Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-06-23 / 25. szám

Milyen volt az iskolai testnevelés? Lassan véget ér a tanév. A csen­gő még utoljára szól egyet hosszan és kéthónapos hallgatás következik. A mérlegkészítések ideje befejeződött. A táskákban ott lapulnak a bizonyítvá­nyok, melyek minősítik tulajdonosaik, a diákok s oktatóik egész évi közös munkáját. Úgy illik, mi is szemügyre vegyük az elmúlt időszak termését, azaz az iskolai testneveléssel foglalko­zó cikkek halmazát. A CSKP Központi Bizottságának El­nöksége 1986 őszén elfogadta a tö­megsport, az iskolai testnevelés, vala­mint a honvédelmi nevelés fejlesztésé­ről és támogatásáról szóló dokumentu­mot. Az azóta eltelt három évben a gya­korlatban vizsgáztak a felsőbb vezetés tervei, elképzelései. Mi a jelenlegi hely­zetre voltunk kíváncsiak, ezért több alap- és középiskolába látogattunk el, hogy valós képet kapjunk a testnevelési munkáról. Az oktató-nevelői folyamat egyik alapvető eleme a testnevelés, így része a szocialista nevelésnek. Célja, hogy hozzájáruljon a harmonikusan fej­lett személyiség kialakításához. Ebből a meghatározásból automatikusan kö­vetkezik: a tornaóra egyenragú a többi tantárggyal. Sajnos, tapasztalataink azt mutatják, ezt az alapelvet nem minden­hol tartják szem előtt. Főleg az alapisko­lákban elszomorító a helyzet. A Galántai járásban 44 iskola közül ötnek nincs tornaterme (ezek közül négy magyar tanítási nyelvű). A tornaórákat általában a sportpályákon (már ahol van) tartják meg, míg rossz időben, télen, marad a folyosó. Ott sem rózsás a helyzet, ahol van tornaterem. Problémát okoz a sportszerek beszerzése, ezek többsé­ge állandóan a hiánycikkek listáján sze­repel. Sok függ a tanári kar hozzáállásától is. Sajnos, volt olyan iskola a megláto­gatónak között, melynek igazgatója nem volt hajlandó fogadni bennünket. Itt nem szaktanító faiadata volt a torna oktatá­sa, a tornaterem építése csak tervekben szerepelt, s a felszerelés is hiányosnak mutatkozott. Mindössze két öreg röplab­da állt a tanulók rendelkezésére. Nem hisszük, hogy az illetékes hallgatása elfedte az oktatás hiányosságait. Sze­rencsére azok az iskolák vannak több­ségben, ahol rendszeres, hozzáértő munka folyik. Megállapítható, az esetek többségében gyümölcsöző együttműkö­dés alakult ki a szülői munkaközösség szervezeteivel. Ez nemcsak az egyes úszó, vagy sítanfolyamok kiadásainak fedezésére szorítkozik, hanem gyakori­ak a szülők által vezetett sportköri fog­lalkozások is. Ilyen esettel találkoztunk például Komáromban (Komárno), ahol a lövészkor tagjai országos csúcsok birtoklásával dicsekedhetnek. A kisebb alapiskolákban még mindig kevés a szakképesítéssel rendelkező testnevelő. Ennek objektív okai vannak. Az alacsony óraszám miatt csak kis létszámú tanítói kart foglalkoztathatnak. A problémát csak úgy lehetne megolda­ni, ha a pedagógusoknak három tan­tárgyból lenne szakképesítésük! Faluhelyen, tisztelet a kevés kivétel­nek, elhanyagolják a gimnasztika, a röp­labda és a kosárlabda alapelemeinek oktatását, s ez a középiskolákban hát­ráltatja a tantervben előírtak elsajátítá­sát. A délutáni sportjátékokat átlagosan a tanulók 40-45 százaléka látogatja, ám a különböző szintű versenyekre csak a tehetségesebb 10-15 gyerek jár, s a nagy számú rendezvények miatt ezek a tanulók sok órát mulasztanak. Általános vélemény a testnevelők kö­rében, hogy elavultak azok az elvek, melyek szerint az iskolákat rangsorolják (eredménycentrikusság). Az iskolák előtt új feladat áll: felkészülés az 1990-es spartakiádra. A szeptemberi tanévnyitót követően ter­veinkben szerepel tudósítani a sok tü­relmet igénylő gyakorlatok betanítá­sáról.-Az 1988/89-es bajnokságban az Ext­raliga vándorserlegét a szolgáltató vállalat nyerte el. Második helyen .az FC Matúékovo végzett. Az Interligában az első helyet a SZISZ városi szervezetének együttese, az Interclub szerezte meg, így kivívta ma­gának a jogot, hogy ősztől az Extraligában szerepelhessen. A bajnokságok iránt akko­ra az érdeklődés, hogy minden évben két- három új csapat küldi el nevezését. Ezek a táblázat utolsó két helyezettjével játsza­nak selejtezőt a táblára kerülésért. A közel­jövőben talán szükséges három osztályúra bővíteni a bajnokságot, szeretnénk minden­kinek lehetőséget adni a sportolásra. Az új idénytől kezdődően a csalások elkerüléséért bevezetik a fényképes igazol­ványokat, ugyanis egy-egy tétmérkőzésen előfordult, hogy valaki feketén játszott. Ezentúl szükséges lesz az orvosi igazolás is. A játékosok nevezése nem függ életkor­tól. Jelenleg a legfiatalab labdarúgó 17, a legidősebb 46 éves.-Nem is olyan régen a felnőttekhez hasonlóan megszerveztük a hat-tízévesek bajnokságát. Aztán két évvel ezelöt kísérle­tünk kudarcba fulladt. Nem találtunk olyan emberi, aki vállalta volna a kicsik irányí­tását, Mudroch Ferenctót, az Interliga győztes csapatának kapusától az iránt érdeklődöm, hogyan került kapcsolatba a labdarúgással.- Ifjúsági csapatban kapuskodtam a ka­tonaság előtt, s a leszerelésem után vala­hogy kimaradt az életemből a sport. Később a fölösleges kilók rádöbbentettek, egész­ségtelen életmódot folytatok. 1983-ban vé­gül is beálltam a Bayern csapatába, majd 87 őszén átigazoltam az Interclubhoz. A bajnokságot hárompontos előnnyel nyer­tük meg az építkezési vállalat együttese előtt. De nem is ez a fontos. Képzeljük el, hogy vasárnap délelőttönként 240 ember rendszeresen sportol, kikapcsolódik a min­dennapok monoton egyhangúságából. So­kan közülünk magukkal hozzák feleségü­ket, gyermeküket, így legalább kiszabadul­nak a panelházak egyhangúságából. Jobb, ha a focizással töltjük időnket, mintha a kocsmában múlatnánk a napot. Arról nem is beszélve, hogy a pályán tartós barátsá­gok alakulnak ki, egyfajta közösség jön létre.- Sajnos, vannak olyanok is köztünk, akik elfelejtik, hogy csupán játékról van szó. A győzelem érdekében mindenre képesek. Az ilyenek figyelmen kívül hagyják, hétfőn munkába kell menni, ók egyszerűen képte­lenek veszíteni. Még az a szerencse, hogy számuk fogyóban van. Télen a bajnokság szünetében sem tét­lenkednek a galántaiak. Már hagyománnyá vált, hogy a sportcsarnokban megrendezik a Téli Kupát. Idén tíz csapat küzdött meg az elsőségért. Úgy látszik, a ligások tevékenysége azért nem mindenütt találkozik rokonszenwel. A járási lap, ígéretével ellentétben, nem közli rendszeresen az egyes fordulók ered­ményeit és a táblázatokat. S valószínű, az őszi idénytől kezdve nem lesz mód üzletek kirakataiban népszerűsíteni a bajnokságot. De mindezek nem szegik kedvét a szervező bizottságnak. Bár a nevezési határidő még nem járt le, már eddig is négy új csapat jelezte: indulni szeretne az 1989/90-es ki­írásban. Egyre többen jönnek rá ebben a mátyus- földi városban, csak úgy szabadulhatnak meg a civilizációs ártalmaktól, ha a rend­szeres mozgás mindennapjaik részéyé válik. Az oldalt írta: NÉMA LÁSZLÓ Az Interliga győztes csapata A _ egészséges életmódot népszerú- r\L sítő írásokkal, könyvekkel már lassan Dunát lehetne rekeszteni. Ám még mindig többségben vannak azok az embe­rek, akik a karosszék nyújtotta kényelmet előnyben részesítik a rendszeres testmoz­gással szemben. így nem csoda, hogy az úgynevezett civilizációs megbetegedések száma az utóbbi időben nem csökken, sót növekvő tendenciát mutat. A magas vér­nyomás, érelmeszesedés, neurózisok, gyo­morfekély, elhízás, infarktus, cukorbetegsé­gek stb. mindennapjaink velejárójává vál­tak. Sokan úgy vélekednek, hogy a test­edzés, a sportolás mindenkinek a magán­ügye. Azonban nem szabad elfelednünk, hogy közösségben élünk, s a társadalom a dobogós helyeken végzetteknek az aján­dékot, ami általában egy garnitúra mez. A legsportszerúbb együttes jutalma egy új labda, míg a gólkirályi címmel büszkélkedő 100 korona értékű vásárlási utalványt kap.-Sajnos, a játékvezetői kérdést még nem sikerült megnyugtatóan megoldanunk. Arra nincs pénzünk, hogy profi bírókat szer­ződtessünk, így sorsolással döntjük el ma­gunk között, ki vezesse a mérkőzéseket. Részletek a szabálykönyvből: A bajnokság ősz-tavasz rendszerű, 18 fordulós. A mérkőzéseket vasárnap kell lebonyolí­tani 8 órától 12.00-ig. számára sem közömbös, hogy tagjai egészségesek-e. A társadalmi szervezetek tevékenységének utóbbi időben tapasztal­ható megélénkülése azt mutatja, hogy vég­re megmozdult az állóvíz. Galántán (Galanta) járva többször felfi­gyeltem egy üzlet ablakában levő táblára, s rajta a feliratra: INTERLIGA. Nem tartott sokáig, míg sikerült kiderítenem, mit is je­lent ez a kifejezés. A SZISZ városi szerve­zete 1979-ben Új Árpád vezetésével elindí­tott egy olyan mozgalmat, melyben a futbal­lozni vágyó fiatalok csoportosultak. A kez­det kezdetén csak néhány csapat találko­zott, mérte össze erejét - vasárnaponként. Később bajnoksággá nőtte ki magát ez a spontán kezdeményezés, melybe hét együttes nevezett be. A mérkőzéseket kézi- labdapályán játszották. A csapatok tagjai aktív pályafutásukat befejezett labdarúgók­ból, s a játékot kedvtelésből űzőkből kerül­tek ki. 1979 óta a foci eme formája olyan népszerűségre tett szert a városban, hogy a bajnokságot (már negyedik éve) két osz­tályban (Inter és Extra) bonyolítják le tíz-tíz csapattal.- Az indulás óta a játékszabályok némi módosításon mentek keresztül - magyaráz­za Rakicky Jaroslav, a liga tizenegy tagú szervező bizottságának elnöke. - Jelenleg a játékidő kétszer huszonöt perc, s a köztük levő szünet ötpercnyi. A lesszabályt eltöröl­tük, de egyébként a nagypályás focival teljesen megegyező szabályok szerint ját­szunk. Itt a tizenhatost a kézilabdapálya hatos vonala helyettesíti, s a büntetőt ti­zenegy méter helyett hétről rúgjuk. A csa­patok tizenkét fős létszámmal nevezhetnek be a bajnokságba, s külön hangsúlyozom, hogy csak amatőrökről lehet szó, igazolt játékosok nálunk nem léphetnek pályára. Csak azok szerepelhetnek, akik bizonyítha­tóan legalább egy évig nem játszottak a „ hi­vatásosok" között. Hogy a galántaiak mennyire komolyan veszik az általuk létrehozott szabályokat, mi sem bizonyítja jobban, mint az alábbi eset: az egyik együttes a bajnokság során tizen­három játékost szerepeltetett, s büntetésül 'kizárták a további küzdelmekből. Az a játékos, akit sárga lappal büntettek, 5 koronát fizet a közös kasszába, míg a piros lap ára 10 korona. A piros lapos játékos egy mérkőzésen nem szerepelhet, míg az, aki három sárgát gyűjtött, egy találkozóra szóló büntetést kap. A szervező bizottság a bajnokság ideje alatt minden.kedden ülést tart. Köztudott, hogy a városban kevés a sportolásra, azaz a labdarúgásra alkal­mas terület. Jelenleg a két liga összecsapá­sait a helyi szakmunkásképző intézet két kézilabdapályáján játsszák le. Az utóbbi időben mintha megromlott volna a kapcso­lat az iskola vezetősége és a szervező bizottság között. A focisták vállalták, hogy rendbe hozzák a pályákat, de ehhez az iskola valamilyen oknál fogva nem járult hozzá. így kétséges, hogy a szeptember 3-án kezdődő őszi idényben itt játsszák-e majd a mérkőzéseket.-A csapatoknak a benevezéskor 300 koronát kell befizetniük a közös kasszába, s az így befolyt összegből vásároljuk meg Pillanatfelvétel a Bayern-Zdroj összecsapásról (Rakicky felvételei) ÚJ SZÚ VASÁRNAPI KIADÁS Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Kiss József. Főszerkesztő-helyettes: Csető János és Szilvássy József. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Martanoviéova 25.. 8. emelet. Telefon: központ 210/9, főszerkesztő: 532-20 és 210/4456, főszerkesztő-helyettesek: 210/4454 és 210/4453, szerkesztőségi titkárság: 550-18, vasárnapi kiadás: 673 70, sportrovat: 505-29 és 506-39, gazdasági ügyek: 210/4425 és /4426. Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat. 819 02 Bratislava. Martanoviéova 25. telefon: 586-07. Fényszedóssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében 815 80 Bratislava. Martanoviéova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 819 18 Bratislava. Jiráskova 5.. telefon: 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 819 18 Bratislava, Martanoviéova 25, 17. emelet, telefon: 210/3659 és 551-83. Havi előfizetési díj - a vasárnapi kiadással együtt - 14,70 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévre 13,- korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaée, 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom