Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)

1989-10-12 / 241. szám, csütörtök

ÍJ szú 7 89. X. 12. TETEMESEK A BLOKÁD ÁLTAL OKOZOTT KÁROK Megrongált szerelvények érkeznek Örményországba (ÖSTK) - Lev Voronyin, a szov­jet minisztertanács első elnökhelyet­tese a parlament ülésén közölte, hogy Azerbajdzsán és Örményor­szág között helyreállt a vasúti közle­kedés és több hét után az első vonatok megérkeztek Karabahba is. Ez nyilvánvalóan azoknak, az intéz­kedéseknek is köszönhető, amelye­ket a szovjet törvényhozás a múlt héten fogadott el a vasúti közleke­dés folyamatos működésének bizto­sítása érdekében. Ugyanakkor a sajtóban megjelent riportok szerint a térségben nem oldódott meg az összes probléma. Szemtanúk sze­rint sokkoló hatású azoknak a szál­lítmányoknak az állapota, amelyek a jereváni állomásra érkeznek. A földrengés sújtotta területeknek szánt kocsikból kilopkodták az alkat­részeket, az elemes házakból hiá­nyoznak a tűzhelyek, a radiátorok, s amit nem lehetett elvinni, azt meg­rongálták a vandálok. A Krasznaja Zvezda Szurkov tá­bornokot, Örményország népi képvi­selőjét idézve azt írja, hogy az azer- bajdzsáni vasúti pályákon még csaknem 1200, építőanyaggal és egyéb árucikkekkel megrakott va­gon vesztegel. A blokád által okozott károk csupán Leninakanban 16 mil­lió rubelre becsülhetők. A szovjet Pravda ezzel összefüggésben rá­mutat, a blokád szervezőit szigorúan felelősségre kell vonni. Li Peng a gazdasági és politikai helyzetről (CSTK) - Kínában stabilizálódott a politikai helyzet, de néhány gazda­sági probléma továbbra is megol­dásra vár, jelentette ki Li Peng kormányfő Paul Victor Obenga ghanai miniszterelnökkel tartott pe­kingi megbeszélésén. A találkozóról tegnap számolt be a kínai sajtó. Li Peng kitért rá, hogy egyesek a világban a gazdasági eszközöket arra használják ki, hogy Kínát a je­lenlegi politikájáról való lemondásra kényszerítsék rá, ez azonban sosem sikerül. Meggyőződését fejezte ki, hogy a gazdasági reformok révén az ország helyzete javulni fog. A miniszterelnök megemlítette, hogy a Kínai KP néhány tagja nem volt elvhű és nem értette meg az ország felforgatására irányuló külföl­di törekvéseket. Voltak olyan embe­rek is, akik rosszul értelmezték a re­formpolitikát és a világ felé nyitást. E politika lényege a szocializmus tökéletesítése és nem a kapitaliz­mus meghonosítása Kínában - hangsúlyozta Li Peng. A China Daily című pekingi lap egy tudományos és műszaki kutató- központra hivatkozva azt írta, az ipari termelés gyors növekedése az országos takarékossági intézkedé­seknek köszönhetően lelassult, de még mindig nem felel meg a kor­mány elképzeléseinek. A központ munkatársai 1989-re 11,5 százalé­kos növekedést jósolnak a tavalyi 20,7 százalékkal szemben, viszont a kormány csak 8 százalékot terve­zett. Bush részt vesz a kábítószer-ellenes csúcson (ŐSTK) - George Bush elfogadta a meghívást a kábítószergyártás és -csempészet elleni nemzetközi együttműködés elmélyítéséről szóló csúcsértekezletre. Az amerikai elnö­köt Bolívia, Kolumbia és Peru állam­fője hívta meg. A három latin-ameri­kai ország legfelsőbb vezetői a perui Ica városban folytatott kedden ta­nácskozást a drogkereskedelem fel­számolásának lehetőségeiről. Hangsúlyozták, hogy a koka-terme- lő országokon kívül nagy felelősség hárul az USA-ra is, mint a világ egyik legnagyobb kábítószer-felvevő pia­cára. A keddi találkozó a latin-ameri­kai nyolcak csoportja tegnap - úgy­szintén Icában - megkezdődött csúcsértekezletének előzménye volt. A Fehér Ház közlése szerint a nemzetközi együttműködésről szóló csúcsot 90 napon belül meg­tarthatnák. A hírügynökségek rámu­tattak: a tanácskozás részét képez­hetné az október 27-én és 28-án Vogel Varsóban (ŐSTK) - Hans-Jochen Vogel, a nyu­gatnémet SPD elnöke kedden háromna­pos nem hivatalos látogatásra Lengyel- országba érkezett. Repülőtéri nyilatkoza­tában kijelentette, ismerkedni akar a len­gyelországi helyzettel és meg akarja vitat­ni a gazdasági segítségnyújtás lehetősé­geit. Vogel még kedden találkozott Lech Walesával, a Szolidaritás elnökével, aki­vel mindenekelőtt a gazdasági együttmű­ködésről tárgyalt. Tegnap Tadeusz Ma- zowieczki miniszterelnökkel találkozott, ma pedig Wojciech Jaruzelski államfő­vel folytat megbeszéléseket. Ügyvivő kormány Görögországban (ŐSTK) - Hrisztosz Szartzetakisz gö­rög államfő Joannisz Grivaszt, a legfel­sőbb bíróság eddigi elnökét nevezte ki az új kormány élére. Szartzetakisz ezt a lépést azután tette, hogy a legerősebb politikai pártok képvi­selői nem voltak hajlandók az új kabinet megalakítására. Sikertelenül fejeződött be a görög parlamentben képviselt összes politikai párt vezetőiből álló „nem­zeti egységkormány" létrehozására tett kísérlet is. Az új kabinetnek az lesz a fel­adata, hogy előkészítse a következő par­lamenti választásokat. Costa Ricában sorra kerülő közép­amerikai csúcskonferenciának, amelyen jelen lesz Bush elnök is. Francois Mitterrand francia ál­lamfő kétnapos venezuelai látogatá­sa végén sajtóértekezletet tartott. Ezen értékelte, hogy a latin-amerikai államok fokozott erőfeszítéseket tesznek a narkománia felszámolásá­ra. Mint mondotta, számos európai bankban is kábítószer-csempészet­ből származó piszkos pénzek forog­nak. Hangsúlyozta: azokat a francia bankárokat, akik kapcsolatokat tar­tanak fenn a drogmaffiával, a jövő­ben valódi bűnözőknek fogják tekin­teni. Rendkívüli törvények Panamában (ŐSTK) - Francisco Rodriguez, megbízott panamai elnök kedden rendkívüli törvényeket írt alá, ame­lyek segíthetnek kivezetni az orszá­got a gazdasági és a társadalmi válságból. A törvények többek között feltéte­lezik az állami alkalmazottak bérei­nek, az élelmiszerek árainak, a lak­bérek, a villany- és telefonilletékek befagyasztását. A megtakarított eszközök nagy részét szociális ter­vek megvalósítására fordítják. Az intézkedések ezenkívül hozzájárul­nak a provokatív fellépések, a sza­botázsok és más törvényellenes ak­ciók elleni harc aktivizálásához. A panamai belügyminisztérium köz­lése szerint az országban továbbra is érvényben van a kijárási tilalom. Louis Corvalán hazatért ' (ŐSTK) - Tizenhárom évi szám­űzetés után kedden visszatért hazá­jába Louis Corvalán, a Chilei KP KB volt főtitkára. A santiagói repülő­téren a demokratikus erők képviselői üdvözölték őt. Corvalán 1958-tól egészen az idei év elejéig volt a Chilei KP veze­tője, most váltotta fel őt tisztségében Volodia Teitelboim. A Pinochet vezette katonai puccs után, 1973-ban egy rendkívül szigo­rú koncentrációs táborba zárták, ahonnan a világ közvéleményének nyomására 1976-ban szabadult. Ek­kor kiutasították őt az országból, külföldön folytatta a harcot a Pino- chet-rezsim ellen. I. labdarúgóliga, 8. forduló Biztos győzelmet szalasztott el a DAC (r-zsi) - Tegnap este játszották az I. labdarúgóliga 8. fordulójának négy mérkőzését. Az „alsóházban" tanyázó B. Bystrica biztosan legyőzte a Sla- viát, ugyancsak 2:0 lett Prágában a Dukla - Vítkovice, és Ostraván a Bánik - Olomouc összecsapáson. Izgalmas hajrát láthatott a közönség Trnaván, ahol a házigazdák az utolsó másodpercekben öngólnak köszönhetően megszerezték az egyik pontot. A bajnokságban közel háromhetes szünet következik. A 9. forduló párosítása - október 28., 14.30: DAC - Inter Slovnaft ZTS, Olomouc - Nitra 16.30: Slovan - Trnava. Október 29., 14.00: B. Bystrica - Ostrava, 14.30: Cheb - Dukla, 16.30: Slavia - Pov. Bystrica, Vítkovice - Zbrojovka. Október 30., 16.30: Sparta - Bohemians (a tv is közvetíti). 1:1 (0:1) Trnava DAC Trnava, 5000 néző, játékvezető: Ul- rich. Góllövők: Prokop (öngól), ill. Pavlik. Ha reggelig játsszák a mérkőzést, ta­lán akkor sem tudott volna gólt lőni a Trnava. fgy a vendégek középhátvédjé­nek, az egyébként kiválóan játszó Pro­kopnak kellett „besegítenie": a 88.perc­ben olyan szerencsétlenül találta el a lab­dát az ötös sarkán, hogy az a hálóban kötött ki. A DAC nyilvánvaló taktikával lépett pályára: zártan védekezett és min­den lehetőséget megragadott a gyors el­lentámadásokra. Ezeket főleg a karmes­ter Pavlik révén vezette, aki a mezőny legjobbja volt. Nem okozott neki gondot két-három ellenfele átjátszása, nagyszerű labdákat adott társainak, azonban nem tudták ezeket értékesíteni, ő azonban igen: a 18. percben a tizenhatos ojdalvo- naláról, nehéz szögből a hosszú sarokba bombázott. Hideg zuhanyként érte a gól a hazaiakat, akik fölényben futballoztak, szinte az egész 45 percet az ellenfél térfelén töltötték. Nemegyszer helyzetbe is kerültek,, ám a legnagyobbakat is ki­hagyták, vagy Vahala kapus védett. A DAC szervezetten, nagy áttekintéssel játszott, jól védett területet, szorosan fog­ta a trnavai csatárokat. A 20. percben Klejch öt méterről leadott lövését a kapufa mentette. A másik oldalon az egyik tma- vai védő az üres kapuból fejelte ki a láb­SPORTHÍRADÓ • SORSOLTAK az európai férfi kézi­labdakupák 2. fordulójára. Az IHF Kupá­ban a Dukla Praha a Dinamó Bucuresti csapatával mérkőzik. A BEK-ben a Rába ETO ellenfele a Valúr Reykjavík lesz. A KEK-ben a ŐH Bratislavát kiverő VÁÉV Bramac a dán Virum Sorgenfri csapatával méri össze erejét. Az első mérkőzéseket november 4-én vagy 5-én rendezik, a visszavágókat egy héttel később. ■ NEM SZOMBATON, hanem vasár­nap rendezik (15.00) a Spoje Bratislava- Senec SZNL l-es labdarúgó-mérkőzést. ■ A PM-DATENSERVICE LETT a Zbrojovka Brno labdarúgó-szakosztá­lyának a szponzora. Az erről szóló szer­ződést tegnap délután írták alá a Pragos- portnál. • AZ ASZTALITENISZ Szuper Liga 2. fordulójának eredményei: Franciaor­szág - NSZK 5:2, Hollandia - Svédország 4:3! A Jugoszlávia - Csehszlovákia mér­kőzés lapzárta után ért véget. • A SZOVJET jégkorongbajnokság legutóbbi fordulójának eredményei: Szverdlovszk - Gorkij 5:2, Cseljabinszk- Kazany 2:4, Szpartak Moszkva- Voszkreszenszk 3:4, Kijev - Dinamó Moszkva 3:3, Jaroszlavl - Harkov 4:3, Riga - Leningrád 7:2. A tabella élén a 25 pontos CSZKA Moszkva áll, második a Voszkreszenszk 24, harmadik a Riga 21 ponttal. • A férfi kézilabdabajnokság 3. for­dulójában: Kosice-Karviná 18:17, ŐH Bratislava-Dukla 24:23, Topol’éany- Presov 15:18, Slavia-Náchod 29:22, Gottwaldov-Trnava 19:18, Koprivnice -Pov. Bystrica 22:16. dát. Néha úgy tűnt, hogy túlzottan is kapujuk elé húzódnak a vendégek, de ritkán tapasztalható fegyelemezett védő­játékkal mindig hárítottak. Szünet után már nem veszélyeztettek annyiszor a ha­zaiak, s tulajdonképpen a DAC-nak volt két nagy helyzete. A 66. percben Be­lanszky át akarta ejteni a kifutó kapust, ám Gabriáka az ujjahegyével elérte a lab­dát rn^jct a 70 nercben Pavlik ideális beadását Cnaloupka (a DAC leggyen­gébb játékosa, aki csak sétált a pályán) közelről fölé fejelte. A másik oldalon Solár tette ugyanezt és Kapko rossz hazaadása után védőtársainak kellett menteniük. A DAC megérdemelten szerezte meg az egyik pontot; szervezetten, céltudatosan futballozott, gyors ellentámadásai rendre veszélyesek voltak. Adatok: kapura tartó lövések 10:3, mellé 5:3, szögletarány 7:2, szabálytalanságok 30:25. Sárga lap: Va- sil'ko, ill. Chaloupka, Takác, Fieber. (t. v.) B. Bystrica Slavia Banská Bystrica, 2000 néző, játék­vezető: Strechaj. Góllövő: Gostié (2). Jól játszott a Dukla, ilyen arányban is megérdemelten nyert. A prágaiak félén­ken kezdtek, jobbára csak védekeztek. A 12. percben Gostic kapáslövését nagy bravúrral védte a vendégek kapusa, négy perccel később azonban már ő is verve volt. Ezt követően mezőnyfölényt harcolt ki a Slavia, ám játékosai nem tudtak helyzetet kidolgozni. Fordulás után ismét a házigazdák vették át a kezdeménye­zést, és a 66. percben a mezőny legjobb­ja, Gostic eldöntötte a két pont sorsát. A hajrában Kuka szépíthetett volna, de egy méterről Jurackába bombázott. 2:0 (2:0) Dukla Vítkovice Prága, 900 néző, játékvezető: Cho- cholous Góllövök: Hapal és Luhovy. Már a 36. percben kialakult a mérkőzés végeredménye. Nagy lendülettel kezdtek a katonák, mindjárt az első percekben beszorították kapujuk elé az ostravaiakat. Az első gólra egészen a 21. percig kellett várni. Ekkor Hapal egy formás akciót követően talált a hálóba. Negyedóra múl­Magyarország-Spanyolország 2:2 (1:2) (Feketéné) - Szerdán este Budapes­ten a Népstadionban Magyarország-Spa- nyolország labdarúgó vb-selejtezőt ját­szottak. A vendégek váratlanul kétgólos előnyre tettek szert. A 33. percben Sali- nas, három perccel később pedig Michel talált a hálóba. A 25 000 néző már temet­te a magyar csapatot, ám a 41. percben Pintér szépített. A második játékrész sem volt izgalommentes, gólhelyzetek lénye­gesen kevesebbszer adódtak. Hét perc­cel a befejezés előtt Pintér húsz méterről hatalmas gólt lőtt a bal alsó sarokba. A VI. csoportból Spanyolország és Írország jutott a 24-es döntőbe. Írország-Észak- írország 3:0 (1:0). 1. Spanyolország 7 5 1 1 16:3 11 2. Írország 7 4 2 1 8:2 10 3. Magyarország 7 2 4 1 8:8 8 4. É.-Írország 8 2 1 5 6:12 5 5. Málta 7 0 2 5 3:16 2 TOVÁBBI EREDMÉNYEK - I. cso­port: Bulgária-Görögország 4:0 (0:0), II. csoport: Lengyelország-Anglia 0:0, V. csoport: Jugoszlávia-Norvégia 1:0 (1:0). A dopping ellen Moszkvában (ŐSTK) - Moszkvában kedden meg­nyitották a 2. Doppingellenes Világkonfe­renciát. Három napon át kormányok, a legkülönbözőbb nemzetközi és nemzeti sportszervezetek képviselői, tudósok, or­vosok, sportolók vitatják meg, mily módon lehetne hatékonyabbá tenni azt a küzdel­met, amelynek végcélja a dopping szám­űzése a világ sportjából. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvo­si testületének egyik jeles tagja, az angol Arnold Beckett arra hívta fel a figyelmet, hogy a sportszervezeteknek és a kormá­nyoknak össze kell hangolniuk a dopping elleni lépéseiket, egységesíteni kell a tilal­mi listákat, és mindenekelőtt világszerte lehetővé tenni az edzésidőszakban is el­végezhető, meglepetésszerú ellenőrzé­seket bármelyik sportágban. Arra számítanak a szovjet fővárosban, hogy elsősorban a kerékpározás kerül majd nagy nyomás alá. Azt várják, ebben a sportágban is szigorítsanak és változ­tassanak az eddigi gyakorlaton, hiszen az a kerékpáros, akit doppingoláson érnek, legfeljebb háromhónapos eltiltást kap, míg hasonló esetben más sportágban akár két év is lehet a kényszerpihenő. A Doppingellenes Világkonferencia egyik nagy érdeklődéssel várt eseményé­nek ígérkezik a NOB orvosi bizottsága egy másik tagjának, a nyugatnémet Manfred Donike professzornak az előa­dása. Mint ismeretes, a kölni szakember dolgozta ki azt a módszert, amellyel több hónapra visszamenőleg is kimutatható a legkeményebb doppingnak minősülő anabolikus szteroid használata. A súlyemelőknél Donike találmányát már elkezdték használni. Moszkvában számos sportvezető igent mond majd az úgynevezett szteroidprofilra, amely az. egyik leghatásosabb ellenőrzési sziszté­ma lehet elfogadása, nemzetközivé téte­le, általános alkalmazása esetén. va a házigazdák legjobbja, Luhovy növel­te a Dukla előnyét. A szünet után feljött a vendégcsapat, sorra rúgta a szöglete­ket, de igazi helyzetet nem sikerült kidol­goznia. Ostrava Olomouc 2:0 (0:0) Ostrava, 5000 néző, játékvezető: Do- biáá. Góllövők: Skarabela és Kaizar. Sokáig eredménytelenül rohamozott a Bánik, nem tudta meglepni a szervezet­ten védekező vendégeket, akik gyakran csak szabálytalanságok árán tartóztatták fel a házigazdákat. Fordulás után sem változott a játék képe, jobbára az Olo­mouc tizenhatosa előtt pattogott a labda. A 68. percben aztán megtört a jég: őkara- bela Neöas beadását a hálóba továbbítot­ta. Már mindenki elkönyvelte az 1:0-ás ‘ hazai győzelmet, amikor az utolsó perc­ben Kaizar kihasználta a vendégvédelem hibáját. Az I. labdarúgóliga táblázata: 1. Sparta 8 6 1 1 15:8 13 2. Ostrava 8 4 3 1 12:9 11 3. Bohemians 8 4 2 2 17:11 10 4. Nitra 8 4 1 3 13:10 9 5. Inter 8 3 3 2 12:10 9 6. Slovan 8 2 5 1 7:6 9 .7. Trnava 8 3 3 2 8:8 9 8. Vítkovice 8 4 0 4 13:13 8 9. Slavia 8 3 2 3 11 12 8 10. B. Bystrica 8 3 1 4 7:6 7 11. Brno 8 3 1 4 12:12 7 12. Olomouc 8 3 1 4 10:12 7 13. DAC 8 2 2 4 9:12 6 14. Dukla 8 2 2 4 7:10 6 15. Cheb 8 3 0 5 10:14 6 16. Pov. Bystrica 8 1 1 6 9:19 3 (ŐSTK) - A Moszkvában folyó torna I. fordulójának eredményei: Hermann- Stmadová 6:3, 6:3, Adams - Miro 6:3, 5:7, 6:4, Halard - Romanova 6:7,6:4,6:2, Zvereva - Halatian 6:3, 6:0. ■ Djakartában bemutató mérkőzésen: Chang - Mecír 7:5, 6:4. ■ Október 30-án kezdődik és novem­ber 5-ig tart a nagyszabású párizsi torna. Az előrejelzések szerint hiányzik majd Lendl, Connors és Agassi. Becker, McEnreo, Muster és Hlasek sem egész­séges. Ók még nem nyilatkoztak a rész­vételt illetően. ■ Ketten már bejutottak a Mesterek Tornájának döntőjébe: Boris Becker és Iván Lendl. A maradék hat helyért még a következők vannak versenyben: Ed­berg, Gilbert, McEnroe, Agassi, Chang, Mancini, Krickstein és Berger. Mecír- nek (13. a ranglistán) sokat kell javulnia, ha ott akar lenni a Madison Square Gar- denban, amelyet a viadal után felújítanak. Magabiztos a Slovan (sr) - Kedden este a 9. forduló mérkő­zéseit rendezték a jégkorong SZNL l-ben. Továbbra is magabiztos a Slovan, ezúttal Zvolenban aratott nagyarányú győzelmet. Az exligásnak hárompontos előnye van a tabella élén. A másik bratislavai csapat, az Ekonóm nem tud elrugaszkodni az utolsó helyről. Eredmények: Zvolen- Slovan 1:7, Presov - B. Bystrica 4:3, Nitra - Poprad 4:2, Sp. N. Vés - L. Mikuláá 0:3, Michalovce - Dubnica 3:4, Ekonóm - Topol'cany 1:6. 1. Slovan 9 6 1 0 51:17 17 2. Dubnica 9 6 2 141:18 14 3. Nitra 9 7 0 2 53:32 14 4. Topol'cany 9 4 1 4 32:24 9 5. Sp. N. Vés 9 4 1 4 23:29 9 6. Zvolen 9 4 1 4 27:35 9 7. Presov 9 4 1 4 28:37 9 8. Michalovce 9 2 3 4 33:38 7 9. L. Mikulás 9 3 1 5 31:42 7 10. Poprad 9 2 1 6 29:38 5 II. B. Bystrica 9 2 1 6 28:42 5 12. Ekonóm 9 1 1 7 27:51 3 X SAKK X (ŐSTK) - Londonban folytatódott a vi­lágbajnokjelöltek elődöntő mérkőzése: a Timman - Speelman összecsapás 6. játszmája döntetlenül végződött. Az ál­lás 3,5:2,5 a holland nagymester javára. A 7. játszmát ma bonyolítják le. Juszu- pov és Karpov nem ült asztalhoz, mert az utóbbi pihenőt kért. Négy parti után Karpov vezet 2,5:1,5 arányban. Ók is csütörtökön folytatják. •f Brnóban a 14. fordulót bonyolították le a női világbajnoki zónaversenyen. A bolgár Voiszka háromórás csatában legyőzte a magyar Mádlt. Az NDK-beli Wagner is megszerezte a pontot, ő a ma­gyar Szivét verte. Az állás: Voiszka 12, Mádl 10, Verőci, Sziva és Wagner 8,5 -8,5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom