Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)
1989-12-18 / 297. szám, hétfő
ÚJ szú 7 1989. XII. 18. TÉLI SZÜNET AZ I. LABDARUGOLIGABAN Három pont a Sparta előnye 27 gól az utolsó őszi fordulóban • Javított a DAC • Újabb kiállítás • három pont a vendégeknek • Luhovy 98. ligagólja (r-tics) - Tavaszias időben, ám nehéz, sáros pályákon került sor az I. labdarúgóliga utolsó őszi fordulójára, melyben tulajdonképpen a 13. fordulót pótolták. Általában érvényesült a hazai pálya előnye, a vendégek mindössze 3 pontot szereztek. Az éllovas Sparta nyugodtan telelhet, hisz 3 pontra növelte előnyét a Bohemians előtt. Megerősítette harmadik helyét a Slovan, igaz, a vártnál nehezebben boldogult a reménytelenül sereghajtó Povazská Bystricával. Javított helyzetén az őszi idény hajrájára jó formába lendült DAC, és két hellyel előbbre rukkolt. A legtöbb gólt Ostraván láthatták a nézők, ahol a bányászcsapat a második félidőben szinte lelépte a Trnavát. Újabb névvel bővült a kiállítottak sora: az Inter színeiben játszó Lanczot büntették piros lappal. A bajnokság márciusban bolytatódik. DAC Csak I.LIGA Vítkovice Dunaszerdahely (Dun. Streda), 4500 néző, játékvezető: Maurer. Góllövők: Chaloupka és Pavlík. Végre Chaloupka is a hálóba talált! És nem is akármikor. A 45 percben, hogy az ellenfél már ne tudjon egyenlíteni Fordulás után sem tudott, mert a fölényben futballozó DAC nem sokat engedett meg neki a |ó talajú pályán. Mindössze három lövési kísérletet. Viszont Chaloupka, Király és Fieber jóvoltából számtalanszor veszélyeztetett Már-már azt kezdtük hinni: Chaloupka kimondottan a kaput elkerülő lövésekre specializálja magát, de amikor a kitűnő Pavlík elfutott a jobb oldalon (nem okozott neki gondot egy-két ellenfél átjátszása), az alapvonalról élesen belőtte a labdát, melyet a berobbanó Chaloupka közelről a jobb sarokba pofozta A második félidőben változatos'abb, érdekesebb lett a mérkőzés, a vendégek elálltak védekező taktikájuktól. Ez a DAC- nak kedvezett. Labdarúgói tudatosan felépített, gyors akciókat vezettek (méltán tapsolt a nézőtér), a befejezéssel azonban adósak maradtak (Takác, Be- lanszky). Egészen a 87. percig. Ekkor a gyengébb napot kifogó Király helyett becserélt Belanszky jó ütemben ugratta ki az örökmozgó Pavlikot, és a karmester nem hibázott. Korábban (61 p) szabadrúgásból a felső lécet találta el, a másik oldalon Kovacík „pattintott'' labdaját védte Vahala. Nem vitás a DAC győzelme Lendületes csatárjátékában több volt az elképzelés. És ez döntött A hazai csapatból Pavlík, Fieber, Chaloupka és Prokop tűnt ki, a vendégegyüttesből Kadlec. Adatok: kapura tartó lövések 6:2, mellé 12:1, szöglet 14:2, szabálytalanságok 16:27 Sárga lap: Király, Lieskovsky, ill. Bartl (a felezővonalnál nem minden szándék nélkül ,,elütötte" Simont, aki megsérült az arcán, és le kellett cserélni). (t. v.) Nitra Bohemians Nyitra (Nitra), 3000 néző, játékvezető: Benedikt. Góllövök: Sovic (2) és Hipp (11-esböl). Nemcsak a jó játéknak, hanem az értékes győzelemnek is örülhettek a hazai szurkolók A Plastika alapos leckét adott a Bohemiansnak a korszerű labdarúgásból Mindhárom hazai gólt példás akció előzte meg A vendéglátók szinte végig nyomasztó fölényben játszottak, a Bohemians csak a szünet után jutott néhány percre szóhoz. A gólhelyzetek alapján a Plastika akár nagyobb arányban is nyerhetett volna, öt perccel a befejezés előtt Bélák negyedszer is a hálóba talált, de a játékvezető les miatt nem adta meg a gólt A mérkőzés után a hazai szurkolók vastapssal jutalmazták kedvenceik teljesítményét Ostrava Trnava Ostrava, 1500 néző, játékvezető: Hycl. Góllövök: Hyravy (2), Kula, £ka- rabela, Necas, ill. Gábriel és Solár. Mig az első félidőben teljesen kiegyensúlyozott volt a játék, fordulás után sziporkázott a bányászcsapat. A Trnava dicséretére válik, hogy végig nyílt sisakkal, támadó stílusban futballozott, de végül is saját taktikájának áldozata lett. A második 45 percben ellenállhatatlan volt a Bánik, egymást követték a látványos támadások. Slavia Cheb Prága, 2000 néző, játékvezető: Cze- tö. Góllövő: Zák. Békés hangulatban kezdődött a találkozó, az iramból nem lehetett arra következtetni, hogy bajnoki mérkőzés zajlik a pályán Többnyire a két tizenhatos között folyt a játék, mindkét csapat feltűnően sokat hibázott A 39. percben eldőlt a két pont sorsa: Fryda szabadrúgása Zákhoz került, aki parádés gólt lőtt A második félidőben javult a színvonal, a hazaiak kezdeményeztek többet, de az eredmény nem változott Slovan Pov. Bystrica Pozsony (Bratisiava), 4000 néző, játékvezető: Dibitanzl. Góllövök: Varga, Timko, ill. Vankovic (öngól). Az első 45 percben gyors összjátékra törekedett a Slovan, de a támadások 1:0 (1:0) 2:1 (0:1) pontatlanságuk miatt többnyire már csírájában meghiúsultak. A vendégek főleg csak védekezésre szorítkoztak, a kaput szórványosan veszélyeztették. A 44. percben szögletrúgáshoz jutott a Povazská Bystrica, Masár beívelését Vankovic saját kapujába perdítette. Szünet után alaposan rákapcsolt a Slovan, és már az 56 percben egyenlített Tittel szabadrúgását Varga pöccintette Figura kapujába A 71 percben Timko védhetetlen bombával szerezte meg a két pontot a vendéglátóknak A Slovan győzelme a vártnál nehezebben született meg, ám a játék képe alapján teljesen megérdemelt volt. Sparta Brno 2:1 (2:1) Prága, 4200 nézó, játékvezető: Stre- chaj. Góllövök: Skuhravy (2), ill. Kafka. Már az első hazai támadás góllal végződött. Hasek fejesét még védte a brnói kapus, ám Skuhravy lövésével szemben már tehetetlen volt Nem sokkal később ismét Skuhravy volt eredményes, és úgy tűnt, az őszi bajnok a gólarány javítására törekedhet A későbbiek során azonban kiegyenlítődött a játék, a brnóiak tizenegyesből lőtt szépítő gólja után felcsillant a remény a Zbrojovka előtt is. A második játékrészben a vendégek több egyenlítési' alkalmat szalasztottak el A Sparta főleg távoli lövésekkel próbálkozott - eredménytelenül B. Bystrica Inter Banská Bystrica, 219 (!) néző, játékvezető: Ulrich. Góllövök: Majoros (11- esböl), ill. Sztojka (2) és Richter. A nehéz, sáros talajhoz a vendégek alkalmazkodtak jobban, és már a 4 percben vezetést szereztek Az Inter főleg a széleken vezette támadásait, a beívelt labdák rendre megzavarták a katonák bizonytalan védőit A mérkőzés krónikájához tartozik: a 61 percben az Inter csapatából Lanczot piros lappal büntette a játékvezető, mivel kíméletlenül felvágta az előretörő Majorost. Az emberhátrány ellenére az Inter újabb góllal koronázta győzelmét. Olomouc A|A /Aa J \ Dukla kik [ki 11 Olomouc, 5000 néző, játékvezető: Krchnák. Góllövők: Mrázek, Hanus (11 - esböl), ill. Luhovy és Sustacek. Egyik csapat sem tudott döntő fölényre szert tenni. A hazaiak önfeláldozóan, har- ciasan futballoztak, a katonák techniká- sabb csapat benyomását keltették. A nehéz, sáros talajon a gólok főleg védelmi hibákból születtek. A fővárosiaknál Luhovy ismét eredményes volt, és közelebb került a „százasok" klub|ához. A hazaiak egyenlítő gólját a második félidőben a csereként beállt Sustacek lőtte. Az I. labdarúgóliga őszi táblázata: 1. Sparta 15 11 1 3 34:16 23 2. Bohemians 15 9 2 4 27:19 20 3. Slovan 15 6 7 2 13:8 19 4. Nitra 15 8 2 5 26:18 18 5. Ostrava 15 7 4 4 22:17 18 6. Dukla 15 6 4 5 18:14 16 7. Inter 15 6 4 5 22:21 16 8. Olomouc 15 5 5 5 25:21 15 9. Slavia 15 6 3 6 21:24 15 10. Vítkovice 15 7 1 7 21:25 15 11. Dukla 15 5 2 8 16:18 12 12. Cheb 15 5 2 8 18:21 12 13. DAC 15 5 2 8 21:25 12 14. Brno 15 4 4 7 20:25 12 15. Trnava 15 3 5 7 13:22 11 16. Pov. Bystrica 15 2 2 11 14:35 6 78. Davis Kupa-döntö NSZK — Svédország 3:2 DAVIS CUP-NEC (sr) - A hét végén Stuttgartban a Martin Schle- yer-csarnok adott otthont az NSZK-Svédor- szág Davis Kupadöntőnek. Mindhárom napon telt ház, 10 500 néző előtt zajlottak az összecsapások, és az izgalmas párviadal hazai sikert hozott. Az NSZK képviselői megvédték tavalyi elsőségüket. A sikerben oroszlánrésze volt Boris Beckernek, aki a két egyes mérkőzésen ellenállhatatlannak bizonyult; párosban a bizonytalankodó Jelennel az oldalán is ki tudta harcolni a győzelmet. Mint ismeretes, az első egyesben Wilander, Steeb legyőzésével vezetést szerzett a vendégeknek. Ez a körülmény felfokozta az érdeklődést a Becker-Edberg találkozó iránt, azonban az NSZK üdvöskéje könnyedén, egy óra ötvennégy nerr alatt 6:2, 6:2, 6:4-re verte ellenfelét, és egyenlített. Becker kezdettől fogva uralta a pályát, a svéd teniszezőnek esélye sem volt a sikerre. A mérkőzés végső kimenetele szempontjából döntő szerepe volt a párosnak. Becker és Jelen öldöklő, ötjátszmás csatában 7:6, 6:4, 3:6, 6:7, 6:4 arányban győzött a Gun- narsson, Járryd kettős ellen. A találkozó közel négy óráig tartott, kimenetelét Becker briliáns játéka döntötte el. A döntő fontosságú harmadik pontot a hazaiak számára természetesen ismét Becker szerezte meg, aki egy és háromnegyed óra alatt szinte „lemosta" a pályáról Wilan- dert. A számszerű eredmény 6:2, 6:0, 6:1. Az utolsó összecsapásnak Edberg és Steeb között már nem volt tétje. A svéd fiú 73 perc alatt 6:2, 6:4-re verte ellenfelét, és ezzel kialakult a döntő végeredménye; 3:2 az NSZK javára. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK • IVÁN LENDL (NHKG Ostrava) és Helena Suková (Sparta) vezetik a csehszlovák teniszezők idei ranglétráját. A további sorrend - férfiak: 2. Mecír (Slovan), 3. Korda (Slavia Praha), 4. Srejber (RH Praha), 5. Novácek (RH Praha), 6. Strelba (RH Praha). Nők: 2. Novotná (Prerov), 3. Zrubáková (Slovan), 4. Pospísilová, 5. Langrová (Prerov), 6. Lajchrtová (Sparta). • BRNÓBAN tegnap befejeződött a férfi országos tornászbajnokság. Judék Höfer (Dukla Brno) az összetettben egymás után ötödször szerezte meg a bajnoki címet. • AZ OLASZ labdarúgó-bajnok- ság 16. fordulójának eredményei: Cesena - Sampdoria 1:2, Cremone- se - Bari 0:2, Fiorentina - Inter 2:2, FC Genoa - Bergamo 2:2, Napoli- Bologna 2:0, Lecce - Ascoli 1:1, AS Roma - Juventus 1:0, Udinese- Lazio 0:2. • A PLZENBEN RENDEZETT Superprestige nemzetközi terepkerékpáros versenyt a hivatásos világbajnok belga De Bie nyerte 1:15:22 órával R. Simúnek (-32) és a belga Hautekeete (-52 mp) előtt. • A 20 EVEN ALULI jégkorongo- zók világbajnokságára készülő csehszlovák válogatott Landsbergben 9:2 (7:0, 0:0, 2:2) arányban győzött az NSZK hasonló korú csapata ellen. • A SLOVAN BRATISLAVA labdarúgó-szakosztályának vezetősége az I. liga őszi idényének befejezése után az elmúlt napokban kialakult helyzetre való tekintettel felajánlotta lemondását a testnevelési egyesület vezetőségének. • OBERTILLIACHBAN a sílövő Világ Kupa 20 km-es váltóversenyét az NDK nyerte 57:34,4 perccel. 2. Szovjetunió 57:50,4, 3. Olaszország 59:13,4,... 6. Csehszlovákia 1:00:44,1 óra. SAZKA-SZELVENY (CSTK) - A SAZKA 51. játékhetének telitalálatos szelvénye: 1 Finnország-Csehszlovákia 3:5 2 2. Svédország-Kanada 2:3 2 3 Csehszlovákia-Svédország 0:0 0 4. Finnország-Szovjetunió 2:5 2 5. Slavia-Cheb 1:0 1 6 B. Bystrica-lnter 1:3 2 7 Nitra-Bohemians 3:0 1 8 DAC-Vítkovice 2:0 1 9. Olomouc-Dukla 2:2 0 10. Ostrava-Trnava 5:2 1 11 Fiorentina-lnter 2:2 0 12. Genova-Bergamo 2:2 0 13. Roma-Juventus 1:0 1 Rajt a 23. nemzetközi jégkorong Izvesztyija Kupán Két mérkőzés - három pont (r-ton) - Moszkvában szombaton Csehszlovákia, a Szovjetunió, Svédország, Finnország, az NSZK nemzeti válogatottjának és Kanada olimpiai válogatottjának részvételével megkezdődött a 23. nemzetközi jogkorongtorna az Izvesztyija Kupáért. A csehszlovák fiúk ellenfele az első fordulóban Finnország volt. Az északiak a mérkőzés félidejében már 3:1-re vezettek, ettől kezdve azonban Bríza kapuja bevehetetlennek bizonyult, a csehszlovák csatárok viszont feljavultak, és fordítani tudtak. Vasárnap Svédország volt Csehszlovákia ellenfele, amely szombaton drámai küzdelemben alulmaradt Kanadával szemben. A találkozó nagy részében a skandinávok irányították a játékot, azonban Bríza ezúttal is káprázatosán védett, és mindenekelőtt neki köszönhető, hogy a találkozó végül gól nélkül döntetlennel végződött. Ma szünnap lesz a moszkvai nemzetközi tornán. A keddi műsor - 13.00 Finnország - NSZK, 15.00 Szovjetunió - Svédország, 16.30 Csehszlovákia - Kanada. SZOMBAT CSEHSZLOVÁKIA - FINNORSZÁG 5:3 (1:2, 1:1, 3:0), gólütők: Beránek, Hosták, Vlk, Sráen, Kampf, ill. Lehto- nen, Helminen és Kulonen. Játékvezető. Radosai (NSZK), Szapirov, Feomanov (szovjetek), 4500 néző. A csehszlovák válogatottnak csak az utolsó harmadban sikerült a maga javára fordítania a mérkőzést a lelkesen küzdő finnek ellen. Az északiak már a 2. percben megszerezték a vezetést. A csehszlovák játékosok az első harmadban nem tudták megtalálni a megszokott ritmust. A 13. percben Beráneknek sikerült egyenlítenie. Az öröm azonban mindösz- sze két percig tartott, mert Suomi Helminen révén ismét megszerezte a vezetést. A térfélcsere után 27 másodperccel Kulonen 3:1-re módosította az összecsapás állását. Lassan rendeződtek a csehszlovák sorok, és Hosták emberelőnyből csökkentette a hátrányt. Az utolsó harmadban egyre gyakoribb vendégek voltak a csehszlovák játékosok Tammi kapuja előtt, előbb Vlk egyenlített, majd Sráen beütötte a vezető gólt. A finnek az utolsó másodpercekben lehívták kapusukat, és Kampf az árván maradt szentélybe továbbította a korongot. CSEHSZLOVÁKIA: Bríza - Bozík, Bénák, Öajka, Pavlas, Brázda, Tichy, Vicék, Janéuáka - Dudácek, Kames, Vlk - Éemlicka, Hosták, Lubina - Kölnik, Beránek, Kampf - Kron, Vodila, Srsen. FINNORSZÁG: Tammi - Kulonen, Kuusisto, Ruotanen, Saarinen, Laksola, Tuomenoksa, Henrikssonn, Salo - Járvanpá, Helminen, Summa- nen - Laitinen, Keskinen, Járvinen - Arbelius, Jalo, Kurkinen - Peltola, Lehtonen, Mikkolainen. KANADA - SVÉDORSZÁG 3:2 (0:1, 0:0, 3:1), gólütők: Strueby, Gratton, Graves, ill. Stramvall és Huss. Játékvezető: Morozov (szovjet). Mindössze öt percre volt szükségük a kanadaiaknak a harmadik játékrészben a mérkőzés állásának megfordításához. SZOVJETUNIÓ - NSZK 6:1 (3:0, 0:0, 3:1), gólütők: Kamenszkij (2), Tyurikov, Csisztyakov, Maszlennyikov, Sztyepa- niscsev, ill Hilger. Játékvezető Lípa (csehszlovák). Egy pillanatra sem volt vitás a szovjet csapat győzelme. Már a 12 másodpercben vezetéshez jutott, és a 7. percben 3:0 volt az állás. A mérkőzés hátralevő részében szintén egykapura játszottak a hazaiak. VASÁRNAP CSEHSZLOVÁKIA - SVÉDORSZÁG 0:0. Játékvezető: Kaisla (finn) - Razu- movics és Berlinszkij (szovjetek), 8000 néző. Az Izvesztyija Kupa történetében ez volt a negyedik döntetlen e két ország összecsapásán. Az első húsz percben a nézők nem sokat láttak a jégkorong szépségéből. Mindkét együttes pontatlanul játszott, a játékosok az egyéni akciókat erőltették. A kapusok a távoli lövéseket könnyedén hárították. A csehszlovák válogatottnak egyetlen góllal kecsegtető helyzete volt, azonban Andersson kapus a közeli lövést hárította. A második játékrészben feljavultak a svédek, és mindjárt mozgalmasabb lett a játék. A skandinávok átvették a játék irányítását, többször emberfölénybe kerültek, de Bríza kapuja bevehetetlennek bizonyult. A csehszlovák kapu védő ebben a játékrészben a legfoglalkoztatottabb ember volt a jégen; teljesítményével tanúbizonyságot tett kivételes képességeiről. Az utolsó húsz percben továbbra is a svédek kezdeményeztek Vodiláék csak elvétve veszélyeztették a svédek kapuját. Egyedül Kolníknak sikerült egyéni akcióból két perccel a találkozó vége előtt helyzetbe kerülnie, de gól nem született belőle. Az összecsapás legjobb játékosainak a két kapust, Brízát és F. Anderssont nyilvánították CSEHSZLOVÁKIA: Bríza - Bozík, Bénák, Cajka, Pavlas, Jancuáka, Brázda, Tichy, Vicék - Dudácek, Kames, Vlk - toupal, Hosták, Lubina - Kron, Vodila, Srsen - Kölnik, Beránek, Kampf. SVÉDORSZÁG: F. Andersson - T. Eriksson, Stillman, Jonsson, Djoos, Karlsson, Svinson - Viktorsson, Johnsson, Ehling - Huss, Strömwall, P. Eriksson - Forslund, Holmberg, Ro- upe - Bjuhr, P. Andersson, Carmbeck. KANADA - NSZK 2:2 (0:0, 0:2, 2:0), gólütők: Schreiber, Martin, ill. Trattner és Wagner. Játékvezető Morozov (szovjet), 3500 néző. Gól nélküli első harmad után meglepetésre az NSZK szerzett kétgólos vezetést! Az utolsó játékrészben hatalmas nyomás nehezedett a nyugatnémet kapura, azonban a kanadaiaknak csupán a döntetlent sikerült az utolsó öt percben kiharcolniuk. SZOVJETUNIÓ - FINNORSZÁG 5:2 (3:0, 2:1, 0:1), gólütők: Tkacsuk, Mala- hov, Maszlennyikov, Szemjonov, Konsztantyinov, ill Laitinen, Nikkolai- nen. A találkozót telt ház, 12 000 néző előtt a svéd Björkman vezette A szbor- naja már az első harmadban eldöntötte a mérkőzés sorsát. A továbbiakban már csak játszadozott .. 1 Szovjetunió 2 Csehszlovákia 3 Kanada 4. Svédország 5 NSZK 6. Finnország 0 0 11:3 0 1 0 0 5:3 5:4 2:3 3:8 5:10 0 Havas lejtőkről jelentik Ploc harmadik Sapporóban (tics) - A hét végén teljes nagyüzem volt a téli síközpontokban. Javában folytak a Világ Kupa-küzdelmek. A síugrók a távoli Japánban szerepeltek. Sapporóban a csehszlovákok az erős mezőnyben a várakozásnál jobban helytálltak. A középsáncon rendezett versenyt az osztrák Vettori nyerte honfitársa, Felder és a csehszlovák Ploc előtt. Sérülés miatt nem rajtolt a finn Nykánen. A SORREND: 1. Vettori 228,3 (92,5+89), 2. Felder (osztrákok) 214,6 (84+89), 3. Ploc (csehszlovák) 209,9 (89,5+84,5), 4. Kuttin (osztrák) 207,7, 5. Dluhos 203,3, 6. Jez 203,1, . . . 20. Parma 177,7 . .. 28. Sakala (csehszlovákok) 169,1 p. •f Sapporóban tegnap a nagysánc- versenyt az NDK-beli Weissflog nyerte tetemes előnnyel két osztrák síugró előtt. A csehszlovákok közül ismét Ploc volt a legeredményesebb - ötödik lett. EREDMÉNYEK: 1. Weissflog 227,0 (114,5+112,5), 2. Haim 210,5 (114 +105), 3. Kuttin 208,0 (115,5+101,5), 4. Vettori (osztrákok) 203,0, 5. Ploc 201,5 (106+106,5), 6. Jez (csehszlovákok) 200,0 A VK állása hat verseny után: 1. Vettori 88, 2. Kuttin 75, 3. Felder 65, 4 Nikkola (finn) 58, 5-6. Laakonen (finn) és Ploc 55-55 p. + Val Gardenában került sor a férfi alpesi-Világ Kupa lesiklóversenyére, mely kettős svájci sikerrel végződött. A nehéz, gyors pályán többen megsérültek, a legsúlyosabban az olasz Piantanida, akit eszméletlen állapotban szállítottak kórházba. EREDMÉNYEK: 1 Zurbriggen 2:01,88, 2. Heinzer (svájciak) 2:02,42, 3. Ghedina (olasz) 2:03,43, 4. Besse 2:02,60, 5. Fahner (svájciak) 2:02,78, 6. Höflehner (osztrák) 2:02,84 . . . 39. A. Bí- res 2:05,20... 55. M. Bíres (csehszlovákok) 2:07,81. + Davosban a férfi sífutó Alpesi Kupa nyitóversenyén jól szerepelt a csehszlovák Janousek, aki a 15 km-es távon erős mezőnyben a negyedik helyen végzett. A klasszikus stílusú versenyt az NDK-beli Baroth nyerte 44:02,2 perccel honfitársa, Bellmann (-40,6 mp) és az olimpiai bajnok szovjet Gyevjatyarov (-1:33,7 p) és a csehszlovák Janouáek (-1:42,6 p) előtt. NŐK - 5 km: 1 Wezel (NDK-beli) 15:53,8, 2. Rezcova (szovjet) -15,7, 3. Braun (NDK-beli) -19,0. . 13 Simcá- ková (csehszlovák) ■ 1:00,4 p. •f A sífutó Világ Kupa legutóbbi állomáshelye a kanadai Canmore volt, ahol a férfiak úgynevezett korcsolyázó stílusban 15 km-es távon mérték össze erejüket. A SORREND: 1. Majbaeck (svéd) 32 49,1, 2. Daehlie (norvég) 33:00,0, 3. Gandler (osztrák) 33:03,5, . .. 8 Nyc 33:21,7... 12. Ővanda (csehszlovákok) 33:31,5 p A VK állása: 1 Daehlie 45, 2. Majbaeck 35, 3. Ulvang (norvég) 29 p. •f Az ausztriai Obertilliachban rendezett női sílövő Világ Kupa-versenyt (7,5 km) meglepetésre a csehszlovák Adamciková nyerte a szovjet Davidova és Panjatyina előtt Férfiak - 10 km: 1. Anders (NSK-beli) 25:22,8 (1), 2. Tara- szov (szovjet) 25:32,8 (0), 3. Kvalfoss (norvég) 25:36,8 (2).