Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-22 / 38. szám
Kiss Erzsébet, aki nem csalódott a vasúiban Akcióban a kocsijavítók. Balról: Kuna Lajos, Koday József (a MÁV dolgozója), Mánya László és Szeleczky János V alamikor - az idősebbek még bizonyára emlékeznek rá - vasutasnak lenni egyszersmind valamiféle társadalmi rangot is jelentett. Állami dolgozók, akiknek biztos megélhetést garantáló rendszeres keresetük van, nyugdíjra jogosultak, ráadásul ingyen kapnak (egyen)ruhát, és családjuk fillérekért utazhat vonaton - mutogattak rájuk sokan irigykedve. A vasút illetékesei válogathattak is kedvükre a munkára jelentkezők között. Nem úgy mint ez idő tájt, amikor újsághirdetésekben kénytelenek munkaerőt toborozni. Pedig köztudott, hogy a vasútnál viszonylag jól lehet keresni ma is, s az említett juttatások egyike-másika még mindig csábítónak tűnik. Avagy ez csak a látszat? Akkor viszont miért vállalja az országban több mint kétszázezer ember a nagy fegyelmet követelő és felelősséggel járó, könnyűnek aligha mondható munkát? N Ilyen és hasonló kérdésekre szeretnénk választ kapni, amikor a bratislavai Főpályaudvarra indulunk. Hivatástudat?- Azelőtt a vasutasok többsége vasutascsaládból származott. Apáról fiúra szállt a szakma szeretete és a hivatástudat. Ma? Az állami vasutak szakmunkásképzőibe inkább csak azok a gyerekek kerülnek, akik nem jutottak be egy másikba, ahol valamilyen divatszakmát tanulhatnának - kezdi magyarázatát Juraj Novodomsky állomás- főnök. - Persze, ez nem véletlen. A vasúti közlekedés sajnos azon népgazdasági ágazatok közé tartozik, amelyek fejlesztésének, a helyi hangosbemondó kezelője szorgoskodik.- Ez itt az állomás „agya“ - világosít fel kísérőnk, Milan Misloviö forgalmi ügyeletes. - A toronyszolgálatos szervezi az állomás vágányainak forgalmát. A vonatok érkezését, indulását, s a mozdonycseréket irányítja. Ő biztosít szabad vágányokat az átmenő vonatforgalomnak és tájékoztatja a hango- sanbeszélö kezelőjét, mikor, honnan, hová és melyik vágányra milyen vonat érkezik, illetve hová indul, és állandó kapcsolatban van a külső forgalmi szolgálatosokkal... Anton Stankoviönak nincs is sok ideje velünk foglalkozni. Csak majdnem két évtió még gözmozdonyon járt, de a lényegen ez nem változtat semmit.- Nekem teljesült a gyerekkori álmom - mondja büszkén -, mozdonyvezető lettem. Az alapiskola befejezését követően befejeztem a Trnavai Vasúti Szakközépiskolát, és 1976 óta dolgozom a vasútnál. Nem vágyom többre. Érdekes, komoly munka az enyém, a kereset is megjárja, nem panaszkodom. Amíg a mozdonyvezető beszél, közben időnként megszólal egy duda és a műszerfalon kigyullad egy piros jelzőlámpa. Elmosolyodik. terem sárga csíkkal ellátott tányérsapkájában egy gépkísérö, Simonies Pál.- Leakasztom a mozdonyt és átvezetem a szerelvény másik végére. Ez a munkám, nem túl megerőltető, de rengeteget kell gyalogolnom. Most még jó, a hideget is ki lehet bírni, de az esős idő megviseli az embert. Én péknek tanultam, de mivel kevés volt a fizetésem, váltottam. Huszonnyolc éve dolgozom a vasútnál, innen szeretnék nyugdíjba menni. Mesélne még egyet s mást, de egy újabb személyvonat érkezik, elnézéstkérón int, hogy a munka nem várhat. Néhány perc múlva Ján Trhan mérnököt, a kereskedelmi állomásfőnök-helyettest a vasút munkaeróprobiémájáról kérdezem.- A vasutasok ebből a szempontból három csoportba oszthatók. Vannak, akik valóban szeretik ezt a munkát. Sokan azért jönnek ide, mert a tizenkét órás műszakok közben egy, sőt két szabad napjuk is van. A harmadik csoportba pedig azok tartoznak, akik tudván, hogy itt munkaerőhiány van, túlórázással igyekeznek többet keresni - foglalja össze a lényeget. Anton Stankovié: Idegkimerító munka ez... korszerűsítésének üteme az elmúlt évtizedekben lassúbb volt a kelleténél. Talán azért, mert a vasutasok a rájuk háruló feladatokat, ha nem is mindig maradéktalanul, de általában teljesítették. Csakhogy ezt egyre nagyobb erőfeszítések árán érik el, amit már nem vállal mindenki. Mint ismeretes, Csehszlovákiában az áruforgalomnak 70 százalékát, a személy- szállításnak pedig csaknem egyharmadát a vasút bonyolítja le. A sűrű vasúti hálózat túlterhelt, a vonatok utazósebessége lehangolóan alacsony, és sok esetben már-már nem is beszélhetünk utazáskultúráról. Az említettekkel kapcsolatos bírálatok jogosak. Akadna is jócskán javítanivaló a munkában, de az, hogy erre milyen feltételeink vannak, nem érdekli sem az utasokat, sem szállítópartnereinket. Pedig ha egy kicsit jobban megismerkednének a munkánkkal, talán megértőbbek lennének. Az állomásfónök javaslatára be is telepszünk egy-két órára a Főpályaudvar forgalomirányítóinak irodájába. Iroda? Ez azért túlzás. Egy ütött-kopott helyiség, amelyről az első pillantásra kitűnik, hogy ott semmi sem fontos, csak a munka, a pályaudvar biztonságos forgalmának irányítása. A berendezés itt aligha lehetne egyszerűbb: egy állomási relé biztosítóberendezés, két-há- rom asztal székekkel és telefonok. Mögöttük a torony-, illetve a vonalszolgálatos, Anton Stankoviő és Juraj Burélák, Anna Svecová naplóvezetö és Jana Kohútová, zedes vasutasgyakorlatának köszönhetően tud velünk szót váltani, miközben félpercenként veszi a telefonjelentéseket, ad számunkra érthetetlen helyzetleírásokat, s boszorkányos ügyességgel nyomkodja a villogó biztosító berendezés gombjait.- Idegkimerító munka ez, óriási felelősséggel párosul. Emberéleteket, sok millió koronás értékeket tehetek kockára egy téves kapcsolással, s ez bizony néhány órás szolgálat után nyomasztóan hat az emberre. Mégis szeretem ezt a munkát. Nehezen tudom elképzelni, hogy mást is csinálhatnék. Persze könnyebb lenne, ha korszerűbb berendezés állna rendelkezésünkre. Ezt- bök ujjával a robusztus vasszerkezet felé- még 1954-ben gyártották, bizony eljárt felette az idő. De ha nincs jobb... Az apám segédmozdonyvezetó volt. Ha nem oltja belém vasútimádatát, talán már nem lennék itt. Néha még a családra is alig jut idő, nemhogy kikapcsolódásra, szórakozásra. Azazhogy idő lenne, de az kell a pihenésre. Rövid beszélgetésünket szüntelenül megszakítják a telefonhívások. Mögöttünk Juraj Burélák vonatokat fogad és kínál a szomszédos állomásokról, illetve állomásoknak, miközben utasításokat ad a vonatok forgalmát lebonyolító állomásszemélyzetnek, adatokat diktál szerelvényekről, amelyeket Anna Svecová szorgalmasan jegyez az állomásnaplóba. Nincs megállás. Csak feszült figyelem, meggondolt mozdulatok, magabiztos utasítások és szokatlan fegyelem. A hangosan- beszéló mikrofonja mellett állandó készültségben van Jana Kohútová is, aki az utasokat nemcsak a hangszórón keresztül tájékoztatja, ó kezeli az állomásépület bejárati csarnokában és a peronokon levő Prago- tron távközlési berendezést is. Időnként bebefut a két piros sapkás külső forgalmi szolgálatos is, mindig akad valami sürgős elintéznivalójuk. Ez a munka ugyanis csak a kívülálló szemében tűnik egyhangúnak. Pedig a rögtönzés, de még a kockáztatás sem ritka a vasúti forgalom irányításában. ... nyomkodom a gombokat... A szemlélődést másnap hajnalban folytatjuk, amikor a 4 óra 40 perckor Stúrovóba induló személyvonatra széliünk. Ám először, rendhagyó módon - külön engedéllyel -, a mozdonyba. Duéan Vrábel nem lepődik meg az ötleten, mint mondja, gyermekkorában az apja vele is ily módon szerettette meg a mozdonyvezető szakmát. Igaz,- Csak a mozdonyvezető éberségének ellenőrzésére szolgál. Ez korszerű masina, automatikus vezérlésű, ezért csak bizonyos vasúti berendezések előtt teszi próbára az embert. A régebbi mozdonyokban 20 másodpercenként kell nyomogatni a gombokat, mert különben lelassítanak és megáll a szerelvény. Ha az ember ilyen gépen szolgál, utána még otthon, tévénézés, vagy beszélgetés közben is akaratlanul nyomogatja a nem létező gombokat. De melyik szakma nem jár valamilyen foglalkozási ártalommal...? Az érsekújvári (Nővé Zámky) állomáson időzik vonatunk. Átszállók a szolgálati kocsiba, ahol Emil Rusnák, a kőművesből lett vonatvezetö elmondja, hogy két bátyja és sógorai beszélték rá, jöjjön a vasúthoz. Duéan Vrábel: Teljesült a gyerekkori álmom... (Lőrincz János felvételei) Nem csalódott, ahogy Kiss Erzsébet, a ka- lauznó sem, aki úgy vélekedik, hogy többet lehet hároméves kisgyermekével, mint amikor elárusítóként dolgozott. A keresete is jóval több. Igaz, ezt a munkát csak úgy végezheti, hogy édeanyja, ha úgy kerül, gondoskodik a kicsiről. A mérnök, aki vonat-előkészítő Stúrovóban pillanatok alatt kiürül a szerelvény. Háromtagú személyzete most négy órán át pihenhet, a mozdonyt és a vasúti kocsikat addig ellenőrzi a kocsivizsgáló és a víztömlö-kezeló, csak azután indulhat vissza vonatunk. Közben a mozdonynál Ormándy József vonat-előkészítő nem szégyellj, hogy az utóbbiak közé tartozik. Jelenlegi munkája - lejegyezni az állomásra érkező vasúti kicsik adatait, hogy honnan hová kell őket irányítani, üresek-e vagy sem stb. - viszont jócskán eltér eredeti szakmájától, hiszen távközlési szakember, mérnök.- A postánál nem jártam műszakokra, de nem is kerestem eleget. A családról gondoskodni kellett, ezért jöttem ide. Tudom, nem a képesítésemnek megfelelő munkát végzek, de nem válogathattam. Persze nem szeretném életem végéig ezt csinálni, de tetszik a vasutasmunka, az alapoktól szeretném elsajátítani. Később talán lehetőségem nyílik arra is, hogy más beosztásba kerüljek... Tehát ilyen is van. Vasúti munkásként dolgozik kőműves, szobafestő, cipész, középiskolát vagy akár főiskolát végzett szakember. Sántít a munkaerő-gazdálkodás? De a bratislavai Főpályaudvaron így is húsz, a átúrovói vasútállomáson pedig tíz százalékkal kevesebb vasutas dolgozik, mint amennyire szükség lenne. A helyzet sajnos általánosítható. A jó szakember itt is hátat fordít munkahelyének, ha megelégeli az értelmetlen munkát, az állandó rádolgo- zást. Márpedig a Csehszlovák Államvasutak műszaki ellátottsága - számos pozitív eredményt ellenére - bőven nyújt alkalmat. A átúrovói vasútállomáson Magasvári István kocsivizsgálóval és javítócsoportjával szemügyre vettünk néhány szerelvényt. Némely vasúti kocsi állapota szinte leírhatatlan, amelyeket - tekintettel arra, hogy nincs belőlük elegendő - üzemképessé kell varázsolniuk. Igen varázsolniuk, mert pótalkatrészből sincs elegendő. Ezen a vasútállomáson nincs kocsimosó se. így aztán a személyvonatok vécéinek megsérült kivezetócsöveit is úgy kell javítaniuk, ahogy az állomásra érkezik. Ha kisjavításról van szó, akkor a szabad ég alatt, a sínek között. És akkor még nem szóltunk arról, hogy a Bratislavai Vontatási Főnökség átúrovói állomásán az ilyen körülmények között dolgozó, több mint száz munkásnak egy illemhely és nyolc mosdó áll rendelkezésére. Zuhanyozó nincs. A számukra kijelölt szociális helyiségek a nagyműhelyhez tartoznak, amely több száz méterre van öltözőjüktől... Vajon nem ilyen és hasonló hiányosságok kiküszöbölésével kellene-e segíteni az egyensúlyából kibillent munkaerögazdálkodást? BARANYAI LAJOS
