Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-02-24 / 8. szám

A köztudatban Sas Andornak a februári győzelmet méltató írása elsősorban a címével él, amely már szállóigévé vált. A szlovákiai magyarság körében az írás megszületése azonosul a nemzetiségi jogegyenlőség előfeltételeinek a megteremtésével. Így talán a megle­petés erejével is hat, hogy jóval később látott napvilágot: csaknem négy esztendővel a februári események után. Ez a munka egészében már a hagyományteremtés szándékát is tükrözi. Persze, magán viseli az adott korszak jegyeit. Elsősorban kordokumentum, amely főleg a fiatal nemzedék számára legfeljebb bibliográfiai adat és adalék. Éppen ezért ma - amikor a februári győzelem immár több mint négy évtizedes távlatba került - még fontosabb, hogy ez a cikk tartós, hagyományőrző forrássá váljék, nyújtson ösztönzést a csehszlová­kiai magyar nemzetiség szocialista öntudatának elmélyítéséhez. Hogy február az évszakok során a tavaszba fordulást már-már elindító hónap, hogy jeget tör, az a termé­szet rendje szerint van így, de hogy gyümölcsöt is hozzon, az rendkívüli, egyedülálló jelenség. Köztársaságunkban az 1948-as év februárja mindkettőt megtette. Jeget tört, még pedig keményet, va­lóságos jégpáncélt, szétzúzta a kapita­lizmus kérlelhetetlen ridegségű jégta­karóját. És gyümölcsöt hozott, olyat, amelynek beérésére a dolgozó nép, az ipari munkások és a verejtékező sze­gényparasztok annyi nemzedéke a hű­béri és a kapitalista világ uralmának hosszú évszázadain keresztül hiába várt. A gyümölcs, mely végre ölükbe hullott, a munka becsületén és becsü­lésén alapuló tiszta népi demokrácia uralma és a szocializmusnak akadály­talanná vált építése az igazi nemzet, a dolgozók összessége javára. Egész Köztársaságunkat átfogó és nagyon mélyről feltörő mozgalom hoz­ta meg az 1948-as februári tisztulást. A mozgalmi tényezők és erők ezrei mint gyújtópontban, Prágában egye­sültek, a végső döntést hozó esemé­nyek itt játszódtak le. A prágai Óvárosi-téren emelkedő Husz-emlékmű mintha élő szoborrá vált volna azokban a februári napok­ban. A megnemalkuvó forradalmiság, melyet ércben és művészi formában örökít meg, mintegy kilépett belőle a valóságos életbe, újra élő, társada­lomformáló hatalommá vált. A felfegy­verzett munkásmiliciák beláthatatlan sokasága sorakozott fel körülötte. Nem az urak hadserege ez, parancsnokai nem kapitalista osztályérdekek kiszol­gálói. Szervezete és fegyelmezettsé­ge, öntudatossága és elszántsága a huszita hadakra emlékeztet. Tisztjeit saját kebeléből választotta s azok a néppel és népért vannak, mert a dol­gozók soraiból emelkedtek ki, a dolgo­zók bizalma helyezte őket vezető he­lyekre. A milicisták tekintete egész odaa­dással és szeretettel csüng azon a fér­fiún, aki a hóviharos februári időben oly keményen áll helyén, mint maga a Husz-szobor. 1 Klement Gottwald, akkori miniszter­l elnök, a minden áldozatra elszánt pro­letariátus legfelsőbb vezetője, a dolgo­zók akaratának rendíthetetlenségét vi­haros tetszésnyilvánítások közepette öltöztette a folyamatban lévő mérkőzés egyes fázisairól beszámoló és lelkesítő szavakba. Klement Gottwald nagysze­rűen helytáll a reakciós pártok és kor­mánytagok fondorlatos támadásával szemben s a kommunisták elszigetelé­sére és a kormányból való kiszorításá­ra irányuló kampányt a támadók meg­semmisítő vereségévé változtatja. Miért sereglettek fel a munkásmilici­ák? Hogy ne tűrjék annak a merénylet­nek megismétlődését, mellyel a bur­zsoázia az első világháború után, 1920 decemberében a munkásságot és a dolgozó parasztságot félreszorította s a szocialista állam építése helyett a tőke diktatúráját állandósította két évtizedre. Ugyanaz a társadalmi osztály, amely az 1938 előtti Köztársaságot politikai eszközként használta a mezőgazdasá­gi, az ipari és a banktőke önző érdekei­nek istápolására és az országot a munkanélküliség és százezrek kol­dusnyomorának otthonává tette, a Köztársaságot szétzúzó müncheni egyezmény ellen nem emelt szót, üzle­ti érdekeit tovább istápolta a fasiszta megszállás alatt és együttműködött a barbár megszállókkal, majd az 1945- ös nemzeti és demokrata forradalom után, bár gazdasági eszközeinek tekin­télyes részét megtarthatta, nem akart becsületesen részt venni a népi de­mokratikus köztársaság építésében, hanem először aknamunkával, majd 1948 elején már nyíltan szembefordult a dolgozók vívmányaival. A burzsoá reakció kísérletet tett a Köztársaság felforgatására. Azok akarták ismét ha­talmukba keríteni az állam vezetését, akik méltatlanná váltak erre a fasiszta megszállás ideje alatt tanúsított maga­tartásukkal. Az agrárius, a nagyipari és a pénz- mágnások visszaéltek azzal a szinte túlságosan kíméletes humanizmussal, amelyet 1945-ben a Szlovák Nemzeti Felkelés tapasztalata és a Prágai For­radalom győzelme után a demokrati­kus és nemzeti megmozdulások veze­tőereje, a munkásság és ennek élcsa­pata, a kommunista párt velük szem­ben tanúsított. Csalóka volt a látszat, hogy a bur­zsoázia képes lesz a néppel együtt haladni. A nyeregből kiemelt reakció­nak elégedetlenkedése elkeseredéssé fokozódott az 1946 májusi választáso­kon aratott kommunista győzelem óta. A spekulánsok megkezdték aknamun­kájukat, kezdtek homokot szórni az új állam gépezetébe. Szálka volt a sze­mükben a kormány, amelynek élén Gottwald elvtárs állt s benne kilenc kommunista miniszter vezette kilenc reszort ügyeit. A fasiszta rombolás és a második világháború pusztítása után a reakció­sok álltak elő rosszindulatú kritikával a kormány intézkedései ellen. A kritiká­val azonban nem segíteni akartak, ha­nem elégedetlenséget igyekeztek szí­tani a munkások, a parasztok és a hi­vatalnokok között. Elégedetlenek voltak az adott pénz­ügyi helyzetben megvalósítható köz- hivatalnoki fizetésrendezéssel, túllici­tálták a kormány intézkedéseit, tudva azt, hogy az épülőben lévő népi de­mokratikus állam gazdasági és pénzü­gyi alapját ezzel aláaknázzák. Másfelől a reakciós pártok tömbje szabotáló ténykedését átvitte a nem­zetgyűlés területére is. Ha a kormány beterjesztett olyan törvényjavaslatot, amely nem volt ínyükre a töke levitéz- lett urainak, különböző bizottságokban ide-oda tologatták és húzták a javaslat tárgyalását s végül megakadályozták, hogy tető alá hozzák. A végcél az 1945-ben államosított nagyipari üze­meknek és nagybankoknak visszajut­tatása volt régi tulajdonosaik kezére. Ezzel párhuzamosan természetesen arra készültek, hogy a köztársaságot azoknak a kapitalista országoknak ol­dalára állítsák át, amelyekben a mun­kásellenes és imperialista töke az úr. 1948 elején az ellenforradalom már puccsot készített elő és mivel ezt ideje­korán leleplezte a haladó elemek éber­sége, a fekete reakció tábora taktikát változtatott és a kormányban lefolyt szavazás útján próbálták elszigetelni a kommunista pártot. A Nemzeti Köz­biztonsági Testületet a reakciós tiszti elemek parancsnoksága alá akarták helyezni. 1948. február 20-án a reakciós pár­tokhoz tartozó miniszterek lemondtak abban a reményben, hogy e lépésük következtében a kommunista miniszte­rek is visszalépnek és erre majd egy 1920-as Cerny-féle kormány megala­kítása következik, amely azután visz- szafordítja a történelem kerekét, kar­hatalmi szerveivel fellép a munkásság és a szegényparasztság ellen, s visz- szahozza az 1938 előtti állapotokat. Ekkor azonban a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom, a paraszttaná­csok és a haladó értelmiség sarkukra álltak, követelték, hogy Benes, akkori köztársasági elnök, fogadja el a reakci­ós miniszterek lemondását, követelték nemcsak a lemondás elfogadását, ha­nem a kormányválságot előidéző reak­ciós miniszterek végleges eltávolítását a kormányból, s olyan új kormány ala­kítását, amelyben a Nemzeti Fronthoz tartozó polgári pártok becsületes kép­viselői és a dolgozók tömegszerveze­teinek vezetői is helyet foglalnak. A politikai mozgalom hatalmas tisztí­tó söpréssé erősödött. Mindenütt meg­alakultak a Nemzeti Front akcióbizott­ságai, s leváltották a reakció kiszolgá­lóit, akik felelős vagy vezető helyekre befurakodtak. Ez ment végbe az 1948. február 20-a és 25-e közötti öt nap alatt. E na­pok döntő módon átalakították köztár­saságunk társadalmi és politikai alapját és arculatát. Február 25-én, ezen a ne­vezetes forradalmi szerdán, a köztár­saság akkori elnöke végre kinevezte az új minisztereket a dolgozók követe­lése értelmében. Ezzel megindult a megújhodás a kormányzat, az irányí­tást és ellenőrzést végző Nemzeti Front, valamint minden irányú alkotó munkálkodás terén. Az utolsó százegynéhány év alatt a forradalmi munkásmozgalom törté­netének nevezetes tényei fűződnek február havához. A francia proletariá­tusnak megvan a maga 1848-as, az orosz népnek a maga 1917-es február­ja, és ezekhez csatlakozik harmadikul a mi 1948-as februárunk. Miben külön­bözik ez a másik kettőtől? Mindháromban a proletariátus vívta a harcot, míg azonban 1848-ban, az akkori februári forradalom után, a fran­cia munkásságnak valami egészen csekély és alig néhány hónapon át érvényesíthető töredék jutott a forra­dalmi kormányhatalomból, addig 1917- ben az akkori polgári demokratikus programmal induló orosz megmozdu­lás a proletariátus véráldozatai árán az úgynevezett kettős hatalom időszakát vezette be, nálunk 1948 februárja vég­legesen leszámolt a proletariátus politi­kai vezetését és hatalmi helyzetét megtűrni nem akaró burzsoá ármány­nyal és meghozta a dolgozóknak azt a győzelmet, amely után felesség, megalkuvás, az idő és a fejlődés kere­kének visszafordítása lehetetlenné vált. Hogy az események ilyen fordulatot vehettek, azoknak az áldozatoknak kö­szönhető, amelyeket a Szovjetunió hozott felszabadulásunkért. 1948. március 28-án Prágában a Csehszlovákia Kommunista Pártja kerületi értekezletén, Klement Gott­wald elvtárs a februári események nyomán a szocializmus felé megnyílt utunkról beszélve a következőket mon­dotta: ,,1945 májusában nemzeti és demokratikus forradalmat csináltunk. Vér nélkül hajtottuk végre, enyhe esz­közökkel, mert értünk és helyettünk a szovjet hadsereg katonái ontották vérüket, akik országunkból a német megszállókat kiűzték." ,,Február nap­jai új szakaszt nyitottak meg népi de­mokratikus köztársaságunk fejlődésé­ben... most, február után, gyorsabb ütemben haladunk a szocializmus 1952. IV. 12-16. (...) A februári győzelem 41. évfordulójáról abban az időszakban emlékezünk meg, amikor társadalmunk fejlődésének új szakaszába lé­pett. Ez az időszak új magatartást és új tetteket követel meg. (...) Az átalakítás és a demokratizálás prog­ramja mind a pártban, mind a társadalomban megértésre és széles körű támogatásra talál. A jelenlegi időszak fő követelménye, hogy min­denütt áttérjünk megvalósítására, a gyakorlati tettekre. Ez az egyedüli lehetséges út, amely előre vezet és ahhoz, hogy társadalmunk a fej­lődés új, szükséges dinamikájára tegyen szert. Szilárd eltökéltségünk, hogy a megkezdett irányvonalat fejlesztjük és erősítjük. Tudjuk, hogy megvalósítása nem lesz könnyű és konf­liktusmentes. Céltudatos magatartást és az erők összpontosítását fogja megkövetelni. Sa­ját területén mindekinek részt kell vennie a fel­adatok teljesítésében. Eközben számos felgyü­lemlett problémát meg kell oldani, felszámolni a maradiságot, néhol az önelégültséget és a kényelmességet. Az irányítás minden terüle­tén és szintjén fel kell számolnunk a hiányossá­gokat és a rendetlenséget, amelyek közvetlenül érintik az emberek szükségleteinek kielégíté­sét, s amelyeket joggal bírálnak. Ebben nem lehetünk elnézőek és közömbö­sek. Azzal kapcsolatban, hogy ezeket a problé­mákat megoldjuk, több döntést hoztunk. Minde­nütt következetesen kell ellenőriznünk, hogy az ezekben foglaltakat miképp teljesítjük, s felelőt­lenség esetén milyen következtetéseket von­nak le. (...) Ebben az esztendőben tetőznek az egész iparban, építőiparban és további terüle­teken az új gazdasági mechanizmus elveinek érvényesítésére való áttérés előkészületei. (...) Az előttünk álló munka rendkívül nagy felelős­séget követel meg. Főleg a vezetőkkel szem­ben támaszt nagy igényeket. Sikerének alapja azonban a dolgozók aktív részvétele, és a to­vábbiakban is ez lesz. Ebben az esztendőben érkeztünk a CSKP XVIII. kongresszusa intenzív előkészítésének időszakához. A pártkongresszust a jövő év májusára hívták össze. Az átalakítás ösztönző­je és fő mozgatóereje a párt. E szerep betölté­sének meghatározó feltétele szilárd eszmei, szervezési egysége, és cselekvőképessége, valamint a néppel való szoros kapcsolata. (...) A kongresszus előkészítése alkalmat ad azon feladatok sokoldalú megítélésére, ame­lyeket a következő évekre szeretnénk kitűzni, legyen bár szó a CSKP prográmjáról, a társa­dalom gazdasági és szociális, valamint szellemi fejlesztéséről, hazánk új alkotmányának kidol­gozásáról, vagy az átalakítás és demokratizá­lás során követendő további eljárásról. (...) Hogy elérjük a kitűzött célokat, alkotó légkörre és olyan demokráciára van szüksé­günk, amelyben bizalom van, fegyelem uralko­dik és felelősségteljes munkát végeznek, és amely az ember jogait összeköti kötelességei­vel. Csak így szállhatunk szembe mindazzal, ami az átalakítást és demokratizálást fékezi vagy veszélyezteti, csak így erősíthetjük a jövő­be vetett hitet. Ezzel kapcsolatban nem téveszthetjük szem elől, hogy főleg az utóbbi hónapokban társadal­munkban aktivizálódnak azok az erők, amelyek nem azt a célt tűzték ki, hogy hozzájáruljanak szocialista társadalmunk fejlesztéséhez, a dol­gozók és gsaládjaik jobb és nyugodtabb életvi­teléhez. Úgy, mint a múltban nem egyszer a nyugati politikai körök és tömegtájékoztató eszközök segítségével most is kísérletet tesz­nek különféle nyomást gyakorló akciók szerve­zésére, s a jelenlegi viszonyok destabilizálása céljából társadalmi feszültség keltésére. A fel­forgató erők politikai módszerét a demagógia s a közvélemény befolyására tett kísérletek képezik. Főleg némely fiatal tapasztalatlansá­gával próbálnak visszaélni. Nem riadnak vissza a veszélykeltéstöl, a megfélemlítéstől és a ter­rorizálástól sem. Ezek veszélyes törekvések, amelyeket hatá­rozottan vissza kell utasítani. Szöges ellentét­ben állnak népünk, nemzeteink és nemzetisé­geink érdekeivel, országunk humánus és de­mokratikus hagyományaival. A CSKP KB Elnöksége a kommunistákhoz, a többi politikai pártnak s a Nemzeti Front szervezeteinek tagjaihoz, a munkásokhoz, szö­vetkezeti földművesekhez, az értelmiséghez és a többi állampolgárhoz - tekintet nélkül vallási hovatartozására -, valamint a fiatal nemzedék­hez - mindenekelőtt neki szól az átalakítás programja - fordul: a februári győzelem forra­dalmi hagyatékának szellemében és a kor új követelményeivel összhangban egyesítsük erőinket a szocializmus további éDítésére! (Részletek a CSKP KB Elnökségének a februári győzelem 41. évfordulója alkalmából közzétett nyilatkoza­tából.) irwM^vWI w IIIEIlMvvvaw I $#■£! Mvll vilii*

Next

/
Oldalképek
Tartalom