Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)
1989-11-22 / 275. szám, szerda
A fordulat éve előtt a szovjet gazdaság? Az 1990-re szóló terv és költségvetés fő vonásai és céljai A szovjet parlament most folyó őszi ülésszakának első felében - még a novemberi ünnepségek miatt közbeiktatott szünet előtt - hagyták jóvá a képviselők az ország jövő évi tervét és költségvetését. Az irányelvek, a főbb prioritások és mutatószámok parázs vitákban alakultak, formálódtak, hiszen a törvényhozók az egyes kérdésekben rendkívül sokszínű nézeteket vallottak, s így a vitafelszólalásokban radikális, mérsékelt és konzervatívnak minősíthető vélemények, módosító javaslatok egyaránt elhangzottak. Mégis kialakult köztük egyfajta közmegegyezés a tekintetben, hogy jövőre három dologra kell helyezni a hangsúlyt: a gazdasági helyzet stabilizálására, a fogyasztói piac ellátottságának javítására és a pénzügyi helyzet megszilárdítására. Ezek mindegyike önmagában is emberpróbáló feladat, s Mihail Gorbacsov találóan fogalmazott úgy a két törvény elfogadása után, hogy teljesítésükért legalább olyan keményen meg kell majd dolgozni, mint amilyen elszántsággal az iparosítás éveiben kellett. képviselők - a terv és költségvetés végleges változatát. Idén a parlamenti bizottságokban, majd a plenáris üléseken öt héten át vitatkoztak a tervezetekről, amelyeket éppen ezért csak október utolsó napján öntött végső formába a törvényhozás. A jóváhagyott két törvény főbb jellemzőit az előző hétvégén tették közzé Moszkvában. Vessünk néhány pillantást ezekre a mutatókra. A gyorsítás - a jövő zenéje Emlékezetes, hogy az átalakítás beindulásával egyidőben a leggyakrabban hangoztatott másik kifejezés a gyorsítás volt. Manapság az usz- korényije szinte kiveszett a szóhasználatból. Vajon már nem lenne időszerű ez a célkitűzés? Pillanatnyilag nem a legaktuálisabb, hiszen a gazdaságban sok egyéb halaszthatatlan dolgot kell rendberakni ahhoz, hogy a fejlődési folyamatok felgyorsulhassanak. Jelenleg inkább lassulási tendenciák érvényesülnek, hiszen például az év első kilenc hónapjában a tavalyi hasonló időszakhoz képest csak 3,6 százalékkal nőtt a nemzeti jövedelem, noha 7 százalékot terveztek. Ez meglehetősen szerény ütem, s erre alapozva a jövő évi előirányzatok készítői még alacsonyabbra kellett, hogy tegyék a mércét, nehogy eleve teljesíthetetlen és a a káoszt fokozó elképzeléseket tűzzenek ki. A közvélemény gyakran felveti a kérdést, hogyan állt elő ez az áldatlan gazdasági helyzet, hiszen a Gorbacsov-korszakban és Nyiko- laj Rizskov 1985 őszén történt kormányfővé választása óta a vezetés folyamatosan azon munkálkodik, hogy pozitív fordulat történjen a népgazdaságban. A moszkvai Pravda egyik elemzése erre úgy fogalmazta meg a választ, hogy valóban ellentmondásosnak tűnhet: a gazdasági stagnálás, sőt, a visszaesés jelei mutatkoznak, ám mégis általában kedvezően ítélik meg a kormány gazdasági tevékenységét. A tanulmány szerzője úgy véli, hogy a kabinet új, demokratikus módszerekkel, elvszerüen és nyitottan kezdett politizálni, ám mire ennek első gyümölcsei beérhettek volna, addigra törvényszerűen megjelentek a pangás időszakában gyökerező válságjelenségek, méghozzá nem is szórványosan, hanem tömegesen, egyidejűleg és mindenütt. Az átalakítás éráját megelőző legfőbb negatívumainak az elemzés a következőket tartja: a béralap elhibázott tervezését (semmibe vették a munka szerinti elosztás elvét), a vállalati teljesítmény megítélését torzító mutatókat (a bruttó árutermelésből indultak ki, s a tervteljesítéshez elég volt, ha a vállalat minél drágább alapanyagot dolgozott fel), s a rugalmatlan árképzés is megtette a magáét (egyes központilag meghatározott árak túl magasak, mások túl alacsonyak voltak). A tanulmány ezzel a felfigyeltető mondattal zárul: a kormány tevékenységét a mostani rendkívül bonyolult időszakban majd aszerint fogjuk megítélni, hogy mennyire dinamikusan lesz képes végrehajtani a jövő évi tervfeladatokat. 1990 - az újabb ötéves időszak kiindulópontja A jövő évi gazdasági irányelvek készítői kétszeresen nehéz helyzetben voltak. Egyrészt eredeti elképzeléseiket a már említett okok miatt vissza kellett fogniuk, s tekintetbe kellett venniük a mostani helyzetet. Tisztában voltak azzal, hogy nem építhetnek légvárakat, hanem csakis a realitásokból kiinduló, teljesíthető terveket állíthatnak össze. A folyamatos tervkészítést másrészt az is nehezítette, hogy menet közben kellett figyelembe venniük a fokozatosan elfogadott törvényeket a bérleti szerződésről, a szövetkezetekről, a földhasználatról, az egyéni kisegítő gazdaságokról, a sztrájkokról, valamint az állami vállalati törvény módosított változatát is. Sőt, minden szükséges törvényt még nem is öntöttek végleges formába, egyfelől időhiány miatt, másfelől azért, mert a képviselők a javasolt változatot elvetették és visszautalták az illetékes bizottság elé. A körültekintés indokolt a képviselők és a tervbizottság részéről, hiszen sok múlik azon, hogy milyen a jövő évi terv és költségvetés. 1990 ugyanis a mostani ötéves tervidőszak utolsó esztendeje és egyúttal az újabb ötéves terv kiindulópontja is. Jövőre a Szovjetunióban előrehozott pártkongresszust tartanak, amelyen jóváhagyják az 1991- 1995-re szóló gazdasági tervet, melynek koncepciója épp az idei eredményekre és a jövő évi célkitűzésekre épül. Tízszer több rubel a kelleténél A tervkészítésben döntő szerep hárul a pénzügyi szakemberekre, hiszen az egyik fő feladat a mindinkább elszabaduló infláció lefékezése és a pénzügyi egyensúly megteremtése. A becslések általában megegyeznek abban, hogy jelenleg körülbelül 9 százalékos az infláció, ezért jövőre mindenképpen antiinflációs pénzügyi politikára van szükség. A pénzügyminisztérium adatai szerint jelenleg 430 milliárd rubelnyi a forgalomban levő pénztömeg, viszont ennek alig a tizede lenne a kívánatos mennyiség. 1960-ban minden forgalomban levő rubelre 1,48 rubelnyi áru jutott, ma pedig egy rubelre alig 10 kopeknyi áru. Ez mindenképpen aggasztó statisztika, amelynek javításához egyidejűleg két dologra van szükség: szigorú pénzügyi politikára, az árufedezettel nem bíró rubeltömeg mérséklésére, illetve az alapvető fogyasztási cikkeket is érintő, égbekiáltó áruhiány enyhítésére, a piaci ellátás javítására. A pénzügyi helyzetet alaposan aláásta és megrendítette a 312 milliárdos belső szovjet államadósság, amelynek a nagyságát korábban titkosan kezelték, csak a kormányközlöny szeptemberi számában hozták először nyilvánosságra. A helyzetet nehezíti a 120 milliárd rubeles állami költségvetési hiány is, amit feltétlenül csökkenteni kell, s ennek egyik módja a megkezdett nagyberuházások építésének a leállítása, amit a törvény elfogadásánál figyelembe is vettek. A tervkészítés időszakában gyakorta hangzottak el olyan vélemények, hogy az inflációnak az árak azonnali befagyasztásával kellene útját állni, ezt főleg a szakszervezetek szorgalmazták. A gazdasági reform hívei viszont a piaci viszonyok megteremtéséért szálltak síkra. A kormány gyakorlatilag két tűz közé került: meg kellett fontolnia a piacpártiak és a piacellenesek érveit. Rizskov kormányfő Leonyid Abalkin miniszterelnök-helyettesnek, a reform egyik atyjának álláspontját vette védelmébe, s kijelentette: noha az infláció elhatalmasodásának megakadályozásához jelenleg még szükség van az árak állami ellenőrzésére, mégis be kell vezetni majd a piac által szabályozott szerződéses árakat is. Ilyen véleményütközések hevében alakultak a tervelképzelések, és a parázs hangulatú viták a parlamenti bizottságokban sem maradtak el. Ez új jelenségnek számít, hiszen a múltban izgalommentes szavazáson egyhangúlag fogadták el - igaz, még a régi módszerekkel választott Hangsúlyt a fogyasztási cikkek gyártására A kifejezetten szociális beállítottságú terv és költségvetés céljai a következők: a gazdasági és pénzügyi helyzet stabilizálása, valamint a kiegyensúlyozott belpiaci ellátás. A terv olyan előirányzatot tartalmaz, amelyre eddig a szovjet történelemben nem volt példa. Eléggé közismert, hogy a Szovjetunióban még a közelmúltban is elsőbbséget élvezett a termelőeszközök gyártása, míg a fogyasztási cikkeké háttérbe szorult. Jövőre gyökeresen megváltozik a helyzet: a tervek szerint a fogyasztási cikkek előállítása 13-szor gyorsabb ütemben emelkedik, mint a termelőeszközöké. A terv ezzel is hangsúlyozza azt a feltétlen szándékot, hogy rövid időn belül - a társadalmi elégedetlenség fokozódását megelőzendő - pozitív fordulat álljon be a fogyasztási cikkek piacán. Ezen a helyzeten egyébként importtal is javítani kívánnak, ezért rendkívüli fogyasztásicikk-behozatalra is megszavaztak egy tekintélyes összeget. Százalékokban kifejezve a termelőeszközök gyártása 0,5, a fogyasztási cikkeké pedig 6,7 százalékkal bővül. A reformnézeteiről ismert közgazdász, Nyikolaj Smeljov is helyeselte ezt a döntést és úgy vélte: megteremti a feltételeket a szovjet gazdaság szerkezetváltásának beindításához. A terv a lakosság életszínvonalának javítására a jövő évben 13,4 milliárd rubelt szán, amit különböző juttatások formájában folyósítanak elsősorban a létminimum határán élőknek, s ez az összeg az eredetileg javasoltnak csaknem a duplája. A terv intézkedik arról is, hogy a mil- liárdokat felemésztő nagyberuházások jelentős részét leállítják, s így ezek nem kötnek le felesleges eszközöket. Bárkiben felvetődik a kérdés, hogy a deficit nagyságának ismeretében vajon a fent említett célokra honnan jut majd pénz, s ezekre a felvetésekre az válaszolható, hogy részben a katonai költségvetés lefaragása nyomán felszabaduló eszközökből, hiszen jövőre - az idei 15 százalékos csökkentés után - újabb 8,3 százalékkal mérséklik ezeket a kiadásokat, ami 6,4 milliárd rubeles visszafogást és 70,9 milliárd rubeles katonai kiadásokat jelent. A pénzügyi egyensúly legfőbb eszközének a terv a költségvetési hiány visszafogását tekinti, s ennek a felső határa nem haladhatja meg a 60 milliárd rubelt. A jövő évi költségvetés bevételeit egyébként 429,9 milliárd rubelben, kiadásait pedig 489,9 milliárdos összegben szabták meg. Ezek a legfőbb jóváhagyott mutatók, s célszerűségükről, indokoltságukról utólag is vitáznak a közgazdászok, így például sokan azt tartanák elfogadhatóbbnak, ha a deficit felső határát 20 milliárdban maximálták volna. Megint mások szerint ezek a valóságtól elrugaszkodó elképzelések a mostani helyzetben illúziók, vágyálmok, s a terv inkább maradjon meg a realitások talaján. Az új elképzelések szerint összeállított terv és kötségvetés a legtekintélyesebb közgazdászok véleménye szerint reális, teljesíthető, de semmiképen sem alábecsült, eleve lazán meghatározott mutatókat tartalmaz. P. VONYIK ERZSEBET KOMMENTÁLJUK Diagnózis és terápia Gazdasági mechanizmusunk átalakítására is Rajkin szállóigévé vált mondása a jellemző: valami van, de nem az igazi. Úgy két-három évvel ezelőtt, amikor a nézetek formálásában és a döntések előkészítésében illetékes vezető személyiségek még azon vitatkoztak, hogy tökéletesítésnek vagy átalakításnak kell-e nevezni a születendő „gyermeket", még úgy tűnt, hogy az átalakítás akkor kidolgozott koncepciója igazinak fog bizonyulni. Az erre vonatkozó jogszabályok és rendeletek előkészítésével párhuzamosan azóta számos új tapasztalat, felismerés halmozódott fel, amelyek egyrészt arra utalnak, hogy az átalakítás koncepciója bizonyos kiigazításokra szorul, másrészt pedig arra figyelmeztetnek, hogy azt a bizonyos új gondolkodásmódot is állandóan fejlődő, új ismereteket hozó folyamatnak kell tekinteni. Tegyük hozzá, hogy a fenti gondolatmenet elsősorban a köz- gazdasági kutatással foglalkozó elméleti szakemberek agyában örvénylik, népszerűsítése egyelőre nem sok nyomdafestéket látott, ugyanakkor az átalakítás gyakorlati végrehajtását irányító politikai és gazdasági vezetők megfelelőnek tartják az eredeti koncepciót, s egyesek az ilyen „okoskodást" csak fölösleges zavaró körülménynek tekintik. Nehéz helyzetben van tehát az újságíró, akinek mindennapi munkájával a gyakorlati irányvonalat kell támogatnia, de a körülmények mérlegelése alapján úgy sejti, hogy talán mégiscsak a problémákat mélyebb összefüggéseiben elemző elméleti kutatóknak lesz igazuk. A dolog lényege a piaci mechanizmus szerepének eltérő értékelésében rejlik. Az átalakítás koncepciója számol ugyan a piaccal, de nem úgy, mint a gazdasági szabályozás alapvető, meghatározó tényezőjével, hanem mint bizonyos területeken és bizonyos korlátok között ható segédeszközzel. Márpedig egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az átalakításnak a piaci mechanizmus teljes bevezetésére kell irányulnia. Természetesen a mai értelemben vett, korszerű piacról van szó, melynek elválaszthatatlan tartozéka a gazdasági előrejelzés, a tervezés (mindenekelőtt vállalati szinten), a marketing, a szállítói-megrendelői kapcsolatok következetes és felelős fejlesztése, valamint a gazdálkodó szervezetek szintjén megvalósuló nemzetközi gyártásszakosítás és termelési kooperáció. Az adminisztratív irányításról a piaci mechanizmusra való áttérés azonban nem egyszerű dolog. A piaci mechanizmusnak van ugyanis néhány ismérve, elválaszthatatlan tartozéka, mint például a pénz teljes konvertibilitása, a tőkeáramlás, a keresletikínálati viszonyoktól függő szabad árképzés stb., amelyek elérésétől még nagyon messze vagyunk. Ha ezt a perspektívát komolyan gondoljuk, márpedig itt, Európa szívében komolyan kell gondolnunk, akkor ehhez gazdaságunk irányítási rendszerében és szerkezeti felépítésében húsbavágó, gyökeres változtatásokra lesz szükség. Toldozgató-foltozgató intézkedésekkel nem sokra megyünk, az óvatoskodó, halogató hozzáállás csak megnehezíti az átmenet feltételeit. Mindez azt jelenti, hogy azok a közgazdasági kutatók^ akik a megismerés magasabb szintjére jutva a piaci mechanizmus bevezetését szorgalmazzák, az útnak csupán a felét, a kezdeti szakaszát tették meg. Arra a kérdésre is választ kell keresniük, hogy a mi feltételeink között milyen alternatívák jöhetnek számításba a cél eléréséhez, milyen áldozatokra lesz szükség, mi ennek az átmenetnek az ára, milyen forrásokból kellene fedezni az ezzel járó költségeket, milyen mértékű inflációval kell számolnunk, mert ez is elkerülhetetlenné válik, hogyan változtassuk át az állami dotációkat szociális szempontú kompenzációkká, s hogy milyen sorrendben és időelosztásban kell megtenni az egyes lépéseket. A diagnózis után a terápiának kell következnie. A közgazda- sági elmélet szakemberei a diagnózis elkészítésével tulajdonképpen csak félmunkát végeznének, ha a gyógykezelésre nem adnának semmiféle receptet, s ezt a feladatot az adott esetben a népgazdaság gyakorlati irányításáért felelős vezetőkre bíznák. Egyelőre ugyanis a közvélemény által hozzáférhető publikációkban vajmi kevés nyoma van az ilyen jellegű fejtegetéseknek. MAKRAI MIKLÓS A Banská Bystrica-i Számítástechnikai Vállalat még az idén ezer darab PP 06.2 típusú személyi számítógépet gyárt. A felvételen Radim Benko a személyi számítógépek moduljait gerjeszti. (Petr Lenhart felvétele - ÖSTK) ÚJ SZÚ 4 1989. XI. 22.
