Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-02-10 / 6. szám

Ami úgymond tegnap még elment, az nem tesz jó holnap. Mind több ember kényszerül életmódvál­tásra. S ez nem könnyű. Vannak buktatói, kátyúi, amelyekben elakad a nem kellő akaraterővel hajtott szekér. Ki adhatna az életmódváltáshoz jobb útmu­tatót, mint aki végigjárta ezt az utat, az alkoholistá­ból és nagy dohányosból lett káros szenvedélyektől mentes ember; aki ma már napi 25 kilométereket fut. Ö mondja el az életmódváltás rögös útjának tapasztalatait a Népsport hasábjain. Ebből idézünk részleteket. ESZTELENÜL, MAJD SZESZ- TELENÜL. Tizenhét éves koromban egy fél keverttöl is kóvályogtam, de eljártam az italboltba és lassacskán rászoktam a piára. Ivóból nagyivó, majd alkoholista lettem. Huszonnyolc éves koromban, 1985 karácsonyának másnapján már eltunyult, hitehagyott ember 7 deci vegyespálinkát, 6 üveg sört, 4 nagyfröccsöt ittam meg esztelenül, és elszívtam hozzá 70 cigarettát. Nem volt ez „csúcsteljesítmény", de ekkorra már elnyúvödött a szer­Bevallom, nem meggyőződésből feleltem akkor, hanem egy könyvből idéztem: „Lehet, csak értelmes szenvedélyt kell választani!" Rá­döbbentem, hogy nekem nincs ilyen... Éreztem, ki kellene találnom vala­mit, mert egyre nagyobb volt a kísér­tés a kocsmába indulásra. Nem ju­tott eszembe semmi. Minden unta­tott, amibe belekezdtem Szeren­csére nagy volt az elhatározásom. Ki akartam tartani mindenáron. Emlékszem, akkoriban még azok *msé vezetem, rosszul lettem. A zord reg­gelen reszketve, halálfélelemtől gyötörve, csapzottan ébredtem. Megrémült családom orvost hívott, aki a heveny nikotin- és alkoholmér­gezésből életre injekciózott. Lassan megnyugodtam, de a „kaszás" kö­zelsége nagyon megrémített. Ele­gem is lett magamból. Elhatároztam: Uj életet kezdek! Nem megy ám az olyan könnyen! Nehéz volt elkezdeni, még nehe­zebb nem visszafordulni... Sok könyvet olvastam az alkohol és a ni­kotin káros hatásáról, hogy erőt me­rítsek. Felismertem az ördögi kört. Ha sok cigit szívok, be kell szívnom. A cigarettának érszúkítő, az alkohol­nak értágító hatása van. Egyik köve­teli a másikat. A nikotin az alattomo­sabb méreg! Előbb arról szoktam le. Igaz, ehhez Tabexet is használ­tam. Nekem segített. Annál is in­kább, mert már tudtam: a halálokok listáján élen járnak a légző- és emésztőszervi, valamint a keringési rendszer megbetegedései, a máj­zsugor és az infarktus. Mindenek elósegítóje a nikotin és a mérhetet­len alkoholfogyasztás. Rengeteget szenvedve leszok­tam mindkettőről. Ekkor meg egyet­len mániám maradt: az evés. Jól elhíztam, 176 centisen 95 kilós voltam. Mellé még az evés nem is elégí­tett ki. Nem találtam a helyemet. Untam a könyveket, a jó tévéműso­rokat is, ingerült voltam, életunt. Jött a legveszedelmesebb megjegyzés: „Jobb hangulatú ember voltál, amíg ittál!" Ez majdnem megzavart. Mert igaz volt! ÉRTELMES SZENVEDÉLY. Rá­adásul még a hajdani ivócimborák meg is kérdezték: „Lehet így, min­den szenvedély nélkül élni?" is meghívtak a presszóba, akik ad­dig soha. Utólag már tudom: ez a legnehezebb időszak. A döntés után úgy egy-két hónapig. Rettene­tes! Ne lepődjön meg tőle senki. Ekkor kell kitartani!... Gyermekkoromban fociztam. Fel- rémlettek a hajdani edzések emlé­kei. Ettől kezdtek kibontakozni hosz- szú távú élettervem körvonalai. A lé­nyeg az volt, hogy rendszeresen mozognom kell!... Ahhoz meg le kellett fogynom. Mert az első sportos napomon csak egy P(!) fekvőtámaszt és hét felélést tudtam megcsinálni. Elkeseredtem, de nem adtam fel. Tíz nap múlva már tizenöt fekvőtámaszt és húsz felülés ment. De utána alig kaptam , llevegöt. Ezt is ki lehet azonban bírni... BELÉPŐ A PARADICSOMBA. Egy este unottan bámultam ki az ablakon és megláttam néhány koco- gót. Újra beugrott az emlék a régi edzésekről, hogy utána milyen jól éreztem magam. Döntöttem: ez lesz a szenvedély, a futás! Ez a sötét­ségből kivezető út. Pedig akkor még nem tudtam, hogy a futás a világ nyolcadik csodája. Még mindig beleborzongok, ha erre a csütörtöki napra gondolok. Pocakosán, utcai cipőben, nagyüle- pű nadrágban, kinyúlt pulóverben mentem le futni. Megtettem 350 mé­tert, akkor azt hittem, eljött a világ vége! Szúrt az oldalam, fulladoztam, hörögtem, ömlött rólam a veríték. Ha nem olvastam volna korábban, hogy ez ilyen előzmények után természe­tes, sőt, törvényszerű, abba is hagy­tam volna az egészet. Ekkor állt mellém igazán a csalá­dom, akikkel korábban nem volt fel­hőtlen a kapcsolatom. Érezték, hogy szükségem van rájuk, hát segítettek. Az akkor tízéves lányom jött ve­lem futni. Ö jóval többet bírt volna, de az én „tempómat" tartotta. Ha­zaérve gúnyolódást vártam, megér­tést kaptam. Ám 1986 áprilisában, három hó­napi futással a hátam mögött is megmaradt a pocakom. Idegesített, mert feleslegesnek tűnt minden eről­ködésem. Nagyon jól jött az orvo­som intelme: „A rendszeres futás is csak több hónap után érezteti iga­zán a jó hatását". Én mellétettem: mélyről indultam, nekem még több idő kell. Folytatom! De jól tettem!.. December végére eltűnt a poca­kom, 95 kilóról 72 kilóra fogytam. Újra embernek éreztem magam, bízni kezdtem a jövőben, terveket kovácsoltam. Többek között azt, hogy a kálváriámat, mások okulásá­ra, könyvben is megírom. Ennek részlete ez az írás. Ma már szenvedélyem a futás. Életformámmá vált. Naponta hu­szonöt kilométert futok, csak néha kevesebbet. Csodálatos érzés jó le­vegőn, szép tájakon átfutva élvezni az akarat diadalát. Ugyanis az élet­ben a legnagyobb, de a legnehe­zebb dolog - legyőzni önmagunkat! Nekem - ha nehezen is -, de sikerült. Átalakult a szervezetem, megváltozott a gondolkodásmódom, jobb lett a közérzetem. Sillitoeval együtt vallom: „Hosszútávfutónak lenni nem mindennapi élvezet!" INFARKTUSÜZŐ A korábbiak­ból talán az tűnhet ki, hogy a futást véletlenül „találtam" ki magamnak. Azért nem így van. Sok információt gyűjtöttem a futás jó hatásairól, amelyek mindig újabb erőt adtak a folytatáshoz. Jó ezeket előre tudni!... Egyes professzorok szerint a fu­tásnak élethosszabbító hatása van. Nem bizonyított még, de nem is cáfolták meg... Különös jelentőségű a futás pszi­chés hatása. Nyugtatja az idegeket, növeli a túróképességet, ami ko­runkban ugyancsak fontos ké­pesség! A futás által megszerzett jó fizikai és idegi állapot következtében az ember jobban megállja helyét a munkahelyén és az életben. A rendszeres futás hatására más­ként éljük meg a velünk történteket. Szenzációs hatással van a futás a vérkeringés rendszerére és a szív­re. Rendszeres edzés hatására megnő a szív teljesítőképessége, csökken a nyugalmi pulzusszám. A futás közben ritmikusan összehú­zódó izmok szinte préselik az el­használódott vért a szív, majd a tüdő felé, ahol felfrissül oxigénnel. Mivel közben a tüdő véredényei kitágul­nak, megnő a felület, amelyen ke­resztül az oxigén a vérbe jut. A szív- izomzat erősödése magával hozza a szívet ellátó artériák megnagyob­bodását. Ez fontos, hiszen az infark­tus a szívizomzat oxigénhiányának a következménye. Szerepet játszik bekövetkeztében a vér koleszterin tartalmának magas szintje is. De a futás ezt is csökkenti! Orvosok, kutatók egybehangzó véleménye szerint a kellő intenzitá­sú, rendszeres futás az infarktus legvitézebb ellenfele! ÉDES ÉLET - KESERŰSÉGEK­KEL. A rendszeres futás következ­tében megerősödnek a légzőizmok, növekszik a vitálkapacitás, a tüdő egy légzés során felvett levegő- mennyiségének mértéke. A na­gyobb légzési perctérfogat és a jobb oxigénfelvevő képesség következté­ben javul a munkaképesség. Újab­ban a tüdőasztma gyógyításában és az infarktus utáni rehabilitációban is sikerrel alkalmazzák a futást. Édes életet él, aki nem cukorbe­teg, nincs magas vagy túl alacsony vérnyomása. Nekem az alkoholista korszakomban, a „duci" időszakban magas volt a vérnyomásom és a vércukorszintem is. Fenyegetett az öröklődési veszély is, hiszen édesanyám is cukorbeteg volt. A fu­tásnak köszönhetően mostanság e téren sincs semmiféle problémám. Ennyi jó után el kell azonban mondanom azt is, hogy voltak kelle­metlenségeim is a futástól. Fájt a térdem, aztán a bokám, majd a sa­rokcsontom. Másoktól hallottam, hogy nekik meg a sípcsontjuk fájt. Mindezektől nem kell megrémül­ni. Egy-két napi pihenés, könnyebb terepen futás általában már segít. Ha nem - orvoshoz kell fordulni, de semmiképpen sem abbahagyni a rendszeres futást. Fontos, hogy az ember állandóan figyelje a szerve­zete minden rezdülését, de a kisebb rendellenességek ne riasszanak vissza senkit. A szervezet hozzáido­mul az életmódváltáshoz. De soha sem egyik napról a másikra!... Én állíthatom; a rosszhoz is nehe­zen szokott hozzá a szervezetem. Pedig az alkoholfogyasztás, az ivás közben elszívott cigik még kelleme­sen is hatottak. Egy darabig. Viszont azt is tudom már, hogy a jóhoz is nagyon kínkeserves az átmenet. Az életmódváltás csodálatos befekte­tés, amely kezdetben nehéz heteket okoz. Felkészülve rá azért elvisel­hető. Az első három-négy hónap után aztán már szenzációs a hatás. Kiadja Szlovákia Kommunista Pártiénak Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Kiss József. Főszerkesztő-helyettes Csető János és Szi'vássy József Szerkesztőség: 819 15 Bratislava. Marlanoviőova 25., 8 emelet Telefon; központ 2010/9, főszerkesztő: 532-20 és 2010/4456. főszerkesztő-helyettesek: 2010/4454 és 2010/4453. szerkesztőségi titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29 és 506-39, gazdasági ügyek: 2010/4425 és /4426. Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava. Martanoviőova 25, telefon: 586-07. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében 815 80 Bratislava, Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava. Jiráskova 5.. telefon: 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 815 80 Bratislava. Martanoviőova 25, 17. emelet. VASÁRNAPI KIADÁS telefon: 2010/3659 és 551-83. Havi előfizetési díj - a vasárnapi kiadással együtt - 14,70 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévre 13.- korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad Index 48097 minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6. a betegség elől Életmódváltás — rendhagyó módon A felvételeket Virág Tibor, Eugen Vojtisek és Peter Pecho készítették

Next

/
Oldalképek
Tartalom