Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-05 / 18. szám
Szép szál legények, katonák... A repülőtér fölött megjelenik a külföldi felségjelű repülőgép. Államférfi ül benne, fogadásra sorakozott fel a díszőrség. Amíg a gép landol, a vezénylőtiszt még egyszer ellenőrzi a legénységet, szemrevételezi öltözéküket, aztán a helyére megy. Türelmesen vár, amíg a vendégek kiszállnak. A katonák úgy állnak, mint a cövek. Magasba lendül a kard, elhangzik a vezényszó: „Fogadás jobbról... fegyverrel tisztelegjA parancsot végrehajtó katonákon látszik, hogy sokat gyakorolnak, hivatásuk magaslatán állnak... A külföldi vendég fejet hajt a csapatzászló előtt. Aztán újra vezényszavak hangzanak el. Öröm nézni a fiúkat, amint kemény díszlépésben elhaladnak a vendégek előtt. A csaknem négy kilogramm súlyú szuronyos puskát úgy tartják a kezükben, mintha pehelyköny- nyú lenne... A zenekar elhallgat és a repülőtér fogadóépülete mögött felcsattan a várt vezényszó: „Oszolj!" Cigaretta kerül elő, csoportokba verődve beszélgetnek.- Az egység a föderációról szóló törvény elfogadása után jött létre, vagyis két évtizedes múltra tekint vissza. Feladata, hogy a szlovák fővárosban, illetve Szlovákia egész területén a különböző rendezvényeken disz- örséget adjon, részt vegyen az évfordulók alkalmával a koszorúzás/ ünnepségeken, az államférfiak fogadásán. A hozzánk kerülő fiúk általában 178 centiméternél magasabbak, és jó a fizikai erőnlétük. A rendszeres, átgondolt kiképzés, ilfétve felkészítés eredménye, hogy gyakorlatukban az ember szinte hibát sem talál - mondja dr. Peter Antoním őrnagy, az egység parancsnokának politikai helyettese.- Az első hetek után úgy éreztem, nem bírom tovább. A díszlépés, a fegyverforgatás váltották egymást, mindaddig, amíg össze nem szoktunk, amíg minden úgy nem ment, hogy a nagy nyilvánosság előtt is bizonyíthassuk, a diszörség egyenrangú tagjaivá váltunk - viszi tovább a szót Ján Ondro-Estok közlegény, párttagjelölt, az egység SZISZ-szervezetének titkára. - Ma már egy ilyen nap, mint a mai, nem okoz különösebb gondot. Az egység megalakulása óta jó eredményeket ér el. Ezért 1985 elején csapatzászlót kapott a kiképzésben és a politikai felkészítésben elért eredményekért. A nyolcvanas években már többször megszerezte a Példás egység címet. A katonák egytől egyig büszkék arra, hogy itt szolgálhatnak, hogy a diszörség tagjaiként ott lehetnek az államférfiak fogadásán, s nemegyszer a híradóban is szerepelnek.- A legmaradandóbb élmény számomra a francia államfő fogadása volt. Kevés embernek van lehetősége, hogy közelről láthassa az államfőket - mondja a safárikovói Fúkö Csaba. - Szüleim mindig megnézik a tévéhíradót, az mondják, többször is fölismertek. Ami pedig az itteni szolgálatot illeti, nehéz, de nekem tetszik. Állíthatom, hogy jó kollektívába kerültem. Nagyok, de teljesíthetők a követelmények. ■ Az egységben különös gondot fordítanak a szabadidő hasznos eltöltésére. Úgy mondják, ez nem kis mértékben hozzájárul a feladatok teljesítéséhez. Van folklórcsoportjuk, amelynek tagjai a bratislavai Nemzetközi Nőnap Vállalat középfokú szakmunkásképző intézetének leánytanulói is, továbbá két színjátszó szakkörük. Az eredmények sem maradnak el. A Mla- dost' népművészeti csoport a néphadsereg alkotóversenyei keretében eljutott a keleti katonai körzet fordulójába is.- Nagy figyelmet szentelünk a sporttevékenységnek. A fiúk szívesen kergetik a börlabdát, de a futásnak is sok a hódolója. Tavaly a helyőrségi sportnapon röplabdában és mezei futásban jeleskedtünk - tájékoztat a giral- tovicei Jaroslav Zulták közlegény, az egység SZISZ-szerve- zetének az elnöke. Az mondják, a fegyelemmel nincs különösebb baj. A vyhnei Miroslav Majersky tizedes, raj- parancsnok erről így vélekedik:- Igyekszünk a hagyományokra építeni. Tapasztalatainkat átadjuk az utánunk következőknek. Ma is jól emlékszem, hogy egykori rajparancsnokom, Román Kralka tizedes mindig azt mondta nekünk: Sohase felejtsétek el, hogy a néphadsereget, az egész országot képviselitek akkor, amikor az egyes rendezvényeken felsorakoztok. Igaza volt. Beosztottjaim ehhez igazodnak, és jómagam is. Az ösz- szel leszerelek, s tudom, hogy nehéz lesz ettől a közösségtől megválnom. Itt tanultam meg az önállóságot, itt vettek fel a párttagok sorába. A diszörség állományával gyakran találkozunk a különböző rendezvényeken. Rendszeresen gyakorolnak, és nem titok, hogy ott lesznek Banská Bystricában az sznf 45. évfordulójának ünnepségén és a Duklánál is az évforduló, valamint a néphadsereg napja alkalmából.- Másfél éves katonai szolgálatom ideje alatt annyi államfőt láttam közelről, hogy lesz majd mit mesélnem az unokáknak - tréfálkozik a humennéi Martin Mackó tizedes. A vezénylótiszt többször is az órájára néz, lecsatolja a kardot, majd odaszól az egyik rajparancsnoknak:-Beszállni, fiúk... Félszegen nézem, hogyan telik meg az autóbusz, marad-e számomra hely. Szerencsém van, a politikai tiszt int, hogy üljek be mellé. Folytathatjuk a beszélgetést.- Minden központi ünnepségen, koszorúzáson, katonai temetésen ott vagyunk. Tavaly az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy nemcsak részt vehettünk hazánk felszabadulása évfordulójának megünneplésén, hanem ebből az alkalomból a csapat- zászlónkat is dekorálták a Fegyverbarátságért érdemrenddel. A laktanyába érve a fiúk helyére teszik a díszegyenruhát, az ezüstös színű kesztyűt, a derékszíját, a fénylő szuronyokat, fegyvereket. Az átöltözés után úgy néznek ki, mint a néphadsereg bármelyik katonája. Talán csak a testtartásuk feszesebb, a mozgásuk fürgébb, rugalmasabb. S ha melléjük áll az ember, látja csak igazán, hogy milyen szép szál legények. Elvégre a diszörség egységében szolgálnak. NÉMETH JÁNOS Husák és Gorbacsov elvtársnak tiszteleg a prágai vár díszórsége (CSTK-felvétel) Bohún Márta (Lőrincz János felvétele) „Elégedett és boldog vagyok.. A műhelyben valamennyi lány, asz- szony a varrógép mögött ül. A motorok zúgásától alig lehet egymás hangját érteni. Ök viszont azt állítják: megszokták ezt a zajt. Bohún Márta sem kivétel, hiszen évtizedekben számolja, amióta a VKUS bratislavai vállalatánál dolgozik. Vízkeleten (Öierny Brod) született. Nagy családból származik. A hat gyerek körül bőven akadt dolga a szülőknek, de felcseperedvén, nekik is jutott a ház körüli teendőkből.- Akkoriban még nem voltak a mostanihoz hasonló lehetőségek a továbbtanulásra. A falusi gyerekeket nemigen ösztönözték, hogy a városba menjenek tudást szerezni. Tizennyolc éves koromig a szövetkezet kertészetébe jártam. Aztán nem a nagyváros csábításának engedtem, hanem a jobb kereseti lehetőség vonzott Bra- tislavába. 1962-ben kerültem a Gumón üzembe, munkásszállóban laktam. Már akkor sem riadtam vissza a munkától, és ez a fizetési szalagon is megmutatkozott. Akkoriban nagy pénz volt 1500 korona. Én pedig örültem, hogy segíthetek a családnak, a szüleimnek, a testvéreimnek. Nálunk ugyanis nem az volt a ,,divat", hogy ez az én keresetem, ezzel én rendelkezem. Együtt éltünk, a kiadásokat együtt fedeztük. Édesanyámtól megtanultam a keveset jól beosztani, összetartani a családot, az édesapám pedig elsősorban a munkában, a kitartásban, a becsületességben maradt meg példaképként emlékezetemben. Ezzel az útravalóval maradt a fővárosban. A gyár megterhelő munkáját később a VKUS varróműhelyével cserélte fel. Később Bratislavában ismerkedett meg a férjével.- A két és fél szobás lakásunkban jól megfértünk az apóssal, majd a két kislánnyal. Kezdettől fogva arra törekedtem, hogy harmonikus, lehetőleg konfliktusmentes legyen az életünk. Egymásnak, egymásért éltünk. Igaz, furcsa volt hozzászokni, hogy a házban nincs olyan közvetlen kapcsolat a szomszédokkal, mint a szülőfalumban, de kis családunkon belül olyan .,rendszert“ alakítottunk ki, hogy sosem hiányoztak a rendszeres látogatók. Nálunk a gyerekek körül forgott, forog a világ. Úgy érzem, megadtuk nekik mindazt, amire a legnagyobb szükségük volt: a nyugodt családi légkört. Mária, az idősebb lány az apa nyomdokaiban haladva közgazdasági főiskolát végzett, majd férjhez ment és a komáromi (Komárno) Jednotánál helyezkedett el. Gyakran utaznak a fővárosba, a szülőkhöz. Éva is felnőtt már: az elárusító szakmát tanulta ki. s bár munkáltatója nem támogatta, hogy továbbtanuljon, ö mégis megpróbálkozott. Önerőből, kedvezmények nélkül, épp most készül az érettségire. Lakás híján a szülőkkel együtt élnek.- Nem vagyok kitanult varrónő, de annyira megszerettem ezt a szakmát, hogy nehezen cserélném fel másra - mondotta. - Érdekes, változatos is, amit csinálok. Képzelje csak el, mi varrjuk az ország összes tűzoltójának, továbbá a postásoknak, a vasutasoknak, az ápolónőknek ,, fejfedőit“ és ha kell, a gyermekeknek játszónadrágokat is. Magának egy-egy szoknyát otthon is megvarr, de inkább konfekciót vásárol. Azt tartja, ez egyszerűbb, nem kell az anyag után járni a boltokba. Szaszák Márta mester is bekapcsolódott beszélgetésünkbe. Ő irányítja a műhely 35 tagú női munkabrigádját. Bohún Mártával 1969-től dolgozik együtt, tehát jól ismeri, mint embert, mint dolgozót egyaránt.- Egyike azoknak, akikre mindig számíthat a vállalat. Nemcsak azért, mert minden műveletet el tud végezni, tehát bárkit helyettesíthet, hanem példamutatásával, a többiekhez való szívélyes viszonyával is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy eredményeinkkel mindig az elsők között legyünk. Mária Stehlikovától, a korábbi mestertől, akit a nyugdíjkorhatár sem tarthatott otthon, visszajött a műhelybe, szintén csupa elismerő szót hallottam Márta asszonnyal kapcsolatban. Azt is elmondták, hogy az évek során igyekeztek jó kollektívát kialakítani. Számtalan közös rendezvényen vettek részt, az egyik fővárosi nyugdíjasház lakóit rendszeresen látogatják. A gyermekotthon kis lakóinak úgy szereztek örömet, hogy maradék anyagokból szabadidejükben papucsokat varrtak nekik. Nem volt véletlen az sem, hogy amikor az egyik munkatársnő hosz- szabb ideig betegeskedett, ök felváltva rendszeresen látogatták. A kezelőorvosa csodálkozva mondta: ő még ilyen összefogást nem tapasztalt.- Nagy szükség van az olyanokra, mint Márta - jegyezte meg a mesternő. - Tapasztalt és szívesen foglalkozik a hozzánk kerülő lányokkal. Csak így - összetartóan - képzelhető el a terv túlteljesítése.- Merem állítani, hogy műhelyünkben mindenki igyekvő, nem ódzkodik a munkától. Ha kell, segítünk egymásnak - mondotta Márta asszony. - Állami vállalat vagyunk, s így nem mindegy, hogyan dolgozunk. A vezetőség döntéseihez is hozzászólunk. Például a legközelebbi pártcsoportgyűlésünk- re meghívtuk az igazgatót és a helyettesét, hogy egyptt beszéljük meg az elvárásokat és a tervteljesítés módját. Az elmúlt évben 17 szombaton dolgoztunk. Kellett, jöttünk. De a tűrőképességnek is van határa. Erről szóltam a pártszervezetünk gyűlésén is. Bizom benne, hogy a vezetőség és mi munkások megtaláljuk a közös nevezőt. Egyébként a pártbizottságnak 1978-tól vagyok tagja. Mindig ahhoz szólok hozzá, amihez értek, ami a legközelebb áll hozzám és a munkatársaimhoz - mondotta. Munkából hazatérve a háztartás várja, de a férje sokat segít, s így jut idő a pihenésre. - Gyakran járok a kertünkbe, ahol úgy próbálok „termelni", vagy akár a füvet kaszálni, ahogyan otthon, a szüleimtől, apámtól tanultam. Ez jelenti az igazi kikapcsolódást számomra. A dolgos hétköznapokra neveltek engem, s ezt adtam át lányaimnak is. Szerényen, becsületesen, a családnak, a munkának élek, élünk. Elégedett és boldog vagyok. Bohún Márta a napokban kapta meg a Kiváló munkáért állami kitüntetést. újs; 8 DEÁK TERÉZ 1989 V