Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-03-31 / 13. szám

Vasárnap 1989. április 2. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 6.15, nyugszik 19.10 Kö- zép-Szlovákia: 6.22, nyug­szik 19.17 Nyugat-Szlová­kia: 6.28, nyugszik 19.23 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlová­kia: 4.38, nyugszik 14.23 Közép-Szlovákia: 4.45, nyugszik 14.30 Nyugat- Szlovákia: 4.51, nyugszik 14.36 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük ÁRON - ZITA nevű kedves olvasóinkat • 1914-ben halt meg Paul Jo- hann HEYSE Nobel-díjas né­met író, költő és műfordító (szül. 1830). AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL ÉREZNI A GYÖKEREK EREJÉT Mázsár László interjúja Merva Lóránt mérnökkel, a Szakszervezetek Szlová­kiai Tanácsának titkárával A FÜGGETLENSÉG ÉVE Matinék István írása HOGYAN (NEM) KERÜL AZ ÁRU A POLCRA? Deák Teréz riportja „NEM SZÁMOLOM AZ ÓRÁKAT" Hacsi Attila Írása „MEG KELLETT TENNEM" Szabó G. László születésnapi beszélgetése Jozef Kronerral HÁZASSÁG - EGYETEMISTA MÓDRA Pétert! Szonya riportja SZŐLŐBEN Fiala Ilona novellája KESERŰ VALLOMÁS Rozsnyótól (Roznava) alig öt kilométerre a hegyek között van egy csendes kis falu, Jólész (Jovice), ahol még újságíró nem járt, az itteni élet sikereiről és nehézségeiről nem jelent meg egy sor sem. Ebbe, az akkor még elmaradott faluba 1952-ben jöttem tanítani. Megszerettem ezt a falut, 31 esztendőt töltöttem itt. Mikor idekerül­tem, az iskolaudvar melletti üres kertet fákkal ültettem be, örültem az első rügyfakadásnak, virágoknak, termésnek. A faluban művelődési ház nem volt, így a régi iskolát átalakítottuk. Az épület ma rossz állapotban van, udvarát benőtte a gyom, kulturális célokra nem lehet használni. 1976-ban a községet Rozsnyóhoz csatolták, de azóta semmi javítást nem végeztek rajta, pedig valamikor évente két-három színdarabot is bemutattak itt. Nehéz idők voltak ezek, mert az ember nemcsak barátot, hanem ellenséget is szerzett magának. Ha feladatot kaptam, nem néztem, fizetnek-e érte, vagy sem. Ha a helyzet úgy kívánta, traktorra ültem, vagy aratógépre. Munkám elismeréséért megkaptam a Járás Építé­sében Szerzett Érdemekért emlékérmet. Nem lettem példás, sem kitüntetett tanító, de büszke voltam, ha egy bemutató órát tarthattam, vagy egy előadás megtartásával bíztak meg. Nincs olyan ember, akit ne lehetne pótolni. Eljött 1983, nyugdíjba vonultam. Utódom egy agilis kolléga lett, aki a maga elgondolása alapján formálta az iskola belső és külső életét. Hozzálátott egy játszótér építéséhez, de ehhez a fák egy részét ki kellett vágni. Sajnos, megkezdett munkáját nem tudta befejezni, mert az iskola 1986-ban megszűnt. Az eldobált ócskavas, kidőlt kerítés ma arról tanúskodik, hogy a portáról elment a gazda. Valamikor az iskolaudvar tele volt rózsákkal, begóniával és más virágokkal. Az iskolát meg­szüntették, de nem oldódott meg a gyerekek iskolába való biztonsá­gos szállítása. A tanulók naponta több mint egy kilométert gyalogol­nak nehéz táskákkal a legforgalmasabb, életveszélyes útkeresztező­désen át, mert a város vezetői nem biztosították az iskolabuszt. Fáj a bezárt művelődési ház, melyet a fiataloktól vettünk el, de helyette nem adtunk mást. A község Rozsnyóhoz való csatolásakor az akkori vnb-vezetök azt ígérték, hogy ha szükség lesz, sokkal többet adnak a falunak, mint amennyit addig a járástól kaptak. Valóban adtak 300 ezer koronát egy könyvtár építéséhez. Sajnos, az épület már több mint hét éve befejezetlenül áll. Kovács Zoltán BÁNTJA A SZEMÉT A SZEMÉT? örvendetes tény, hogy az utóbbi időben a községekben is rend­szeresítették a háztartási hulladékok elszállítását, ezzel is hozzájá­rulva a környezettisztaságának megóvásához. Ehhez természetesen szemétgyűjtők - kukák - is kellenek. Igen ám, de egy újító ötlet alapján ezek fedelét műanyagból gyártják, ami már az első kiürítés után letörik. Községünkben - Szímón (Zemné) - figyeltem fel arra a jelenségre, hogy amikor a kukák tulajdonosai a gyűjtés napján kiteszik ezeket portájuk elé, szinte az egész utca tele van szeméttel, ugyanis már egy kisebb szél elsodorja a letört tetőket, utána pedig a szemetet szórja szét utcahosszat. Megértem, hogy manapság takarékoskodni kell a fémmel - bár nem vagyok biztos abban, hogy a műanyagfedél előállítása olcsóbb lenne a bádogból készültnél -, de semmi esetre sem a környezet tisztaságának rovására. Mit szól ehhez az újító, a gyártó és nem utolsósorban a környezet- védelmi szakértő, ha figyelembe vesszük, hogy az ilyen tetővel gyártott szemétgyűjtők ezrével találhatók országszerte? Nagy András GONDOLATOM POSTÁJÁN... Egyhangúan kattognak a vonatkerekek. A fülkében négyen ülünk, öreg anyóka áll meg az ajtónk előtt, kíváncsian tekint be. Helyet keres. Egyik útitársunk ismerősnek tűnik neki - vele hasonló korú nénike. Eltolja a fülke ajtaját, köszön és lassú, nehézkes mozdulattal leül földije mellé. Látni rajta, jócskán túl van már a hatvanon. Beszélgetni kezdenek. Panaszkodva mondja új útitársunk, hogy „jobbik fele", másfél éve örökre elment mellőle. Most egyedül él, nincs hozzátartozója. Ügyeit is magának kell intéznie. Segít ugyan olykor a helyi nemzeti bizottság, a szomszédok is, de mindenben nem tudnak. A másik viszont boldogan újságolja, hogy neki örömteljesebb az élete. Két gyermeke és három unokája van, akik mindig meglátogatják a mamát. A nőnapra is virágokkal jöttek, a legkisebb unoka maga készítette piros szivecskét hozott... Csend támadt. A másik anyóka tekintetét a száguldó vonat ablakára szegezte, reszkető kezével zsebkendőt húzott elő. A város utcáit rovom. Úton-útfélen virágárusok kínálják csokraikat. Szegfű, gerbera, tulipán... Megállók az egyik árus előtt. Utolsó szál virágját adja. Nézem, s az anyóka jut eszembe a vonatról. Szeretném, ha gondolatom postáján el tudnám neki küldeni... Hinzellér László A nagyapa érti... A nagyapa mindig legyen kéz­nél, mondjon mesét a tyúkanyó- ról, a nyusziról, az őzikéről, a ró­káról, vagy a rettegett tüzokádó sárkányról. Csak hát, nem csupa mesevilág az élet, itt-ott komo­lyabb dolgok is adódnak. Ezt a cseperedő unoka is érzi. Mennyi minden történik már az ő kis világában is: az utcán, az óvodában, a játszótéren... Mi­lyen jó lenne mindennek tudni az okát! A dolgokat bizony meg kell valakivel beszélni. Ki legyen hát az a valaki, ha nem a nagyapa ? Vele mindenről lehet beszélni. És a nagyapa mindent tud. Mi­lyen jó is esténként az ölébe huppanni, lovagolni a térdén, megbeszélni vele a kicsi és a naav dolgokat. Ö soha sem mondja aranykám, hagyjuk ezt hol­napra... Akadnak dolgok, amiket iga­zán csak a nagyapával lehet megbeszélni. Csak ő tud úgy válaszolni, hogy az ó kicsi, nyila­dozó gondolatvilága is képes le­gyen felfogni és elfogadni. Számtalanszor megtörtént már, hogy nagyapa előbb tudott dol­gokról, mint a szülők, és sokkal többet. Példa: az anyuka, vagy az apuka megkérdezi: kisfiam, nem volt semmi baj az óvodá­ban, rosszalkodtatok, mi volt ebédre. A válasz? Amilyen a kérdés: semmitmondó, min­dennap ugyanaz: jók voltunk, az ebéd fehérleves meg husika volt. A nagyapa azonban már sokkal többet tud. Persze hogy jó volt az osztály, csak az egyik fiúcs­kának esett le a kalapja, még­hozzá egy pocsolya közepébe. Ez sem csak úgy magától tör­tént, hanem kicsi unokája „ köz­benjárásával", amiért az óvó né­ni meg is pirongatta. Megtörtént máskor is, hogy a ,.szeme fényére“ is panaszko­dott az óvó néni. Anyuci kapta feladatul, hogy dorgálja meg fiacskáját, mert jeleskedik a csínytevésével. Egyik barátjá­val a minap az ablakon keresztül közlekedett az óvodában. Nagyapa hagyta, hogy az unokája is szóhoz jusson. Utána pedig úgy vélte, hogy a dorgálást bizony az óvó néninél kellett vol­na kezdeni. Ó ugyanis két kisfiút küldött valamiért a földszinti tan­terembe. A léghuzat becsapta utánuk az ajtót. Kinyitni a gyer­kőcök sehogy sem tudták. Sír­tak, várakoztak, hátha értük jön valaki. De senkinek sem hiá­nyoztak. A kényszer szülte a ta­lálékonyságot. Széket toltak a nyitott ablakhoz. Aztán fel a párkányra. Ugrás az udvar ho­mokjába. Onnan futottak a bejá­rati ajtóhoz. Teljes erejükből nyomták a csengő gombját, míg végre nyílik az ajtó. De ha törté­netesen mindez nem a földszin­ten történik... ? Valamelyik eme­leti tanteremben kényszerülnek önmaguk menekítésére? Még rágondolni is rossz! A nagyapa homlokán egyre mélyebbek a ráncok! Hümmö- gött, aztán, ami nála ritkán for­dult elő, így szólt:- Mára talán elég... Szarka István J Megkérdeztük £ Gábriel Kuiiffay mérnököt, az SZSZK Kereskedelmi és Idegen- forgalmi Minisztériuma Idegen- forgalmi és Közétkeztetési Igaz­gatóságának munkatársát:- Milyen új formákkal segítik hazánkban az idegenforgalom fellendítését?- Idegenforgalmunk fejlesztéséhez meg kell teremteni a megfelelő anyagi-műszaki feltétele­ket. Ehhez próbáljuk kihasználni az új lehetősé­get: közös vállalatokat hozunk létre külföldi partnerekkel. Az első szerződések már meg­születtek. Intertour elnevezéssel részvénytár­saságot alapított a Slovakoturist utazási iroda, a Javorina vállalat, tizenegy vendéglátóipari vállalat a Martimex külkereskedelmi vállalat, az Állami Tervezésfejlesztési és Típustervezö In­tézet, a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Közép-szlovákiai Igazgatósága francia cégek­kel, - többek között a CBC építőipari vállalattal, mely a bratislavai Fórum szálló építésében is részt vett. A közös vállalat elsődleges feladata új idegenforgalmi létesítmények építése, illetve a meglévők rekonstruálása lesz. Előrelátható­lag 1991-ig, Bratislava 700 éves jubileumáig a városközpontban két régi épületet alakítanak át panzióvá, később szálloda építésével is számolnak. Ezenkívül Jasnában, a téli sportok központjában valamint Pieát'anyban szállodák építését tervezik. A Tatratour szövetkezeti utazási irodának már szintén van külföldi partnere: ugyanúgy francia céggel hozott létre részvénytársaságot Tatracoop néven és az első céljuk hazánk fővárosában, Prágában egy új szálloda felépí­tése. S hogy teljes legyen a sor, meg kell említenem az Interthermal részvénytársaságot, mely Piesfanyban a fürdők kiépítéséhez, bőví­téséhez szeretne elsősorban hozzájárulni. Reméljük, ezek a lépések eredményesek lesznek, s egyre több külföldi látogat el hoz­zánk, hogy hazánk szépségeiben gyönyörköd­hessen. De semmiképp sem feledkezhetünk meg arról, hogy a turistáknak a szálláson kívül megfelelő szintű szolgáltatásokat kell nyújta­nunk és vonzó programokat kell szerveznünk számukra. Szeretnénk, ha az eddiginél nagyobb mér­tékben hasznosítanák az idegenforgalom cél­jaira a magánüdülóket, ehhez persze arra is szükség van, hogy a tulajdonosoknak megérje az utazási irodákon keresztül kölcsönözni a hétvégi házukat. A Magas- és az Alacsony- Tátrában, a Sírava környékén és Dél-Szlovákia termálfürdőiben is bővíteni akarjuk az ilyen szálláslehetőségeket. D. T. 198 (Gágyor Aliz felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom