Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-26 / 21. szám
Venezuela, 1989 március: ez a fiatalasz- szony a tüntetések során szerzett sebesüléseibe a kórházban belehalt mégpedig olyan időszakban, amikor az ország hagyományos stabilitása - amely az Intézményes Forradalmi Párt szilárdnak mondható hatalmi monopóliumára épült - igencsak megingott. Csaknem 60 év múltán komoly veszélyt jelent az ellenzék. A május L atin-Amerika majd tucatnyi országa számára 1989 a választások, a kormány- váltás időszaka. A sort még tavaly decemberben Mexikó nyitotta meg, majd következett idén februárban Jamaica és Venezuela, májusban Praguay, Panama és Argentína, ősszel lesz voksolás Brazíliában és Uruguayban (itt egyébként áprilisban az amnesztiatörvényről tartottak egy bizalmi szavazással is felérő referendumot), végül Chilében is az urnákhoz szólítják a lakosságot. Mit jelentenek ezek a változások? Vajon az új emberek új politikát, új szakasz kezdetét is jelentik-e a latin-amerikai porondon? Megerösödnek-e a szubkontinens pozíciói a világban, elmélyülnek-e a demokratikus változások? Vagy a térség ismét a káosz, a puccsok, a terror posványába süllyed? Megannyi kérdés, amelyekre nem könnyű választ adni. Annál is inkább, mivel a paletta rendkívül sokszínű, egy- egy ország adottságai, fejlettségi szintje, hagyományai, múltja és közelmúltja sokszor eltér egymástól. Legalább két dolog azonban nagyon is közös a térség államaiban: a hatalmas adósságteher és az ezzel járó feszültségek közepette mindig készenlétben álló katonák visszatérésének a lehetősége. Az adósság ára Az ENSZ Latin-amerikai Gazdasági Bizottsága (CEPAL) áprilisban hozta nyilvánosságra az 1988-as esztendő „eredményeit". A térség helyzetéről sokat elárul az az adat, miszerint a lakosság életszínvonala ma ugyanolyan, mint a hatvanas években volt. A CEPAL-jelentésből kiderül, hogy a bruttó nemzeti termék mindössze 0,7 százalékkal nőtt, viszont a népszaporulat növekedése ezt mind „elvitte", s emiatt az egy főre jutó termelés 1,5 százalékkal még csökkent is. A szegénységi küszöb alatt tengődik a lakosság 35 százaléka, ami jelenleg 130 millió embert jelent. Az infláció tavaly minden korábbi rekordot megdöntött: 472,8 százalékos volt. Ez az átlag, amelybe a nicaraguai nyolcezer százalékos pénzromlás éppúgy beletartozik, mint pl. a bolíviai 21 százalékos. (Néhány további adat: Peruban 1720, Brazíliában 933, Argentínában 387, Mexikóban 160, Ecuador(Panama az utóbbi jó fél évben nem vesz részt az eredetileg nyolcaknak nevezett csoport értekezletein). A felsorolt országok legfelsőbb vezetői tavaly októberben az uruguayi Punta dél Estében hoztak döntéseket a gazdasági integráció szorosabbra vonásáról, főleg az adósságprobléma ügyében folytatott együttműködésről. Úgy tűnik, Latin-Amerika számára valóban nincs más távlati alternatíva, mint az integráció, persze a térség még nagyon messze van attól, hogy versenyképes legyen mondjuk a Közös Piaccal, s megszilárdítsa pozícióit a világgazdaságban. Katonák - készenlétben Volt már róla szó, hogy az ingatag gazdasági helyzet politikai labilitást von maga után. És ha az amúgy is gyenge polgári kormányzatok csak egymást váltják, az a jobbik eset. A katonák azonban mindig ugrásra készen llllllllll kai probléma, s negatívan hat a latin-amerikai demokratizálási folyamatra. URUGUAY: Az áprilisi uruguayi népszavazás a hadsereg és a polgári kormány viszonyát tekintve szolgált tanulságokkal más országok számára is. Az előző diktatúrák idején elkövetett bűncselekményekért nem lesz felelősségre vonás, érvényben marad az amnesztiatörvény - így döntöttek a szavazók. Ez az ára a társadalmi megbékélésnek, s talán garanciája is a további demokratikus fejlődésnek. Nem szólva arról, hogy Julio Maria Sanguinetti elnök nagyobb eséllyel szállhat harcba az őszi választásokon. PARAGUAY: Itt idén februárban zajlott le az őrségváltás, bár a hadsereg nem vonult ki a politikai porondról. Alfredo Stroessner, az utolsó latin-amerikai klasszikus diktátor mindmáig homályos körülmények közötti eltávolítása uavan lezárt egy 35 éves korszakot, de a május 1 -jén megválasztott új elnök András Rodriguez tábornok személye még nem száz- zázalékos garancia arra, hogy Paraguay- ban rövid időn belül szakítanak a múlttal. Tény viszont, hogy ebben a kis országban már tisztább a levegő, szabadabb a légkör, lehet rendezni tömegmegmozdulásokat, eltörölték a sajtócenzúrát, működhetnek a politikai pártok (a kommunista pártot kivéve). PANAMA: A május 7-i választások zavargásokba torkolltak, a kormány az ellenzéket, az ellenzék a kormányt vádolta panamázás- sal, s ez oda vezetett, hogy a szavazás eredményét érvénytelenítették. A helyzet bizonytalan, bármelyik pillanatban váratlan fordulat következhet be. Az Egyesült Államok ideges reagálása csak olaj a tűzre. A csatornaövezet feletti panamai szuverenitás hívének, Noriega tábornoknak az eltávolítása Washington fő célja. Érdekes megfigyelni, hogyan reagáltak a fejleményekre a latin-amerikai országok. Miközben az amerikai beavatkozást elítélték, pl. Venezuela menedékjogot ajánlott fel a panamai hadsereg főparancsnokának, vagyis számára Noriega távozása a megoldás kulcsa. bán 80, Uruguayban 69, Venezuelában 35,5, Kolumbiában 28 százalékos volt 1988-ban az infláció.) Mindennek az oka a mérhetetlen eladósodás, amely Latin-Amerikából csak a kamatok törlesztésére horribilis összegeket von el (az elmúlt hét évben ez 180 milliárd dollárt tett ki). Az adósságállomány tavaly némileg csökkent: 410 milliárd dollárról 401 milliárdra, de a visszafizetésre elment az exportbevételek 24 százaléka. Ennyi talán elég a számokból, amelyek azt tükrözik, hogy Latin-Amerika országai kiszolgáltatott helyzetben vannak a hitelezőkkel, főleg az Egyesült Államokkal szemben. De van-e kiút ebből a csapdából? Igen, csapdáról beszélhetünk, hiszen minél jobban vergődnek a térség államai, annál inkább belegabalyodnak a hálóba. Magyarán arról van szó, hogy az adósságtörlesztéshez a gazdaság korszerűsítésére, új iparágak fejlesztésére, modern technológiákra, no és sok-sok tőkére van szükség. Kiút: az integráció Ebből is következik, hogy Latin-Ameriká- nak szüksége van az Egyesült Államokra: egyrészt mint hitelezőre, másrészt mint hatalmas felvevő piacra. így az is nyilvánvaló, hogy a térség irányadó politikai erői általában nem vállalják a nyílt konfliktust Washingtonnal. Ennek ellentmondani látszanak az időről időre felcsapó radikális törekvések, amelyek a nemzeti érdekeket helyezik mindenek fölé. És ez az Amerika-ellenes élő „nacionalizmus" képes is biztosítani, hogy egy-egy ország különböző politikai erői a kormány köré tömörüljenek (mint pl. Argentínában történt a Falkland-konfliktus után hatalomra jutott polgári kormányzat esetében). De ez az egység csak egy bizonyos időre biztosítható, s amint fellépnek a gazdasági nehézségek, hirtelen polarizálódni kezd a társadalom. Ráadásul az sem biztos, hogy ha valamely kormány az adósságtörlesztés komoly korlátozására szánja el magát, akkor egy csapásra megszűnnek a gondok (Peru pl. exportbevételeinek 10 százalékában szabta meg a törlesztés felső határát, mégsem sikerült enyhíteni a válságot). Ezért, ha kezdetben voltak is próbálkozások a visszafizetések egyszerű megtagadására, illetve korlátozására, a latinamerikai országok többsége ma nem híve az ilyen megoldásoknak. Másutt keresik a kiutat, nevezetesen a regionális integráció elmélyítésében. Brazília és Argentína volt az előfutár: tavaly novemberben egyezményt írtak alá az egységes piac létrehozásáról, a pénzügyi, kereskedelmi, kohóipari, mezőgazdasági stb. kooperációról. Uruguay is kész csatlakozni hozzájuk, igaz, korlátozottabb mértékben. Ma már csaknem a szervezet jegyeit viseli magán az úgynevezett Riói Csoport, amelybe hét ország tartozik: Brazília, Argentína, Uruguay, Peru, Mexikó, Kolumbia,Venezuela állnak, bár 1982-től folyamatosan majdnem mindenütt visszavonulót fújtak. Idegesen figyelik az eseményeket, s időnként lázadás vagy puccskísérlet formájában adnak jelt magukról és hívják fel a politikusok figyelmét arra, hogy a hadsereg nélkül - s főleg ellene - nem lehet ma kormányozni Latin-Ameri- kában. A fegyverek más formában is szóhoz juthatnak: nem lehet ugyanis teljesen kizárni, hogy kiélezett helyzetekben működésbe lép az amerikai furkósbot. Az Egyesült Államok az utóbbi 5-6 év demokratizálási folyamatait lényegében támogatta. Igaz, elsősorban azért, mert a katonai diktatúrák elvetették a sulykot, s attrocitásaikkal terhessé váltak a nagy patrónus számára. Az USA az ellenőrzött, nyugodt és békés átmenet híve volt, annál is inkább, mert érdekei így kerültek a legkevésbé veszélybe. Panama esete azonban azt bizonyítja, hogy Washington készenlétben tartja a katonai beavatkozás eszközeit is. Az eddigiekben azt vázoltuk fel, mi determinálja Latin-Amerika további fejlődését, melyek azok a gátak, amelyek ledöntéséhez, bizony, még sok-sok erőfeszítésre, vajúdásra lesz szükség. Várható-e változás azokban az országokban, ahol mostanában választásokat rendeztek, illetve ahol a választásokra csak készülnek. Rövid időn belül semmiképp, hiszen az új emberek, az új kormányok is ugyanazokkal a súlyos problémákkal állnak szemben. De tekintsük át egy-egy pillanatfelvétel erejéig, hogy is alakul(t) ezekben az államokban a helyzet. eleji hatalmas sztrájkok (pedagógusok, buszsofőrök) pedig azt bizonyították, hogy a belső erjedés egyre gyorsabb. A kormány a Nemzetközi Valuta Alappal (IMF) áprilisban kötött megállapodástól vár csodát: Mexikó a következő három évben 3 milliárd 635 miliő dolláros új kölcsönöket kap, s ezt a hatalmas összeget a fizetőképesség javítására kívánja fordítani. Sokak szerint ez a „mentőöv" csak ahhoz elegendő, hogy ne omoljon össze a mexikói gazdaság, viszont - amint azt az ellenzék hangoztatja - még jobban az IMF- hez köti az országot. A 110 milliárd dollárhoz közelítő adósságállomány azonban nem juttatja Mexikót olyan helyetbe, hogy ö diktálja a feltételeket. VENEZUELA: A február végi, március eleji - 300 halálos áldozatot követelő - véres zavargások amiatt robbantak ki, mert az új elnök, Carlos Andrés Perez drasztikusan emelte az alapvető cikkek árát. Pedig tavaly decemberben épp azért választották meg, mert a lakosság tőle remélte a kóolajjövedel- mek leapadása, a 33 milliárd dollárra rúgó adósságok miatt igen súlyos gazdasági helyzet javítását. Perez a hetvenes évek második felében már volt egyszer államfő, s akkor a külföldi kóolajtársaságok és bányák államosításával vívott ki otthon elismerést, az Egyesült Államoknál ellenszenvet. A régi babérokból azonban nem lehet megélni, mivel a helyzet az utóbbi 10-15 évben jelentősen megváltozott. De az is bizonyossá vált, hogy a gazdaság talpra állításának járhatatlan útja a lakosságra nehezedő terhek további súlyosbítása (Perez a februári beiktatása után hozott intézkedések nagy részét kénytelen volt visszavonni). Venezuela is jó példa arra, hogy a külföldi eladósodás napjainkban politiVálasztások - változások? MEXIKÓ: Tavaly december 1-jén vette át hivatalát Carlos Salinas de Gortari elnök, Panama, 1989 május: özönlik az amerikai csapaterősités a csatorna-övezetbe (Telefoto - CSTK) ARGENTÍNA: A peronisták 13 év után valószínűleg visszatérnek az ország élére, Alfonsin elnök és Radikális Polgári Szövetsége nem tudott másodszor is ismételni. A polgári kormányzat 1983-as visszaállítása eufórikus hangulatot teremtett az országban, de ez nem tartott sokáig. 1986-ban Alfonsin még nyerni tudott, de a május 14-i választásokon elsöprő győzelmet aratott az addig ellenzéki Juszticialista Párt jelöltje, Carlos Saul Ménem. Úgy látszik, tanult a korábbi hibákból, s a fegyveres erők szerepének a megerősítését és az argentin hadiipar fejlesztése révén biztosítható békét ígért, továbbá gyors ütemű gazdasági fellendülést. Alfonsin egyik legnagyobb dilemmája a hadsereg volt: kezdetben a diktatúra idején elkövetett bűncselekmények miatti szigorú felelősségre vonás híve volt, de ahogy telt az idő - és sokasodtak a katonai lázadások, puccskísérletek -, úgy fújt ö is visszavonulót. Ráadásul a gazdasági helyzet is sokat romlott, az infláció három számjegyű, a munkanélküliség a lakosság egyhatodát sújtja. Az Alfonsín-kormányzat 3,5 milliárd dolláros hitelről folytatott tárgyalásokat a Nemzetközi Valuta Alappal, a megállapodást azonban nem sikerült tető alá hozni. Most bizonyára kezdődik elölről az alkudozás. BRAZÍLIA: A,.mundérszindróma" még a polgári kormányzás öt éve után is ijesztgeti Brazíliát, bár a tavaly októberben jóváhagyott új alkotmány kiszélesíti a parlament jogköreit és korlátozza az eddig érvényes kemény elnöki rendszert. A katonák árgus szemekkel figyelik a fejleményeket, s bizonyára aggasztja őket, hogy a novemberi elnökválasztás előtt nagy az esélye a baloldali jelölt győzelmének. Jósé Sarney elnök ideje alatt felerősödött az infláció, gyarapodott a külföldi adósságállomány (125 milliárd dollár). A változást vetítették előre a tavaly novemberi helyhatósági választások, amelyeket a kormányzó Brazil Demokratikus Mozgalom Pártja csak öt nagyvárosban tudta megtartani pozícióját, szemben a megerősödött baloldali csoportosulásokkal. CHILE: Pinochet a tavalyi szeptemberi népszavazáson határozott ,,nem“-et kapott arra a kérdésre, maradjon-e hatalmon. Chilének tehát jövő márciustól minden bizonnyal új elnöke lesz, s a diktátor még csak nem is indul a decemberi választásokon. De hogy a dolog nem ilyen egyszerű, azt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy Pinochet megtartja a hadsereg föparancsnoki tisztségét, s így befolyásának jelentős részét. Ráadásul május elején felfüggesztették a rezsim és az ellenzék közötti tárgyalásokat az alkotmány módosításáról. Márpedig ez a revízió szükséges lenne a polgári kormányzáshoz való határozottabb átmenet érdekében. A katonák Chilében is a felelősségre vonástól tartanak, ezért a főtisztek többsége azt vallja: a büntetlenség legegyszerűbb módja a hatalom megtartása ... PAPUCSEK GERGELY
