Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)

1989-12-24 / 303. szám, vasarnap

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ■''•a* ■ ÜKÉ ÉSÍ SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Vasárnap, 1989. december 24. ★ Ára 50 fillér XLII. évfolyam, 303. szám Mai számunkban: Ceausescu-éra ... Felesége, Elena lett az ország második embere, összesen 40 rokonát helyezte a legmagasabb tisztségekbe. o^ai) Aki a hitnek bennső erejével szól ... Tőkés Lászlóban egy nagyon erős prófétai tudat él. Ezt nem sajátíthatja ki az ember, senki sem lehet próféta a saját erejéből. (4. oldal) A leanderes ünnep ... Ezután vacsorázhattunk csak: lencselevest, diós, mákos barát­iét... (5. oldal) KÁNYÁDI SÁNDOR (Románia): B8TG o A n n /a\ 00 00 üres az istálló s a jászol idén se lesz nálunk karácsony hiába vártok nem jönnek a három királyok sok dolga van a teremtőnek mindenkivel ő sem törődhet messzi a csillag mindenüvé nem világíthat megértjük persze mit tehetnénk de olyan sötétek az esték s a szeretetnek hiánya nagyon dideregtet előrelátó vagy de mégis nézz uram a hátad mögé is ott is lakoznak s örülnének a mosolyodnak F érfikönnyek csordultak az arcokon csü­törtök este Somorján. A harmónium hangjait elfojtott női zokogások még szívszo- rítóbbá tették. Néma döbbenettel hallgatta a többszáz fős gyülekezet a tiszteletes urat, aki néhány perccel ezelőtt a téren kitárta a szívét és az ősi, Árpád-kori református templom kapuját minden jószándékú ember előtt, tekintet nélkül világnézetére, vallási, nemzetisegi hovatartozására. Mélyről sza­kadnak föl és izzanak a szavai. Herődes és Ceausescu - süvölti megve­téssel. Judea vérengző királya kegyetlenül eltiport minden felkelést, népmozgalmat, csecsemő­ket mészárolt le Betlehemben, hatalomféltés­ben saját gyermekeit is kivégeztette. A mai román Drakula elvetemült cinkosával, Elená- val gyermekeit, fivéreit is beépítette a világ legnagyobb besúgóhálózatával, hozsannázó lakályokkal, irtózatos hazugságokkal, mani­pulációkkal, legmodernebb haditechnikával, kommandókkal körülbástyázott hatalmi tébo­lyába. Zsoltár csendül fel, az enyhet adó, Szenei Molnár Albert, Károli Gáspár zengzetes ma­gyar nyelvén. Mérhetetlen lelkierő, történelmi bizonyosság sugárzik felénk: hiába minden fondorlat, brutális vérengzés. A nagybeteg világ gyógyulni akar, s eljő a Messiás, ítél a nép... Száll a fohász Tőkés Lászlóért, Doina Corneáért, a testben-lélekben megnyomorí­tott, megkínzott román, magyar, szász, szlo­vák, szerb testvéreinkért. Fölsajdul a rekviem a várandós anyáért, akinek a hasába a megá­talkodott Securitate-pribék bajonettet döfött, ima hangzik a mártírhalált halt ezrekért. A tiszteletes úr igehirdetésében hazai tá­jakra érkezik. Hálát ad azért, hogy nálunk vértelenül, erőszak nélkül peregtek az ese­mények. Hirtelen emlékfoszlányok törnek föl bennem. Elmúlt napok, hetek, hónapok tér­nek vissza, amikor őrlődtem, őrlődtünk azon, vajon hol ér véget a kompromisszum, s hol kezdődik a gyávaság, amikor lelkiismeretünk­tékben sáros a múltért, a félmúltért, s vállal­ja-e érte az erkölcsi felelősséget? Az egyik délelőtt döbbenten hallgattuk húsz évvel eze­lőtt kizárt, elbocsátott újságírótársainkat, akik indulataikon, érzelmeiken uralkodva drámai tömörséggel és mégis lélekbemarkolóan ecsetelték, milyen megaláztatások, igaz­ságtalanságok érték őket és családjukat, mi­ként tört derékba életük, többük újságírói pályája. Mondtuk, fogadtuk magunkban, ki­nyilvánítottuk a lapunkban is: elég a hazug­Reménysugár ben erősödött, harsogott Illyés Gyula intelme: mindenki szem a láncban; (belőled bűzlik, árad) magad is zsarnokság vagy“. Tanúi voltunk a népakarat fölemelő, elsöprő meg­nyilvánulásainak, amikor százezrek ízlelték eufórikus hangulatban, milyen a szabadság, miként születik a demokrácia, mekkora lehe­tőség és felelősség szabadon élni, dönteni, beszélni, írni. Hitetlenkedve, felháborodva szemléltük: az önmagukat, az eszmét lejára­tott vezetők foggal, körömmel ragaszkodnak kiváltságaikhoz, hatalmukhoz, demagóg szó­lamaikhoz. Feszült, éles hangú nyilvános szerkesztő­ségi gyűlések képe tolul elő, amikor szembe­sültünk önmagunk és a közösség munkájá­val, a korábbi és a mai vezetés tetteivel, hibáival, amikor egymás szemébe mondtuk, vagy csak gondoltuk, ki miben, milyen mér­ságból, a szolgalelkűségból. Hitele, értelme csak az igazmondásnak, a nép szolgála­tának van. Eddig jutottam az írásban, amikor berohant a lányom: vége lesz, vége van a véres diktátornak. Autóba vágtam magafn, besiet­tem a szerkesztőségbe, szorongva ültük kör­be a képernyőt, szemtanúi voltunk, ahogy vajúdik, tisztul a történelem, örömhírek röp­pennek föl: él Tőkés László, Marosvásárhe­lyen Sütő András is beszélt, Domokos Géza bekerült az új romániai írószövetség vezető­ségébe, Király Károlyt mégsem lőtték agyon. Tévé, rádió, távíró mellett toporgunk, izgatot­tan várva az újabb híreket. Vágtatok haza, bekapcsolom a rádiót, s aztán hajnalig léleg­zetvisszafojtva ott maradok mellette. Nagy­szebenben megmérgezték a vizet. Petro- zsényben az áüambiztonsági martalócok föl­robbantották a kórház vértartalékait. Éjjel elő­bújtak a sötét alakok, gyilkolnak, kivetkőzve emberi mivoltukból. Ropog a fegyver a román tévé előtt és máshol is Bukarestben, Aradon, Temesvárott megint ártatlanok százait, ezreit kaszabolják le. Megtörténhet mindez Európá­ban? Megtörténhet mindez a huszadik szá­zad végén? Ki állítja meg a vérengzést, a brutális önkény pokoli malmát? Lassan pirkad. - Viktória napra ébredtünk, kedves hallgatóink - mondja a bemondó. Suttogva kérdem önmagámtól: tényleg a győ­zelem napja lesz-e a mai. A költővel mon­dom, mondjuk milliónyian, hogy elég volt, hogy béke, béke, béke már, legyen vége már! Karácsony közeleg. Kimúltak, menekülő­ben a Heródesek, reng alattuk a föld. A gyarló ember EMBER lehet újra, talán nincs messze az idő, amikor béke lesz körülöttünk és ben­nünk, mert mindenki számára világos, ellen­őrizhető közrendben élünk majd. ahoi tényle­gesen testvériesülnek népek, nemzetek. Közeleg a karácsony, s mi díszbe öltöztet­jük szívünket is. Reménykedünk, hogy min­denhol csendes lesz ez az éj. Harang zendül. örömöt és gyászt is hirdet. Várjuk a Messiást és együtt érzünk a szenvedőkkel, osztozunk azok fájdalmában, akik a véres napokon szeretteiket veszítették el. Ének zendül. A sok csillagszóró az idén mind-mind megannyi reménysugár: annyi nekifeszülés, annyi meg­próbáltatás és szenvedés után most talán a karácsonyi rege valóra válhat, és egyszer, nem is sokára, már sehol sem lesz Golgota ez a földi élet. SZILVÁSSY JÓZSEF Békés karácsonyi ünnepeket

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom