Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-21 / 16. szám
Gazdasági alapigény: Napjainkban egyre több szó esik a vállalkozásokról. A gazdasági átalakítás folyamatában a szakemberek nagyon fontos szerepet szánnak a szocialista vállalkozásnak és tevékenységnek, amelyekből -, hogy az új gazdasági környezet következméneinek megfelelhessenek - ki kell venni részét valamennyi gazdálkodó szervezetnek, beleértve a bankokat is. Az alábbiakban Albert Koét'ál, a Csehszlovák Állami Bank vezérigazgatójának álláspontját közöljük, aki a bank- és pénzügyi kérdéseket minden szempontból érintve végezte el elemzését. A vállalatok gazdasági viselkedésének magja a vállalkozás és a társadalmi, valamint az egyéni szükségletek kielégítéséért folyó verseny kell hogy legyen a jövőben, miközben az új gazdasági rendszer alapelveivel összhangban a vállalkozásnak meg kell felelnie az ekvivalencia követelményeinek is. A vállalati jövedelem nagyságának tükröznie kell a vállalat társadalmi helyzetét. Ez meghatározó, ugyanis kizárólag ily módon érvényesülhetnek következetesen az önelszámolás és önfinanszírozás alapelvei, ha a vállalati döntések - beleértve az anyag- és bérgazdálkodási, valamint beruházási és egyéb költségeket - minthogy fedve lesznek a végeredmény hatékonyságával, hasznosságával, s az árak valóban árak lesznek, azaz a szocialista piaci mechanizmus hatására alakulnak. így a pénz is pénzként fog viselkedni és gazdaságunk kiegyensúlyozott, egészséges lesz. Az ilyen ésszerűen működő rendszerben racionálisan fejlődhet a vállalkozói tevékenység. Sokrétűbb és tökéletesebb lesz ez a nagyon bonyolult folyamat. Megköveteli saját lehetőségeinek széles korú ismeretét, átfogó képpel kell rendelkeznünk a hazai és külföldi fejlődésről, sőt bizonyos mértékig előre kell látni a bel- és külpiaci igények alakulását. Józan kalkulációra, bátorságra, határozottságra, egészséges kockázatvállalásra van szükség. Ismerni kell a technológiai és műszaki fejlődés tendenciáit, a szállítók és a megrendelők közötti kereskedelmi kapcsolatok rugalmas reagálására kell törekedni. A vállalkozás végeredményben nem más, mint mérlegelés és az annak megfelelő döntés meghozatala. Egy folyamat, amelynek soha nincs vége és a mi körülményeink között a lehetőségek és az igények között meglévő ellentmondással bonyolított folyamat. A vállalati tervezés, irányítás, döntéshozatal a tudományos és műszaki fejlesztés, a beruházás, az anyagi-műszaki bázis biztosítása a legsajátosabb, a legjellemzőbb lényegi eleme az lesz, hogy a vállalatok képesek lesznek valóban vállalkozni; ehhez szükséges, hogy egymással összehasonlítható mutatóik legyenek és versenyezzenek a vevőkért, a megrendelőkért, keressék és teremtsék meg helyüket a gazdasági versenyben, amely társadalmi hatása, majd a vállalati és társadalmi szükségletek - termékek vagy szolgáltatások társadalmilag elismert áron kínált választékában - fokozatosan javuló kielégítésében nyilvánul meg. Ismereteink azt mutatják, hogy az ilyen típusú vállalati viselkedésnek egyik feltétele az egyes termelők monopolhelyzetének felszámolása. A gazdasági mechanizmus átalakítása sok összetevőből álló folyamat, amelynek sikere minden bizonnyal függ majd attól, hogyan indulunk, bevezetésének az első lépései hogyan is alakulnak. Néhány jelentős lépés már mögöttünk van, több intézkedés pedig az előkészítés fázisában. A termelési, a kutatási és forgalmazási bázis átalakításának néhány intézkedése már megvalósult. Említsük azonban meg, hogy nem problémamentesen, ugyanis a deklarált alapelveket nem mindig tartották be következetesen. Nincs kellő mértékben kimunkálva az egyes szerkezeti egységek helyzetének, hatáskörének kérdése sem. A logikus az lenne, ha hibáinkból okulva- járnánk el a gazdasági struktúrák átalakításának következő szakaszában. A vállalatokban folyó átalakítási kísérlet is azt bizonyítja, hogy több esetben nagyon is leegyszerűsített elképzeléseink vannak a szerkezeti változások automatikus hatásáról. A problémakör tehát sokrétű. Fokozatos megoldáshoz mozgósítani kell az embereket, valamint a gazdasági szabályzókat. A gazdasági mechanizmus ugyanis önmagától ezeket nem rendezi. Ha pénzpolitikáról esik szó, gyakran feltesszük a kérdést: vajon túl sok pénz van forgalomban, vagy kevés az áru? A probléma nem abban van-e, hogy nem rendelkezünk megbízható korlátokkal az olyan pénzek kifizetése ellen, amelyek mögött nincs teljesítmény? Sok olyan csatorna létezik, amelyeken keresztül árfedezet nélkül pénzek áramolnak a gazdasági szférába. Mindezeket figyelembe véve nem lesz könnyű a reform egyik fő követelményét valóra váltani, nevezetesen azt, hogy minden egyes forgalomba kerülő korona mögött tényleges érték legyen, vagyis egy korona - egy korona legyen. A kétszintű bankrendszer kialakítása annyit jelent, hogy a hitelezési tevékenység elkülönül a központi jegybank pénzkibocsátó funkciójától. Ez egyben előfeltétele a hitelező kereskedelmi bankok vállalkozói funkciója betöltésének. Ilyen tevékenységet folytatnak majd például az állami takarékpénztár, a két új hitelbank, a beruházási bank stb. A vállalatokhoz hasonlóan a hitelbankok is jövedelemérdekeltségi alapon, az önelszámolás és önfinanszírozás keretei között működnek majd. A vállalkozásnak, a döntési jogkörnek egy új vonását is jelenti egyben, és ezzel összhangban a felelősség új formáját is a kibocsátott hitelekért, azoknak egy adott időn belüli megtérüléséért és a fizetett szolgáltatások színvonaláért, amelyet a bank nyújt a gazdasági szférának, valamint a lakosságnak. Egyidejűleg ez azt is jelenti, hogy a bankok rugalmasabban reagálnak majd a gazdaság és az egyes vállalatok elvárásaira, kihelyezett fiókjaik részlegein keresztül, amelyeket ők is a közgazdasági szabályzókkal irányítanak majd. Az így kialakult rendszer az értékszabályzók általános érvényesülését is magába foglalja a bankrendszer közvetítésével, és nyomást gyakorol a gazdasági szféra vállalkozói döntésére. Napjainkban feltételezzük, hogy az említett elemekből már néhány érezteti hatását. Bizonyára új típusú partnerkapcsolat alakul ki a vállalatok és a hitelbankok között. A viszony nem alá- és fölérendeltségen, hanem a partnerségen, jogilag egyenértékű szubjektumok kapcsolatán alakul. A feltételezett viszonyrendszer következtében a vállalatok és a bank is objektíven, körültekintőbben ítéli meg a hitel- és devizaeszközök és a banki szolgáltatások igénybe vételének előfeltételeit. Ha közelebbről elemezzük a hitel- és kereskedelmi bankok tartalmi lényegét, megállapíthatjuk, hogy a pénzintézmények céljaiban a rugalmas, magas színvonalú inflációmentes hitelezés dominál, valamint különböző szolgáltatások nyújtása oly módon, hogy a vállalkozói tevékenyég jövedelmezőségi alapelvének megtartásával a népgazdaságba korona vagy deviza formájában visszaáramolhatott összes eszközök megtérüljenek. Több bank egyidejű létesítése - beleszámítva az országos takarékpénztárat is - bizonyos szempontból megszünteti az egyetlen bank monopolhelyzetét, az ügyfélnek szabad választást biztosít, másrészt megteremti a bank munka és szolgáltatások színvonalának kritériumait. A vállalkozás tehát a banki szolgáltatások napra készségét és minőségét is jelenti. A források korlátozott jellege, valamint a nem hatékony,- esetenként meg nem térülő hitelek okozta kockázati teherviselés arra készteti majd a hitelbankokat, hogy sokkal szigorúbban járjon el egy hitel odaítélésekor; mindenekelőtt győződjön meg a hitelfelvevő fizetőképességéről, likviditási helyzetéről. A bank nyereségének a forrása továbbra is a kibocsátott hitelek és a deviza kamata lesz, ennek ellenére nem elhanyagolható a vállalati szférának nyújtott szolgáltatásokból befolyó összeg sem. Ilyen szolgáltatások például a pénztári és pénzváltói szolgáltatások, progresszív és hatékony elszámolási kapcsolatok érvényesítéséből a készpénzbetétek kezeléséből, a banki átutalások, a hitellevelek érvényesítéséből befolyt összegek. Azzal is számolunk, hogy a bank experziós tevékenységéért térítési díjat számol fel ügyfeleinek. Pl.: Különböző beruházások szakvéleményezéséért, külföldi piacokról szerzett konjunkturális információk szolgáltatásáért, ütköztetésekért stb. A tervben szerepelt egy olyan különleges típusú üzlet bevezetése is, amely a vállalat és a bank között a törvényes előírásokkal összhangban fejlődik majd, például: kötvénykibocsátás, külföldi kötvények közvetítése, illetve áruk kibocsátása, értékpapírok kezelése, vétele és eladása, licencek vétele és eladása, lízingüzletek bonyolítása, tanácsadói tevékenység közös vállalatok alapításánál, közös vállalatok finanszírozására és más üzletek. A felsorolt nézőpontok mérlegelésével napjainkban dolgoznak a szükséges dokumentumokon és folyik a gyakorlati eljárások kimunkálása is. A közgazdasági szabályozók révén alapvetően növekedett a vállalatok önállósága, amely összefügg a hitelek, a deviza és a kamatok aktívabb szerepének kihasználásával. A bank a rábízott társadalmi hitelalappal való gazdálkodás felelőssége, a központi jegybank szabályzó eszközei és a más járulékos forrásokkal való gazdálkodás további lehetőséget biztosítanak az újrafelosztási funkció a saját hitelek és deviza pénzfunkciójának kiterjesztésére. A hitelek és a deviza odaítélésekor a vállalkozó szemszögéből fognak dönteni. Abban az esetben, ha a vállalatok dönthetnek a beruházás formájáról és nagyságáról, a hitel- és devizaforrások kihasználásáért pedig a vállalkozói alapon a bank viseli a felelősséget - beleszámítva az ésszerűen elviselhető kockázatvállalást - előtérbe kerül a központ által kiadott tervben foglalt feladatok és a vállalati saját terv polarizálódása, differenciálódása, a megtérülő és a meg nem térülő finanszírozások differenciálódása, és felszínre tör a vállalati jövedelem képzésének és felhasználásának felelőssége is. A hitelfelvételt, illetve a hitelnyújtást megelőzően a banknak és a vállalatnak józanul mérlegelnie kell a források vagyis a hitel és a deviza megtérülését és várható reális hatékonyságát. Tehát mindkét fél mérlegel, kalkulál és dönt. Ily módon érvényesül a hitelkapcsolatok vállalkozói szemlélete, amely meghatározza mind a vállalat, mind pedig a bank magatartását. A lehetséges kockázat bekalkulásával végzett gazdasági számítások képezik a hitelnyújtás kritériumait. A gazdaságba visszajuttatott hitel és devizaeszközök megtérülését nevezzük gazdasági eredménynek - hatásnak. Gazdasági eredményről van szó annál is inkább, hogy ez pénzkérdés, az áru- és pénzviszonyok egyensúlyhelyzetéről, olyan folyamatokról van szó, amelyekben döntő jelentőségű az időtényező. Nem beszélhetünk megtérülésről anélkül, hogy ne állapítanánk meg annak konkrét időpontját. Látnunk kell azt a tényt is, hogy maga a megtérülés már eleve feltételezi a nyújtott hitel-, illetve devizagazdasági hatékonyságát. Bonyolult függőségi viszonyok ezek, ezért is kell a hitelek megtérülésének kérdésére - különösképpen a vállalkozói szemlélet érvényesülése során - megkülönböztetett figyelmet fordítani a banknak. Az önelszámolás és önfinanszírozás elvei a bankok és vállalatok életében előtérbe hozzák a hitelt, a hatékonyság mércéjét, ugyanis a 6 százalékos parametrikus kamatot már az új nagykereskedelmi árak alapján kalkulálták. A döntés mindkét oldalon megköveteli a jelenlegi és a jövőbeni tendenciák megalapozott ismeretét, amellett, hogy a vállalat és a bank érdekazonossága a kiindulási alap és az állami gazdasági és pénzügyi tervben foglalt társadalmi célok biztosítása során. A hitelmechanizmus nem lehet automatikus, garanciát kell vállalnia azért, hogy a kibocsátott hitel ne helyettesítse mechanikusan a meg nem termelt (nem forgatható, álló) forrásokat, ne lehessen bérekre, elvonások befizetésére, ké'szletvásárlásra, beruházások pótlólagos finanszírozására fordítani, miután a vállalat pénze elfogyott - és ezt követve se lehessen véghezvinni a kikényszerített kereskedelmi hitelekkel (jelenleg ilyenek a leállított kifizetések). Tudatosítanunk kell, hogy a hitelnyújtás és -visszafizetés tulajdonképpen pénzkibocsátást és pénzkivonást jelent. Továbbá: a bankhitel révén a már megtermelt jövedelem pénz formájában visszakerül a népgazdaság vérkeringésébe; ez fordítva is érvényes, vagyis ha gazdaságtalan, vissza nem térülő, fedezet nélküli hitelt adtunk ki, tulajdonképpen fiktív pénzjövedelmet származtattunk át a forgalomba. Már az 1989-es év is hozott néhány változást a hitelezés gyakorlatában, részlegesen módosították a Csehszlovák Állami Bank elnökének a hitelnyújtást és a kamatok összegét érintő, szabályozó 103/1985-ös rendeletét. A módosított rendelkezések, valamint a hazai, illetve külföldi bank és pénzpolitika megváltozott szabályai utat nyitnak a hitelhez való új típusú vállalati hozzáállásnak. Rövid, közepes és hosszú lejáratú hiteleket különböztetünk meg, és ezzel a csoportosítással összefüggésben differenciálják a kamatdíjakat is. 1989. január 1-től a vállalatoknak a nem szocialista országokkal és Jugoszláviával folytatott külkereskedelmi és devizaügyletei irányításának alapvető eszközei a devi- zanormatívák lettek, valamint a központi devizaalapba való elvonás minimalizálása, illetve a devizaeszközök maximális támogatása. A gazdálkodó szervezetek tevékenységének koronában, illetve devizában történő finanszírozásába bekerülnek a külföldi fizetési feltételek is, amelyek összefüggnek az export-import alakulásával. A devizabevételek nyújtása kiterjed a transzferábilis rubelbank, valamint a KGST-tagországok nemzeti valutáiban történő elszámolásokra, továbbá a közvetlen vállalati kapcsolatok, a közös vállalatok támogatására is. Előnyt élveznek azok a gyors megtérülést igénylő céltudatos tartalék- képzések, különösen a tudományos-műszaki fejlesztés, a szükséges értékesítési jellegű készletek képzése. Mind a korona-, mind pedig a devizahitelek olyan tevékenység bővítésére igényelhetők, amelyek a fizetési mérlegre és a hazai piaci ellátásra jótékonyan hatnak a nagyobb devizakitermelés révén. Maximális figyelmet kell fordítani a vállalatok progresszív elképzeléseinek hitelekkel és devizával való kibontakoztatására - az állami és vállalati terv teljesítése érdekében. A bank szigorúbban jár majd el olyan vállalatokkal szemben, amelyeknek - tekintettel a sokéves nem kielégítő tervteljesítésre, a minőségi mutatók nem teljesítésére, továbbá a kedvezőtlen készletgazdálkodás, saját források képzése, exportfeladatok nem teljesítése, a piaci alapokba való szállítások visszaesése miatt - jelentősen megromlott hitelképességük. Például a bank nem nyújtott hitelt a vállalatnak az arra az évre tervezett készletnövelésére, ugyanis fedezetét saját forrásaiból különítené el a forgóalapba, azt megelőzően, hogy a többi alapot feltöltené. Nem nyújt a bank középlejáratú hitelt forgóalapfeltöltésre olyan gazdálkodóknak, akik nem teljesítik a racionális készletgazdálkodásból adódó feladatokat. Korlátozottan hitelez a bank lejárt követelésekre a folyamatosan nem fizető szállítóknak, akik nem biztosítják előre, hogy a szintén folyamatosan nem fizető megrendelő előre fizessen, illetve ha nem nyit dokumentációt, hitellevelet, akkreditívet. Kizárják a hitelezési lehetőségek köréből a fölösleges készletállományt, a nem likvidált, rosszul tárolt, lassan forgó, értékesítés szempontjából nem biztosított készleteket. A- beruházások területén a bank nem nyújt hitelt olyan ügyletekhez, amelyek alacsony hatékonyságúak, illetve hosszú lejáratúak stb. A felsorolt intézkedések mind azt szorgalmazzák, hogy már a jelenlegi időszakban, és majd 1990. január 1-től teljes mértékben élni tudjunk a banki, pénzügyi eszközök adta lehetőségekkel az új gazdasági mechanizmus hatékony érvényesülése érdekében. Feldolgozta: SZ. M. úja 1989.1'
