Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)

1989-10-17 / 245. szám, kedd

Az SZLKP KB Elnökségének beszámolója a párt környezetvédelmi politikájáról a Szlovák Szocialista Köztársaságban bázis már kipróbált eredményeit, s azokat tökéletesíteni kell. Lakóhelyeink védelme Elvtársak, a népesség egészségi állapotára és jó közérzetére nagy hatást gyakorol a mun­ka és a lakás környezetének zajszintje is. Ezért helyesnek tartjuk, hogy e kérdések­nek fokozott figyelmet szentéinek első­sorban a gazdálkodó szervezetek és a nemzeti bizottságok. Ennek köszönhe­tőn előrelépést értünk el néhány e szem­pontból fontos gyártmány és termelési berendezés zajszintjének csökkentésé­ben. Felépítettünk számos, a városokat, a lakótelepeket és az üdülőközpontokat megkerülő terelőutat is, és sok városköz­pontból kizártuk a közlekedést, bővítettük a sétáló utcák területét. A zajszint csökkentésében a nagyobb előrelépés megkívánja a gépek és a gépi berendezés gyártásában főleg az új, ha­ladó műszaki megoldásokat, amelyeknek keresése elsősorban a termelést megelő­ző szféra dolgozóinak feladata. Néhány másféle megoldást valósíthatnak meg a nemzeti bizottságok, s az általuk irányí­tott szervezetek. Ez vonatkozik főleg a közutak javítására, a városi közlekedés­ben a villamos vontatás szélesebb körű alkalmazására. Napjainkban a környezet egyes alkotó elemeinek problémáiról szólva elsősor­ban az emberre gondolunk, arra, hogy megteremtsük alapvető aktivitásainak - munka, lakás, üdülés és pihenés - elő­feltételeit. A környezet javításának sürge­tő igénye összefügg az egészségvéde­lemmel is. A helyzet, főleg az ökológiai szempontból leginkább sújtott területe-^ ken, megkívánja a konkrét anyagi és káderintézkedéseket, hogy javulás követ­kezzen be s megteremtsük a lakossági üdülés és sportolás további fejlesztésé­nek előfeltételeit. Kiváltképp időszerű a munka körülmé­nyeinek rendezése, a rizikótényezők csökkentése. Kritikusan meg kell állapíta­nunk, hogy számos intézkedés ellenére az SZSZK-ban nem csökkent a veszélyes munkahelyek száma. Ezért helyesnek te­kintjük, hogy a higiéniai, a biztonsági és az egészségvédelmi szervek a Forradal­mi Szakszervezeti Mozgalommal együtt­működésben felhívják a figyelmet az ilyen munkahelyekre és a vezető gazdasági dolgozóknál szorgalmazzák a rizikómun­ka okainak megszüntetését. Ehhez ha­sonlóan a gépek és a gépi berendezések tervezőitől és konstruktőreitől, 'külföldi szállítóiktól, valamint a jóváhagyó szer­vektől is elvárjuk, hogy ne engedjék meg az olyan gépek és gépi berendezés üzembe helyezését, amely károsítja a dolgozók egészségét. A környezetátalakítással közvetlenül összefügg a műépítészek és városterve­zők munkája is. Sok, többnyire jogos bírálat éri őket, mivel ezen a területen túlsúlyban vannak az uniformizált építő­elemes lakóházak, az épületek nem elég­gé változatosak és tarkák, amit nem el­lensúlyoznak a módosuló urbanisztikai megoldások sem. Az SZSZK Fejlesztési- és Építőipari Minisztériuma valamint a nemzeti bizottságok fő műépítészeinek osztályai elé azt a feladatot állítjuk, hogy teremtsék meg városaink és községeink építésének, rekonstrukciójának, és kor­szerűsítésének új, lényegesen tökélete­sebb koncepcióját, s hogy a műépítészet, az urbanizmus és a területi terv olyan helyzetbe kerüljön, amilyenre nélkülözhe­tetlenül szüksége van a korszerű szocia­lista társadalomnak. Egyidejűleg az a véleményünk, hogy az urbanizmus, a műépítészet és az épí­tőipari termelés fogyatékosságai, ame­lyek a lakásegyüttesek építésének gyako­ri kísérő jelenségei, bizonyos mértékben enyhíthetőek elsősorban a zöldfelület bő­vítésével, a róla való gondoskodással s további, nem nagy beruházásokat igénylő akciókkal - beleértve a Z akciót is. Továbbá a környezet tisztaságának és rendjének megóvásával s olyan alakítá­sával, hogy megfelelővé váljon a társa­dalmi életre, a pihenésre, a lakossági kapcsolatok felvételére, a gyerekek, az ifjúság, a dolgozók és a nyugdíjasok ér­deklődési körének kielégítésére. Elvár­juk azt, hogy ennek a kezdeményezésnek élére a polgári bizottságokban dolgozó kommunisták, valamint a községekben és a lakótelepeken működő társadalmi szer­vezetek állnak. A környezetre kedvezőtlenül hat a hul­ladék. Hasznosítása elégtelen. Problé­mákat okoz nekünk főleg a szilárd háztar­tási hulladék, s annak tárolása számos, meg nem felelő telepen, ami veszélyezteti a felszíni és a felszín alatti vizeket. A hul­ladék égetése - egyelőre csak Bratisiavá­ban és (<assán (Kosice) - ezt a problémát csak részben oldja meg. Látnunk kell, hogy. a felszámolás ilyen módjánál nem hasznosítjuk a másodlagos''nyersanya­got, pedig nem kételkedhetünk népgaz­dasági hasznosságában, s ezen túlmenő­en további szennyezésre kerül sor. Meg­állapítást nyert, hogy a nemzeti bizottsá­gok, a Nyersanyaggyüjtó Vállalat, de a másodlagos nyersanyagok feldolgozói is egyelőre nem birkóztak meg megfelelő mértékben sem szervezetileg, sem mű­szakilag ezzel a többesztendős problé­mával. Annak ellenére sem, hogy ismere­tes a megoldással kapcsolatos számos javaslat, s más iparilag fejlett országok értékes tapasztalatai is rendelkezésünkre állnak. Aránytalanul sokáig tart a másod­lagos nyersanyag begyűjtése és a vele való gazdálkodás jogi szabályainak a köztársa­sági ipari minisztériumok által folyó kidol­gozása is. Az SZSZK Belügyi és Környe­zetvédelmi Minisztériumától, a nemzeti bizottságoktól és a termelési tárcáktól elvárjuk, hogy több felelősséget tanúsíta­nak, nagyobb kezdeményezést fejtenek ki a koncepciózus programok teljesítésére, a szilárd háztartási hulladékból származó másodlagos nyersanyag intenzívebb be­gyűjtésére és feldolgozására, hogy ezzel pótoljuk az elsődleges nyersanyagokat. Ugyanilyen komoly problémának bizo­nyul az ipari hulladék is, amelynek meny- nyisége szüntelen növekszik. Ez igen kedvezőtlen főleg azokban a térségek­ben, amelyekben egyéb környezetkárosí­tó tényezők is hatnak,. Ez a helyzet Se­redében az érclúgozás mellékterméke, 2iar nad Hronomban a vörösiszap s No- vákyban a hamu valamint a hulladékmész tárolásában. Az ipari hulladék felhaszná­lása ugyan mérsékelten növekszik, de a jelenlegi helyzet még mindig ki nem elégítő. Az illetékes tárcáktól és vállala­toktól elvárjuk, hogy cselekvően meg­oldják a hulladék hasznosításának kérdé­sét. Erre a célra feltétlenül élni kell a helyi szerveknek az állami vállalatról szóló tör­vényből következő hatáskörével is. Ez a törvény hangsúlyozza, hogy elsősorban maguk a hulladék előállítói fognak gon­doskodni hasznosításáról vagy nem ártal­mas tárolásáról. Külön probléma a toxikus és az egyéb veszélyes hulladék felszámolása. Ilyen hulladékot a jogszabályoknak meg nem felelően gyakran helyeznek el a szilárd háztartási hulladék telepein, mi több, elő­fordulnak olyan rövidlátásról tanúskodó kísérletek is, hogy külföldről importáljunk ilyen hulladékot. Ezért rendkívül sürgető a nemzeti bizottságokkal szemben tá­masztott azon követelmény, hogy követ­kezetesen valósítsák meg az SZSZK kor­mánya által kitűzött feladatot, s a 8. öté­ves tervidőszakban minden kerületben építsék fel a toxikus hulladék egy vagy két tárolóját, mégpedig az ilyen hulladék elő­állítóinak közös beruházásával. Ez a probléma megoldásának egyik alapvető módja. Sürgető feladatok . Elvtársak, a szlovákiai környezeti alkotóelemek helyzetének elemzéséből az következik, hogy az előttünk álló alapvető cél elérése - nem szabad megengedni a környezeti viszonyok romlását a termelőerők egyide­jű dinamikus fejlődése ellenére, s ezeket a viszonyokat fokozatosan úgy kell javíta­ni, hogy az ezredfordulóig az SZSZK területének túlnyomó részén megvalósul­jon az ökológiai egyensúly - nem lesz sem egyszerű, sem könnyű. Ez a cél azonban reális és elérése már halasztha­tatlan. Elsősorban a kormányban, az egyes tárcákban, a vállalatokban és az állami szervekben dolgozó kommunisták­tól elvárjuk azt, hogy élére állnak azon feladatok teljesítésének, amelyek az SZSZK környezete alakítása és védelme 8. ötéves tervidőszakra és kilátásaiban 2000-ig szóló átfogó koncepciójából kö­vetkeznek, s amelyet jóváhagyott a Szlo­vák Szocialista Köztársaság kormánya. Időrendileg első helyre tesszük a 8. ötéves tervidőszakra tervezett ökológiai építkezések megvalósítását. A környezet egyes alkotó elemeinek elemzése alapján pontosítani kell a programot és konkreti­zálni a további eljárást. Erre kell orientálni az irányító és a vállalati szférában, a kor­mányban és a nemzeti bizottságokban a párt szerveinek és szervezeteinek politi­kai-szervező és ellenőrző tevékenységét. A kiviteléző szervezetek kommunistáinak ellenőrizniük kell a jóváhagyott ökológiai berendezések építését, következetesen ragaszkodniuk kell a munka és a szállítás tervezett volumenjéhez, s ehhez meg kell teremteniük a kapacitásbeli és a szerve­zési előfeltételeket. A 9. ötéves tervidőszak szándékainak megfogalmazásánál fontos szem előtt tartani azt a tényt, hogy a további szociá­lis és gazdasági fejlesztés nem valósulhat meg a környezet kárára. Ehhez hasonló­an mindenütt és minden szinten meg kell határozni a prioritásokat. Elsősorban ezeknek megvalósítására fog összponto­sulni a társadalom igyekezete. Főleg a centrumtól, de a gazdálkodó szerveze­tektől és a nemzeti bizottságoktól is elvár­juk, hogy elsőrendű figyelmet szentelje­nek a legnagyobb környezetszennyező források felszámolásának. Ezt főleg azért hangsúlyozzuk, mivel a 9. ötéves tervidő­szakban ugyan több eszközt fordítunk a környezetvédelemre, de ez sem lesz elegendő minden probléma megoldá­sához. A legfontosabb szlovákiai prioritások közé tartozik az a feladat, hogy egészsé­gesebbé tegyük a levegőt elsősorban Bratisiavában, Serecfben, Vágsellyén (Sala), a Felső-Nyitra vidékén, 2iar nad Hronom és Ruzomberok környékén, a Szepesség középső részében, Kassán, Strázskéban és Vranovban, valamint más károsult területeken. A vízvédelem érdekében fontos befe­jezni a tisztítóművek építését elsősorban Bratislava-Petrzalkában, Leopoldovban, Zilinában, Martinban, Kassán, Presovban és további városokban, megkezdeni a szennyvíztisztítóművek rekonstrukcióját és építését, főleg a legnagyobb szennye­ző források színhelyén. A lakosság kifogástalan ivóvízzel való ellátására kell törekedni főleg Senicában, Nyitrán (Nitra), Trencínben, Losoncon (Lucenec), Nagykürtösön (Vel'ky Krtíá), Prievidzában, 2iar nad Hronomban, Rozsnyón (Rozhava), Spiáská NováVes- ben, Tőketerebesen (Trebiáov), Vranov nad Topl'ouban, Humennéban és egyéb vízhiányos területeken. Gondoskodni kell a víz védelméről, különös tekintettel a Csallóköz védett területének vízkészle­teire. Ennek érdekében feltétlenül gyor­sabban kell áthelyezni a Barátság kőolaj- vezetéket, fel kell építeni a Csehszlovák Duna-hajózási Vállalat bratisiavai ásvány­olaj átrakodóállomását, határozottab­ban kell védeni a Slovnaft térségében a felszín alatti vizeket és az említett nagykapacitású vízforrások védelmével össze kell hangolni a mezőgazdasági és az ipari termelést, valamint a lakótelepeket is. E szándékok megvalósításához fontos megteremteni a szükséges előfeltétele­ket. Főleg arról van szó, hogy a 9. ötéves terv és a 2005-ig szóló hosszú távú prognózis kidolgozásának jelenlegi sza­kaszában a gazdasági központ, elsősor­ban a Tervezési, Tudományos-Műszaki, és Beruházás-Fejlesztési Szlovákiai Bi­zottság, valamint a vállalati szféra is a koncepció céljait belefoglalja a megva­lósítási programokba és megteremtse elérésük előfeltételeit. Ezzel kapcsolat­ban a legfontosabbnak kell tekinteni azt, hogy minden halogatás nélkül már ebben az időszakban meghatározzák az ökoló­giai építkezések társadalmi költségfede­zetének hányadát, anyagi-műszaki és ka­pacitásokkal való biztosításának módját. E feltételek gyorsabb megteremtése lehe­tővé teszi már a 9. ötéves tervidőszak első éveiben az ökológiai építkezések megkezdésének folyamatos előkészíté­sét. Az alapvető fontosságú döntések közé soroljuk a monitorrendszerhez szük­séges devizaeszközök meghatározását, a haladó ökológiai mérő- és szabályozó­technika előállítását, amelyet egyes kivé­telektől eltekintve egyelőre nálunk nem gyártunk. A kormány kommunista tagjaitól elvár­juk, hogy a szövetségi kormánnyal együttműködésben helyesen alkalmazott állami politikával, de gazdasági szabályo­zókkal is a 9. ötéves tervidőszakban gon­doskodnak a jelentősebb szerkezeti vál­tozásokról, beleértve a környezetkárosító termelési programok visszafogását és megvalósításuknak esetleges leállítását. Ebben az átfogó folyamatban az a célunk, hogy csökkentsük a termelés energia- és anyagigényességét, növekedjen, a finom- vegyipar részaránya, nagyobb mértékben alkalmazzuk az energia nemes erőforrá­sait, beleértve az atomenergia szélesebb körű alkalmazását. Más szóval, a társa­dalmi érdek kifejezetten arra késztet ben­nünket, hogy fokozatosan és céltudato­san ökológiailag tiszta ágazatokkal he­lyettesítsük a szennyező ágazatokat, hul­ladékmentes technológiával a hulladékot produkáló technológiát. Ezzel egyidejűleg érvényesíteni kell azt a követelményt, hogy az új létesítmények megfeleljenek ezeknek az ökológiai mércéknek. A természeti és a területi potenciál összehangolása a szociális és a gazda­sági fejlesztés követelményeivel megkí­vánja számos elavult üzem elhelyezésé­nek felülvizsgálatát, s annak érzékeny fontolóra vételét, hogy társadalmilag mi az előnyösebb - ellátni őket a szükséges környezetvédelmi berendezéssel s általá­ban megvalósítani ökológiai szempontból biztonságos korszerűsítésüket avagy tel­jesen leállítani bennük a termelést. A párt szerveire és szervezeteire az a fontos feladat hárul, hogy az illetékes állami szervektől és a szervezetektől szorgal­mazzák e folyamat minden szociális és politikai vetületének teljes felelősségtu­dattal való felmérését. A Szlovák Szocialista Köztársaságban a honvédelmi termelést visszafogó prog­ramhoz kötődően a felszabaduló kapaci­tást ökológiai technológiát gyártó gépipari üzemekre kell orientálni. Ez elsősorban a martini és a kassai Nehézgépipari Mű­vekre vonatkozik. Ezzel összefüggésben elkerülhetetlennek tartjuk, hogy a Terve­zési, Tudományos-Műszaki és Beruhá­zás-Fejlesztési Szlovákiai Bizottság egyeztetésével és szoros együttműkö­désben az illetékes tárcákkal gyorsan tisztázzák a Szlovák Szocialista Köztár­saság gépipari vállalataiban a környezet- védelmi technológia gyártásának feltéte­leit. Ezzel egyidejűleg, összhangban a kor­mány határozataival, meg kell teremteni az ökológiai építkezéseket szolgáló építő­ipari kapacitás biztosításának gazdasági és szervezési előfeltételeit. A gazdasági mechanizmus átalakítása átmeneti időszakában végérvényesen megoldandó nagyon érzékeny kérdés az olyan környezetvédelmi, beruházások pénzellátása, amelyek megszüntetik a je­lenlegi szennyező forrásokat. Helyesnek tekintjük azt, hogy a központból oldják meg az egyes állami vállalatok egyenet­len ellátottságának s az ökológiai problé­mák elhanyagoltságának kérdését. A CSKP KB 15. ülése határozatainak szellemében egyértelműen érvényt kell szerezni annak az alapelvnek, hogy „Ami ökológiailag megfelel, az gazdaságos is“. - Erre kell orientálni a környezet és a ter­mészeti források használatával kapcsola­tos elvonások és adók rendszerét, vala­mint a környezetkárosításért a pénzbün­tetéseket is. Minden termelőnek tudatosí­tania kell felelősségét saját hulladékának és a használati értékét elveszítő gyártmá­nyainak a környezetre ártalmatlan felszá­molásáért. Ezért fontos politikai feladat­nak tekintjük azt, ha a pénzügyi-gazdasá­gi szabályozók kidolgozásának mecha­nizmusa következtében a szennyezők számára gazdaságilag előnyösebb lesz az ökológiai berendezések építése és hatékony üzemeltetése, mint jelentős pénzeszközök fizetése a környezet meg­károsításáért. A környezetről való gondoskodással és a természeti erőforrások ésszerű felhasz­nálásával szemben fokozza az igényeket az olyan megközelítés, amelynek kereté­ben az ökológiai szempontok szervesen egybeilleszkednek a szociális és a gazda­sági fejlesztés gyorsítása stratégiai irány­vonalának megvalósításával, a társada­lom átalakításával és demokratizálásával. Meg kell állapítanunk, hogy ebben a vo­natkozásban az irányításban tapasztalt helyzet lényegesen nem változott azt kö­vetően sem, hogy létrejött a Belügy- és Környezetvédelmi Minisztérium, s az egyes tárcák továbbra is gesztorai a kör­nyezet alkotó elemeinek. Amint azt megál­lalapították a CSKP KB 15. ülésén, ahatás- kör továbbra is szétforgácsolt, az ezzel kapcsolatos rendszer nem teljes és ezért nem nagyon hatékony. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a kormány, az illetékes minisztériumok és a nemzeti bizottságok megítéljék a környezetről való gondosko­dásban az államigazgatás gyakorlásának eddigi rendszerét és hatékonyságát,, és 1990. január elsejei hatállyal megtegyék a szükséges intézkedéseket. Szlovákia sajátos jellegű környezeti problémáinak megoldásában nagyobb részvételt várunk el a tudományos-kuta­tási bázis kommunistáitól, az újítóktól, az ésszerúsítőktól és a feltalálóktól. Meré­szebben kell hozzáfogniuk a környezet alakítása és védelme folyamata műszere­zési problémáinak megoldásához, a szi­lárd ipari és háztartási hulladék hasznosí­tása, a hulladékmentes technológia alkal­mazása, az alacsony zajszintű gépek és közlekedési eszközök szerkesztése és gyártása, a toxikus anyagok és a nehéz­fémek szennyező hatása korlátozása, a mezőgazdasági-élelmezési komplexum hulladéka és másodlagos termékei hasz­nosítása problémáinak megoldásához. Korunk a tudománytól egyidejűleg megkí­vánja a prognosztizáló tevékenység ma­gas színvonalát is, miközben hangsúlyt kell helyezni annak előrelátására, hogy az emberi tevékenység miképp hat a termé­szetre s mi teszi lehetővé idejében a ne­gatív következmények megelőzése mó­dozatainak feltárását. Mindannyiunk kötelessége A környezetről való gondoskodásban nagyobb szerepet kell vállalniuk a nemze­ti bizottságoknak. E tekintetben egyelőre nem foglalják el azt a helyet, amelyet korunk fejlődése megkövetel tőlük. En­nek oka főleg az, hogy elégtelenül élnek a törvényekből, valamint az általuk igaz­gatott terület átfogó fejlesztésével kap­csolatos felelősségükből következő jog­körükkel. Kezdeményezőbben kell gon­doskodniuk a rendről és a tisztaságról, a hulladék tárolásáról, a másodlagos nyersanyag osztályozott begyűjtéséről s néhány további probléma megoldásáról is. Személyesen felelősségre kell vonniuk mindazokat, akik megsértik a törvényt, szennyezik a vizet, a földet vagy a leve­gőt. Azt is szem előtt kell tartani, hogy több terület és régió, a nemzeti parkok, a védett tájegységek és a fürdővárosok természeti potenciáljuknál és jelentősé­güknél fogva meghaladják az e területe­ket igazgató nemzeti bizottságok kereteit. Ezekben az esetekben érvényt kell sze­rezni elsősorban a társadalmi szempon­toknak és mércéknek. Amint azt hangsúlyozta a CSKP Köz­ponti Bizottságának a környezet alakítá­sáról és védelméről szóló határozata, sür­gető fontosságú követelmény, hogy a nemzeti bizottságok a Nemzeti Fronttal együttműködésben gondoskodjanak a környezeti kérdések nyilvános megtár­gyalásáról és a jóváhagyott intézkedések megvalósításának következetes nyilvá­nos ellenőrzéséről. A környezet alakításának és védelmé­nek igényes feladatai fokozott követelmé­nyeket támasztanak a Nemzeti Fronttal és a benne tömörült szervezetekkel szemben. Becsüljük igyekezetüket és in­tézkedéseiket, amelyek tükröződnek a konkrét eredményekben. Becsüljük az olyan akciók társadalmi hasznosságát, amilyenek a Nemzeti Front műszakjai, a munkaaktivitás hetei. Az élet fája, A szakszervezeti tagok üzemüknek és köztársaságuknak mozgalom, továbbá a kertbarátok, a vadászok, a horgászok szövetségei tagjainak eredményeit, a tár­sadalmi szervezetek ötletességét egyéb vonatkozásokban is, amilyen a kulturális, és a műemlékek, a parkok, a városmelléki erdők karbantartása stb. Ezt a tevékeny­séget folytatni kell. A Nemzeti Front vá­lasztási programjaiba be kell iktatni továb­bi csatornák, gázvezetékek, kis szenny­víztisztítóművek, járulékos beruházások építését, a városok és a községek konkrét feltételei között a sürgető fontosságú to­vábbi környezeti problémák megoldásá­nak módját, beleértve zöldfelületek létesí­tését és a róluk való gondoskodást. Egy­szóval ebbe a tevőleges munkába be kell vonni minden lakost, ösztönözve felelős­ségtudatát, hogy előterjessze javaslatait, részt vegyen az intézkedések és a megol­dások eldöntésében és teljesítésük figye­lemmel kísérésében. Ezzel összefüggés­ben kiemeljük a Szlovákiai Természet- és Tájvédelmi Szövetség szerepét. Feladata szerintünk a népművelő és a nevelő tevé­kenység elmélyítése, s főleg az állami természetvédelemnek nyújtott közvetlen segítség. Ez nem csekély feladatokat hárít az ideológiai munka, a propaganda, az agi­táció, a kulturális-nevelő és a népművelő tevékenység egész területére is. A CSKP KB 10. és 13. ülése határozatainak szel­lemében céltudatosan el kell mélyíteni a lakosság, kiváltképp az ifjúság ökológiai tudatát, nemesíteni kell a természet, vala­mint a munka, a lakás,,az üdülés közegé­nek értékei iránti viszonyát és magatartá­sát és hozzá kell járulni a széles nyilvá­nosság ökológiai kultúrájának formálásá­hoz, olyan légkört teremtve, amelyben mindenki tudatosítja konkrét felelősségét. Elismeréssel nyugtázva a tömegtájé­koztatás és propaganda eszközeinek, fő­leg a Pravdának, az Új Szónak, a Nővé Slovonak, a rádiónak és a televíziónak érdemdús tevékenységét, egyidejűleg ki­fejezzük meggyőződésünket, hogy az új­ságírók teljes felelősségérzetet, tárgyila­gosságot és hozzáértést fognak tanúsíta­ni a környezetről való gondoskodás prog­ramjának magyarázásában, érvényesíté­sében, gyakorlattá váltásának szervezé­sében, a nyilvánosság nyílt tájékoztatásá­ban és a visszás jelenségek bírálatában. Érvekkel és tettekkel Elvtársak, elvárjuk azt, hogy a párt szervei és szervezetei élére állnak a környezet javí­tását célzó társadalmi igyekezetnek és a társadalmi szervezetekben, a nemzeti bizottságokban, a gazdálkodó szerveze­tek vezetésében dolgozó kommunisták is tüzetesebben és kitartóan fogják ma­gyarázni a párt e területtel kapcsolatos politikáját, érvekkel és konkrét tettekkel meggyőznek helyességéről és harcosab­ban síkra szállnak a kitűzött feladatok teljesítéséért. Különösképpen érzékeny megközelí­tést kell választani a fiatal nemzedék iránt. Tapasztalatlansága, a nemegyszer túlértékelt és célzatosan torzított népsze- rűséghajhászó nézetek, illetve az össze­függéseikből szándékosan kiragadott adatok iránti nagyobb fogékonysága megkívánja a rendszeres nevelőmunkát, amely a problémákról és a megoldásuk módjáról való igaz és idejében történő tájékoztatásra épül. Az irányító tisztségekben dolgozó kommunisták magatartásukkal bizonyít­sák a környezet iránti olyan viszonyukat, amely kiváltja a környezet problémái iránt érdeklődők bizalmát. Ez a kádermunká­ban is igényességet követel, s azt, hogy feltétlenül káderintézkedéseket foganato­sítsanak azokkal szemben/akik megsér­tik az ökológiai alapelveket. Az állami vállalatokban alakult új párt- bizottságoknak és a párt alapszervezetei­nek feladata az új gazdasági körülmények között is támogatni azokat a vezető dol­gozókat, akik a környezeti kérdések meg­oldására, az ökológiai szempontok tiszte­letben tartására törekednek, összhang­ban a szociális-gazdasági és a tudomá­nyos-műszaki fejlesztés feladataival. A környezet alakításának és védelmének nemcsak koncepciózus, hanem minden­napos feladatai is kell hogy a termelési feladatokhoz és a szociális jellegű problé­mákhoz hasonlóan a párt szervei és szer­vezetei tanácskozásainak napirendjére kerüljenek. Teljesítésükhöz a CSKP KB 15. ülése határozatainak szellemében kell hozzáfogni, Kifejezzük meggyőződésünket, hogy az SZLKP KB mai ülése cselekvően hoz­zájárul a környezet alakítása és védelme politikailag fontos s manapság rendkívül sürgető kérdésének megoldásához. (Alcímek: Új Szó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom