Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-17 / 7. szám
Ahhoz, hogy a szerkesztőségi asztalhoz üljön három történész, és beszélgetést folytasson a CSKP V. kongresszusáról az esemény 60. évfordulójának küszöbén, talán nincs is szükség egyéb indítékra. Pedig van ilyen. Amennyiben Lenin annak idején azt hangsúlyozta, hogy a forradalmi évforduló megünneplésének legméltóbb módja a megoldásra váró feladatok teljesítése, akkor a történészek számára az évfordulós megemlékezés egyet jelent a még kellően meg nem világított kérdésekre és összefüggésekre összpontosuló eszmecserével. A CSKP V. kongresszusának történelmi szerepéről, a történet- tudomány általi értelmezéséről beszélgetett dr. Zdenka Holotíko- vá, a történelemtudomány doktora, Viliam Plevza, akadémikus, valamint Kiss József, a történelem- tudomány kandidátusa, az SZLKP KB Titkárságának tagja, lapunk főszerkesztője. A Nővé slovo szerkesztőségét Marián Lesko képviselte. A beszélgetés szövegét a Nővé slovóval együtt közöljük. • A kerekasztal-beszélgetés résztvevői. Balról jobbra: Kiss József, Zdenka Holotíková, Viliam Plevza és Marián Lesko. (Marián Kardos felvétele) Kerekasztal-beszélgetés a CSKP V. kongresszusáról és a bolsevizálásról Viliam Plevza: Talán azzal a megállapítással kezdhetnénk, hogy a kommunista mozgalom története az utóbbi időben egyre inkább a társadalmi érdeklődés homlokterébe kerül. Alighanem azért is, mert a tudományos kutatás nem adott kielégítő, illetve kimerítő választ azokra a kérdésekre, amelyek ezzel kapcsolatban felvetődnek. Amíg a Szovjetunióban, ahol erőteljes lendületet vettek a történelem úgynevezett fehér foltjairól, kényes eseményeiről, jelenségeiről és személyiségeiről folyó viták, s ahol radikális fordulat állt be mind a nemzetközi kommunista mozgalom egészének, mind pedig egyes részkérdéseinek értékelésében, addig nálunk e téren nem túl sok történt. Zdenka Holotíková: Azért mégis elmondható, hogy témakörünkben történt, illetve elkezdődött valami 1963-64-ben. Az V. kongresszus 35. évfordulója alkalmából főként a cseh folyóiratokban és lapokban, de a Szlovákiában megjelent cikkek szerzői is kísérletet tettek a bolsevi- zálás és az V. kongresszus objektívabb, tudományosabb értékelésére. Ezután a legközelebbi kerek évfordulóhoz kapcsolódva, 1969-ben például Szlovákiában nem jelent meg komolyabb írás, 1974-ben a Pravda szerkesztője irt az V. kongresszusról, 1979-ben Hanes elvtársnak ezzel foglalkozó beszédét a sajtó is közölte és 1984-ben a Pravda ismét szerkesztőjének tollából származó írást szentelt az évfordulónak. Vagyis úgy tűnik, hogy hosszú ideig nem beszéltünk e témáról, s vissza kell térni a hatvanas évek közepéhez, közelebbről megvizsgálva az akkor született komoly, történettudományi eredményeket. Az elmúlt évtizedekben ugyanis sem a kutatásban, sem pedig e bonyolult problematika megvilágításában nem jutottunk lényegesebben előre. Sőt, ellenkezőleg. Kiss József: Úgy vélem, hogy a hatvanas években többféle, a megismerés és a politika területét érintő tényező együttes hatása jelentkezett, s ez arra is kiterjedt, hogy a széles köztudat miként volt képes befogadni az értékelésben mutatkozó válto- SZÚ zásokat. 1961-ben jelent meg az első átfogó párttörténeti tankönyv, mely a bolsevizáíás értelmezésében meglehetősen azonosult a korabeli, az eseményekkel egyidejű érveléssel. Szinte szó szerint átvette azt. A CSKP XII. kongresszusát, de főként az 1963-as decemberi, az ideológiai kérdésekkel foglalkozó KB- ülést követően megteremtődtek az előfeltételek ahhoz, hogy a kommunista párt történetének bemutatása is megszabaduljon a dogmatikus sematizmus következményeitől. Rövidesen elkészült az új tankönyv, mely rövidebb volt mint a megelőző, s több, átértékelésnek alávetett kérdést tömören, az általánosítás magas szintjén megfogalmazva tárgyalt. A propaganda területén számos értékelés nem jelentkezett kellő kifejezésteljességgel, amikor is ennek érzékelése a történészekkel szemben is komoly igényeket támasztott. Ilyen helyzetben, a párton és a társadalmon belül kialakuló válság folyamatában nehéz volt felismerni a határvonalat az V. kongresszus marxista-leninista értékelésének kiteljesedése és fokozatos revíziója között. Azután pedig, amikor az 1968 és 1969-es években kiderült, hogy a bolsevizáíás és az V. kongresszus az aktuális politikai törekvések szolgálatába állítható, azok a kérdések, amelyeket a tudományos kutatás sem tisztázott kelőképpen, hirtelen a propaganda eszközévé váltak. Az egész bonyolult problémakörről kiragadott és elferdítve értelmezett kérdések kerültek a sajtó hasábjaira, s ráadásul a bomlasztó jellegű szándékoknak alárendelve. A zavarkeltéshez hozzájárult, hogy jó pár olyan történész vitte a prímet, aki a megelőző években részt vett a bolsevizáíás egész keletkezés- és fejlődéstörténetének alkotó szellemű feltárásában. A konszolidáció időszakában aztán bizonyos ambivalencia következett be egyes történészek tudományos munkásságát és politikai helyzetét illetően. A korábbi tudományos értékteremtést beárnyékolta a későbbi politikai magatartás, a részvétel a válság elmélyülésében. Bizonyos értelemben megszakadt a folytonosság a hatvanas években elért eredmények és azok alkotó jellegű továbbfejlesztésének követelményei között. Úgy hiszem, hasznos lenne az V. kongresszus értelmezésének részletesebb és elemzőbb végigkísérése a hatvanas évektől kezdődően. Ez minden bizonnyal jó néhány tanulsággal szolgálná a tudomány, a propaganda és a politika közötti kapcsolatrendszer és hatásmechanizmus működését, az emberek gondolkodásában és a történeti tudat formálásában játszott szerepét tekintve. Viliam Plevza: Bizonyos, hogy két szakaszt kell megkülönböztetni: éspedig a társadalmi-politikai válság hevennyé válásáig tartó szakaszt, amikor ezek a kérdések széles körben terítékre kerültek, sőt még viták is folytak róluk. A második szakaszt már a válság leküzdése jelenti, amikor is megkezdődött a konszolidáció, s a szocializmus alapvető értékeinek felújítása együtt járt a CSKP történetét érintő leegyszerűsítő szemlélettel is, azzal a törekvéssel, hogy a párt történetének bemutatása során a pártvonal elferdítése, a kommunista mozgalom értelmének eltorzítása elleni harc kapjon hangsúlyt. Olyan, árnyalt látásmódot követelő problémák, mint a nemzetközi kommunista mozgalom bolsevi- zálása, értelmének, lényegének érzékeny kitapintása, az V. kongresz- szusnak és a stratégiai-taktikai irányvonalban bekövetkezett változásnak (mert stratégiai és taktikai változásról volt szó) az átfogó értékelése természetesen kissé háttérbe szorult. Ekkor ugyanis egyértelmű állásfoglalásra volt szükség, és a propagandamunkát alá kellett rendelni a társadalmi élet konszolidálását szolgáló követelményeknek. Ekkor nem voltak optimális feltételek ahhoz, hogy mindez szervesen kötődjék e problémakör ténylegesen tudományos feldolgozásához. Tény, hogy a tudomány megismerő funkciója ebben a szakaszban elhalványult az ideológiai szereppel szemben. Persze, ekkor is hangot kapott, - emlékezetem szerint egy 1969- ben megjelent cikkben - hogy miben is rejlik az V. kongresszus jelentősége; abban, hangsúlyozta a cikk, hogy a párt élére Klement Gottwald- dal együtt olyan személyiségek kerültek, akik képesek voltak nemcsak a mukásosztálynak, hanem végül is a dolgozók döntő többségének támogatását is megszerezve végigjárni az 1948 februárjához vezető utat. Ez alapvető kiindulópontnak számított, s az 1929 februárjában lezajlott V. kongresszus ilyen értelemben vált az 1948-ban kicsúcsosodó fejlődésvonal kezdetévé. Marián Lesko: A szovjet történészek az utóbbi időben megkísérlik - szó szerint idézve - „a Komintern tevékenységével kapcsolatos teljes igazság kiderítését". Arról is írnak többek között, hogy a húszas évek végén és a harmincas évek elején a Kommunista Internacionálénak az újabb forradalmi hullámmal és háborúk kitörésével, mint közvetlen, napirenden levő célkitűzéssel számoló irányvétele nagymértékben Sztálin hatásának tudható be. Amint az a dokumentumokból kiderül, a Komintern vezetése csak Sztálin beleegyezésével tehetett politikai lépéseket. Innen adódik a kérdés: a személyi kultusz bírálata vajon kihat-e a bolsevizáíás folyamatának értékelésére? % Viliam Plevza: Úgy vélem, hogy ez a kérdés elmélyült tudományos vizsgálódást igényel, mert a leegyszerűsítő értelmezés veszélye is fenyeget. Alkalmam nyílt a Szovjetunióban, Lengyelországban, Magyarországon és itthon is különféle viták során olyan nézeteket is hallani, hogy a bolsevizáíás folyamata, mely 1925-ben a Kommunista Internacio- nálé kezdeményezésére kezdődött el, a kommunista mozgalom sztálini- zálásának tekinthető. Ez a tézis a Lenin halála utáni szovjetunióbeli fejleményekből, a szovjet valóságból, de ugyanakkor például Németország Kommunista Pártjának és további pártoknak az értékeléséből indul ki. A bolsevizáíás politikáját összeköti Sztálinnak és legközelebbi munkatársainak a húszas évek végétől alkalmazott politikai gyakorlatával, mely a jól ismert következményekhez vezetett, beleértve a Kommunista Internacionálét és egyes szekciói tevékenységét érintő rendkívül kedvezőtlen hatásokat is. Mégis azt mondanám, hogy a nemzetközi kommunista mozgalmon belül mindez sokkal bonyolultabban jelentkezett. Kétségtelen, a Komintern szelleme meghatározó volt számára. Rányomta bélyegét valamennyi kommunista pártban arra a fordulatra, mely 1928-1929-ben bekövetkezett. Ma aligha hiheti el valaki is, és nem is hiszi, hogy 1928 nyarától 1929 tavaszáig valamennyi kommunista párton belül olyannyira megváltoztak a politikai, az objektív és szubjektív feltétételek, hogy mindenütt, belső indítékokból fakadóan, olyan alapvető fordulatnak kellett bekövetkeznie, amit a politikai vonal akkori megváltozása, a káderkérdések kezelése, illetve egyéb, akkor eszközölt változások jeleztek. A CSKP-t illetően nemigen beszélhetünk olyan értelmű sztálinizálás- ról, hogy az uralkodóvá váló fejlődéstendenciát jelentett volna. A vezetésben 1929 folyamán végbement változásokat tekintve - illetve olyan törekvésekkel kapcsolatosan, mint a paraszt- és a nemzetiségi kérdés megoldásának szorgalmazása, a csehszlovakizmus elvetése, a pártmunka súlypontjának az üzemekbe történő áthelyezése - előremutató vonásként értelmezhető abban a folyamatban, mely a kommunista mozgalmunk bolsevizálása megjelölést kapta. Zdenka Holotíková: A kommunista mozgalom továbbhaladására vonatkozó sztálini elképzelések átvétele tényleg nem ment olyan könnyen. Nos, maga az átvétel még csak ment úgy ahogy, de a megvalósítás, az már különösen az erősen tagolt csehszlovákiai társadalom viszonyai között és a kommunista tömegpárt működési feltételei közepette jóval problematikusabb volt. Sztálinnak megvoltak a maga elképzelései és rögeszméi: vágyképe és becsvágya az volt, hogy a kommunista pártokat, főleg a fejlett kapitalista országokban, a szocialista forradalom közvetlen megvalósítására ösztökélje. Ezt esetleg el is fogadhatnánk, ha a döntő hatalmi összecsapás előkészítése megfelelt volna az adott osztályerőviszonyoknak, s így a mozgalom tényleges lehetőségeinek. Csakhogy a szocialista forradalom olyan időszakban lépett elő akcióprogrammá, amikor az nem volt reális. A világforradalom: ez volt Sztálin számára a közvetlen cél és óhaj, és ebben az irányban befolyásolta meghatározóan 1928-ban, a Kommunista Internacionálé VI. (Folytatás a 4. oldalon) II. 17. TÖRTÉNELEM - A TUDOMÁNT ÉS A POLITKA VONZÁSÁBAN ^ V
