Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-07-07 / 27. szám

JUGOSZLÁV NYÁR ’89 Jugoszláviában már javában tart a turistaszezon, s bizonyára tőlünk is sokan készülnek az adriai tengerpartra. Nem árt ilyenkor egy-két alapszabályt átismé­telni. Például azt, hogy a kispénzű, csupán néhány millió dinárral ellátott csehszlo­vákiai turista jól teszi, ha rögtön az elején elvégzi a „kötelező“ bevásárlásokat (vegeta az anyósnak, konyak a kollégáknak, lábbeli a b. nejnek stb.). Az sem baj, ha az ember a kocsija tankját mindig utánatölti, merthogy a múlt nyáron be sem jelentették a csaknem 20 százalékos üzemanyag-áremelést. És hol van már a tavalyi benzinár?! (A „benzin“ szó egyébként tetszés szerint helyettesíthető.) Szóval, számolni kell az idén is ilyesfajta meglepetéssel a magunkfajta nyári vándor­nak. Persze, aki dollárral vagy nyugatnémet márkával fizet, annak mindegy, az árfolyamot akár naponta módosítja a bank. A jugoszlá- vok pedig évek óta együttélnek az inflációval, úgyhogy megszokhatták (?) a permanens, pénzromlást. De azért őket is érheti meglepe­tés, s szabadjon ezzel kapcsolatban elmesél­ni itt egy apró történetet. Az igen rokonszen­ves dalmáciai háziúr az ajándékba vitt export- borovicka címkéjét mustrálgatva felfigyelt a 105-ös számra. Kérdezi, ez meg mit jelent? Ez az ára, csehszlovák koronában, mondom én. Erre ő hatalmas hahotába tör ki, hogy ilyet már rég nem látott. Mert mire nálunk, mond­juk, kinyomtatnák a címkéjét valaminek, addig az ára legalább egyszer változna. Persze a meglepetést oldó kacagás amolyan gogoli volt: a könnyeken keresztül ironizált vendég­látóm ... MARKOVICS ÖT ÉVET KÉR Bizony, nevetésre nem sok oka van ma valakinek is Jugoszláviában. Igaz, talán már a sírásra sem. Legalábbis ezt sugallja az új belgrádi kabinet programja, amelyet június közepén vitatott meg a parlament. Ante Mar­kovics, a szövetségi végrehajtó tanács, azaz a kormány elnöke tevékenységének három hónapjáról beszámolva „kolosszális" ered­ményekről beszélt. Megítélés dolga, s az egyik képviselő a vitában meg is jegyezte, hogy az egyetlen, ami kolosszális, az a vál­ság. De nézzük meg, mennyire jogos Marko- vics derűlátása. Azt még az éles tollú belgrá­di, újvidéki, zágrábi vagy épp ljubljanai újság­írók is elismerik, hogy az új kormány eddigi rövid pályafutása során is többet tett a gazda­sági helyzet stabilizálásáért, mint elődei évek alatt. Ante Markovicshoz és kormányához nagy reményeket fűztek már a márciusi beiktatás­kor. A 65 éves horvátországi politikus szemé­lyében olyan ember került a kabinet élére, akinek az „előélete“ jó ajánlólevél: villamos- mérnökként kezdte a nálunk is igen jól ismert zágrábi Rade Koncsar gyárban, amely a het­venes években éppen az ő vezérigazgatósá­ga idején alapozta meg stabil helyzetét a ha­zai és a nemzetközi piacokon. Volt horvát kormányfő, majd a köztársasági államelnök­ség elnöke, s innen került jelenlegi posztjára. Köztudott róla, hogy sikerült kívül maradni minden politikai csatározáson, nemzetiségi konfliktuson, ami sok jugoszláv politikusról nem mondható el. Tehetséges közgazdász, tapasztalt politikus, jó szervező és energikus ember hírében áll. Erről már eddig is tanúbi­zonyságot tett. Először is fiatalított, s emellett a miniszterek számát 29-ről 19-re csökkentette. Most látja csak igazán a tavaly év végi alkotmánymódo­sítás hasznát. Ebben a munkában egyébként az egyik illetékes csoport vezetőjeként aktí­van részt vett. Ki tudja, talán megérezte, hogy egyszer majd az ö dolga lesz így könnyebb. A kiigazított alaptörvény ugyanis azt feltétele­zi, hogy a szövetségi végrehajtó tanácsot nem a köztársaságok és az autonóm tartomá­nyok arányos képviseletének az elve alapján alakítják meg. Megszűnik továbbá az a gya­korlat, miszerint a tagköztársaságoknak és a tartományoknak előzetes beleegyezést kel­lett adniuk a szövetségi kormány egyes dön­téseihez. A Tanjug értékelése szerint ez lehe­tővé teszi számos koordinációs, köztársaság­közi bizottság felszámolását, tehát a központi vezetés önállósága és jogkörei - persze fele­lőssége is - jelentősen megnövekednek. Markovics beiktatásakor öt éveikért a gaz­daság stabilizálásához, s tudatában van an­nak, hogy így is rettentően kemény munkára lesz szükség. Maga a miniszterelnök egyik nyilatkozatában elmondta, naponta 17-18 órát dolgozik. Ezzel nem panaszkodni akart, csak jelezni kívánta, hogy lazításnak nincs helye ma Jugoszláviában. A KIBONTAKOZÁS CSÍRÁI Hogyan lehetne felpörgetni a jugoszláv gazdaság motorját is ilyen nagy teljesítmény­re. Markovics elkötelezett híve a piacgazdál­kodásnak, az .integrált belső áru-, tőke- és munkaerőpiac kialakításának, szorgalmazza a vállalatok önállóságának fokozását, a kül­földi töke szabad tevékenységét és kiáll amel­lett, hogy a szövetkezeti, a magán- vagy a vegyes tulajdonú gazdasági egységek bár­miféle diszkrimináció nélkül teljesen egyenjo­gúak legyenek. Mindennek így együttvéve kellene visszaszorítania a jelenleg csaknem 500 százalékos inflációt, úgyhogy a kormány kimondottan inflációellenes programot nem készített. A dinár azonban egyelőre vágtázó ütem­ben romlik, s ha az év eleji tendencia folytató­dik, ez elérheti az ezer százalékot is. Talán ez az, ami bizonytalanná, kétkedővé teszi a ju­goszlávokat a jövőt illetően. Napi gondjaik nem enyhülnek, sót: a drágulás olyan mérté­kű, hogy a hónap elején egyszerűen nem tudnak egész havi kalkulációt, családi költ­ségvetést készíteni. Ezen még az sem segít, hogy sok helyütt már hetente osztják a fize­tést. Ellenkezőleg, ez a megoldás Markovics szerint is csak tovább gerjeszti az inflációt, mert a hatalmas mennyiségű pénztömeg gyorsabban kerül vissza a gazdaság vérke­ringésébe, s így a nyomás az áremelkedések irányába hat. A kormány, illetve a nemzeti bank szigorú ellenőrzés alá kívánja vonni a forgalomban lévő pénzmasszát, s ezt har­minc százalékkal fogja csökkenteni. A kibontakozás csírái már jelentkeznek Jugoszláviában. A társadalmi termelés má­jusban 4 százalékkal nőtt az előző évihez képest, s ami szintén lényeges: a devizatarta­lékok az év eleji rohamos zuhanás után ismét elérték a tavalyi szintet. Sikerült elhárítani az esetleges adósság-átütemezéssel járó ve­szélyeket: Jugoszlávia ma minden hitelező­nek időben tud törleszteni. Ennek köszönhe­tően a Nemzetközi Valuta Alap 500 millió dollárt bocsát az ország rendelkezésére (az idén ebből csak 150 milliót), s jók a kilátásai annak is, hogy a Nemzetközi Fejlesztési és Újjáépítési Bank 1995-ig évente 800 millió dollár körüli összeget folyósít. AZ EGYSÉG A REFORM GARANCIÁJA Június közepi parlamenti expozéját Marko­vics ezekkel a szavakkal zárta: „Ahhoz, hogy programunk sikerüljön, politikai és társadalmi támogatásra, konszenzusra van szükségünk. Rendkívül fontos az egységünk kialakítása. Ha ez meglesz, a kormány szavatolja, hogy következetes marad a program végrehajtá­sában“. Igen, az egységre mindenek felett szüksé­ge van Jugoszláviának. A koszovói dráma, BALKAN-FELSZIGET Az újvidéki Magyar Szó rajza a nacionalista hangulatkeltés, a szerb es a szlovén vagy a horvát és szerb politikusok (személyes ambícióktól sem mindig mentes) szócsatái és kölcsönös vádaskodásai már- már túlfeszítik a húrt. Érzékeny problémákról van szó, amelyek csakis toleranciával, türe­lemmel, egymás iránti figyelemmel oldhatók meg fokozatosan. A jogos és indokolt szán­dékok mögött nem szabad mindig alantas törekvéseket látni (bár kétségtelenül ezek is jelentkeznek). Az egyik nemzet nacionalizmu­sa nyilván a másik nacionalizmusát erősíti fel. Ilyenkor nem csoda, hogy olyan helyzetek állnak elő, mint például Szerbia és Szlovénia (illetve Horvátország) esetében. A szerb al­kotmány módosításával Belgrád azt a célt követte, hogy az egész tagköztársaság terü­letén, tehát az autonóm tartományokban is érvényesüljön a központi szándék (emlékeze­tes, Koszovóban emiatt robbantak ki súlyos zavargások), amiben Zágráb és Ljubljana a „nagyszerb“ törekvések megnyilvánulását látta. Most viszont, amikor a szlovén parla­ment a köztársasági alkotmány módosításá­ról döntött, s ebben a szlovén nép önrendel­kezési jogát is lefektette, Szerbia elszakadási szándékkal vádolja a ljubljanai vezetést. Ez így sokáig folytatódhatna, mígnem va­lóban széthullana a föderáció. Ez azonban nem célja a jugoszláv politikai porond egyet­len mérvadó szereplőjének sem. Azt már említettük, hogy a Markovics-kormány bizo­nyos mértékben megtestesíti a közös akara­tot. És ugyancsak az egység megszilárdítása várható a május 15-én hivatalba lépett új államelnökségtöl. A kollektív államfői testület­be most először kerültek kizárólag olyan poli­tikusok, akik nem számítanak Tito közvetlen munkatársának, s nem vettek részt a nemzeti felszabadító harcban. Ez a fiatalítás (a tagok átlagéletkora csaknem 20 évvel csökkent) is garancia lehet a kor követelményeinek a megértésére. A testület elnöke egy évre most az a Janez Drnovsek (Szlovénia), aki 39 éves kora ellenére közgazdászként, bank- igazgatóként már bizonyított. Jól beszél an­golul, franciául, spanyolul, németül - és szerb-horvátul is, tehát külföldön és otthon egyaránt meg tudja értetni magát. Ez persze, nem csupán a nyelvismereten múlik. Inkább a közös célok, tervek megfogalmazásán, elfo­gadásán és főleg teljesítésén. Drnovsek el­képzelései a gazdasági és politikai kibontako­zásról egybeesnek Markovics kormányfő re­formterveivel, ami a két hatalmi központ kö­zötti összhangot teremti meg. És mi van a párttal? A Jugoszláv Kommu­nisták Szövetsége is megújulásra készül: az év végén tartja meg XIV., egyben rendkívüli kongresszusát. Általában alapvető követel­ményként fogalmazódik meg, hogy a JKSZ vonuljon ki a gazdasági életből, annak irányí­tását engedje át teljesen a kormánynak. Poli­tikai kérdésekben is állást kell majd foglalnia a pártkongresszusnak, nevezetesen például abban, hogy ha pluralizmus, akkor az milyen legyen: a hagyományos, népfronton belüli-e, vagy igazi többpártrendszer? Vannak, akik a monolitikus pártegységet szorgalmazzák, mások viszont nem félnek a konkurenciától. Az az igazság, hogy mindkettőben rejlenek veszélyek: az előbbi a nemzeti karakter, a sa­játosságok elveszítését okozhatná, az utóbbi az amúgy is érezhető nemzetiségi megosz­tottság miatt esetleg az anarchiát fokozhatná. Nos, rendezni kell a sorokat Jugoszláviá­ban, annyi bizonyos. Az ország nemzetközi tekintélye is kockán forog, márpedig a felelős politikusok egyik kinyilatkoztatott célja a nyi­tás a világ felé, a partneri együttműködés mindenkivel, a felzárkózás Európához, a fej­lett államokhoz. (És ne feledjük, Belgrád ad otthont szeptember elején az el nem kötele­zettek csúcsértekezletének.) Tehát a nyuga­lom, a konszolidáció, a gazdasági és politikai révbe jutás egyben Jugoszlávia presztízsét növelné. A külföldi államférfiak és - a beveze­tőre visszautalva - az egyszerű nyári turisták szemében egyaránt. PAPUCSEK M. GERGELY Erősödő regionális kapcsolatok Mozgásba lendült a Balkán-félsziget az utóbbi időben. Mégpedig - a vitathatatlanul meglevő számos zavaró, fékező tényező és a ki-kirobbanó kisebb-nagyobb sajnálatos politikai és etnikai konfliktusok ellenére is- egészében véve jó irányban. A korábban „Európa puskaporos hordójának“ nevezett térségben ugyanis a nyolcvanas évek folya­mán fokozatosan felerősödtek a kölcsönösen előnyös együttműködést kereső szándékok. Összhangban a nemzetközi kapcsolatok­ban beállt enyhüléssel és feszültségcsökke­néssel, tavaly február végén Belgrádban- a második világháború befejezése óta első ízben - összeültek a hat balkáni állam külügy­miniszterei, s átfogó, építő jellegű vélemény- cserét folytattak a Balkán-félsziget aktuális, mindenkit érintő problémáiról és természete­sen a jövőjéről. A belgrádi külügyminiszteri találkozó, mint ismeretes, a vártnál sikeresebb volt, s lerakta a sokoldalú regionális együtt­működés kiszélesítésének és tovább­fejlesztésének az elvi alapjait. Ezekből kiin­dulva jelenleg folyamatban van az együttmű­ködés gyakorlati mechanizmusának a kialakí­tása. Ez egyáltalán nem könnyű, rövid távú feladat, hiszen az érintett országok eltérő politikai, katonai és gazdasági tömörülések tagjai. Bulgária és Románia a Varsói Szerző­dés és a KGST, Törökország és Görögország a NATO tagjai, Jugoszlávia vezető szerepet játszik az el nem kötelezettek mozgalmában, míg Albánia egyedi, sajátos útját járja, s csak most kezd kitörni a hatvanas évek elején a saját maga választotta elszigeteltségből. Ebből az alapállásból kiindulva kell tehát a hat államnak rátalálnia a mindenki számára jár­ható, közös regionális balkáni útra. A belgrádi találkozó óta eltelt másfél év bizonyítja, hogy ez a közös útkeresés intenzí­ven folyik. Már tavaly mintegy harminc közös akcióra került sor. Egyebek között találkoztak a balkáni országok közlekedésügyi miniszte­rei és fontos magas szintű megbeszélések zajlottak le a környezetvédelem, a turizmus, kereskedelem és kulturális együttműködés időszerű és távlati kérdéseiről. Az idén már­ciusban Ankarában, szintén először a máso­dik világháború után, széles körű megbeszé­léseket tartottak az érintett országok gazda­sági és kereskedelmi miniszterei, s meg­egyeztek egy közös balkáni kereskedelmi ka­mara létrehozásában, mely támogatná a köl­csönös együttműködést. Hasonló miniszteri szintű találkozóra került sor június elején Bukarestben, ahol a fő téma az ipari kooperá­ció és a technológiák kölcsönös cseréjének a kérdése volt. Ugyancsak magas szinten folytatódik a po­litikai párbeszéd is, amely a korábbi évtize­dekre jellemző kiélezett konfrontációktól a legtöbb esetben napjainkra már eljutott a kölcsönös megértés és együttműködés szükségességének elismeréséig. így aztán az utóbbi időben a balkáni fővárosban el­hangzott, a térség jövőjével foglalkozó elvi nyilatkozatokban, eképzelésekben megnőtt az érintkezési pontok száma. Ugyanakkor azonban azt is meg kell jegyezni, hogy a bal­káni tájkép, a mindennapok realitása - az elért haladás ellenére - természetesen még távolról sem idillikus, problémamentes. A vitá­ra okot adó politikai problémák napjainkban főként etnikai és emberi jogi jellegűek. To­vábbra is problémák vannak például Belgrád és Tirana viszonyában, főként a többségében albánok lakta jugoszláviai Koszovo autonóm tartományban lejátszódó események miatt. Másrészt éppen ezekben a hetekben szere­pelt a világsajtó vezető hírei közt a szófiai kormányzat által iszlamizált bolgárként szá­mon tartott, de a magukat töröknek valló bulgáriai népcsoport helyzete körül kirobbant Ankara-Szófia konfliktus. Egyébként a két ország, elsőként a Balkánon, már tavaly meg­egyezett egy olyan mechanizmus kialakításá­ban, mely elősegítené a fel-felbukkanó né­zeteltérések és konfliktusok megoldását* Gyakorlati alkalmazása most lenne időszerű. A balkáni helyzet és fejlemények értékelé­sekor nem lehet nem felfigyelni még egy fontos dologra: Albánia egyre aktívabb be­kapcsolódására a térség politikai és gazdasá­gi vérkeringésébe. Az idén januárban Tiraná­ban megtartott balkáni külügyminiszter-he­lyettesi találkozó például az utóbbi évtizedek­ben Albániában lezajlott legfontosabb nem­zetközi értekezlet volt. A jövő év októberében pedig éppen Tirana vállalta a soron követke­ző, második balkáni külügyminiszteri értekez­let megrendezését. Továbbra is napirenden van a legmagasabb szintű balkáni találkozó megrendezésének javaslata. Szerzője Romá­nia, a helyszínnek Bukarestet ajánlja. A hely­zet azonban egyelőre még erre nem érett meg, s találkozóra a közeljövőben nemigen lehet számítani. A közös európai ház balkáni szárnyának építése azonban már folyamat­ban van KOKES JÁNOS, Bukarest PROGRAM VAN...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom