Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-24 / 8. szám
A szocialista mezőgazdasági termelés négy évtizede i Negyven évvel ezelőtt a Csehszlovák Nemzetgyűlés megszavazta az egységes földműves-szövetkezetekről szóló 1949/69. sz. törvényt. A szocializmushoz vezető út legfontosabb feladatait Csehszlovákia Kommunista Pártja 1949 májusában a IX. kongresszuson jelölte meg. Akkor hangzottak el Klement Gottwald- nak azok az emlékezetes szavai, melyek szerint . nem lesz nálunk szocializmus a falu szocialista átépítése nélkül". Az útkereső viták, amelyek a mezőgazdaság szocialista átalakításának legmegfelelőbb módjait fontolgatták, már a kongresszust megelőzően, 1948 őszétől folytak a párt- és az állami vezetésben. A mezőgazdaságban ekkor két ágazat, két termelési mód képviseltette magát. A szocialista szektort az állami gazdaságok képviselték, melyek az előző földreform által érintetlenül maradt területeken jöttek létre. A földterület abszolút többsége, kb. 4 millió hektár, mintegy 13 millió parasztgazdaság, a magángazdák kezében összpontosult. A magánszektoros gazdálkodás lehetetlenné tette, hogy kialakuljanak azok a termelés befolyásolását, tervezését és irányítását elősegítő eszközök, amelyek a tervgazdálkodás megvalósítása szempontjából elkerülhetetlenül szükségesnek mutatkoztak. A felparcellázott mezőgazdaság ekkor már nem jövedelmező és a világháború előtti eredményekhez képest is lemaradó ágazatként működött. A pártszervek felmérték, hogy a mezőgazdaság szocialista átalakításának az esetleges államosítás nagy károkat okozna, mert megrendítené az 1945-1948-as földreform eredményeként kialakult munkás-paraszt szövetséget, szembefordítva a parasztság alaptömegeit a szocializmust megvalósítani akaró erőkkel. A CSKP ezért az új parasztpolitika ideológiájául a Lenin által megfogalmazott szövetkezeti tervet választotta. A csehszlovákiai feltételekből kiindulva A lenini értelmezésű szocialista szövetkezetesítés a termelőeszközök csoporttulajdonán alapult. A szövetkezeti csoporttulajdon az állami gazdaságokkal szemben a szocialista tulajdon alacsonyabb fejlettségi fokát jelentette, de jobban megfelelt a parasztság tudati szintjének. Lenin a szövetkezetesítést nem célként, hanem eszközként kezelte, amelynek segítségével kialakulhattak a szocialista mezőgazdasági 'nagytermelés feltételei, s amelynek következtében sor kerülhetett a parasztságon belül meglevő szociális rétegződöttség és antagonisztikus ellentétek megszüntetésére és a homogén szövetkezeti parasztságnak, mint társadalmi osztálynak, a munkásosztály szövetségesének kialakítására. Ezt a folyamatot Lenin párhuzamba állította a szocializmus építésével kapcsolatos többi feladat megoldásával, aminek a megvalósítását azonban nem kötötte pontosan behatárolható időtartamhoz. Lenin szövetkezeti tervének gyakorlati megvalósítására már csak halála után került sor. A szovjet kollektivizálás sztálini értelmezésű módszerei azonban merőben ellent- mondtak a Lenin által meghirdetett és szorgalmazott parasztpolitikának. Erre a tényre először az SZKP XX. kongresszusa mutatott rá 1956-ban, a sztálini személyi kultusz bírálatában. Akkor tehát, amikor a CSKP a mezőgazdaság szövetkezetesítését programra tűzte, valójában nem létezett a gyakorlatban megvalósult lenini modell. Éppen ezért ki kell emelni, hogy pártunk a lenini elvek szellemében, de a csehszlovákiai feltételekből kiindulva, a folyamatosságon alapuló fokozatosság elvén kezdte el a szövetkezetesítést. E folyamat tartalma mint a szocializmus építésének egyik alkotóeleme azonban objektíve nem mentesült a külső és belső indíttatású ideológiai, gazdasági és egyéb problémáktól, amelyekkel a párt s a csehszlovák társadalom is küzdött az 50-es évek folyamán, s amelyek nagyon is konkrétan visszatükröződtek a CSKP által megvalósított parasztpolitikában és a szövetkezetesítésben is. 1949. február 23-án a Csehszlovák Nemzetgyűlés megszavazta az egységes földműves-szövetkezetekről szóló 1949/69. számú törvényt. A törvény nem fogható fel a mai értelemben, vett, szocialista elveken működő egységes földműves-szövetkezetek jogi kifejezéseként. Célja az volt, hogy megszüntesse a múltból fennmaradt önsegélyező szövetkezeti mozgalom felaprózottságát, s hogy ezzel is elősegítse a termelés irányításának befolyásolását. A szövetkezeti törvény demokratikus jellegét volt hivatott alátámasztani a szövetkezeti alapszabályzatnak az a pontja, amely szerint a szövetkezetekbe beléphettek a vagyontalanok, és korlátozott számban a falusi kisburzsoázia lojális képviselői is. Ez utóbbi rendelkezés egyébként más népi demokratikus országok eleve kulákellenes gyakorlatával összevetve sajátos jelleget kölcsönzött a csehszlovákiai szövetkezeti mozgalomnak, de nem azt jelentette, hogy a párt lemondott a falusi kisburzsoázia felszámolását célzó törekvésekről. A párt irányvonala a kisburzsoázia fokozatos korlátozásán, visszaszorításán keresztül feltételezte annak felszámolását. A szövetkezeti törvény életbe lépésével párhuzamosan létrejött a gép- és traktorállomások hálózata, amelyek a gépesítést voltak hivatottak megoldani a szövetkezetekben. A gépállomány egy részét a kisburzsoáziától felvásárolt eszközök alkották. A felvásárlásnak a falusi burzsoázia gazdasági pozícióinak gyengítése volt a célja. Dél-Szlovákia és a szövetkezetesítés gondolata 1949 és 1950 folyamán az agitátorok közreműködésével a szövetkezeti gondolat gyökeret eresztett a csehszlovákiai falvak jelentős hányadában és elmondható, hogy az érdeklődök között felsorakoztak a parasztság legkülönbözőbb rétegei. Gazdasági helyzetének javulását várta tőle mindegyik. Az érdeklődést az is ösztönözte, hogy a szövetkezetekbe való belépésnek ekkor még nem voltak a magántulajdonra nézve negatív következményei. A csoportos munkavégzés és a gépesítés pedig megkönnyítette és meggyorsította a munkálatokat. A szövetkezetesítés előrehaladása nem volt egyenletes, de egyenes arányban terjedt a gondolat megvalósítását politikai, illetve gazdasági indíttatásból támogató haladó erők földrajzi megoszlásával. Jóval nagyobb létszámú szövetkezet jött létre például a határ- területeken (Csehországban és Dél-Szlováki- ában), mint a belső járásokban. A jelenség azzal függött össze, hogy a határterületeken koncentrálódott a múltban a földreform által érintett földterület túlnyomó többsége. Oda irányult a cseh és főleg a szlovák falusi szegénység döntő tömege. Ezek az újkeletű, többségükben középparaszti kategóriát képviselő emberek a gazdaság átvételekor nem rendelkeztek anyagi eszközökkel és a földért kifizetendő összeggel is adósok maradtak. A gazdasági nehézségek és a tapasztalathiány következtében nem szilárdult meg a földhöz való viszonyuk. A szövetkezetek által megoldhatónak vélték gondjaikat, s főleg rossz anyagi helyzetüket. A dél-szlovákiai szövetkezetekbe ugyanakkor tömegesen lépett be az a több tízezernyi mezőgazdasági proletár is, akik magyar nemzetiségük miatt nem részesülhettek a háború utáni földreform kedvezményeiből, s akik Dél-Szlovákia elégtelen iparosítása következtében egyéb munkalehetőségre sem tehettek szert. A magyar nemzetiségi kérdés demokratikus megoldása (1948 szeptemberében) általában pozitív hatással volt a magyarlakta járások szövetkezetesítésére. A magyar nemzetiségű parasztság döntő többsége ezzel is kifejezésre juttatta lojalitását a népi demokratikus Csehszlovákia iránt. Azokon a területeken, ahol a földreform kisebb mértékű volt, főleg a szegényparasztok támogatták a szövetkezeteket. Hogy eltűnjenek a barázdák A fokozatosság elvét követve a párt 1950 februárjától a növénytermesztés, vagyis a szövetkezeti tagok földtulajdonának kollektivizálására összpontosított. Az volt a cél, hogy eltűnjenek a barázdák, amelyek gátolták a gépek kihasználását, és hogy lehetőség nyíljon az egységes vetési, illetve pénzügyi tervek kidolgozására. Az állattenyésztés magántulajdonban maradt, a jutalmazás pedig a szövetkezetekbe vitt földterület nagysága alapján történt. A gyakorlat azt mutatta, hogy a gépesítés valóban jelentős vonzerőnek bizonyult és hatására a parasztember könnyebben vált meg a földtől, mint később az állatoktól. De az is közrejátszott ebben, hogy az első ötéves terv az állattenyésztést helyezte előtérbe a növénytermesztéssel szemben és az az árpolitikában is megnyilvánult. A fő és kedvezőbb jövedelmi forrás tehát magántulajdonban maradt. A kollektív növénytermesztés természetesen feltételezte a további tagok toborzását és a szövetkezeti földtulajdon területi növekedését. A területi gyarapodást elősegítette az állami kezelésben maradt és a szövetkezetek hatáskörébe átruházott föld. 1951 -ben lezárult a szövetkezetesítés bevezető szakasza. Erre az volt jellemző, hogy a lenini elveknek megfelelően, az önkéntességre törekvő meggyőzés és az állami indíttatású gazdasági támogatás keretei között zajlott. Elsősorban a szegényebb rétegek jelentkeztek a szövetkezetekbe. A szövetkezetek többsége azonban kisebbségi volt, ami azt jelentette, hogy a falu kataszterében lévő gazdaságok kisebb hányada került hatáskörükbe. A produktívabb középparaszti gazdaságok általában magánkézben maradtak. Ennek következtében a mezőgazdasági termelés eredményeiben nem voltak észlelhetők nagyobb változások. Ugyanakkor a parasztság nagy része megszokta a szövetkezetek jelenlétét. 1951 -ben a szocializmus építésének feltételei Csehszlovákiában jelentős mértékben megnehezedtek. Ezt a tényt befolyásolta a hidegháborús nemzetközi helyzet, a fokozott fegyverkezési hullám, aminek következtében az első ötéves terv feladatainak módosításaira is sor került. Az előzőnél is nagyobb hangsúlyt kapott a nehézipar és csökkentek a beruházási költségek a többi iparágban és a mezőgazdaságban. Az iparosítás maga után vonta a mezőgazdasági munkaerő jelentős csökkenését, nem növekedett azonban ezzel párhuzamosan a mezőgazdaság gépesítése. A módosított ötéves terv ugyanakkor felemelte a termelési mutatókat. Ebben a helyzetben a pártvezetés a mezőgazdasági termelés növelésének alapvető feltételét a szövetkezetesítés dinamikájának gyorsításában jelölte meg. A növekedés mennyiségi és minőségi tekintetben értendő. A mennyiségi változást az új szövetkezetek létrehozása, valamint az ún. kisebbségi szövetkezetek többségi, vagyis ,,összfalusi“ szövetkezetekké való fejlesztése jelentette. A minőségi változás az állattenyésztés kollektivizálásában nyilvánult meg elsősorban. A termelőeszközök teljes kollektivizálását megvalósító szövetkezetekben a tagok jövedelmezése a befektetett munka eredményei alapján történt, tehát a szövetkezetekbe vitt vagyon nagysága itt már nem játszott szerepet. A központi pártirányításnak az volt a célja, hogy az állatok összpontosítását elsősorban az „összfalusi" szövetkezetekben végezzék el. A gyakorlatban azonban az újonnan létrehozott, erősen kisebbségi szövetkezetek is a közös állattenyésztés alapján kezdték el tevékenységüket. Forradalmi erőfeszítésekkel A közös gazdálkodásra való frontális áttérés, habár a szövetkezetekben tömörülő parasztság egy része támogatta azt, jelentős nehézségekkel járt. Ennek több oka volt. Mivel minimálisra csökkentek az állami költségvetésből származó beruházások, a kollektív állattartás anyagi alapjainak megteremtése a szövetkezetekre hárult. Ezzel kapcsolatban el kell mondani, hogy a szövetkezeti tagok leleményessége, kezdeményezése és a-fizetett munkán túl vállalt erőfeszítései valóban forradalmiak voltak. De még így sem tudott a szövetkezeti szektor megbirkózni a lehetőségeit jóval meghaladó feladatokkal. A kollektív állattenyésztés bevezetése súlyos politikai következményeket vont maga után, mivel a parasztság többsége nem készült még fel erre a változásra. A szövetkezetekben tömörülök a háztáji állattartás felszámolásával elveszítették fő jövedelmi forrásukat. A szövetkezeten kívül állók pedig elzárkóztak' a szövetkezeti gondolattól. A magántulajdon megszüntetésének perspektívájától rettegve fölerősödött a falusi kisburzsoázia szocializmusellenes agitációja is. A gazdasági és politikai nehézségek súlya alatt megnövekedett a feszültség a falvakban. A feszült politikai légkör sok direktív és adminisztratív intézkedést szült, amelyeknek ugyan az volt a célja, hogy a további szövetkezetesítés eredményeképpen emelkedjen a mezőgazdasági termelés színvonala, de amelyeknek a gyakorlati megvalósítása a lenini elvektől való eltávolodást is jelentette. Az önkéntességet tiszteletben tartó agitáció 1952 júniusa után fokozatosan abbamaradt és egyre gyakoribb lett az adminisztratív töltetű gazdasági és politikai kényszerítés, amely a legnagyobb mértékben a középparasztságot sújtotta. A párt továbbra is deklarálta a munkás-paraszt szövetséget és a lenini elvek megtartását, a gyakorlatban azonban sorozatosak lettek a kis- és középparasztokat ért atrocitások. Ebben az időszakban került sor a kulákság többségének felszámolására is. A lépésre annak a sztálini elméletnek alapján került sor, amelynek értelmében a szocializmus építése során törvényszerűen kiéleződik az osztályharc, s amelyet később az SZKP XX. kongresszusa megalapozatlannak, hibásnak és tudománytalannak mondott ki. A CSKP parasztpolitikájában és a szövetkezetesítés gyakorlatában a sztálini elmélet úgy nyilvánult meg, hogy a mezőgazdaság összes problémájáért a kisburzsoáziát tették felelőssé. Viszont a szovjet gyakorlattal ellentétben, melyben a kulákság felszámolása alatt a likvidáci- ót kellett érteni, Csehszlovákiában az ún. kuláktalanítás, tehát a szövetkezetekből való kizárás, illetve a bírósági eljárást követő kilakoltatás volt a módszer. Ez a gyakorlat helyenként érvényre jutott a középparasztokkal kapcsolatban is. A szövetkezetesítés folyamatának felgyorsítása következtében a szövetkezeti szektor képviselete a mezőgazdaságban jelentősen megnövekedett. Egyes területeken, például a Csallóközben jószerivel ez vált egyeduralkodóvá. A mennyiségi növekedés azonban ekkortájt nerrv mindenütt párosult a minőségi fellendüléssel. A szövetkezetek többségét a belekényszerített parasztság inkább gyengítette, mint erősítette. Az államnak továbbra sem volt lehetősége, hogy a kollektivizálás elért fokának megfelelő anyagi eszközöket szabadítson fel a szövetkezetek számára. A gépesítés jóval lemaradt a mezőgazdasági termelés szükségletei mögött. A szövetkezeti gazdálkodás megvalósítását kísérő nehézségek következtében a mezőgazdasági termelés, illetve annak színvonala jelentősen elmaradt az egyébként túlméretezett tervmutatóktól. A deformációk időszaka 1953 őszéig tartott, de az addig alkalmazott módszerek fel-feltüntek az elkövetkező években is. „Menet közben" 1953 őszén a részben megújult párt és állami vezetésben beindult egy folyamat, amelynek az volt a célja, hogy a pártmunkát módszereiben és stílusában visszavezesse a lenini elvekhez. Az irányzat egyik vezető képviselője Antonin Zápotocky volt. Bírálta az 1951-1953-as időszak tévedéseit, a parasztsággal szemben higgadtabb politikai munkát sürgetett és a szövetkezetek építéséhez szükséges gazdasági feltételek alaposabb mérlegelését. A következtetések levonása azonban egyoldalúnak bizonyult, ugyanis az irányzat nem figyelmeztetett arra, hogy a pártszervezeteknek vissza kell térniük a következetes, türelmes, meggyőzést célzó agitációhoz. Emiatt háttérben maradt a tömegekkel való közvetlen kapcsolat megújítása. A szövetkezetekbe nem önkéntesen belépett parasztság pedig lehetőséget vélt felfedezni a magángazdálkodáshoz való visszatérésre és csoportosan, sőt helyenként tömegesen vált ki a szövetkezetekből. Abban az időben (1953-1954) gyakori volt a szövetkezetek széthullása is. Végső soron a pártirányításban Antonin Novotny, az új pártfőtitkár vezetésével azok az erők jutottak túlsúlyba, amelyek ugyan bírálták az elmúlt évek gyakorlatát, de az akkori pártmunka formáival koncepciós alapon egyetértettek, sőt néhány évvel később már igazolták is az előzőleg elutasított módszerek helyénvalóságát. Ezeknek az erőknek a vezetésével kezdődött el a szövetkezeti mozgalom, illetve a parasztpolitikában kialakult helyzet fellendítésére törekvő útkeresés. Ehhez hozzájárult az is, hogy 1953 után megenyhült a nemzetközi helyzet és új lehetőségek nyíltak a csehszlovák népgazdaságban kialakult aránytalanságok csökkentéséhez, és a mezőgazdaság, valamint a többi, • addig háttérbe szorított iparágazat fokozottabb fejlesztéséhez. Az erre vonatkozó határozatokat a CSKP X. kongresszusa hozta meg 1954-ben. Egyúttal olyan intézkedések léptek életbe,- amelyek következtében nagy általánosságban stabilizálódott a szövetkezetek gazdasági helyzete, ami azonban nem minden esetben éreztette hatását a szövetkezeti tagok anyagi helyzetén is. Gyakori volt az a jelenség, hogy az összfalusi szövetkezetek tagjai kevesebb fizetést kaptak, mint azokban a szövetkezetekben, ahol a kollektivizálás még csak folyamatban volt. A fő ok az előző időszakban még indokolt, de fokozatosan érvényét vesztő túlközpontosított irányítás és tervezés volt, amelyben nem jutottak érvényre a termelési feltételek adta lehetőségek, háttérben maradt a természeti viszonyok figyelembevétele és a szövetkezetesítés fokához mérten nem adekvát módon történt a mechanizációs eszközök elosztása. Továbbra sem kapott hangsúlyt tehát az emberek anyagi érdekeltsége. A nem megfelelő szövetkezeti jövedelmezés ÚJ 1989.11
