Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)
1989-12-23 / 302. szám, szombat
Tapintatos „kihallgatás" (?)... A Néhány mondattól a nyilvánosságig A Nyilvánosság az Erőszak Ellen és a Független Magyar Kezdeményezés polgári mozgalmak koordinációs bizottsága, valamint a Természet- és Tájvédők Szlovákiai Szövetsége dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járási koordinációs bizottságának, illetve szervezetének kezdeményezésére Bősön (Gabcíkovo) december 16-án vízlépcsöellenes nagygyűlésre került sor. Szlovákiában ez volt valószínűleg az első tömeges környezetvédelmi tiltakozás, melynek fő szervezője Deraj Mihály, a Csallóközi Múzeum fiatal biológusa, a természetvédő szövetség járási bizottságának titkára volt. A környezet- és természetvédelem iránti elkötelezettség napjainkban politikai állásfoglalást is jelent. Nyugodtan mellednek szegezhetem tehát a kérdést: Mikor s miért kezdtél el politizálni?- Az utóbbi években gyakran tartottam diákoknak, munkásoknak környezet- és természetvédelmi tárgyú előadásokat. Alig akadt olyan alkalom, hogy ne vetődött volna fel a vízlépcsőrendszer kérdése, annak negatív természeti-vagy épperr szociális hatásai. Nyilvánvaló volt, hogy az aggályok, többet jelentenek, mint a laikusok, ismeretlentől való félelmét. Az emberek érezték, a vízi erőmű megvalósítása tipikus - sajnos nem egyedüli - példája annak a politikai gyakorlatnak, mely során a hatalom az embereket alattvalóként, s nem érett, gondolkodó polgárokként kezeli. Éreztem sokaknak ebben az építkezésben „testesül meg" a diktatúra. Kinek így, kinek úgy érinti életét. Az ökológusok nagy részét például kényszerű hallgatásra ítélték. A Duna és a feivizcsa- torna közé került három falu lakosságának komoly szociális, sőt egzisztenciális gondokat okoztak. S mi lesz a mezőgazdasággal, az ivóvízzel? Magyarországon ezeket a kétségeket a nyilvánosság előtt már jóval korábban pontosan megfogalmazták, s a közvélemény nyomására a kormánynak lépnie is kellett. Akármilyen szempontból vetette is fel a hallgatóság ezt a problémát, érezni lehetett egy valami összeköti az itt élő embereket - ez a tehetetlenség tudata, a keserűségé, hogy róluk nélkülük döntöttek. Ebbe nem lehetett belenyugodni... Tudom, hgy te már áprilisban aláírásokat akartál gyűjteni a vízi erőmű „ellen", illetve tudomásul véve a beruházás előrehaladott állapotát, annak ökologizálása mellett. Akkor azonban erről néhányan lebeszéltek...- Igen, akkor hagytam magam meggyőzni. Sokáig furdalt viszont a lelkiismeret, hogy megalkudtam. Úgy éreztem ugyanis, ha a pozsonyi (Bratislava) és a csehországi természetvédők, féltve a Dunát, felemelik szavukat, akkor mi itt a Csallóközben sem hallgathatunk. Végül ez is megtörtént, s nem is akármilyen körülmények között.-Valóban nem akármilyen helyzetben. A Természet- és Tájvédők Szlovákiai Szövetsége 1989. november elején megtartott VI. kongresszusán ugyanis járásunk egyik küldötte, Pongrácz Gábor a szónoki pulpitusról Stefan Murínnak, az SZSZK kormánya akkori miniszterelnökhelyettesének jelenlétében szólalt fel az építkezés ellen, s követelte a zöldek pártjának megalakítását. Hadd tegyem hozzá: a jelenlévők nagy részének viharos tetszésnyilvánítása mellett burkolt fenyegetést is kapott. Fellépését bizonyára nem úszta volna meg szárazon, ha november 17-e után nem gyorsulnak fel az események.- Ez több mint valószínű. Szövetségünk járási elnökét, Takács Frigyest, aki küldöttségünk vezetője volt, ugyanis november 7-én Dudás Kálmán, az SZLKP Dunaszerdahelyi Járási Bizottsága mindenható volt vezető titkára magához rendelte, s számon kérte tőle, hogy merészeltünk a TTSZSZ régi vezetősége ellen szavazni?! Miért nem kerestük fel a járási pártbizottságot, hogyan volt bátorságunk eligazításuk nélkül elmenni Lapunk igyekszik hírt adni minden újonnan alakult szervezetről és mozgalomról, megismertetni az olvasót legfontosabb dokumentumainkkal. Vannak azonban olyan dokumentumok, amelyekről ugyan sokat beszéltünk, gyakran hivatkoztunk is rájuk, szövegüket azonban nem hozhattuk nyilvánosságra. Ilyen a CHARTA ’77 Nyilatkozata, melynek 12 év után végre közreadhatjuk teljes szövegét (holnapi számunkban), és ezúttal közöljük az idén megjelent Néhány Mondatot is. Néhány mondat 1989 első hónapjai ismét világosan bizonyították, hogy a jelenlegi csehszlovák vezetés, bár nagyon gyakran alkalmazza az „átalakítás" és „demokratizálás" szavakat, a valóságban eléggé elkeseredetten ellenszegül mindennek, amit a demokratizálás kialakít, vagy ami legalább halványan emlékeztet rá. Az állampolgárok beadványait, kezdemenyezését. amelyet nem maga szervezett, elutasítja mint „nyomást kifejtő akciókat", az ellentétes nézeteket elítéli mint „szocialistaelleneseket és ellenségeseket", szétkergeti a békés összejöveteleket, tömeggyűlése- ket, az új törvények előkészítésébe nem enged beleszólást a nyilvánosságnak. Ezek a hónapok ugyanakkor azt is megmutatták, hogy az állampolgári nyilvánosság már ocsúdik a letargiából, és egyre több embernek van bátorsága a társadalmi változás iránti vágyának kifejezésére A társadalmi mozgás így egyre gyakrabban ütközik a hatalom mozdulatlanságával, növekszik a társadalmi feszültség, és a nyílt válság feszültségének veszélye fenyeget. Ilyen válságot közülünk senki sem kíván. Fölhívjuk ezért országunk vezetőit, értsék meg, eljött az ideje az alapos és rendszeres változásoknak, ezek a változások lehetségesek, és úgy lehetnek sikeresek, ha valóban szabad, demokratikus viták előzik meg őket. Első lépés mindenfajta értelmes változás felé, az új alkotmánytól kezdve, a gazdasági reformig, országunk társadalmi légkörének gyökeres megváltozása. Vissza kell térnie a szabadság szellemének, a bizalomnak, toleranciának és pluralizmusnak. Nézetünk szerint ehhez szükséges: 1. Minden politikai fogoly azonnali szabadon bocsátása. 2. A gyülekezési jog korlátozásának megszüntetése. 3. Hogy megszűnjön a különböző független kezdeményezések bűnténnyé nyilvánítása és üldözése, és hogy a kormány is végre úgy értelmezze ezeket, mint ahogy a nyilvánosság szemében tűnik már rég: mint természetes részét a közéletnek és törvényes kifejeződését sokar- cúságának. Nem szabadna akadályozni új állampolgári mozgalmak, beleértve független szakszervezetek, szövetségek, egyesületek keletkezését. 4. A hírközlő eszközök és mindennemű kulturális tevékenység megszabadítása a politikai manipuláció összes formájától, az előzetes és következményes cenzúra megszüntetése, nyílt, szabad véleménycsere, azoknak a hírközlő szerveknek a legalizálása, amelyek eddig a hivatalos szerkezeten kívül tevékenykedtek. 5. Minden hívő állampolgár jogos igényének tiszteletben tartása. 6. Hogy mindazok az előkészületben vagy kivitelezésben levő tervek, amelyek tartós változást idézhetnének elő a környezetben országunkban, és ezzel meghatározzák a jövő nemzedékek életét, megítélés végett a szakemberek és a nyilvánosság elé kerüljenek. 7. Szabad vita kezdeményezése nemcsak az ötvenes évekről, hanem a prágai tavaszról, a Varsói Szerződés öt tagállamának inváziójáról és az azt követő „normalizálásról". Szomorú, hogy míg egyes országokban, melyeknek hadserege annak idején beavatkozott a csehszlovák helyzet alakulásába, már erről a témáról tárgyilagos vita kezdődött, nálunk ez még tabu, egyszerűen azért, hogy ne kényszerüljenek lemondásra azok a politikai es állami vezetők, akik felelősek a társadalmi élet minden területének húsz éve tartó hanyatlásáért. Mindenki, aki egyetért ezzel az állásponttal, saját aláírásával támogathatja. Fölszólítjuk a kormányt, hogy ne bánjon úgy vele, mint ahogyan a kényelmetlen nézetekkel eddig bánni szokott. Döntő csapást mérne ezzel mindarra, ami bennünket vezérelt: a párbeszéd folytatásának reményére. Egyedüli kiút ez abból a zsákutcából, melyben ma Csehszlovákia van. a kongresszusra. Arról is hosszasan faggatta, mit mondott Pongrácz Gábor. Hát még, ha azt tudta volna, hogy a küldöttségnek személyedben olyan tagja is volt, aki aláírta a Néhány mondatot. Te mikor kerültél sorra?- Engem néhány nappal november 17-e után hívattak. Igaz, velem nem Dudás Kálmán, hanem Karol Morvay volt ideológiai titkár és Lelkes Vince, a pártbizottság volt dolgozója „beszélgetett" el. Volt-e „fenyegetés" ebben a beszélgetésben?- Nem, nem volt „fenyegető" jellege. Arra voltak kíváncsiak, miért úgy szavaztunk, ahogy szavaztunk. Bírálta-e valaki a kongresszuson név szerint a járás vezető személyiségeit? Megkérdezték azt is, hogyan képzeli el szövetségünk az ökológiai problémák megoldását, s miben segíthetnek. Azt hiszem, akkoriban az események alakulását ugyan már sejteni lehetett, de nem volt mindenki számára minden egyértelmű. így ezt a beszélgetést én „tapintatos kihallgatásnak" éreztem. A járási.tüntetéseken Szlovákia, valamint a Csallóköz környezetvédelmi gondjairól két alkalommal is szóltál. így a szövetség járási titkáraként, s központi bizottságának tagjaként is egyértelműen rád hárult a bősi tömeggyűlés megszervezése. Bizonyára nem volt könnyű dolgod. A rutinfeladatok mellett mi volt a szervezés legérdekesebb momentuma?- Azt hiszem az, mikor a polgári mozgalmak koordinációs bizottsága nevében Vladimír Lokvenc kormánybiztost kellett meghívnom a tüntetésre. Hogyan reagált ő erre a „példátlan merészségre"?- A telefonon keresztül hallva a hangját úgy éreztem, enyhén szólva meglepődött, bár a készülő tiltakozásról bizonyára tudott. Próbálta magát kibeszélni- egészségi problémákra hivatkozott végül azonban mégis eljött, de nem szólalt fel. A helyi megmozdulások aktív részeseként eszedbe jutott-e - például az alakulóban lévő zöld párt esetleges tagjaként- hogy politikai pályára lépj? Hogyan látod a zöldek jövőjét?- Ha a dolgok alakulása folytán szükség lesz rá, nyilvános szereplést a jövőben is vállalok. A legfontosabb számomra azonban az, hogy a Nyitrai (Nitra) Mező- gazdasági Főiskolán levelező hallgatóként befejezzem tanulmányaimat. Ezek után sem akarok azonban politikus lenni, csupán egy jogaival élő, a dolgok alakulásáért felelősséget érző, aktívan politizáló polgár. A zöldek pártjának megalakulását, tömegbefolyásának kiterjedését elkerülhetetlennek tartom. Ennek itt a Csallóközben is számos jele van. Többen kijelentették, hogy ha a párt megalakul, akkor családostól a zöldekre fognak szavazni. Vannak, akik megkerestek, s azt kérdezték, mikor, hogyan alakítjuk meg a pártot. Egyelőre azonban ezzel nem foglalkozom. Hiszem viszont, hogy az ország ökológiai problémáinak radikális megoldása egy ilyen párt nélkül elképzelhetetlen POMICHAL RICHÁRD NYILATKOZAT Mi, a PPK magyar tanítási nyelvű iskolák csoportjának szakdolgozói nyilatkozatban ítéljük el azokat a napjainkig nyomon követhető praktikákat, amelyek a magyar tanítási nyelvű óvodák, alap- és középiskolák életét és létezését megnehezítették és megnyomorították. Mint a nemzetiségi iskolaüggyel foglalkozó egyetlen elméleti, szakmai és módszertani munkahely mindig is tudatában voltunk és vagyunk annak, hogy óvodáink és iskoláink több segítséget érdemeltek volna; azonban erőnkből az adott körülmények között többre nem futotta. A gyakorlatban felmerülő gondok viszont csak megfelelő elméleti háttérrel oldhatók meg. A csoport szakdolgozói mindig is két- három terület pedagógiai-elméleti gondjait igyekeztek megoldani, s még így is számos terület maradt gazdátlanul, s pl. az idegen nyelvek, a zene, a történelem, az óvodák, a szakmunkásképzők, a szak- középiskolák területe, a szakterminológia kétnyelvű oktatása stb. Iskoláink számos specifikus problémái pszichológiai vizsgálatot is kívánnak. - Kéréseink a csoport bővítése ügyében évekig nem találtak meghallgatásra. Mindezek tudatában ezúttal kívánjuk kinyilvánítani, hogy támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely a magyar tanítási nyelvű óvodák, alap- és középiskolák elméleti és gyakorlati problémáinak a megoldására irányul, s azokhoz erőnkhöz és lehetőségeinkhez mérten hozzá kívánunk járulni. A Pedagógiai és Pszichológiai Kutatóintézet magyar tanítási nyelvű iskolák csoportjának munkatársai Karácsonyi levél (hívőknek és hitetleneknek) Kedves Dániel Erzsi! Éppen egy évvel ezelőtt írtad keserű hangú leveledben, nemzetiségi helyzetünk járásodbeli állapotát ecsetelve: „a harcot folytatom, csak a hitem fogytán. Vajon csak harc ez nálad is, vagy a hited is megvan még?...“ Tudom, akkor kellett volna a válasz, de ekkortájt inkább csak telefonon beszélgettünk, néhány tőmondatba foglalva, mi van, mi nincs. Erre a kérdésre inkább nem feleltem, mivel magam sem tudtam, bírom-e, győzőm-e egy furcsa kényszerpályára átcseleztetve a látszatcselekvést. Azt, hogy egy merev és felülről szerkesztett pártlap propaganda rovatát emészthetővé, vagyis olvashatóvá kellett tenni - igazán „méltó" feladat volt, gondolhatod. Most már könnyű, mondhatnád, s mondhatnám. Megszabadultunk a félelem béklyóitól, őszintén és nyíltan lehetünk önmagunk, s hozzáláthatunk ahhoz, ami ezideig szélmalomharcnak tűnő hadakozás lehetett csak. De nem így van, mert az emberek alaptermészete nem igen változik, a ki van ellenem és ki mellettem kisded játékai újabb csoportosulásokat és érdek-klikkeket szülnek, s mindezt a közös ügy nevében. Ember legyen a talpán, akit nem tévesztenek meg, aki eligazodik közöttük, s tisztán látja, hol elsődleges a jobbító szándék, s hol a magamutogató önzés. De ezt kinőjük, túllépünk rajta, végül majd felülkerekedik az okos belátás, a tiszta értelem. Csak ne hagyjuk ma már megtéveszteni egymást és önmagunkat mindenféle „izmusoktól", ideológiáktól. Ezeknek a kora lejárt. Van-e még hitem, kérdezted tőlem, aki a marxi-lenini eszmék már zsenge korában kivetkőztettek istenhitéből, s ígérték az emberek boldogságának Földön megvalósítható paradicsomát. Ma már nem titok, kik és mennyit gyilkoltak ennek az eszmének a nevében, hogyan csúfolták meg az embert hatalmi eszközökkel, törvényekkel és a szellem sejtjeit romboló szóval, képlékeny tömegnek tekintve, a szocialistának és emberinek nevezett társadalom eszményét meghazudtolva. S te tudtad, miért kérdezed: hogy emberhitben élni milyen nehéz, megcsalatkozva újra meg újra bízni, s a végsőkig keresve azt a magot, azt a belső vonzóerőt, ami miatt valamikor úgy gondoltuk, igen ez az eszme megváltja az embert, az emberiséget minden eddigi szenvedésétől. Ezt hitte nagyapám is, nyilván, amikor a Tanácsköztársaságért harcolt, s amikor a CSKP megalapítói között szervezett és érvelt egykor. És én is elhittem, elhitették velem 1956 után is és akkor is, amikor 1962-ben megkaptam a tagsági igazolványomat. Évtizedeken keresztül bíztam ennek a marxinak, és lenininek is nevezett kommunista eszmeiségnek a mindenhatóságában, a nagyságában és a tisztaságában. De egyre inkább látnom kellett, a gyakorlat mennyire ellentmond az elméletnek. Hogy éppen leghűségesebb híveit pusztítja el, fordítja szembe egymással. Hogy békéről beszél, s közben fegyverkezik, hogy barátságot hirdet és gyarmati állapotokat teremt, hogy egyenlőséggel és demokráciával kecsegtet, s közben szakadékká növeli a távolságot a vezetők és vezetettek között. Éveken keresztül szégyelltem magam, amikor a kommunistákat szidták, mert hazudnak, lopnak és csalnak. Hiába nem voltam sem hazug, sem tolvaj, sem csaló, s igyekeztem úgy élni, ahogyan azt nagyapámék idején várták el a kommunistáktól: csak a munkából igényelve nagyobb részt, mint más, nem nézve annak anyagi ellenértékét. S amikor mindezért ,,büntetésből“ félreállítottak, fegyelmezetten vártam az igazságot szolgáltató eszmék beteljesülésének idejét, ,,elvtársaim“ méltányos eljárását. Mint annyi hozzám hasonló... Az igazságszolgáltatás most nem ezekből az eszmékből fakad, nem a kommunisták kezdeményezésére tisztítja meg a társadalmat. A pártonkívüliek bátorsága, a fiatalok nemes szándéka vívja ki a teret a civilizáció, az emberi értelem, a kultúra szabad áramlása, kiteljesedése számára. Még néhány nappal ezelőtt is volt bennem néhány szemernyi várakozás, hogy a párt, amelynek én is tagja vagyok, végre őszintén szembenéz tévedéseivel, hibáival és bűneivel. Úgy tűnik ezt rendkívüli kongresszusán meg is tette. De még ma se, még most sem tud forradalmi átalakulásban, teljes megújulásban programot adni. Semmi és senki sem szavatolja, hogy végképp szakít mindazzal, amivel egykori megalapítói bizalmát megcsúfolta. Azt hittem, karácsonyunk békéjét és örömét végre nem zavarja meg semmi. De nem messze tőlünk ismerőseinket és barátainkat gyilkolja egy magát szintén kommunistának nevező önkény. Temesvár, Arad és Kolozsvár halottai, a véres romániai diktatúra ellen lázadók megpróbáltatásai gyertyát gyújtatnak valamennyiünk ablakában. Én pedig éppen most és éppen ezért nem akarom, hogy ezentúl engem ugyanúgy kommunistának nevezzenek, mint eddig a Ceausescuval egy pártba tartozókat. Az én szívemben önmagát ölte meg ez az eszme, amely még most is, pár lépésre tőlünk, gátlástalanul gyilkolt, s amelyet - cinkosságból, taktikából? - tegnap délutánig nem ítélt el az az ország, a Szovjetunió, amely feldajkálta és hódító útjára bocsátotta a „kommunizmus kísérletét. “ A mai napon visszaadom a pártigazolványomat. Csak az önmagát megváltó emberben hiszek immár. És hiszem, hogy a harangok kondu- lása együvé kapcsolja Istenben hívők és emberhitűek szívét. „Ne kérdezd, kiért szól a harang... A harang érted is szól.“ Egymást szorító kézzel higgyük és akarjuk, hogy ezentúl csak a szabadság szüljön nekünk és minden embernek rendet. így kívánok Neked is mélységes és erős hitet abban, hogy ez megvalósítható, s mindehhez telkednek nyugalmat, családodnak, népünknek és minden népeknek teremtő békét. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET Pozsony 1989. december 22. Állásfoglalás A Csemadok rimaszombati járási bizottságának elnöksége 1989. december 12-én megtartott ülésén a hazánkban végbemenő demokratizálódási folyamatot követve a következő álláspontra jutott: Szükségesnek tartjuk, hogy a demokratizálódási folyamatba a Csehszlovákiában élő nemzeti kisebbségek is aktívan bekapcsolódjanak. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének programnyilatkozatából kiindulva a Csemadok megújulását szem előtt tartva elzárkózunk a sztálinista és neosztálinista struktúráktól, ezért a belső szervezeti életben szakítunk a demokratikus centralizmus elvével. A jb elnöksége támogat minden olyan demokratizálási kezdeményezést, amelynek célja biztosítani a hazánkban élő magyar nemzetiségű állampolgárok egyenjogúságát, megélhetőségi lehetőségét, szabad érvényesülését, a közéletbe való beilleszkedését, a kulturális fejlődést, valamint a vegyes lakosságú területeken a kétnyelvűség alkalmazását a hivatalos ügyintézésben is. Az egyenlőség elve alapján együtt kívánunk működni a csehszlovákiai magyar demokratikus mozgalmakkal, FMK, MDSZ, CSMF, az esetleges további demokratikus mozgalmakkal. A Csemadok jb elnöksége Rimaszombat, 1989. december 12. ÚJ SZÚ 4 1989. XII. 2Z.
