Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-12 / 19. szám
Elismerés, oklevél jár a legjobbaknak. Csiba András (balról) örömmel nyújt kezet védenceinek, sikeres versenyzőinek vo ltam, magam döntöttem hát el, hogy most én mit szeretnék csinálni, mit akarok megvalósítani. A főiskolán az alapiskola 1-5. osztályára szereztem képesítést, volt bőven alkalmam foglalkozni a gyerekekkel, s akkor tudatosítottam igazán, hogy a legszebb, ha örömet tud az ember nekik szerezni. Hogy túl patetikusan hangzik? Lehet. Vállalom érte a felelősséget. Vállalom, mert meggyőződésem, hogy a mai gyerekek fejébe túl sok felesleges információt gyömöszölnek, túl sokan akarják őket nevelni. Mi meg, a pionírház dolgozói - vagyunk együtt 12- en, - játszani szeretnénk őket megtanítani. Mert azt már lassan elfelejtik a mai gyerekek. Illetve nincs módjuk megtanulni. Nemcsak az én nézetem, hogy kiveszőben van a jókedv és a játék az életükből. „Ha eljössz, ne ítélj a pionírház külső állapotából, ne vonj le belőle semmilyen következtetést. Pár éve átköltöztettek bennünket egy régi, hasonlóan rossz állapotban lévő kastélyszerű épületből ide. Amikor kineveztek igazgatónak, olyanok voltak a viszonyok, hogy statikusokat kértem meg, segítsenek, mert féltem, hogy a fejünkre dől az épület... Azért vannak itt az aládúcolások, a támasztékok már harmadik éve... A kastélyt közben átalakították galériává. Kívül-belül restaurálták. Nagyon szép, nagyon impozáns lett. Kétségtelen, hogy képtárra is szüksége van a járásnak, de a pionírház, amelyben hetente közel ezer gyerek fordul meg, nem ugyanolyan fontos?!" * * * Csiba András, a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Pionírház igazgatója, egyben a SZISZ jb elnökségi tagja is. Több mint nyolcszáz gyerek - óvodástól a középiskolás korúig - szakköri foglalkoztatásáról, hasznos szabadidő-programjáról gondoskodik. „Aki ma az ifjúsággal foglalkozik, annak mérhetetlen odaadással kell dolgoznia és végtelen türelemmel rendelkeznie ... Pedagógus vagyok, 1977-ben végeztem el a főiskolai tanulmányaimat Trnavában. Most azt kellene mondanom, illetve talán azt várod tőlem, hogy azt mondjam, ilyen meg olyan aktív pionír voltam. Pedig nem. Az alapiskolában egy voltam a sok közül, a gimnáziumi években sem a mozgalomban vállaltakkal tűntem ki. Igaz, hogy 1971-ben beléptem az akkor újjászerveződött ifjúsági szervezetbe, ahol kultúrfelelös, majd később sportfelelós lettem. De azt bizonyára magad is tudod, hogy embert, főleg ha fiatal, nem lehet direktív módszerekkel irányítani. Csöndes természetű, ha úgy tetszik jámbor gyerek Talán első hallásra ellentmondásosnak tűnhet, amit elmondtam, hiszen tulajdonképpen a járási pionírház is egyfajta lekötöttség a gyerekeknek. De Az ifjú „programozók“ munka közben (Takács István felvételei) ha körülnéztél, magad is láttad, hogy itt igazi élet folyik. Jelenleg 49 kör működik a legkülönfélébb szakterületeken. A legtöbbet a programozást, a számítástechnikát gyakorolják, sokan jelentkeztek a vasútmodellezö körbe, de a sportosztályok karate-, futball-, kosárlabda és dzsesszgimnasztika csoportjába is csak úgy tolonganak a gyerekek. Most miért mondom azt, hogy gyerekek? Mert maga az elnevezés, a pionírház nem teljesen fedi a valóságot. Hozzánk ugyanis nagycsoportos óvodások éppúgy járnak, mint középiskolások. A kicsik a számítástechnikát »játsszák«. Az alapiskolák tanulói az ötödik osztálytól járnak ide. A középiskolások pedig már szinte hazajárnak hozzánk. Szakképzett oktatók felügyelete mellett harmadik éve fejlesztik logikájukat a különböző tipusú számító- N gépek segítségével. Ezeknek a számítógépeknek a beszerzése hihetetlenül bonyolult és bürokratikus. Hogy az átlagosnál gyorsabban sikerült beszereznünk a legújabbakat, azért a Tesla nemzeti vállalat helyi üzemének jár köszönet. Nagyon szeretném, ha minél többen bekapcsolódnának legújabb tevékenységünkbe, a szlovák társalgási kör munkájába. Mindenképpen hasznos a továbbtanulni kívánó gyerekek számára, főleg, ha magyar tanítási nyelvű alapiskolából kívánnak szlovák középiskolába menni. Nézd. Én jól ismerem már a járásban folyó pionír- és ifjúsági munkát. Nem abból indulok ki, hogy főiskolás éveim alatt szülőfalumban Dercsikán (Jurová) évekig a SZISZ-alapszervezet elnökeként dolgoztam, s hogy akkor mit vártam el a fiataloktól. Rég volt, az én generációmnak más, szerényebb igényei voltak. Ma már igényesebb munkát, nagyobb figyelmet várnak a fiatalok. Ott tartunk, hogy az alapiskolák a pionírszervezet segítségével »kinevelik« az úgynevezett »aktív« gyerekeket, akik aztán a SZISZ-be továbblépve csaknem valamennyien »elvesznek« a mozgalom számára. Mivel jó a kapcsolatunk az ifjúsági szervezettel, arra törekszünk, hogy megtaláljuk az egymáshoz vezető utat. Hogy a fiataloknak zökkenómentesebb legyen az átállás, és a későbbiekben ne csak bíráljanak, hanem önkritikusan is tudják szemlélni saját magatartásukat, cselekedeteiket. Portrét rólam? .A két kislányom és a többi gyerek öröme, sikere érdekel. Ez a munkám, ez a hobbim." SZITÁS GABRIELLA T örténelmi tény, hogy a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltásának, megalakulásának lehetősége már az intervenciós alakulatok támadásának megállítására indított északi hadjárat első napján, 1919. május 16-án megszületett. A Magyar Tanácsköztársaság vörös hadseregének 16. gyalogezredét ugyanis szlovák önkéntesekből szervezték, és nemzetközi brigád is alakult, amelynek több egységében szlovák volt a vezénylési nyelv. Az akkor alig 19 esztendős Csernyák Lajos a nemzetközi brigád katonájaként harcolt a Szlovák Tanács- köztársaságért. Pesti, proletársorsú gyerek volt. Már tizenöt évesen szervezett ifjúmunkás. Beválasztották a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség központi vezetőségébe. És 1919 májusában Kun Béla felhívására az ifjúmunkás szövetség központi vezetősége testületileg frontszolgálatra jelentkezett. Csernyák Lajos a nemzetközi brigádba került. Alakulata Rozsnyón (Rozőa- va), a bányászok körében toborzást rendezett. Erről az akcióról jól sikerült filmriportot készítettek a „Vörös Film Riport", híradó munkatársai. Több jelenetben is megörökítették a mosolygós, vidám toborzó, Csernyák Lajos alakját. Egy hónap múlva már 50 ezer katonája volt a Szlovák Tanácsköztársaság vörös hadseregének, a toborzó viszont kórházban feküdt, mert a Magu- ra-hegység egyik magaslatáért vívott harcban tüdólövést kapott. Éppen csak behegedt a sebe, menekülnie kellett, mert a túlerő győzött. Jugoszláviába menekült, de a horthysta rendőrség kérésére kiadták. Bátraké a szerencse, gondolta, s útközben, a robogó vonatból kiugrott. Nem lehetett már otthona Budapest, mert szökevényként körözték. Angyalföldön, a proletárok városnegyedében bújkált, majd néhány hét múlva bekapcsolódott a legelső, illegális kommunista szervezetek egyikének munkájába. A belvárosban, ahol aránylag sokan ismerték. Nem véletlen tehát, hogy 1920 márciusában lebukott. Nyolc hónapra ítélték. Csak nyolcra, mert arra nem derült fény, hogy vöröskatona és toborzó is volt. Nyolc hónap múlva szabadult. Még fél évet sem élt szabadon, 1921 áprilisában újból letartóztatták. Időközben ugyanis a nyomozók azonosították a „Vörös Film Riport" híradóban látott személyeket, és rájöttek, hogy ki ö valójában. Az akkori törvények értelmében statáriális bíróság elé állították. Regényes fordulat: szökés, menekülés Csehszlovákiába, pontosabban Trnavába. Úgy tűnt akkor, hogy otthonra talált, mert elektrotechnikusként alkalmazták is a villanygyárban, rábízták a villamos motorok tekercselését. Jól dolgozott, jól keresett Politikai meggyőződését azonban egy percig sem titkolta. A csehszlovák Komszomol, vagyis a Csehszlovák Kommunista Ifjúmunkás Szövetség tagjaként kiváló agitátornak bizonyult. Másfél év múlva már ö volt az ifjúmunkás szövetség bratislavai kerületi titkára. Szlovákia akkori öt kerületében, 22 városban, 34 üzemben közel kétszáz csoportot alakítva tevékenykedtek az ifjúmunkások. A szervezésből derekasan kivette a részét. És egyike volt azoknak, akik a falujárást, a falvakban élő fiatalok szervezését kezdeményezték. Az agitációs és falujárási hét, amelyet 1924 januárjában a Csallóközben is megrendeztek, példátlanul sikeres volt, 24 faluban 536 új tagot toboroztak és 31 új alapszervezetet alakítottak. Egy év múlva, 1925-ben, mivel a csehszlovák nyomozók is rájöttek, hogy valójában ki ez a rendkívül sikeres szervező, mint nem kívánatos személyt, kiutasították az országból. Franciaországba ment. Ott is folytatta meggyőződésből vállalt politikai munkáját. Kiváló agitátor, fáradhatatlan szervező volt, 1927-ben már a magyar nyelvű pártcsoportok országos vezetőségének tagja. A fiatalkori tüdölövés következményei, amelyeket a sok későbbi megpróbáltatás is tetézett, egyre jobban éreztették hatásukat. Súlyos beteg volt, amikor 1930-ban sz FKP gyógyulni a Szovjetunióba küldte. Betegen, lábadozva, a gyógyulást remélve két és fél évet élt még. 1932. július 15-én halt meg. A Moszkvában kiadott magyar nyelvű lap, a Sarló és Kalapács, szerkesztőségi cikkben búcsúztatta: „Nem feledünk. Az elsők sorában küzdöttél...“ HAJDÚ ANDRÁS AZ ÉSZAKI HADJÁRAT EGYIK KATONÁJA VOLT
