Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-18 / 33. szám
ÚJ szú 21 Mi legyen a vízhajtásokkal? A dajkaságról Szerencsére ritkán, ámde előfordul, hogy közvetlenül fialás után Xví vagy szoptatás kezdetén hirtelen elpusztul az anyanyúl. Máskor a túl :$•$ nép>es alom vagy az anya rossz nevelóképessége okoz gondot a tenyésztőnek, hogyan mentse meg a fiókákat. A problémát dajka- *?:¥ ságba adással lehet megoldani. Bár sokan idegenkednek tőle, jó ez a módszer, és általában sikerrel alkalmazható, hisz a nyúl nem a küllemükről, hanem a szagukról ismeri fel a picinyeit. Vagyis elsősorban a szag „átviteléről“ kell gondoskodni. Hogyan? A kisnyulakat a dajkának kiszemelt anya fészkéből vett szőrrel kell betakarni, s úgy tenni az új fészekbe. Ha fél óra múlva kinyitják a lezárt fialólódát vagy visszateszik az ideiglenesen különzárt anyát, már elfogadja az idegen kicsiket. Még akkor is, ha azok más színűek, mint az övéi. Inkább az szokott gondot okozni, hogy nincs frissen vagy egy-két nappal előbb fialt, dajkának való anya. Ezért is jó, ha lehetőleg egy időben fialnak az anyák, így a megszülető picik esetleges átcsoportosítása a legelőnyösebb alomnagyság kialakítását teszi lehetővé. A többnapos korkülönbség, az, hogy a fialás 9-10. napján a fészekben levő kisnyulak egy részének kinyílik a szeme, a többiek még „vakok“, képtelenek a fészek elhagyására, nem jó. A 8-10 csecsbimbójú anyanyúl ugyanennyi fiókát képes szoptatni, mert bár viszonylag kevés, de a tehenénél négy-ötször nagyobb tápértékű tejet termel, mégis sokan - különösen a tenyészállatot értékesítők - 6, 7 kisnyúlnál többet nem hagynak meg alatta. így akarják elérni, hogy tejjel jobban ellátottak, gyorsan növök, szépek legyenek, s egyetlenegy se maradjon le közülük a fejlődésben. Az ilyen, egy anyával csak kevés, tenyészállatnak szánt fiókát neveltetók jól teszik, ha „elit“ állományukon kívül vágóra szánt nyulakat nevelő, „közönséges“ anyát is tartanak, olyat, amely alá behelyezhetik az amott fölösnek minősített, de életképes picinyeket. A kétféle - tenyészállatnak remélt fajtatiszta, és a keresztezett, vágóra értékesítendő - nyulak egyidejű tartása azért is célszerű, mert a legkiválóbb törzstenyészetben is akad selejt, a fajtajellegnek meg nem felelő egyed, amely nem új gazdához, hanem a felvásárlóhelyre kerül. A népes almokat szoptató dajkaanyákat nem célszerű gyorsan újra fedeztetni, hiszen háromhetes korukig a kisnyulak nem fogyasztanak szilárd takarmányokat, szénát, zöldet, szemest, márpedig az újra- vemhesült anya a 18-21 napos tejelési csúcs után gyorsan apaszt, holott fiókáinak még szükségük lenne a tejre. Az árván maradt, vagy túlzottan népies alomból származó kisnyulak dajkaságba adása nagyobb állományok esetén lehetséges. Akjk szórakozásból csupán egy-két anyát tartanak, nem élhetnek a lehetőséggel. Számukra csak a bizonytalan táplálás kísérelhető meg, amely során előbb műanyag szemcseppentővei felszívott, majd nagyobb flakonból adott langyos, cukros tejjel való nevelés az egyetlen lehetőség. (Szabad Föld) | AKVARISZTIKA I Gyümölcsfáink többségén • bizonyos fejlődési szakaszban - rendszerint idősebb korban vagy ifjitó metszés után - az elöregedett korona alsó, erősebb ágain buja növekedésű fiatal, hosszú izközú, laza szövetű vízhajtások törnek elő a rejtett rügyekből. Ha nem ifjított gyümölcsfák felkopaszodott ágain jelentkeznek, az annyit jelent, a fa ifjitó metszést kíván. Az ifjított fán viszont éppen a metszés következményeként fejlődnek ki. Az előtörő vízhajtásokból célszerű és meggondolt metszéssel új és megfiatalított gyümölcstermő ágakat nevelhetünk még a korona alsóbb részében is. A kertészkedók néha meggondolatlanul eltávolítják a téli vagy a korai metszéskor ezeket a vizhajtásokat a besűrűsödött koronából. Leginkább azzal követnek el hibát, hogy nem ággyürúre vágják a vízhajtásokat, hanem 5-8 mm hajtáscsonkot hagynak. Ezzel többet ártanak, mint használnak, mert a meghagyott csonkból a levágott egy helyett olykor 3-4 új hajtás fejlődik, tovább sűrítve a koronát, gyöngítve a fát. A meghagyott csonkon ugyanis több rejtett rügy található, s a helytelen metszéssel ezeket fejlődésre kényszerítjük. Ha ezt a helytelen tavasz elejei metszést több éven keresztül megismételjük, csúnya és cseppet sem kívánatos daganatok képződnek a vízhajtások helyén. Az almafán ezeket a daganatokat rendszerint ellepik a vértetúk. Ilyen esetekben a vágás helyén rákos eredetű sebek keletkezhetnek, amelyek nehezen gyógyulnak és a fa pusztulását okozhatják. . Sokkal helyesebb nyáron, a te- nyészidőben eltávolítani a vízhajtásokat, fokozatosan, ahogyan fejlődnek, június elejétől szeptember végéig. Amikor elérik a 20-25 cm hosszúságot, ággyűrűre vágjuk, vagy egyszerűen kitörjük a vízhajtásokat. Zöld állapotban könnyen kitörhetek. A 25 cm-nél rövidebb, vagy a koronából kifelé növő vízhajtásokat hagyjuk kifejlődni, és a későbbiek folyamán vágjuk le vagy törjük ki. Az utolsó metszéskor meghagyott vízhajtásokból a fa az elkövetkező évek folyamán termőágakat nevel. Nyáron a metszési felületeket nem fontos oltóviasszal bekenni, egy hónap alatt úgyis teljesen behegednek a sebek. A gyümölcsfák koronájából nyári vagy zöldmetszéssel távolítjuk el a vízhajtásokat, és nem a téli vagy a kora tavaszi metszéskor. A téli vagy kora tavaszi metszés idején meghagyjuk, de bekurtítjuk 1 /3-ával a vizhajtásokat, amivel az elágazást serkentjük. (Záhradkár) Ha hullik az alma. m Nyár derekán - végén gyakran előfordul, hogy hullani kezd a téli alma. Ilyenkor haladéktalanul adjunk vizet a fáknak, s ha később sem vált csapadékosabbra az időjárás, akkor továbbra is rendszeresen öntözzük a gyümölcsöt. És műtrágyát is adjunk: nitrogént mértékkel, foszforból keveset, káliból eleget. Ha több mint egy éve nem meszeztük a talajt, akkor most erre is gondoljunk. De majd csak akkor, ha a nitrogént már bedolgoztuk a talajba. Ha folyékony műtrágyát alkalmaztunk, akkor három-négy nap múlva, ha szemcsé- zett trágyát adtunk, akkor két hét múlva keríthetünk sort a meszezés- re. Közben persze rendszeresen kell locsolni, hogy a szemcsézett műtrágya érvényesülni tudjon. Minderre október derekáig vagy végéig kerülhet sor, attól függően, hogy milyen fajtákat termelünk és mikor fogunk szüretelni, október végén vagy november elején. Ha azért hullik az alma, mert férges, azon már nem lehet segíteni. Viszont levonhatjuk a következtetést, hogy valahol hibát követtünk el, aminek jövőre nem szabadna megismétlődni. Lehet, hogy későn permeteztünk, nem megfelelő vegyszert használtunk, vagy gyenge oldatot készítettünk. Okuljunk a hibákból! -zákI smét olyan kártevőre szeretnénk felhívni a figyelmet, amely sok szőlőtermesztő előtt kevéssé ismert, de az utóbbi időben több helyen észlelhető. Az akácpajzstetúnek fénylő gesztenyebarna vagy rozsdabarna színű, három-hat milliméter, gömb alakú, kemény felületű pajzsa van. Fehér viaszszerü fedőlemezek alatt fejlődik. Tojásai Az akácpajzstetű // I II szolon 0,3-0,4 mm hosszúak, sárgásfehérek. Az akácpajzstetű másodlagos lárvaállapotban telel át az avarban vagy a kéregrepedések között. A hőmérséklet emelkedésével a vesszőkön telepszik meg, és súlyos kárt okoz szívo- gatásával. Ezt követően a lárvák letelepednek, majd kifejlődnek, hímekké és nőstényekké alakulnak. A megtermékenyített nőstények május első felében lerakják tojásaikat, majd június elején a lárvák intenzív táplálkozással őszig károsítanak, azután telelésre vonulnak. A szívogatása nyomán kialakuló mézharmat, majd a korompenész megtelepedése a szóló törzsén, a karokon, vesszőkön súlyos szövetelhalásokat okoz. A vegetációs időben a Dimec- ron 0,1, az Ultracid 0,1, a Phos- drin 0,1 és a Bi 58 0,1 százalékos oldatával védekezünk a kártevő ellen. A tavaszi lemosó permetezés nagyon eredményes. (Kertészet és szőlészet) Az i lerázó halakról Az akvaristák körében nagy közkedveltségnek örvendenek-az ikrázó díszhalak. Ezek szaporodására jellemző, hogy az ide tartozó fajok nőstényei (ikrások) ivarérett korukban és kedvező feltételek között petéket (ikrákat) termelnek, s ezeket - ha azok a petevezetójük hártyás fala közt már beértek - alkalmas ikrázóközegre (a víztérbe szórva, megtisztogatott lapos kövekre, vagy a vízinövények levelére, esetleg a medence falára) rakják, mégpedig a him (tejes) jellegzetes udvarlása (nászjáték, ívás) után. Az ikrát a tejesek kibocsátott spermájuk ondósejtjeivel termékenyítik meg. A peték általában magukra hagyva indulnak fejlődésnek. Egyes fajok felfalhatják saját ikrájukat, ezért ezeknél a tenyészállatokat ikrázás után azonnal el kell távolítani a medencéből. Szerencsére vannak a tenyésztés szempontjából kevésbé igényes fajok is, amelyeknél a szülök közül vagy a hím, vagy a nőstény (esetleg mindkettő) féltő gonddal őrzi, gondozza a fejlődő ikrákat, illetve a zsenge ivadékot. Az ikrázó halakról jó tudni még, hogy társas akváriumban nem, csupán külön szaporítómedencében, és specifikus feltételek között (például magasabb hőmérsékleten, kisebb vízoszlopban, megfelelő vízinövényzet között, árnyékolt medencében stb.) szaporíthatok. S az akváriumi halak túlnyomó része ikrázó. Közülük a legismertebb és talán a legkedveltebb az aranyhal (Carassius auratus auratus). A sokak által arany kárászként emlegetett díszhalnak ma már nagyon sok faja és alfaja ismeretes. Elsősorban azok érdemelnek említést, amelyek általában beszerezhetők a szakboltokban vagy a tenyésztőktől (aranysárga, ezüstös, tarka, rózsaszínű, fekete színváltozat, továbbá a telesz- kópszemú aranyhal és a tojáshal). Ezeket általában őshazájukban, Kínában tenyésztették ki. Az aranyhal általában csak fiatal korában tartható társas akváriumban, mivel sokat túr és ezzel zavarossá teszi a medence vizét. Tartásukhoz egy 50-100 literes akváriumot célszerű berendezni, melynek az aljára durvaszemcsés kavicsot terítettünk, s amelybe keményle- velü növényeket (valisneria, sagitaría) telepítettünk. Egy jó tenyészpár birtokában kis szakértelemmel is eredményesen szaporíthatunk. Ehhez egy 30 literes medence szükséges, rosttal és állott vízzel. Az ivadékok felnevelése nagyobb figyelmet követel. Részben azért, mert általában sok ivadékról kell gondoskodnunk, s ennek megfelelően sok eleségre, és főleg nagyon tiszta vízre van szükségünk. Sok kezdő akvarista vágyakozik neonhal (Lampro- cheirodon innesi) után. Zöld neonnak is nevezik - megkülönböztetésül a vörös neontól -, az utóbbitól eltérően kezdőknek is bátran ajánlható. Az aranyhalhoz viszonyítva fölöttébb aprócska, felnőtt korban alig 2-3 cm-es. Színe élénkzöld, világító piros farkrésszel. A savanyú és lágy vizet kedveli, akváriumába elsősorban a dekoratív bokrocskákat alkotó vízikehely-fajok (Cryptocoryne) valamelyikét célszerű telepíteni. Nagyobb díszhalakkal nem tanácsos együtt tartani, mert gyakran áldozatul esik éhes társainak. Szaporítása hozzáértést, de főleg sok türelmet igényel. Van piros, fekete és kék változata is. A pontylazacok közül feltétlenül szólnunk kell a fecskendező pontylazacról (Copeina arnoldi). A külalakja is érdekes, hisz olyan, akár egy törpe cápa, de még érdekesebb a szaporodása. Talán ez az egyetlen halfajta, amelyik úgy óvja az ikráit, hogy a víztükör fölé hajló levelek fonáki részére rakja az ikrákat. A tenyészpár a víz felszíne alatt szorosan egymáshoz simul, majd hirtelen „kilövi“ magát a vízből, s néhány pillanatra a levelekre tapadva lerakják és azonnal megtermékenyítik az ikrákat. Később erős farkcsapásokkal vizet fröcskölve, állandóan nedvesen tartják az ikrákat, majd ugyanígy mossák le a levelekről a kikelt ivadékot az akvárium vizébe. Kezdő akvaristáknál gyakran előfordul, hogy a fecskendező pontylazacok a medence üveg fedőlapjára rakják ikráikat. Ez a különleges, folyamatos megfigyelésre is érdemes díszhal társas medencében is tartható. Jó tudni róla még, hogy igencsak kedveli a víz felszínén úszkáló rovarokat, tehát ehhez kell igazítani a táplálását. Chvila Ferenc Szamócapalánták hőkezelése A telepítésre felhasznált szamócapalánták egészségi állapota v*; jelentős mértékben - néha egészen 50 százalék erejéig - befolyá- solja az elkövetkező évek terméshozamát. A szamóca legnagyobb ellenségei a szamócaatkák és a különféle vírusbetegségek. Van egy jj* módszer, melynek segítségével a kertészkedók is szert tehetnek egészséges palántákra, illetve gyógyíthatják, fertőtleníthetik megtá- £* madott palántáikat. Ez a melegvizes kezelési módszer. A nagy hőmérséklet az atkákat a tojástól kezdve minden fejlettségi szakasz- ban elpusztítja, és a vírusbetegségek ellen is hat. A jól begyökerezett palántákat megtisztogatjuk, gyökerükről :•:¥ lemossuk a földet, részben a nagyobb leveleket is eltávolítjuk, majd a növénykéket kosárba téve 10 percre forró vízbe mártjuk. A víznek az áztatás egész időtartalma alatt 45-46,5 fokosnak kell lennie. Mivel a növénykék bemártása következtében a víz körülbelül 0,5 fokot veszít a hőmérsékletéből, már eleve némileg melegebbre készítsük ií:-:; á „fürdőt“. >>£ Tízperces áztatás után hirtelen hideg vízbe mártjuk a palántákat. ;jv: A hangsúly a folyamat gyorsaságán van. A lassú lehűlés ugyanis nagyon legyengíti a palántákat! Amikor a palánták már kellően lehűltek a hideg vízben, azonnal állandó helyükre ültethetjük őket. (lm) Tűzhely a kertben A házikert vagy a kerttelepi kiskert pihenörészében gyakran készítenek tűzhelyet. Az első ábránkon látható, nagyobb méretű, betonba ágyazott terméskövekből rakott, rusztikus tűzhely szalonnasütésre és főzésre egyaránt alkalmas. A tömör, például kémény falazására használatos téglából készült szalonna- és rablóhússütő akár száraz (habarcs nélküli) falazással is megépíthető, s idény végén, késő ősszel ismét lebontható. (keszö) 389. Vili. 18.
