Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-27 / 4. szám
■ Wim Wenders az ausztrál Peter Careyjal közösen készíti el A világ végéig című filmet. Költségvetése 17 millió dollár, szerepel benne Az ég Berlin felett-ből megismert Solveig Dommartin; az operatőr Wenders állandó munkatársa, Robby Muller. A film francia -ausztrál koprodukció lesz. * * * ■ Olivér Stone a Wall Street után visszatér a vietnami témához. Következő, a Július negyedikén született című filmjének főszerepét a tinédzser szívek elrablója, Tonv- Cruise játssza. A film Ron Ko- vic önéletrajzi könyvéből készül. Cruise alakítja Kovicot, aki önkéntesként Jelentkezett Vietnamba, de meggondolta magát, s csatlakozott a tüntetőkhöz, akiket pedig korábban árulóknak tartott. A forgatások az USA-ban, Ázsiában és Mexikóban folynak majd. * * * ■ Jósé Carreras, a spanyol tenorsztár az idén két film főszerepét alakítja. Az első produkció a művész életének önéletrajzi ábrázolásának jegyében készül, s a tervek szerint Pilar Miró, a spanyol tv jelenlegi vezérigazgatója rendezi. A másik filmben Carreras Caruso szerepét alakítja majd. M egalkuvást nem ismerő, szenvedélyes ornitológus, megszállott természetvédő volt a fiú; a sziget, ahol madártani megfigyeléseit végezte, messze északon, valahol Karéliában keresendő a térképen. Egyetlen lakója van csupán e távoli rezervátumnak: egy negyven év körüli erdész, aki történetesen - nő. Rég megszokta már a vad szirteket, a zord időjárást és a háborgó tengert, úgy él a szigeten, ahogy élni tud. Csapdát állít a vadnak. Hálót feszít ki a madaraknak. Motorcsónakkal halászni jár. Mindenki az anyanyelvén társalog, az oroszt én csak akkor gyakorolom, ha mondjuk Leningrádban vagyok. Túl gyakran azonban ez sem fordul elő; mai életem ugyanúgy Észtországhoz köt, mint a gyermekkorom. Elvában, egy gyönyörű falucskában születtem huszonhat éve, ott is nőttem fel dolgos, befelé forduló, keveset beszélő emberek között. Mert mi, észtek, ilyenek vagyunk. Figyelem az apámat, ahogy a köves, rosszul termő földet műveli a ház végében. Órák múlnak el anélkül, hogy egyszer is megszólalna. Csak „Nehéz dolgom volt... “ (Lörincz János felvétele) N SALKUVÁI kik & A megfigyelő: ERIK RUUSZ dennapi élelmét ö maga teremti elő. És akkor jön ez a fiú. A huszonéves kutató. Aki óvja és félti a természetet. Aki látja, hogy a nő durván megsérti azt. Aki képtelen belenyugodni ebbe. Egyszer aztán szó szót követ, indulat indulatot robbant és a nő fegyvert fog a fiúra. Később mégis megy minden a régiben. A nő vadászni jár, a fiú a madarait lesi. És ahogy múlnak a hetek, a hónapok, úgy kerülnek egyre közelebb egymáshoz. Szerelmüknek egy véletlen tragédia vet véget: az erdei vadnak állított csapdában a fiút éri halálos seb. Arvo Iho munkáját, A megfigyelőt, az elsöfilmes rendezők versenyében fődijjal jutalmazták az 1987-es Kar- lovy Vary-i filmfesztiválon. A film címszerepét, a fiatal ornitológust Erik Ruusz alakítja. Oroszul beszélgetünk, noha Erik inkább csak igyekszik oroszul beszélni. „Észt vagyok én is, akárcsak Arvo Iho, és hallhatja: nekem még az orosz ragozás is gondot okoz. Nálunk, otthon, Észtországban minhajt, végzi a dolgát szakadatlan, fel se néz, rezzenéstelen arccal felesel a világgal. Kicsi kis tavak, dombok és erdők vannak arra mifelénk, de két ház között akkora a távolság, hogy ha torkunk szakadtából kiáltozunk, azt sem hallja meg a szomszéd. A kirakatrendezői iskolát Vil- jandiban, egy hűvös kisvárosban végeztem el, ahol dekoratőr is voltam, plakátfestő is, meg amatőr színész is. Tallinhoz négy év köt: a színművészeti főiskola. Albeetöl Csehovig sok mindent játszottunk, de csak színpadon - a film és a tévé egyáltalán nem tudott foglalkoztatni bennünket. A tallinni stúdióban évente négy-öt filmet forgatnak csupán és ha hozzáteszem, hogy Észtországban tíz jónevű színház működik, akkor ugye, nem nagyon kell magyaráznom, mennyi az esélye annak, hogy egy fiatal színészt már a pályája elején komoly szerepre hívjanak. A legtöbben, ha pártfogóra találnak, Leningrádban próbálnak szerencsét. Engem még Tallin sem vonzott; az én lelkemnek már az túlságosan nagy város. Rakvere. Az a nekem való hely! Kisváros, kis színházzal. Huszonhat fős társulattal. Túlzás nélkül állíthatom, egyformán érzünk, egyformán élünk. És minden hónapban csak annyiszor vagyunk színpadon, hogy a színház valóban színház legyen számunkra, ne pedig gyár, ahol szalagmunka folyik." Arvo Iho markáns, sokatmondó arcot, friss tehetséget keresett első filmjébe, így talált rá Erik Ruuszra. Aki nemcsak a szerepet, az egész filmet sokra vitte. „Nehéz dolgom volt... Én A megfigyelő előtt jóformán azt sem tudtam, mi az a felvevögép. Erre jön egy rendező, s rögtön főszerepet ad. És mert neki is ez volt az első filmje, ő tőlem, én még tőle vártam segítséget. A végeredmény? Lehetett volna erőteljesebb is az alakításom. Csak- hát annyi kínunk-bajunk volt... olyan nehezen indult el az egész! Arvo Iho egy sokat foglalkoztatott színésznőre bízta az erdész szerepét és félig- meddig már készen is voltunk a filmmel, amikor a partnernöm kijelentette: elege van már az »unalmas<< próbákból, a »lélekölö« instrukciókból, a mostoha körülményekből, lehangolja őt a sötét tenger és egyébként is: nem bír ő azonosulni egy ilyen magának való, férfias növel. Szerintem a leginkább az zavarta őt, hogy sem a rendezővel, sem velem nem tudott igazán szót érteni. Arvo Iho le is cserélte őt egy idő után, így kezdhettük elölről az egészet. Lehetett volna erőteljesebb is az alakításom, említettem az előbb. Főleg azokban a jelenetekben, amelyeket a nyílt tengeren forgattunk. De tény és való: olyan kiszámíthatatlan volt az időjárás, hogy sohasem tudtuk előre, mi vár bennünket a vízen. A legtöbbször négy-ötméteres hullámok dobálták a csónakunkat, és megkapaszkodnunk is művészet volt, nem még szerepet játszani. Nem is irigyelem azt az embert, aki ott él a szigeten. Mi csak a nyarat töltöttük ott, de akkor is kegyetlen hideg volt. Hogy mi jön A megfigyelő után? Nem tudom. De nem is töprengek ezen. Én a csendbe nem halok bele." SZABÓ G. LÁSZLÓ A Koldusopera népszerűbb, mint valaha... Elkészült a musical újabb filmváltozata Manahem Goian, a híres rendező és producer négy hónapon át Budapesten dolgozott, itt forgatta Brecht-Weiti Koldusoperájának legújabb filmváltozatát. A vállalkozás már önmagában meglepetés. Goian elsősorban akciófilmek rendezőjeként ismert, és pályafutása során eddig még sohasem foglalkozott klasszikus mű megfilmesítésével, még kevésbé zenés filmek készítésével. Márpedig a Koldusopera musical.- Nincs okom tagadni, hogy boldog vagyok a témaválasztással - mondja Goian. - Rendkívül sokra becsülöm Brecht-Weill Koldusoperáját, és úgy érzem, hogy ez a mű mind népszerűbb és aktuálisabb. A forgatókönyv megírásával Joseph Goldmant bíztam meg. Egyetlen kérésem volt: maradjunk minél hí- vebbek Brecht eredeti elképzeléseihez, mert csak így tudunk igazán aktuális filmet készíteni. Goldman megfogadta tanácsomat, és olyan forgatókönyvet tett az asztalomra, melyre - azt hiszem - maga Brecht is igent mondana. Ezekután láttunk neki, hogy elkészítsük a filmet. A történet 1837-ben Londonban játszódik. Számomra a Koldusopera a pénz, a meggazdagodás és a polgári képmutatás zseniális szatírája, úgy megírva és bemutatva, hogy az mindenki számára átélhető és megérthető. E filmmel három évtizedes álmom vált valósággá, azóta vagyok Brecht-Weill és a mű rajongója. Éppen ezért nem sajnáltam a pénzt a produkciós költségekre. A Cannon-cég mostanában évi húsz filmet készít, általában átlag hatmillió dolláros költségvetéssel. A Koldusopera költségei meghaladják a húsz-huszonöt millió dollárt.- Ont nagyon kemény üzletemberként ismerte meg a nemzetközi filmszakma, ezért érdekelne: mit jelent önnek a film. Csak üzletet, vagy valami mást is?- Ez bonyolult kérdés, hiszen az én világomban a filmgyártás és az üzlet elválaszthatatlanul összetartozik. A filmgyártás óriási összegekbe kerül, ezért bármilyen elvek motiválják is az embert, az üzleti részre nagyon oda kell figyelni. Már csak önvédelemből is. Ugyanakkor nem tudnék élni filmkészítés nélkül. Szándékosan nem használom a rendezés, vagy a rendező szót. Egyszerű mesemondónak tartom magam, aki olyan történeteket ad elő, amilyeneket szeret vagy megszeretett, remélve, hogy sikerül megszerettetnie másokkal is. Nem akarom megváltani a világot, nem is hiszem, hogy a film alkalmas lenne erre. De arra mindenképpen jó, hogy befolyásolja az embereket. Ezért szeretném, ha filmjeim örömet szereznének nekik is.- Hogyan fér e nemes elképzelések sorába az a rengeteg akció-, horror-, szex- és egyéb, nem igazán irodalmi mélységű történet, melyet eddig - valóban nemes alkotások mellett - ön személyesen is rendezett és a Cannon-cég produkált?- Nézze, ahhoz, hogy a Cannon-cég talpon maradhasson, olcsó és az irodalmi érték szempontjából nem túl rangos filmeket is készít, de ugyanakkor a mai film olyan vitathatatlan nagyságait is foglalkoztatta, mint John Cassavetes, Róbert Altman, Andrej Koncsalovszkij (négy filmmel is), Liliana Ca- vani, Lina Wertmüller, Jean-Luc Godard, Her- bert Ross, Franco Zaffirelli, Dusán Makave- jev, Iván Passerés mások. Higgye el, a felsoroltak művei nem mindig jelentenek „üzletet" és filmjeik költségei sem voltak átlagosak. És valamennyien teljes szabadságot kaptak, soha nem szóltunk bele abba, mit és mennyiért csinálnak, és úgy készítették el filmjeiket, ahogyan azt megálmodták. Nem sok olyan producer van a tőkés világban, akinél ilyesmi lehetséges.- Egy időben világszerte sok szó esett a Cannon-cég anyagi gondjairól.- Igen, voltak nehézségeink. De ezek nem a rossz gazdálkodás, a felelőtlen beruházás, a hozzá nem értés következtében léptek fel, hanem azért, mert túl gyorsan növekedtünk. Ne feledje, partneremmel, Yoran Glóbusszal tíz éve, néhány ezer dollárral a zsebünkben, átvettünk egy csődbe ment kis céget, mely 1,5 milliárd dollár értékű mamutvállalkozássá alakult. Mániákusan hiszek a film és a mozi jövőjében, ezért - sokak szerint - öngyilkos akciókra vállalkoztam. Mozihálózatokat, filmarchívumokat, régi produkciók ezreit vásároltam vagy vásároltattam fel, érdekeltséget szereztünk több forgalmazási cégben. Ma a Cannon-cég Európa legnagyobb mozihálózatának tulajdonosa, a legnagyobb európai forgalmazó, behatoltunk a nemzetközi videó- piacra, és 1987-ben, új partnerek segítségével, kilábaltunk a pénzügyi nehézségekből.- Térjünk vissza a Koldusoperára. Kiket választott a főszerepekre?-Londonban hosszas keresés után.találtam egy kislányt, aki nagyon szépen énekel. Szininövendék, tizenhat éves, Rachel Ro- bertsonnak hívják. Rá bíztam Polly szerepét. Bicska Maxit az a Raul Júlia formálja meg, aki A pókasszony csókjában tört be a nemzetközi élvonalba és aki New Yorkban már színpadon is alakította ezt a szerepet. Mr. Peachum megformálója Richard Harris, aki korábban már számos filmmel népszerűvé tette a nevét. Az utcai énekes szerepét Roger Dalteyra, a The Who-együttes énekesére bíztam. Mrs. Peachum alakítója Julié Waltlers, a mai angol színpad egyik legeredetibb tehetsége. És végül szólnom kell a Kocsma Jennyt megformáló Júlia Migenesról, aki napjaink egyik legkiválóbb musical- és operasztárja. A mű végső formájának kialakításában nagy szerepe van Dávid Toguri koreográfusnak. Több száz táncos - javarészt magyarok - dolgozott irányítása alatt.- Mikor lesz a Koldusopera bemutatója?-Terveim szerint májusban, a cannes-i fesztiválon.- Hogyan sikerült a fílm?- Azt hiszem, remekül, bár ezt nem nekem kell megítélnem. Ragályi Elemér kiváló operatőrnek bizonyult, képei ragyogóak. A forgatás olyan jó légkörben zajlott, ami csak jó filmet eredményezhet. Ha a Koldusopera új filmváltozata siker lesz, az Brecht és Weill, meg a színészek érdeme. Ha elmarad a siker -az az én hibám... FENYVES GYÖRGY Jaroslav Soukup, az Üres zsebek, a Szerelem az átjáróban és az Egy igazi haver rendezője, Híres párbajok címmel, a napokban fejezte be legújabb filmjét. Képünkön az alkotás főszereplője: Lukáé Vaculik. (Milos Schmiedberger felvétele) ÚJ SZÚ 14 1989.1.27.
