Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-13 / 163. szám, csütörtök
ÚJ szú 3 1989. VII. 13. A JKSZ KB ülése Belgrádban A stagnálás veszélye fenyeget (ÖSTK) - Belgrádban kedden ülést tartott a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének Központi Bizottsága. A tanácskozás az év végén sorra kerülő rendkívüli, XIV. kongresszusra való felkészülés jegyében zajlott le. A testület megvitatta a központi bizottság, az elnökség és más szervek tevékenységéről szóló beszámoló tervezetét. Stefan Korosec, a JKSZ KB Elnökségének titkára az ülésen hangsúlyozta, egyelőre még nem tisztázott a reformok koncepciója és elméleti alapja. Az egész társadalom Arafat - Mubarak találkozó (ÓSTK) - Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet elnöke és Hoszni Mubarak egyiptomi elnök tegnap Kairóban kezdett tárgyalásokat, melyek napirendjén a palesztin probléma megoldásával, a közel-keleti konfliktus rendezésével összefüggő kérdések szerepelnek. A MENA hírügynökség közölte: azzal összefüggésben, hogy Mubarak a közeljövőben Franciaországba látogat és több más nyugati ország vezetőivel is tárgyalni fog, a kairói megbeszéléseken egyeztetik a PFSZ és Egyiptom nemzetközi problémákkal kapcsolatos álláspontját. A felek nagy figyelmet fordítanak a közel-keleti válságos helyzetre, amely azután alakult ki, hogy Izrael az úgynevezett Samir- tervben újabb feltételeket szabott a választások megtartására a megszállt arab területeken. Osztrák űrhajósjelöltek (ŐSTK) - Ausztriában 200 jelentkező közül választották ki azt a hét jelöltet, akik egyike 1991 és 1992 fordulóján szovjet űrhajón tesz utat a kozmoszba. Érdekesség, hogy közülük kettő nő. Szeptember közepén mind a heten a Moszkva melletti Csillagvárosban vesznek részt a vizsgálatokon, amelyek eredménye dönti el, ki lesz az első osztrák űrhajós. Tulajdonképpen két személyt választanak ki, akik 24 hónapos felkészülésen mennek keresztül. Röviddel a start előtt határozzák meg a szovjet kiképzők, ki lesz a tartalékos és ki repül a Mir űrállomásra. Ausztria a közös űrrepülés költségeihez 200 millió schillinggel járult hozzá. Új neonáci párt Brémában (ÖSTK) - Brémában új neonáci párt alakult „Német Alternatíva“ néven. Tagjai lényegében a Szabad Német Munkáspártból (FAR) tobor- zódtak, amelyet a hatóságok betiltottak. Az új szövetség elnöke, Seeger kijelentette, a „Német Alternatíva“ 1990-ben részt kíván venni a szövetségi parlamenti választásokon. reformja nélkül nem lehet megoldani a felgyülemlett problémákat és ellentmondásokat, a társadalmat a stagnálás fenyegeti és nem lehet kizárni a párton belüli szakadást sem- mondotta beszámolójában Korosec. A továbbiakban rámutatott, Jugoszláviában a szocializmus építésének alapfeltétele a JKSZ reformja. Ez azonban ellenállásba ütközik és így lényegében a párt és a társadalmi realitás közötti konfrontáció halogatásának lehetünk tanúi. A rendkívüli, XIV. kongresszusnak ki kell dolgoznia az olyan társadalmi és állami berehdezkedés tervét, amely tükrözni- fogja egyrészt a szocialista önigazgatási rendszer és a föderatív elrendezés sikereit és szükségleteit, másrészt az állampolgári demokrácia vívmányait is. Az ország kizárólag a történelmi tapasztalatok és a demokratikus eszmék szintézise útján küzdheti le a nehézségeket- hangoztatta Korosec. A KB-ülésen a horvátországi Marko Lolicsot a JKSZ KB Elnökségének új tagjává választották Sztipe Suvar helyébe, aki nemrég lett a jugoszláv államelnökség tagja. Grigorisz Farakosz a Görög KP új főtitkára (ŐSTK) - A Görög Kommunista Párt Központi Bizottsága kétnapos plenáris ülése végén, kedden Grigorisz Farakoszt választotta meg a KB új főtitkárává. Harilaosz Flora- kisz, aki 1972 óta töltötte be ezt a posztot, átvette a pártelnöki tisztséget. A Görög KP KB plenáris ülése egyben úgy döntött, hogy Kosztasz Kapposzt felmenti központi bizottsági tagsága alól. Decemberben: Rendkívüli ENSZ-ülésszak (ŐSTK) - Az ENSZ-közgyúlés kedden rövid ülést tartott és úgy döntött, hogy december 12-e és 14-e között New Yorkban tartják meg az apartheid-politikával foglalkozó rendkívüli ülésszakot. A keddi ülés előtt az ENSZ-diplomaták egyperces néma felállással emlékeztek meg Andrej Gromikóról, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének egykori elnökéről, aki csaknem 30 évig volt a Szovjetunió külügyminisztere. Összeült a kambodzsai parlament (ŐSTK) - Phnompenhben kedden megkezdődött a kambodzsai Nemzetgyűlés soros ülése. A tanácskozáson megvitatják a kambodzsai bel- és külpolitikával, az állami költségvetéssel, s további törvényekkel és rendeletekkel kapcsolatos kérdéseket. A résztvevők tárgyalásokat folytatnak a nemzetvédelmi, a kül- és belkereskedelmi, a pénzügy- és az ipari minisztérium szerkezetének, funkciójának és feladatainak módosításáról. Chea Sim, a parlament elnöke nyitóbeszédében elsősorban a kambodzsai probléma megoldására irányuló nemzetközi erőfeszítésekről beszélt. Ezzel összefüggésben értékelte a Szovjetunió erőfeszítéseit, majd szólt az ASEAN-tagországok közelmúltban Bruneiben megtartott csúcsértekezletének eredményeiről. Chea Sim bírálta az ASEAN-orszá- gok követelését, hogy a vörös khmerek képviselői kapjanak helyet a jövendőbeli kormányban. Karabahban ismét kiéleződött a helyzet (ŐSTK) - A Karabah-hegyvidéki Autonóm Területen ismét kiéleződött a feszültség - közölte a TASZSZ hírügynökség. Erősödik a nemzetiségek közötti ellenségeskedés, a lakosság nagyobb csoportjai, s robbanószerkezeteket használnak. Az azerbajdzsáni és az örmény pásztorok közötti konfliktus miatt a Hegyi Kara- bah lakossága között olyan hírek terjedtek el, amelyek beteges reakciót váltottak ki. Hétfőn a térségben többen próbálkoztak közlekedési blokáddal. Az úttorlaszo- kat eltávolító katonákat kövekkel dobálták meg és többen vadászpuskákból lőttek rájuk. Egy bombarobbanás során 19 katona sebesült meg. Aszkeran közigazgatási központ közelében azerbajdzsániak egy csoportja megtámadta a milícisták gépkocsiját. Egy milícista megsérült, s a további zavargásokat a katonák akadályozták meg. Sztyepanakert elővárosában kedden három azerbajdzsánit támadtak meg. Közülük ketten életüket vesztették, a harmadik súlyosan megsebesült. Mardakertben viszont örmény fiatalok egy csoportja zúegyre gyakrabban csapnak össze lőfegyvereket és hazai gyártmányú dított kőzáport több gépkocsira és autóbuszra. Itt is voltak sebesültek. Az események alakulása arról tanúskodik, hogy mindkét fél legagresszívebb hívei a helyzet kiélezésére törekednek. A lakosság túlnyomó többsége azonban a karabahi probléma békés, alkotmányos úton történő rendezését szorgalmazza. A térségben a belügyminisztérium és a milícia egységei állnak készenlétben. Az utcákon katonák járőröznek. A biztonsági szervek mindent megtesznek annak érdekében, hogy elejét vegyék az újabb nemzetiségi zavargásoknak - állapította meg a TASZSZ. Ha a világ valamennyi asszonya összefog... Prágai találkozás Freda Brownnal öt évvel ezelőtt, a Csehszlovák Nőszövetség előző kongresszusán volt alkalmam találkozni vele. Feled- hétetlen az a lelkesedés, amely e törékeny asszonyban rejtőzött, illetve dehogyis rejtőzött: ahogyan az akkori felszólalásában és a sajtótájékoztatón beszélt a nők egyenjogúságáról, a világbékéért vívott harc fontosságáról. Idén újra eleget tett nőszövetségünk meghívásának és Prágában az újságírókkal is találkozott. A tanácskozás megható jelenete volt, amikor népviseletbe öltözött lányok 75. születésnapja alkalmából egy gyönyörű virágcsokrot nyújtottak át neki. Freda Brown. Az évek során fogalommá vált a neve a világ lányai, asszonyai körében. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnökeként számtalan fórumon képviselte őket, szót emelt érdekükben. Sokakon segített - közvetve és közvetlenül - hisz e tisztségben az egyik legfontosabb teendőjének a rászorulók támogatását tartja.- A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1945-ben alakult - mondotta. - Akkor a nők úgy érezték, egységet kell alkotniuk, hogy erősek legyenek a háború következményeinek felszámolásában. Akkor 42 országban kapcsolódtak a mozgalomhoz, ma viszont a földkerekség 124 államából vesznek részt széles körű tevékenységében. Elmondotta: a közeljövőben Szófiában megtartandó ülésükön elemzik majd a nők helyzetét, és arról is tárgyalnak, milyenek az elkövetkező időszak feladatai, kilátásai. Mert a nőknek sokhelyütt kell napjainkban is az alapvető jogaikért harcolniuk.- Milliók éheznek, az írástudatlanságot sem számoltuk még fel. Ezrekre tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akiket még sohasem látott orvos. Mi nők nem hallgathatunk ezekről a problémákról. Tavaly a megszállt arab területeken tett látogatáson volt a legmegrázóbb élményem. Borzalmas helyzetek tanúja voltam. Hihetetlen, de még mindig előfordulhat, hogy például egy falut azért rombolnak le, mert egy gyerek követ dobott valaki felé. Szólt arról, hogy a környezetvédelem gondja is foglalkoztatja a nőket. Megemlítette, hogy Sydneyben, ahol ő él, fiatalok nagy csoportja a tengerparton tiltakozott a víz további szennyezése ellen. A világ valamennyi államában fokozott figyelmet kell szentelni ennek a kérdésnek, hiszen a harmadik évezred nemzedékeinek is megfelelő életteret kell hátrahagynunk földgolyónkon.-Természetesen üdvözöljük az enyhülési folyamatot, melyhez nagymértékben hozzájárul a Szovjetunió és az Egyesült Államok közti együttműködés. Ez a békés holnap záloga. Bármilyen széles körű a mozgalom tevékenysége, középpontjában a nőkérdés áll. Freda Brown ezzel kapcsolatban kifejtette.- Szerintem éveknek, évtizedeknek kell eltelniük, hogy a nőkkel kapcsolatos számtalan, bonyolult kérdésre megtaláljuk a helyes választ. Nem csupán a férfiak álláspontját, véleményét kell megváltoztatnunk, hanem maguknak a nőknek is más szemmel kell tekinteniük ezekre a dolgokra. Az évezredes, évszázados beidegződéseket nem könnyű felszámolni. Nézetem szerint, amíg a vezetők fele nem lesz nő, mindaddig a gondok zöme megoldatlan marad. Érdekes gondolatokat fejtett ki a feminizmus kifejezéssel kapcsolatban. Szerinte nem kell félni attól, ha valaki feministának titulálja magát. Tulajdonképpen minden nőnek feministának kell lennie, következetesen küzdenie a nőkkel kapcsolatban felmerülő különböző problémák felszámolásáért. De a férfiak is lehetnek feministák, ha őszintén szívügyüknek tartják nőtársaik gondjait.- A kongresszust megelőzően Prágában beszélgetésen vettem részt a Béke és Szocializmus című folyóirat szerkesztőségében. Ott is felvetettem, nyugtalanít, hogy hiányoznak a nők társadalmi helyzetét feltáró, reális elemzést nyújtó átfogó munkák. Az elméleti kérdések nincsenek kellőképpen kidolgozva. Szerintem elsősorban a szocialista országok tudományos intézetei munkatársainak kellene ezekkel a témákkal behatóan foglalkozniuk. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnöke jól ismeri a csehszlovák nőmozgalmat. Felejthetetlennek tartja a Prágában megtartott nők világkongresszusát. Nemrég a feminizmusról tartottak Prágában nemzetközi értekezletet- Nagyra értékeljük a csehszlovák lányok és asszonyok aktivitását - hangsúlyozta Freda Brown. - Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában, egyszóval valamennyi földrészen hálásak a népek azért a segítségért, melyet kilátástalan, nehéz helyzetükben Csehszlovákia nyújtott nekik. Marié Kabrhelovával számtalan országban jártunk együtt. Sok szempontból példamutatónak tartom a csehszlovák nők kezdeményezéseit, szervezőkészségét, segítenia- karását. Remélem, a jövőben sem lesz ez másképp. Közösen, összefogva küzdünk majd, hogy a világ valamennyi pontján békében, egyetértésben élhessenek a családok. DEÁK TERÉZ Meg kell tanulni békében élni Alekszandr Jakovlev nyilatkozata időszerű külpolitikai kérdésekről Cl éZŰtwi J&áitóbóü Bonyolult nemzetiségi viszonyok (ŐSTK) - A szovjet sajtó hasábjain az SZKP KB közelgő plenáris ülése előtt vita folyik a nemzetiségi kérdésekről. A Pravda tegnapi száma e vita keretében közölt cikket elsősorban a Baltikumban kialakult helyzetről. A balti köztársaságokban az utóbbi időben egyre határozottabban sürgetik a szovjet föderalizmus alapelveinek átértékelését, illetve a konföderatív állam- rendszer kialakítását - írja a lap, s megjegyzi: a történelem azonban azt bizonyítja, hogy a konföderáció csak átmeneti jellegű szokott lenni, s előbb vagy utóbb a föderáció követi, vagy szétesik az állam. Tekintettel arra, hogy a Szovjetunióban a föderáció már létezik, ebben az esetben a széthulláshoz vezető út kereséséről van szó. A balti köztársaságok népfrontjainak vezetősége politikai és gazdasági függetlenséget szorglamaz, s azt szeretné elérni, hogy mindez tükröződjön az alkotmányban is. Ezek a törekvések azonban szükségszerűen aggodalmat váltanak ki a szovjet föderáció sorsa iránt. Egyben az a veszély fenyeget, hogy a politikai helyzet destabilizálódik, s az amúgy is feszült nemzetiségi viszonyok tovább éleződnek. A szövetségi köztársaságok nagyobb gazdasági önállóságra törekednek, ami természetes, s ez tükröződik a Legfelsőbb Tanács Elnökségének ide vonatkozó határozatában is. Ennek fényében furcsán hatnak a balti köztársaságok izolaci- onista igényei, amelyek éppen abban az időben tapasztalhatók, amikor minden ország érzi, hogy erősíteni kell a nemzetközi gazdasági integrációt, keresni kell az együttműködés új formáit. És ami már teljesen képtelenség, az a balti köztársaságok nemzeti valutái bevezetésének a gondolata. Támogatjuk a szövetségi és az autonóm köztársaságoknak a gazdaságirányításban kapott jogaik bővítését, de ez nem károsíthatja a föderáció szuverén jogait. A Baltikumban elfogadott számos dokumentum síkraszáll azért, hogy az egyes területeken élő lakosságot az eredeti és a más nemzetiségű állampolgárokra osz- szák fel. Az ilyesfajta diszkrimináció ellentétben áll a Szovjetunió alkotmányával, más törvényekkel és számos nemzetközi megállapodással. Nem szabad megfeledkezni az oroszellenes hangulatról sem. A Baltikumban ezt a hangulatkeltést szolgálják a népfrontok programjai, amelyek a nemzetiségi ügyeket ellentétbe állítják az internacionalista ügyekkel és amelyek a reszortmonopolizmust azonosítják az „oroszok diktátumával“. Hasonló dolgok tapasztalhatók a Szovjetunió más területein is. Az orosz népnek nincsenek semmiféle előnyei, s nem is tart igényt ilyen előnyökre - szögezi le a Pravda cikke. Alekszandr Jakovlev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára időszerű nemzetközi kérdésekről nyilatkozott a Novosz- tyí sajtóügynökség (APN) munkatársának. Egyebek között foglalkozott az új külpolitikai gondolkodás- mód hatásaival, a Szovjetunió és a Nyugat viszonyával, az európai ház gondolatával, a gazdaság és a leszerelés viszonyával, valamint a közelmúltban az NSZK-ban folytatott megbeszéléseivel. Bevezetőben leszögezte, hogy a nukleáris fenyegetettség feltételei között nem lehet tovább folytatni a lázas fegyverkezést és a konfron- tációs irányvonalat, mert ez szükségszerűen a katasztrófához vezetne. - Az új politikai gondolkodás tulajdonképpen a kialakult helyzet reális elemzése, illetve annak felismerése, hogy új nemzetközi politikát kell folytatni. Meg kell tanulni békében élni - mondotta Jakovlev, s hozzáfűzte, hogy a szavak és a tettek közti szakadék szűkül, s eljön az az idő, amikor a szavak teljesen összhangban lesznek a tettekkel. Arra a kérdésre, vajon az egyetemes emberi értékek prioritásáról hangoztatott tézis az osztályszempontokról való lemondást jelenti-e a Szovjetunió és a Nyugat viszonyában, Jakovlev a többi között ezt válaszolta:- Úgy vélem, az osztályérdekeket semmi sem fejezi ki világosabban, mint az emberiség túlélésének a hangoztatása, ez a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség érdekeit egyaránt kifejezi, minden osztályt és réteget egyesíteni tud. Az emberiséget nemcsak a nukleáris katasztrófa fenyegeti, hanem más problémák is, például a környezetvédelem területén. Ha közös erőfeszítésekkel nem hozunk komoly intézkedéseket, az mindannyiunk számára súlyos következményekkel járhat, tehát ez is egy olyan terület, amely az egész világot egybeköti, minden más érdek felett áll. Az európai ház kérdéskörével kapcsolatban Jakovlev azt a véleményét fejtette ki, hogy a fejlődés a különböző típusú nemzetek feletti szövetségek irányába halad. - Nyu- gat-Európában 1992-ben létrejön az egységes felépítmény. Akárhogy is nézzük, a határok jobban elmosódnak. Az emberek közötti kommunikáció akadályait, a különböző gátakat felszámolják, a bizalmatlanság helyet ad a bizalomnak. S így Európában más csoportosulások jönnek majd létre, de a történelmet nem lehet siettetni, az természetes útján halad tovább. Stabilizált Európára, , az együttmüködés és a béke Európájára van szükségünk. Jakovlev a továbbiakban a szovjet gazdaság és a leszerelés közötti viszonnyal foglalkozott, de rámutatott, hogy a Szovjetunió kezdeményezéseit távolról sem csupán a gazdasági problémák diktálják. A múltban rakétára rakétával, harckocsira harckocsival válaszoltunk. Nem mi találtuk ki a fegyverkezési versenyt, mi csak mindig behoztuk a hátrányt. Nyilvánvaló azonban, hogy a leszerelés hatalmas előnyökkel jár minden ország és nemzet számára, hozzájárulhat a költségvetési deficit, az adósságok csökkentéséhez, az intellektuális potenciál jobb kihasználásához. Ehhez valóban demilitarizálni kell az emberek gondolkodásmódját és tudatát - mondotta a szovjet politikus. NSZK-beli tárgyalásairól szólva Jakovlev elmondta, hogy találkozott a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Zöldek, a szociáldemokraták képviselőivel. Az egyes kérdésekben természetesen különböző álláspontot foglalnak el, de egyvalamiben véleményük megegyezik: mindnyájan azt akarják, hogy Európában fokozatosan javuljon a helyzet. Szeretnék, ha a kelet-nyugati viszony tovább erősödne és javulna, s úgyszintén kedvezően reagálnak a Szovjetunióban lejátszódó folyamatokra.-Beszélgettem például Alfred Dreg- gerrel, a CDU-CSU parlamenti frakciójának elnökével - mondotta Jakovlev -, s megmutatkozott, hogy más-más oldalon ugyan, de ugyanabban az időben harcoltunk mind a ketten. A beszélgetés során ugyanarra a következtetésre jutottunk, miszerint nemzedékünk még nem teljesítette az' új generációval szembeni kötelességeit. El kell érnünk, hogy pontot tegyünk a múlt sötét és tragikus fejezetének végére, s olyan tiszta lapokat hagyjunk gyermekeinkre, amelyek a béke történetének a soraival telnének meg.