Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-03 / 9. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1989. március 3. XXII. évfolyam Ára 1 korona A hatvanas években jártunk már. És még- /» is, mily nagy lelkesedéssel fogadtak bennünket azok az emberek. Mintha világhírű színház érkezett volna falujukba. Pedig dehogyis, csupán kisvárosi amatőr színjátszók voltunk, a szomszédból. Valaki a helybeliek közül még bevezetőt is mondott az előadás előtt, majd név szerint maga mellé szólította társulatunk valamennyi tagját a függöny elé: Íme, ők fognak itt ma este játszani nekünk. És felzengett a taps, jóllehet, még semmit sem csináltunk. Az előadásról is csak annyit tudott a közönség, hogy vígjáték lesz, magyarul. Ez elég volt, úgy látszik, no meg az, hogy a szomszédból jöttünk, ismeretlenül is ismerősek voltunk, közeliek, ,,rokonok“, ugyanolyan hanglejtéssel, hasonlóan ejtett diftongusokkal. Óriási sikert arattunk. Pedig, mai szemmel visszanézve, vajmi keveset adtunk a közönségnek - színházművészetből. Annak látszott csupán, színháznak, művészetnek, valójában nem volt az. Annál inkább giccs, és ha visszagondolok alakításainkra, alakításomra - rendőrt játszottam, váltig érő hajjal, amely miatt annyit kellett hallgatnom a civil életben még később is -, elmosolyodom. Kapott azonban a közönség valami mást, amit csak az ilyesfajta együttlétek adhatnak, amikor a játék, az anyanyelv vagy pusztán a kíváncsiság révén elevenen működő áramkör jön létre a színpad és a nézőtér között, és külön a nézőtéren ülők soraiban, akik ugyan naponta találkoznak egymással, ám az mégiscsak hétköznap, ez meg ünnep. Emberi meleg áradt a teremben, hullámzott az összetartozás érzése, a ritka pillanat varázsa emelte a lelkeket, és az az élmény, melyet az érthető szó vált ki bennünk, tudatosítjuk, vagy nem. Ezer és ezer ilyen kis helyi ünnep volt Dél- Szlovákia-szerte, amióta a Csemadok megalakult, tehát az elmúlt negyven évben. Ezer és ezer ilyen est falvainkban és városainkban, a Csallóköztől a Bodrogközig: színjátszókkal, táncegyüttesekkel, népdalénekesekkel, zenekarokkal, irodalmi színpadokkal, bábosokkal, énekkarokkal, popegyüttesekkel, asszonykórusokkal, folklórcsoportokkal. És klubtalálkozók: tudósokkal, művészekkel, közéleti személyiségekkel; és író-olvasó találkozók, és annyi minden még a nyelvművelők, néprajzosok szemináriumán át az évről évre tömegeket mozgósító országos seregszemlékig, a kiállításokig, a tájházakig. Mennyi ünnep, mennyi szellemi együttlét, alkotói tett - olyan munka eredményeképpen, melynek különböző formáiban nemzetiségünk nemcsak kifejeznie igyekezett önmagát, más népekhez hasonlóan, hanem megtartani és erősíteni is, kötődve hagyományaihoz és új hagyományokat teremtve. Persze, ez a munka, részben történelmi, részben társadalmi okok miatt, nem mindig volt minőségre alapozott, hiányzott és - ünnep ide, ünnep oda - sok helyütt napjainkban is hiányzik - a tudás, a felkészültség, a szakmai ismeret, értékképző erőként jószerivel „csupán" az egyébiránt eléggé nem becsülhető lelki, akarati, erkölcsi tényezők működtek, ezek hajtották az embert: cselekedni. Ma már ez kevés, tudjuk jól, ma már mi is aligha aratnánk óriási sikert azzal a színdarabbal, úgy, abban a formában, ahogy előadtuk, nemhogy közösséget össze- hozni-szilárdítani, szórakoztatni sem tudnánk vele Ami egykor, egy adott történelmi-társadal- mi-nemzetiségi helyzetben - értéktartalmától függetlenül is - tudott egyebek mellett szerepet vinni, segíteni ilyen vagy olyan, közeli vagy távolabbi célok elérésében, az mára működésképtelenné vált. Kis helyi, valamint nagyobb ünnepeink lesznek továbbra is. De jelentős, sok irányba ható, műveltséget, önismeretet gyarapító, történelmi és azonosságtudatot formáló eseménnyé csak úgy válnak, ha a minőség, a színvonal ünnepei is lesznek. Ha a Csemadok-jelkép fáklyájával együtt lesz előtérben - kezünkben - a könyv is. BODNÁR GYULA
