Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-09 / 186. szám, szerda
Átfogó állami program szükséges Belorusszia - Csernobil után A hatalmas anyagi áldozatok és számos ember önfeláldozó munkája ellenére Belorussziában nem sikerült elérni a talaj és a mezőgazdasági termékek, elsősorban a tej, radionuklid szennyezésének tervezett csökkentését. A csarnobili katasztrófa következményei elleni harc bonyolultabbnak bizonyult, mint első pillantásra tűnt. A jelekből ítélve, jóval több anyagi eszközre, időre és a küzdelem új szervezeti formáira van szükség. Erre a kiábrándult következtetésre jutottak a szakemberek nemsokkal a csernobili események harmadik évfordulója után. Vajon az eredményezte-e a kialakult helyzetet, hogy a köztársaság hatósági szervei valamiben tévedtek a baleset következményeinek felszámolása során, vagy nem megfelelően tevékenykedtek? A közvélemény által feltett e kérdésre egyelőre nem tudunk válaszolni. Ha egy pillantást vetünk a térség térképére, láthatjuk, hogy a csernobili atomerőművet jelölő pont Ukrajna Belorussziával határos északi részén van. A közeli belorusz falvakból az energiablokkok épületeit szabad szemmel is látni lehet. Ez a körülmény meghatározó szerepet játszott a 11 millió lakosú köztársaság sorsában. A radioaktív felhő mozgása és az esőzések szeszélye következtében a baleset után a légkörbe kerülő hosszú életű radionuklídok legnagyobb része Belorussziaterüle- tére került. A szakemberek csak fél év múlva tudták kellő pontossággal megállapítani a sugárzó anyagok fajtáit. Csak ezután rajzolták meg, de még mind a mai napig pontosítják a radioaktív szennyezés térképét A kép nyugtalanító. Jelenleg Belorusszia területének 18 százaléka szennyezett, és ezen a területen több mint félmillió ember él. Tegyük még azt is hozzá, hogy épp ezeket a területeket használták a legintenzívebben mezőgazdasági termelésre. A csaknem kéttucatnyi radionuklid fajta közül a többség a Csernobilt övező 30-50 kilométeres zónába hullott. 1986 májusának első napjaiban Belorusszia fertőzött területeiről 25 ezer embert telepítettek ki. A katasztrófa után itt mérték a legmagasabb gammasugárzást, a rövidéletű jód—131 miatt. Ezen kívül felfedezték a hosszú életű cézium-137-es, stroncium-90-es és a plutóní- um-239-240-es izotópot. A baj azonban nem korlátozódott ezekre a helyekre. A gomeli terület 11, a mogiljevi terület 6 járásában jelentettek erős cézium-137 fertőzést, vagyis négyzetkilométerenként 15 curiet, vagy ennél többet, holott a talaj radioaktív tartalma természetes körülmények között négyzetkilométerenként jóval kevesebb egy curienél. Ezen a területen 415 lakott település található, ahol több mint 100 ezer ember él. A gammasugárzás szintje nem haladta meg a meg- engedhetőt, a talajba került nagy mennyiségű izotóp azonban azzal a veszéllyel jár, hogy a táplálékkal, a vízzel és a belélegzett porral az emberi szervezet belülről veszélyes mértékben fertőződhet. Ma ezek a területek jelentik a legnagyobb gondot. Nagy nyugtalanságot kelt az emberek körében, hogy három évvel a csernobili katasztrófa után, újabb 20 olyan falu lakosait telepítik ki, melyeket korábban veszélytelennek nyilvánítottak. Milliós nagyságrendű anyagi eszközöket fordítottak e települések sugármentesítésére, területük rendezésére, a szociális infrastruktúra javítására, aminek a feltételezések szerint azt kellett volna eredményeznie, hogy a lakosság belső sugárfertőzését meggátolják. Tehát miről is van szó?-1988 júniusától októberéig a Szovjetunió Radioaktívvédelmi Országos Bizottsága kidolgozta azokat az alapelveket amelyek eligazítást nyújtanak arról, hogy a radio- nuklidokkal szennyezett területeken milyen feltételek mellett tekinthető biztonságosnak a lakosság ott- élése - mondja Viktor Burjak, a Belorusz SZSZK egészségügyi miniszterhelyettese. - Ez a koncepció a radioaktív sugárzás azon maximálisan megengedhető szintjén nyugszik, amelyet egy ember egészségének károsodása nélkül, életének egész tartalma alatt elviselhet. E szint 70 év alatt nem haladhatja meg a 35 bárt. A szakemberek előrejelzése szerint azokban a falvakban, amelyekről előbb esett szó, a sugárzás szintje meg fogja haladni a 35 bárt. Több mint 60 másik faluban a sugárzási szint meghaladja a 35 bárt, ha nem tesznek intenzív lakosságvédő intézkedéseket. Ez a koncepció rendkívül szigorú, ám ugyanakkor figyelembe veszi a tényleges helyzetet. Az állandó radioaktív sugárzási zónákban valamennyi lakost több alkalommal orvosi vizsgálatnak vetettek alá. A következtetések egyérÜzbég parasztok az orosz földeken Oroszország központi vidékén, a Kosztromai területen alakult egy szövetkezet. Szokatlanul cseng a neve ezen a tájon: Horezm. A dolog magyarázata, hogy a parasztok, akik itt béreltek földet, az üzbegisz- táni Horezm környékéről jöttek. Húst és tejet, burgonyát, takarmánynövényeket és gabonát fognak termelni. Vajon mi késztette őket arra, hogy a napfényes Amudarja partjairól áttelepüljenek a zord éghajlatú orosz földekre? Nézzük csak, mivel magyarázza a történteket Kazah Halimbetov, a területi tanács elnöke a Horemz- szkaja Pravda hasábjain:- Területünk a Karakum és a Kí- zilkum sivatag között húzódik, a mezőgazdasági művelésre alkalmas földek és a vízkészletek korlátozottak, a lakosság viszont gyorsan növekszik és máris, egyre gyarapszik azoknak a száma, akik nem tudnak elhelyezkedni. Korábban az öntözött földek túlnyomó részén gyapotot termesztettünk, ez a terület most valamivel kevesebb, a szabaddá tett földeken most másféle növények teremnek. Ennek ellenére a közeljövőben sem tudunk gyökeresen javítani saját termésünkből a lakosság élelmiszer-ellátásán. Most az, hogy a szovhozok és a kolhozok bérbe adnak földeket parasztcsaládoknak és brigádoknak, valószínűleg élénkíteni fogja a mezőgazdasági termelést, de nem biztosítja a falusi lakosság teljes foglalkoztatottságát. , A terület vezetői abban látták a kiutat, ha szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat az Oroszországi Föderáció olyan körzeteivel, ahol az elnéptelenedett falvakban nagyon kevés a munkáskéz. A horezmiek már a Kosztromai terület több szovhozá- val és kolhozával kötöttek földbérleti szerződést. Még nem is oly régen szervezett munkaerő-toborzással (állami szervezetek bonyolításában), megannyi kedvezménnyel is nehezen lehetett rávenni üzbég parasztokat, hogy oroszországi területekre menjenek dolgozni. Sok család hazaköltözött, mert elégedetlen volt az élet- és munkakörülményekkel. A régi gazdaságirányítási módszerek, a temérdek utasítgatás és korlátozás miatt a parasztok nem sok értelmét látták, hogy a szülőföldjüktől távol vállaljanak munkát. Most más a helyzet. A bérelt földön maguk gazdálkodnak, valóban gazdának érzik magukat. A Kosztromai területen kötött földbérleti szerződések értelmében a horezmi parasztok a termés felét az államnak adják el, a másik felével saját belátásuk szerint rendelkeznek. A horezmi bérlőknek két szempontból is előnyös a közvetlen gazdasági kapcsolatok fejlesztése az Oroszországi Föderáció területeivel: besegítenek az élelmiszer-ellátásba és enyhítik a munkaerő-problémákat az üzbég falvakban. A „felsőbb“ utasításoktól mentes és csak a kölcsönös gazdasági előnyökön nyugvó kapcsolatok eredménye, hogy a burgonyát termelő üzbég paraszt és az orosz szántó- vető minden nemzetiségi ellentét nélkül békésen megfér egymás mellett. (APN) telműek voltak. Sikerült az emberek radioaktív sugárvédettségét biztosítani. A kitelepítetteken kívül senki sem kapott egészségre káros sugárdózist. A legnagyobb mérvű fertő- zöttség (mindössze 3 fő) 30-38 bar volt. A külső sugárdózisok 5-7-szer, a belsők 10-15-ször voltak alacsonyabbak a vártnál. Az ellenőrzött zóna lakóinak összes sugárterhelése 1986-1988-ban 9 bar volt. Más területeken a terhelés 3,3 bar volt, a megengedett 15,5 bar helyett. Statisztikailag nem mutathatók ki olyan megbetegedések, melyek a sugárzás következményei lennének. Ugyanakkor az orvosok elméletileg nem zárják ki, hogy egy távolabbi jövőben emelkedhet a vér, a genetikai és rákos megbetegedések száma. Ezért különleges figyelmet fognak fordítani az immunológiai kutatásokra. Ennek ellenére ahhoz, hogy biztosítsák a sugárzás megengedett biztonságos szintjét, nem kevés erőfeszítésre és anyagi ráfordításra van szükség. A lakosságot máshonnan ideszállított tiszta élelmiszerekkel kell ellátni, jobb egészségügyi és higiéniai, élet- és munkakörülményeket kel! számukra teremteni. Az orvosok és tudósok Belorusz- sziában jelenleg kereszttűzben vannak. Egyrészről a gazdasági szakemberek szidják őket, akik jelentős összegeket fordítottak azoknak a falvaknak a korszerűsítésére, melyek lakóit most máshová telepítik. Miért nem alakították ki a 35 baros koncepciót korábban? Hiszen a baleset következményeinek elhárítását célzó munkák mindeddig egy magasabb megengedhető sugárterhelést vettek figyelembe. De honnan lett volna e kérdésben tapasztalatunk? A sugárzáshelyzet, és általában az események menete a katasztrófa után teljesen más volt, mint ahogyan azt a tankönyvek leírják. Más részről az a tény, hogy csökkentettük a megengedhető sugárterhelés szintjét, bizalmatlanságot váltott ki a lakosságban. Mi a biztosítéka annak, hogy a 35 bar nem más, mint az igazság felé tett következő lépés. Ennek ellenére a csernobili probléma körül kialakult feszült, pszichológiai szituáció nem az orvosok hibája. Országunkban mind a mai napig nem létezik a csernobili katasztrófa hosszú távú következményeinek felszámolását célzó egységes állami program. A katasztrófa sújtotta területeket nem az egyszeri, a „lyukak betömésére“ szánt adományok menthetik meg, hanem a távlati ötéves tervekben szereplő, szükséges technika és műszerek előállítását előíró feladatok, a lakosság egészségügyi ellátása. Belorussziában a sugárfertőzött területeken továbbra is intenzív mezőgazdálkodást folytatnak. Ahhoz, hogy e területekről tiszta tejet, húst, takarmányt kapjanak, különleges, drága technológiára van szükség. Mind a mai napig senki sem számította ki, vajon végeredményben megéri-e, hogy ezeken a területeken hagyományos mezőgazdasági termelést folytassanak, avagy hatékonyabb lenne ezt átprofilírozni. Igen sok a probléma. A köztársaság kormánya javasolta, hogy dolgozzanak ki egységes állami programot a csernobili katasztrófa következményeinek felszámolására. Ennek konkrét téziseit most vitatják meg. Vajon országos erejű törvénnyé emelkedik-e a közeljövőben e program? Egyelőre több száz Belorusz falu határában a háborús idők ,,aknamentesítve“ felirataihoz hasonlóan táblák vannak kitéve arról, hol lehet legeltetni, gombát szedni, vagy hol nem tanácsos a gyerekeknek játszani. Az emberek az ilyen figyelmeztetésekhez hozzászoknak, csakúgy, mint bármilyen állandó veszélyhez. Ettől azonban az ellenőrzés alól kiszabadult atom nem lesz kevésbé veszélyes. VJACSESZLAV HODOSZOVSZKIJ (APN) KOMMENTÁLJUK l-l Kinek jó, ha formális? Hovatovább egyre többet s egyre gyakrabban hallunk, olvasunk a brigádrendszerú munkaszervezésről és javadalmazásról. Arról, hogy a munkának e progresszív és kollektív, pszichológiai aspektusai révén az emberi tényezőt aktivizáló formája mennyire előnyös mind a dolgozók, mind munkaadóik számára. Arról, hogy sajátos társadalmi-politikai jellegénél fogva a munkahelyeken elősegíti például a demokratizálást - hiszen a brigádrendszerben dolgozók közvetlenül részt vesznek a termelés irányításában -, hogy általa javul a munka minősége, növekszik a termelékenység stb. Ezért a népgazdaság szinte valamennyi ágazatának vezetői immár hosszú évek, sőt évtizedek óta szorgalmazzák e munka- szervezési és javadalmazási forma szélesebb korú alkalmazását- mi tagadás, nem igazán meggyőző eredménnyel. Vajon mi lehet ennek az oka? A közelmúltban erre a kérdésre keresték a választ a bratislavai Építőipari Gazdasági és Szervezési intézet munkatársai. Megkérdeztek több mint 300 brigádtagot, 22 brigádvezetöt és 132 olyan dolgozót, aki nem a szóban forgó rendszer szabályai szerint dolgozik. Az eredmény? A brigádtagoknak a fele nem is tudott arról, hogy üzemének vezetősége és kollektívájuk megegyezést kötött az új munkafeltételekről. Tíz százalékuknak fogalma sem volt arról, hogy mindez mit is jelent számukra, s kétharmaduk, de még a brigád- vezetők többsége is csak a sajtóból tájékozódott valamelyest a brigádrendszerú munkaszervezésről és javadalmazásról, melynek során a bérezésben meghatározó szerepet játszik a kollektíva által elvégzett munka mennyisége és minősége. Igaz, hogy a brigádrendszerben dolgozók havi átlagkeresete csaknem 300 koronával több, mint a hagyományos keretek közt dolgozóké, de mint kiderült, a mozgóbérek igazságosabb, kollektív elosztására így is csak ritkán kerül sor. Általában a hagyományos gyakorlatot követik, tehát a csoportvezető, a mester határozza meg náluk is, ki mennyi prémiumot érdemel. Márpedig ez ellentmond e javadalmazási forma alapelveinek. Mint arról bevezetőnkben szóltunk, a brigádrendszerú munka- szervezés alapszabályai közé tartozik, hogy a dolgozók valamennyien bekapcsolódnak az irányítómunkába is. Javaslataikat, ötleteiket a rendszeresen tartott munkaértekezleteken kellene elmondaniuk, hogy megvitathassák őket, és közösen döntsenek, hogyan tovább. Csakhogy a megkérdezett brigádtagok szerint ilyen megbeszéléseket ritkán, rendszertelenül, esetleg negyedévenként egyszer tartanak. Tehát nem, vagy alig gyakrabban, mint azok a kollektívák, amelyek nem brigádrendszerben dolgoznak. A munkaértekezletek leggyakoribb témája a munkabiztonság és a munkakörülmények, illetve az anyagellátás. A legfontosabb témakörként azonban a javadalmazást jelölték meg a brigádtagok. Külön figyelmet érdemel, hogy az üzemek, vállalatok vezetői legfeljebb minden harmadik ilyen munkaértekezleten vesznek részt. Pedig a dolgozóknak bőven akadna megbeszélnivalójuk velük is, nemcsak közvetlen feletteseikkel. így aztán érthető a brigádtagok elégedetlensége, hogy hozzászólásaiknak legfeljebb fele talál visszhangra. A felmérés terjedelmes táblázatokba foglalt adatai közül még felsorolhatnánk néhány elgondolkodtatót, de azzal a lényegen mit sem változtatnánk. Tudniillik azon, hogy a különbség a brigádrendszerben vagy azon kívül dolgozók munkája, bére és az irányításban való részvétele között egyelőre minimális. A bökkenő csupán az, hogy a közvélemény mindezt a brigádrendszerú munkaszervezés és javadalmazás számlájára írja, holott ez korántsem méltányos. E munkaforma ez ideig azért nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert a legtöbb üzemben igazában- ne áltassuk magunkat - csak formálisan, papíron létezik. Ez ugyan elegendő a felettes szervek, szervezetek megtévesztéséhez, s az üzemek, vállalatok vezetői kipipálhatnak egyet a rájuk háruló feladatok közül. Csak az a kérdés, kinek jó, ha így félrevezetik feletteseiket, önmagukat. Legyen szabad figyelmeztetni arra, hogy a formálisan létező munkamódszerek „alkalmazása“, a papíron megszépített eredmények ideje már lejárt. Az a vállalat, amely az új gazdasági feltételek között is ilyen önámító ügyeskedésekkel próbálja megalapozni jövőjét, alighanem pórul jár, s nem csupán az építőiparban. BARANYAI LAJOS Új szennyvíztisztító állomás kezdte meg próbaüzemelését két hónappal ezelőtt Hu- línban. Az 53 millió korona értékű létesítményt a Na- rex vállalat, a helyi szerszámgép- gyár és a Krome- fíii Járási Nemzeti Bizottság építtette. A mechanikus és biológiai rendszerű tisztítóállomás egyelőre csak teljesítményének egyharmadával működik, de a városi szennyvízcsator- na-hálózat bővítését követően évente 2,8 millió köbméter szennyvizet fog tisztítani. (Igor Zehl felvétele - CTK) ÚJ SZÚ 4 1989. VIII. 9.
