetni magam, s megfenyegettem őket, ha visszautasítják, fellázítom egész kulturális közvéleményünket. Végre aztán mégis felfigyeltek rám. A darabot műsorra tűzték, s ahogy arról meggyőződtem, a gyermekműsorok szerkesztőségébe csak úgy özönlöttek a levelek. Különösen nagy hatással volt rám egy levél, melyet Nyikolaj Koreckij nyugdíjas írt. „Alázatosan kérem önöket - írta levelében a munka öreg harcosa -, hogy sorolják be a műsorba ismét a Hogyan fogott halat a kis Iván? című tévéjáték megismétlését."- Láttátok ezt? - dobtam le a levelet a vezető szerkesztő íróasztalára. - A közvélemény követeli a tévéjátékom megismétlését! A szerkesztő eleinte kérlelhetetlen volt. De az érdemes dolgozó újabb levelet írt a tévének. , / „Nem csupán a magam nevében kérem, az ötemeletes házunkban lakó valamennyi szülő kéri a Hogyan fogott halat a kis Iván? című tévéjáték megismétlését“. A szerkesztő tétovázni kezdett. A harmadik levél arra kényszerítette, hogy betervezze darabom közvetítését a jövő hónapra. Miután másodszor is közvetítették a tévéjátékomat, máris távirat érkezett a szerkesztőségbe, melyben a nyugdíjas köszönetét mondott a figyelmességért, és kérte darabom újabb közvetítését. ^ Jurij Prokopenko Köszönetnyilvánítás- Ez már mégiscsak sok! - háborodott fel a szerkesztő. - Mihelyt valamelyik néző kedvében járunk, máris a fejünkre nő! A darabom újabb közvetítését kérő további levelet az érdemes dolgozó egyenesen a tévé igazgatójának küldte. Tévéjátékomat tehát harmadszor is közvetítették az önök kérték... című műsorban. Nyikolaj Koreckij ennek ellenére sem lett kielégítve, további levelekkel ostromolta a tévéstúdió igazgatóját, valamint az összes újság és folyóirat szerkesztőségét. Darabom az összes munkaértekezlet és összejövetel fő témájává vált. A gyermekműsorok szerkesztője külön dossziét készített Hogyan fogott halat a kis Iván? címmel.- Ezt az embert fel kell vennünk, hogy intézze a postát, és válaszleveleket írogasson a Hogyan fogott halat a kis Iván? című tévéjáték rajongóinak - mondta kedvetlenül a szerkesztő.- Nincs semmi baj - nyugtattam meg öt. - Éppen hozom önnek új gyermek­darabomat: Hogyan ette meg a fagylaltot Petya? címmel. Meg vagyok győződve róla, hogy a tévénézők figyelme most majd erre a darabra összpontosul. Az volt a- benyomásom, hogy sikerült a szerkesztőt meggyőznöm, mert egyszeriben más hangot ütött meg irányomban. Új darabomat minden teketória nélkül elfogadta. Nagyon örültem."Elhatároztam, hogy örömömet megosztom a munka érde- més'öregével, Nyikolaj Koreckijjal. Tárt karokkal fogadott a lakásában. Teával és maga készítette likőrrel kínált. - És tudja, kinek köszönhetem a sikert? - kérdeztem patetikusan. - önnek, Nyikolaj Koreckij! ön inspirált engem újabb darab írására! ön engem nagyon- nagyon lekötelez!- ön is engem! - mondta szerényen az öreg dolgozó. - El sem tudja képzelni, milyen pozitív hatása van az ön tévéjátékának a’kisunokámra! Tudja-e, milyen nehéz a kisfiút elzavarni a képernyő elöl? Amint megjön az iskolából, máris odaül, abban a pillanatban azonban, amikor elkezdik az ön tévéjátékát közvetí­teni, nyomban kikapcsolja a készüléket. Bárcsak lenne minél több hasonló tévéjáték! Akkor a gyerekek egész biztosan sokkal jobban tanulnának! SÁGI TÓTH TIBOR fordítása Anton Stancev TANULMÁNY - KÉKBEN Kopogtak a Baker Street 221. számú házá- ik ajtaján. A kandalló előtti karosszékben (késen szendergő doktor Watson felriadt, i egy pillanatig sem vesztegetve az időt, egremegett a félelemtől. A kandallóban táncoló lángokat mereven lyető Sherlock Holmes mozdulatlan alakjá- i visszatért az élet. Szeme lázasan felcsil- it, és a jól ismert tévéfilmek parafráziséként (mutatta a világnak utánozhatatlan dedukci- képességének újabb bizonyítékát.- Valaki van az ajtó mögött - szűrte a szót iája mellől.-Csodálatos! - kiáltott fel doktor Watson. Hogy jött rá? \- Egészen egyszerűen, kedves Watson mosolyodott el Holmes -, hiszen ismeri módszereimet, nemdebár? Férfi az illető- Óü! - kiáltott meglepetten Watson, és egkérdezte: - De hogyan állapította meg ág ezt is? Újabb kopogás hallatszott, aztán egy dü- >s rúgás, végül pedig megfeszült az ajtó átogató testének nyomásától.- Majd később mindent megmagyarázok, dves Watson, persze, ha túléljük ezt a láto- itást. Watson egy pillanatra elájult, de rögtön szeszedte magát, és derekasan vacogtatni zdte a fogait.- Olyan komoly? - kérdezte remegő ngon. Holmes mélyet szívott a pipájából és kese- an felnevetett.- Ez a férfi majdhogynem géniusz. Annak enére, hogy a legjobb képességeim szerint :áztam magam, hogy minden rendű és igú álarcot és dicsőséges menekülési mó­felhasználtam, újra a nyomomra bukkant, iek, hogy olvasni is tud, és ez jelentős ányt biztosít számára az egész Scotland rddal szemben. Néhányszor egészen ör- gi kelepcét állított nekem, amelyből csak oda folytán szabadultam. Jobban mondva acélos izmaimnak és nagyszerű analitikus eszemnek köszönhetően. Mint akkor -j mere­vedett meg egy pillanatra -, amikor edfy sötét, holdtalan éjszakán teleszórta a járdát, ame­lyen hazafelé tartottam, egy egész vagonnyi banánhéjjal... Emlékszem arra is, hogy meg­ijesztett egyszer a városban... Úgy jött szem­be velem, mintha nem is havazna, pedig elég sűrűn hullott; és éppen ez hívta fel rá a figyel­memet! Még szerencse, hogy egy teljes féló­rával hamarabb vettem észre én őt, mint ő engem. Úgy menekültem csak meg, kedves Watson, hogy az utolsó pillanatban felragasz­tottam* egy szépségflastromot, és így nem ismert fel. Lélekjelenlétemnek köszönhetően akkor még megmenekültem, de most ez a férfi újra itt van, az ajtó mögött.- ɧ az én jó öreg revolverem? - kérdezte Watson, aki bamba csodálattal hallgatta a hí-y rés detektívet.- Nem, nem, kedves Watson, azt a férfit golyó nem állítja meg. Már négy hónapja a nyomomban van, és már nagyon belefárad­tam ebbe az állandó rejtőzködésbe. Nézzen ki csak a lyukon, barátom! Watson, aki rafináltabb trükköket is tapasz­talt a gyarmatokon, a jobb szemét, amelyre egyáltalán nem látott, a kulcslyukra tapasz­totta.- Most ismét ellenőrzőm nagyszerű de- dukciós képességeimet - fennhéjázott egé­szen szemérmetlenül Sherlock Holmes, összedörzsölve eres, ki tudja, mitől barna foltokkal borított kezeit, és idegesen felviho­gott. Úgy félórányi szundítás után az ideges Holmes folytatta.-Férfi, körülbelül 130 centiméter magas, lila orrú, fekete válltáskával? Watson, aki semmit sem látott, bólintott és megkérdezte:- Ésss mi van abbbban a táskában?- Úgy gondolom, tudom, de ez ebben a pillanatban egyáltalán nem fontos - jelen­tette ki komor elégtétellel Holmes. - Kék uniformisa van, amelynek zakója három hor­gonygombbal záródik? És a jobb nadrágezára alul biztosítótűvel van megtúzve?- Úgy van! - buggyant a szőnyegre Wat- sonból anélkül, hogy akarta volna.- Sejtettem - jelentette ki különös átélés­sel Holmes. - A szemében gyilkos, kiolthatat- lan gyűlölet? Watson ismét bólintott.- Akkor ez megint ő - jelentette ki a lehető legkomorabban Holmes. - Kapaszkodjék meg, kedves Watson! A férfi neve Feró Ku- kucka, és ő a mi postásunk!- Honnan tudja? - suttogta Watson elfehé- redett ajakkal, ereje végső megfeszítésével küszködve az ájulás ellen.- Egyszerű, kedves Watson. Ma elseje van, nemde? Lehet, hogy észre is vette már, kedves barátom, hogy négy teljes hónapja minden elseje körül elvonszolom magát vala­mi isten háta mögötti lyukba, ahol egy egész hetet is el szoktunk tölteni.-Ha így visszagondolok a dologra... igen!!! - kerekedett tágra Watson szeme a borzalomtól.- Nem akartam ijesztgetni, kedves bará­tom, de azokban a napokban idehaza komoly veszély fenyegetett bennünket! E hónapban, sajnos, nem sikerült helyjegyet szereznem a vonatra, és különben is, ahogy már említet­tem volt, belefáradtam az állandó rejtőzkö­désbe.- De honnan tudta? És miért éppen else­jén?! És miért a postásunk? Ez zseniális!- Ez is roppant egyszerű, kedves Watson - jegyezte meg nyugodtan Sherlock Holmes, acélos tekintetét társa szemébe fúrva, és pontosan azelőtt fejezve be, mielőtt az ajtó engedett volna, és a félörült postás megkezd­te volna romboló működését.- Mert éppen elsején jár a postásunk a lak­bért beszedni, amit mi már négy hónapja nem fizetünk! HARASZTI MÁRIA fordítása DÉNES GYÖRGY Az alkony küszöbén Ülök az alkony küszöbén, a világ partján ülök én. Lábam alatt az űr pihen, nincs dolgom immár senkivel. Köröttem csillagfény ragyog, de én kialvó fény vagyok. A szó belém kövült. Sötét árnyakat aggat rám az ég. Eléd tartom hát arcomat, takarj be, omló alkonyat. Ringass az idő tenyerén, árva porszemed leszek én. Kit elvegyít a sivatag, hogy többé nyoma sem marad. Panta rhei Elfekszik a mán a tegnap, élőn a holt. Virult a perc, virult, amíg virága volt. De sírva kelt az éj, fagyos uszálya nőtt, ellebbent egy furcsa árnyék a hold előtt. így lebbennek a percek el, árnyék-hadak, düh és mosoly, gonoszkodó s gyöngéd szavak. Ami marad, csak buborék a fény ívén, látomás, mit oly könnyedén elmos a fény. Hol az a fény? Hol az a fény, melyet el nem értünk? Az az idő, melyet meg sem éltünk? Szomorú a Semmi hídja alatt hallgatni az aranyludakat. Szállnak a napból kifelé lassan a föltámadó léghuzatban. Rekedt hangjuk egyre távolabb szól, mindig újabb s újabb csillagokról. Zsidó bölcsességek A tudatlan szerencséje abban rejlik, hogy nem tudja, amit nem tud. * * * * Az emberi lény korán megtanul beszélni - de későn tanul meg hallgatni. Ne nyeld le a mérget csak azért, mert valahol már feltalálták az ellenszerét. * • * Az egyiknek nincs étvágya az ételéhez, a másiknak nincs étele az étvágyához. * * * Jobb a szakáll nélküli zsidó, mint a zsidó nélküli szakáll. * * * Ha az isten a földön élne, az emberek bevernék az ablakait. I Ha valakit meg akarnak fojtani, egy kanál vízben is megte­hetik. * * «• * Nem a kalap hibás, a fej kicsi hozzá. * * * Csupán a bölcsességét az ember nem viszi a vásárra. • * Aki jól tud csúszni-mászni, az felmászik a csúcsra. • * * Add a portékádat ingyen, és rengeteg lesz a vevőd. * * * Ha mézzel kereskedsz, megvan rá a lehetőséged, hogy megnyald a mézet. * * * A lepelnek zsebe van. Lengyelből fordította: KOPASZ CSILLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom