Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)
1989-12-28 / 305. szám, csütörtök
Szenteste Temesvárott Tisztelt Szerkesztőség! Három napig gondolkodtam, vajon megírjam-e ezt a levelet, vagy talán egy idő után lecsillapodik majd a mérgem és túlteszem magam az egészen. Nem így történt. Még mindig fel vagyok háborodva és hova tovább, úgy érzem jogosan. Hogy mi a téma? Egy újságcikk az elmúlt hét egyik számából: A hallgatás ideje lejárt, (alcím: Néhány tény dr. Vasil Bil'ak villájáról). Mikor a cikket olvastam, - enyhén szólva felment a cukrom, és mint mondani szokás, ,,megállt az eszem". Hát ilyesmi létezik, mégis létezik? Hát persze, az ember hallott néha-néha dolgokat, ügyeket, amelyeket összefüggésbe hoztak magasabb beosztású emberekkel, de az ilyet legalább is a többség pletykaszinten kezeltünk és hihetetlennek tűnt a számunkra. És most mégis bebizonyosodott: itt van fehéren-feketén. Hát ilyen világban éltem, élek én és a többiek, a többség, akik bizony a becsületességet úgy a munkahelyen mint a magánéletben komolyan vesszük?! E szó szellemében neveltük gyermekeinket, mert minket is így neveltek. Soha semmi sincs veszve, ha az ember becsületes marad. Amíg egy másik ember szemébe merek nézni, mert megvan előtte á becsületem, addig tudom, hogy emberszámba vesznek, számítanak rám és garantálom, hogy tudnak velem - velünk - mit kezdeni a munkahelyen. Családom van és többféle kötelezettségem, ami bizony arra kötelez, hogy a keresetemet jól beosszam, mert mindenre kell, hogy jusson. Nem így van ez egyes embereknél, amint ez a cikkből is kiderül. Hát, persze, tudom én azt, hogy az emberek ősidők óta osztályokba vannak sorolva, és mindenkit az elvégzett munkája után kellene jutalmazni. Ezt eddig sem nagyon hittük és még kevésbé tapasztaltuk. Most az újságban, tévében napirenden győződhetünk meg arról, hogy sejtéseink igazak voltak. Sajnos... Ezek után számomra visszataszítónak tűnik, hogy egyesek még mindig azt akarják, hogy higgyünk egy bizonyos réteg vezető szerepében és az ó becsületességükben. Soha nem voltam párttag, vallásos ember vagyok, soha nem voltam kárörvendö és mégis most valahogy örülök annak, hogy ezek a dolgok lassan kitudódnak, mégha fel is megy tőlük a cukrom. Nincs bennem szánalom irántuk, hiszen amit tettek - vagy amit elfogadtak bármilyen formában - tudatosan cselekedték. Egy sem volt, aki azt mondta volna közülük: „Köszönöm, elvtársak elég, nem kérünk több adományt"? Hol a becsület?... Köszönöm bizalmukat, maradok tisztelettel. Érsekújvár, 1989. december 19. Fábiánné Vaijt Edit A szállítmány célhoz ért... (Munkatársunktól) - Már megint a színészek, már megint a komáromi (Komárno) Matesz társulata elsők között csatlakoznak a színész-diák sztrájkfelhíváshoz, elindítói, kezdeményezői a demokratikus változásoknak a Duna-parti városban, és elsők között hívják fel a szlovákiai közvélemény figyelmét arra, hogy a román népnek nem elítélő nyilatkozatokra, rokonszenvtüntetésekre van elsősorban szüksége, hanem gyógyszerre, kötszerre, élelmiszerre és meleg ruhaneműre, méghozzá azonnal. Tegnapelőtt a késő esti órákban érkezett vissza Aradról a főleg élelmiszert és ruhaneműt szállító expedíció, melynek néhány tagjával karácsony második ünnepén beszélgettünk a komáromi színházban, ahová az egész járásból érkeznek adományok magánszemélyektől és közületektől egyaránt. Bödők Zsigmond csillagász, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen és a Független Magyar Kezdeményezés dunaszerdahelyi koordinációs bizottságának a tagja december 23- án délelőtt egy, segélyszállítmányt tartalmazó kamion „fedélzetén11 elindult Románia felé. Úgy tervezték a sofőrrel és a másik kocsikísérővel, hogy körülbelül huszonnégy óra alatt megjárják az utat oda-vissza, és a szentestét már családjuk körében tölthetik mindhárman. Nem így esett. December 26-án a kora hajnali órákban érkeztek haza. Hogy mi történt, mit éltek át a két időpont között, azt kérésemre Bödők Zsigmond nagymegyeri otthonukban mondta el, karácsony második napjának délutánján (amikor Gergő és Csaba fia még mindig a legszebb karácsonyi ajándéknak örvendezett: végre megjött apu):- Kezdjem az elején. Nem késlekedtünk a gyűjtés megszervezésével. Szinte egyik óráról a másikra megmozdult a járás, voltak falvak, ahol a késő esti órákban kinyitották az üzleteket. A dunaszerdahelyi autóközlekedési vállalat igazgatója négy kamiont bocsátott a rendelkezésünkre. Közülük kettő, és négy mentőautó, még december 22-én útnak indult. Mi másnap. Szegedre érkezve, a vöröskereszteseknél jelentkeztünk, információért. Elmondták ott, hogy a csehszlovák kolónia Makón táborozik. Még akkor éjjel átmentünk Makóra, ahol brünni, pozsonyi, galántai, érsekújvári, prágai rendszámú kamionokat, illetve kocsikat láttunk, és még három kamiont a Dunaszerdahelyi járásból. Megjelent a magyarországi csehszlovák konzul, aki rövid beszédet tartott: csak konvojban mehetünk; Arad el van látva, Temesvárra kellene mennie és még tovább, az ország belsejébe; gondolják meg, vállalják-e az utat. Mindenki vállalta, 24-én reggel 9 óra után indult el konvojunk, hét csehszlovák, tíz magyar kamion, tehergépkocsi, mentőautó. Románia területére lépve, az útvonalat katonaság biztosította. Aradon sokat tekeregtünk, meg kellett kerülnünk a várost, a belsejében ugyanis lőttek. Körülbelül három órára értünk Temesvárra. A kórház igazgatója azt mondta, hogy az élelmiszereket nem tudják átvenni, mert nincs hol tárolniuk, vigyük a nagy élelmiszerraktárba, amely Temesvár külvárosában van. Amint elindultunk, nyomban elkezdtek bennünket lőni. Konvojunkat egy pozsonyi busz vezette, amely előző nap gyógyszert hozott. Gyorsan kiugráltunk az autókból, és alattuk kerestünk menedéket. Az autóbusz tetejét közben szitává lőtték. Mit mondjak, kitört a pánik körünkben, ott süvítettek, fütyültek el a golyók mellettünk, fel(Munkatársunktól) - Az év vége felé fokozódik a be- és felvásárlási láz. Számolnunk kell a bevásárló turisták számának növekedésével, ezért sokan joggal teszik fel a kérdést, milyen lesz az élelmiszerellátás az elkövetkező napokban. Olvasóink tájékoztatásának érdekében kérdéseket intéztünk Szemes Béla mérnökhöz, az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának osztályvezetőjéhez.- Milyenek a kilátások az állattenyésztési termékek felvásárlási tervének teljesítésére?- Elég jók. A húsipar 11 hónap alatt az eredeti felvásárlási tervet 2,4, az árutermelés tervét pedig 3,2 százalékkal túlteljesítette. Várható, hogy a 3000 tonnával megemelt húsfelvásárlási tervet teljesíteni tudjuk. Hagyományos füstöltáruból nagy mennyiséget szállítunk az üzletekbe. Előfordulhat azonban, hogy a rugalmatlan szervezés miatt egyes körzetekben nem lesz elég sertéshús.- A tejtermékek választékának bővítését fékezte az időszakonként mutatkozó alapanyaghiány. Ezen a téren történt javulás?- Részben. Az említett időszakban a Nyugat-szlovákiai kerület 104,5, a Közép-szlovákiai 99,8, a Kelet-szlovákiai kerület pedig 100,4 százalékra teljesítette tejeladási tervét. Hozzá kell fűznöm, hogy egyes körzetekben a sok bírálat elpattanva az utca kövezetéről is. Ezt nem lehet elmesélni. A kamionosok vissza akartak menni Aradra. Örült ordítozás, füst. Kimondottan ránk nem lőttek, hanem a katonákra, akik bennünket igyekeztek védeni. Amikor csendesedett a tűzharc, gyorsan be a kamionokba, kocsikba és egy katonai jármű kíséretében végigszá- guldottuk az utat egészen a raktárig. A kamionosok nagy lélekjelenlétről tettek tanúbizonyságot. Mivel a raktárban nem találtunk embereket, mi magunk kezdtük kirakni az árut. Vagy húsz kiskatona védett bennünket közben, de olyanok, akiknek eddig fegyver nem nagyon volt a kezükben. Egyikük szívét a szemünk láttára fúrta át egy golyó. Jött egy tiszt, kértük őt, adjanak erősebb védelmet, mert a Securitate emberei bizonyára hamarosan megtámadják a raktárt. Aztán érkezett is egy elit alakulat. Négy órakor érkeztünk a raktárhoz, körülbelül hat óra tájban kezdték el lőni a szekusok. Meg a védelmünkre kirendelt katonákat. Nem tudtunk tovább rakodni, betereltek bennünket egy klubhelyiségbe, amely a raktár melletti irodaházban volt. Kaptunk kávét, teát, ennivalót. Mi úgy gondoltuk, hogy fogyasztunk inkább abból, amit hoztunk. Azt mondták: ha lehet, ne, az a népé, mi sem veszünk el belőle egy falatot sem. Nyolc óra körül annyira fölerősödött a tűz, hogy hasra kellett feküdnünk. Teljes sötétségben voltunk, csúszva-mászva közlekedtünk. Megható volt, amikor hason fekve elkezdtük énekelni a Mennyből az angyalt. A családunkra gondoltunk mindnyájan. Kint a sötétben meg mintha tűzfolyót látott volna az ember. Remegtünk a félelemtől. így ment reggelig. Akkor jött vagy száz-százötven munkás, nők, férfiak, megnyomorodott emberek. Alighogy elkezdtek rakodni, újból megindult a lövöldözés. Ismét vissza a klubba, meg bújt, ki hova tudott. Még három vagy négy kamion állt kirakatlanul. Tízig lőttek. Ismételgettük, menni akarunk innen, minél előbb, ha nem rakják ki a kamionokat, akkor is elmegyünk. Semmi esetre sem maradunk még egy éjszakára. Fél tizenegyre kirakodtunk. Majd nagyon erős katonai kísérettel elindultunk hazafelé. Egy Ezúton hívjuk fel az érdekeltek figyelmét, hogy a Füleki Magyar Pedagógusok Fóruma tanácskozást szervez a járás magyar oktatási intézményei számára (óvodák, alapiskolák, középiskolák, szaktanintézetek). A tanácskozásra 1990. január 9-én (kedden) lenére nem használták ki eléggé a fejlesztési lehetőségeket.- Lesz elég üdítőital?- Bízunk benne, hogy nem lesznek nehézségek. Mint újdonságot megemlíthetem, hogy a karácsonyi piacra a bratislavai Sör- és Malátagyár nagy mennyiségű citrom-, cit- rancs-, narancs- és meggyízú Cool- lert szállított, a bratislavai Borászati Üzemek pedig hétdecis palackokban forgalmazott Wine Cooler kis alkoholtartalmú üdítőkkel mutatkozott be.- Visszatekintve az 1989-es évre, hogy ítéli meg az élelmiszeripari alapanyagtermelés jelenlegi helyzetét és jövőjét?- Bár az első hónapokban kételyek merültek fel az igényes feladatok teljesítésével kapcsolatban, a vállalatok igyekeztek kihasználni a lehetőségeket a termelés növelésére. Javított a helyzeten, hogy a mezőgazdasági vállalatok, főleg a liptovi és nagylégi (Lehnice) Agrokombinát, a Dunatőkési (Dunajsky Klátov) Állami Gazdaság, a hodosi (Vydrany) Dukla Efsz és más mező- gazdasági vállalatok feldolgozták terményeik egy részét. A választék bővítésére jól hatottak a slusovicei Agrokombinát tejtermékei, melyekből a szlovákiai fogyasztók asztalára is jutott. Ha ezen az .úton haladunk tovább, kedvező fordulatot érhetünk el az élelmiszertermelésben és jobban kielégíthetjük a fogyasztók igényeit. (balla) tűzharcban ezredes rádión kiadta a parancsot, hogy Arad felé biztosítsák számunkra az útvonalat. Elterelő csel volt ez, ugyanis az ezredes tudta, hogy a szekusok lehallgatják a rádiót. Egyébként hadd mondjam el, hogy tanúi voltunk annak, amikor katonák katonákra lőttek, az éj sötétjében. Nincs rádiójuk. Ami mozog, mindenre lőnek. A szekusoknak olyan fegyvereik vannak, hogy nincs torkolat- tüzük, tehát nem tudni, honnan támadnak. Reggelre láttuk például, hogy a katonák egy egész házsornak a tetejét szétlőtték. Visszatérve, mi a jugoszláv határ felé indultunk el. Ismét végigszáguldottunk Temesváron, és a jugoszláv határig meg sem álltunk. Senki nem lőtt ránk. A határon mindjárt jobb kedvünk lett, senki sem akadékoskodott. Fel voltunk lobogózva, csehszlovák zászló, vöröskeresztes zászló és feliratok: CSSR fór Roma- nia, Dunaszerdahely-Temesvár, Nagymegyer-Temesvár, Szabad karácsony. Mindenki azt mondta közülünk, még egyszer nem vállalkozna ilyen útra. Végig halálfélelemben éltünk. A gyermekeinkre, családunkra, gondoltunk. Eszünkbe jutott, milyen békés, meghitt lehet otthon a karácsony. Mi nem azért vállaltuk ezt az utat, mert hósködni akartunk. December 23-án délelőtt még nem tudtuk, hogy mi vár ránk. Amikor a polgári fórum gyűléseit rendeztük Dunaszerdahelyen, akkor beszéltünk arról is, hogy segítenünk kell Románia népeinek. Úgy gondoltuk azonban, nem elég csak beszélni, tenni is kell. Meg kellettek emberek, akik intézkednek. Végül is nem akármilyen kárpótlás volt számunkra, amikor láttuk azoknak a megnyomorítottaknak az örömét. A mi karácsonyunk olyan volt, amilyen, de nekik örömet szereztünk. A kisgyerektől a nyolcvanévesig mindenki sírt, magyarok, románok egyaránt, akik között különben békét, egyetértést tapasztaltunk. Amikor még Temesvár felé tartottunk, ezrek álltak az utak mentén, integettek, letérdepeltek, csókolták a földet, odaszaladtak az autókhoz, csókolták az oldalukat, a zászlókat, kiabálták Magyarország, Csehszlovákia, és megáldottak bennünket. (bodnár) 15 órai kezdettel a füleki Vigadóban kerül sor. összejövetelünk célja nemzetiségi iskoláink sajátos gondjainak a megvitatása, eddigi helyzetének az értékelése, valamint közös állásfoglalás kialakítása az előttünk álló feladatok megoldásához. Javasoljuk, hogy minden érintett intézmény dolgozói foglalkozzanak a fent említett kérdésekkel, s fogalmazzák meg véleményüket. Az összejövetelen a pedagógusok egyénenként vagy csoportok nevében is elmondhatják javaslataikat, ötleteiket. Egyúttal kérjük az alapiskolák pedagógusait, vállalják fel a körzetükbe tartozó kisiskolák, óvodák képviseletének megszervezését is. • December 22-én, pénteken, plakátokon kérték fel a lakosságot a segítségnyújtásra. Milyen visszhangja volt a felhívásnak? Megó János, autóbuszvezető: Soha nem tapasztalt összefogásnak voltunk szemtanúi. Szombaton a szó szoros értelmében özönlött a nép a színházba. Volt aki kolbászt, hurkát, csokoládét, szaloncukrot hozott, mások száraz tésztát, rizst, mézet vagy játékot. Nagyon meghatódtunk, amikor egy hatéves kisfiú Mikulás-csomagját hozta el... Olyan mennyiségű áru gyűlt össze, hogy kevésnek bizonyultak saját szállító- eszközeink. Szerencsére sikerült szerezni egy Avia teherautót, egy utánfutót s kamiont is. • Végül is szombaton este útnak indultak...- Éjjel fél kettőkor érkeztünk meg makói szálláshelyünkre. Az ún. csehszlovák központba. Konvoj volt ott, amely orvosi berendezéseket, műtőt és jelentős mennyiségű gyógyszert szállított. A központ voltaképpen egy iskola volt. Mivel afel- felújuló harcok miatt két napig nem indulhattunk útnak, itt egy könyvtár- szobában szállásoltak el bennünket. Fekhelyként székek és asztalok szolgáltak... • Romániából ezekben a napokban szörnyű híreket kaptunk. Nem gondoltak arra, hogy esetleg visszafordulnak? Vörös Lajos színész: - igyekeztünk megőrizni humorérzékünket, s nem gondolni a veszélyre, amely esetleg ránk leselkedik. Ennek ellenére egyik kamionsofőrünk nem vállalta tovább az utat. • Két napot töltöttek Makón. Mi történt ezután? Megó János: - A második napon eldöntöttük, hogy tovább már nem várunk. Ha a többiek nem jönnek, mi akkor is átkelünk a határon a színház teherautójával és az autóbusz- szal. A túloldalon ugyanis már nem volt mit enni. Se a lakosságnak, se a katonáknak. Ha pedig a hadsereg éhes, akkor nem tud harcolni. Vörös Lajos: - Kezdeményezésünkre végül is az egész csehszlovák konvoj útnak indult. • Meddig jutottak el, és mit tapasztaltak? Beke Sándor, a tehergépkocsi vezetője: - Mi csak Aradig mentünk el, illetve Arad előtt egy laktanyában rakodtunk ki. S utána siettünk haza, mert a román határon átkelni este lehetetlen, le van zárva. „Secusok- kal“ szerencsére nem találkoztunk. Vörös Lajos: - Szívszorító volt az út Aradig, mindenhol gyerekek és felnőttek köszöntöttek bennünket. Bizony kicsordultak könnyeink, amikor hazafelé megpillantottuk a feliratot: „ Köszönjük testvéreink “. GÁGYOR ALÍZ A FÜLEKI MAGYAR PEDAGÓGUSOK FÓRUMA MICSODA KOR! Napjainkban, az 1989-es december végi napok újra bizonyították: milyen borzalmak, szörnyűségek, kegyetlenkedések elkövetésére képes a totalitárius rendszer. Nevezze magát bár nemzeti, avagy népi, netán egy-egy osztály diktatúrájának, lehet az inge barna, vörös, szürke vagy fekete, a lényegen nem változtat: ha a hatalomról van szó, tisztaszemű gyerekekre zúdít sortüzet. A magát unos-untalan szocialistának, demokratikusnak álcázó Ceausescu diktatúra leghűbb kiszolgálói, védői, a hírhedt Securitate rohamosztagai páncélosokat, helikoptereket, gépágyúkat vetettek be a védtelen temesvári tüntetők ellen, akik az első halálos csapást mérték a véres kezű Conducator rendszerére, és rántották le a leplet farizeus arcáról. Ceausescunak sohasem lehet megbocsátani azt a sok szörnyűséget, amit 25 éves uralkodása alatt elkövetett. Hála a televíziónak, a világ saját szemével győződhetett meg, hogy milyen mélyre süllyedhet egy diktatúra, amelyben ártatlan csecsemőket, gyerekeket, felnőtteket, anyákat csonkíthatnak meg. Elgondolom: vajon azok, akik e gyilkos őrültnek különböző alkalmaknak ürügyén mellére tűzték a legnagyobb kitüntetéseket, s csókolták az arcát, vajon ma mit gondolnak? Elpirul-e legalább az arcuk? Micsoda kor! Hát semmit sem tanultunk a történelemből, a cézárok, Caligulák, hitierek, Sztálinok szörnyű bűneinek következményeiből? Úgy látszik, nem. Ez az őrült még néhány éve is a nyugat dédelgetett kedvence volt. Igaz, az utóbbi években a demokratikus kormányok egyöntetűen elítélték, és kiközösítése mellett döntöttek. De a Kelet, az úgynevezett szocialista országok többsége síri csöndben hallgatott, úgy tett mintha minden a legnagyobb rendben lenne a Conducátor birodalmában, s a szegény, megnyomorított román nép, az ott élő nemzetiségek, magyarok, németek, szlovákok, szerbek valóban aranykorszakban élnének. Tudom, sokunkban felvetődik most a kérdés: hát ez a szocializmus? S akik ezt velünk el akarták - egy ideig el is tudták - hitetni, ma is így gondolják még? Mi már nem! A gyermekgyilkos Heródes, vagy ahogyan a Román Szabad Televízió bemondója fogalmazott: az antikrisz- tus meghalt! Ezt is megéltük, megéltem, mert az anti- krisztussal remélhetőleg azok az eszmék is halottak, amelyeket megtestesített... TÖRÖK ELEMÉR Az élelmiszerellátásban nem lesznek zavarok Javulást hozott a vállalatok közötti konkurencia Felhívás a Losonci járás magyar pedagógusaihoz ÚJ SZÚ 4 1989. XII. 28.
