Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-24 / 8. szám
A mai Albániáról semmit vagy szinte semmit nem tudunk. Mi foglalkoztatja ennek a hárommilliós kis balkáni országnak a lakosságát? - erre alighanem csak a szakemberek szűk köre adhat választ. Az idősebb nemzedék még emlékezhet az Albániával fenntartott jó kapcsolatokra, de a többség számára talán a legtitokzatosabb európai ország. Több mint huszonöt éve gyakorlatilag szünetelnek a politikai kapcsolatok Albánia és a többi szocialista ország között És ez nem nevezhető normális állapotnak. A változás, a változtatás igénye azonban Tiranában is mind gyakrabban fogalmazódik meg. Ami Csehszlovákia és Albánia kapcsolatait illeti, a gazdasági szálak az elmúlt negyedszázadban sem szakadtak meg, de újabb ösztönzésekre mindenképp szükség van. Ilyen új impulzusként értékelhető az az árucseremegállapodás, amelyet Jan Stérba külkereskedelmi miniszter február 10-én írt alá az albán fővárosban. Természetesen más országok is keresik annak lehetőségeit, hogyan bővíttetnék az együttműködést, melynek területei a nyersanyag-kitermeléstől és -feldolgozástól egészen a turizmusig terjedhetnek. -Tiranában fokozatosan megnyílnak az ajtók, s ezt támasztja alá alábbi feldolgozásunk, amelyet az Eho Planyeti című szovjet folyóirat és az olasz Panoráma cikke alapján készítettünk. A lbániáról a múltban úgy beszéltek, mint olyan országról, ahol „nincsenek ablakok és ajtók". Ez azonban fokozatosan a múlté. Albánia kezd kitörni az elszigeteltségből, amelyre önmagát ítélte. Jelenleg évente 10-15 ezer külföldi turista keresi föl az országot. Egyelőre csupán szervezett társas- utakról van szó, amelyek programját előre pontosan megtervezik. Az egyéni utazások a külföldiek számára nincsenek engedélyezve. Túlnyomórészt Olaszországból és Skandináviából érkeznek a turisták, a szocialista országok állampolgárai számára az albániai utazás még nem tipikus (bár egyes hírek szerint a Cedok már az idei évre tervez próbautakat). Talán a szomszédos Jugoszláviával építette ki Albánia legjobb idegenforgalmi kapcsolatait: a határon mindkét irányba növekszik a forgalom. Enver Hodzsa annak idején kategorikusan ellenezte az idegenfor- qalmat, nyilván a „káros burzsoá befolyástól" tartott. Életszínvonal, divat, család Albániában nem szokták nyilvánosságra hozni a lakosság életszínvonaláról szóló adatokat, így az információk egyetlen forrása a külföldi sajtó. A legjobban tájékozottak közé tartoznak az olasz újságírók. A Panorama című hetilap azt írta, hogy az egy lakosra eső évi jövedelem 1000 dollár, ami Európában a legalacsonyabb. A jugoszláv Start című folyóirat európai bankokra hivatkozva úgy tartja, ez az összeg még alacsonyabb, 850 dollár. Az alacsony életszínvonalat főleg azzal szokták magyarázni, hogy a háború előtti Albánia rendkívül szegény, feudális berendezkedésű ország volt, s lényegében semmilyen iparral sem rendelkezett. A minimális és a maximális bér közötti arány 1:2,5. Az átlagos havi jövedelem hozzávetőleg 600 lek (hivatalos árfolyamon 1 amerikai dollár 7 lek). Egy miniszter 1000 leket keres, a legalacsonyabb bér 400 lek körül mozog. A kollektív gazdaságokban dolgozó földművesek többsége havi 150 lekes jövedelemmel rendelkezik. Az élelmiszerek ára viszonylag alacsony, s ahogy az Eho Planyeti a francia Croix című újságot idézve megállapítja: „Az emberek mindennap jóllaknak, igaz, meg kell lenniük hús nélkül." Számos árucikk az albánok többségének havi jövedelmét meghaladó áron kerül az üzletekbe. Egy férfiöltöny 800 lekbe kerül, egy pár cipő a munkás egy havi bérével egyenlő. A kerékpárra vagy mosógépre fél évig kell takarékoskodni. Ugyanakkor az oktatás és az egészségügyi ellátás ingyenes. A hivatalos statisztika szerint 1944-ben az átlagéletkor 37 év volt, ma már 71 esztendő. Külföldi újságírók felfigyeltek rá, hogy az albánok az utóbbi időben szívesebben beszélgetnek az idegennel. Az idősebb generáció tagjai valamit még tudnak oroszul. Az egyik csehszlovák külkereskedelmi vállalat nemrég Tiranában járt munkatársai mesélték: „Egy mérnök, aki annak idején a Szovjetunióban szerezte diplomáját, elmondta, néhány évvel ezelőtt revizionistának bélyegezték meg mindazokat, akik oroszul beszéltek. N/la azonban az albánok bármely nyelvet szabadon használhatják." Az egykori zárkózottság ugyan már eltűnt, de a nyugati újságíróknak más a véleménye. „Nem ajánlatos hogy az idegen a járókelőktől megkérdezze, hány óra van. Ez nemcsak a külföldi számára probléma, hanem az albán számára is, mivel a rendőrség figyelme azonnal rá összpontosul" - írta az olasz Panorama. Albániát nem kerülte el a legújabb divat sem. Az öltözködésben jóval több a világos árnyalat, a farmernadrág, a fiatalok ruhatárának megszokott kelléke. A rockzenét ugyan hivatalosan elítélik, de könnyen fogható az olasz rádió és tévé adása. Ennek hallgatását ugyan „nem ajánlják", de az adásokat nem is zavarják. Mellesleg Albániában az olasz a legelterjedtebb idegen nyelv. Ezért a fiatal albánok, szüleiktől eltérően, tudják, kicsoda Madonna vagy Diego Maradona. Az utóbbi években a kormány engedélyezte diákok egy kisebb csoportjának, hogy külföldön, főleg Olaszországban tanulhasson. A központi pártlap, a Zeri i Popullit időnként közöl olyan cikkeket, amelyek egyes fiatalokat elítélik öltözködésük, ízlésük vagy viselkedésük miatt. A helyi lapok azonban bírálják a pompával teli esküvőket, a régi szokások és szertartások tiszteletét is. A család Albániában hagyományosan a szent dolgok közé tartozik. A házasságkötés egyébként eléggé bonyodalmas procedúra. Még mindig a szülőknek van döntő szavuk. A válás még komplikáltabb. Általában a gyermektelen házaspárokat is „beszélgetésre" invitálják a hatóságok, hogy megelőzzék a család széthullását. Védelem és propaganda Albánia egyik legégetőbb problémája a demográfiai kérdés. A legkisebb balkáni országnak 3 millió lakosa van, vagyis 1 millióval több, mint 20 évvel ezelőtt volt. Európában itt az egyik legnagyobb a lakosságnövekedés éves mutatója. Az ötvenes évek elejére tehető demográfiai robbanás időszakában a növekmény ezer emberre 45 személy volt (most • A tiranai kultúrpalota 1960-ban épült, opera, balett, könyvtár, kiállítóterem stb. kapott benne helyet. (Az egész berendezést - természetesen - Albániában készítették) hátat fordít neki. Az albánokba még ma is belenevelik a gondolatot, hogy kis országukat bármikor megtámadhatja az agresszor. Az alapiskola utolsó két osztályának tanulói kötelező katonai kiképzésen mennek keresztül - a fiúk és a lányok egyaránt. A diákvárosokban felfegyverzett, egyenruhás fiatalok járóröznek. A külföldi csodálkozva látja, hogy Albániában szinte mindenütt apró beton- erődök találhatók. Főleg a „stratégiai helyeken", azaz a városok bejáratánál, az útkereszteződéseken, a hegyek lábánál. Durres városában még az antik romokat is „őrzik" 26). Az albán nőszövetség legutóbbi kongresszusán azonban már kevés szó esett a demográfiai kérdésekről. Ramiz Alija pártvezető és Adil Carcani kormányfő - a kongresszus vendégei - már nem kérték, hogy „a hős albán nők a népet szolgálják". Szakemberek szerint a populációnövekedés ütemének lelassulása egyrészt a lakosság kulturális színvonalának emelkedésével, a vallásellenes propagandával, s másrészt az európai befolyással magyarázható. A párt és az állam igyekszik kiirtani azt az évszázados felfogást, miszerint az albán nő küldetése a háztartás vezetése és a szülés. Statisztikai adatokból kitűnik, hogy a „gyengébb nem" aktívan bekapcsolódott a termelésbe és az ország társadalmi életébe. A gyárakban dolgozók 47 százalékát, a parlament tagjainak pedig 30 százalékát teszik ki a nők. A haza védelme az első parancsolat, amelyet az aibán lakos az anyatejjel szív magába. Albánia egész történelme folyamatos harc a felszabadulásért - először az oszmán törökök, majd az olasz fasiszták és a hitleristák alól. Jelenleg az ideológia és a politika területén folyik a harc az „imperialisták", a „szoci- álimperialisták" és a „revizionisták" ellen. Azt mondják, hogy az albán ember két követ tart a hóna alatt: az egyiket az ellenség számára, a másikat a barát számára, aki K: a gyenge irányításban kell keresni. Külföldi kommentátorok ezeket a szavakat az Enver Hodzsa idejében alkalmazott irányítási módszerek közvetett bírálataként értékelték. A termelés stagnálását az elavult technikával és technológiával hozzák összefüggésbe, s mindez az alacsony szakképzettségi szintnek a következménye. A nemzetközi gazdasági életben való részvételt akadályozza az alkotmány 28. cikkelye, amely megtiltja, hogy Albánia a „kapitalistáktól" vagy a „burzsoá és revizionista monopóliumoktól és államoktól" hitelt vegyen fel. Ennek ellenére az ország külföldi adósságai 1984-ben elérték az 5,4 milliárd dollárt, beleszámítva azokat a kölcsönöket is, amelyeket- erre „Enver elvtárs" adott utasítást 1978- ban, amikor Albánia szakított Kínával. A külföldi újságírók szerint Albánia a védelemre és a propagandára költi a legtöbb pénzt. Bár az albán tömegtájékoztató eszközöknek egyetlen külföldi tudósítójuk sincs, ez az ország az információterjesztés területén „nagyhatalom". A külföldi hallgatóknak szánt rádióadások mennyiségét tekintve Albánia a világon a nyolcadik helyet foglalja el. Naponta mintegy 70 órát közvetítenek több mint húsz nyelven. A tiranai rádióadó állítólag Európában az egyik legnagyobb teljesítményt képes nyújtani. Jelenleg már felfedezhető a változás a sajtóban is. A múlthoz viszonyítva több az információ, s helyenként egyes hiányosságok bírálatát is megkísérlik. A „külső" és „belső" ellenség mellett egyre élesebb kritika éri az albán bürokratákat. Gazdasági gondok Az energiaipar és a vasúti közlekedés területén elért bizonyos eredmények ellenére Albánia a 80-as évek elején bonyolult időszakba lépett. Csökkent a kőolajtermelés és a krómérc kitermelése, márpedig az elektromos áramtermelésre egyaránt. Ramiz Alija pártfötitkár véleménye szerint az okokat nemcsak az objektív tényezőkben, hanem főleg • A rizstermelés fontos ágazata a mezőgazdaságnak. A vlorai rizstisztító üzem 1959-ben épült fel (képünk is akkor készült) (ŐSTK-ATA felvételei) a Szovjetunió és a többi szocialista ország még a baráti kapcsolatok idején folyósított Albániának. Tirana azonban nem kíván törleszteni, a kormány hivatalosan kijelentette, semmivel sem tartozik senkinek. Külföldi szakértők szerint Albániának az ipar korszerűsítéséhez 2,5 milliárd dollárra lesz szüksége. A lakosság 66 százaléka él vidéken, ahol tornyosulnak a problémák. Az élelmiszerkérdés különösen égető. A termelékenység a mezőgazdaságban továbbra is túl alacsony, jelentős a fizikai munka aránya. Egyes élelmiszereket Albánia kénytelen importálni, ám az új vezetés fokozatosan igyekszik felszámolni az agrárpolitikában korábban elkövetett hibákat. Export nélkül nincs import - Ramiz Alijának ezeket a szavait az utak mentén nagy számban álló transzparanseken gyakran lehet olvasni. A kivitel bővítése- az ország egyik legfőbb stratégiai célkitűzése, azt tervezik, hogy rövid időn belül megháromszorozódik. Albánia csaknem 50 állammal tart fenn kereskedelmi kapcsolatokat. A külkereskedelem 60 százaléka a szocialista országokra esik, s a legjelentősebb partner Csehszlovákia, öt követi Románia, Lengyelország, az NDK és Bulgária. A kereskedelmi tárgyalásokon nyílt légkör uralkodik, az albánok kedvesek, igyekeznek elkerülni a nyílt ideológiai vitákat. Ami Albánia és a nyugati partnerek kapcsolatait illeti, a legfőbb probléma a termékek gyenge minősége. Olaszország áll az első helyen, de az utóbbi időben egyre inkább előretör a Német Szövetségi Köztársaság- Tavaly júniusban írták alá a nyugatnémet-albán gazdasági, műszaki és ipari együttműködési megállapodást. Bonn 6 milliárd márka térítésmentes kölcsönt bocsátott Tirana rendelkezésére. Az NSZK szakemberei jelenleg nyersanyaglelöhelyek után kutatnak, s tárgyalások folynak a közös kóolajkitermelésről. Albánia tehát fokozatosan kinyitja az „ajtót", amely hosszú éveken keresztül elzárta öt a világ többi részétől. Az ország kezd kitömi a nemzetközi elszigeteltségből.. (pg)
