Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-08-25 / 34. szám

r L Jozef Pribilinec befejezte versenyzői pályafutását Vadászzsúrra hívott bennünket, újságíró­kat, néhány társát, barátait, sikerei: a konti­nensbajnoki arany és ezüst, a helsinki és római világbajnoki ezüstérem, a szöuli olim­piai győzelem szemtanúit. Búcsúzóul. Meg­másíthatatlan az elhatározása, Jozef Pribi- linecet többé nem látjuk viszont az atlétikai pályán.- Vaddisznót lövök - ígérte a szenvedé­lyes vadász még a júliusi Banská Bystrica-i országos bajnokságon. A tett színhelyén, az ASVŐ Dukla nyaralójában derült ki, hogy a vad időközben alaposan megszelídült, őzi­kévé változott. - Vadásztársaim lebeszéltek, ilyenkor veszélyes vaddisznóra lőni, remélem a fiatal őzhús is megteszi - mentegetőzött kinn a nyaraló előtt, s még arra is volt ideje, hogy üdvözlésünkre magára kapja a zakóját. Mire mi megérkeztünk, a meghívottak zö­me már ott volt, a vendégek kis csoportokba verődve társalogtak a nyaraló mellett. A két válogatott társ, Szikora Pál és Pavol Blazek épp a tűz körül foglalatoskodott. - Ne sajnál­játok,- rakjatok csak rá bőven - biztatta őket a vendéglátó hadd legyen jó a parázs. Hátha valaki éhes lesz még a vacsora után, s nyárson akar húst sütni. Jozef a víkendházba invitál. Leülünk a megterített asztalhoz, csendben, valahogy nincs túl beszédes kedvében a társaság. Kis idő múlva az olimpiai bajnok töri meg a csen­det: - Nem szeretném, hogy halotti tort üljünk. Elérkezett a búcsú, Így természetes, egyszer ennek is el kell jönnie. Nem akarom, hogy szomorú legyen. Egy szép és sikeres pálya­futás emlékeivel búcsúzom, nincs miért bús­lakodnunk. Nem vagyok híve a nagy szavak­nak, mindig inkább az eredményeim beszél­tek helyettem, ezért rövidre fogom... Mosolyogni próbál, igyekszik megőrizni férfias keménységét, de meg-megránduló arcizmai, el-elcsukló hangja árulkodik: most találkozott élete legádázabb ellenfelével, ver­senyzői pályafutásának legnehezebb pillana­tát éli át. Gyorsan be is fejezi, köszönetét mond mindazoknak, akik részesei voltak a si­kernek, Rudolf Ciliiknek és Juraj Benőiknek, első és utolsó mesterének. Szép gesztus, hiszen nyílt titok, hogy a válogatott edző és tanítványa között az egyre éleződő konfliktu­sok Szöul előtt szakításhoz vezettek.-Köszönöm Gyuri, amit értem tettél, te tanítottál meg a gyaloglás alfa-ómegájára. Igaz, a végén számos kérdésben nem értet­tünk egyet, de ez már a múlté, nem szeret­ném, ha haraggal válnánk el. Hasonlóan vélekedik Benőik is, habár lelke mélyén, mint később kiderül, még mihdig nem tért napirendre az ügy fölött. Pribilinec nem volt könnyű eset, a saját útját járta, legalábbis a végén. Úgy érezte, ő maga is tud egyet- mást a gyaloglásról, ezért megírhatja az edzésterveket is. Dupla edzésadagot rendelt magának, igaz, a neki legmegfelelőbb időbe­osztásban. Tanítványa önfejűségét a mester­edző nem nézte jó szemmel. Attól is tartott, a többiek előtt csorba esik tekintélyén. Egy napon Jozef azzal rukkolt elő, váljanak el útjaik, jobb lesz így mindkettőjüknek. Megbe­szélte a dolgot a katonai élsportközpont pa­rancsnokával, az edzéstervet pedig Robert Rozim edzővel. Juraj Benőik meglepődött. A nézeteltéré­sek ellenére nem hitte, hogy védence néhány hónappal az olimpia kezdete előtt meg meri kockáztatni a szakítást, s még kevésbé, hogy egyedül képes lesz az alapos felkészülésre. Csakhogy Pribilinecet kemény fából faragták. -Ha egyszer valamit a fejébe vett, abból nem igen engedett. Győzni akarása mindennél És ez már a búcsú: a rögtönzött fotókiállí­tás képeit mutatja be Robert Rozimnak (balról) és Pavol Blazeknak (Jaroslav Lajda és a ÖSTK felvétele) A legszebb pillanat: eredményhirdetés a szöuli olimpián (középen Pribilinec) erősebb volt, nem ismert lehetetlent, nem tudott és nem is akart veszíteni. A tavalyi fedettpályás országos bajnokságon Benőik meglepetést jósolt, de a jóslat nem vált be. Pribilinec hagyta ugyan testközelbe érni Mrá- zeket, sőt egy ideig együtt rótták a köröket, de aztán csak úgy odaintett neki: - No, én akkor megyek, nekem lassú ez az iram. A Budapest Sportcsarnokban és még szá­mos alkalommal ugyanezt tette társával, tár­saival. Az olimpia előtt az edző azonban ismét kételkedett. Társait favorizálta, de a prágai selejtező után kénytelen-kelletlen fejet hajtott a legsikeresebb csehszlovák gya­logló tudása előtt.- Három dolog kell ahhoz, hogy valakiből világnagyság legyen a sportban: tehetség, szorgalom és ész. Jozef esetében mindhá­rom szerencsésen találkozott - ismerte be a mesteredző. Kinn a tűznél az olimpiai bajnok viszi a prímet. Énekesnek sem utolsó, szépen csengő hangját visszhangozzák a fölénk nyú­ló, sötét hegycsúcsok. Egymás után csendül­nek föl ismert és kevésbé ismert népdalok, Jozef kedvenc nótája. Amikor egy pillanatra elcsendesedik a társaság, zsebéből szájhar­monikát húz elő. Ülünk a pislákoló tűznél, már csak a legki­tartóbbak, beszélgetünk. Jozef nagyokat hall­gat, aztán hirtelen megszólal. Föltörnek az emlékek. Az első verseny, amelyen 12 esz­tendővel ezelőtt Kremnicán (a közeli Koperni- cán született) indult. A két évvel későbbi első nemzetközi rajt a Népstadion melletti pályán, a 10 kilométeres junior világcsúcs, a bydhoszczi junior Európa-bajnoki cím, az első felnőtt országos bajnoki győzelem. Majd az első nagy kudarc, a moszkvai olimpia, ahol napszúrást kapva huszadikként vánszorog be a célba. Egy évre rá a spanyolországi Valen­ciában megélte a második csalódást is: negy­venedik lett a Világ Kupán, összeszorította a fogát, s megfogadta, no, fiú most aztán kemény munkára fogod magad. Alig telt el egy év, s az athéni Olimpiai Stadionban Európa-bajnoki ezüstéremhez gratulálhat­tunk, a helsinki világbajnokság után ugyan­csak, a Világ Kupa és a stuttgarti kontinehs- ^ vetélkedő után már győzelemhez, újabb ezüsthöz a római világbajnokság befejezté­vel. Pályafutását a szöuli olimpiai bajnoki cím koronázta. Mindenre emlékszik, a legapróbb részle­tekre is, pedig hosszú a sor. Igaz, a legkese­rűbb és legszebb pillanatokat nem egyköny- nyen feledi az ember. Mesél arról a szeptem­beri napról, amikor nem és nem tudott meg­szabadulni az ellenfelektől Szöul utcáin, pe­dig már a táv háromnegyedéhez közeledett. A válságról, a tizennyolcadik kilométeren már-már azt hitte, vége, nem kapott levegőt, úgy vonszolta magát tovább és tovább, min­dig a következő fáig. Weigelről, a vetélytár- sakról, akikre akkor is rá tudott ijeszteni, ha már jártányi ereje sem volt, mert rendre kitalált valamit, amitől a többiek kővé dermed­tek. Csínytevésekről, csinos lányokról, külföl­di edzőtáborozásokról. Arról, hogyan reked­tek sötétedés után Robert Rozimmal a Kaná­ri-szigetek egyik hegycsúcsán, hogyan riasz­tották á halálra rémült társak a parti rendőrsé­get, a szállodai személyzetet, helikoptereket küldtek segítségükre, s két csoportra oszolva indultak maguk is keresésükre. Lámpásokkal, fényszórókkal felszerelve. A családról, két kislányáról, akik nagyon várják kisöccsük születését. S a büszke papa még jobban a hőn óhajtott utódot. Janáról, a sokat egye­dül maradt feleségről, aki szó nélkül vette tudomásul a hosszú távolléteket. A tanárkép­ző főiskoláról, amelyet, végre talán lesz ideje befejezni. A jövőről, amelynek körvonalai egyelőre csak homályosan rajzolódnak ki. A doppingról. Megesküszik, hogy soha, de soha nem szedett serkentő szereket, nem is volt rá szüksége, hiszen adottságainál fogva embertelen edzésterhelést is képes volt elbír­ni. - Soknak elég a tudat, hogy szed valamit,' s kihajtják magukat versenyen, másképp lel­kileg nem bírják el a rájuk nehezedő terhet. - magyarázza. - Mondok egy példát: a kez­det kezdetén csapnivalóan éreztem magam egy rajt előtt. Odaszóltam a közelben ácsorgó Orvos barátomnak, te adj valamit. Mire ő be­nyúlt a zsebébe, s átnyújtott egy tablettát. Hajtottam, mint az őrült, könnyedén nyertem. Barátom csak ekkor árulta el nevetve, hogy Lipovitant, azaz egyszerű májvitamint nyel­tem el. Lassan virrad, pihenni térek. Alig szende- redek el, szájharmónika hangjaira ébredek. Kinézek a balkonajtó üvegén, lehangoló kép fogad: Jozef Pribilinec magányosan, szomo­rúan üldögél a nemrég még vidáman pattogó, mostanra kihúnyt tűz mellett. Kényszerből nyolcszazas Paul Ereng 21. rajtja olimpiai aranyat hozott A Budapest Sportcsarnokban elért világcsúcsa után a Züri­chi Sport azt írta róla:, ,egy zsiráf, amelynek a fejében stopperóra ketyeg." Paul Ereng mesébe illő karriert futott be, hihetetlenül gyorsan jutott föl a csúcsra. Tavaly, az ötkarikás játékok évében próbálkozott először a 800 méterrel, s szeptemberben Dél-Korea fővárosában már a kenyai futó tiszteletére hangzott föl az afrikai ország himnusza. Azt mondják róla a szakem­berek, született tehetség, képességeinek, lehetőségeinek határa felmérhetetlen. Paul Ereng .1967 karácsony estjén született Észak-Kenyá- ban, a Turkuna-tó partján, az azonos nevű törzs tagjaként. Gyerekkora nem volt könnyű, apja korai halála után édesanyja egyedül nevelte öt és két húgát. Fejlődésére legnagyobb hatással épp a művelt mama volt, aki szűkös körülményei ellenére is igyekezett gondoskodni arról, hogy fia Nairobiban tanulhasson. Paul ott ismerkedett meg az atlétikával, 17 évesen a 400 m-rel foglalkozott. Eredményei évről évre javultak: 49,6 - 47,6 - 47,0 - 45,6. A salakon elért utóbbi teljesítményére figyelt föl Kipchoge Keino, s mindjárt ajánlóle­velet írt a Virginia államban lévő marylandi egyetem nyugal­mazott professzorának, Fred Hardynak.- Vágtázóként érkeztem az államokba, de a mester kerte­lés nélkül a tudtomra adta, Amerika-szerte hemzsegnek a sprinterek, Afrikából épp ezért közép- és hosszútávfutókat importálnak. Kényszerből lett nyolcszázas. Nem volt elragadtatva a vál­tozástól, de nem volt más választása.-Azt sem tudtam, mitévő legyek. Hosszúnak éreztem a távot, végeérhetetlennek a két kört. Aztán fokozatosan megszerettem. Most már elfoglalom magam futás közben, jut időm a gondolkodásra, a taktikázásra, s ez tetszik nekem. Ereng a tisztelet- körét futja a bu­dapesti fedettpá­lyás vb-n elért világcsúcsa után (CSTK-felvétel) Áprilisban futotta első 800-as versenyét, célba érve az óra 1:47,95-öt mutatott. Ezután néhány társával európai portyára utazott, a svédországi Kvansverdenben tizedszer állt rajthoz ezen a távon. Jól emlékszem, azon a napon kételkedve álltam a hírügynökségi jelentés fölött, nem tévedés-e_az ismeretlen atléta 1:44,82-es ideje. Nem volt az. Kenyában az olimpiai selejtezőben 3. lett, s ezzel zsebében volt a szöuli repülőjegy. A történet folytatását már ismeri a világ: huszonegyedik 800- as rajtja olimpiai aranyérmet hozott, méghozzá 1:43,45-ös egyéni csúccsal, a tartán vezére, a marokkói Said Aouita és több kitűnőség legyőzésével. A 186 cm magas, 72 kiló súlyú, hosszú lábú futót már. olimpiai bajnokként láttam a Budapest Sportcsarnokban ren­dezett világbajnokságon. A jövendő pszichológus mintha csak jobb kedvre akarná deríteni az embereket, bőkezűen oszto­gatta mosolyát mindenütt, ahol megfordult. Csütörtökön este érkezett Marylandből a magyar fővárosba, pénteken délután kétszer is rajthoz állt, szombaton délelőtt a finálében úgy győzött, hogy hét tizedet faragott le Coe világcsúcsából. f - Szöul után három hónapig pihentem, erőt gyűjtöttem. Az edzéstervet először januárban láttam. Ehhez képest úgy vágta ki a világrekordot március elején, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. S aztán a nyári idényben is folytatta. Igaz, nem világcsúccsal... Sorra nyerte a versenyeket, augusztus elején Londonban veszített először.- Taktikai hibát vétettem, vagy úgy is mondhatnám, ki akartam próbálni, milyen az, ha nem hátulról nyerek, hanem én vezetem végig a mezőnyt. Hát, ilyen... Én voltam a nyúl, McKean, Kiprotich és Kibet ezt érthetően kihasználták. A cél­egyenesben kenyai barátaim támadását még vissza tudtam verni, de az angolét már nem. Idény közben többször is rebesgették: Sebastien Coe rekordja (1:41,73) veszélybe került. Elsősorban Ereng nevét emlegette gyakran a sportsajtó, de sokszor felmerült ezzel kapcsolatban Kibeté is, aki a ranglistán meg is előzi az olimpiai bajnokot. A Budapest Nagydíjon, ahol az 1000 méteres világcsúcs megdöntését szerették volna a szervezők Paul Erengtól, arról érdeklődtünk, mikorra esedékes Coe világrekordjának megjavítása.- Mielőbb szeretném, de nem tudom megígérni, hogy még az idén lesz belőle valami. Budapesten is csúcsjavítást vártak tőlem, pedig kicsit fáradt vagyok, sokat versenyeztem a nyá­ron, s ráadásul hosszú is nekem az ezer méter. A végére ki is készültem... Az oldalt írta: URBÁN KLÁRA DJ SZÓ VASÁRNAPI kiadás Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Kiss József. Főszerkesztő-helyettes: Csető János és Szilvássy József. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Martanoviőova 25., 8. emelet. Telefon: központ 210/9, főszerkesztő: 532-20 és 210/4456, főszerkesztő-helyettesek: 210/4454 és 210/4453, szerkesztőségi titkárság: 550-18, vasárnapi kiadás: 673 70, sportrovat: 505-29 és 506-39, gazdasági ügyek: 210/4425 és /4426. Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 819 02 Bratislava, Martanoviőova 25, telefon: 586-07. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében 815 80 Bratislava, Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 819 18 Bratislava, Jiráskova 5., telefon: 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 819 18 Bratislava, Martanoviőova 25, 17. emelet, telefon: 210/3659 és 551-83. Havi előfizetési díj - a vasárnapi kiadással együtt - 14,70 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévre 13,- korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom