Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)

1989-11-01 / 257. szám, szerda

ÚJ szú

3

1989. XI. 1.

Tizenötezerre tehető az MSZP-tagok száma

(ŐSTK) - Fábry Béla, az MSZP országos elnökségének tagja, a népi demokratikus platform egyik vezetője tegnapi sajtóértekezletén cáfolta azokat az állításokat, miszerint a Magyar Szocialista Párt szétesett. A párt tagjainak számát 15 ezerre becsülte. Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy a párt jövőbeni tagjai a korábbiakhoz viszonyítva felelősségteljesebben veszik fontolóra, belépjenek-e s a döntéshozatalkor elsősorban meggyőződésükhöz tartják magukat. A párt tagjainak valódi létszámáról szóló adatok hiányát azzal magyarázta, hogy az apparátus átszervezésének időszakában nem megfelelően működik az információs rendszer.

Az MSZP-ben a két legerősebb csoport - a reformszövetség és a népi demokratikus platform - mellett alakulóban van a baloldali szocialista platform és valószínűleg létrejön a radikális platform is. Fábry Béla nem zárta ki egy új baloldali párt létrejöttének lehetőségét, ám ez nem lehet az egykori MSZMP jogutódja. A politikus pártját össztársadalmi és néppártjellegü szervezetnek nevezte, s mint mondotta, tagságát megerősítette már a kormány tagjai közül Németh Miklós, Pozs- gay Imre és Horn Gyula.

Bővíteni kell az európai együttműködést

(CSTK) - Az észak-atlanti közgyűlés, valamint Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország parlamenti képviselőinek részvételével kerekasztal-megbeszé- lések kezdődtek tegnap Bonnban. A Szövetségi Gyűlés küldöttségét Bohuslav Kucera, a testület alelnöke vezeti.

A jelenlevőket Rita Süssmuth, a nyugatnémet parlament elnöke üdvözölte. Hangsúlyozta, a találkozóra az északatlanti közgyűlés kelet-európai albizottsága és politikai ügyekben illetékes bizottsága tárgyalásainak keretében került sor. Rámutatott a megosztott Európa felszámolása érdekében tett erőfeszítések jelentőségére, az európai együttműködés továbbfejlesztésének szükségességére. A Kelet és a Nyugat közötti kapcsolatokban változások mennek végbe, s ezért is

fontos a Varsói Szerződés és a NATO tagországai parlamenti képviselőinek véleménycseréje, találkozója.

Patrick Duffy, az észak-atlanti közgyűlés elnöke megállapította, hogy a ke- let-európai albizottság bővítette kapcsolatait a szocialista országokkal, tagjai látogatást tettek Csehszlovákiában is. Történelmi eseménynek nevezte a mostani bonni tanácskozást, amelyen többek között az eddigi párbeszéd továbbfejlesztéséről és a gyakorlati tapasztalatokról folytatott véleménycseréről van szó. A kerekasztal résztvevői három nap alatt foglalkoznak az európai biztonsággal, a közös európai házzal, a leszereléssel, a Varsói Szerződés és a NATO tagországai képviselőinek feladataival, a parlamentek katonai bizottságainak aktivitásával összefüggő kérdésekkel.

Cl dzovki jóaifáfrőíw^ nPABAA

A munkanélküliség alakulásáról

Az SZKP KB központi lapja tegnapi számában a szovjetunióbeli munkanélküliség alakulásáról és az ezzel kapcsolatos gondokról közölt cikket.

Az önelszámolásra történő áttérés, valamint a gazdasági átalakítás más intézkedései következtében a Szovjetunióban a jelenlegi ötéves tervidőszakban már több mint 3 millió ember vált munkanélkülivé - írja a Pravda, s hozzáfűzi: a szakJókívánságok az önálló csehszlovák állam megalakulásának 71. évfordulóján

(CSTK) - Milos Jakesnek, a CSKP KB főtitkárának, Gustáv Husák köztársasági elnöknek és Ladislav Adamec szövetségi miniszterelnöknek további vezetők fejezték ki jókívánságaikat az önálló csehszlovák állam létrejöttének 71. évfordulója alkalmából:

Todor Zsivkov, a-Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke, Georgi Atanaszov, a minisztertanács elnöke,

Egon Krenz, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke, Willi Stoph, a minisztertanács elnöke, Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Nép- köztársaság elnöke, Mieczysiaw Rakowski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Ta- deusz Mazowiecki, a Minisztertanács elnöke,

Nicoiae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke, Constantin Dascalescu miniszterelnök,

Nguyen Van Linh, a Vietnami Kommunista Párt KB főtitkára, Vo Chi Cong, az államtanács elnöke, Do Muoi, a minisztertanács elnöke,

Kim Ir Szén, a Koreai Munkapárt KB főtitkára, a KNDK elnöke, Jón Hjong Műk, a kormánytanács elnöke,

Csiang Co-min, a Kínai Kommunista Párt KB főtitkára, Jang Sang-kun, a Kínai Népköztársaság elnöke, Li Peng, az államtanács elnöke, Van Li, az Országos Gyűlés Állandó Bizottságának elnöke, Fidel Castro Ruz, a Kubai Kommunista Párt KB első titkára, a Kubai Köztársaság Állam- és Minisztertanácsának elnöke,

Wiliam Hayden, Ausztrália főkormányzója,

I. Baudouin belga király,

II. Erzsébet angol királynő,

II. Margit dán királynő,

Mohamed Hoszni Mubarak, az

Egyiptomi Arab Köztársaság elnöke, Corazon Aquino asszony, a Fülöp- szigeteki Köztársaság elnöke,

Francesco Cossiga, az Olasz Köztársaság elnöke,

Hajdar abu Bekr Attasz, a Jemeni Szocialista Párt KB Elnökségének tagja, a JNDK Legfelsőbb Népi Tanácsa Elnökségének elnöke,

Husszein jordán király,

Jeanne Sauvé asszony, Kanada főkormányzója,

Új törvény a lengyel költségvetésről

(CSTK) - Varsóban a szejm hétfőn hagyta jóvá az idei állami költségvetésről szóló új törvényt. Ez feltételezi, hogy az 1989-es költség- vetés 4,7 billió zloty deficittel zárul, ez 200 milliárddal kevesebb, mint az október végén elkönyvelt deficit. Egyes képviselők, köztük a demokrata pártiak is - a kormány takarékossági intézkedései ellenére sem tartják reálisnak az említett összegeket.

Georgiusz Vasziliu ciprusi elnök Moamer Kadhafi ezredes, a líbiai forradalom vezetője, államfő,

So Maun tábornok, Burma miniszter- elnöke,

Richard von Weizsácker, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke,

Ali Saibou tábornok,'nigeri államfő, a legfelsőbb katonai tanács elnöke, Beatrix Wilhelmina Armgard holland királynő,

V. Olav norvég király,

Mário Soares portugál elnök,

Zaid bin Szultán Nahajan, az Egyesült Arab Emírségek elnöke, Rasid bin Szaid Maktum alelnök, kormányfő,

Ranaszinghe Premadasz, Srí Lanka elnöke,

Omar Hasszan Ahmed Besir dandár- tábornok, a Nemzeti Megmentés Forradalmi Tanácsának elnöke, szudáni államfő,

XVI. Gusztáv Károly svéd király, Gnassingbe Eyadema togói elnök, Zin Abidin bin Ali, Tunézia elnöke, Hamed Karuvi kormányfő,

Kenan Evren tábornok, a Török Köztársaság elnöke, Turgut özal, miniszter- elnök.

Kommentárunk

emberek előrejelzése szerint 2005-ben a munkanélküliek száma eléri a 15-16 milliót. Ebbe nem számítják bele azokat, akik a fegyveres erők létszámának csökkentése, valamint a hadiiparnak a polgári termelésre történő átállása során veszítik el munkahelyüket. Ezeket az embereket polgári szakmákra képzik át.

Az állam szempontjából nem fenyeget munkanélküliség, elegendő a munkaalkalom. A munkahivatalok jelenleg 1,5 millió szabad helyet tartanak nyilván. Ezek azonban kevésbé atraktív szakmák, főleg a termelésben és az építőparban ajánlanak állást, ráadásul gyakran más kerületekben, messze a lakóhelytől.

A munkanélküliség bonyolult társadalmi jelenség, amely a termelés korszerűsítéséből és a munkatermelékenység fokozásából törvényszerűen keletkezik - állapítja meg a Pravda, majd végezetül leszögezi: a káderek „újrafelosztásának" olyan rugalmas rendszerét kell megteremteni, amelyben a dolgozók munka- és lakóhelyük megváltoztatása során szociális szempontból nem veszítenének semmit, vagy ha igen, azt rövid időn belül behozhatják.

Dzsambin Batmönh a mongol reformokról

(ŐSTK) - Dzsambin Batmönh legfelsőbb mongol vezető a Jomiuri Simbun tokiói lapnak adott nyilatkozatában azt fejtegette, hogy a Mongóliában folyó reformok célja az egyének, valamint a különböző szervezetek aktivitásának és önállóságának a fokozása, s az új gazdasági mechanizmus létrehozása. Az ország végső célja ugyanaz, mint a Szovjetunióé és a többi szocialista országé - mondotta Batmönh de ez nem jelenti azt, hogy az ő útjukat másolni fogjuk, hanem figyelembe vesszük saját feltételeinket és hagyományainkat.

Algéria

Csendes forradalom

Harmincöt évvel ezelőtt fogott fegyvert Algéria népe a francia gyarmatosítók ellen. Másfél millió áldozat árán nyolc évvel később kivívta függetlenségét, az önálló fejlődés útjára lépett. S végigcsinálta mindazokat a gyermekbetegségeket, amelyek ellen szinte egyetlen fiatal állam sem talált ,,védőoltást"...

Tavaly októberben az indulatok elemi erővel törtek a felszínre, bár nem minden előzmény nélkül. A nagy bajt éppen az okozta, hogy a vezetés egy része mereven ragaszkodott a régi - egykoron mindenképpen eredményes, de időközben elavult - módszerekhez, nem volt tekintettel a változásokra, a társadalomban növekvő elégedetlenségre. A kedélyek már lecsillapodtak, a vezetés megcsontosodott részét leváltották, s megkezdődött egy csendes forradalom, amely ez alatt a rövid egy év alatt is képes volt kézzelfogható eredményeket elérni. De nézzük az előzményeket!

Nyomós okaik voltak a franciáknak arra, hogy körömszakadtáig ragaszkodtak Algériához. Közel volt, s nagyon gazdag: bőven termett a gabona, a gyümölcs és a zöldség, s itt volt a stratégiai fontosságú nyersanyag, a kőolaj és a földgáz. Igazi kincsesbánya! Az évekig tartó háborúskodás ebből sok mindent elpusztított, bár még mindig elég volt, ami maradt. De nehéz volt élni ezzel, kihasználni a lehetőségeket, mivel nem voltak szakemberek, az új vezetésnek nem voltak gazdálkodási tapasztalatai. Az tűnt helyes megoldásnak, ha felfuttatják a kőolaj és a földgáz kitermelését, az exportbevételekből pedig megteremtik az ipari bázist, mindenekelőtt a nehézipart, amely teljesen hiányzott. A nagy hagyományú kézműipar, a franciák által alapított feldolgozó ágazatok, de a mezőgazdaság is háttérbe szorult, visszaesett, ami hosszú évekig nem is okozott különösebb problémákat, hiszen az olajbevételekből jutott az élelmiszerek és a fogyasztási cikkek importjára is.

Akkor bosszulta meg magát ez a gyakorlat, amikor csökkent az olajexport, az olajbevétel. Ennek következményeként az elmúlt év végére négy év alatt a negyedére esett vissza az import. Ez törvényszerű volt, mert míg 1985-ben még 13 milliárd dollár volt az olajbevétel, két évvel később már csak alig 8 milliárd. 1987-ben - az előző évihez képest - 16 százalékkal, 512 dollárral csökkent az egy főre eső nemzeti jövedelem, ami nemcsak a rossz

gazdasági helyzetnek a következménye, hanem annak is, hogy Algériában évi 3,2 százalékos a népszaporulat, amivel a világelsők közé tartozik. Vagyis egyre több embert sújtott a hanyatlás, a növekvő infláció, a 24 százalékos munkanélküliség, s az ilyen jellegű gondok elmaradhatatlan kísérőjelenségei: a korrupció és a feketepiac virágzása. A gondokat tetézi, hogy a 27 milliós ország külföldi adóssága már eléri a 25 milliárd dollárt.

Dióhéjban ezek azok az okok, amelyek a tavaly októberi éhségtüntetésekhez vezettek. Az utcákra ugyan a fiatalok vonultak ki, de a társadalom minden rétegében, minden korosztályában jelen voltak az elégedetlenség csírái. Az időközben párttá szerveződött Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) nemcsak olyan értelemben ment át gyökeres változásokon, hogy az ellenállási harcot vezető széles népfrontból túlburjánzó apparátussal rendelkező kormányzó párttá vált, hanem abban a vonatkozásban is, hogy elszakadt a tömegektől, elsősorban a hadseregre támaszkodott, nem szentelt kellő figyelmet a politikai munkának. A függetlenségi háború köztiszteletnek örvendő veteránjai nem tudtak áthangolódni az új nemzedékek gondolkodásmódjára, nem tudtak rugalmasan reagálni elvárásaikra. Ez vezetett a társadalom elégedetlenségéhez, az utcai tüntetésekhez.

Sadli Bendzsedid államfő éppen ekkor bizonyította be „hazai pályán'1 azt, amit a nemzetközi színtéren már nemegyszer: hogy kiváló diplomata és reálpolitikus. Menesztette a párt és az állam vezetéséből a régi, merev gárdát, s olyan politikai reformokat vezetett be, amelyek megfelelnek a mai valóságnak, Algéria nemzeti hagyományainak, a tömegek elvárásainak. Ennek köszönhetően nemcsak saját pozícióját erősítette meg, hanem a Nemzeti Felszabadítási Front vezető szerepét is - mégha ezt nem is deklarálja a módosított alkotmány. A földreform bevezetése, amely ismét a fel- lahot tekinti a föld gazdájának, a magánvállalkozások támogatása, ami elősegíti a kézműves ipar és a kereskedelem fellendítését, az oktatási reform és az új szociális program, amely a többségben lévő fiatalok igényeinek kielégítésére irányul - mindezek olyan intézkedések, amelyek garantálni képesek az egy éve kezdődött sajátos, csendes forradalom sikerét.

GÖRFÖL ZSUZSA

Hajszálon múlott

... mármint az, hogy a kormányzó spanyol szocialisták a vasárnapi parlamenti választásokon meg tudták őrizni abszolút többségüket a cortesben. Ez a bizonyos hajszál egészen pontosan egyetlenegy sovány mandátumot jelent.

Az eredmények tanúsága szerint a 350-tagú testületben 176-ra mérséklődik a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) képviselőinek száma, vagyis 12 mandátumukról kénytelenek lemondani, hiszen eddig 184 képviselőjük volt. De még rosszabb ez a teljesítmény, ha az 1986-os szereplés helyett az előző, 1982-es választásokon aratott fényes PSOE-győzelem eredményeihez mérjük. Akkor ugyanis még 202 mandátummal büszkélkedhettek. Kétségtelenül ez volt a csúcs, s Madrid örömmámorban úszva azt várta a mindössze 40 éves Felipe González kormányfőtől, hogy Spanyolországot „visszavezeti" Európába, hiszen az 1975-ben megbuktatott francóista diktatúra következtében alapos elszigeteltségbe került.

Vajon sikerült-e ez az elmúlt hét évben a madridi kormánynak? Ha a választásról választásra romló szereplésből próbálnánk ezt megítélni, akkor azt a következtetést kellene leszűrnünk, hogy nyilván nem, mivel a szavazók egyre kevésbé bíznak a González-kabinetben. Csakhogy ez leegyszerűsített válasz lenne, amely nem fedné egészen a valóságot. A szocialisták ugyanis a hatalomváltáskor egy valóságos gazdasági csődtömeget vettek át elődjeiktől, s kemény fába vágták a fejszéjüket, amikor eltökélték: „minden- áron“ rendbeteszik ezt a szétzilált gazdaságot.

Most a közvélemény és az urnákhoz járulók nagy része éppen ezt a „bármi áron" módszert helytelenítette, mert szerintük túl nagy az az ár, amit a kormány az európai felzárkózás érdekében legfőképpen a bérből élők táborával megfizettetett.

Felipe Gonzálezék kezdettől fogva nem hagytak kétséget afelől, hogy az „európaisítás" néven meghirdetett programot úgy képzelik el: természetesen Nyugat-Európához sorakoznak fel. Ezt elősegítendő léptették be az országot a NATO- ba, s tegyük hozzá, a közvélemény emlékezetes erőteljes tiltakozása ellenére, amely a spanyol szuverenitást látta ezzel veszélybe kerülni. Majd az újabb lépés következett: Spanyolország 1986- ban belépett a Közös Piacba a 12-tagú közösség fejlettségben és fontosságban is utolsó helyen elkönyvelt újoncaként. (Talán a vele együtt belépett Portugália járt még ugyanilyen cipőben.)

A madridi kormány hosszú távon a közöspiaci belépéstől remélte és reméli változatlanul a gazdasági felzárkózást. Nos, a nem egészen négyéves tagság mérlege azt mutatja, hogy valamikor a következő évezred elején talán már lehet beszélni erről, de addig az átlagpolgárnak még sok népszerűtlen intézkedést kell lenyelnie, habár Gonzálezék szerint mindez kifejezetten az ő jövője érdekében történik. Csakhogy a kisember már olyan, hogy vonakodva viseli a reá nehezedő adót és egyéb ilyen jellegű terheket. Mert ugyan ki örült a veszteséggel termelő üzemek felszámolásának, főleg ha ott dolgozott és esetleg elbocsátották? De a Közös Piac illetékesei ezt így óhajtották.

Nem csoda, hogy az üzembezárások miatt a munkanélküliség tekintetében az ibériai ország változatlanul „rekordtartó": a keresőképes lakosság mintegy 19 százaléka állástalan, igaz, ez jobb teljesítmény az 1982-esnél, amikor 30 százalék körül táncolt ez a mutató. A helyzet azért javult némiképp, mert az üzemek megszüntetésével párhuzamosan beözönlő nyugat-európai

tőke rengeteg új munkaalkalmat teremtett, a beruházások évente 15 százalékkal bővültek, s ilyen ütemre még a Közös Piac vezető tagállamaiban sem akad példa! Ennek köszönhetően tehát szinte törvényszerű az átlagos évi 5 százalékos gazdasági növekedés, s e tekintetben is Spanyolország majdnem 2 százalékkal túltesz a közöspiaci átlagon. Egyes közgazdászok a mai Európa Japánjaként emlegetik Spanyolországot. A hasonlat talán túlzó, de a helyzetet mindenképpen jellemzi: a „mindenáron" szorgalmazott gazdasági felzárkózás első jelei már kétségtelenül mutatkoznak.

A madridi kormány azonban nem elégedhet meg ezzel, és a többi tagországhoz hasonlóan elsősorban 1992-re tekint, ekkorra jön létre ugyanis az államhatárokat gyakorlatilag megszüntető egységes nyugat-európai piac. Spanyolhonban jól tudják, hogy a remélt előnyök mellett a könyörtelen konkurencia is rászabadul majd az országra, s a vámok meg egyéb korlátok lebontásához már nem túl sok idő a hátralevő két esztendő. A González-kormánynak e hónapokban újabb erőteljes lépésekre kell magát elszánnia, olyanokra, amelyeket az állampolgárok és a szakszervezetek aligha fogadnak kitörő örömmel. Az utóbbiak máris jelezték, hogy nem fognak tétlenkedni, s fellépnek a kormány könyörtelennek minősített béremelésellenes politikájával szemben. A most harmadízben parlamenti választásokat nyert madridi szocialista párti kabinetnek tehát komoly szociális csatározásokra kell felkészülnie. Számol is ezzel, sőt, épp ennek tudatában hozta előre az egyébként csak jövö nyáron esedékes választásokat. Ha ezt nem tette volna meg, akkor a várható újabb megszorító intézkedésekkel a jövő év derekáig elriasztották volna a szavazóknak azt a töredékét is, amelynek köszönhetően most még „összejött" az a bizonyos plusz egy mandátum.

P. VONYIK ERZSÉBET