Új Szó, 1989. szeptember (42. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-01 / 206. szám, péntek
ÚJ szú 3 1989. IX. 1. Heves tüzérségi összecsapások Bejrútban és környékén Arafat kairói nyilatkozata a libanoni válság veszélyeiről (ÖSTK) - Bejrútban szerdán már szürkületkor fokozódott a harcok intenzitása a szembenálló keresztény és muzulmán erők között. Bej rút lakónegyedeire és elővárosaira, valamint a keresztények lakta partvidékre, sőt a fővárost övező hegyvidékre és a Bekaa-völgyre is tüzérségi lövedékek zúdultak. Az As-Safir napilap beszámolója szerint a harcokban négyen életüket vesztették, legalább 22-en megsebesültek. Csien Csi-csen Mongóliában (ŐSTK) - Csien Csi-csen kínai külügyminiszter tegnap négynapos hivatalos látogatásra Mongóliába érkezett. Kollégájával, Cerenpilin Gomboszürennel a kétoldalú kapcsolatokról és az időszerű nemzetközi kérdésekről folytat tárgyalásokat. A tervek szerint a legfelsőbb mongol párt- és állami vezetők is fogadják, s kétoldalú szerződést írnak alá a két ország állampolgárait érintő jogi kérdésekről. Az Ünen napilap tegnapi kommentárja a kínai diplomácia vezetőjének mongóliai látogatását a baráti kapcsolatok és a kölcsönös együttműködés, valamint a bizalom erősítésének jelentős állomásaként értékeli. Szovjet haditengerészet Három évről kettőre (ÖSTK) - A szovjet honvédelmi minisztérium javaslatot dolgozott ki arra vonatkozóan, hogy a haditengerészetnél háromról két évre csökkentsék a kötelező sorkatonai szolgálat időtartamát. Erről Grigorij Kri- vosejev vezérezredes, a szovjet fegyveres erők vezérkari főnökének helyettese számolt be a Krasznaja Zvezdának adott interjújában. A tervezetet még a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának kell megvitatnia és jóváhagynia. A szovjet katonai vezető hangsúlyozta, nagyon bonyolult kérdésről van szó, amelynek megoldása évekig is eltarthat. Úgymond pótlólagos emberanyagra is szükség lesz, s nőnek majd a kiadások is, hiszen a haditengerészetnél át kell majd szervezni a kiképzés, az oktatás rendszerét. Nabih Berrinek, a síita Amal mozgalom elnökének a kezdeményezésére tegnap Libanonban általános sztrájkot tartottak, amellyel a 11 évvel ezelőtt elhunyt ismert síita vezető, Muszu Szadra imámra emlékeztek. Jasszer Arafat egynapos egyiptomi munkalátogatásának befejeztével sajtóértekezletet tartott, amelyen hangsúlyozta: az arab országoknak fokozniuk kell erőfeszítéseiket a libanoni válság megoldása érdekében azért, hogy megakadályozzák a válság nemzetközi méretűvé válását és Libanon vallási telekezetek szerinti felosztását. A PFSZ vezetője úgy vélte, hogy a libanoni válság elmérgesedése katasztrófával fenyeget és Libanon miniállamokra bomlik, ha az arab országok nem találnak hamarosan kiutat. Arafat vendéglátója, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök szerint közvetlen összefüggés van a libanoni probléma és az izraeli-arab konfliktus között és a válságból kivezető útnak a palesztin kérdés megoldását minősítette. Az el nem kötelezettek szakértői a belgrádi csúcsot készítik elő (ÖSTK) - A belgrádi Száva kongresszusi központban tegnap megkezdődött az e! nem kötelezett országok szakértőinek tanácskozása, amely már hagyományosan megelőzi a mozgalom csúcsértekezletét (a jövő héten tartják meg a jugoszláv fővárosban). A mozgalom 101 teljes jogú tagországának képviselői a külügyminiszterek ma és holnap sorra kerülő találkozóját készítették elő. A tegnap megnyílt tanácskozáson áttekintették az el nem kötelezettek 9. csúcs- értekezletével kapcsolatos szervezeti kérdéseket, továbbá új tagországok felvételi kérelmét, továbbá a csúcs egyes tisztségviselőinek megválasztására vonatkozó javaslatokat és a külügyminiszteri találkozó napirendjét. Belgrádban egyébként minden előkészületet megtettek az el nem kötelezett országok legfelsőbb szintű értekezletének a megnyitására. A JSZSZK államelnökségének tegnap nyilvánosságra hozott nyilatkozata leszögezi, hogy befejeződtek a csúcsot megelőző zárókonzultációk és minden készen áll arra, hogy a konferencia megkezdhesse munkáját és eredményesen záruljon. Eddig 53 ország államfője és 12 kormányfő jelezte részvételét a tanácskozáson. A többi országot kül- ügyminszterek képviselik és csupán három államot - Libanont, Bolíviát és Barbadost - nagykövet képviseli majd. Ez azt jelenti, hogy BelgrádKölcsönös tiszteletre építve A két magyar állampolgár - aki hazánk területén nem tartotta tiszteletben törvényeinket, és vétséget követett el - ügyének lezárása, reméljük, véget vet azoknak az indulatoknak, amelyeknek az utóbbi napokban tanúi lehettünk néhány magyarországi tömegtájékoztató eszköz esetében. Eljött az idő, amikor - ahogyan mondani szokás - hideg fejjel, közösen ismét el kell gondolkodnunk a leglényegesebbről, a jószomszédi kapcsolatokról, a csehszlovák-magyar együttműködésről és barátságról. A Népszabadság szerdai számában a bírósági eljárást korrektnek minősítette. A napilap egyidejűleg hangsúlyozta: mindenkitől, aki határainkon túl tartózkodik, elvárható, hogy alkalmazkodjon az adott ország törvényeihez. Ez nem függhet attól, hogy ezek a törvények mindenben kedvünkre valók-e vagy sem, megegyeznek-e a mieinkkel vagy sem. A Népszabadság nagyra értékelte a csehszlovák hatóságok építő és racionális magatartását, és kiemelte: megerősödött meggyőződésünk, hogy mindkét országban hasonló alapállásból indul ki a felelős politika, s a csehszlovák-magyar barátság és együttműködés túlon túl fontos ahhoz, hogy bárki megzavarhassa. Igen, az együttműködés és a barátság valóban fontos. Ennek mi, Csehszlovákiában is tudatában vagyunk, és arra törekszünk, hogy kapcsolataink továbbra is a kölcsönös tisztelet, az egyenlőség, az egyik, illetve a másik ország érdekeinek tiszteletben tartása és a bel- ügyekbe való be nem avatkozás alapján fejlődjenek. Széles az együttműködés skálája, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában és a Varsói Szerződésben való tagságunkból eredő közös érdekek kötnek össze bennünket. A két ország állampolgárai között kiterjedtek a személyes kapcsolatok, közvetlen szomszédok vagyunk, és azt szeretnénk: ez a szomszédság olyan legyen, hogy mindkét nép számára hasznot hozzon. Az egész világon nagy változások mennek végbe. A szocialista közösség országaiban is átalakítás folyik. Keresik az olyan szocialista modell megteremtéséhez vezető utakat, amely megfelel az egyes országok feltételeinek. A folyamatokkal kapcsolatos álláspontunkat nemrég Mi- loá Jakeá elvtárs, a CSKP KB főtitkára fejezte ki. A szlovák nemzeti felkelés kitörésének 45. évfordulója alkalmából Banská Bystricában elmondott beszédében hangsúlyozta: „Szolidárisak vagyunk a lengyel kommunistáknak és minden szocialistabarát erőnek a Lengyel Népköz- társaság szocialista fejlődéséért folytatott küzdelmével. Ez a lengyel dolgozó nép érdekeit, az országaink közötti együttműködést, az európai stabilitást szolgálja. Támogatjuk a magyar kommunistáknak azt a törekvését, hogy megőrizzék a Magyar Szocialista Munkáspárt által az ország sorsának alakulására gyakorolt befolyást. Őszintén kívánjuk, hogy kapcsolataink a jövőben is a kölcsönös tisztelet, a szocialista internacionalizmus elvei alapján fejlődjenek. Meg vagyunk győződve arról, hogy az együttműködés elmélyítése és fejlesztése, valamint közösségünk országai szolidaritásának erősítése minden egyes országban a szocialista építés sikerének, a szocializmus megszilárdításának és tekintélye növelésének fontos feltétele. “ Ezt valljuk változatlanul a déli szomszédunkkal, szövetségesünkkel és barátunkkal, a Magyar Nép- köztársasággal fenntartott kapcsoltainkat illetően. JARMILA HOUFOVÁ bán kerül sor az el nem kötelezettek legreprezentatívabb csúcsértekezletére. Vendégként 11 ország küldöttsége lesz jelen. Ezek az államok a két fő katonai-politikai tömörülés a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai. Köztük lesz Csehszlovákia delegációja is, s hazánk most első ízben képviselteti magát a mozgalom csúcsértekezletén. A jugoszláv lapok beszámoltak arról, hogy a meghívott vendégként részt vevő küldöttségeket külügyminiszterek vezetik. A líbiai forradalom két évtizede (Munkatársunktól) - Líbiában, ebben a több mint másfélmillió négyzetkilométer kiterjedésű, ám mindössze alig 4 millió lakosú arab országban 20 éve győzött az akkor 29 esztendős Moamer Kadhafi nevével fémjelzett vértelen forradalom. Az ország életében sorsfordulót jelentő eseményről, s az azóta eltelt két évtizedről tájékoztatta tegnap Bratislavában az újságírókat Mohammed Moszbah, a Líbiai Dzsamahírija prágai nagykövetségének titkára és Szaad Szuhuli sajtóattasé. Líbia az eltelt 20 év alatt gyors fejlődést mutatott fel: a fő bevételi forrást jelentő olajjövedelmekből jutott a mezőgazdaság fejlesztésére, a termelők jelképes árakon gépeket kaptak, vizduzzasztók épültek és szinte egyedülálló létesítményként tavaly adták át a sivatagban lévő mesterséges folyót. Az oktatásügy is fellendült, hiszen 20 éve még csak egy egyeteme volt az országnak, jelenleg pedig már kilenc szakosított főiskolai intézmény működik. Az egyetemek irányítása demokratikus, ebben a diákok is részt vesznek, akárcsak a tömegek is aktívan bekapcsolódnak a közügyek irányításába és intézésébe. Ezt tükrözi az ország újabban használt elnevezése is, a Líbiai Dzsamahírija, ami Líbiai Arab Népi Szocialista Államot jelent. Csehszlovákia még a forradalom évében létesített diplomáciai kapcsolatokat Líbiával, támogatja a tripoli vezetés anti- imperialista politikáját és sokoldalú támogatást nyújt az immár 20 éves független arab országnak. vonyik) Hajnalban, négy óra negyvenötkor... Berlin 1939. augusztus 10. Prinz-Albrecht-Strasse, a biztonsági szolgálat, az SD székháza. A kapu- őrség átveszi a zömök, széles vállú, horpadt orrú férfi igazolványát, és beírja naplójába ezt a nevet: Alfréd Helmuth Naujocks. Az egyik fiatal tiszt felvezeti az érkezőt az emeletre, a rettegett hatalmú Reinhardt Heydrich irodája elé, ahol átadja öt egy másik tisztnek. Elindulnak a süppedős szőnyegekkel borított, márványlapú folyosón, de az első forduló utáni ajtónál már a szolgálatos tiszt veszi át a vendéget. Három szobával odébb pedig kinyitja a nagyhatalmú főnök legbelsőbb irodájának arasznyi vastagon tapétázott ajtaját, ómaga visz- szalép, hogy a főnök és vendége zavartalanul beszélhessenek. Ki ez az Alfréd Helmuth Naujocks? Régi ismerőse a főnöknek. Még Kielben ismerkedett meg vele, az utcán, ahol akkoriban nagy verekedéseket rendeztek a nácik. Heydrich volt a nácik ,,rohamcsapatának“ a vezetője, miután különféle vétségekért kidobták a haditengerészettől. Ismerőse pedig „a legjobb harcos", aki gépész volt, de amatőr ökölvívóként is kitűnt. Az előbbi a nácik uralomrajutásával egyidejűleg a biztonsági szolgálat főnökének tisztségében óriási hatalomra tett szert, az utóbbi csupán bokszbajnoki címre. De nem feledkeztek el egymásról... Az egyórás, zavartalan beszélgetés után Alfréd Helmuth Naujocks már gruppenführerként indul beosztási helyére, a lengyel határ közelében fekvő Gleiwitz városába. Szigorúan bizalmas, titkos feladat teljesítésére. x Két nap múlva. Genf, a rue de Lausanne 113. számú ház ötödik emeletén, a Geopress sajtóügynökség igazgatója és legjobb térképrajzolója, Alex Radó, meglepetését leplezve az ablakhoz lép, a szemközti Mon Repos parkot szemlélgeti, miközben ügyfele, Ottó Pünter elmélkedését hallgatja:- Ha úgy ráérnék, mint ahogyan nem, és történetesen birodalmi német lennék, akkor most a sziléziai határvidékre utaznék, Gleiwitzbe mondjuk... Utána átveszi ügyfelétől a megrendelést, és megkérdezi:-A Poisson-féle módszerrel kell megrajzolni? Pünter úr bólint és távozik. Radó kinyitja az előbb átvett irattartót, melynek belső oldalán, legfelül ez a név olvasható: Alfréd Helmuth Naujocks. A szovjet hírszerzés svájci csoportjának magyar vezetője, Radó Sándor, kinek fedőneve Dóra, tehát értesítést küld Edmond, a rádiós közvetítésével: Valakitől, Poisson továbbításával, Pakbón keresztül tudomásunkra jutott, hogy Gleiwitzben készülnek valamire. x Gleiwitz, 1939. augusztus 31. Naujocks gruppenführer számjeles rejtjelzésü táviratot kap: Az akció kezdete 19.55, a vége 20.05, minden konzervet használjanak fel. A megadott időpontban dörögni kezdenek a fegyverek a gleiwitzi rádióállomás körül. Felfigyelnek rá a rádióhallgatók is, egyre közelebbi lövéseket hallanak, majd a bemondó elcsukló hangját, zuhanását. Utána valaki lengyelül beolvassa a szöveget: Ütött a német-lengyel háború órája, az egyesült lengyel hadak meg fogják semmisíteni a németek minden ellenállását. Még kétszer-háromszor elhangzik ez a szöveg. Újabb lövéseket hallani, 20 óra 05 perckor véget ér a rádió adása. Ismét csak akkor szólal meg, amikor már mindegyik német adóállomás ezt zengi: Erőszakra erőszakkal válaszolnak csapataink, a hajnali 4 óra 45 perckor indított támadással... Ma már a részletek is ismertek. Lengyel ruhába öltöztetett bűnözök - a „konzervek" - az ígért kegyelem reményében elvállalták a feladatot, a gleiwitzi rádióállomás elfoglalását, az előre elkészített szöveg beolvasását, ahogy erre a feladatra Naujocks felkészítette őket. Utána elhagyták az épületet. A biztonsági szolgálat fegyveresei, Naujocks parancsára, persze, lelőtték őket. Holtan is a nácik „igazát" bizonyították. A gruppenführert később, 1941 januárjában verekedős, összeférhetetlen természete miatt megfosztották a biztonsági szolgálatnál viselt rangjától és bevonultatták. A keleti frontra nem merték küldeni, mert attól tartottak, ha fogságba esik elmondja a „szigorúan bizalmas államtitkot". Dániában, majd Belgiumban szolgált, gazdasági hivatalban. Azután 1944. nyarán rádöbbent: egyetlen társa sem él már, aki tud valamit a gleiwitzi esetről. Ezért az első adandó alkalommal, 1944. október 19-én Aachennél megszökött, és az amerikai csapatoknál jelentkezett. Még „vallomást" is tett, mert sejtelme sem volt arról, hogy neve a háborús bűnösök jegyzékén szerepel és a hírszerzőknek köszönhetően a történelemmé lett gaztett, a gleiwitzi eset részletei ismertek. Nürnbergben a nemzetközi bíróság őt is halálra ítélte. Annak ellenére, hogy bíróság elé állítani nem tudták, mert időközben a börtönből megszökött. Személyéről azóta sem tud senki semmit, de a tárgyaláson elhangzott vallomását ismeri a vilag HAJDÚ ANDRÁS A SZOT felfüggesztette részvételét a budapesti háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon KIVONUL-E AZ MSZMP A MUNKAHELYEKRŐL? (ŐSTK) - Magyarországon szerdán váratlan fordulatot hozott a középszintű politikai egyeztető tárgyalások újabb fordulója. A Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége úgy döntött, hogy felfüggeszti részvételét a háromoldalú fórumon és javasolta, hogy a SZOT jövő szerdára összehívott plenáris ülése hozzon olyan döntést: a szakszervezetek végérvényesen kivonulnak a tárgyalásokról. Ezt az elhatározást tartalmazó nyilatkozatot Kósáné dr. Kovács Magda, a SZOT titkára ismertette. Az elhatározást azzal indokolta, hogy a szakszervezetek szempontjából rendkívül fontosnak tekintett gazdasági konzultációk mindeddig csak szakértői szinten folytak. A nyilatkozat szerint a politikai egyeztető tárgyalások mind nyilvánvalóbban kizárólagosan pártközi fórummá válnak. A harmadik tárgyaló fél, köztük a szakszervezetek, számos fontos döntésben esélytelenül próbál érvényt szerezni álláspontjának. Tolmácsolta a SZOT Elnökségének azzal kapcsolatos nagyfokú aggodalmát, hogy ennek következtében a dolgozók széles tömegei nem vehetnek részt Magyarország politikai és gazdasági megújításában. Pozsgay Imre, az MSZMP tárgyalóküldöttségének vezetője sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a SZOT erre a következtetésre jutott és reményét fejezte ki. a szakszervezetek végül is felülvizsgálják álláspontjukat. Pozsgay Imre egyik tegnapi kijelentése nagy visszhangot váltott ki a társadalomban és az MSZMP számos vezető tisztségviselője nem értett egyet vele. Pozsgay az MTI hírügynökséggel ugyanis közölte- az MSZMP elfogadta az ellenzéki kerékasztal javaslatát, hogy a párt- szervezetek vonuljanak ki a munkahelyekről. Az MSZMP Elnökségének tagja, államminiszter kijelentette: az MSZMP küldöttsége abból indult ki, hogy a vállalatokban és intézményekben semmilyen párt szervezetei nem fognak tevékenykedni. Mint említettük, az MSZMP soraiban a Pozsgay-bejelentés vitákat váltott ki. Nyers Rezső, a párt elnöke például kijelentette: Pozsgay Imrét azzal bízták meg, hogy fogadja el az ellenzéki kerekasztal és az egyeztető tárgyalások további résztvevőinek indítványát, ha az a bíróságokon, az ügyészségeken és az államhatalmi szervekben működő pártszervezetek tevékenységének a leállítására vonatkozik. Pozsgay a háromoldalú tárgyalásokon tehát arra nem volt felhatalmazva, hogy elfogadja a vállalatokban működő pártszervezetek tevékenységének a leállítását kilátásba helyező indítványt. Nyers Rezső egyébként hangsúlyozta, a központi bizottság nem fogja ajánlani, hogy az MSZMP vonuljon ki a munkahelyekről, már- csak azért sem, mert a testület szerint a pártmunkát fokozatosan kell áthelyezni a munkahelyekről a lakóhelyekre. ENSZ-csoport Közép-Ameri kában (ÖSTK) - Szeptember 9-én ENSZ-szakértőkből álló 9 tagú csoport utazik a Salvador és Nicaragua közötti határnál lévő területekre. Legfontosabb feladata megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy létrehozhassák Közép-Amerikában az ENSZ-erők állandó képviseletét. A kilenctagú csoport ezenkívül felügyel arra is, hogy miként teljesülnek a nicaraguai ellenforradalmároknak nyújtott katonai segítség leállítására vonatkozó megállapodások.