Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-06 / 1. szám

A mikor poznani vendéglátóimnak elmondtam, hogy szeretnék el­látogatni a Monar-tanyára, cseppet sem csodálkoztak azon, hogy tudok létezé­séről. Lengyelországban ugyanis 1980-81 -ben megszűnt az a sajátos kettősség, hogy a kábítószeréivezök számának riasztó emelkedése és ma- gukrahagyatottságuk együtt járt a hely­zet súlyosságának lekicsinylésével, il­letve a veszély elhallgatásával. Elsőként Marék Kotahski, a már vi­lágszerte ismert pszichológus mutatott rá az intézkedések szükségességére, de egyben a kivezető útra is. Az ered­mény a Monar-tanyák hálózatának kié­pítése. - öt év alatt húsz intézetet és tizenöt tanácsadót létesített, miközben az egész társadalmat mozgósította a kábítószerek ellen. Igaz, nem hagyo­mányos módon. Lengyelország szerte megjelentek a plakátok: Lengyelország­ban nem létezik narkománia. Ha egyet- értesz, írd alá! - s a plakátok üresek maradtak... - mesélte a poznani tanácsadó vezetője Wojciech Watczak. - A kezdet nem volt könnyű, ám a meg­gyógyult kábitószerélvezök számának növekedése feledteti velünk a nehézsé­geket. Új Monar-tanyák nyitása ma már nem jelent gondot, hiszen a kormányzat is támogatja. Az egészségügyi tárcához tartoznak, de ténylegesen a varsói Mo- nar központ irányítja és ellenőrzi mun­kájukat.- A tanácsadókat sok narkós látogat­ja, ám rendszeresen talán csak százan évente. Közülük negyvenen gyógyulni szeretnének. A tanyára csak kórházi detoxikálás (méregelvonás) után mehet­nek, s el kell fogadniuk az ott uralkodó zord és szigorú életfeltételeket. Úgy hi­szem, hiába mesélnék bármit a tanyá­ról, nem tudnám hűen lefesteni. Ezt látni kell.- így gondoltam én is - bólogattam, s néhány szavas telefon után a tanácsa­dó vezetője közölte velem, hogy más­nap délután várnak a Poznan melletti Roznowóban, a Monar-tanyán. Kísérőmet, Andrzej Skrzypczakot, a Glos Wielkopolski ifjúsági rovatának vezetőjét a kábítószer beszerzési lehe-. tőségeiről faggattam útközben. - A tinik szipóznak, később, s ez bármennyire rosszul is hangzik - ,,szerencsére" át­térnek a kemény szerekre. Azért sze­rencsére, mert a heroin után, ha a kábí­tószeres kezelteti magát, még meggyó­gyulhat, ám a szipózás agykárosító ha­tása gyógyíthatatlan.- Miután az erdőt átszelő út is véget ért, és régen elhagy­tuk a lakott területet, láttuk meg a tanya fehérre meszelt épületeit. A bejáratot nem őrizte senki, csak néhány kutya üdvözölt csaholva. Marzanna Piszczek, ügyeletes nevelónő fogadott kedvesen, s azonnal bocsánatot is kért a körülmé­nyek miatt. - Kívülről a tanya már ren­dezett, ám betűről még csak alakul- mondta, majd a szobájába invitált. A folyosókon civil és munkaruhás nők, férfiak járkáltak, akik éppen elmenőben voltak. - Elmondom előbb a Monar házirendjét - ajánlotta Marzanna.- A tanyára két-három hetes méregel­vonás után kerül az ember. Az illető tudja, hogy két és fél évre vonul be hozzánk. Itt azonnal kemény munkára fogjuk. Reggel hattól robotol, tizenkét- tizennégy órán keresztül, s az újoncnak három hónapig csak kötelességei van­nak, jogai nem. A nehéz munka előtt naponta valamennyien hat kilométert futnak. Jól tudják, hogy az életükért. A szigorú rendet be kell tartaniuk és el kell fogadtatniuk magukat a közösség­gel. Közben a csoportgyűléseken ki kell tárulkozniuk s el kell mondaniuk maguk­ról mindent. Ez a nyilvános önvizsgálat kínzó, megalázó, de enélkül nincs gyó­gyulás. A narkós nagyon érzékeny, de hallatlanul kényelmes, lelkében széte­sett ember. Le kell rombolni mindazt a rosszat, ami a kábítószer függőségé­ben kiépült benne, hogy egészséges lelkülettel élhessen tovább. Három hónap után kérheti a közössé­get, hogy fogadják be maguk közé. Értékelik viselkedését, munkáját. Ha megszavazzák a továbbjutást, átöltöz­het saját ruhájába, teát főzhet társainak. Megjegyzem, csak nagyon gyenge teát fogyaszthatnak valamennyien, hiszen a főéin is ajzószer. A következő három hónap majdnem ugyanolyan nehéz, mint az első negyedév. A normák itt is rendkívül kemények, a narkósnak hat hónapig nemcsak a kábítószertől (ami természetes), de a cigarettától, szesztől és a szextől is tartózkodnia kell. Persze, bármikor el lehet menni, hiszen azt, hogy itt maradhasson az ember, ki kell érdemelni. Magatartással, a fegyelem megtartásával, munkával. Az első há­rom hónap után már kevesen mennek el önszántukból, mert akit a közösség be­fogad, azt minden erejével támogatja és segíti a nehéz időszakokban. - Marzan­na, Julek megszökött. A hátsó ház abla­kán, úgy hogy ne lássa senki... A SEGÍTŐ HARANGSZÓ- Bim-bam - szólalt meg közelünk­ben a haráng. Marzanna felpattant:- Gyertek utánam, baj van - s mi szó nélkül követtük.-El akarok menni! Ne engedjetek!- toporzékolt ordítva egy emberi roncs a tornaterem falára erősített harang alatt. - Be kell vennem valamit, mert így nem bírok létezni - nézett a döbbenten, ám némán álló társaira, segítséget vár­va. - Gyere a kandallóterembe - szólt végül az egyik önkormányzati tag, s ve­lük tarthattunk mi is. A nevelónő közben elmondta, ók csak ritkán avatkoznak a beszélgetésekbe, mert mindenben a közösség dönt. Még abban is, hogy elfogadja-e nevelőnek a jelentkezőt. Igaz, ha helytelen irányba terelődik az eszmecsere, akkor közbelépnek.-A kandallótermet saját készítésű karosszékekkel rendeztük be, a dekorá­ciót alkotó képeket is a narkósok festet­ték. - Körülnéztünk. A fő helyre egy fényképes személyi adatlapot függesz­tettek. Egy bájos leányarc néz vissza ránk a képről, mellette két dátum: szüle­tett 1969-ben, meghalt 1987-ben. És egy nagy fekete kereszt. Alája egy tiszta adatlapot helyeztek el, mellette egy mondat: A következő te lehetsz! Ültünk a teremben, türelmesen vár­tunk. Marzanna elmesélte Zbigniew tör­ténetét. Tizenöt évesen kezdett el szi- pózni, de gyorsan áttért a heroinra. Nyáron a zöld mák levéből nyerte, télen a mák szárából főzte a „kompótot".- Ez nehéz kábítószer, nehezebb a tisz­ta pornál és a ,.fűnél" (mariuána) - ma­gyarázta kísérőnk. -Teljesen szétesve került ide, bírósági végzéssel, hiszen rabolt és majdnem ölt, hogy a szerhez jusson... Zbigniew őrjöngve rontott be a terembe, meztelenre vetkőzve, s disz­nótrágyában meghemperegve. Nem kí­mélte haját, arcát sem. - Állj a csoma­golópapírra - mondták nyugodtan tár­sai. -Állat vagyok, állat! - Hozzátok az ollót - rendelkezett valaki, s amikor megkapta, odaállt bűzös társához, s le­vágta a haját. Kopaszra. Ezután a meg­nyugodott fiút füröszteni vitték és kiszel­lőztették a termet. A csomagolópapirt hajastul a terem közepén hagyták. Me- mentónak. - Ott hagytuk abba - folytat­ta immár a szobájában vendéglátónk,- hogy a huszonegy beteg társaiért, a másik gyógyulása érdekében is ma­rad. A tudatért, hogy bírja még. A gyó­gyulással, az idő múlásával - az első év a legnehezebb - bővülnek a Monar-lakó jogai, nő a függetlensége, de a mozgási lehetősége is. Az első év végén újra megmérettetik, de már programmal kell előállnia. El kell mondania, hogy akarja felvenni a kapcsolatot családjával, is­merőseivel, munkahelyével. El kell mondania, mihez kezd a tanyán kívüli világban. Mihez kezd társai nélkül, nar- kó nélkül. A második évben már a tanyán kívül dolgozik, de a tanya az otthona. Két év elmúltával gyógyultnak nyilvánítják, de ha bármikor meginog, s úgy érzi, segít­ségre van szüksége, visszetérhet a Mo- narba. A kezeltek gyakran válnak neve­lőkké, illetve a tanácsadók lelkes akti­vistáivá. A lakók egymást ellenőrzik, a kihágásokat büntetik, a súlyos vétsé­gekért (kábítószer-használat, agresz- szió) kizárás jár. De ha valaki nem bírja a vasszigort és elmegy, egy másik ta­nyára csak egy év elteltével kérheti felvételét. S ezt akkor is megtartják, ha tudják, hogy a döntés felér egy halálos ítélettel. Ugyanis kevesen érik meg az egy évet.- Nézzünk körül a házban - hívott Marzenna. A szobákban kettesével, hármasával élnek a lakók, s annyi ben­ne a bútor, amennyire telik. Pénzből, erőből egyaránt. Ágyak helyett matra­cok vannak a földön, azokat is saját maguk készítették. Az ülőalkalmatossá­got, a szekrényeket, polcokat úgyszin­tén. A tanya 8 hektáros, a földművelés, az állattartás fő tevékenységük. Sertést hizlalnak, kertészkednek, aprójószágot nevelnek, fóliáznak, az állami hozzájá­rulást pótolva. - Drága a fa és munká­hoz nélkülözhetetlen alapanyag, a szén, hogy fűteni tudjunk. Ki kell fizetni a vil­lanyszámlákat és a lakóknak, akik a ta­nya asztalosmúhelyében dolgoznak, pénz jár munkájukért. Hogy zordak a körülmények? A kinti élethez viszo­nyítva ez paradicsom számukra. Hiszen elgondolni is rossz, honnan jöttek ide. És milyen állapotban. Pénz, ruhanemű nélkül. A Monar és ez az életforma az egyedüli túlélési lehetőség. A nyitott kapuk elvét betartjuk, csak évente egy­szer, mákérés idején, szegjük meg. Ek­kor fölbolydulnak a narkósok, zsigerek- ben érzik, hogy valaha ilyenkor jutottak a kábítószerhez. Sokan vannak, főleg újoncok, akik felrúgják a ház szabályait. Elmennek, pedig tudják, életüket teszik kockára. TERESA- Gyerekek a tanyán? - kérdeztem Marzannától. - Ezek Teresa gyerekei. Velünk, vele élnek. Apjuk is narkós volt, de másfél éve annak, hogy túladagolta magát. A 32 éves Teresa tizenöt éve narkós. Hat hónapja hozták ide a gyere­kei. Lehetőséget kapott. A srácok a falu­si iskolát látogatják és kezdik elhinni, hogy mamájuk meggyógyul. Teresa utolsó pillanatban érkezett. Többször rátört az ,,éhség", a harang gyakran őmiatta szólt...- Engem kerestek? - kérdezi tőlünk a csontsovány asszony, s alig akartuk elhinni, hogy ó Teresa. Legalább ötven­évesnek mondanám, hisz rövid, ószes haja, fogatlan szája, viaszos arcszíne< visszataszító. Csak a szemében ég a tűz, amikor belekezd a beszédbe.- Amikor ide kerültem, a hajamat tövig lenyírattam, mert a vágy a kábítószer után teljesen megbolondított. Kopaszon mégsem akarok az emberek szeme elé kerülni! A férjem halálára nem emlék­szem, pedig állítólag mellette voltam az utolsó percekben is. De hát akkoriban én állandóan be voltam lőve. A gyereke­ket a nagymamák nevelték, de volt egy időszak, amikor a szomszédok gondos­kodtak róluk. Amikor el akarták tőlem venni őket, összeszedtem maradék erő­met és a Monar-tanyára kéredzkedtem. Befogadtak engem is, őket is. De tu­dom, ez az utolsó lehetőségem... S hogy mit szedtem tizenöt éven ke­resztül, hogy mégis életben maradtam? Én mindent megkóstoltam. Úgy látszik, erős a szervezetem. A Monarban „hetesek" készítik az ételt és aki a tanyán él, megtanulja értékelni a napi négyszeri étkezést, a fe­je fölötti tetőt, a munkát. És a pihenést, a szabadidőt úgyszintén. - Amíg csak nyolc órán keresztül dolgoztak, nem tudtak mit kezdeni a maradék idővel. Ténferegtek, azon gondolkodtak, milyen volt a szabad élet, milyen volt az, amikor még kábítószerhez jutottak. Mi nevelők- egyébként heten vagyunk -, nem szervezhettünk számukra programokat. Ez az ö dolguk. Nem csináltok semmit? Akkor ennél jobb, ha dolgoztok. A 14-16 órás kemény robot után megtanulták értékelni a szabadidőt, s tartalmas be­szélgetésekkel, programokkal teszik színesebbé a pihenés perceit. Kará­csonykor, újévkor a régi lakók hazaláto­gatnak. Visszatérve beszámolnak élmé­nyükről, reményt keltve a többiekben, akik talán ekkor értik meg igazán, hogy saját életük, további sorsuk a kezükben van. Lengyelországban évente több száz kábítószer-élvező hal meg. Több tízezer kábítószeres súlyos máj és vesebántal- makban szenved. A túléléshez Monar- tanyák kellenek. Nemcsak Lengyel- országban. PÉTERFI SZONYA „Szeszes italból van választék,,," Szabálytalan leltár egy levél nyomán Névtelen, illetve olvashatatlan aláírásé levelet hozott szerkesztőségünkbe a posta. Egy somorjai (Samorín) lakos felháborodva közli, hogy a duna- szerdahelyi (Dunajská Streda) Jednota fogyasztási szövetkezet lapunkban megjelentetett reklámja - jó vásárlásra invitálja a somorjai áruházba a látogató­kat - „nem felel meg a valóságnak". A levélíró keveselli a 12 ezer lakos számára az egyetlen áruházat és különösképpen a hiányos áruválasz­tékra panaszkodik. Elégedetlen az áruház vala­mennyi részlegének kínálatával, „az élelmiszerről már nem is beszélve, csupán egyből van választék, ez pedig a szesze's ital". A reklám és az árukínálat közti összefüggése­ket, reméljük, hogy a fogyasztási szövetkezet illeté­kesei megmagyarázzák, engem inkább olvasónk utolsó megjegyzése foglalkoztatott. Még a táskám­ban lapult a levél, s nem döntöttem el, milyen sorsra ítélem, amikor a szerkesztőségből útban hazafelé megálltam lakótelepi élelmiszerüzle­tünkben. Csupán a napi apróságokat - kenyeret, tejet, vajat, felvágottat - kívántam megvenni, s ezeket meg is kaptam, de mielőtt a pénztárhoz toltam volna a bevásárlókocsit, megálltam az italos polcok között. Remélem, nem figyelt senki, mert ki tudja, mit gondolt volna rólam. A töményeket tartalmazó oldalon, ha hiszik, ha nem, 87 féle üveget számlál­tam meg. Hazai és külföldi gyártmányú, különböző szesztartalmú, színes és színtelen, félliteres, két- decis, literes palackokba töltött italok, dobozokba csomagolt vagy csak színes címkével ellátott fias­kók sorakoztak ott. S hogy teljes legyen a sor, eszembe jutott, hogy még az Eso-sarokban is láttam néhány üveget. Igen, a színes kristálycukron kívül (melyet, azt hiszem, senki sem vásárol) választékbővítés címén (ugyan, mit bővítenék ve­le?) márkás külföldi italokat kínálnak, melyeket kérésre díszcsomagolásban is árusítanak. Fejcsóválva indultam vissza leltározó helyemre, hogy a túloldalon is szemlét tartsak. Itt a borok sorakoztak - az előzőeknél szerényebb választék­ban - elég volt húszig számolnom, hogy a fehér és a vörös borok, valamint a pezsgők kínált fajtáit összegezzem. A hazai dombokon termett „szőlő­lén" kívül import palackok is szép számban voltak, és hogy a készlet véletlenül se fogyjon ki, a ked­ves vásárlóknak - bizonyára a gyorsabban elkelő fajtákból - a polcok mellé ládákban is készítettek a teli üvegekből. A kedves levélírónak - anélkül, hogy a somorjai áruházba látogattam volna - teljesen igazat adtam a nálunk szerzett látvány alapján. S abban is egyetértek vele, s bizonyára többek véleményével megegyezően, hogy a vásárlók nem feltétlenül ebből az áruféleségből várják el a legbővebb kíná-. latot. Egy nagy tanulság levonható mindabból: a kereskedelem abból kínál többet, amiből van. Azt hiszem, szívesen a polcokra raknának sok-sok édességet, keresett termékeket, hogy a vevők igényeit kielégítsék, ha a rendeléseiknek megfele­lően kapnák az árut. A forgalmi terv teljesítése elsődleges számukra, hisz ettől függ a havonta kapott fizetésük. Vádoljuk az eladókat, hogy a leg­könnyebben az alkoholeladásból jön össze a bevé­tel. Úgy látszik, nem teljesen így van, mert véletle­nül ismerem az egyik eladót az említett üzletből, aki arra panaszkodott, hogy nem teljesítik a forgalmi tervet, hónapok óta nem kaptak prémiumot. Talán másutt kell keresni a szeszes italok bősé­gének okait. Az alkoholizmus elleni harcot széle­sebb körben kell elindítani, s úgy látszik, ebben az árucsoportban teljes mértékben érvényesül a „szállító diktatúrája", a kereskedelem pedig szolgamód alkalmazkodik ehhez. De mi mást is tehet (tehetett)? Az év elejétől bevezetett új gazdasági mecha­nizmustól sokat várnak a kereskedelmi dolgozók is. A legfontosabb mindenképpen az lesz, hogy ne legyen „kifizetődő" a szeszes ital árusítása, hogy az eladásból származó haszon elenyészően kicsi legyen az egyéb élelmiszerfajtákkal, de a többi fogyasztási cikkel szemben is. Ezáltal bizonyára megszűnnek az olyan jelenségek is, mint amilyen­ről a kereskedelmi tárca egy illetékese számolt be: az egyik csehországi Drogérie vállalat boltjában- mivel erősen szorgalmazták a választékbővítést- bevezették az alkohol árusítását. Ez még vicc­ként is rosszul hat, az ilyen „kezdeményezésre" bizonyára nincs szükségünk. A megoldás viszont csupán egy lehet, a többi áru javára - és egészségünk védelmében is- csökkenteni keli a szeszes italok kínálatát. DEÁK TERÉZ I 198S

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom