Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-12 / 19. szám
Az emberek többsége úgy tartja, a szellemi és a fizikai munka között nagy a különbség. Ennek ellenére gyakran megesik, hogy egy értelmiségiből fizikai munkás lesz, vagy éppen fordítva. Nos, én egy olyan embert szeretnék most bemutatni, aki az utóbbiak közé tartozik. Tóth Ilona, a Komáromi (Komárno) Jnb szociális és egészségügyi felülvizsgáló bizottsága elnöknője nem is olyan régen még a Steiner Gábor Hajógyárban dolgozott, mint rozsdatisztító.-Nagyon nehéz munka volt az. A ,,nyers" hajóról a rozsdát kaparóval, úgynevezett,,rasketá- va!“ távolitottuk el, hogy le ne váljon a festék - meséli. - A legnehezebb dolgunk a vízpróba után volt. A gépházakat, a hajó alsó szintjeinek vala- menyi helyiségét külön-külön megtöltötték a Duna vizével, majd bizonyos idő elteltével a vizet leengedték. Ha szivárgást észleltek, a réseket, repedéseket újra kellett forrasztani, tö- miteni. Miután eltávolították a vizet. nekünk kellett a helyiségekben maradt megszáradt dunaiszapot eltakarítanunk és a rozsdát lekaparnunk. Bár védö- mászkunk is volt, a szűrők egy-két órán belül megteltek rozsdás porral, le kellett hát vennünk az arcunkról, mert nem kaptunk levegőt. Márpedig a különböző vegyi anyagokat tartalmazó por belélegzése ártalmas'az egészségre. Húsz éven át, 1983-ig végezte ezt a nehéz munkát. Azelőtt egyébként hat évig a Gyulamajori (Öulov Dvor) Állami Gazdaság kertészetében dolgozott. A két munkahely között nagy volt a különbség. Hiszen míg a kertészetben friss levegőt szívhatott, addig a hajógyárban poros és rozsdás volt szinte minden. Mégis arra a húsz évre gondol vissza a legszívesebben, mert a kollektíva összetartó volt, becsületes, dolgos, jókedvű emberekkel. És ez a legfontosabb. Ezekről az évekről szívesen mesél, noha hangja magán viseli a rozsda nyomát... A nehéz fizikai munka mellett a gimnázium esti tagozatán sikeresen leérettségizett, majd műszak- vezetőként és diszpécserként dolgozott a hajógyárban.-Jelenlegi munkakörömet 1986 januárjától töltöm be. Elég nehéz volt az átállás. Eleinte féltem is, hogy nem állom meg a helyemet, de feletteseimtől kollégáimtól sok biztatást és segítséget kaptam. Szerencsésnek is mondhatom magamat, hiszen eddig csak jó kollektívában dolgoztam és ez lényegesen megkönnyíti az ember életét, erőt ad a feladatok megoldásához. Ez a munkám egészen más. Nem könnyebb, bizonyos értelemben nehezebb. Mert emberek életkörülményeiről, további sorsukat meghatározó feltételekről kell dönteni. És néha torokszorító a felelősség. Bizottságunknak három állandó tagja van, az elnök, a bizottság orvosa és a titkár. Ülésezéskor jelen van még az ülnök, aki egyébként szakorvos, a dolgozók érdekvédelmének, a szak- szervezetnek képviselője, esetenként a gyermek- orvos is. Orvosi leletek alapján, melyek keltezése nem lehet három hónapnál régebbi, felülvizsgáljuk a hozzánk fordulók egészségi állapotának, munka- képességének megváltozását. Döntünk a nyugdíj- jogosultságról, a tehetetlenségi és a rokkantsági segély megállapításáról. Bizony ehhez nagyon sok türelem és megértés kell. És nagy-nagy körültekintés. Ezt másként nem lehet, nem szabad csinálni. Látni az alig negyvenéves embert, aki sir, mert valahogy nem tudja, vagy nem akarja megérteni, nem dolgozhat többé teljes, egészséges emberként... Vagy a szülőket, akik testi vagy szellemi fogyatékos gyermekükkel jönnek el hozzánk, s tőlünk várnak némi segítséget, biztatást. A vigasztalás sajnos, jómagam is tudom, vajmi keveset segít. Bizony, gyakran könny szökik a szemembe egy-egy bizottsági ülésen és néha napokra a látotfak-hallottak hatása alá kerülök... A legfontosabb a gyakorlati teendők sorrendjének meghatározása, az anyagi és az erkölcsi segítség. Előfordulnak persze olyan esetek is, bár ritkábban, amikor indokolatlanul fordulnak hozzájuk. Hogy van-e egyáltalán szabadideje? Csak nagyon kevés. Annyi a társadalmi tisztsége, hogy felsorolni is sok. Hétközben szinte teljesen leköti a munkája, a hétvégeken pedig a különféle akciók, kirándulások, kiállítások és színházlátogatások szervezése, gyűlések stb. Tizenhárom éve párttag, még régebben a Szlovákiai Nószövetség Központi Bizottságának tagja, a helyi és a járási nemzeti bizottságnak képviselője, a hnb polgári ügyek testületének és a járási alkoholellenes bizottságnak az elnöke, s ez a lista még csak nem is teljes...- Hetényben (Chotín) lakom, van egy kis házam és egy kis kertem. Szabadidőmben a legszívesebben itt foglalatoskodom. Nagyon szeretek olvasni és ha csak tehetem, meglátogatom egykori munkatársaimat, barátnőimet. Mivel egyedül élek, szinte minden időmet a munkámnak, megbízatásaimnak szentelem. Vannak emberek, akik mind a fizikai, mind a szellemi munkában egyaránt megállják a helyüket. Tóth Ilona közéjük tartozik. S mindemellett igazi közéleti személyiség is. Sokéves eredményes tevékenységéért már többször kapott kitüntetéseket és több emlékérem tulajdonosa - megérdemelten. Ami azonban még ennél is többet mond róla, az a megkülönböztető tisztelet, amellyel jártában- keltében város- és faluszerte köszöntik. Mi az, amit a legjobban szeretnek benne? A választ egy hozzá igyekvő így fogalmazta meg: Olyan emberséges. (póda) A magas, teltkarcsú, fekete hajú lányon jól áll a néphadsereg egyenruhája. Váll-lapja elárulja, hogy szakasz- vezető, a zubbonyán lévő zsinór pedig, hogy éppen századügyeletes. Átveszi a távmondatokat, amelyek a parancsnokságról érkeznek. Amikor helyettese előkerül, félrevonulunk beszélgetni. Kérdezés nélkül is megered a nyelve.- Gyermekkorom óta vonzott a katonai pálya, de nem voltam benne biztos, hogy célom el is érem. Többször is érdeklődtem, azt mondták, szükséges az érettségi.- Szüleim nem ellenezték elhatározásomat. csupán a barátomnak nem tetszett. Ennek ellenére véghez vittem elhatározásomat, hiszen a vámoslányok, a légikisasszonyok is egyenruhát hordanak. Szerencsére nem lett belőle harag. Ez a fiú most tölti tényleges katonai szolgálatát, hetente kétszer váltunk levelet... Ha ragaszkodik hozzám, úgy fogad el, amilyen, s aki vagyok, illetve leszek... Ö és társai, a női század állománya, egyenruhában sem felejtik el, hogy a gyengébb nemhez tartoznak. Hetente járnak a tornaterembe. Az egyik fiatal tiszt felesége vezeti az aerobik-gyakorlatot. Sportolnak, pedig a mindennapi fizikai megterhelés nagy. Egy-egy gyakorló riadó, néhány kilométer menetgyakorlat sem veszi el a kedvüket. A hétvégén általában ott vannak a diszkón, amelyet hol az egyik, hol a másik tanzászlóalj, század szervez. Hetente legalább kétszer van lehetősége kimenőre, de jól ismeri már a várost, ezért inkább a szolgálati helyén tölti szabadideje nagy részét, vagy elmegy úszni.- Hárman lakunk egy szobában. Igazán otthoniasan érezzük magunkat Néha kézimunkázunk, jelenleg édesanyámnak A céltudatosság jellemző rá Ezért elvégeztem a mezőgazdasági középiskolát. A vyskovi katonai főiskolára jelentkeztem, de helyszűke miatt nem vettek fel. Nagyon elszomorodtam, de amint látja, minden jóra fordult. A rozsnyói (Roznava) születésű Gabonái Ilona szakaszvezetö a Nővé Mesto nad Váhom-i katonai tanintézetbe került egyéves önkéntes katonai szolgálatra, illetve tanfolyamra. Azt mondja, hogy amikor bevonultak, melegítőt kaptak, csak másnap jött a terepszinü egyenruha. Az alapkiképzéshez ez felelt meg a legjobban, hiszen kúsztak, megtanultak szökell- ni és mindazt, amit egy katonának tudnia kell, ami az alapkiképzéshez tartozik. Néhány hét múlva következett a katonai eskütétel, s erre az alkalomra már testre szabott egyenruhát kaptak. Ezt követően elejét vette a szakmai felkészítés.- A hetek múlásával megtanultam a morzeábécét, a rádióállomás, a telefon- központ, a távírógép kezelését. Igaz, a távirászat terén nem vagyok még magammal elégedett, mivel percenként csak ötven jelet tudok venni. Azt hiszem, mire véget ér az egyéves tanfolyam, e téren is jobbak lesznek az eredményeim. A rangja, s az, hogy rajparancsnoki beosztást kapott, bizonyítja, hogy jó tanuló. Talán még jobb mint amilyen a Spisská Nová Ves-i szakközépiskolában volt, ahol négy éven keresztül a SZISZ-alapszerve- zetben a kultúrfelelósi tisztséget töltötte be. Sok iskolai kirándulás, rendezvény megszervezésében vett részt és tapasztalatait igyekszik itt is kamatoztatni. Á cél- tudatosság, az igyekezet jellemzi, mint önkéntes nem akar szégyent vallani. horgolok pulóvert. Van mosókonyhánk, helyiség, ahol vasalhatunk. Néha a lányok valamelyike főz is a teakonyhában, ha a katonai kosztot megúnja. Mi tagadás, én is szívesen megkóstolom a fóztjüket... Magam elé képzelem, amint ott ül a géptávíró mögött, kézimunkázik, avagy levelet ír. Törékeny női kezek... Gyakran hivják segíteni, ha sürgős anyag gépeléséről van szó. Nem tudom elképzelni, hogy ezek a kezek a fegyverrel is bánni tudnak.- Eleinte bizony furcsa volt a kerepelő géppisztolyt kézben tartani, célba lőni, de megszoktam már. Az éleslövészet jól sikerült, de a pisztollyal való célba lövést még gyakorolnom kell. Nálunk is érvényes az a közmondás, hogy a gyakorlat teszi a mestert. Odahaza szeretett divatosan öltözni, nem egy ruháját maga varrta meg. Itt is ad magára, a külsejére... A 210 korona havi illetményt az édesanyja egészíti ki. Hiába, a szülők már csak ilyenek... A nyár végén törzsörmesteri rangban kezdhetné el hivatásos katonai pályafutását valamelyik csapattestnél. Ó azonban másként határozott.- Ha a felvételi vizsga sikerül, tanulmányaimat a Liptovsky Mikulás i Műszaki Katonai Főiskolán folytatom. Meg vagyok róla győződve, hogy jól határoztam... Az ó példája is bizonyítja, hogy a mai lányok a néphadseregben is férfi módra megállják a helyüket, de emellett szeretet- re vágyó, családot alapítani akaró nők maradnak. NEMETH JÁNOS L ehet, hogy a jelenkor az egyik közmondásunkat - aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet - kibővíti, vagy az embereket és a világ dolgait lényegükben megragadó jellemzések sorát egy újabbal - és igen kifejezővel - gyarapítja? Mert hovatovább, az élet egyre jobban rákényszerül, hogy aszerint is szigorúbban bíráljon, minősítsen, ki hogyan viszonyul a természethez, ki milyen becsben tartja az ibolyával, a muskátlival, a rózsával és a rétek, s kiskertek, valamint a lakások többi ékes növényével együtt a fát s az erdőt! Rákényszerül az élet, ugyanis manapság mintha még mindig kevés lenne az olyan ember, akiről elmondható, hogy jó, értékes, mert szereti és óvja az erdőt, az egyik legjelentősebb nyersanyagforrásunkat, illetve a talajvédelmet, a vízgazdálkodás javítását, a levegő tisztaságát és nem utolsósorban a zaj elleni védelmet biztosító farengeteget. Kevés az olyan természetpárti, mint amilyen például Kohán István mérnök, kandidátus, a zvoleni Erdőgazdasági Kutató- intézet kassai (Koéice) állomásának tudományos munkatársa.- Hogy az erdöimádat mikor és hol vert bennem ilyen erős gyökereket? Jóllehet még gyermekkoromban otthon, Pólyán (Pol'any) községben. Kicsi koromtól kezdve szerettem falunk határában járni, játszani, s csodálni a Latorca menti „őserdők" buja növényzetét, meg a vadregényes Ticce romantikáját. Szüleim is természetbarátok lehettek, hiszen mindig arra intettek, hogy a bokrokat, a fákat nehogy bántalmazzam, ugyanis azoknak is fáj ha sebet ejtünk rajtuk... Édesanyámékra hallgatva igyekeztem tiszteletben tartani az engem körülvevő növényvilágot, de hogy erdész leszek, az talán csak akkor fordult meg a fejemben először, amikor iskolás lettem. Az első napon ugyanis Filep Miklós tanítóm azt is megkérdezte tőlünk, elsősöktől, hogy ki járt már az erdőben és mit láttunk ott. Mindegyikünk jelentkezett és általában azt válaszoltuk, hogy fát láttunk. ,,És mennyit?“ - érdeklődött tovább. Egyikünk százat mondott, másikunk ezret, valaki milliót. ,,És te. Pisti?" állt meg előttem is. ,,Én nagyon sokat!" - böktem ki, mire ő megsimogatta a tarkómat, s közben azt mondta: ,,Okos válasz. Lehet, hogy belőled egyszer erdómémök lesz. “ Akkortól kezdve még jobban érdekelt a fa élete, községünk határának növény- és állatvilága, s mindig örültem, amikor a tanító bácsival kirándultunk, vagy ezért mentünk a rétre, illetve a közeli erdőbe, hogy egy-két értékesebb fa körül rendet tegyünk. A nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium diákjaként sem fordítottam hátat az erdőnek. Sőt, még közelebb kerültem hozzá, mert Joó Irén természetrajz-tanárnőnk tavasszal és ősszel rendszeresen kivitt minket a természet laboratóriumába, a Nyíregyháza és Sóstó közötti kocsányos tölgyerdöbe, s ott a helyszínen tanulmányoztuk az erdei növényzet fejlődésének feltételeit, törvényszerűségeit. Arra is találtunk időt és módot, hogy megismerkedjünk a közeli Debrecen egyik nevezetességével, a Nagyerdővel. Azzal a farengeteggel. Kohán István amelyet egykor mindenekelőtt azért létesítettek, hogy pótolja mindazt, amit a település nem kapott meg a természettől: a folyót és a hegyet. Érettségi után már azzal az elhatározással tértem haza, hogy ha törik, ha szakad, erdész leszek. Megvallom, voltak, akik csodálkoztak a döntésemen, én azonban hajthatatlan maradtam. Hallottam a Zvoleni Erdőgazdasági Főiskoláról, gondoltam, megpróbálom ott folytatni tanulmányaimat. Igaz, szlovákul jóformán semmit sem tudtam, mégis volt annyi bátorságom, hogy nekivágjak. Jelentkeztem, felvettek. Alighanem leritt rólam, hogy komolyan gondolom a dolgot, s a nyelvet is képes leszek elsajátítani. Eleine nehezen ment, de igyekeztem, gyűrtem, s közben csak ragadt rám valami. Persze, a főiskolai tanáraimnak is sokat köszönhetek, hiszen a nyelv tekintetében igen sokan elnézőek voltak velem szemben. Meg talán szerencsém is volt, hogy azokra a tantárgyakra, amelyekből szóbeli vizsgákat kellett tennem, olyanok is tanítottak. akik magyarul is tudtak, értettek. Ilyen volt például Sokol Antal is. Ő nagyra értékelte nálam, hogy anyanyelvemen mindig tisztában voltam az átvett anyaggal, s hogy a növényneveket letinul is fújtam. Ugyanakkor a matematikából nem a nyelvtudás szintje volt a fontos. hanem a képletek és a számok. Számolni pedig tudtam, így aztán a gyenge szlovák nyelvtudással is érvényesültem. Fokozatosan szlovákul is megtanultam, s azóta nincsennek nyelvi gondjaim. A főiskola befejezése után gyakorló erdészként a Bodrogközben kezdtem dolgozni, ám a célom akkor már az volt, hogy kutatóként folytassam a munkát. Így kerültem a magyar és szlovák tudományos erdókutatás bölcsőjének számitó Banská Stiavnicába Akkor ugyanis ott székelt a Szlovákiai Erdőgazdasági Kutatóintézet. Közben továbbtanultam és a tudományok kandidátusa lettem Több mint két évtizede kutatással foglalkozom. Előbb intézetünk bodroqszerdahelyi (Streda nad Bodrogom) kirendeltségén dolgoztam, majd ónnak Kassára kerültem. Bár a munkahelyem változott, a munkám nem. Hú maradtam, és az is akarok maradni a síkvidéki erdőkhöz. Bizonyára azért is azok érdekelnek leginkább, mert magam is alföldi, síkvidéki vagyok. Ha valaki azon csodálkozik, hogy a fás terület ennyire elbűvöl, holott a Bodrogközben nincsenek nagy kiterjedésű erdők, én általában egy közismert magyarországi szakembert, Keresztesi Bója akadémikus kollégám példáját említem. Ő Kiskúnfélegyházáról származik, ahol szintén nincs erdőgazdaság, csak facsoportok vannak, és a mi szakmánkban mégis világszerte elismert kutató lett. Szerintem nem az erdő terjedelme határozza meg az erdészszakma szépségét, vagy az erdész munkakedvét, hanem a fa, a bokor és a virág iránti tisztelet. S akár gazdasági, szociális vagy természeti funkcióját nézzük a farangetegnek. a síkvidéki erdők is minden tekintetben létfontosságúak. Tehát azokkal is szakszerűen kell törődni. Rozsdamarta hangszálakkal GabonaI Ilona (A szerző felvétele)
