Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-26 / 201. szám, szombat
ÚJ szú 7 989. VIII. 26. 22. KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG ICöicsoii kajakkal a döntőbe (ÖSTK) - Plovdivban a 22. kajak-kenu világbajnokságon tegnap több csehszlovák hajó is érdekelt volt. A férfiak közül Szabó Attila, Petr Procházka és a Jan Bartűnék-Fibigr kettős bejutott a mai döntőbe. A nők kevésbé voltak szerencsések. Két előfutam volt a kajak egyesek 500 m-es táv- ján. Szabó Attila a magyar Gyulay Zsolt hajójával biztosan lett első futamában, de az amerikai Herbert 59 századmásodperccel gyorsabb volt a másik elődöntő csoportban. A kenus Petr Procházka a kanadai Cainnal vívott nagy versenyt a döntőbe jutást jelentő második helyért és a szöuli olimpiához hasonlóan, ezúttal is ő volt a jobb. A kajak kettesek és a kenu kettesek elődöntője meglepetések nélkül zajlott le. A Bartúnék-Fibigr kettős futamgyőzelemmel jutott tovább. A kajak négyes (Suder, Reich, Havelka, Trepák) az elrontott rajt után csak hatodikként ért célba, így kiesett a további küzdelemből. Hasonlóan járt a nőknél a kajakos Hana Ples- kacová, aki mindössze 63 századmásodperccel maradt el a továbbjutó helytől. Nem kísérte szerencse a Hana Novotná-lvana Vokurková kettős szereplését a kajak ketteseknél, negyedik lett futamában. Eredmények, 500 m, férfiak - K-1, I. futam: 1. Herbert 1:42,70, 2. Hunter (ausztrál) 1:43,00, 3. XV. nyári Universiade Magyar győzelmek (CSTK) - Két versenyszámban osztottak érmet Duisburgban a XV. nyári Universiade harmadik napján. A kardvívók döntőjében a magyar Szabó Bence 10:5 arányban legyőzte az olasz Terenzit. A 3. helyet a lengyel Kisiel szerezte meg. A női párbajtőr döntőjében Eöri Diána 8:5-re verte a kubai Valladarest. A 3. helyért lejátszott találkozón a magyar Szöcs Zsuzsa 10:8-ra kikapott a kínai Tong Mentői. A férfi kosárlabdatorna eredményei - A-csoport: Finnország -Izrael 76:97, NSZK-Japán 97:57, B-csoport: Jugoszlávia-Kína 105:101, Kuba-Görögország 103:50, C-csoport: Lengyelország-Brazília 77:99, Egyesült Ál- lamok-Anglia 108:67, D-csoport: Szovjetunió-Kanada 74:70, Mexikó -Törökország 76:75. A bieli (Svájc) sakkfesztivál 14. kategóriájú nagymesterversenyének első számú esélyese a világranglista harmadik helyezettje a 20 éves Vaszilij Ivancsuk volt. A nyolc résztvevős tornán mindenki kétszer játszott egymással, és az első forduló után nagyon szerény volt Ivan- csuk eredménye: 7 játszmából 3 pont. A továbbiakban azonban magára talált, és győzelmi sorozattal, a vele azonos pontszámot elérő honfitársával Lev Polu- gajevszkijjal az élen végzett, sőt a másodlagos értékelés alapján őt hirdették ki győztesnek. A tavalyi bieli torna első helyezettje a jugoszláv Iván Szokolov ezúttal a harmadik lett. A további sorrend: 4-5. Hort és Miles, 6. Tőrre, 7. De Firmian, 8. Hellers. A bieli sakkfesztivál keretében került sor Svájc nyílt bajnokságára, melyet az argentin Campora nagymester nyert meg az osztrák Kiinger, a szovjet női nagymester Joszeliani előtt. Nagyon erős volt a svájci rendszerű nyílt mesterverseny (51 nagymester részvételével), amelyen az NSZK-beli Wahls vitte el a pálmát az izraeli Gutman és a szovjet Balasov előtt. Egy játszma a nagymesterversenyről: Benőni védelem Világos: Ivancsuk (szovjet) - Sötét: De Firmian (amerikai) 1 d4 Hf6 2.c4 e6 3.HÍ3 c5 4.d5 exd5 5.cxd5 d6 6.Hc3 g6 7.e4 Fg7 8 Fe2 0-0 9 Hd2 Be8 10 0-0 Hbd7 11.Bel (az elmélet szerint 11 .a4 és 12.Vc2 kapcsolatban Ba3-al a legcélszerűbb folytatás) 11. He5 12.a4 a6 13 h3 g5 14.Hf1 h6 15.He3 Hg6 16.Fd3 Hf4 17.Hc4! Hxd3 18.Vxd3 Hd719.f4! (nyilvánvalóvá teszi, hogy a g5 lépéssel sötét meggyöngítette királyállását) 19. ...Hb6 20 Hxb6 Vxb6 21 Vg3! gxf4 (nincs más) 22.Fxf4 Kh7? (erre sötét gyorsan veszít, valamivel jobb volt rögtön Vxb2, bár 23.Bac1 után világos folytathatja a rohamot a királyszárnyon) 23.Fxd6 Vxb2 24.e5! Ff5 25.Ba2 Vb4 26.BÍ2 Fg6 27 Bf4 Vb6 28.Bef1 Kg8 (28. Sundqvist (svéd) 1:43,58. II. futam: 1. Szabó 1:43,29, 2. Trichlow (kanadai) 1:44,18, 3. Bluhm (NDK-beli) 1:44,48. C—1, I. futam: 1. Szlivinsz- kij (szovjet) 1:56,00, 2. Procházka 1:56,83, 3. Cain 1:57,98. II. futam: 1. Suarez (spanyol) 1:59,44, 2. Dyjewski (lengyel) 2:00,16, K-2, I. futam: 1. Bluhm-Gutsche (NDK- beliek) 1:33,30, 2. Ábrahám-Csipes (magyarok) 1:33,70, 3. Stoian-Ve- lea (románok) 1:34,38, II. futam: 1. Dusev-Godev (bolgárok) 1:33,98, 2. Freimut-Kurbiewski (lengyelek) 1:34,48, 3. Kalesznyik-Tiscsenko (szovjetek) 1:34,80. C-2, I. futam: 1. Bettin-Renaud (franciák) 1:46,59, 2. Goliasz-Lbik (lengyelek) 1:47,16, 3. Varga-Zala (magyarok) 1:47,46. II. futam: 1. Bartúnék-Fibigr 1:47,75, 2. Frost-Smith (kanadaiak) 1:49,14. K-4, I. futam: 1. NSZK 1:24,33, 2. Magyarország 1:24,36, 3. NDK 1:25,70... 6. Csehszlovákia 1:28,03. II. futam: 1. Szovjetunió 1:23,95, 2. Bulgária 1:24,72, 3. Lengyelország 1:24,88. Nők, K-1, I. futam: 1. Burchert (NDK-beli) 1:54,90, 2. Idem (NSZK- beli) 1:56,77, 3. Knutsen (dán) 1:58,25. II. futam: 1. Kőbán (magyar) 1:58,10, 2. Dylewska (lengyel) 1:59,46, 3. Szavenkova (szovjet) 1:59,71. K-2, I. futam: 1. Domgör- gen-Osterheld (NSZK-beliek) 1:49,94, 2. J. és Y. Knutsen (dánok) 1:51,52. II. futam: 1. StaffordTaylor (kanadaiak) 1:50,70, 2. Ols- son-Rosenqvist (svédek) 1:50,84, 3. Dylewska-Urbanczyk (lengyelek) 1:52,50, 4. Novotná-Vokurková 1:56,40. Miroslav Lipták, az idei kerékpáros Békeverseny legeredményesebb csehszlovák résztvevője társaival (Vasíéek, Toman, Klaus, Styks) ma kapcsolódik be az országúti kerék- páros-világbaj- nokság küzdelmeibe. Remélhetőleg több szerencsével, mint kollégáik a 100 km-es csapat- versenyben 37. kötöttfogású birkózó-világbajnokság Jankovics elbúcsúzott EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK Varazsdon a junior atlétikai Európa- bajnokságon a szovjet Olga Nazarkina megjavította a junior világcsúcsot a 10 000 m-es síkfutásban. Az új rekord 32:25,75 p. Az eddigi csúcstartó az NDK- beli Scnaning volt 32:44,57-tel. A Csehszlovák Röplabda Szövetség jóváhagyta a női válogatott keretét, amely a szeptemberi Eb-re készül: Václa- víková, Kumpochová, Ondrácková, Krempaská, Horanská, Koceková, Kudlí- ková, Dubovcová, Kucharíková, Mande- lová, Jencková, Kasasová, Truksová és Králová. Jerichóban a nemzetközi tenisztornán Andrej Csesznokov 7:5, 6:4 arányban legyőzte az amerikai Ariast. További eredmények: Seguso - Steeb 6:2, 6:4, Connors - Courier 6:4, 2:6, 3:6, Noah - Svensson 6:7 (5:7), 6:7 (6:8). Bohumínban folytatódott Csehszlovákia sportlövő-bajnoksága. Kisöbű szabadpuska (3x20), juniorok: Vít (ZV) 571, Vidmoch (RH Praha) 565, Jerábek (ZV) 564. Futóvadlövés (20+20), férfiak: Kermiet 392, Racansky 389, Tesaf (mind Du. Plzen) 388, ifjúságiak (20+20): Pe- lach (Du. Plzen) 395, Janus (ZV) 392, Surovcek (ZV) 385. Sportpisztoly (30+30), férfiak: 1. Őafránek 586, Ja- sansky (mindkettő Dukla) 585, Hurt (RH) 581. Moszkvában a férfi röplabda Szav- vinov-emléktornán a szovjet válogatott 3:0-ra legyőzte Brazíliát. Az A-csoport ...Bg8-ra 29.Bxf7! Fxf7 30,Bxf7 Kh8 31 .Kh2! Vb3 32.Fe7 b5 33. Bxg7! Bxg7 34.Ff6 Bg8 35.Vg6! és nyer) 29.Bg4 (fenyeget Bxf7) 29. ...h5 30 Bxg6! fxg6 31 Vxg6 c4+ 32.Kh2 Bf8 (különben Bf7) 33 Bxf8+ Bxf8 34.He4 Bf1 35 Ve6+ Kh8 36.Ve8+ Kh7 37.Hg5+ Kh6 38.Ve6+! Ff6 (Kxg5-re 39.Fe7+) 39.FÍ8+ Kxg5 40.Fh6+! és sötét feladta. 1630. SZ. FEJTÖRŐ V. Rugyenko („Práca“ 1959 I. díj) Ú 'WM/Ét WÉ Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kh3, Vg4, Bc4, Ha5 és e8, Fb5 és d4, gy: d6 (8 báb). Sötét: Kd5, Ba6 és h7, Hc6, Fel, gy: c7, e4, e7 és h4 (9 báb). A megfejtés beküldésének határideje: szeptember 4. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között minden héten két könyvet sorsolunk ki, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1628. sz. fejtörő (Mackensie) megfejtése: 1.Hf5! 1. ...g5 2.Fg4 Kxe6 3.Hc5 matt: 1. ...a6 2.Vh3 axb5 3.He7 matt, 2. ...c3 3.He3 matt, 2. ...Kxe6 3.Hc5 matt; 1. .. ,c3 2.Vb1 kxe6 3.Hc5 matt, 2. .. .gxf5 3.Va2 matt. Az e heti nyertesek: Házik György, Rimaszombat (Rim. Sobota), Bálint Sándor, Nagykér (Milanovce). DELMÁR GÁBOR végeredménye: 1. Kuba, 2. Olaszország 5, 3. Bulgária 4, 4. USA 4. B-csoport: 1. Szovjetunió 6, 2. Brazília 5, 3. Svédország 4, 4. Japán 3. A negyeddöntő párosítása: Kuba - Japán, Bulgária - Brazília, Olaszország - Svédország, USA - Szovjetunió. ¿ilinán megkezdődött Csehszlovákia női tornászbajnoksága. Az össze- tetben a győzelmet a Vítkovice versenyzője, Bártová szerezte meg 38,5 ponttal. 2. Velísková (Sparta Praha) 37,775, 3. Vadovicová (Vinohrady) 37,40,4. Polo- ková (Sparta Praha) 37,35 p. A bajnokság érdekessége, hogy mindössze tizenket- ten indultak. Moszkva 1990. október 3-tól ATP tenisztornának ad otthont. A verseny összdíjazása 330 000 dollár lesz. Eddig Connors, Gilbert, Noah, Hlasek, Csesznokov jelezte részvételét. A torontói női tenisztornán Novotná 6:0, 6:0-ra legyőzte Fabert, Zrubáková 6:3, 5:7, 5:7 arányban kikapott a japán Mijagitól. Bagacs doppingolt (ÓSTK) - Tegnap Londonban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség nyilvánosságra hozta, hogy a szovjet Alekszandr Bagacs súlylökő az Európa Kupán doppingolt. A megismételt vizsgálat bebizonyította, hogy az atléta Testosteront használt. A 22 éves súlylökő, aki ebben az évben 21,42 m-es eredményt ért el, két évig kénytelen lesz távolmaradni az atlétikai versenyektől. Bagacs harmadik helyéért kapott 6 pontot elvették, így a szovjet válogatott összesen 101 pontot szerzett, s ezzel a második helyre szorult 2 ponttal az NDK mögé. Tehát a barcelonai Világ Kupán az NDK csapata indulhat. (ÖSTK) - Váltakozó szerencsével szerepeltek a csehszlovák válogatottak Martignyben a 37. kötöttfogású birkózó-világbajnokságon. A 100 kg-os súlycsoportban versenyző Duáan Masár bejutott a legjobb hat közé, míg a 2. fordulóban kiesett Jankovics Tibor (52 kg) és Jaroslav Zeman (74 kg). Jankovics előzőleg a norvég Ronningentôl" szenvedett vereséget, majd a magyar Vadásztól is kikapott. Zeman 4:1 arányban alulmaradt a lengyel Tracz ellenében, a 2. fordulóban a magyar Takács győzte őt le 1:0- ra. Masár ellenfelét, a japán Kondót 3:0-ás állásnál passzivitásért leléptették. Ezután a török Celal következett és 3:2 arányban győzött a csehszlovák fiú. A 3. fordulóban erőnyerő volt. A mai összecsapásokról lapzártáig nem kaptunk jelentést. Csütörtökön Atlantában az Egyesült Államok és a Szovjetunió úszói részvételével válogatott viadal kezdődött. Az amerikaiak egyenesen Tokióból érkeztek, ahol négy új világcsúcsot állítottak föl. Hét év szünet után ez az első találkozó a két úszónagyhatalom között. A hazai csapatban olyan nagy nevek szerepelnek, mint Evans, Barrowman, Wharton. A szovjet válogatottat az „évszázad úszója“, Vlagyimir Szalnyikov vezeti. Együttesének legnagyobb csillaga Igor Poljansz- kij, a 200 m-es hátúszás olimpiai bajnoka és világcsúcstartója. A nők közül Natalja Trefillova emelkedik ki, aki Szöulban a 100, 200 és 400 m-es gyorsúszásban indult. Az első nap eredményei egyelőre átlagosak, csupán Volkov eredménye emelkedik ki a 100 m mellúszásban 1:01,96 perccel. Eredmények - férfiak, 200 Hét év szünet után m gyors: Gjertsen 1:49,68, Tyianovics (sz) 1:49,79, 200 m hát: Zabolotnov (sz) 2:01,88, Weatch 2:02,03, 100 m mell: Volkov (sz) 1:01,96, Korhammer 1:02,73, 400 m vegyes: Wharton 4:18,75, 4x100 gyorsváltó: Szovjetunió 3:19,95, Egyesült Államok 3:20,44. Nők, 100 m gyors: Thompson 56,56, 800 m gyors: Evans 8:24,73, 200 m pillangó: Sanders 2:11,69, 200 m mellúszás: Volkova (sz) 2:30,67, 4x100 m gyors: Egyesült Államok 3:46,21, Szovjetunió 3:53,10. (6) Az NB I hétvégi műsora A tegnapi Csepel-Rába ETO mérkőzés után, mely lapzártakor ért véget, ma a 3. forduló mérkőzéseivel folytatódik a magyar labdarúgó NB 1.17.00: Békés- csaba-Tatabánya, Debrecen-Pécs, Ha- ladás-Bp. Honvéd, 19.00: Ú. Dózsa -Veszprém, Ferencváros-Vác, Siófok -Vasas, Videoton-MTK-VM. FUTBALLMENETREND Az I. labdarúgóligában a 4. forduló mérkőzéseit bonyolítják le. Két találkozó kivételével minden összecsapásra vasárnap kerül sor: 17.30 Olomouc- Slovan, Nitra—Vítkovice, Trnava-Brno, 19.00 B. Bystrica-DAC, Ostrava-Cheb, - Bohemians-Pov. Bystrica, Hétfő, 16.30 Sparta-Slavia, 17.30 Inter-Dukla. A SZNL l-ben ugyancsak a 4. fordulót bonyolítják le - szombat, 16.30 Hur- banovo-Michalovce, Lokomotíva-Seni- ca, Duslo Safa-Presov, 2ilina-ZtS Koáice. Vasárnap, 16.30 Levice-Spoje, Humenné-Prievidza, Őadca-Senec. Vasárnap játsszák a SZNL II 4. fordulójának összecsapásait - nyugat: Trencín-N. Zámky, Zl. Klasy—Inter jun. ŐH-Vráble, Bánovce-Dubnica, Hut- ník-VTJ Trencín, Púchov-Topol’cany, Doprastav-Slovan jun., N. Mesto-Mata- dor. Kelet: Ruzomberok-Bytca, Fil'ako- vo-Bard. N. Vés, Stropkov-Snina, Sp. N. Ves-Kys. N. Mesto, Vranov-Detva, Giraltovce—Budkovce, Bardejov-Martin, Rim. Sobota-Lucenec. (sr) Rajt a női kézilabdaligában• ,,Célunk az első hat közé kerülni“ Augusztus 27-én, vasárnap ismét kezdetét veszi a női kézilabda- maraton. Az első szakasz október 8-ig tart, s ezt követően közel három hónap áll majd a csapatok rendelkezésére, hogy felkészüljenek a január 8-án kezdődő tavaszi folytatásra. Mind a szakemberek, mind a szurkolók körében nagy várakozással tekintenek a bajnoki nyitány elé, hiszen őrségváltás volt az együtteseknél. Többen befejezték pályafutásukat, mások anyai örömök elé néznek (például Buday), s néhányan külföldi klubokhoz szerződtek (Trandzíková, buriáinová, Némethné). A nyárasdi (Topol’níky) lányok, asszonyok július 14-én kezdték meg a felkészülést az új évadra. Az első három hét a testi képességek fejlesztésével telt el, majd a technika csiszolására és a taktikai elemek elsajátítására helyeződött a hangsúly.- Az edzéseket itthon, Nyárasdon tartottuk - nyilatkozta Németh Pál edző, aki a közelmúltban ünnepelte 50. születésnapját. - Annak több oka is van, hogy miért nem vonultunk edzőtáborba. Az első a szűkös anyagi lehetőségek, továbbá Nyárasdon is adottak a feltételek az eredményes munkához, s szerintem, mivel nőkről, családanyákról van szó, nem a legszerencsésebb dolog kiszakítani játékosainkat megszokott környezetükből. A csapat négy hét alatt tizenöt edzőmérkőzést játszott, s ebből tizet megnyert, míg ötször vesztesen hagyta el a pályát. A legnevesebb ellenfelekkel a partizánskéi tornán találkozott, amely a szakemberek szerint az utóbbi évek legszínvonalasabb klubszintű rendezvénye volt. Németh Pál edző védencei csoportjukban a második helyen végeztek a későbbi győztes Hypobank Süd- stadt Wien mögött. A harmadik helyért lejátszott találkozón szoros vereséget szenvedtek a hazaiaktól.- Együttesünket ezúttal megkímélték a játékosvándorlás viharai. Csupán ketten távoztak, a fiatal Ku- rucz és az egyik erősségünk, Némethné, aki Győrött folytatja pályafutását. Elsősorban a kapus posztján szerettünk volna erősíteni, ez sikerült, hiszen hozzánk igazolt Hriv- nová a Slaviából és Petráková. Sajnos, az utóbbit a Duslo nem akarja elengedni, bár Petráková szeptember 1-jétől nálunk vállalt munkát. Minden valószínűség szerint egyéves kényszerpihenő vár a tehetséges kapuvédőre. Ami a mezőnyjátékosokat illeti, nem történt nagyobb változás, megszereztük Srámekovát Nyitrától (Nitra), aki egyébként tagja a válogatott tágabb keretének. A fiatalok beépítése is tovább folytatódik: Lakatos Naszvadról (Nasvady) érkezett, Zerényi az ifjúsági csapatunkból került a felnőttekhez. A hallottak alapján azt gondolhatnánk, hogy minden a legnagyobb rendben van Nyárasdon. Sajnos, nem így van. Gondot okoz a felszerelés beszerzése. Például lehetetlen súlyzókat vásárolni, bajnoki mécseseket csak Adidas labdákkal lehet játszani, ám ezek a hiánycikkek közé tartoznak. Továbbá szükség volna segédedzőre is. A szakosztály vezetése csak egy-két ember vállán nyugszik, jó volna, ha a többiek is aktívabbak lennének, úgy, mint a nagy sikerek idején.- A ligában kiegyenlítődtek az erőviszonyok. A Presov és a Partizánske mellett az Inter lehet az egyik esélyese a bajnoki címnek. Megerősödött a Duslo áalá és a Slavia is okozhat meglepetést. Célunk az első hat közé kerülni. Nem lesz könnyű, de mi minden mérkőzésünkön úgy megyünk fel a pályára, hogy győznünk kell. Mindjárt a nyitányon az egyik nagy esélyessel kell megküzdenie a csallóközi együttesnek, a Parti- zánskéval. A találkozó vasárnap 10.30-kor kezdődik a nyárasdi sportcsarnokban. Németh Pál kerete a következő: Hrivnová, Petráková, Szomolay - Sulan, Mamatejo- vá, Pappová, Bertalan, Mucska, Záhorská, Lengyel, Lakatos, Srá- meková, Zerényi, Egriné. NÉMA LÁSZLÓ