Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-02-24 / 8. szám

A köztudatban Sas Andornak a februári győzelmet méltató írása elsősorban a címével él, amely már szállóigévé vált. A szlovákiai magyarság körében az írás megszületése azonosul a nemzetiségi jogegyenlőség előfeltételeinek a megteremtésével. Így talán a meglepetés erejével is hat, hogy jóval később látott napvilágot: csaknem négy esztendővel a februári események után. Ez a munka egészében már a hagyományteremtés szándékát is tükrözi. Persze, magán viseli az adott korszak jegyeit. Elsősorban kordokumentum, amely főleg a fiatal nemzedék számára legfeljebb bibliográfiai adat és adalék. Éppen ezért ma - amikor a februári győzelem immár több mint négy évtizedes távlatba került - még fontosabb, hogy ez a cikk tartós, hagyományőrző forrássá váljék, nyújtson ösztönzést a csehszlovákiai magyar nemzetiség szocialista öntudatának elmélyítéséhez.

Hogy február az évszakok során a tavaszba fordulást már-már elindító hónap, hogy jeget tör, az a természet rendje szerint van így, de hogy gyümölcsöt is hozzon, az rendkívüli, egyedülálló jelenség.

Köztársaságunkban az 1948-as év februárja mindkettőt megtette.

Jeget tört, még pedig keményet, valóságos jégpáncélt, szétzúzta a kapitalizmus kérlelhetetlen ridegségű jégtakaróját. És gyümölcsöt hozott, olyat, amelynek beérésére a dolgozó nép, az ipari munkások és a verejtékező szegényparasztok annyi nemzedéke a hűbéri és a kapitalista világ uralmának hosszú évszázadain keresztül hiába várt. A gyümölcs, mely végre ölükbe hullott, a munka becsületén és becsülésén alapuló tiszta népi demokrácia uralma és a szocializmusnak akadálytalanná vált építése az igazi nemzet, a dolgozók összessége javára.

Egész Köztársaságunkat átfogó és nagyon mélyről feltörő mozgalom hozta meg az 1948-as februári tisztulást. A mozgalmi tényezők és erők ezrei mint gyújtópontban, Prágában egyesültek, a végső döntést hozó események itt játszódtak le.

A prágai Óvárosi-téren emelkedő Husz-emlékmű mintha élő szoborrá vált volna azokban a februári napokban. A megnemalkuvó forradalmiság, melyet ércben és művészi formában örökít meg, mintegy kilépett belőle a valóságos életbe, újra élő, társadalomformáló hatalommá vált. A felfegyverzett munkásmiliciák beláthatatlan sokasága sorakozott fel körülötte. Nem az urak hadserege ez, parancsnokai nem kapitalista osztályérdekek kiszolgálói. Szervezete és fegyelmezettsége, öntudatossága és elszántsága a huszita hadakra emlékeztet. Tisztjeit saját kebeléből választotta s azok a néppel és népért vannak, mert a dolgozók soraiból emelkedtek ki, a dolgozók bizalma helyezte őket vezető helyekre.

A milicisták tekintete egész odaadással és szeretettel csüng azon a férfiún, aki a hóviharos februári időben oly keményen áll helyén, mint maga a Husz-szobor.

1 Klement Gottwald, akkori miniszterl elnök, a minden áldozatra elszánt proletariátus legfelsőbb vezetője, a dolgozók akaratának rendíthetetlenségét viharos tetszésnyilvánítások közepette öltöztette a folyamatban lévő mérkőzés egyes fázisairól beszámoló és lelkesítő szavakba. Klement Gottwald nagyszerűen helytáll a reakciós pártok és kormánytagok fondorlatos támadásával szemben s a kommunisták elszigetelésére és a kormányból való kiszorítására irányuló kampányt a támadók megsemmisítő vereségévé változtatja.

Miért sereglettek fel a munkásmiliciák? Hogy ne tűrjék annak a merényletnek megismétlődését, mellyel a burzsoázia az első világháború után, 1920 decemberében a munkásságot és a dolgozó parasztságot félreszorította s a szocialista állam építése helyett a tőke diktatúráját állandósította két évtizedre.

Ugyanaz a társadalmi osztály, amely az 1938 előtti Köztársaságot politikai eszközként használta a mezőgazdasági, az ipari és a banktőke önző érdekeinek istápolására és az országot

a munkanélküliség és százezrek koldusnyomorának otthonává tette, a Köztársaságot szétzúzó müncheni egyezmény ellen nem emelt szót, üzleti érdekeit tovább istápolta a fasiszta megszállás alatt és együttműködött a barbár megszállókkal, majd az 1945- ös nemzeti és demokrata forradalom után, bár gazdasági eszközeinek tekintélyes részét megtarthatta, nem akart becsületesen részt venni a népi demokratikus köztársaság építésében, hanem először aknamunkával, majd 1948 elején már nyíltan szembefordult a dolgozók vívmányaival. A burzsoá reakció kísérletet tett a Köztársaság felforgatására. Azok akarták ismét hatalmukba keríteni az állam vezetését, akik méltatlanná váltak erre a fasiszta megszállás ideje alatt tanúsított magatartásukkal.

Az agrárius, a nagyipari és a pénz- mágnások visszaéltek azzal a szinte túlságosan kíméletes humanizmussal, amelyet 1945-ben a Szlovák Nemzeti Felkelés tapasztalata és a Prágai Forradalom győzelme után a demokratikus és nemzeti megmozdulások vezetőereje, a munkásság és ennek élcsapata, a kommunista párt velük szemben tanúsított.

Csalóka volt a látszat, hogy a burzsoázia képes lesz a néppel együtt haladni. A nyeregből kiemelt reakciónak elégedetlenkedése elkeseredéssé fokozódott az 1946 májusi választásokon aratott kommunista győzelem óta. A spekulánsok megkezdték aknamunkájukat, kezdtek homokot szórni az új állam gépezetébe. Szálka volt a szemükben a kormány, amelynek élén Gottwald elvtárs állt s benne kilenc kommunista miniszter vezette kilenc reszort ügyeit.

A fasiszta rombolás és a második világháború pusztítása után a reakciósok álltak elő rosszindulatú kritikával a kormány intézkedései ellen. A kritikával azonban nem segíteni akartak, hanem elégedetlenséget igyekeztek szítani a munkások, a parasztok és a hivatalnokok között.

Elégedetlenek voltak az adott pénzügyi helyzetben megvalósítható köz- hivatalnoki fizetésrendezéssel, túllicitálták a kormány intézkedéseit, tudva azt, hogy az épülőben lévő népi demokratikus állam gazdasági és pénzügyi alapját ezzel aláaknázzák.

Másfelől a reakciós pártok tömbje szabotáló ténykedését átvitte a nemzetgyűlés területére is. Ha a kormány beterjesztett olyan törvényjavaslatot, amely nem volt ínyükre a töke levitéz- lett urainak, különböző bizottságokban ide-oda tologatták és húzták a javaslat tárgyalását s végül megakadályozták, hogy tető alá hozzák. A végcél az 1945-ben államosított nagyipari üzemeknek és nagybankoknak visszajuttatása volt régi tulajdonosaik kezére. Ezzel párhuzamosan természetesen arra készültek, hogy a köztársaságot azoknak a kapitalista országoknak oldalára állítsák át, amelyekben a munkásellenes és imperialista töke az úr.

1948 elején az ellenforradalom már puccsot készített elő és mivel ezt idejekorán leleplezte a haladó elemek ébersége, a fekete reakció tábora taktikát változtatott és a kormányban lefolyt szavazás útján próbálták elszigetelni a kommunista pártot. A Nemzeti Közbiztonsági Testületet a reakciós tiszti elemek parancsnoksága alá akarták helyezni.

1948. február 20-án a reakciós pártokhoz tartozó miniszterek lemondtak abban a reményben, hogy e lépésük következtében a kommunista miniszterek is visszalépnek és erre majd egy 1920-as Cerny-féle kormány megalakítása következik, amely azután visz- szafordítja a történelem kerekét, karhatalmi szerveivel fellép a munkásság és a szegényparasztság ellen, s visz- szahozza az 1938 előtti állapotokat.

Ekkor azonban a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom, a paraszttanácsok és a haladó értelmiség sarkukra álltak, követelték, hogy Benes, akkori köztársasági elnök, fogadja el a reakciós miniszterek lemondását, követelték nemcsak a lemondás elfogadását, hanem a kormányválságot előidéző reakciós miniszterek végleges eltávolítását a kormányból, s olyan új kormány alakítását, amelyben a Nemzeti Fronthoz tartozó polgári pártok becsületes képviselői és a dolgozók tömegszervezeteinek vezetői is helyet foglalnak.

A politikai mozgalom hatalmas tisztító söpréssé erősödött. Mindenütt megalakultak a Nemzeti Front akcióbizottságai, s leváltották a reakció kiszolgálóit, akik felelős vagy vezető helyekre befurakodtak.

Ez ment végbe az 1948. február 20-a és 25-e közötti öt nap alatt. E napok döntő módon átalakították köztársaságunk társadalmi és politikai alapját és arculatát. Február 25-én, ezen a nevezetes forradalmi szerdán, a köztársaság akkori elnöke végre kinevezte az új minisztereket a dolgozók követelése értelmében. Ezzel megindult a megújhodás a kormányzat, az irányítást és ellenőrzést végző Nemzeti Front, valamint minden irányú alkotó munkálkodás terén.

Az utolsó százegynéhány év alatt a forradalmi munkásmozgalom történetének nevezetes tényei fűződnek február havához. A francia proletariátusnak megvan a maga 1848-as, az orosz népnek a maga 1917-es februárja, és ezekhez csatlakozik harmadikul a mi 1948-as februárunk. Miben különbözik ez a másik kettőtől?

Mindháromban a proletariátus vívta a harcot, míg azonban 1848-ban, az akkori februári forradalom után, a francia munkásságnak valami egészen csekély és alig néhány hónapon át érvényesíthető töredék jutott a forradalmi kormányhatalomból, addig 1917- ben az akkori polgári demokratikus programmal induló orosz megmozdulás a proletariátus véráldozatai árán az úgynevezett kettős hatalom időszakát vezette be, nálunk 1948 februárja véglegesen leszámolt a proletariátus politikai vezetését és hatalmi helyzetét megtűrni nem akaró burzsoá ármánynyal és meghozta a dolgozóknak azt a győzelmet, amely után felesség, megalkuvás, az idő és a fejlődés kerekének visszafordítása lehetetlenné vált.

Hogy az események ilyen fordulatot vehettek, azoknak az áldozatoknak köszönhető, amelyeket a Szovjetunió hozott felszabadulásunkért.

1948. március 28-án Prágában a Csehszlovákia Kommunista Pártja kerületi értekezletén, Klement Gottwald elvtárs a februári események nyomán a szocializmus felé megnyílt utunkról beszélve a következőket mondotta: ,,1945 májusában nemzeti és demokratikus forradalmat csináltunk. Vér nélkül hajtottuk végre, enyhe eszközökkel, mert értünk és helyettünk a szovjet hadsereg katonái ontották vérüket, akik országunkból a német megszállókat kiűzték." ,,Február napjai új szakaszt nyitottak meg népi demokratikus köztársaságunk fejlődésében... most, február után, gyorsabb ütemben haladunk a szocializmus

1952. IV. 12-16.

(...) A februári győzelem 41. évfordulójáról abban az időszakban emlékezünk meg, amikor társadalmunk fejlődésének új szakaszába lépett. Ez az időszak új magatartást és új tetteket követel meg.

(...) Az átalakítás és a demokratizálás programja mind a pártban, mind a társadalomban megértésre és széles körű támogatásra talál. A jelenlegi időszak fő követelménye, hogy mindenütt áttérjünk megvalósítására, a gyakorlati tettekre. Ez az egyedüli lehetséges út, amely előre vezet és ahhoz, hogy társadalmunk a fejlődés új, szükséges dinamikájára tegyen szert.

Szilárd eltökéltségünk, hogy a megkezdett irányvonalat fejlesztjük és erősítjük. Tudjuk, hogy megvalósítása nem lesz könnyű és konfliktusmentes. Céltudatos magatartást és az erők összpontosítását fogja megkövetelni. Saját területén mindekinek részt kell vennie a feladatok teljesítésében. Eközben számos felgyülemlett problémát meg kell oldani, felszámolni a maradiságot, néhol az önelégültséget és a kényelmességet. Az irányítás minden területén és szintjén fel kell számolnunk a hiányosságokat és a rendetlenséget, amelyek közvetlenül érintik az emberek szükségleteinek kielégítését, s amelyeket joggal bírálnak.

Ebben nem lehetünk elnézőek és közömbösek. Azzal kapcsolatban, hogy ezeket a problémákat megoldjuk, több döntést hoztunk. Mindenütt következetesen kell ellenőriznünk, hogy az ezekben foglaltakat miképp teljesítjük, s felelőtlenség esetén milyen következtetéseket vonnak le.

(...) Ebben az esztendőben tetőznek az egész iparban, építőiparban és további területeken az új gazdasági mechanizmus elveinek érvényesítésére való áttérés előkészületei. (...)

Az előttünk álló munka rendkívül nagy felelősséget követel meg. Főleg a vezetőkkel szemben támaszt nagy igényeket. Sikerének alapja azonban a dolgozók aktív részvétele, és a továbbiakban is ez lesz.

Ebben az esztendőben érkeztünk a CSKP XVIII. kongresszusa intenzív előkészítésének időszakához. A pártkongresszust a jövő év májusára hívták össze. Az átalakítás ösztönzője és fő mozgatóereje a párt. E szerep betöltésének meghatározó feltétele szilárd eszmei, szervezési egysége, és cselekvőképessége, valamint a néppel való szoros kapcsolata.

(...) A kongresszus előkészítése alkalmat ad azon feladatok sokoldalú megítélésére, amelyeket a következő évekre szeretnénk kitűzni, legyen bár szó a CSKP prográmjáról, a társadalom gazdasági és szociális, valamint szellemi fejlesztéséről, hazánk új alkotmányának kidolgozásáról, vagy az átalakítás és demokratizálás során követendő további eljárásról.

(...) Hogy elérjük a kitűzött célokat, alkotó légkörre és olyan demokráciára van szükségünk, amelyben bizalom van, fegyelem uralkodik és felelősségteljes munkát végeznek, és amely az ember jogait összeköti kötelességeivel. Csak így szállhatunk szembe mindazzal, ami az átalakítást és demokratizálást fékezi vagy veszélyezteti, csak így erősíthetjük a jövőbe vetett hitet.

Ezzel kapcsolatban nem téveszthetjük szem elől, hogy főleg az utóbbi hónapokban társadalmunkban aktivizálódnak azok az erők, amelyek nem azt a célt tűzték ki, hogy hozzájáruljanak szocialista társadalmunk fejlesztéséhez, a dolgozók és gsaládjaik jobb és nyugodtabb életviteléhez. Úgy, mint a múltban nem egyszer a nyugati politikai körök és tömegtájékoztató eszközök segítségével most is kísérletet tesznek különféle nyomást gyakorló akciók szervezésére, s a jelenlegi viszonyok destabilizálása céljából társadalmi feszültség keltésére. A felforgató erők politikai módszerét a demagógia s a közvélemény befolyására tett kísérletek képezik. Főleg némely fiatal tapasztalatlanságával próbálnak visszaélni. Nem riadnak vissza a veszélykeltéstöl, a megfélemlítéstől és a terrorizálástól sem.

Ezek veszélyes törekvések, amelyeket határozottan vissza kell utasítani. Szöges ellentétben állnak népünk, nemzeteink és nemzetiségeink érdekeivel, országunk humánus és demokratikus hagyományaival.

A CSKP KB Elnöksége a kommunistákhoz, a többi politikai pártnak s a Nemzeti Front szervezeteinek tagjaihoz, a munkásokhoz, szövetkezeti földművesekhez, az értelmiséghez és a többi állampolgárhoz - tekintet nélkül vallási hovatartozására -, valamint a fiatal nemzedékhez - mindenekelőtt neki szól az átalakítás programja - fordul: a februári győzelem forradalmi hagyatékának szellemében és a kor új követelményeivel összhangban egyesítsük erőinket a szocializmus további éDítésére!

(Részletek a CSKP KB Elnökségének a februári győzelem 41. évfordulója alkalmából közzétett nyilatkozatából.)

irwM^vWI w IIIEIlMvvvaw I $#■£! Mvll vilii*