Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-09-15 / 37. szám

Felsőrészvarrás - közelről (Juraj Velebir felvételei) Fél évszázada - először • Hogyan kezdődött? • Évente 32 millió lábbeli • Mintatermi megállók • Termeléslesen a huszonegyes csarnokban • Rehabilitációs központ és éjjeli szanatórium • Vállalkozási kérdőjelek P artizánske főterén pázsittal és élő vi­rággal díszített cipó, előtte félkörben virágbokrokat ültettek ki. Elrendezésükből ki­olvasható: ebben a városban idén ötvenéves a cipőgyártás. Ez adta az alkalmat az Augusztus 29-e Cipőgyár vezetésének, hogy meghívják körükbe az újságírókat. Üzemi buszt is küldtek értünk Bratislavába, csak­hogy minél többen menjünk. Noteszomba hét óra meglátásai, tapasztalatai kerültek. Az igazgatóság tanácstermében többolda­las gépelt szöveget raknak elénk. Ezt bön­gészve ismerkedem a város és a gyár múltjá­val, jelenével. Szlovákia cipőgyártásának bölcsőjénél kezdem: 1936-38-at írtak, amikor döntés született a gyár felépítéséről. S ki más, mint Bat'a, a világ legnagyobb lábbelikészító társa­ságának tulajdonosa szánta rá magát erre a lépésre. Szlovákia különböző pontjain pró­bált földterületet vásárolni, de a kisburzsoázia és a földművesek féltek nagytőkéjétől. Végül is a mai Partizánskéhoz tartozó Simonovany kisközségben vásárolt nagybirtokot. 1938 nyarán megkezdődött az első termelési léte­sítmények és családi házak építése. Ám a fa­sizmus hatalomra jutása bizonytalanná tette Bat'a vállalkozását. Egy időre leállt az építke­zés. Közel egy év múlva folytatódott, amikor a tulajdonos megkapta vállalkozásához a kle- rofasiszta szlovák állam beleegyezését. Ezu­tán úgy döntött, nagykapacitású gyárat épít, raktárakkal, cipóárusítással egybekapcsolva. A település is róla kapta a nevét: Bat'ovany. 1939. július 15-én indult a cipőgyártás. Abban az esztendőben 1 millió 7 ezer pár lábbeli készült. A gazdaságilag teljesen ^ma­radott Felsó-Nyitra mentén a gyár közel 1500 embernek adott munkaalkalmat. Később a te­lepülés a szlovák nemzeti felkelés bástyája lett a térségben, öt nappal a felszabadulás után újra beindultak a gépsorok. 1949-ben, a felkelés hőseire emlékezve, a város a Parti­zánske, a válalat az Augusztus 29-e Cipőgyár nevet vette fel. Azóta sokat fejlődött a termelés, ma ez Szlovákia cipőgyártásának fellegvára. Bedol­gozóival együtt 18 300 embert foglalkoztat, akiknek közreműködésével évente közel 32 millió pár lábbeli kerül le a termelószalagról. Helyi üzemeiken kívül Hollóban, Moravské Lieskovében, Prievidzán, Zlaté Moravcében, Komáromban (Komárno) és Havában. Gyár­tanak cipót bőrből és gumiból, textilből és műanyagból. És szinte minden korosztálynak. Sétára, munkába, sportolásra, mindenféle al­kalomra. Termelésük felét exportálják, a világ 60 országába jut el a ZDA-márka. A legtöbb a Szovjetunióba. 2. Mintaterem. Fehér köpenyes hölgy fogadja nemtetszéssel, hogy belépünk hozzá. Ez állí­tólag az üzletkötőkre váró választék, nekünk nincs mit keresnünk ott. Továbbkígyózunk hát a másik terembe. Kalauzunk a mintapéldá­nyok között Stanislav Sütik termelési igazga­tóhelyettes. A téli idénykínálatát szemlélve hol innen, hol onnan sorjáznak felé a kérdé­sek. Meglepetésről árulkodók, hitetlenkedők, kíváncsiskodók. Kezembe veszem a Marathon nevű sport­cipőt. Futóknak és gyaloglóknak készült, de évente csak alig néhány pár. Könnyűnek tűnik, 17 grammal nyom kevesebbet, mint az Adidas márkájú. Ezt hordta Pribilinec, s egy­kori társai ma is koptatják. Kísérőnk keserű szájízzel jegyzi meg, amikor olimpiai bajno­kunk nemzetközi versenyeken indult, lera­gasztották a márkanevet, mert mással volt szerződése. De ez nem egyedi eset: előfordul máskor is a külkereskedelemben. Ha a meg­rendelőnek nincs kifogása ellene, marad a ZDA-jelzés, de ha nem kéri, más kerül a helyére, vagy hiányzik róla a pecsét. íratlan törvényekhez kell ilyenkor alkalmazkodnia a gyártónak, ha piacon akar maradni. Másról is szó esik. Hozott-e előnyt számukra a kereskedelmi árrendezés? „Az előírások szerint mege­gyezhetünk a kereskedelemmel egy-egy ci­pófajta árának emeléséről. De a különbözet a kereskedelemé. Nekünk nem marad semmi belőle. De abból sem, ha költség-megtakarí­tást érünk el. Az érvényes árkalkuláció szerint csak a nyereség illet meg bennünket. S ha az a tervezettnél több, el kell vezetnünk az állami kasszába." Rugalmas talpú, lakkozott férfi félcipő a polcon. Ezt hova szállítják? „Az USA-ba. Tavaly 800 ezret vittünk ki belőle, idén fele­annyit. Nyugatra többnyire szabadidő- és férfi lábbelit exportálunk.“ Miért ritka a betét a gyermek te nacipó- ben? „Drágábbá tenné. A kereskedelem meg azt akarja, hogy minél alacsonyabb legyen az ára.“ Gyermekeink egészségét mégiscsak jó lenne ilyen formán, „megfizettetni", ha már nincs más megoldás. Hány minta gyártása van folyamatban? „Mintegy kétezeré. De ennél jóval több a fel­kínált modell. Hogy miért nem lehet mindezt megvenni? Mert a kereskedelem egyszerűen nem, vagy csak keveset rendel belőle. Sze­rintem sem csinál rossz politikát, csak neki is megvannak a korlátái. Mindenből kell vennie, bármilyen alkalomra készült, s különböző mé­retekben, hogy mindenki hozzájuthasson. Költekezési kerete pedig véges, abba nem fér bele minden." Hány napon belül kezdődhet meg egy új modell gyártása? „Másfél két hónapnál ko­rábban nem. Csupán a bórkidolgozás 36 napig tart, a többi nálunk csak azután folyta­tódhat." Közel a főbejárathoz többszintes termelő­csarnok. Huszonegyes a száma. Benne elő­ször a gyár mostani legkorszerűbb technoló­giájával ismerkedünk. Egy körbeforgó beren­dezés közvetlen fröccsöntéssel erősíti a tal­pat a felsőrészhez. Körülötte kétkezi munká­sok: ki a félkész cipőt rakja rá, ki a készet szedi le róla. Ebből a gépből egyelőre kettő üzemel. Tízmillió devizakoronáért vették az NSZK-beli Desma cégtől. Három műszakban, folyamatosan üzemelnek. Meglehetősen szű­kös körülmények között. Ugyanezt tapasztalom egy felsőbb szinten. Ott sem engednek bennünket mindenhova, mert egyszerűen zavarnánk a termelést. Ezen a részlegen hagyományos bőrcipőt gyártanak tőkés piacra, ragasztott lábbelit meg Angliába. Ritka látvány számunkra az Adidas cipők gyártása. Nézelődés közben megtudunk egyet s mást. Tizenhat esztende­je készül itt a „Stan Smith“-sorozat, de még jövőre is változatlan kivitelezésben. Hiába kívánnak rajta módosítani, a világhírű sport­szergyártó nem értett vele egyet. Maga küldi ide az egyes részeket, adja a technológiát és értékesíti az árut külföldön. Többnyire Fran­ciaországban. Hét év után jövőre kezdik csak Partizánskéban gyártani a talpakat. Am li- cenctermelésröl egyelőre szó sem lehet, de még a csehszlovákiai árusítás sem jöhet számításba, mert nem tudnak a cég szigorú követelményeinek eleget tenni. Sokféle arc villan fel a gépsorok mellett. A helybeliek között vietnamiak, kubaiak, mongolok, de hal­lom, hogy lengyelek és KNDK-beliek is dol­goznak a gyárban. Tágas és világos a felsőrész-varroda. Nyo­ma sincs a korábban látott szűkösségnek. Hosszú sorokban ülnek a szállítószalag mel­lett a varrónők. Teljesítménybérben dolgoz­nak. Nyolc és fél órát a gép fölé hajolva. A legjobbak a négyezret is megkeresik, de az átlagos teljesítményért az országos szintnél kevesebb jár. Látva a kész sportcipő-felsőré­szeket felmerül bennünk: mi a különbség a ZDA és az Adidas márka között? Stanislav Slízik kezébe veszi az egyik darabot és ma­gyaráz! „Mintáink vannak, képesek lennénk elkészíteni is, csak az anyaggal van baj. Nehéz, jobban kimunkáltabb lehetne. De tu­dom, a bőrfeldolgozó sem tehet többet, ahhoz vegyszerekre meg gépekre lenne szükség, devizakeret viszont nincs rá. Nem mondom, szép ez a cipő, de mégsem ilyennek képze­lem el.“ Egyszer csak zene hangzik fel a hangszóróból. Mozgolódás a varrógépek között. Többen is - nem zavartatva magukat - ütemesen tornázni kezdenek, mások této­ván álldogálnak, vagy éppen a gép fölött ragadnak. Pihenő tornával, ideje to­vábbmenni. Nem a legsikerültebb vállalkozás, mégis megmutatják a Palmo-gépsort. Női lábbelit gyártanak rajta a Szovjetunió számára. Mondják, ne is említsük az olasz Giordano- licencet, mert mindössze néhány rajzból állt. Hat évig tartott a fejlesztése, átalakítása, de már nálunk. Egyre kevesebbet gyártanak raj­ta. Arrébb férfi cipók készülnek, kanadai út­iránnyal. Valaki megkérdezi: hogyan jut a nyugati szállítmányokból üzleteinkbe? S a válasz: ,, A termelésben a megrendelt nagyságrendnél mindig valamivel többel szá­molunk. A minőségellenőrzés aztán kiszűri a hibásakat, azok kerülnek a bazárba. v‘ Innen Maié Bielicébe visz utunk. Még min­dig Partizánskéban járunk, a gyár rehabilitá­ciós központjában. Termálvizes medencék és éjjeli szanatórium található itt. Tizenkét évi munka után két esztendeje készült el. Meg­mártózunk a termálvízben, végignézzük a re­habilitációs termeket. Évente 50 ezren érkez­nek ide balneoterápiára, az éjjeli szanatórium hat hétre egy híján 40 alkalmazottat tud befogadni. Reggeli után munkába viszi őket, onnan visszatérve megebédelnek, majd kez­dődik a kezelés, pihenés. Ott töltik az éjsza­kát, másnap újra ismétlődik minden. Megked­velték a dolgozók az itteni gyógykezelést. Nagy kár, hogy elsősorban csak a helybeliek. Az üzem többi alkalmazottja, így a komáro­mié is, csak a szabadságuk rovására jöhet­nek számításba. Nem csoda, hogy részükről alig van érdeklődés. Függetlenül ettől, a köz­pont a vállalat szociális politikájának színvo­naláról is árulkodik. Üzemeltetése évente 2,5-3 millióba .kerül a cipőgyárnak. Úgy lát­szik, így is megéri. 5. Találkozó a tavaly júliustól állami vállalat vezetésével. Kérdések, válaszok több felvo­násban. Sokszor kér szót Marian Grznárik igazgató:-Olyan időszakban kell talpon marad­nunk, amikor egyszerre vagyunk kettős szorí­tásban: újabb korlátok jelentkeznek, ugyan­akkor a szükségletek felfelé törnek. Nincs módunk ott vásárolni, ahol a legmegfelelőbb lenne számunkra. Továbbra is ugyanazok a szállítóink, és többnyire itthoniak. Ráadásul végtermékgyártók vagyunk, annak minden következményével. Gazdaságtalan számukra a gyermekcipő gyártása is. Állami megrendelésre mégis vég­zik. 500 ezer pár az évi elvárás. Tavaly ötezerrel toldották meg, az idén hétezerrel szeretnék. Nyereségtervüket ennek arányá­ban csökkentették. De mi lesz jövőre, amikor erre nem lesz mód? Nyereségük sem a láb- belikészítésból folyik be; a gumi- és gépgyár­tás hozza a konyhára. S ez az érvényes normatívumokból adódik. Vállalkoznak, ahogy csak lehet. Ismét az igazgató hozza a példákat:-Csehszlovák koronával nehezen megy. Például ellátogatunk vietnami üzemeinkbe. De nincs rá keret, hogy vezetőiket meghívjuk egy ebédre, véleménycserére. Holott ez más­hol már normális dolog. Vagy: együttműkö­dünk élvonalbeli gyaloglóinkkal. Hetente fe­jenként egy pár cipőnket koptatják el. Az Adidastól egy évre csak két párat kapnak. De a cég, a forgalom 5 százalékát reklámra fordítja. Amikor Pribilinec megnyerte az olim­piát, meghívtuk Partizánskéba. Hivatalosan egy pár sportcipővel akartuk megajándékoz­ni. Engedélyezését írásban kérvényeztük a minisztertől. Elutasító választ kaptunk... Gesztust akartunk tenni dolgozóink felé az üzemi étkeztetés árának csökkentésével. Ezt sem tehettük meg, pedig megteremtettük hozzá a feltételeket, belefoglaltuk a kollektív szerződésbe. De mivel az előírások ezt nem teszik lehetővé, kénytelenek voltunk kiemelni belőle... Huszonnyolc millió dolláros kivite­lünk mellett évente csak 2,5 ezer dolláros keretünk van a külföldi utakra. Ez távolról sem elég. Ezért járjuk a külkereskedelmi szerve­zeteket, biztosítsanak egy-egy utat szá­munkra. Mindezek ellenére vállalkoznak. Egy ame­rikai céggel kooperációs szerződést kötöttek a számítógép-vezérlésű nyomdák szállításá­ról. Közös vállalat alapításával számolnak. Ugyanilyen lehetőség kínálkozik Vietnamban. Cipőgyártás kelet-ázsiai értékesítéssel, ked­vező távlatokkal. Van nyersanyag, munkaerő, gépeket ók adnának. Csak egyelőre nincs piac. Addig Csehszlovákiába szállítanának. Ugyancsak Vietnamban vállalkoznak lakások bérlésére. Ezekbe helyeznék ottani alkalma­zottaikat.- Tapasztalataink szerint az állami vállala­tok megalakításával annyi változott, hogy a felettes szervek ritkábban avatkoznak köz­be - folytatja. - Kereskedelmi partnereink maradtak a régiek. Nincs konkurencia. Ennek a KGST keretében kellett volna megszületnie, csak nem így történt. Például sportcipőgyár­tásban. Mindegyik tagországban az Adidas vert gyökeret, nálunk is. Miért nem a Botana, a Marathon? Mert vonzóbb külföldön megköt­ni az üzleteket, mint Skuteőban. Az is furcsa: több sportlábbelink eléri az Adidas vagy a Pu­ma márka színvonalát, mégsem kerülhet any- nyiba, mint a behozottak. Pedig szerte a vilá­gon a piac minősíti az árut. Nálunk nem. Mit tesz ebben a helyzetben? Munkát és bérnövekedést biztosítanak alkalmazottaik­nak, piacot termékeiknek. A többit majd a vál­tozások hozhatják magukkal. Tapasztalhat­tam: náluk amúgy sem a cipó szorít... J. MÉSZÁROS KÁROLY I 1989 Stanislav Slízik: „Nem mondom, szép ez a cipó, de mégsem ilyennek képzelem el"

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom