Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-20 / 3. szám
Lenin elvtárs ravatalánál írta: Illés Béla Moszkva, 1924. január 23. „Tegnap reggel a város vörös zászló- diszben állott, január huszonkettedike forradalmi ünnep. Tizenkilenc esztendő előtt e napon vezette Gapon pópa a cár szentpétervári téli palotája elé a reformokat kérelmező százezernyi szegénységet - és a cár reformok helyett sortüzet adatott. E véres naptól számítja a történelem a kilencszáz- ötös orosz forradalmat - országos munkaszünettel, népgyülések ezreivel, este ünnepi előadásokkal emlékezik a vörös Oroszország a fekete napra. A nap első fele programszerűen folyt le- csak itt-ott jött a hirdetett előadó helyett más szónok. Kora délután feketeszegélyes vörös zászlókkal cserélik fel a vörös lobogókat az egyes középületeken. Újság nincs- bizonyosat senki sem tud - az utcákon sűrű tömegek láthatók - lassan, ellenőrizhetetlenül terjed a hír: Lenin elvtárs meghalt. Mindenki beszéli, de senki sem hiszi el egészen - a proletáriátus ellenségei annyiszor keltették már halálhírét a proletárforradalom vezérének. A szerkesztőségek és pártirodák ablakai a munkaszünet ellenére végig világosak, szürkületkor megjelennek a külön kiadások: „Lenin elvtárs január huszonegyedikén este 6 óra 50 perckor meghalt. Január 24-én „Január 23-án délután egy órakor futott be a vonat Lenin elvtárs holttestével... ötezer ember mehet ki a pályaudvarra. Az utcán százezrek várják az egyszerű vörös koporsót. A szakszervezetek házának oszloptermében állítják fel a ravatalt. Mig a holttestet hozó menet meg nem érkezik, a házat katonaság fogja körül, a nyitott koporsó felállítása után csak egy kis diszőrség marad hátra. A gyászterem alig pár pillanatra a hatóságoké, aztán megnyitják a nagyközönségnek. Moszkva zarándokúira megy Lenin elvtárs ravatalához. A gyárak munkásságának felvonulása csak ma délelőtt Moszkva gyászol Moszkva, 1924. január 25. „A fehér Moszkva vörös-fekete zászlódiszben áll. A Moszkvai Komité (párttitkárság) falain feketekeretes vörös plakátokon olvashatod a párt parancsát: „Lenin elvtárs meghalt - építsétek tovább művét, az uj társadalmi rendet megalkotó kommunista pártot." „Lenin elvtárs meghalt - dolgozz, hogy harcainak eredménye örökké éljen." „Lenin elvtárs megmutatta a kommunizmushoz vezető utat, a te kötelességed, elvtárs, hogy az utat járhatóvá tegyed." A gyárak, műhelyek, minden hely, ahol munkások vannak, hasonló kiáltványokkal gyászol..." Lenin halála után i Moszkva, 1924. február 1. „A közfelfogás a proletárforradalmat elválaszthatatlanul összekötötte Lenin elvtárs személyével, amint egész bizonyosan a történelmi írás is Lenin nevével fogja megjelölni a pontot, ahonnét az emberiség életének uj korszaka kézdődik. Lenin munkájának eredménye oly felmérhetetlenül nagy, oly nélkülözhetetlen volt az ő tanítása a proletárforradalmat vezető pártról és a proletariátus államáról és olyan felülmúlhatatlan volt az tevékenysége e párt és az első proletárállam létesítésében, hogy érthető a túlzás: a Lenin személyével kötni össze a forradalom és a proletárállam sorsát... ... Az első hatás a megdöbbenés volt - Iljics nincs többé! A gyász elsősorban lljicsnek szólt, az embernek, akit nemcsak csodált, hanem valóban szeretett is minden orosz proletár és földnélküli paraszt. De lljicset a forradalmon át szerette meg az orosz dolgozó, tudta, hogy milyen nagy része van Leninnek a szabaditó forradalomban és az öntudatos proletár már az első megdöbbenés után megértette a párt parancsát: Lenin meghalt - építsétek ki erősebbre a kommunista pártot... ... Egy gyászünnepélyen mondta az egyik szónok: ha Lenin 1917-ben halt volna meg, nem lehetett volna pótolni a veszteséget - a legnehezebb korszakon keresztülvezette az orosz forradalmat, ma már ismerjük az utat, ma már nem állunk szemben emberfölötti nehézségekkel - Lenin legnagyobb dicsősége, hogy az orosz forradalom ma már nélkülözni tudja Lenin zsenijét. Talán nincs egészen így és főleg nincs így világméretekben..." (Szemelvények a Munkás (Kassai Munkás) 1924. február 1-jei, 2-i és 13-i számából) kezdődik, tegnap este százezres tömeg várt bebocsájtásra. A Nagy Színház tere zsúfolva van, a Tverszkáján és mellékutcáin több száz méter hosszú sorban áll a nép. Egy- egy ember csak pillanatokra maradhat a ravatal előtt, mégis öt-hat órát kell várni a bebocsájtásra. Éjfél után a tömeg fogyni kezd, de még reggeli három óra után, amikor a szovjetkongresszus tagjai mennek a ravatalhoz, még akkor is ötezernél többen állunk a hófúvásban..." ......A bejárattól az emeleten levő oszlopteremig vöröskatonák sorfala között megyünk. A ravatal körül nyolc katona áll és két polgári ruhás elvtárs, mellükön jelvénynyel, ami azt bizonyítja, hogy végigharcolták a polgárháborút. A széles, alacsony ravatalon nyitott koporsóban fekszik Lenin elvtárs holtteste, szürke polgári ruhában, a mellén ugyanolyan jelvény, amilyent díszőrsége hord. Nemcsak írjuk, valóban olyan, mintha aludna. Lefogyott arca nem utolsó arcképein látható fáradt arckifejezésére emlékeztető, hanem egy esztendők előtti képére: a forradalom, a polgárháború Iljics elvtársáéra. Lassú menetben elindulunk kartávolságnyira a koporsó mellett, annyi időre állhatunk meg, míg az orgona eljátssza az ismert gyászindulót. Nem lehet leírni ezt a pár pillanatot... Ami szépet és nagyot az életben láttunk, hallottunk, hittünk és reméltünk, ami igazságtalanságot és fájdalmat elszenvedtünk: egy másodperc alatt minden eszünkbe jut. Láttam háborút és utcai harcot, győzelmet és vereséget, de soha ilyen fájdalmasan egybeolvadt tömeget nem láttam, mint az, mely ott állt a gyászfátyolos csillárok, a forradalmi zászlók alatt, Lenin elvtárs ravatalánál. Aki nem érti meg, hogyan tudott az orosz proletár esztendőkön át éhezve dolgozni, hóban, fagyban, rongyosan, mezítláb harcolni egy külső és belső fronton - annak meg kellene nézni azokat, akik Lenin elvtárs koporsója előtt állnak...“ Mottó: „Lenin nem a múlt, a már változatlan, s amit hűvös analízissel tanulmányozni lehet, körbejárva és elemeire bontva - nem a múlt, amire elég emlékezni Lenin a jövő és a lehetőség, amit meg kell valósítani, hogy egészen megértsük (Egy filozófus az 1980-as évekből) k A j a titka annak az óriási hatásnak, IVII amelyet V. I. Lenin gyakorolt a nemzetközi munkásosztályra? Miből eredt, miből táplálkozott az a határtalan bizalom, az a szeretet és mélységes tisztelet, amelyet a kommunista és munkáspártok vezetői és tagjai éreztek iránta szerte a világon, tekintet nélkül arra, hogy melyik kontinensen éltek, melyik nemzethez tartoztak? Ennek tanulmányozásához rengeteg mű, dokumentum, feljegyzés áll a szakemberek rendelkezésére. A Tribuna „Lenin a külföldi kommunisták szemével" című cikkében V. I. Lenin munkamódszereit, stílusát.vizsgálja meg ebből a szempontból, amikor a nemzetközi munkásmozgalom, a kommunista és munkáspártok neves személyiségeinek, vezetőinek tapasztalataiból, véleményéből idéz. Elöljáróban kiemeli, hogy Lenin - éppúgy, mint Marx és Engels - nem tűrte személyének semmiféle dicsőítését, kultunemcsak vezérüket, hanem a testvérüket is látták. A francia kommunista, Paul Vaillant-Cou- turier 1925-ben ezt írta Leninről: „Ez az ember, aki megrengette a világot, amikor elmélyében megforgatott mindent, ami ez idáig bolygónkon az életet meghatározta, ez az ember céltudatos élete végéig megőrizte csodálatraméltó tulajdonságát, hogy úgy erezzen és gondolkodjék, mint a kínai kuli vagy a néger hordár." Tapintatosan és körültekintően bírált. 1921-ben a Kommunista Internacionálé III. kongresszusán például, amikor vitába szállt a német kommunistákkal, rájött, hogy elragadtatta magát, s szóban, majd levélben is elnézést kért a küldöttségtől, amiért a vita hevében „durva és tiszteletlen kifejezéseket" használt. Mélységesen őszinte és emberi volt tehát, pózok nélküli, mert az etikát, a párt erkölcsi alapelveit a gyakorlatban érvénye„Emhernyi minta a jövőből" szát. Ennek ellenére óriási tekintélye volt, mivel senki sem tudott úgy együttműködni velük, annyira odafigyelni minden ország, minden kommunista és munkáspárt, minden egyes ember véleményére, körülményeire, mint ő. A proletár nemzetköziség, az internacionalizmus elve volt az első szabály, amely a külföldi kommunistákkal folytatott tanácskozása, vitái hangvételét meghatározta, amelynek alapján problémáikat megítélte, javaslatait, vagy határozatait megfogalmazta. Átfogóan gondolkodni, az egész nemzetközi munkásmozgalom érdekeit és törekvéseit szem előtt tartani, megoldani a nemzetiségi problémákat elválaszthatatlan összefüggésben a nemzetközi kérdésekkel - ilyen volt Lenin eljárása és ezt követelte minden kommunistától, minden proletár forradalmártól. Más eljárást nem tűrt meg, ez alól nem volt kivétel egyetlen ország, egyetlen kommunista párt sem. 1913-ban a következőket írta: „Az öntudatos munkás nemcsak az orosz marxisták családtagjának érzi és tartja magát, hanem megérti, hogy a nemzetközi marxisták nagy családjának is tagja. Kötelességei vannak a nemzetközi munkássággal szemben. Figyelembe kell vennie véleményüket és követeléseiket. Egy pillanatra sem veszítheti el a kapcsolatot a munkások nemzetközi hadseregével. “ Ehhez az elvhez tartotta magát következetesen és tántoríthatatlanul egészen élete végéig. Semmiféle eltérést ebben nem tűrt meg. Minden kommunista pártnak, tekintet nélkül a világban betöltött helyére, kötelessége tekintettel lenni a többi pártra, s minden pártra, együttesen. Figyelembe kell renni azokat a sajátos körülményeket, s azt az adott helyzetet, amelyek között ezek a kommunista pártok dolgoznak. A nagy nemzetközi problémákat a kommunista pártoknak közösen kell átgondolniuk és megoldaniuk - ez volt Lenin véleménye. Minden kommunista, aki Leninnel találkozott, azonnal ennek a szemléletnek a vonzáskörébe került, s életre szólóan magával vitte ezt a benyomást, ezt az ügyre és emberre egyaránt figyelő szenvedélyes érdeklődést. Ezért érezték egész szivükkel hozzájuk tartozónak, igazi elvtársuknak Lenint a franciák, a németek, a svájciak, vagy a kínaiak. Beszélgettek Leninnel legsajátosabb, hazájukat érintő legbonyolultabb problémákról éppúgy, mint pártjuk gondjairól. Mindig biztosak lehettek abban, hogy ö megérti, segít vagy tanácsot ad, hogyan miként oldják meg problémáikat, mivel Lenin véleményét mindig abból kiindulva fogalmazta meg, milyen volt az adott ország helyzete, s hogy egyúttal mit követelt a nemzetközi munkásmozgalom érdeke. A huszadik század kommunistáinak meg kellett tanulniuk azt a politikai alapelvet, hogy saját hazájuk munkásmozgalmának érdekeit és lehetőségeit egyeztessék az egyetemes kommunista ideálokkal. Mindazok, akik az ő internacionalizmusának iskolájába járhattak, s hívek maradtak tanításához, erről sosem feledkeztek meg. Ezeknek a forradalmároknak vérükké vált az internacionalizmus, s nemcsak gondolkodásukat határozta meg életreszólóan, hanem magatartásukat is. Ók alkották a nemzetközi kommunista mozgalom magvát, s Leninben sítette, amikor korrekt, tapintatos és figyelmes volt azokkal szemben, akikkel tárgyalt. Viszont sosem volt elvtelenül megalkuvó, az alapvető kérdésekben rendíthetetlenül következetes volt. És kérlelhetetlen azokkal szemben, akik megsértették az internacionalizmus elveit, elszakadtak a nemzetközi munkásmozgalomtól, vagy az elhajlás hibájába estek. Fölmerül a kérdés, mire alapozta Lenin mélyreható tudományos elemzését, kiváló stratégiai tudását a nemzetközi munkás- mozgalom problémáinak megoldásában? Minden arra mutat, hogy a marxista elmélet átfogó ismeretén kívül sokoldalú tájékozottságára épült mindez. Ismerte minden ország helyzetét, a nagyokét és kisebbekét, a kevésbé jelentősökét egyaránt; politikai rendszerüket, gazdaságukat, katonai erejüket, pártjaikat, munkásosztályukat és vezetőiket. Ezeknek az alapján irányította a nemzetközi munkásmozgalom, az adott országok kommunista pártjainak munkáját. Amíg nem volt pontos áttekintése, nem szólalt fel velük kapcsolatban. Ismeretei méreteit nehéz még csak elképzelni is. Hiszen amikor ő élt, még nem voltak műszakilag a maihoz hasonló, korszerű tájékoztató eszközök. Mégsem volt még egy ember, akinek alaposabb, nagyobb áttekintése lett volna a világ dolgaitól, mint neki. Idézzünk ezzel kapcsolatban néhány példát: Rudas László így emlékezik találkozására Leninnel 1919 tavaszán: „Hány földmunkás és szegényparaszt van Magyarországon? - kérdezte hirtelen Lenin. A háború előtti statisztika alapján azt mondtam, körülbelül négymillió. “Mennyi?« - ismételte meg a kérdést csodálkozva és komoly hangon folytatta: “Nézze, ezekkel a dolgokkal csak nagyon nagy felelősséggel szabad foglalkozni. Tegnap este nálam volt a magyarországi kommunisták egyik vezetője, különben az ön szomszédja, s amikor feltettem neki ugyanezt a kérdést, nem tudott nekem válaszolni. Milyen kommunista az, aki nem ismeri az osztályerők arányait a saját hazájában és főleg, amikor nem tudja, mennyi hazájában a nincstelen földmunkás vagy a proletársorsban élő paraszt?"" Lenin az osztályerők helyzetét éppolyan alaposan tanulmányozta, mint a hadvezér serege, csapatai állását a csatamezőn. An- tonín Zápotockyval folytatott beszélgetését például 1929-ben így rögzítették: „És a pártkongresszus? Meglesz hamarosan? Azt mondjátok, szeptemberben? És mit szól ehhez a baloldal? Sikerül megnyerni a többséget?... Nem tudom, nem tudom, nehogy korai legyen az öröm, még nem tudhatjátok, mire képes, mit tesz majd a jobboldal... És a szakszervezetek? Egységesek? Nem! Melyik szakszervezet a legerősebb? A szociáldemokratáké! És kinek a kezében van a vezetése?" De sorolhatnánk ugyanígy tudományos elemzésének, távlatokat meghatározó stratégiájának módszereit, tárgyilagosságát, demokratizmusát vagy dinamikáját, amely munkáját, tevékenységét áthatotta. Akárhonnan nézzük, akármilyen szempontból elemezzük is, egyszerűsége, szerénysége éppúgy követendő példánk kell hogy legyen, mint azok az alapvető elvek, amelyek szerint dolgozott és élt.
